Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-12 / 136. szám

1990. JÚNIUS 12., KEDD 5 ELEKTROMOS ÁRAM SINCSEN, RE BÉKE SEM Ha összedől a ház... Kétmillió forint visszajár Beszélni kezdett a (öld Hódi Tóth Józsefet valaki így jellemezte a községben: re­bellis típus, amit egyszer a fejébe vesz, attól nem tágít, az igazáért kimegy a világból. Szerintem a renitens szó jobban illik rá. Az értelmező szó­tár szerint renitens alatt olyan személy értendő, aki szembe­szegül a parancsadásra jogosult vezetők akaratával. Hódi többször is megtette ezt Budakeszin, részben a (volt) tanács­elnökkel, részben a (volt) községi párítitkárral, maga és még 193 család nevében, akikkel egyformán érdekelt egy fölöttébb panamagyanús ügy tisztázásában, mely idestova ötödik éve húzódik. A végeláthatatlan pereskedés már sóik embert megviselt. Szerkesztőségünkhöz rendsze­resen fordulnak al- és felpere­sek, s ki-ki a maga igazát haj­togatva, az írott szó segítségét, vagy a közbenjárásunkat kéri. Döntést azonban csak bíróság hozhat, az újság maximum megszólaltatja az érdelkelteket. Ez alkalommal egy albérleti viszályban részt vevőik mond­ják el a magukét, Dunaharasz- tiban. — A fiammal kilenc éve köl­töztünk ebbe a házba, s beje­lentkeztünk állandóra — me­séli a 69 éves U. M.-né. — Éve­kig laktunk itt egy rossz szó nélkül, minden fillért 'kifizet­tünk. Azonban pár éve W. K. nevére íratták a házat — ad­dig ez olyan bújtatott ingat­lan volt —, aki férjhez ment, s közölte, hogy menjünk innen. De hova költözzünk? Három és fél éve járunk tárgyalásokra, a viszony nagyon megromlott, lassan a levegőt is elzárják elö­lünk. A legutóbbi végzés sze­rint erőszakkal is kilakoltat­hatnak bennünket. — Mtkor látták, hogy nem akarunk elmenni, szinte hábo­rú kezdődött — veszi át a szót a fiú, a középkorú U. L. — Le- paikolták a padlást, az udvaron mindent széttúrtak. Ami hasz­nálható volt, azt elvitték, ami nem kellett nekik, elégették. Egy hónapja lebontották a ház hátsó részét, szétdöntötték az árnyékszéket, és mondták, hogy a sufnimat is bontsam le, különben eldózerolják. Építkezni akarnak. Két éve le­szaggatták a villanyvezetéke­ket, a tv is akkumulátorról megy. Korábban az udvari csa­pot törték ki, három napig folyt a víz. Ezt 500 forintért mi csináltattuk meg, de a ké­ményt is, ami majdnem össze­rogyott. A tűzfalat meg kellett támasztanom, nehogy össze­dőljön. — Nem csinálhatunk itt semmit, hát lepje a gaz az ud­vart. engem nem érdekel — szól ismét U. M.-né. — Ezek annyi kárt csináltak nekünk, hogy felsorolni is sck lenne. De minket senki sem hallgat meg, mindenki nekik ad iga­zat. — Az eredeti lakbér ezért a szoba-konyháért 1400 forint volt. de bíróságra mentünk, s most már csak 710 forintot, kel! fizetni — említi U. L. — S bár felajánlottak egy helyet a nagymamánál, ahova költöz­hetnénk, az nekünk nem jó. Ott talán békében hagynának? A tulajdonosoknak hosszú a kezük. Teremtsenek nekünk valami megoldást, és azonnal kipakolunk innen. Nem kell ennél jobb ház. A tulajdonos, W. K. hasonló­képpen indulatos: — Elismerem, hogy mi is csi­náltunk hülyeségeket, de ve­lük másképpen nem lehet szót érteni — mondja. — Időköz­ben szóltunk, hogy építkezni akarunk, ami kell, tegyék el. Vártunk és vártunk, aztán el­fogyott a türelem. A csapot a férjem véletlenül, egy géppel kitodatva döntötte ki, a kaput azért vettük le, mert újat aka­runk csináltatni. De mivel nem jutunk dűlőre, visszaraktuk a régit. Egyébként a nagymamá- mék vették nekem a házat, de az akkori jogszabályok szerint nem írathatták rám, még kis­korú voltam. Nem Is tudom, hogyan jelentkezhettek be oda állandóra. Az ingatlan a régi birtokos nevén maradt, akit nem ismerhettek az albérlők. Én senkinek nem írtam alá lakcímbejelentőt. A mamám azt mondja, ő sem, de hiába is tette volna, miikor sosem volt tulajdonos. — Nekem nem kell bemutat­ni, nagyon jól tudom, hogy a ház életveszélyes — folytatja W. K. — A villanyt is hivata­losan köttettük ki, erről szak­értői papírunk van a bírósá­gon. összevissza lógtak az el­avult vezetékek, egy esetleges balesetért, tüzért nem vállal­hatunk felelősséget! Ezek azt hiszik, hogy mi nyakig ülünk a pénzben, s hogy a lakás ingyen az ölükbe hull! Az a baj, hogy ott évekig azt csinálhattak, amit akartak, az előkertet is ingyen használhatták. Ugye ezt nem mondták? És azt, hogy a 'kiköltözés híre után semmit sem fizettek két évig? Csak ta­valy novembertől küldözgetik az új lakbért, ami szerintem nevetséges. Ha az állam meg tud állapítani 711 forintos lak­bért egy szoba-konyliáért. ak­kor adjon is nekik ennyiért lakást! — Nagyon tele van a hóci­pőnk, nem tudunk haladni az építkezéssel — lovalja bele magát egyre jobban W. K. — Most a húgom házában la­kunk, azt neki vették avszü- leim, 400 ezer forintos tartás­sal. Örökké ott sem lehetünk. Van tulajdonom, s én menjek a kisgyerekemmel albérletbe? Három tárgyalás volt Rácke­vén, kettő a fővárosban, már nincs hova fellebbezni. Az ön­kéntes kiköltözésre április 17. volt a második határidő, de nem mozdultak. A nagyma­mám házában felkínáltunk ne­kik két nagy szobát, az nekik miért nem jó? Az egész falu ismeri ezt a cirkuszt, de senki sem fogadja be őket. Erről is mi tehetünk? A vitatott telek zilált állapo­tokat tükröz : gaz, bozót és épí­tési törmelék mindenhol. A ház egyre romosabb. Meg kell várni, amíg összedől? Duna- harasztiban ki ennek, ki annak szurkol. Azonban legtöbben pártatlanok, és csak csóválják a fejüket: miért nem -lehet itt lassan már négy éve igazságot tenni? Eántor Miklós A botok mestera Hajlott korában tudja meg az ember, milyen fontos a görbe bot. Ma leginkább gyári készítményekhez lehet hozzá­jutni. Azelőtt az erdős vidé­keink lakóinak egyik megél­hetése volt a görbe bot készí­tése. Leginkább a somfa haj­tásait választották, majd „ne­velték”. Télidőben kivágták, utána szárították, gőzölték, egyengették, hajlították, füs­tölték — a mesterség titkai szerinti sorrendben. A 71 esz­tendős Vígh József a botok­ból tartja fenn magát a Mát­ra peremen, Noszvajon Annak idején több cikk is megjelent a budakeszi gázve­zeték-építési ügyről, mondhat­nám úgy is, csinos publicitást kapott. Egyetlen szépséghi­bája volt ezeknék az írások­nak: a burkolt részrehajlás, az 1988 előtti szemlélet kifeje­ződése egy állami tisztség­viselőről, egy községi kori­feusról még feltételezni is szentségtörés, hogy nem a közös érdekek vezérlik. (A vi­ták elkerülése végett nincs szándékomban senkit gyanú­sítani, ,a feltárás és a tény­megállapítás a bíróság felada­ta lesz.) Elevenítsük fel á történetet, mely példa arra, mi nem de­mokratikus községvezetés. 1983-ban a Nagy Sándor, a Szél és a Vasvári Pál utca lakói úgy döntöttek, élnek a gázbevezetés lehetőségével, s megbízták a nagyközségi ta­nácsot a munkálatok lebonyo­lításával, Erre a tanács a Pest Megyei Híd- és Útépítő Vál­lalattal kötött szerződést. Ma már tudják, öreg hiba volt a tanács közvetítését igénybe venni, hallgatni a volt tanács­elnökre, Bobály Mihályra, aki minden ékesszőlását latba ve­tette, csakhogy lebeszélje őket a társulás megalakításáról. Tette ezt feltehetően azért, mert ezzel kizárta a kontroll lehetőségét, a továbbiakban szuverén joga volt a szerző­déskötésre, a kivitelező ellen­őrzésére és a menetközbeni módosításokra, anélkül, hogy mindehhez kikérje a lakosság hozzájárulását. Pedig a lakosság már az elején jelezte, sokallja a költ­ségvetés összegét, az 1984-es árakhoz mérten a 4 358 E Ft soknak tűnt. Az is volt, mert minit utólag kiderült, jó né­hány olyan anyagot tüntettek fel a költségvetésben, mely soha nem lelt beépítve, szá­mos fiktív művelet szerepelt a listán, melyet nem végzett el senki. Helyszűke miatt nincs mó­dunkban az eseményeket pon­tosan soron követni, de álljunk meg egy igen jelentős mozza­natnál, a betakarásnál, melyet ellentétben az idevonatkozó szabályokkal, a TIGÁZ-meó hozzájárulása nélkül végez­tek el a kivitelezők, vagyis elmaradt a kötelező minőségi kontroll. Miért volt szükség erre a nagy sietségre? Nyil­ván azért, mert a föld igen 3° takaró, a föld alá rejtett tur­pisságokat már nem lehet vi­tatni. Vagy mégis? Hódi Tóth József évekig vitázott, tette ezt akkor is, amikor 1985 márciusában Skornyák I-stvánné, a községi párttitkár magához rendelte és kerek perec megfenyegette: ha nem állítja le magát, mun­kahelyi pártfegyelmi eljárást indítványoz lázítás címén, sőt kidobatja az újságíró-szövet­ségből is. Skornyákné szerint „etikátlan”, ha egy újságíró olyan ügyben vállalja a köz­vélemény szószólójának sze­repét, .amelyben maga is érde­kelt. Hódi nem rezeit be a titká­ri dörgedelemtől, mire a ta­nácselnök lépett ringbe, a má­jusi tisztújításkor beválasztja őt tanácstagnak azzal a hátsó gondolattal, hogy egy tanács­tag elsősorban a tanácshoz húz, s csak aztán a lakosság­hoz. Egy dologgal nem számol­tak az érdekeltek. Azzal, hogy mint tanácstagnak, Hódinak nemcsak alkalma, de joga lett betekinteni az ügy aktáiba, a perdöntőkről fénymásolat is készült, melyék megjártak egy sor felső fórumot — a Pest megyei pártbizottságot, a ta­nácsot, a Legfelsőbb Ügyész- . séget, a KNEB-et, a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysá­got —, hogy csak néhányat említsünk. Az írásos bizonyí­tékok ellenére az ügy elakadt. A föld mégis beszélni kez­dett Budakeszin, a Szél utcai szennyvízcsatorna építésekor a munkagépek a betemetett gázvezeték körül is megbon­tották a földet, s így Hódi­nak alkalma nyílt 18 helyen exponálni a fotóit, melyek a következőket bizonyították: — a munkaárkok nem egy méter szélesek, csupán 45 centisek voltak, a két kilo­méter hosszú vezetékszaka­szon ezer köbméternél is több jogtalan földkiemelést és vissza temetést számoltak el; — az előírásos és beinkasz- szált 50 centis homokágy he­lyett állag 10—17 centit alkal­maztak, ami egyrészt szabály- talán, másrészt csalás; — az effektiv, beszerelt 9 darab szaglócsővel szemben az elszámolásban 27 szerepelt. A három példa csak részlet a rendőrségi jegyzőkönyvből, melynek alapján a 194 család kétmillió visszafizetését per­li a tanácson. Értelemszerűen a kivitelezőn kéne követelje, ám a jogszabály értelmében a PUHI-val csak a megbízó, vagyis a tanács tárgyalhat, egyezkedhet vagy peresked­het. (A PUHI a követelés egy részét elismerte, ennek fejében hajlandó lett volna útjavításra, -amit viszont a 194 család nem igényel, az útjavíttatás a tanácsra tarto­zik.) A'tanácsnak új vezetése van, akiknek nyilván roppant kí­nos ez az ügy, mindenekelőtt azért, mert a mai viszonyok közt nehéz még elképzelni is, honnan előlegezik majd a kétmillió forintot, amíg a PUHI-n behajtják. Márpedig erre fel kell ké­szülni, az ügyet rövidesen a Pest Megyei Bíróság tárgyal­ja — hála Hódi Tóth József kitartásának. Matula Gy. Oszkár ★ Fenti cikkem már nyomda­készen, megjelenésre várt, amikor kézhez kaptam a ke­retben közölt levélmásolatot, melynek eredetijét a Budake­szi Nagyközségi Tanács V. B.- nek küldött meg a Pest Me­gyei Tanács V. B. jogtanácsosi irodája, s melyből kiderül, túl korán lelkendeztem, a 194 csa­lád aligha fog valaha is va­lamit visszalátni a közön-ké­zen elfolyt pénzéből. Lévén, hogy kíváncsi termé­szetű vagyok (szakmai árta­lom) felhívtam a budakesziek tanácselnökét, Farkas Gyulát, mondaná el, neki, személy szerint mi a véleménye az ügyről. Következő számunkban a vele készült interjút közöl­jük. Budakeszi Nagyközségi Tanács V. B. részére Tisztelt megbízónk! Tájékoztatásul közöljük, hogy a tárgyi ügyben ide becsatolt és az üggyel kapcsolatos nagy mennyiségű iratanyagot át­tanulmányoztuk. Megállapítottuk, hogy a tanács és a kivite­lező között létrejött szerződéses jogviszonyból eredő követelés érvényesíthetősége már a megbízás ideérkezésekor elévült. Ennek ellenére a kivitelezővel szemben megkíséreltük a lakos­ság által megjelölt összeg érvényesítését, ez azonban nem ve­zetett eredményre. Felmerült még, hogy a lakosság által felelősnek tartott személyeket vonják felelősségre. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendészete a lefolytatott vizsgálat után 133 1988. bü. számú értesítésében még az alapos gyanút sem állapította meg, ezért a nyomozást a Be. 127. §. (1) bek. a pontja alapján megtagadta. Végül közöljük, hogy több évre visszamenőlegesen átta­nulmányoztuk a vonatkozó jogirodalmat, a bírósági határo­zatokban megjelenő, és a peres gyakorlatot tükröző konkrét esetek leírását is. Átalányáras szerződés esetén visszakövetelésnek akkor vau helye, ha az el nem végzett munkát az átadás-átvételi eljá­rásig, illetve az üzemeltetésre történő átadás alkalmával ész­lelik és emiatt a vezetéket üzemelésre nem veszik át. A tárgyi ügyben ilyen eset nem fordult elő, az illetékes hatóság még betakarás előtt a szükséges engedélyt kiadta, a műszaki ellenőr a munkavégzést igazolta. A vállalat ezért ért­hetően elzárkózott a visszakövetelés teljesítésétől. Tisztelettel : Dr. Somogyi Pál vez. jogtanácsos István fiam boldogan új­ságolta a tavasszal: apa, telket vettem Veresegyhá­zon. Mikor nézitek meg? Es mondta, mesélte a te­lekvásárlás történetét, hogy szerinte a legszebb telket választotta ki, egy kis akácerdö mellett, enyhe domboldalban, rálátással a falura, majd meglátjuk, ha kijövünk. Kimentünk. Egy májusi szombaton. De ha már szemrevételezzük a jövendő birtokot, tegyünk valami hasznosat is, abban álla­podtunk meg. hogy kora reggel kiautózunk Szent­endrére, betesszük a Lada csomagtartójába az olasz— osztrák fűnyíró gépet, s aztán találkozunk az Árpád híd óbudai hídfőjénél. Minden így történt. Tyú- kos-tetöi szomszédaink el nem tudták képzelni, hogy miért nem maradunk kint, miért rohanunk el ezen a szép nyarat ígérő májuson. ígértük, vissza­jövünk. ha szemrevételez­tük a fiamék telkét. Az a varázsa a főváros környéki községek üdülő­telkeinek. hogy közel az ember az otthonához, nem kell órákig autózni, hipp- hopp, elindul, s már meg is érkezik, egy másik világ­ba, a természet csendjébe, a tökéletes kikapcsolódás áhítatába. S mi ráadásul még az M3-ason futottunk, gyorsan elé keztilnk a sza- dai letérőhöz, aztán erdei Veresegyházi honfoglalás út alagútja borult ránk, megtelt az autó akácillat­tal, élveztem az autózást. Vajon milyen az a telek, amiről annyit lelkendezett a fiam? Vajon nekem is, nekünk is tetszik-e majd? Veresegyház olyan nyüzs­géssel fogadott, hogy nem győztük kapkodni a fejün­ket, vásár volt, csak lépés­ben haladhattunk, meg­csodáltuk a posta gyönyörű épületét (bevallom, eddig még nem hozott el ide kí­váncsiságom, vagy a jó sze­rencsém), s aztán fiam ka­lauzolt: jobbra, most me­gint jobbra, most balra, igen, ezen a homokos úton megyünk mindig előre. Kellemes úton óvatoskod­tam előre, mert ha szembe is jön egy másik autó, is­ten tudja, mi lesz, ki ad a másiknak elsőbbséget. De autó nem jött. hanem csak­hamar kinyílt a táj: domb­oldal, erdő, üdülőházak, szőlős telkek, s aztán Ist­ván jobbra parancsolt: itt vagyunk, megérkeztünk. Hát ez az? Persze nem látni a cövekeket. de azt igen. hogy kellemes otthont teremthet itt az alkotó em­ber, jó lesz majd a fiam­nak megpihenni a hullámzó tengerek után itt. a veres- egyházi homokdombok hul­lámai között. Mert István fiam ' tengerésztiszt, most éppen sok hónapos sza­badságon van itthon, s lám, földre váltotta át a meg­keresett dolláros napidíjait. Nimród, a nagyfiú már futott is, megmutatni a cö- vekek pontos "helyét, fent, a telek magasában, igen, jól befoghatta a szem ezt a 216 négyszögölnyi gyönyö­rűséget, ezt a megteremtés­re váró otthont a hazában, mert már láttam a kerí­tést, az alapokon álló há­zat, s arra gondoltam; én is majdnem ennyi idős vol­tam, amikor húsz esztende­je csodát álmodtam a Tyú- kos-tetöre. Negyvenen túl már vágyakozik az ember a biztonságra, a saját föld­re. István lelkesen mesélte, mondta, tervezte, hogy mi­lyennek képzeli el a ker­tet. a házat, hová milyen gyümölcsfa kerül. Na de nemcsak álmél- kodni jöttünk, hanem dol­gozni. Hogy lássuk valójá­ban, milyen is ez a telek, mert egyelőre a néhol tér­dig érő fűtengert mutatja. Elő hát a fűnyírót, a fele­ségem megszivja a benzin­csövet, folyik is a tartályba az üzemanyag, már csak be kell indítani, s aztán a berregéstől, zörgéstől sem­mit sem hallani. Mutatom a fűnyírás ■ tudományát, fel­keltem fiamban a vágyat, hogy ő vigye tovább a gé­pet. Es máris fent vagyok a telek magasában, mögöt­tem lefeküdt a fű. Szép, si­ma ez a homokos telek, István már át is veszi a fűnyírót (később megjegy­zi: apa, ez színtiszta élve­zet, játéknak sem utolsó!). Bizony nem. Szomszédok autóznak er­re, de félre kell állnom, mert itt mennek tovább, álmélkodnak is, hiszen percről percre szebb lesz a telek, emberibb az arca. Aztán egy csoport vásárló jön, vannak vagy tizen­öten, húszán, ők is telke­ket keresnek, boldogan ácsingóznak a mi telkünk­re, ha ők is ilyen szépei kaphatnának, találhatná­nak. Mert ez csakugyan szép. Sári asztalt terít, elő­kerül a kempingasztal, a kényelmes karosszékek, én tovább nyírom a füvet, a házigazda meg nagyfia uzsonnáznak. És gyönyör­ködnek a telekben, ami most mutatja meg igazán: milyen szép, milyen kelle­mes, milyen jól kiválasz­tott. Igen, így indul a hon­foglalás, itt, 1990 májusá­ban. Áldomást is isznak, jéghideg sört, ízlik az en­nivaló, s már túl is va­gyok a telek közepén. De innen már a fiam tolja, irányítja a fűnyírót. An­nál is inkább, mert videó­ra kerül minden, s arra hogy is kerülhetnék én, a mellékszereplő, de a fiam igen, ahogyan az utolsó négyzetméternyi füvet is levágja, s megáll, gyönyör­ködik a kertjében. Még végigtávcsövezzük a falut, a templomtornyot, a szomszédokat, fent, a telek magasában, István álmo­dozik, hamarosan sátrat ver, kerítést betonoz a szomszéd úrral együtt, kö­zöttük nem lesz kerítés, csak élősövény, mint a své­deknél, dánoknál. Szép a világ, állapítjuk meg közösen. Szép ez a telek, s ez most a legfon­tosabb. Az akácfákról vi­rág kerül a kocsiba, a sze­mekben a telek képe tün­dököl. Legközelebb, ha Trabanttal jön ki a család, Enikő menyem nem ismer a telkükre, annyira meg­szépült. megváltozott. Indulás. Menni kell. mert minket a Tyúkos-tető vár, a hétféle rózsával, s Ist­ván fiam is el akarja mon­dani otthon: te, Enikő, tu­dod, hogy mienk a legszebb telek Veresegyházon? Utá­nunk úszik az akácillat. Nem is úszik, jön velünk az autóban. Takács Tibor I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom