Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-30 / 152. szám
Talapzatra állították Reggeli esevely a játszótéren Van valami utolérhetetlen varázsa annak, ha az asztalt népes család ült körül. Egyre ritkább az ilyen megejtő kép. Mindketten mérnökök. Szathmáry Ferenc a PVCSV ceglédi üzemmérnökségén, míg a felesége, Katalin, jelenleg gyeden tevékenykedik. Öt gyermekük van. Megélhetésről, gondokról, örömökről beszélgettünk. — Számomra tiszteletet parancsol az, hogy valakinek öt gyermeke van. A köztudatban viszont talán egyfajta becsmérlést, lenézést ébreszt a nagy család. Mennyire érzik ezt? Sz. F.-né: — Ezt érezzük. A sajnálkozást. Szerencsétlenek. Rossz lehet nekik. Buták. Nem tudnak gondolkodni. Számolni pláne. Kettőnél illik megállni. A három az már nagyon gyanús. Amikor a negyedik megszületett... Ezek nem normálisak. Hát volt fiú és lány is. Mit akartak még? Ugyanakkor mindenki csettint: Ez igen! Szép család. Tudod. én is szerettem volna legalább két aranyfürtös, tündé- ri apróságot, de ... S akkor jön a csupa de. De a férjem... a keresetem ... a lakásom ... az anyósom nem olyan. Majd meglátjuk1 Vallási okból vállaltak emy- nyi emberkét, vagy azért, hogy jó együtt ülni az asztalnál — heten, mint a „gonoszok”? Sz. F. : — Semmiképpen sem volt vallási ok. Amikor összeházasodtunk, úgy terveztük, hogy négy csemeténk lesz. Ne kérdezze, hogy miért négy. Négy és kész. Sz. F.-né: — Én leállítottam erről. Mondván: majd meglátjuk, miként hozzák a körülmények. Sz. F.: Agi 13, Cili 10, Attila 8, Kata — aki utánuk jött — 3 éves. Azt mondtuk: mégiscsak jó lenne mellette egy korban hozzáillő testvér. Ezért született Ferkó. Ö most 1 éves. Végül is készültünk az érkezésükre és mindegyiket szeretettel fogadtuk. — Tehát felelősséggel végiggondoltak mindent. Sz. F.-né: — Természetesen. Ez némiképp olyan, mint amikor a szekeret apránként rakják. Ha most azt mondanák, képletesen szólva, egyik napról a másikra vállaljak öt gyereket, nem tenném. így viszont, hogy egy kicsivel mindig több hárul ránk, megbirkózunk a feladattal. — Egy dologgal nem számolhattak: Katalin asszonyt sajnálatos baleset érte. Túl a fizikai és lelki megpróbáltatáson, anyagilag is riasztó lett a jelen? Sz. F.-né: — Amikor a baleset ért, már nem dolgoztam, gyeden voltam. Ezért ez a szomorú fordulat anyagilag nem rendített meg bennünket. Legfeljebb a kórház miatt többet kellett rám költeni. Semmi kétségbeesés, mert dolgozni fogok. Mindig is kerestem valami más utat. Ezt egy átmeneti időszaknak tekintem. — Meg tudják-e csinálni, hogy a gyerekek minél kevesebbet érezzenek abból, hogy például az infláció miatt is nehezebb. Egyáltalán lehet-e tartani a korábbi szintet? Sz. F.: — Egyre inkább képtelenség. Rákényszerültünk, hogy megmagyarázzuk nekik, bizonyos dolgokra nem jut. Az utóbbi félévben érezzük, hogy eszméletlenül nehéz. Mert röpül ki a pénz az ennivalóra. Tehát egy-egy póló, ruha kivételével semmi különöset nem veszünk. A kisebbek hordják az előttük levő testvérek ruháját. — A társadalom megbecsüli-e a nagycsaládosokat? Nincs szerencsénk — Vannak álmatlan éjszakáik a jövő miatt? Sz. F.: — Nincsenek. Nem érünk rá arra, hogy viaskodjunk önmagunkkal. Egyébként nem olyan kétségbeejtő a helyzetünk. Néfn fenyeget minket a teljes létbizonytalanság. Sz. F.-né: — Az, hogy két vajas kenyérrel vagy egy ruhával kevesebbet kap valaki a családban, nincs arányban azzal, ahogy örülnek a legkisebb testvérnek. Bár nemrég a 3 éves Kata az ebédnél meg je gyezte: Anya, nekem nem lesz sok gyerekem. Miért? Mert akkor rengeteg a gond. Ettől félek leginkább. Elrettentő e példa: korán kelek, fáradt, ideges vagyok. Azt látják, ez egy zűrös életforma, s nekik nem kell. A ' Értelme legyen Sz. F.-né: — Megbecsüli...? A családi pótlékot arányosítva kapjuk. Igen ám, de a negyedik és ötödik apróság Is ugyanúgy eszik. Benne vagyunk a nagycsaládosok egyesületében. Azért léptünk be, azt hittük, biztosan támogatják az embereket. Hát nem. Időnként érkezik levél: összejöttünk Pesten, jó nagyot tanácskoztunk. Csináltunk egy mosópor- vagy használtruha-akciót. Ebből mit érzünk mi Cegléden? A világon semmit. Egyébként az utóbbi időben nincs szerencsénk. Ahol valami kedvezmény járt volna, arról lemaradtunk. Természetesen tartjuk magunkat. Kifelé nem mutatjuk a gondjainkat. Igyekszünk megoldani azokat. Igaz. néha az ember majd szétszakad. Reggel fél ötkor kelek, s többnyire éjfél körül zuhanok az ágyba. Ki sem alszom magam. — Eleddig csak a gondokról beszélgettünk... Sz. F.-né: — Hát ez az... Pedig semmihez sem hasonlítható örömökkel ajándékoznak meg bennünket. Amikor hozzák mindannyian a kitűnő bi zonyítványt. Ahogy zenét, nyelveket tanulnak, sportolnak. Persze, évtizedekkel ezelőtt is felnőttek a gyerekek, ám nem mindegy, hogyan. S ez az igazán nehéz. Ügyelünk arra, hogy külön is kibontsuk az egyéniségüket. Türelmesen és odaadóan neveljük őket. Remélem, ha utólag majd visszanéznek, látják, hogy a küzdésünknek volt értelme. Fehér Ferenc Most, amikor egyre gyakoribbá válik a különféle termékek árainak emelkedése, sokan a hét végi napokat gyümölcsszedéssel töltik. Kettős a haszon: pénzt lehet keresni, s gyűlik a befőznivaió is (Erdősi Ágnes felvétele) EDI yfqp (Apátl-Tóth Sándor felvétele) Igazi mondótüzek voltak Meztelen talppal püzet viszek, ne lássátok! ■*- A régi dal egy sora. Nékem azt üzeni, elébe kell menni a nehézségeknek. Megbirkózni velük. Férfimódra. Elmúlt Szent Iván éjszakája. Itt van Péter-Pál napja. A cegléd környéki, ugyeri tanyákon élő öreg parasztok azt remélik — és a helyi mező- gazdasági nagyüzemek vezetői is mondogatják —, hogy Pé- ter-Pál után telt kalászokat kezdenek majd vágni a kombájnok, a jól élesített, kikalapált kaszák. Azt mondják a földdel dolgozó, Cegléd környéki falvakban élő emberek — főleg az idősebbek —, hogy a Szent Iván éjszakáján rakott tüzek igazi mondótüzek voltak. Akár hajdan, a nagy erdélyi fejedelmek idejében a Hargitán rakottak. Melyek lángjaiból ki lehetett olvasni a jövőt. Igazuk van? Lehet. Mert a jelek mintha azt mutatnák, hogy az Ivánok jó úton indultak el. Nem, nem a Záhony felé robogó katonavonatokról vari szó. Hanem a füzekről. Hosszú és nehéz napok jelképeiről. Ezek a tüzek hajdan Szent Iván éjszakáján lobbantak fel. Az imént emlegetett öregek még emlékeznek Búza- vágó Szent Jánosra, aki a Biblia szerint pontosan hat hónappal született Krisztus előtt. Így tehát — mondja a fáma — a mondótűzzel fordulatot ünnepeltünk. Nyári napfordulót. És talán eltűnődtünk, hányszor kellett volna átugranunk a lángokon, hogy tisztító ereje erősítse jó szándékainkat. Ma már szinte mindenkinek szokásává vált a kutatás. Talán azt keressük — vélekszik az ugyeri Vajda Gyula —, hogy a damaszkuszi úton válnak-e még az emberek Saulusok- ból Paulussá. Gyula bátyámról azt tartják a környéken, hogy bibliás, templomba járó ember. Igaza van? Azt hiszem, igaza lehet. Hiszen, de jó is volna, ha naponta egyre kevesebb lenne közöttünk az olyan, mint Saulus volt és az olyan, kit annak idején Paulusként ismertek meg! (Bár — az írás szerint — egyazon személyről van szó ... ) Azt is mondták, magyarázták az idős parasztok, akikkel minderről beszélgettem, hogy Szent Iván éjszakáján az utóbbi években és idén már nem raktak tüzet sehol. Pedig jó lett volna a lángok mellé ültetni a földön élő nemzetek egy-egy képviselőjét, mert ott könnyebben szót érthettek volna egymással... Mert a régi, szentivántűz a cselekvés, a jóra vezető cselekvés lehetőségeiben bízó emberek tüze volt. Azoké, kik hitték, hogy valamiféle befolyással lehetnek saját életükre, sorsukra. És közben most, Szent Iván éjszakája után ott a remény az általam megkérdezett, földdel foglalkozók beszédében, hogy szép termés lesz a kiadós esők után. Mert igaz — azok fogalmazták meg ezt nekem, akik régvolt gyermekkorukban meztelen talppal futottak a tarlón, így taposták el a hamvadó parazsat, hogy mindez megeddze talpukat, hogy tüske, szög ne menjen bele. Szent Iván füzét kellett volna meggyújtani ismét és kell meggyújtani jövőre. Meg azután is. Inkább ez a tűz kell, mint a fegyverek sor- tüzei! Inkább elvenítsük fel jövőre és utána az Iván napjához kapcsolódó népi mondákat, hiedelmeket, de feledjük a másoknak ártó terveket! Csak félő, az utóbbitól kell tartanunk ... Mert az elméletek korát éljük. Egyik hangosabban fogalmazódik meg politikusaink szájából, mint a másik. Csak nehogy elfelejtődjenek az elméletek kavargásának közepette — teszem azt — a választások előtti ígéretek ... „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni” — írta József Attila. 1/álóban. Mégis tüzeket ~ kellett volna gyújtani az idén, Szent Iván éjjelén. Olyan igazit, messzire világítót. így tartva számon a sokat emlegetett fordulatot. Még nem késő. Loboghatnak még a lángok. És fényüknél tanúságot lehet tenni arról, hogy valami szebb, igazabb jön életünkben. Ideje volt. Éppen ideje volt. Lehet, hogy Szent Iván éjszakájának régi tüzei, e tüzek emlékei is hozzásegítettek bennünket a felismeréshez? Holott ez pusztán egy hajdani népi hiedelem. Nem több, nem kevesebb. (Molnár) Anya, nekem nem less; sok gyerekem Gyümölcsszedők A három már nagyon gyanús? A képen látható század eleji lovas tűzoltó kocsifecskendőt még évekkel ezelőtt Mikebudáról szállították be a ceglédi tűzoltó- laktanyába. Most, gyönyörűen felújítva, talapzatra állították a Széchenyi úton az egykori tűzoltó-alkalmatosságot, melyet a parancsnok kürtjeiére négy-hat tűzoltó működtetett (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Mindenért a viz a felelős Gabonaár-kib eszélő Az flrobjektumok éles tekintetű kamerát már szorgalmasan pásztázzák az északi félteke mezőgazdaságilag művelt övezeteit. Termésbecslést folytatnak a maguk módján az automatikák, felkészítve a tőzsdéket, a kereskedőket a megfelelő árra. Nálunk ilyen precíz becslésre nincs igény, nincs pénz. A hazai becslési alapegység a kábé (s nem az ű-bé vagy vé-bé. tehát kábé) és erről már tudjuk, az lehet több, lehet kevesebb — sokkal is, meg kevéssel is ... Ez ugyan olyan jól működik, mint a magyar atom, mindig akkor robban, amikor nem kellene. Nos, ilyen a gabona ára, vagyis robbanékony, mert közel állunk a robbanáshoz. A nagy durrból legritkább esetben az „tejel” (bocsánat a képzavarért), aki a legtöbbet izzadt vele. Tehát kábé tudjuk az idei termést, de biztosra tudjuk, hogy mi lesz az árával. Emelkedik, de nem a termésátlaggal egyenes arányban, hanem lassacskán — fordított arányban. A gabona mai ára 5700 forintnál maximált, de ebből a malomhengerek mérhetetlen költségei (legalábbis a pénzügyi könyvek erre utalnak) tetemesek. Hogy ebből nem jut a molnárnak, és nem marad a lisztesinasnak, csak az egérnek — nem számít. A tizenöt forintos liszt újabb csodákra vár, kell ugye kevéske élesztő, só, ha igényes a vásárló, valamilyen szirom (de semmiképpen sem nőszirom, virág lévén), dagasztás, kelesztés és dextrózgyártás útján lesz belőle a forró kenyér. Mindez huszonötért, huszonsokért. Óriási nehézségek után (mert hát még félig-meddig titkos) kiszámíthattam, hogy a bajok okozója a víz, nem a fejbeli (bár az is jobban tenné, ha folyna és nem állna), hanem a csapvíz. Ez már ősi vívmány, nem a mostaniak konstrukciója. Tehát a békebeli csapvíz, amit a pékek használnak, az a hibás: igen, tisztelt olvasó, annak litere ötvenöt forint körül van. Nem tévedés, drágább, mint a cse- mői bor. Hát itt tartunk, ezért kedvetlenek a műholdak kíváncsi kamerái, mert tudják, hogy a mostani eredmények alapján 110 dollár per tonna árra eső gabona nálunk a 150 dollár per tonna szerint ellenkezik néppel, nemzettel, gazdasági logikával. Hogy miért? Csak! Ez az ország a világgazdaság önállósult egysége, mondhatni édenkert, ahol a folyamatok mindig fordítva haladnak, mint ahogy — joggal — elvárnánk. Mert ugye, mit lehet tenni ha lemegy a „kenyéralapanyag” ára, felemeljük a víz árát, ha fordított a helyzet, esetleg a belvíz pusztít... Merthogy a gabonába bele lehet fulladni, lett légyen is akármilyen preferencia- és ár rendszer.^ Az igényes fajták termelése pedig ilyen kis jövedelmet adó ágazatban csak környezetkárosítással tartható szinten, extenzív fajták visszaállításával viszont még földtartalék is maradna, a környezetkárosítás is csökkenne Ja, kérem, hogy messzire jutottunk az űrhajós termés- becsléstől? Igen, legalább kábék mellett „globális rálátást” tudtunk nyújtani! Ettől azonban a kenyér nem lett ol esőbb. S. D.
