Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-22 / 145. szám

«f VT • MUG Y Fl 3 1990. jtNIUS 22., PÉNTEK Nem jó megoldás a tanácsi lakás Aki tehette, megvette BALEKOK VOLTUNK, VAGYUNK:LESZÜNK? Kifizetett demoknícia Az elmúlt negyven esztendő termeléscentrikus szemlélete alapján a legtöbb ember szá­mára talán meglepő, hogy ma­napság fogyasztói társadalom­ban nagyobb értéket képvisel a lakásvagyon, mint a terme­lő célú vállalkozások vagyona. Nő a lakások száma ott is, ahol stagnál a népesség, mert egyre kisebb a családnagyság. Ez ad magyarázatot arra, hogy például Angliában ma 50 szá­zalékkal több a lakás, mint 1951-ben. A mennyiségnél is jobban nő a lakások nagysá­ga és javul felszereltsége. Az meg egyenesen eltitko­landó volt a hazai közvéle­mény előtt, hogy a tőkés or­szágokban a második világhá­ború után gyors ütemben ki­sajátították a bérlakásokat. Jó példa ez arra, hogy a tőkések kisajátításához nem diktatúrá­ra van szükség, hanem emel­kedő életszínvonalra. Ha a tő­késtulajdon felett eljárt az idő, a természetes fejlődés gondoskodik spontán kisajátí­tásukról. Ezelőtt száz esztendővel Angliában is az volt a politi­kai pártok szinte egységes ál­láspontja, hogy a lakosság sze­gény többsége számára csak úgy lehet megfelelő számú la­vasútnak a rongálok. Csak a budapesti igazgatóság egyet­len szakszolgálatának négy­millió forintjába került a van­dálok, a kábeltolvajok műkö­dése az év első négy hónapjá­ban! A tároló vágány on álló lengyel hálókocsi látványa pe­dig a sokat tapasztalt rend­őröket is megdöbbentette. A szétvert mosdók, a kitört ab­lakok, leszaggatott ajtók, át­tört közfalak, a feltépett pad­ló láttán az volt az ember ér­zése, hogy bombát robbantot­tak abban a kocsiban. Fél tizenegykor már a táro­lóvágányok között kutattak a járőrök. Nem is kellett nagyon keresni a csöveseket, mert az elhúzott ablaksötétítő függö­nyök mögött majdnem mindig lapult valaki, vagy inkább va­lakik. Az első megfogott csö­vesek között egy testvérpár akadt a horogra, Józsi és Pis­ta. Hamar kiderült, hogy la­kásuk, munkahelyük nincs, s egyikük elhagyta az iratait. A párnás kocsi egyik fülkéjében népes családra bukkantak a rendőrök. Az igazoltatás és ki­kérdezés után nem akadt a népes családban olyan férfi, aki súlyosabban ne ütközött volna össze a törvénnyel. Vagy hárman hajléktalanigazol­ványt mutattak az elvesztett személyi helyett. Keményen mérgelődtek a rendőrök, mondván, hogy mit sem érnek a hajléktalaniga­zolványokkal, mert nincs azok­ban fénykép, pontos név - és cím. Ügy kapják meg ezek az emberek az igazolványt, hogy bemondanak egy talán nem is létező nevet. Ha valamilyen bűncselekményen kapják őket sár ölni. Ez a legjobb vagyoni befektetésnek bizonyult ott is. A saját lakásnak a legna­gyobb pozitívumait azonban még mindig nem tárták fel. A kertes házban egészségesebb a családi élet, nagyobb a gyer­mekszám, és nagyobb a szak­mai ambíció is. Magam is meglepődtem, amikor a 60-as években egy felmérés alapján kiderült, hogy közel 30 száza­lékkal nagyobb azoknak a bá­nyászoknak a teljesítménye, akik családi házat építettek, mint azoknak, akik ingyen kaptak lakótelepi lakást. Azóta szinte minden felmérés azt igazolja, hogy a munkatel­jesítményt semmiféle bérezési ösztönzés nem fokozza úgy, mint a lakásépítés céljára szolgáló megtakarítás. A dol­gozók nagy többsége nem haj­landó azért több áldozatra, hogy megtakarított pénzét a a sínek között, iszonyúan ne­héz kideríteni a személyazo­nosságukat. Örákon át hosszú kilorríé- terek következtek a sínek kö­zött, s lassan-lassan egy ko­moly kis csapatra való csövest, bátyus turistát hajtottak ki a vagonokból a pályaudvaron kívülre. Az egyik párnás ko­csi első kupéjában vagy fél- tucatnyian egymás hegyén-há- tán aludtak, a letépett sötétí­tőfüggönyökkel takaróztak. A következő kupé közepén friss emberi ürülék bűzölgött. A harmadikban fiatal pár ölel­kezett önfeledten. Majd egy igazoltatás közben bilincs csat­tant V. úr csuklóin, merthogy körözött személy esetében ezt írja elő a regula az intézke­dés befejezéséig. Hajnali három felé népes csövescsapatot hajtottak ma­guk előtt a járőrök, be a Ke­takarékba tegye, de azért igen, hogy szép családi lakáshoz juthasson. Ha meg egyszer már ez sikerült, szinte folya­matosan kívánja bővíteni, szépíteni, vagyis a teljesít­ményt növelő hatás nem hal el. Mindeddig csak a rideg közgazdasági szempontokat soroltuk fel. A legfontosabb azonban az, hogy a családok négyötöde sokkal jobban érzi magát a családi kertes ház­ban, hogy a bérlakásban. Márpedig nincs biztosabb zá­loga a gazdasági sikernek, mint a lakosság jó közérzete. A modern termelőerők azért számolják fel nemcsak a tőkés és az állami lakástulajdont, de a diktatúrákat is, mert haté­konyság és jó közérzet egyre inkább elválaszthatatlan egy­mástól. letibe, aztán onnan ki az ut­cára, az aluljárón át. Mert­hogy a pályaudvar külső ka­puit már éjjel tizenegykor be­zárták, s csak a lépcsőnél hagytak egy keskeny bejárót a valódi utasoknak. Ahogy az éjszaka átváltott hajnalba, úgy változott meg a világa is. Három óra körül megmutatta magát Nanu, a magas, barna arab „pénzvál­tó”, a Keleti legnagyobb valu- tázója. Akkor még jó fiú volt, az egyenruhásokat látva. De alig várta az öt órát, a pálya­udvar kapuinak megnyitását, s kuncsaftjai beengedését. S a kitessékelt hajléktala­nok, csavargók, mindenféle ké­tes egzisztenciák a felkelő nap első sugaraival elkezdtek visz- szaszállingózni. Megindult a harc a jó helyekért. Az élet folyt tovább ... Aszódi László Antal Meglepő nem sok van ben­ne. Előre tudni lehetett. A demokrácia drága. Sokba ke­rül. Ahogyan azonban mosta­nában készülnek a számlák, abban akadnak elgondolkoz­tató jelek, tények, tapasztala­tok. Egyetlen tétel ezekről a számlákról. Az Országgyűlés működési kiadásai egy esz­tendő alatt 1,7—1,8 milliárd forintot emésztenek fel az ál­lami költségvetésből. Tavaly — arra a már könnyen feledett előző parlamentre — a te:- vezett 6Ó0 millióból 551-re volt szükség. A két testület ilyen tekintetben sem vethető össze, azaz kiadásai is terme- szetszerűen mások. Mégis: ennyire mások? Az egyik kabinet Aligha akad olyan ember, aki tagadná az egyházak jo­adományok évi egy-két mil­lió dollárt jelentenek. Ezt a pénzt is szociális, egészségügyi és oktatási célokra fordítják. Ezen a területen az igények egyre nőnek, mind több sze­retetotthonra, gyógyító apáca­rendre, egyházi iskolára van szükség. Az egyházak alanyi jogon adómentesek. Adományozóik ugyanúgy levonhatják adó­alapjukból a felajánlott össze­get, mint egy alapítvány esetében. Az egyháznak és az állam­nak az egyezményben rögzített szétválasztása nehezen való­sulhat meg úgy, ha évről évre az állami költségvetésből, a parlament által jóváhagyott mértékben folyósítják a mun­kához szükséges anyagiakat. Az egyház autonómiája gazda­sági autonómiát is feltételez. Az egykor államosított egy­házi ingatlanok éppen ezt a gazdasági függetlenséget biz­tosították, s a visszaigénylés mögött is ez áll — mondta Bazsó Béla zsinati tanácsos. Ha szerény mértékben is, de vállalkozik az egyház is. A na­pokban kezdi meg működését Debrecenben a Reftour Uta­zási Iroda, s itt újszerű, profi- tábilis egyházi vagyonbiztosí­tási konstrukciót szerveztek. A szódakedvelők hónapok óta panaszkodnak: gyakran két-három patron kell egy li­teres szifon feltöltéséhez. A répcelaki Szénsavtermelő Vállalat egyik fővárosi, a Jó­zsef körúti mintaboltjának ve­zetője ezt a panaszt nem ta­pasztalta, persze ide inkább egyéb alkatrészért térnek be a vásárlók. Beszélgetésünk köz­ben azért néhányan cserélnek patront, de senki sem méri meg a teli doboz súlyát. Pedig rá van írva, hogy a 33 deka­gramm alattit a kereskedelem díjmentesen köteles kicserélni, és az egyik polcon ott a közön­ségszolgálati mérleg- A cso­magoláson továbbá azt is fel­tüntetik, hogy a termék szá­raz, hűvös helyen tartandó, és ilyen körülmények között 90 nap a szavatossági ideje. Azon­ban — panaszosaink szerint — nem mindig található meg a gyártás dátuma. A Szénsavtermelő Vállalat műszaki igazgatóhelyettese. Ruisz József éppen vezetői ér­tekezletről jött, amikor keres­tük. Ott szóba sem jött a prob­léma, mert a téma szerintük nem is téma. A múlt heti pos­tájukban egyetlen reklamáció volt, a panaszosnak mindenfé­gosultságát volt vagyonuk visszavételére. Ésszerű, mél­tányos körülmények köze­pette. Kérdés tehát, melyek a méltányosság határai? À ha­tárt nem ismerés? Megfogha­tó példa: a szerzetesrend visz- szakér egy épületet. És hozzá 1951-től kezdődően havi 20 ezer forint bérleti díj kifi­zetését is. Nem tudom, hogy ennek az összegnek a kama­taival mi a helyzet... avagy elég, ha „csak” a majdnem tízmillió forint kerül bevéte­lezésre? Egyetlen, részletesebbé telt tétel ez abból a hosszú listá­ból — a Magyar Hírlap által több napon át, s mindennap kéthasábnyi helyet elfoglaló „apróbetűs”, azaz nonpareille szövegből —, amelyet a kü­lönböző egyházak igényei tesznek ki. A Belügyminiszté­riumhoz a legutóbbi össze­sítés szerint eddig 86 ezer olyan kérelem érkezett, amelynek benyújtói anyagi kártérítést kérnek, igényel­nek, követelnek annak idején elszenvedett sérelmeikért, meghurcoltatásukért. Folytatom, nehogy a hams- ri általánosítás ingoványos te­repére tévedjek. Amint ha,- lani, a miniszterelnök gazda­sági kabinetje jelenleg tiz- tizenkét szakértőből áll, a végső létszám húsz fő körüli lesz. S ez csak az egyik kabi­net. Említettem már a Bel­ügyminisztériumot, marad­junk tehát annál. A minisz­ter, a politikai államtitkár és a közigazgatási államtitkár alkotja legfőbb irányítóit. Ez utóbbinak, tehát a közigazga­tási államtitkárnak három he­lyettese van, egy közigazga­tási, egy rendészeti és egy gazdasági államtitkár-helyet­tes. A többi minisztérium­ban, gondolom, nem sokban különbözik majd a felállás az előbbitől, már ami az ún. legfőbb vezetők és helyette­seik csoportját illeti. Előleg vagy... Folytatom, nehogy elszórt, egyedi jelenségekre gonáo ion az oivasó. Egyetlen városi ta­nácsnál most már negyven felett van azoknak a kérel­meknek a száma, amelyekben a volt tulajdonosok — a )e- származók — a malmot (le­bontották), a gyógyszertárat! (ma is az van benne), a há­rom vendéglőt (egyik sincsen meg, helyükön közintézmé­le vizsgálat nélkül küldtek egy doboz jó patront. Húsz éve ugyanazon gépsor­ral, ugyanazzal a technológiá­val töltenek, csak az ellenőrzés lett szigorúbb. És mostanában sem érkezik hozzájuk több ki­fogás, mint az elmúlt két év­tizedben bármikor. Hogy szál­lítás közben szökik a szénsav, az elképzelhető. Mert a pat­ronban 40 fokos melegben már 140 bar nyomás van. Te­hát fontos odafigyelni a táro­lásra. A gyártás dátuma szín nélkül van belepréselve a do­bozba, ott, ahol a patront is ábrázolják. Pontosan tegnap ellenőrizte a dátumozó gépek működését, és nem talált hi­bát. Ha tömeges, konkrét pa­nasz érkezik a vállalatunkhoz. készségesen kiküldenek égy vizsgáló szakembert, és min­den reklamációra szívesen vá­laszolnak. Ruisz József tapasztalatai alapján határozottan állítja hogy nem a töltőüzemben, ha­nem a patron becsavarásakor szökik a szénsav- Ugyanis a lakosság által használt szifo­nok állapota kritikus. Mellesleg az országban csak Répcelakon töltenek patrono­kat ... K. M. K. S. kast biztosítani, na azt az ai- lam, illetve a helyi tanácsok építik fel és adják bérbe. Ám az élet — mert ott hagyták — keresztülhúzta a politikusok el­képzeléseit. Feltartóztathatat­lanul emelkedett a tulajdonos által lakott lakóházak száma. 1951-ben még csak 3,5 millió ilyen lakás volt, az is több­ségében a falusi körzetekben. Ma 15 millió az ilyen lakások száma, többségében városok­ban. Az utolsó tíz év során a tanácsi lakások negyedét is el­adták a lakóknak, megfelelő árengedménnyel. Először nem is a politiku­sok, hanem a szociológusok vették észre, hogy nem jó megoldás a tanácsi lakás. Az ilyen lakótelepeken nagyon hamar tönkremennek a laká­sok, és szinte minden szociális vonatkozásban sokkal rosz- szabb a helyzet, mint ott, ahol a tulajdonosok laknak. A politikusokat ott is, mint ná­lunk, a költségvetési hiány vette rá, hogy feladják a szo­ciális gondoskodást a lakásel­látásban. A változás motorja azonban a lakosság volt. Aki tehette, igyekezett lakást vá­Gyógyító rendre, iskolára is szükség van Szerényen, de vállalkozik Ha valakit megkérdeznénk, mi jut eszébe az egyház­ról, válasza valószínűleg ki­merülne az Isten, a templom, a hit fogalomkörébe tartozó asszociációkban, vagy az er­délyi menekültek és a kábító- szeresek segítésére utalna. Ar­ra kevesen gondolnak, hogy Isten házait ugyanúgy tataroz­ni kell, mint egy iskolát vagy egy kórházat. Magyarországon a második legnagyobb felekezet a refor­mátus. Bazsó Béla zsinati ta­nácsos tájékoztatott egyháza gazdasági állapotáról. A fordulat éve után az egy­házak vagyonának jelentős ré­szét államosították. 1848-ban az állam és az egyház között a mai napig érvényben lévő egyezmény köttetett. Ez az egyezmény többek között sza­vatolta volna a mainál jóval több ingatlan egyházi tulaj­donban maradását. 1948 és 1951 között azonban az élet túlhaladta az egyezményt, „ön­kéntes” felajánlások és álla­mosítás nyomán a református vagyon 60-70 százaléka állami tulajdonba és kezelésbe ke­rült. A magyarországi refor­mátus egyház ingatlanvagyona — az Állami Biztosítóval kö­tött vagyonbiztosítási szerző­dések alapján — mai árakon 60 milliárd forintra tehető, s ez tömegben, értékben mint­egy harmada-negyede az 1948- as tulajdonnagyságnak. Az ál­lam 1948-tól — tekinthető ez jóvátételnek is — személyi és dologi államsegélyt juttatott az egyháznak az állami költ­ségvetésből. Ennek az összege 1989-ben 40-50 millió forint volt, s a legkülönbözőbb címe­ken adták: áfa-hozzájárulás, tb-járulék stb. A személyi államsegély összege 1948-ban havi átlagban 400 forint volt. Ma ez az összeg 400 és 800 fo­rint között mozog. A református egyház össze­sített pénzforgalma megköze­líti az évi 600 millió forintot. Költségvetési keretek között, maradványérdekeltségi rend­szerben gazdálkodik, és a be­vételek legfőbb forrása az egyháztagok önkéntes ado­mánya. A külföldről érkező Valóságos családi idill a sínek között! (Erdősi Ágnes felvételei) VALAHOL SZÖKIK A SZÉNSAV Hova tűnt a buborék? nyék állnak), a lakóházat (a tágas kastélyban sokszori át­építés után óvoda van) kérik- követelik vissza, illetve „meg­felelő kártalanítást” kérnek a vissza nem állítható állapo­tok fejében. Folytathatom. A példatár ugyanis kimeríthetetlen. A napi fizetési gondokkal küzdő nagyközségi tanács elnöke tes­tes paksamétát mutat: a pár­tok követelései. Azonnal cse­réltesse le a „Kádár-címeres” bélyegzőket és nyomtatványo­kat .... az ilyen és olyan utca- névtáblákat ... gondoskodjon a könyvtár azonnalié.) áthe­lyezéséről, mert a helyiség annak idején X. párté volt és oda, csakis oda kíván visz- szaköltözni. Még mindig nincs vége. Van olyan honatya a T. Házban, aki egyetlen éjszaka szállás­díjaként 3200 forintot fizette­tett ki az Országgyűlés gazda­sági hivatalával, (igaz, van olyan is, aki a luxuspanzió helyett beérte a napi 91 fo­rintos díjú szállással), s olyan s, aki a fennen nangoztatott bruttó 32 500 forint fizetés he­lyett bruttó 78 ezret vett fel, a tízezer forintos általános költségtérítésen kívül... Nem tudom, mindez jó-e így? Valóban ez és ilyen for­mában lenne a demokrácia ára? Avagy: csak az előleg még ez?! Ahogyan visszata­szító volt mindenkor számom­ra a politikai váltópénzek mo­hó felmarkolása a pénztár­nál, bárki is volt a tüstén­kedő, úgy riaszt most a friss demokrácia leple mögül, elő- bújók elképesztően sokasodó serege, akik csakis számlákat készíthetnek: nekik ennyivel tartoznak.., Kik? Ha valamit, ezt kellene tisz­tázni.- A ma készülő számlák kifizetője — ahogy a korábbi, a mindenkori számlák kifizető­je is az volt — nem más, mint a nép, az ország, azoknak a serege, akik a nemzeti jöve­delmet előállítják. S akiknek a sorsa egyre nehezebb, mert megélhetése gondokkal teli. Ök kapják . az asztalukra a számlát, közöttük olyanokat is, amelyben — saját szemem­mel láttam — tételesen, da­rabszám szerinti felsorolás­ban szerepelnek a valamiko­ri birtok valamikori udvar­házából „tisztázatlan körül­mények közepette eltűnt” porcelán étkészletek ... Nem tudom, fizethet-e olyasmiért demokrácia címén az ország mai lakossága, amit nem ő birtokolt el, nem ő használt, aminek a döntő ré­szét cél és értelem nélkül egy kísérlet emésztette fel, s ez a kísérlet a történelem ne­vű- laboratóriumban zajlott. Mintha a mindenkori bale­kok sorsa teljesednék be is­mét milliókon: fizetnek, fizet­nek . .. S ahogy máskor, most is: mi marad nekik?! A király pÉáhgoItjai Nem tudom, valóban ez-e az ára a demokráciának, s hogy ezt az árat így kell-e megfi­zetni. Tudom , viszont, hogy a társadalom egyharmada a lét­minimum határán, az alatt él, s nincs kitől tegnapjáért, je­lenéért, holnapjáért kártérí­tést kérnie. Tudom, hogy az iparban a foglalkoztatottak január-március közötti brut­tó átlagbére 11 375 forintot tett ki. S tudom, hogy egy Strindberg nevű úr — A ki­rály pártfogoltja lapjain — azt írta: „Demokraták va­gyunk fel a trónörökösig mindannyian annyiban, hogy azt, am! odafönt ' van, lekí­vánjuk magunkhoz, de ha egyszer feljutottunk a magas­ba nem akarjuk, hogy le­rántsanak onnan.” Nem tudom viszont, hogy kik a király pártfogoltjai és mit akarnak a trónörökösök .., Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom