Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-20 / 143. szám

1990. JÚNIUS 20., SZERDA 5 A rossz bocikról új fajtára ültek Leónak is tejelnek Piliscsabán A karám mögött vidáman ficánkolnak a holstein-friz növendék üszők. A Pilishe­gyi Állami Gazdaság pilishe­gyi kerületében az állatok tartására ideális környezet szolgál. Ezen a helyen ké­szítik fel a teheneket az anyaságra. Amikor egyértel­műen megállapítható a vem- hességük, átvezénylik őket Somodor-pusztára, hogy az állami gazdaság ezen nagy múltú kerületében előkészít­sék őket az elletésre. Amíg utódokat nem hoznak a világra, s nem kezdődik meg náluk ismét a tejelés, érthetően naponta csak ráfi­zetést jelentenek az adott gazdaság számára. Kékesi László kerületvezető — aki egykoron a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemen az állat- tenyésztési szakon szerzett diplomát — már két évtize­de kötődik Piliscsabához, s érthetően a gazdasághoz. Nagy szakmai óvatossággal Tovaúszó fehér pama­csok, szélhajtotta páraképződ­mények lebegnek a visegrádi csúcs sötétzöld tömbje fölött. Találó, hogy fellegvár az ősi erődítmény neve. Visegrád vonzása múlhatatlan. Különö­sen az számomra a főútvonal zajától elkülönülő, hamisítat­lan falusi hangulatot ébresztő Mátyás király utca. Gyalogjár­dáján lépegetve azt gondolom: kifinomult érzékű, régi mes­terek tették le köveit, s ezeket rontatlanul hagyta az idő. Té­vedek, mert a hely szellemé­hez illő képet alkotó, homok­ágyba fektetett kis Viacolor nevű lapocskákat csak két éve rakták le. Közel tíz százalék­kal drágábban, mint ameny- nyibe a hagyományos betonút kerül, de sokkal hosszabb idő­re. Romantikus szépsége mel­lett az is előnye ennek a jár­dának, hogy a hézagok közt befolyó vizet elnyeli a homok­réteg. tehát nem rombolja az altalajt. Obtrizsál Istvánnak annyi köze van mindehhez, mint a község minden értékéhez. Egy­formán gondolkodik azokkal, akik szépítgetik és vigyáznak rá. Ű hivatalból is, mert a foglalkozása közterület- felügyelő. — És álláshalmozó — mond­ja magáról ironikusan, miután csodálkozva hallgatom, mi mindenért kell felelősséget vállalnia egyetlen embernek. Egyetlen, ahhoz képest nagyon szerény fizetésért. Méghozzá két és fél évvel a nyugdíj előtt, amit nem vár türelmet­lenül. Jobban örülne, ha volna még addig vagy huszonöt éve. Gondolom, az anyagiak miatt, no meg a fiatalságért, ami sajnos senki életében nem tér vissza. Egyszeri és megismé­telhetetlen. A határozott, a foglalkozásá­hoz illő katonás természetű mezőőr, a Pilisi Parkerdő Gazdaság üzemrendésze, a ta­nács közterület-felügyelője Dunabogdánvtól Dömösig egy kis motorkerékpáron járja a rábízott területet. Útbaigazít­ja a szűk utcába beforduló hatalmas autóbusz vezetőjét. A térre érkező iskoláscsoport tanár vezetőjének megmutat­ja, milyen állapotban találták most azt a helyet, s olyan tisztán kéri hagyni, ha majd hazamennek. Ki kell deríte­nie, melyik cég teherautója szabadult meg ezen a kör­nyéken a rakterén szállított szeméttől. Perlekedni kell a rossz helyen parkoló úrveze­tőkkel. Tetten kell érni pél­dául a Fővárosi Szociális Gon­dozó területén garázdálkodó- kat, akik csak azért vágnak ki egy fenyőfát, hogy házi haszná­latra hazavigyék egy részét karácsonyfának. Szétmetszik, hazaviszik az Oviber által le­kerített parti terület drótháló­ját. Legutóbb pedig egy igen veszélyes társasággal gyűlt Még három év odavissza  lajosmizsei „expressz" Dél van. A nap merőlegesen tűz fentröl, a sínpár ezüstje visszaveri a fényt. A falu ha­rangja is delet jelez, a hang fáradtan úszik a távolból, s megül pihenni az akácfák lombján. Gyenge szél jön, ráz­za a lombot, tépi a virágfür­töt, az akácvirág ráhull a fák alatt álló asszony hajára, mely sötét keretbe fogja a hervadó, szeplős arcot. A kép tökéletes, Szinyei Merse sem tudott job­bat komponálni. Az idilli hangulatnak az ér­kező vonat vet véget, befut a lajosmizsei „expressz”. A nagy­részt ingázók felkapaszkod­nak, a véletlen úgy hozza, hogy egy szakaszba kerülök a szep­lős asszonnyal, velünk szem­ben már ül egy nő, horgol. Szomszédom is kötést vesz ki a szatyrából meg szemüveget. A két asszony szaporán villog­tat, s még el sem érjük az el­ső állomást, már meghitten be­szélgetnek. Előbb a szemüve­gek dioptriájáról — ki is pró­bálják egymásét —, majd ker­ti dolgokról, mindketten az előtt való nap ültették ki a pa­radicsom- és káposztapalántát. Szóba kerül a választott ma­lac, a táp, a kukorica ára, meg­vitatják a csalánszedés módo­zatait, amivel a kacsákat tart­ják. Felfigyelek a kezükre. Enyhén vörös, repedezett, egy­formán kidolgozott. Mint ami­lyen egyforma a két élet is, a napi programjuk, a reggeltől estig tartó hajsza, a kis és nagy problémák özöne, a gondok, melyek közt úgy futnak-fogy- nak az évek, mint a vonatab­Váltókon kattogunk keresz­tül, a vonat már Kispesten ro­bog. A két asszony összepakol, majd este, visszafelé folytatják, meg holnap, meg holnapután. A szeplős, hervatag arcúnak még három éve van a nyug­díjig. Három évig áll még az állomás melletti akácfák alatt vonatra várva, az akácfák alatt, melyről nem mindig vi­rág hull, néha esőcsepp, sárga falevél, máskor meg zúzmara. De most nyár van, a kőbá­nya—kispesti állomás fölé kék kupolát nyit az égbolt, amiről azt mondják, végtelen. De va­jon van-e végtelenebb az anyai szeretetnél? Aligha. ( — gyé — ) lak négyszögében a távoli dombok. — Maga mit horgol? — kér­di a szomszédom. — Réklit az unokámnak. Féléves. Leányka. Ha látná! És abból mi készül? — int a kötésre. — Szvetter a kicsinek. Pe­tinek. Három fiam van. Csa­ba, Károly és Péter. Mi Peti­nek hívjuk. Három egyforma szvettert kötöttem, csak a szí­nük más. Rémes, hogy milyen lassan haladok vele, de amióta Péte- rék építkeznek, csak a vona­ton van rá érkezésem, a fér­jemmel is napszámra alig lát­juk egymást. Hol ő áll a be­tonkeverő mellett, hol meg én. Valakinek otthol is kell lenni, megetetni, ellátni a jószágot. — Disznót is tartanak? — Kettőt. Egy-egy fél jut a fiúknak, egy fél meg nekünk. Aztán, ha az övéké elfogy, adunk a miénkből. — Jó gyerekek? — Hogy is mondjam, hogy megértse? Csaba 28 éves, Ká­roly 26, Péter 24. De ha vala­mi nagy fába vágják a fejszét, előbb eljönnek és megkérde­zik: édesanyám, ti hogy gon­doljátok, belevágjunk? Hát ilyen gyerekek. Tudja, mi ’60- ban kerültünk össze a férjem­mel, épp 30 éve. Túl azon, hogy építettünk egy házikót, másra nem telt, nekünk nincs spó­rolt pénzünk, nincs aranyunk, soha nem jártunk külföldön. De van három . gyönyörű gye­rekünk, három nagyszerű fiunk. Ennél szebb vagyonra én nem vágytam soha. Békehadtest a cseresznyefán Végéhez közeledik a szüret a fóti Vörösmarty Tsz csomádi cseresznyéskertjében. A magad !-akcióra érkezők a leszedett fák láttán inkább az út másik oldalán található Szedd magad !-akcióra érkezők a leszedett Iák láttán inkább az út másik oldalán taiainaio megy- \ gyesbe fordulnak be. Nem így a szovjet katonai buszok. Kiskatonák szállnak ki, s mász­nak a fák tetejére, hogy leszedjék azt, amiért mások nem fáradtak. Itt is, ott is sárgászöld egyenruhák, hosszú csizmák villannak elő a lombkoronák sűrűjéből. Jó nézni, ahogy dolgoznak. Ez az igazi békehadtest (Erdősi Ágnes felvétele) BKV Dolgozók Lapja Az „olvasóknak” szól Az üzemi újságok közül sok elszürkült az idők folyamán, s meg is szűnt jó néhány. A Du nai Kőolajipari Vállalat lapja viszont megmaradt, és nem is véletlenül. Ez a kiadvány a százhalombattaiak városi lap­jává vált. S mint ilyen, sok­kal inkább foglalkozik azok­kal a témákkal, melyekre az itt lakók, mint amire a „főnö­kök” kíváncsiak. Ez a siker tit­ka. A júniusi szám csaknem valamennyi írása a környezet- s egészségvédelem problémáit firtatja. Pedig tudvalevő, hogy az olajfeldolgozó cégeknél ez nem számít népszerű kérdés­nek. Egyoldalúsággal mégsem vádolható a kiadvány. Más ér­dekes témák mellett a humor­ról sem feledkeztek meg. Az elmúlt hét viccei közül máso lünk ide egyet: Tavaszi me­rengés. Miután a nyugati utak ára jelentősen emelkedett, a kommunizmus pedig zsákut­cába jutott — tessék mondani ki járja most be Európát? beszél a szarvasmarhatartás­ról, annak tenyésztési és gaz­daságossági hátteréről. Tíz évvel ezelőtt ezen a helyen még a Kanadából szár­mazó hereford szarvasmarha­fajtával próbálkoztak. Ez a kimondottan húsmarha nem váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket, s- hat év múltán rá kellett döbbenniük a tartók­nak arra, hogy bizony rossz bocira ültek. Ezt követően szavaztak bizalmat a hol- stein-fríz állománynak, s az eddigi gazdaságossági kimu­tatások szerint siker koro­názta a tartók igyekezetét. Az elmúlt évben az egy szarvasmarhára jutó tejho­zam elérte az 5523 litert. A gazdaság a Budatej vállalat­tal áll szerződéses kapcsolat­ban. Tavaly, a közkedvelt csemegének, a Leo jégkrém­nek készítéséhez több mint 4 millió liter tejjel járultak hozzá. A kerületvezető szavaiból azonban az is kitűnt, hogy ez a szarvasmarhafajta rendkí­vül kényelmes jószág. Nem legelésző típus, ezért lassú a súlygyarapodása. Kezdetben pedig ez utóbbi a lényeg, hi­szen a már említett vemhes- ség időszakára biztos kondí­cióval kell rendelkezniük. Az állat adottságaira tekintettel nem szabad a súlygyarapítást erőltetni, vagyis mindenáron felfújatni az üszőket. A hol- stein-fríznek legalább tíz éven át a termelésben kell maradnia. Kékesi László adatok soka­ságával bizonyította, hogy a Pilishegyi Állami Gazdaság tehenészete a gazdaság nyere­séges ágazata, még akkor is, ha az utóbbi egy-másfél év­ben olyannyira megugrottak a takarmány- és a tápárak, hogy szinte fillérekben kény­telenek kalkulálni a kilo­grammonkénti tiszta hasznot. Amíg tavaly az állami gaz­daság állattenyésztési ágazata' közel 13 millió forintos ered­ményt könyvelhetett el, ad-, dig a pilishegyi kerület nö­vendékmarhái, éppen az em­lített takarmányárak miatt 2 millió forintnyi veszteséget hoztak. Ezt a hátrányt azért képesek most lefaragni, mert ellés után az anyatehenek már minden nap hasznot hoz­nak a gazdaságnak. A Pilishegyi Állami Gazda­ság is keresi a talpon mara­dás biztonságos útjait. Lehet­séges, hogy a jövő évben a mostani cégtáblát kicserélik, s azon az új köntösű gazda­ság mint kft. vagy rt. szere­pel. Az állattenyésztési éS ezen belül is a szarvasmarha­ágazat különösen indokolttá tenné a mainál korszerűbb üzemeltetési formát. ..... . i : (gyócsi) E z még nem Amerika. Csupán a közel nyolcméteres Ca­dillac származik az USA-ból. A ritka gépkocsit Vácott sikerült lencsevégre kapni, amikor műszaki vizsgára várakozott. A rendkívül ele­gáns, reprezentatív járműből jelenleg az országban kettő ta­lálható, a Limusine Kft. tulajdonában. A vételár 82 ezer amerikai dollár, s ha valaki bérelni szeretné, naponta 250 dollárt kell hogy fizessen, amiért természetesen gépkocsi- vezetőt is kap. A kft. egyébként négy ilyen gördülő tárgyaló- szobát kíván beszerezni, természetesen nyugati és nagypénzű állampolgárok részére. (Vimola Károly felvételei) Salamoni döntés született Fregoli-pártszékház Hosszú hónapok óta tartó vitákra tett pontot Duna- varsányban a tanács végre­hajtó bizottsága. Sikerült egy­hangúan megegyezni a volt MSZMP-székház hasznosító­Vox Humana a síneken — Jó estét kívánok! Rákosrendező következik. Hangszórón köszön induláskor a vonatvezető, aki már nem csak a baleset megelőzése érdekében figyelmeztet: — Zá­ródnak az ajtók, tessék vigyázni! Ha ugyanis baj történik, azért a MÁV felelős, konkrétan a vonat személyzete. A köszönés talán nincs benne a sza­bályzatban. Mocorogva zsörtölődünk ezen a keskenyre szabott újfajta szerelvényen. Szépnek szép, de egymással ilyen szoros testkö­zelben melegebbnek érezzük a meleget, még kevesebbnek a levegőt. Lehangol bennünket, hogy épp most szüntetik meg a nagycsaládosok utazási kedvezményét, amikor hétről hétre felfelé kerekíti minden cég az árakat. Ám ez a vasúti vox hu- mana, amely eddig szokatlan volt. mégis jólesik, örülünk ne­ki, tudatunkba vésődik, hogy velünk van a láthatatlan masi­niszta. Ha kint már bealkonyul, csak a táj egyforma elektro­mos gyöngyfüzérei jelzik, hogy valamilyen állomáshoz köze­ledünk, nem kell izgulni. Bemondják, hová érkezünk, tudjuk, mikor kell a kiszállás­hoz készülődnünk. Apróság ez, de apróságokból, percekből, órákból gyűlnek össze az évtizedeink, pillanatok érzelmi hatásaitól alakulnak közérzetünk előjelei. Vegyük hát tudomásul, hogy ha nem is nagy dolog ez, de mégis valami. Köszönjük, hogy legalább kö­szönnek. K. T. I. sáról. A lakosság szerette volna, ha itt orvosi rendelő kap helyet, ugyanakkor nagy szükség van a rendőrség meg­felelő elhelyezésére is. Dunavarsány közbiztonsága, különösen a nyári idényben szükségessé teszi, hogy foko­zottan őrizzék a helybeliek nyugalmát, biztonságát. A la­kosság soraiból jó néhcmyan önként vállalták, hogy éjjeli járőrözéssel is segítik a helyi rendőrök munkáját. Gond vi­szont az elhelyezésük. A tanács vb-ülésén komp­romisszumos megoldás szüle­tett, mindenki megelégedésé­re: a nyári idényben, ami­kor az átutazó nyaralók miatt a közbiztonság fokozott vé-- delemre szorul, a volt párt­házban a rendőrséget helye­zik majd el. A szezon végén, az iskolaév megkezdésekor a zeneiskola fog odaköltözni távlati tervek szerint pedig, amint az önkormányzat anyagilag megerősödik, létre­hozzák majd a lakosság igé­nyének megfelelően az orvosi rendelőt, fiz. K. KISMOTOROS ÁLLASHALMOZÓ Találkozás a juharfa alatt meg a baja. Annyit legalább elért, hogy a kártevőket lelep­lezték. Vagy így, vagy úgy, de fizetni fognak. Sajnos, azt az egyenként százöt centiméter átmérőjű két ősplatánt, melyet a dömösi fatolvajok — szintén az erőmű építési területén — irtottak ki, még akkor sem tudnák pótolni, ha a darabon­ként 60 ezer NSZK-márkát érő összeget kifizetnék. A garázdák az utolsó szele­teket vágták a fák törzséből, amikor Obtrizsál István felfe­dezte, mi történik. Csak any- nyit mond: pökhendi módon viselkedtek, később életveszé­lyesen megfenyegették. Végül még a kihívott körzeti rendőr is kénytelen volt erősítést kér­ni. A környékbeli nemzedékek szívéhez nőtt, a táj dísze volt az, amit a tolvajok részint asztallapoknak vágták szét, s kértek darabjáért ezerötszáz forintot. A tüzelőnek használ­ható maradékért mázsánként száznyolcvanat. — Milyenek, hogy viselked­nek a turisták? — Az igaziak kulturáltan, de a vendéglátóhelyeken, diszkókban mulatozók néha úgy, mint májusban azok a vandálok, akik a Mogyoró-he­gyen élő fákat vágtak ki, fej­szével verték szét a világító- berendezéseket, a tér fából készített játékait. — Kik voltak? Elfogták őket? — Hogyan? — tárja szét a karját, miközben elindulunk a karcsú kis juharfa árnyéká­ból sétára. — Kevesen va­gyunk. Én meg két körzeti rendőr. Nagy a terület. Az Oviber szakemberei kö­szönték a platánrablók lefüle­lését. s remélték, a cég majd írásban fogja ezt megköszönni. Ennyit akár mi is megtehe­tünk. Kovács T. István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom