Pest Megyei Hírlap, 1990. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-02 / 128. szám
4 Wf.6 YE! 1990. JÜNIUS 2., SZOMBAT Magyar bábosok magyar vendégszereplése A Maecenas-díj asszonya Nem túl szívderítő hírek érkeznek az utóbbi időben Romániából. Ügy tűnik, a Ceausescu-korszak nemzetiségeket egymásnak ugrasztó politikája sokkal mélyebben vert gyökeret az emberekben, mint arra a forradalom után számítani lehetett. Némi optimizmusra azért okot adhat, hogy akadnak olyan ismert és köztiszteletben álló, román nemzetiségű politikusok, tudósok, művészek, közéleti személyiségek, akik nyilvánosan is szót emel- fiek az erdélyi nemzetiségek testvérisége, békés együttélése mellett. Ezek egyike Smaranda Enache, a marosvásárhelyi bábszínház igazgatója. Enache asszony a társulat első magyarországi vendégszereplése kapcsán tartózkodik hazánkban. A napokban vehette át ünnepélyes keretek között a Maecenas-díjat, amelyet példa értékű tevékenységéért ítélt oda a társadalmi bizottság. A díj átadására invitáló levélben a következőt olvashatták a címzettek: „Biztonsági okokból a rendezvényen csak meghívóval lehet részt venni.’’ □ Valóban veszélyben van, vagy ez csak túlzott elővigyázatosság ? — Az óvatosság sosem árt, de nem hiszem, hogy veszély fenyegetne — válaszolta Enache asszony, aki szinte tökéletesen beszél magyarul. — Néhány hónapja a román és a Magyar Televízió is közölt velem interjút, akkor több fenyegető telefont kaptam. Azóta a választások elterelték rólam a figyelmet, ma már nem zaklatnak. □ ön román nemzetiségű. Hogyan tanulta meg ilyen jól a nyelvünket? — Még általános iskolás koromban a magyar gyerekektől, de a szüleim is beszélik a nyelvet. Nálunk az természetes volt, s én is megtanítottam a fiamat. Otthon a családban a románt használjuk, de ha valami fontos közölnivalónk van, ha nyomatékosítani akarjuk a mondandónkat, akkor áttérünk a magyarra. □ Ügy tudom, ez az első magyarországi útjuk. — Valóban így van. Bábszínházunk 41 éve működik, van román és magyar tagozatunk, ennek ellenére most Jöhettünk először Magyarországra. Korábban jártunk Lengyelországban. Bulgáriában, sőt Pakisztánban és Indiában is, de 1976 óta egyáltalán nem utazhattunk a határokon tú'ra. □ Politikai vagy anyagi okok miatt? — Egyértelműen politikai okai voltak annak, hogy nem engedtek bennünket külföldi vendégszereplésekre. □ A hazai fellépéseiket nem gátolták? Hogyan működött a cenzúra? — Minden évben be kellett nyújtanunk a minisztériumba az évad terveit. A darabok egy részét rendszeresen kihúzták a listáról; Leginkább román, illetve romániai darabokat játszhattunk, hogy r.e kelljen szerzői jogdíjat fizetni külföldre. Anyagi helyzetünk az 1980-as évek eleje óta egyre rosszabbá vált, színészeink gyakran fűtetlen színházban játszottak. A marosvásárhelyi bábszínház mégis fontos szerepet töltött be a környék kulturális életében. A tévében sugárzott színvonaltalan műsorok tele voltak politikai propagandával, a bábszínház viszont igazi jó gyermekdarabokat tudott készíteni, amelyeket a hideg előadóterem eiie- nére megnéztek kicsik és nagyok. □ Felnőtteknek szóló műveket nem játszik a színház? — Vannak felnőtt előadásaink is, de az utóbbi években főleg a gyerekekre koncentráltunk. Sajnos, a színház jövője kétséges, nemcsak anyagi okok miatt, hanem azért is, mert nincs utánpótlás. Főleg a magyar tagozatnak vannak nehézségei. Az idősebb kollégák nyugdíjba vonulnak, a fiatalok közül pedig sokan átjöttek Magyarországra vagy máshová vándoroltak ki. Remiélem, hogy tevékenységünket folytatni tudjuk majd. A színház évente 900 előadást tart, amelyet 250 ezren néznek meg. Erdélyben a bábszínház fontos szócsöve az európai és magyar kultúrának. Kecskés Agnes A KORÁBBAN TILTOTT MÜVEK IS KAPHATOK A magyar könyv ünnepe A 61. ünnepi könyvhét országos megnyitójának színhelye volt pénteken a budapesti Vörösmarty tér. Az idei könyvünnepre 24 kiadó 96 kötete került a boltokba, a könyvsátrakba. Több újonnan alakult kiadói társulás is bemutatkozik, számos olyan művet is kézbe vehetnek az olvasók, amelyekhez korábban — ideológiai megfontolásból — nem juthattak hozzá. A megnyitón Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök szól az egybegyűltekhez, hangoztatva: nem államfőként s nem is a Magyar írók Szövetségének elnökeként, hanem olvasóként köszönti a magyar könyv ünnepét. Hangos együttgondolkodásnak nevezett beszédében személyes emlékeit vette sorra, irodalmi kötődéseit sorolta, s hangsúlyozta, hogy számára mindig a könyv jelentette az „életpótlékot”. A nehéz helyzetekben az irodalom tartotta benne a lelket. Ma, elsivárosodó, agyonhajszolt, szorongásokkal és gondokkal teli életünkben az olvasás nélkülözhetetlen, még ha a napi megélhetési gondok, a túlmunkák miatti hajsza miatt esetenként any- nyira elfáradunk, hogy szinte nincs erőnk és kedvünk a könyvet kézbe venni — mondta. Az idei könyvhét eseményeire rátérve, optimizmusának adott hangot, hogy két kötet kivételével valamennyi könyv időben elkészült. Göncz Árpád, minit olvasó — tekintve, hogy nem tagja a végrehajtó hatalomnak — « kormányzat feladatának nevezte, hogy törölje el a kultúra központi közvetlen irányítását. Az ízlésterrort elutasítva leszögezte: mindenkinek joga van megválasztani, mit kíván olvasni, s hozzátette, hogy az igazán jó könyv mindenkinek szól. A kormányzattól .......az állatni k önyvkiadását támogatását kérte, mert a kiadványok csökkenésének okát az ország jelenlegi gazdasági helyzetében látja. Sok múlik a szervezésen is, hogy végre összefogjanak a kiadók, a könyv- terjesztők és a nyomdák. Az állam a mecenatúráról, a magyar irodalom támogatásáról nem mondhat le, éppúgy köteles gondoskodni a szellemi értékek életre hozataláról, mint a nép élelmezéséről — mondta végezetül. ★ Kezdődik az ünnepi könyvhét. De nem bosszúságok nélkül. A május 4-i országos sajtótájékoztató idején ugyanis a beharangozott kilencvenhat kötetnek fele állt forgalmazásra készen, május 31-én még — vagy már csak? — kilenc könyv hiányzott. — Ez semmiképp sem a terjesztők hibája, mi szinte azonnal továbbszállítunk mindent — mondja Szele Belőné, az Állami Könyvterjesztő Vállalat (a fő szervező) beszerzési osztályának vezetője. — A kiadók a nyomdákra hivatkoznak, azok papírhiányra, és a kéziratok kései beérkezésére. S hogy mi a teendő? Idén 20 művel több jelenik meg, mint tavaly, viszont kisebb példányszámban. Mert egy mai regény 100, egy klasz- szikus irodalmi alkotás 150 forintnál olcsóbban alig kapható, és az emberek inkább másra költik a pénzüket. Antológiák és verseskötetek — összesen tizenkettő — ismét féláron kerülnek a pultokra, körülbelül 30—50 forintért. Az akció nem üzleti vállalkozás, elsődleges cél, hogy kortárs magyar írók és költők munkái jussanak el az olvasókhoz. Bemutatkozik a határon túl magyar irodalom ; a Kriterion. a Madách és a Fórum kiadók már teljesítették ígéreteiket, már csak a Kárpátalja késik. — Május 29-én kaptuk meg a propagandaanyagokat, és a művek legnagyobb részét — közli Tóth Ibolya, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat (a vidék terjesztője) kereskedelmi főosztályának vezetője. — De ha valaki hiába keresi a kívánt könyvet, az nem a mi hibánk, hiszen azonnal továbbítunk mindent. Nekünk csak magyarázkodik mindenki, mutogatnak körbe-körbe. — Semmiféle megyei rendezvényt nem szerveztünk, mert nem láttuk értelmét — tájékoztat Biczak Péter, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár könyvtár- igazgatója. Az írószövetség segítségével és finanszírozásával azért lesznek író-olvasó találkozók: június 4-én Spiró György Gödöllőn, 5-én Csoóri Sándor Szentendrén, Takács Tibor Nagykörösön és három kárpátaljai szerző Budakeszin. A szovjetunióbeliek 6-án Nagymarosra is ellátogatnak. Fáradtak, fásultak a könyvtárosok és könyvesboltok, ki-ki saját talpalása és személyes kapcsolatai révén szervezi a könyvhetet. Nemere Istvánt magánlevelezéssel tudták 6-ára Érdre csalogatni, Nagykőrösön talán tíz könyvet dedikálhat Takács Tibor, mert csak ennyit tudott szerezni a könyvtár. A megkérdezettek közül egyedül a gödöllőiek mondtak örömteli híreket: majd mindegyik hazai egyházi kiadóval meg tudtak állapodni; hatszáz vallásos témájú írás érkezett ide bizományba. A tervezett bibliaikiállításra is szépen gyűlnek a régi kiadások, már egy 1608-beli Szentírást is behozott valaki. — kántor — ÍhIRTdTő f i cWlőÜ PEST MEGYEI ZENEÉRTÜK. Két műsort is sikerült meghallgatni tegnap délután a Kossuth rádióban. A Ki nyer ma? című déli játék és muzsika tíz percét a budakeszi Erkel-hét megnyitása alkalmából a nagyközség művelődési házából közvetítették. A játékvezető kérdéseire a rádióhallgatók közös ismerőse, Bóna Márta meteorológus vá- laszolgatott, sikerrel felismerve többek közt, Liszt: Magyar fantáziáját és Erkel: Bánk bán című operájának Melinda- áriáját. Az Élő népdal című rádiós sorozat helyszíni adását Bugyi községben szerkesztette Béres János műsorvezető. A falu hagyományőrzőinek húsztagú felnőtt gárdája példás igyekezettel pallérozza a fiatalok ízlését is. 1984-ben megalakult a Csobolyó, ' később a Boglárka, ezt követően a Pántlika nevű éneklő lánycsoport. A műsorban most megszólaló legfiatalabbak Csirip együttesének vezetője Tóth Béla Ottó. Szólj síp, szólj című csokrukban ütőfa, nádi duda, furulya és citera hangjai mellett adták elő a libás-nótákat és a bácskai Duna mentén ismert népdalokat. K. T. I. SZQMBMTI KEMME Az a nyári nap szépnek ígérkezett. De lehet, Laura számára már semmiképpen sem lehetett kellemes; a csinos fiatalasszony igen feldúlt volt. Most még a máskor oly gondosan ápolt szőkésbarna haja is zilálitan övezte arcát. Két szemében nyugtalan szomorúság ült. Ha most látta volna valaki, biztosan megérzi: ezt az asszonyt valami bántja. De nem láthatta senki, mert Laura nagyon egyedül volt. Teljesen egyedül ült nemrég bérelt szegényes kis lakásukban, és tekintetét szinte le sem vette az ajtóról. Pétért várta. Nem kellett sokáig várnia. Férje már a házban volt, az Imént szállt ki a folyosó végén a csöndes liftből. Már a folyosón elővette kulcsát. A vállas, barna férfi harminc is elmúlt már, későn nősült. Alig egy hónapja volt az esküvőjük. Az újdonsült férjek sietségével közeledett az otthonához. — Üdv, feleségek gyöngye! — kiáltotta már a küszöbről, majd belépve megölelte az asszonyt. Csak Laura halvány ellenkezése és mozdulatlansága döbbentette rá, hogy valami történt. A vidámság tüstént leolvadt arcáról: — Mi van, szívem? A fiatalasszony szótlanul kibontakozott karjaiból, előbb becsukta az ajtót, aztán megfordult. Szembenézett férjével. Peter még sohasem látta asszonyát ilyen komolynak. Pedig majdnem egy éve ismerték egymást. — Meghalt az apám — mondta Laura. — Az apád ... ? Hiszen nem is ismerted. — Attól még meghalhatott. — Kétségtelen. De honnan tudod? — Egy közjegyző értesített. Holnap délelőtt vár a hivatalában — Közjegyző? Ez esetleg azt jelenti, hogy... hogy örököltél valamit? — Nem tudom. A szöveg eléggé homályos, de mintha csak az „elhunyt végakaratát” emlegetné a hivatalnok... Te, Peter, ez olyan furcsa! Azt hiszem, sohasem láttam az apámat. Vagy túl kicsi lehettem még, mert nem emlékszem rá. Nem tudom felidézni az arcát, a mozdulatait, ő nekem sohasem volt más, csak egy név a dokumentumokban, az életrajzomban. „Korán elhagyta családját, azóta nem hallottunk felőle”, ezt szoktam mondani, ha rákérdeznek. Máig sem tudom, miért hagyott ott bennünket. De nem lehetett jó ember, mert az anyám nem bánkódott a dolog miatt, azt hiszem. Rendesen felnevelt apám nélkül is. Az más kérdés, hogy mostanában már ő sem sokat törődik velem. Nemere István: A KINCS (1. rész) 1. VESZÉLYES HAGYATÉK — Miért is törődne? Hiszen felnőttél végre. Huszonnégy éves vagy. És az én feleségem! Mostantól kezdve én vigyázok rád. Valahogy majd csak megleszünk az ... az anyósom nélkül is. — Szegény apa — Laura leült az ágyra. Peter szétnézett a szobában. „Mi sem vagyunk gazdagok, ami azt illeti. Jó lenne már ezen is változtatni...” Hát igen, szegényes itt minden, mint afféle bérelt lakásban lenni szokott. Tulajdonképpen egyetlen szoba az egész, a mosdó az egyik sarokban, függöny mögött, ott a villanytűzhely is. Nem, nem maradhatnak itt sokáig. Reménység ébredt benne: — Ha örököltél valamit itthagyjuk ezt a lyukat Laura végre halványan elmosolyodott. — Ha sok pénzem lesz, akkor is szeretni fogsz? — Megszerettelek, amikor olyan szegény voltál, mint a klerikális rágcsáló ... — Klerikális ... rágcsáló? — A templom egere. Nevettek. Peter Laura ölébe hajtotta a fejét és ábrándozni kezdett: — Ha mégis... Ha az apád karriert csinált és óriási vagyont hagyott rád. elmegyünk egy világ körüli útra is, jó? ★ A közjegyző faborításos irodájában előbb egy vénkisasz- szomy külsejű titkárnő fogadta őket, és mert az értesítésben közölt időpontnál valamivel korábban jöttek, szárazon rájuk parancsolt, hogy várjanak. Laura akkor megint apjára gondolt, és tulajdonképpen csak most hatolt el tudatába, hogy semmit sem tud róla. Anyja talán szándékosan hallgatott mindig a férfiról? Semmi jót sem tudott volna mondani, azért nem szólt? Most hát annyit tud már róla: meghalt. Nem volt ez sok. Aztán végre bejutottak az irodába. A közjegyző idős, száraz modorú férfi volt, majdnem hatvanéves lehetett. Kimérten intett a hatalmas íróasztala előtt álló két mély bőrfotelre. Laura és Peter leültek; a hivatalos hangulat azonnal átragadt rájuk is. A közjegyző először elkérte az asszony iratait, ellenőrizte személyazonosságát, majd így szólt: — Egy hónappal ezelőtt itt járt az ön apja, asszonyom. Törvényes módon letétbe helyezett nálam egy borítékot, azzal az utasítással, hogy ha meghalna, ismertessem önnel a tartalmát. „Remélem, egy csekk van benne, sok nullával!” — gondolta Peter. Szerény kishivatalnok volt a városi tanácsnál, és néha elalvás előtt arról ábrándozott, hogy egyszer igazán gazdag lesz. Igen, ha százezrekhez jutna, adna belőle az árvaházaknak, az indiai és afrikai éhezőknek, és minden rászorulónak. De miből adjon másoknak és magának — ha semmije sincsen? — Kérem bontsa fel — mondta Laura feleslegesen. Az izgalomtól kiszáradt a szája. A közjegyző rápillantott, aztán megfordította a kis borítékot. Régimódi vörös viaszpecsét látszott a közepén. Feltörte, kinyitotta. Nagyon feszült pillanat volt, a szobában mindnyájan hallották a többiek lélegzetvételét. is... Peter előrehajolt. Laura az ujjait tördelte idegesen Egy percig semmi sem történt, mert akkor Laura és Peter talán nem is lélegzett, a közjegyző a borítékkal bajlódott, csak a papír zizegését hallották. A hivatalnok egy kemény kis papírlapot vett elő. „Ez bizony nem csekk. Boldogult, ámde sohasem látott apósom is szegény lehetett, akárcsak én!” — futott át Peter fején, furcsa módon most mégis rokonszenvet érzett az ismeretlen halót,. iránt. — Felolvasom önöknek a szöveget — mondta a közjegyző. Megköszörülte a torkát, és szemüvege fölött rájuk pillantott, ^ mintha ellenőrizné, készen állnak-e az információ befogadására ... Laura lehunyta a szemét. „Kincset hagyok rátok, jól. gondozzátok. Erőt ad majd és rám emlékeztet benneteket. Ha megtaláljátok, mérhetetlenül gazdagok és erősek lesztek. A második domb erdejében, a kettős ajtó mögött, napfelkeltekor. Legyetek boldogok." Vége az 1. résznek (Folytatjuk)
