Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-25 / 121. szám
IVv/ ntvfifivi iiiriiëp SPOR T 1990. MÁJUS 25. Ellenfélnézőben Éllovasok Néhány hétté! ezelőtt a megyei labdarugó-bajnokság 7. fordulójában nagy meglepetésre a Bugyi Tessedik SE labdarúgócsapata megverte az éllovas Szigetújfalut. Azóta a Dany állt az élre, s a legutóbbi forduló kérdése az volt, vajon az újabb listavezetőt is legyőzi-e a Tessedik SE. Különösen kíváncsiak voltak erre az újfaluíak, s amikor csapatuk már 5-0-va vezetett Szentendre ellen, két vezetőjük, Vígh László és Weimper István átrándultak meccsnézőbe. Számukra kedvezőtlen eredmény, 3-2-es dányi siker született Krisztin, Sajtos és Vám góljaival. Egyébként az utolsó előtti fordulóban még könnyebben megtekinthetik az éllovas mérkőzését, hiszen pénteken, azaz ma fogadja a Dány Szigetszentmiklóst. Az ellenfelek tehát ráérnek . . . Rögösnek látszik az önálló út Rendezzünk sportnapot! r Aktuális témákkal és egy szenzációszámba menő bejelentéssel szolgáit a megyei diáksporttanács tegnapi kibővített ülése. A tanévzáró megbeszélésen értékelték a .végéhez érő diákolimpiái esztendőt. 7,átrok Károly középiskolai és yémeth Lajos általános iskolai szakreferens beszámolt a megyei diákok versenyeredményeiről. Deák György, az MDST elnöke bejelentette, hogy jövőre több változás lesz a diákolimpia műsorában. Az első korcsoport játékos sportversenyekben viaskodik majd, míg a II—V. korcsoport programjából kimarad a sakk és a Tol- di-kondi. A lebonyolítás rendje is jóval szigorúbb lesz: amennyiben valamely sportágban nem rendeznek megyei bajnokságot, az adott terület nem nevezhet csapatot, illetve egyéni versenyzőt a területi és országos döntőre. Mindez, annak tükrében, hogy a jövőben központi költségvetésből csak a rendezési költségeket fedezi az MDSZ. a többi kiadás a Nemzetközi I or iiiík Start-döntő Foton A labdarúgó NB 1-ben a hét végén befejeződik a küzdelem, a veszélyes helyzetben lévő Vác a bajnokságát bebiztosítani akaró MTK- VM együttesét fogadja. Az NB III műsora foghíjas lesz, ugyanis a Magyar Kábel—Dömsöd találkozót (1-2) már lejátszották. A megyei I. osztály éllovasa nta vívja bajnoki meccsét, A kézilabdázóknál is közeleg a kapuzárás, sót a férfi II. osztályban már véget ért a küzdelem. A férfi NB 1 B-ben Ceglédi Közgép— Fót megyei rangadó lesz. Szombaton Budaörsön nemzetközi női tor- mát rendeznek a Leo Kupáért, a Post Berlin (NDK), Münster ’80 (NSZK). Budaörs SC (Bp. 1. o.). Cs. Autó (NB IB) részvételével. Nemzetközi karateversenyt tartanak szombaton Százhalombattán osztrák, jugoszláv és magyar résztvevőkkel. Katvazoe japán mester nyitja még az eseményt, aki ezt megelőzően három napon át fővárosi edzéseket vezetett. A nevelőotthonok Start-diákolimpiáján az országos döntő következik. Szombaton a Népstadionban 9 órakor lesz az atlétika és a kispályás labdarúgás, míg a kézilabdatornát Foton tartják szombat—vasárnap. Hat előcsatározás legjobbjai vetélkednek, az egyik területi viadal a fóti gyermekváros rendezésében zajlott. PÉNTEK KÉZILABDA NB IB. Nők: Csepel Autó—TFSE (18.30). LABDARÚGÁS. Megyei I. osztály: Dány—SZTK (ifi 16, felnőtt 13 órakor, Lovász B.). SZOMBAT GYEPLABDA NB I.: Gödöllői SC, —Építők SC (1Ö.30)'.' KARATE. Nemzetközi több kor- csoportos viadal a Telsat Kupáért (Százhalombatta. sportcsarnok, 11). , .. ASZTALITENISZ. Megyei uionc, serdülő és ifjúsági fiú-leány tízek- bajnókság (Vecsés, Petőfi-iskola tornaterme, 9.30). BIRKÓZÁS. Tsz-sportkörök országos viadala (Abony. 10). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak: Szarvas—Dunai Kőolaj (16), Ceglédi Közgép—Fót (18). Nők: Gödöllő —Lehel SC (16). NB II. Férfiak: Kondoros—Dunakeszi (15), Tiszaföldvár—Iklad (16), Gyömrő—Újkígyós (16), Debrecen —Szilasmenti SK (16). Megyei bajnokság. I. osztály. Nők: (valamennyi mérkőzés 16.30- kor) : Hernád—Érd. Veresegyház— Vecsés, Tóalmás—Gödöllői SC II., Úri ÁFÉSZ—Nagy káta, Cegléd— Göd. Férfiak: Ceglédi Közgép II.— Mogyoród (14). II. osztály. Nők: Isaszeg—Abony (16.30), Nagymaros—Tököl (16.30). Nemzetközi női torna a Leo Kupáért (Budaörs, 9). LABDARÚGÁS. NB 1. Váci Izzó —MTK-VM (17). NB III. Duna csoport: Tatai Honvéd—Érd (17, László). Mátra csoport : Törökszentmiklós —Gödöllői SC (15, Taskó). Megyei bajnokság (ifi 15, felnőtt 17 órakor). I. osztály: Nagykőrös— Szentendre (Heves megyei játékvezetők). II. osztály: Halásztelek—Verőce (Surmann). Kiskunlacháza—Tápió- szecső (Dunavarsányban, Lovász). Tapiószele—Üllő (Széki), Maglód— Iklad (Mészáros), Monor—Üjhar- tyán (Zsiák), Örkény—Ceglédi VSE (Szarvák). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei felnőtt férfi és női tizeltbainokság (Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium, 9.3.0). KÉZILABDA. NB I. Férfiak: Fe. mü-Honvéd-LStolnoki Olajbányász (Solymár, 17.30). NB II. Nők: Solymár—Hajdúböszörmény (14.30). Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak (a mérkőzések 11 órakor kezdődnek). Abony—Tököl, Mogyoród—Csepel Autó, Szentendre— Gödöllői SC, Budakalász—Dabas, Váci Izzó—Ceglédi Közgép II„ Nagymaros—Domony. Női II. osztály: Erdőkertes—Maglód (10). LABDARÚGÁS. NB III. Duna csoport: Dunai Kőolaj—Pénzügyőr (17, Sabján). Honvéd Budai SE —Dunakeszi VSE (17, Windisch). Mátra csoport: Bag—Nézsa (17 Kovács L.). Alföldi csoport: Csongrád—Bem SE (17, Nagy Z.), Fehér Akác SE—Malév (Dabas, 17, Csonka). Megyei bajnokság (az Ifjúsági előmérkőzések 15, a felnőtt-találkozók 17 órakor kezdődnek az elöl állók otthonában). 1. osztály: Fót —Tápiószentmárton (Maiina), Pilis—Göd (Horváth M.), Dunavar- sány—Hernád (Kiss T. Z.), Pilis- vörösvár—Aszód (Bokor), GEAC— Bugyi (dr. Varga), Szigetújfalu— Sülysáp (Boross K.). II. osztály. Északi csoport: Szo- kolya—Törökbálint (Dorogházi), Pomáz—Budakeszi (Szentendre. Kőzúzó utca, Nagy L.), Kartal— Hévízgyörk (Mocsai), Veresegyház —Tököl (Karcsú), Vácszentlászló —Sóskút (Boros T.), Budaörs— Nagymaros (Tompa). Déli csoport: Kakucs—Nagykáta (Sallai), Abony—Péteri (Antal). R. L. Miniszteri nyilatkozat A Forma—1 jövőjéről Az autósport rajongói is nagyon várták az új magyar kormány megalakulását, mert az illetékes tárcák vezetői hivatottak dönteni a magyarországi Forma—l-es autós világ- bajnoki futamok jövőjéről. A beiktatást követő másnap reggelén, a csütörtöki parlamenti tanácskozások kezdete előtt Sflklós Csaba közlekedési és hírközlési miniszter nyilatkozott a kérdésről. — Szakmai körökben nem titok, hogy Bernie Ecclestone, a Forma—-l-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetségének elnöke, az F—l-es világbajnokság „nagyhatalmú” főnöke többször is panaszkodott amiatt, hogy nem a megfelelő szintű vezetők fogadják. Változik-e most a helyzet, tervezi-e, hogy kézbe veszi az ügyek intézését? — Teljes mértékben meg tudom érteni Ecclestone urat. Egy üzletember számára nem lehet nagyobb kín annál, ha nem a döntésre jogosultakkal tárgyal, s mindig a felsőbb szint jóváhagyására kell várni. Mivel a helyzet elmérgesedett, kötelességem, hogy személyesen találkozzak Bernie Eccles- tone-nal, de addig még egyeztetni kell álláspontunkat kollégáimmal is. — Kikre gondol? — Ebben a komoly problémákkal terhes, átmeneti időszakban természetesen az új kormány s programjának kialakítása volt az elsődleges cél, s emellett a Forma—1 nem képviselt olyan fontos témát, amelyre részletesen kitértünk volna. Azonban az új ipari és kereskedelmi, valamint a pénzügyminiszterrel még e héten tárgyalni fogunk erről a kérdésről, s igyekszünk egységes álláspontot kialakítani. Az idő rövidsége miatt gyorsan kell határoznunk. — Nyilvánvaló, hogy a tárca véleményét még nem tudja ismertetni, de a saját álláspontját talán már most elmondhatja ... — Két dolgot szeretnék kiemelni: az autósport, s különösen a Forma—-1 iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg Magyarországon is. Mutatja ezt az is, az elmúlt években százezrek látogattak ki a versenyre, s arról sem szabad elfeledkezni, hogy rendelkezünk egy olyan pályával, ami akkori áron számítva több mint 600 millió forintba került. Én mindenesetre arra törekszem, hogy minél hamarabb megkössük az újabb ötéves szerződést, amely már az 1991. és 1995. közötti időszakra biztosítana futamot Magyarországnak — fejezte be nyilatkozatát Siklós Csaba miniszter. résztvevőket terheli, nem sok jót sejtet. Deák György ismertette a Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezését, melynek érteimében. az ország öt megyéjéhez hasonlóan, a Pest Megyei Diáksport Tanács is önálló jogi személyiséggé válhatna, így független, önálló társadalmi szervezetként végezhetné ugyan munkáját, már csak az a kérdés, hoiman teremtené meg a működéséhez szükséges anyagi hátterét. Szemes Árpád, a Pest Megyei Tanács művelődési és sportosztályának helyettes vezetője hangoztatta: a diáksport anyagi helyzete biztosított, a probléma legfeljebb annyi, hogy az összegek nem a megfelelő helyre vándorolnak. Ezzel a megállapításával többen vitába szálltak, megjegyezve, hogy a tavalyi 3.8 millió forintos MDST-„vagyon”, az idei évre 1,3 millióra zsugorodott. Hová tűnt tehát a hiányzó ösz- szeg? Bojtor Jánosné, a tanács művelődési osztályának helyettes vezetője azzal zárta le az egyre élesebb vitát, hogy az 1990. január 1-jével életbe lépett új finanszírozási rendszer megváiitoztatta a pénzügyi helyzetet, a művelődési osztálynak pedig egy fillérje sincs a diáksport támogatására. Ennyi pénz van, ennyivel kell okosan gazdálkodni. Az önállóvá válásért nem túlságosan lelkesedő diák- sportbizottsági vezetők véleményét Zátrok Károly összegezte: a kényes döntéssel mindenképpen várni kell, a testnevelés és diáksport helyzetét befolyásoló kormányhatározatok megszületéséig. A záró napirendi pont aztán kellemes újdonságként egyhangú helyeslésre talált. Né- metberta Sándor, az MDST titkára állt elő egy valóban nem mindennapi jelentőségű kezdeményezéssel. A felhívástervezetet az MDST küldöttei támo- gatásukród__ ,biztc«ították. A felhívás szövege a következő : A Pest Megyei Tanács művelődési és sportosztálya, valamint a Pest Megyei Diáksport Tanács felhívással fordul az ország valamennyi diáksportszervezetéhez, az alsó-, a közép- cs a felsőfokú oktatási intézmények hallgatóihoz, nevelőihez és az ország sportszerető közvéleményéhez. Rendezzünk ez év őszén, 1990. szeptember 22-én, szombaton országos (nemzeti) sportnapot! A rendezvény cél.ia, hogy a sportnap folyamán, szabad szervezésben, a helyi közösségek vnnzzanak minél több fiatalt és felnőttet az iskolákban működő napi sportcentrumokba. A sportnapon lehetne házi és városi bajnokságokat, villámtornákat, játékos versenyeket, tanár—diák, szülő—diák mérkőzéseket bonyolítani, de a helyi ötletek és kezdeményezések még színesebbé tehetik a nap sportprogramját. Ahol a település lélekszáma ily en rendezvény megtartását nem teszi lehetővé, azok bekapcsolódhatnak egy közeit település programjába, vagy szervezhetnek egy közös diák—szülő—tantestület kerékpáros-, vízi vagy gyalogtúrát. A nap folyamán megmérkőzhetne egymással két szomszédos település diákválogatottja és tantestületi esapata, tetszés szerinti sportágakban. Felhívásunk a sportnap keretén belül egy „kötelező jellegű” programot ajánl a résztvevők számára, ez pedig mindenkinek egységesen 1000-2C00 méter városi vagy településen belüli futás lenne, úgy, hogy ez az ország valamennyi településén egyszerre, adott időben történjen. Megyénk diáksporttanácsa a felhívás közzétételével magára vállalja a sportnap minta értékű megyei « egrendezését, de szívesen fogad az ország valamennyi részéből a nemzeti sportnapprogram kialakításához ötleteket, elképzeléseket. A sportnap jelentőségét, > minimális anyagi költségeken ki vül, az ország megmozgatása adja, a kedvcsinálás az öntevékeny sportolás későbbi alapozásához, a közösségek alkotó kedvének és erejének összefogásához. ADÁSVÉTEL Eladó Göd felső. Széchenyi u. 80-ban 2 szoba. félkomfortos családi ház, 200 n.-öl telekkel. Érdeklődni a helyszínen vagy a 184- 5308-as telefonon. 5től 7-ig. _______ 3 4 négyzetméteres öröklakás házrészként, készpénzért eladó. 30 000 Ft négyzet- méter. Megtekinthető: hétköznap 17 és 20 óra között. Cím: Budapest XI.. Kelenföldi út 36. fszt. Eladó 42 nm-es Tatra faház 120 n.-öl telekvei, Lakitelek, Tőser- dő, üdülőtelepén. — Irányár: l 100 000 Ft. Érdeklődni: Csányi .ászló, Szada, Dózsa Gy. u. 52. 2111. Tel.: 06-28-10-124. _ IFA terepes biilencs — friss műszaki vizsgával — eladó. Érdeklődni : Sződliget, Duin a; fasor 89. _____ E ladó egy Commodore színes monitor. Erd.: Karagits S., Szi- gotszentmiklós, Há- mán Kató u. 6. III. 13. 2310._____________;______ S zázezer forintért Csörögben 200 négyszögöles zártkert eladó. Érdeklődni : Szód, Mártírok útja 17. szám._____________ E ladó Wartburg Tourist kombi rádióval, vonóhoroggal. Ceg- léd. Székely u. 30. Csirkeetető gép és itató eladó. Etetövá- lyú hossza 60 m. itató hossza 30 m. Érdeklődni: Székesfehérvár, Homonnai út 1. 8001 (Bánya-tó), He- tesi Mihály._________ V ác: 130 ezer Június 6-án, szerdán 17 órai kezdettel vívja Tatabányán a labdarúgó Magyar Kupa döntőjét a PMSC és a Bp. Honvéd csapata. A „kétfelvo- násos” programot a 14.45 órakor kezdődő Szabad Föld Ku pa-döntő vezeti be, amelyen a Pécsi Postás a Sajóbábonyi SE-vel találkozik. A Magyar Kupa idén is pénzdíjas, az első helyezett 600, a második 400. a két harmadik, a Rába ETO és a Váci Izzó 150—150 ezer forintot kap az MLSZ-től. (Természetesen bruttó összegek érten dök.) Donátit Ferenc Nagykőrösről Lausanne-ban dirigál Nagykőrösön nem is olyan régen még virágkorát élte a tornasport. Egymást érték az országos hírű fiatal reménységek, akik közül legtöbben a külön kategóriát képviselt, sajnos már nem élő Medve László iskolájából kerültek ki. Közülük Donáth Ferenc (36) vitte a legtöbbre, aki ezekben a napokban Lausanne-ban a férfi tornászok Europa-bajnokságán dirigálja a magyar színek képviselőit. — Kilencéves koromban kezdtem intenzívebben tornászni — idézte a távolabbi múltat a moszkvai olimpián bronzérmes magyar csapat Guczoghy György mögött második embere, aki ugyanott gyűrűn és nyújtón is az előkelő 6. helyen végzett. — Medve tanár úr markáns egyénisége vonzotta magához a tehetségeket, akik közül számosán ma is a magyar tornasportban tevékenykednek. Király Sándor például az utánpótlás-válogatott szakvezetője, hogy csak egy példát említsek. Az 1977-ben testnevelő tanári diplomát szerzett Donáth legjobb eredményeit az Újpesti Dózsa színeiben érte el, majd 1984-ben visszavonult. Viszonylag hamar mély vízbe került, hiszen 1985 februárjában már Svájcban kapott komoly edzői feladatot. — A nagy hegyek és a csokoládé országában három tornászcentrum van: Zürich, Magglingen és Schaffhausen. Én a Zürich-központú, keletsvájci tartományi válogatott felkészítéséért feleltem, s mint ilyen, minden világversenyen ott lehettem valamilyen minőségben. Ez igen komoly lehetőség volt számomra, hiszen megszakítás nélkül kapcsolatban tudtam maradni a nemzetközi élvonallal, nyomon követhettem a sportágban zajló fejlődési tendenciákat. Bár Donáth közmegelégedésre dolgozott Svájcban, négy év elteltével mégis feladta ottani munkahelyét, mivel a hazai szövetségből jelezték: visszavárják, itthon is lenne rá szükség. — Bevallom, kissé furcsa volt a szituáció, amikor a válogatottbeli versenyzők indítványára, majd szavazásának eredményeként ez év már ciusában korábbi mesteremnek, Bordán Dezsőnek a feladatkörét kellett átvennem — vallotta be így utólag is Donáth. — Annál is inkább, mivel akkor már nyakig benne voltunk az EB-felkészülésben így Lausanne előtt már fizikai képtelenség lett volna bármit is változtatni, ha esetleg nekem mások az elképzeléseim, A hétvégi EB-re való felkészülés egyébként csak egy közbenső állomás a jövő évi, Indianapolisban sorra kerülő világbajnokság felé vezető úton, amelyre egyébként bő huszonegy fős kerettel dolgozunk. Bár a szakvezető már előretekint az igazi nagy seregszemlére, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a hétvégi EB-t ne vennék komolyan Két erősség, Takács Gyula és Supola Zoltán sérülés miatt már korábban kiesett; ezer szerencse, hogy ez alkalommal nincs csapatverseny, ugyanis Lausanne-ban csak az egyéni összetett és a szerenkénti ér meiért lépnek porondra a versenyzők. — Három rutinos tornász — Fajkusz Csaba, Tóth Balázs és Boda László — mellett a közöttük újoncnak számító Csollány Szilveszter utazott Svájcba, ahol már akkor is elégedett lennék, ha a három induló közül a legsikeresebb bekerülne összetettben az első tíz közé. A szovjet, az NDK- beli, a francia, az olasz és a román színek képviselőitől bőven lesz tanulnivalójuk. Különösen a szovjet tornászoktól akik változatlanul őrzik európai hegemóniájukat. Jocha Károly Apróhirdetések KÖZLEMÉNYEK Megnyílt barkácsbolt Dabaa, Rákóczi ti, 127. alatt (50-es út mellett) zárak, csavarok, tapéták. PVC-padlók és faárun nagy választókban kaphatók. Szedd magad! A Fóti Vörösmarty Mgtsz csomádi gyümölcsösében megkezdtük a cseresznye értékesítését. Az ára: 25 Ft/kg. A kert megközelíthető Foton keresztül, a Veresegyház felé vezető úton. Az útvonalat Budapesttől táblákkal jelezzük. A nyitvatartási idő : hétköznapokon 8—16 óráig, szombaton 8—17 óráig, vasárnap 8—12 óráig. Napfény, tenger, Top Travel! Röviden, tömören : görög tengerpart (Stavros Aspro- valta) — stop — 8 nap apartmanban, kony- hahasználattal — stop — már 600 Ft 4 40 DM-ért — stoo — főszezonban is csak la00 Ft 4- 95 DM-ért — stop — kedvezőbb ajánlatról nincs tudomásunk — stop. Elektra Tours Budapest. Kossuth L. u. 19. 103S (Hotel Astoria hall). Tel.: 117-3411'1371 — stop. Családi ház, gázfűtéses, bejáratott üzlethelységgel. nagy udvarral eladó. Érdeklődni a Horgászboltban. Cegléd. Sárkány u. Beloiannisz u. sarok, nyitvatartási időben. _____________ H attyúnyakú 700-as szalagfűrész új, gyári kivitelű eladó. Cím : Ceglédbercel. Madách u. 4. 2737. Raoi László. Két és fél szobás, tehermentes lakás eladó. Érdeklődni lehet (3—16 óráig): (271-11- 063 vagy (27)-!!-988-as lelefonszámokoo.___” N agykőrösön, a strandfürdővé! szemben, Hl. emeleti egy 4 két félszobás lakás eladó. Érdeklődni : Fel- solajo.s Liget u. i. Bujdosóéknál. Előnevelt csibe kapha, tó 17 órától, szombaton egész nap. Kecskemét. Hegedűs köz 2. Pannónia 320-as lakókocsi, elősátorral. eladó vagy kibérelhető. Telefonszám : (27)-13880. Gödön 200 négyszögöles telek sürgősen eladó. Érdeklődni lehet a 175-6460-as telefonszámon 'dételMü Hároméves dízel íto- bur sürgősen eladó. — Érdeklődni lehet : Vác-Sejce. élelmiszer- üzlet. ________ Eladó 1 db T 174/2 Weimar. I db Varinsz- kl rakodógép. 1 ab 400-as gyári vasvágó szalagfűrész. 1 db 1 tengelyes szippantó, hiányosan. 1 db Weimar motor. Alber,tir- sa. Petőfi u. 5. Eladó Tiszakécske határában 1 hold. területű tanya. Víz. villany van. UAZ személykocsi műszaki nélkül. 80 1 hidrofor, kistraktor 4 eke, kasza, rotakapa és tartozékok. Érdeklődni: Kocsér, X. d. 37. ____________ 5 éves 1200-as Lada eladó, Nagykörös, Abonyi út 19.______ Ú j garázs eladó a Gyopár utcában. Érdeklődni: Nagykőrös, Sallai I. u. 46. Halásztelken, kétszintes (ikerház), 3 szobás, 140 nm-es családi ház 100 n.-öl telekkel eladó. Érdeklődni : mindennap 16 óra után. Halásztelek, Kisgyár u. 70. ____ V ennék nagykertes parasztházat, Nagyká- táig, Vác, Pf.: 88, 2601. UI 50—50 Fiat 127-es olcsón eladó. Molnár, 163-1660. _______________ 6 éves benzines Ro- bur eladó, személykocsit beszámítok. Érdeklődni egész nap. Halápi. Nagykörös, Muskátli ú. 7 , 2750. Kétszobás, komfortos kis ház eladó Üllőn, a 4-es út mellett. — Cím : Vörös Hadsereg út 129.. a Pest felőli első buszmegállónál. Irányár : 950 000 Ft. Söröző Nagykőrös városközpontjában eladó. 3 szoba, hallos lakással együtt vagy külön is. Érdeklődni : Nagykörös, Deák tér 1. Telefon: 20/51-159. Házőrző komondor és kitűnő szülőpártól komondor kiskutyák eladók. Érdeklődni lehet Tánczos Géza kelmefestő és vegytisztító mesternél. Cegléd, Szolnoki út 10/A. 2700. Telefon : 10-740. ______ K ét szoba, összkomfortos családi ház, 266 négyszögöles telekkel, garázzsal, melléképülettel eladó. Érdeklődni lehet: Monor, Napsugár u. 13. Építkezők figyelem ! Fenyő gömbía, fűrészelt gerenda, tetőléc, hajópadló kapható. — Tüzelő és Építőanyag- telep, Nagykőrös, Bajza u. 5. Nyitva 7 —17 óráig. Telefon : 06-20/51-215. ’87-es Opel Ascona Diesel, ötseb., Limousine eladó, Vác, Kötő utca 11. II. 7., Horváth (19 órától)._______ B eköltözhető 2,5 szobás, 53 négyzetméteres, erkélyes lakás garázzsal vagy garázs nélkül, eladó. Telefon: bevezethető. Vác. Kötő utca 11. II. 7. Horváth (19 órától). Ceglédéit eladó lakható ház. 221 n.-öl telekkel víz, villany van Munkaidőben : Tolgye- syné Tel.: 118-2150. Kertes családi ház eladó. Nagykőrös, Abonyi u. 63. Cegléden 2,3 szobás gázfűtéses, tehermentes I. tm. (nem pane!) lakás eladó, vagy megegyezés szerint falusi kertes házra cserélhető. (C-bercel. A- írsa. Pilis) előnyben. Érd. Kovács Lászlóné. Cegléd, Köztársaság u. 16. 1/11. 15—20 óráig. EAN—175 csúcseszter. ga eladó, Cegléd. Felszegi út 7. Cegléd, Wesselényi u. 21. sz. ház és Zsiguli eladó. Érdeklődni ■ lehet: Tükör u. la. sz. Jászberény mellett. Porteleken 3 szobás, fürdőszobás családi ház garázzsal, melléképületekkel, gazdálkodásra alkalmas földterülettel eladó. — Iskola, óvoda, buszmegálló 5 percre. Érdeklődni a helyszínen, Portelek 158/A. Budapesti mgtsz keres XIII—XIV. kerületben 150—300 nm-es telefonos helyiséget iroda céljára. Jelentkezés személyesen Bp. XIV.. Nagy Lajos király útja 19. szám alatt. A legmagasabb napi áron vásárolunk vö rösréz, bronz, sárgaréz hulladékokat. 100 kg felett házhoz megyünk. Vörösréz 60— 100 Ft/kg. Bp. XIII., Gyöngyösi u. 53. Tel.: 149-0202. Böngészde, használt- cikk-kereskedés nyílt május 21-én. hétfőn Pilisen, a Rákóczi út 35. sz. alatt. Import kilós ruhák, használt cikkek adás-vétele. — Naponta 9-től 18 óráig. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat. Barnakenyér-szállítás a Paradicsom Natura boltba minden szerda délután. Csütörtökön 19 óráig nyitva. Monor, Petőfi u. 22. Karnisokat, függönyrendezőket igény szerinti méretben, színben, kivitelben, árban, kínálja AGRO- MIX lakásfelszerelést gyártó ágazata magán, közület és viszonteladók részére. További kínálat : előszobafalak, falifoga- sok, virágállványok, virágtartó ládák nagy választékban. Kecskemét. Búzaka-lász u. 20, Telefon: 76-29-822. Telex: 26-285. ______ A dóellenőrzésnél, adóperben eredményes képviseletet vállal társaságok alapi tásában közreműködik jogtanácsos-adótanácsadó. Monor, Szolgáltatóház. Tel. 384. Vennénk Gödöllőn —3 szobás kisibb házat, lakást, esetleg S szobás pécsi lakás cseréjével. Juhász Zsuzsa, Pécs, Pataki I. u. 14 7636. Friss nyugdijad- ió megjelenésű, agilis intelligens nő keresi családi házzal rendelkező társát, házasság céljából. Leveleket „Dunakanyar 85 19:5" jeligére, a váci hirdetőirodába (Jókai utca 9.). Futóbanán, jamaikai vízicitrom, quitói narancs, vízijácint, brazil granadilla utánvétellel megrendelhető, 330 Ft/tö. Kopácsi. To- rony, Pf.: 10. 9791, Bérbe adó egy 22 nm- es és egy 24 nm-es irodahelyiség állandó jelleggel, valamint esetenként egy 12* nm-es tanácsterem a KlOSZ-székbázban : Nagykőrös, Derkovit* u. 7. ____ 300 nm-es lakatosmű« hely, teljes felszereléssel, ipari árammal, raktárral, irodaházzal eladó. 800 n.-öl telken. Érdeklődni munkaidőben : Dunavar- sány, Bajcsy u. 7, Figyelem! Biohu- musz-termelés, gilisz- tatenyésztés elkezdhető. Kevés befektetés. Hosszú lejáratú OTP igényelhető. Termékvisszavásárlással. Érdeklődni: Nagykáta, Kodály u. 16. Eladó hároméves Trabant kombi, megkímélt, 1993-ig vizsgáztatva. Irányár: 95 008 Ft. Érdeklődni estei Gödöllő. Stromfeld sétány 3. II. IS. (Sze. menyei), munkaidőben a (28)-20-810-es telefonon. Szakácsot, felszolgálói felveszek, Dunaharasz- ti. Betérő vendéglő, Tel. : 70-558-as. déli órákban, 'Megnyílt! Glória es« küvöiruha-kölcsönzd Cegléd, Bajcsy-Zsi- linszky u. S0. szám alatt. Menyasszonyi, koszorüslányi, menyecske ruhák. Vőlegény! szmokingok, frakkok és kellékeik kölcsönzése. Péntek kivételével minden nap 8—18-ig. szómba. ton 8—12-ig.__________ G yűjtő venne: Patek, Vacheron, Audemars, Jaegerle Caultrs, Schaffhausen, Roles órákat. 185-817*. 1639619,___________________ N yerhet Skodát karácsonyra, ha autót veaí vagy elad az Autóba, zárban. Cegléd, Felszegi út 4. Rendezvényekre, esküvőkre megrendelést állandóan felveszünk 100 főig, Gödöllő, Park ételbár. Ady Endre sétány 1—3. — Tel.: 20-570. Ajtók ablakok nazal és Import csempék kézi festésű csempék, olasz, jugoszláv, *váj- ei burkolólapok, fürdőszobai felszerelések és más építőanyagok nagy választékban Házhoz szállítva Is Kludi-gamitúra árén gedménnyel. Nyitva; 8-tól 17 óráig. Szombaton 13 óráig. Tel.: 183-7382, XVI., Veres Péter út 29. (a Kerepesi út folytatása) valamint Csepel, Szálli tók útja (a Belker-ea. rázzsal szemben). 114- 2388, Örs vezér térnél X„ Fehér út 8. Dabason új esküvői- ruha-kölcsönző és la. kodalmasház nyílt. Cím: Dabas IL. Műn- nlch Ferenc u. 8, Okleveles gépészmér. nők tízéves fejlesztő- mérnöki gyakorlattal, angolnyelv-ismerettel, külkereskedelmi szakmérnöki diplomával állást keres. Gödöllői lengére a Gödöllői Hírlaphoz. (Pf. 14.) Bontott tégla eladó. Bp VII. Klauzál u 14. Elcserélem vagy eladom 1454 nm-es gyümölcsöskertes házamat kisebb két szoba, konyhásra, lehetőleg ceglédire vagy abonyira. Érdeklődni egész nap, 14—19 óráig. Cím: Abony, Tá- borhegy dűlő 22. 2740. Használtruha-kereskedők. figyelem! Szenzációs áron vásárolhatnak nyugati Import bálásruhát. 120 Ft/áfa. Nyitva 9-től 15-ig. Cím: Bp. XX-, Pesterzsébet. Szászvá. rqs u,_28.________ Keritéslécek és balkonelemek közvetlenül a gyártótól nagy választékban kaphatók. Cím : örbottyán. Arany 3, út 8, 2162.