Pest Megyei Hírlap, 1990. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-16 / 113. szám

1999. MÄJUS 16., SZERDA Jó reggeli, emberek! Néhány hétig — míg lő­rinci házunkat renoválták — Ürömön laktunk. Reggel innen . ingáztam Pestre, rendszerint rosszkedvűen, hisz a korán kelés nem nép­ünnepély, a morcosság úgy körüllengi az embert, mint lápot a lidérc. A buszmegállóban sokan vártuk, aki jött, jó reggelt köszönt. A többiek — ki halkan, ki hangosabbak — de mindenki visszaköszönt. Kivéve engem. Aztán egy reggel elsőnek érkeztem, s bár az utánam jövőt nem ismertem, a jó­ember rám köszönt: Jó reg­gelt! Kicsit meglepett, fél­szegen bólintottam s nyúl­tam a sapkám után. — Süket vidéki szokás — legyint a barátom fumigál- va. — Falun mindenki kö­szön. A vidék szó bennem a tá­volságot idézi, végtelen ró­nát, melyen gulya legel. Ürömön nincs gulya, talán tehén se, s az út Pestig 30 perc csupán. Időközben elkészült a házunk, megint metróval, villamossal járok. — Nincs szeme?! — formed rám egy zord férfiú. — Nem zavarja, hogy lökdös? — kérdi egy másik. Szóval a megszokott pesti szöveg, a megszokott modor és fogcsikorgató mo­solygások. Pedig nincs ki­zárva, hogy az a két férfi szomszéd, mögöttem laknak. Csak nem tudok róla. Mert mi. pesti emberek, a vá­rosban, a tömegben is Ro­binsonként élünk, ki-ki a maga lakatlan szigetén. Egy bérházban karnyújtásnyira nem tudunk egymásról semmit, két munkatárs húsz év után is széthúz, nincs bennük semmi közös. Érdekes, hogy mindezt csak az ürömi kitérő óta ér­zem, s talán ezért hiányzik Üröm. Hiányoznak a regge­li köszönések, s az egy­másra mosolygás apró örö­mei. (—eyé—) Bankháza bolhányi telepü­lés a térképen, pár kilomé­ternyire a megyehatártól. Lé- lekszáma alig száz. Már ami a magyarokat illeti. A falu neve az évtizedek során szo­rosan összekapcsolódott a közvetlen közelében levő Kis- kunlachaza nevével, s az is köztudott, hogy itt található az ország egyik legnagyobb szovjet laktanyabázisa. A környékbeli települése­ken, falvakban élő optimisták szerint ez az állapot már nem tart sokáig, bár ők azt állít­ják : a nagy kivonulásban ez az egység lesz az utolsó, A pesszimistábbak szerint talán el sem mennek igazán. megy, s ha netán ilyenkor 11- bóbiskoina egy kicsit — ak­kor a nyájból imitt-amott lel­ne meg egy-két bárányt. Sze­rencsére — mondja — nincs mitől félni, ilyenkor nem le­het elaludni. SÍRI CSEND SUBÁJÁN HEVERESZVE A laktanya közvetlen kör­nyékén, a bankházi kocsma és a kiskunlacházi vasútállo­más közelében az utóbbi he­tekben, napokban megélén­kült a mozgás — mondják az ott élőik. Megszaporodtak a há­zalók is. Ügy hírlik, most lesz igazán érték a felesleges cók- mókból és a leltári számmal jelölt, nem éppen jó állapot­ban levő ágynemű-garnitúráik­ból. Mindenesetre a hurcol- kodás mindennapos esemény, de közben továbbra is meg­szokott a laktanyaélet. A va­dászgépek ugyanúgy gyako­rolnak, mint azelőtt. Szőke Bálint, akinek a megyehatá­ron innen van a tanyája, úgy véli, ezeket a gépmadarakat nem ártott volna hangtompí­tóval felszerelni. A bankházi juhász pedig a subáján heve- részve figyeli hetente kétszer a gyakorlatokat. Mire a nap le­Ha szerda és péntek, akkor már előző éjjel le sem huny­ják a szemüket a környéken élők sem. Ez a két nap a Lac- házán állomásozó repülősök gyakorlónapja. Ilyenkor nem nézik, hol a megye,' a megyehatár, rácsapással tá­madnak, kis ívben megkerü­lik Apajpusztát, Dömsödöt és Kunszentmiklóst, majd az ideiglenes lőtéren, a Kunbá- bony határán levő bázison landolnak. A parasztok arra­felé úgy mondják: ha jön­nek az oroszok, itt dobhártya és szűzhártya nem marad sértetlen. Hacsaik valami na­gyon fontos elintéznivaló nem akad, akkor még boroz- gatni sem jönnek össze eze­ken a napokon. Ilyenkor ha vihar van, még az ég dörgé­sét sem lehet hallani, nem­hogy egymás szavát. Kéznél mindig van papír és íróesz­köz. A támadás utáni napon szinte síri csend ül a tájra. A Kiskunsági Nemzeti Park kel­lős közepén, a huszadik szá­zad végén friss háborús nyo­mok. A környék egyáltalán nem hasonlít egy védett terü­lethez. A parasztok szerint, ha elmennek az oroszok, ak­kor talán sikerül megállítani az ország egyik legnagyobb A trágár és a rokkant Gábor esete A pohár után a tőrért nyúlt A ma 64 éves Szabó Gábor pécéli lakos, amikor a Leg­felsőbb Bíróság büntető-, fel­lebbezési tanácsa elé került emberölés miatt, az utolsó szó jogán sem tudott tettének okául mást mondani, mint hogy elvesztette az eszét, és enyhítsék büntetését. A Pest Megyei Bíróságon nyolcévi fogházbüntetésre ítélték, és a közügyek gyakorlásától hat évre eltiltották. Amikor az idős, megrokkant embert Zsi- gáné dr. Halmos Katalin ta­nácsvezető bíró fellebbviteli tanácsa elé állította a börtön­őr, úgy tűnt, valami tévedés­ről lehet szó. Két botra tá­maszkodva, komótosan lépege­tett, és látszott rajta, megille- tődve áll a legfelsőbb bíró­sági fórum előtt. Olyan érzé­sem volt, hogy a bíróság tag­jai — ha nem ismernék a büntetőper iratait — nem hin­nék el, hogy ez az ember ölt. Jó barátja életét oltotta ki tavaly februárban — mondta az előadó bíró a vádlottnak —, miért tette? Egymagában élt péceli laká­sán Szabó Gábor. A lánya szo­kott hozzá járni, és egy-két barátja. Súlyos agyérelmesze­sedése van. emiatt szellemileg enyhén leépült. Nem volna szabad italoznia. A sértettel azonban — aki régi, jó cim­borája volt — sokszor a pohár fenekére néztek, s olykor ci- vódtak. Ezen a szomorúvá vált napon azzal állított be hozzá Kocsis Gábor barátja: mit hozzon a boltból Szabó Gá­bornak. Szomjasak voltak, egyébre nem volt szükségük, így hát italért ment el Kocsis. Közben beállított hozzá Kábái József is, s hármasban iszo­gatták. A később érkezett Ká­bái Józsefnek hamarabb meg­ártott az ital, lefeküdt és el­aludt. Neki előzőleg — míg a sértettnek vásárolni volt — elpanaszolta Szabó Gábor, hogy barátja útszéli hangon beszél vele. Ezért észrevétle­nül magnóra veszi szövegét, s lejátssza majd előtte: lássa, milyen trágár hangon társalog vele. A későn érkezett Kábái már javában aludt, mikor Szabó Gábor visszapergette a mag­nófelvételt és a barátja vi­szonthallotta trágárságait. Ék­telenül dühös lett, és indulato­san meglökte az öreg embert, aki hanyatt esett. Nehezen tu­dott csak feltápászkodni az ablak alól, miközben fenyege­tően -szidalmazta őt a másik magnófelvétel miatt. Éppen hogv csak megállt a lábán, amikor meglátta maga körül a tőrkését, felkapta és nagy erővel mellbe szúrta ivócim­boráját. Kocsis Gábor szinte azonnal meghalt, az „öreg” pedig rémületében öngyilkos­ságot kísérelt meg. Amikor az alvó harmadik társuk nemso­kára felébredt, elszörnyülkö- dött a látottakon. A vádlott kórházba került, sikerült a ni­kotinmérgezéstől életét meg­menteni, de Kocsis Gáboron már nem tudtak segíteni. A Pest Megyei Bíróság hiánytalanul állapította meg a történteket, a bűnösségi kö­rülményeket és a büntetéski­szabással sem sértett törvényt — mondta a fellebbezési ta­nácselnök. Pest megyében sok az ittasan, garázda módon el­követett élet- és testi épség el­leni bűncselekmény, szigorú ítélkezésre van szükség. Az ügyész sem látott okot a bün­tetés lényeges csökkentésére, és az elsőfokú bírósági ítélet helybenhagyását kérte. A Legfelsőbb Bíróság zárt ülésében hosszasan tanácsko­zott, és úgy látta, hogy a nem­régen megoperált elítéltnél nagyobb nyomatékot kell kap­nia annak is: sohasem volt büntetve, mozgásában korlá­tozott, a büntetés , elviselése is megnehezült nála, és azt is enyhítőnek kell a javára érté­kelni. A sértett durvasága is szerepet játszott abban, hogy az ivászat ilyen szerencsétle­nül ért véget. A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozta, hogy az ittasságot súlyosbító körül­ménynek kell tekinteni. Szabó Gábor szabadságvesztés-bün­tetését 6 év és 6 hónapra mér­sékelte, amelyet enyhébb fo­kozatú büntetési intézetben, fogházban kell letöltenie. Az ítélet jogerős. Molnár József kincsének további pusztítását. Meg kell akadályozni, hogy az elhagyott épületekbe újabb mundérosok kerüljenek. A hatalmas területen levő ■ lak- tanyaobjektumiba még a ma­gyar kiskatonákat sem szabad beengedni. Azt is elmesélték, volt rá példa, hogy magyar és orosz kiskatonákat hoztak a nagy pusztára gyakorlatoz­ni karácsony szent estéjén. Hóban, sárban, fagyban kúsz- tak-másztak a szerencsétle­nek. HA IGAZ, HAZAMENNEK Tehergépkocsik sokasága ta­posta, szántotta a fagyos földet, igencsak mély nyomot hagyva az utókornak erről az eseményről. Ha tehát igazat mondtak a környékbeliek, ak­kor jövő tavasszal, illetve nyáron az egész országban utoljára az Alföldnek erről' a részéről, Bankházáról is ha­zamennek az orosz tisztek és kiskatonák családjaikkal együtt.., Molnár Ildikó Vihar előtti (vagy utáni) csend a szögesdróton innen és túl (címképünk) MAGYAR DERBIT MÁR NYERTEK Német mének nemesítenek Manapság mind gyakoribb, hogy a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek is vállalkoz­nak, s ikít.-ket, rt.-ket alakíta­nak. A toki Egyetértés Tsz-ben a már jól működő Pressforg for­gácsoló kft. után a lótenyész­tési korlátolt felelősségű társa­ságot is megalakították. A száznyolcvan állattal húszán foglalkoznak. Vezetőjük. Pél János e'mondta, hogy Tökön a lótenyésztésnek már hagyomá­nyai vannak. Régóta foglal­koznak sportlovaik tenyésztésé­vel és értékesítésével. Ver­senylovaik már számos győzel­met arattak a Magyar Lóver­seny Vállalat galopp verseny ein. Legutóbb a magyar derbit is ők nyerték. Ahhoz azonban, hogy továbbfejlődhessenek, s az állomány nemesítésére is gondolhassanak. szükségük volt külföldi tőkére. Az üzlet­hez találtaik külföldi társat is, a nyugatnémet Ostenhoff-mé­nestől várják, hogy nemesed­jen az állományuk. Mióta kap­csolatba kerültek a nyugat­németekkel. már a határon túli versenypályákra is eljutottak. Kölnben, Baden-Badenban, Müllheimben és Kcefeldben is futott lovuk, s az eredménye­ikkel a külhoni pályáikon sem vallottak szégyent. Remélik, eljön az az idő is, amikor1 nemcsak sport-, hanem ver­senylovakat is eladhatnak kül­földön. Egyelőre nem türelmet­lenek. mert a szakemberek tudják, hogy a lótenyésztéshez nemcsak pénz és hozzáértés kell, hanem idő is. Könnyen lehet, hogy a megkezdett ló- nemesítésnek majd egy évti­zed múlva lesznek meg az eredményei. h. e. A napi edzések a terepen az erőnlétet fejlesztik. Meg kell ta­nulni az együttes vágtát, ügetést (Erdősi Ágnes felvétele) Fáriszempont nélkül a káderkérdésral ki IOGl-es rendelet mesei Nem szép dolog titkolózni mások háta mögött úgy, hogy az nyilvánvaló legyen, mégis történtek ilyen „huncutságok” szinte mindannyiunkkal. Évtizedek alatt a legtöbb ember csak dolgozott, dolgozgatott, s nem tudta — legfeljebb sejthette — hogy mikor, ki, kinek, mit, miért ír meg róla, miféle adatok és jellemzések rontják vagy javítják a renoméját. Azt is csak sejteni lehetett — van aki úgy mondja: súgta a hetedik érzé­ke — hogy viszi-e valamire az életben, netán kifog egy jól fizető semmimunka-állást, látszattevékenységű ve­zető posztot, vagy ama bizonyos „nagykönyv” megírá­sa szerint belesüllyed az örök szürkeségbe, a „bérből és fizetésből élők” alattvalói táborába. Abban a múltban, amit fel- ravataloztunk és most borí­tunk rá fátylat — ha volna akkora, ami befedi — nem igazán a képzettség és alkal­masság volt .a szempont, sem a vezetők, sem a bizalmi állá­sok betöltésénél. Akinek pe­dig esze sok, lelkiismerete, önismerete annál kevesebb volt, az gondoskodott róla, hogy munkahelyén a személy­zeti nyilvántartás bizonyos rovata minél jobban megtel­jen az.ilyen kérdésre adott válaszokkal, mint: Tagja-e a pártnak, a munkásőrségnek, van-e kitüntetése stb. S nem­igen rúghatott labdába az, aki mindenre csak azt tudta mondani: nem. Most, hogy kifordulni lát­szik sarkaiból ez a magvaror- szágnyi világ, megkérdeztem két Pest megyei munkahe­lyen, vajon hogy is van és hogyan lesz a személyzeti nyilvántartás, az emberválo­gatás náluk. A Nagykáta és Vidéke AFÉSZ-nél Burján László igazgatósági elnök elmondta, hogy áprilisban a városban tartottak egy megyei értekez­letet a személyzeti vezetők­nél, ahol éppen ez volt az egyik téma. A nemrégiben módosított. 1001-es miniszter- tanácsi rendelet értelmében az új személyzeti adatlap nem tartalmazhat számtalan olyan adatot, amelyet a régi igen: például pártállás, poli­tikai végzettség, ingatlantu­lajdon, stb. Ezeket a meglé­vő adatlapokról is törölni kell, ami óriási munkát ró a vál­lalataikra. A Nagykáíai ÁFÉSZ elnöke elmondta, hogy tizen­öt kilónyi jogszabályból kel­lett a saját szabályzatukat összeállítani, amelyet a me­gyében elsőik között csináltak meg. Azt is közölte, hogy egyedül a belkereskedelmi ágazatban nem adtak ki olyan utasítást, ami a személyzeti munka szempontjait tartal­mazza, hanem a szövetkeze­tekre bízták saját rendszerük kialakítását. A Nagykátai ÁFÉSZ gya­korlatában egyébként nem is­meretlen a vezetői munka­kör pályázat útján való be­töltése így volt ez nemrég az igazgatói állás ügyében is. Itt tehát remélhetőleg csakis az alkalmasság lesz a mérvadó, bár, ahogy a személyzetis megjegyezte: „Nem mintha eddig nem így lett volna” ... Hajnal Endre, a Dabasi Építőipari Költségvetési Üzem személyzeti vezetője őszintén meglepődni látszott, amikor felvázoltam neki a kádertémá­val kapcsolatos kérdéseimet. — Ügy látszik, az általános tapasztalatoknak vannak el­lenpárjai — kezdte válaszát —, mert én a személyes be­csületemmel állok jót azért, hogy nálunk nem áldemokra- tikus módon történt a mun­katársak megválogatása, ha­nem aszerint, hogy alkalmas, nem alkalmas, akar-e, tud-e .produkálni, vannak-e hasz­nosítható elképzelései, s hogy mindezek alapján elfogadja-e őt a közösség. Túl kicsi, túl családias a mi cégünk ah­hoz, hogy az itt dolgozó két­száz ember ne ismerje egy­mást alaposan, s így nagyon élesen kirajzolódnak a pozi­tív és negatív vonások. Ebben az egyébként heterogén tár­saságban rengeteget számít a közhangulat, s ha egyszer va­lakinek nem szavaztak bizal­mat, pártállam ide, pártállam oda, nem tudott köztünk meg­maradni. — És akinek bizalmat sza­vaztak? — vetettem közbe. — Azt a tévedés jogával együtt fogadtuk el — hang­zott a válasz —, mert senki sem születik tévedhetetlen vezetőnek. A kifutási lehető­sége minden kollégámnak megvolt, a siker pedig nem szép szólamokkal, hanem anyagi megbecsüléssel járt együtt, amit persze mindig az adott lehetőségek hatá­roltak be. Végezetül Hajnal Endre — miután még sok mindent és nagy szeretettel beszélt kör­nyezetéről — szerencsésnek vallotta magát, amiért a sze­mélyzeti munkával kapcso­latban soha nem kellett ön­maga lelkén erőszakot elkö­vetnie. Ó, ha minden személyzetis, vagy más vezető lelkiisme­rete ily tiszta lehetne! —Horváth R. Magdolna— \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom