Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-17 / 89. szám
J6f FGYE! 1990. ÁPRILIS 17., KEDD Az átalakítás néma szolgája A Frankfurter Allgemeine Zeitung nemrég egy hosszabb tanulmányt közölt a német egyesítés során szükségessé váló pénzügyi reform különböző lehetőségeiről. Nem akarom a cikket ismertetni, hiszen ez az ő gondjuk, nem a mienk. Az utolsó sorok idézését azonban nagyon alkalmasnak látom arra, hogy a hazai pénzügyi politikáról elmondjam a véleményemet. „A pénzügyi reform a tényleges gazdasági átalakítás néma szolgája. A pénz az átalakítások kenőanyaga. A pénzügyi reform az olajcsere, azonban az olajcsere még nem jelent új gazdasági motort.” A hasonlatnál maradva: nálunk még a gazdasági reformerek többsége is évek óta csak az olajcserével foglalkozik. A pénzügyi egyensúly megteremtésétől várják a gazdaság dinamizálását. A lakosságra rakott pénzügyi megszorítások részben nem hozták meg az áhított pénzügyi egyensúlyt, részben még tovább lassították a motor tempóját. Éppen a hazai tapasztalatok alapján a fenti hasonlat szerintem kissé sántít. A rossz motornak ugyanis lehet jó kenőolaja, de a rossz gazdaságnak nem lehet jó pénzügyi rendszere. A jó gazdaságban pedig szinte az illetékes hatóságok erőfeszítéseire sinzs szükség, és mégis nemcsak hogy nem keLl cserélgetni az olajat, hanem az egyre jobb Vasúti csecsebecse Nincsen számunkra hely Aki sokat utazott már vonaton, de* csak'"ritkán a Dunakanyarban, felkapja a fejét az új szerelvény láttán. Szinte alig mer rá fölszállni, hiszen megszokhatta, hogy nincs sok új a vasúton, egyre avul, öregszik minden. Amikor pedig egy színében, berendezésében szokatlan bukkan fel a szemünk előtt, azt hihetnők, ez feltétlenül jobb is, mint a régi. Pedig nem így van. Igaz, van abban valami jó is, hogy gombnyomásra működik az ajtó, így a mozdonyvezető gondoskodik arról, hogy mindegyik csukva legyen indulás után. Az ő tiszte az utasok tájékoztatása is. Mintha a budapesti metrón lennénk. Ám az utasok arra panaszkodnak, hogy túlságosan szűkek a kocsik. Két kövér ember nehezen férne el egymás mellett, a magasak pedig akár a polcra is helyezhetnék hosszú lábaikat, mert a két ülés közt nincs számukra hely, a fogast viszont fogasnak nem lehet használni, mert az odaakasztott kabát belelóg az ott ülő arcába. Csúcsforgalom idején a szintén szűkös peronon meg kevés a levegő, de ott ablakot nyitni nem lehet. A modernnek látszó vonatot egyébként a vízlépcső tiszteletére állították forgalomba, mint afféle mun- kásgyorsjáratot. De ahogy nem mind arany, ami fénylik, úgy nem mind modern, ami más, mint az eddigi. — II. R. M.— lesz. Tehát nemcsak az igaz, hogy a rossz olajozás tönkreteszi a motort, hanem az is, hogy a jó motor feljavítja az olajat. Semmi értelme tehát annak, ha minden erőfeszítésünket a pénzügyi egyensúly megteremtésére fordítjuk, és közben nem marad időnk, energiánk, vagy éppen bátorságunk megvalósítani azokat a reformokat, amelyek nélkül a gazdasági válságból soha nem lehet kimásznunk. A magyar gazdaságban nem az a probléma, hogy az egyébként egészséges gazdaságot a rossz pénzügyek megbénították, hanem az eleve fejlődésképtelen gazdaság szükségszerűen deformált pénzügyi viszonyokat hozott létre. Nem az olajjal volt a hiba, hanem a motorral. Az ilyen motorban igen rövid idő alatt tönkremegy az olaj. Tehát kár is a cserével foglalkozni addig, amíg nem generáloztuk meg a motort. Mindez nem jelenti azt, hogy ma nincs is szükség a pénzügyi szakemberekre, de azt igen, hogy még nagyon mesz- sze vagyunk attól, hogy a gazdaságpolitikát teljesen rájuk lehetne bízni. Miket látok minden pénzügyi reformnál sürgősebb teendőnek? Mindenekelőtt egy következetes tulajdonreformot. De nem olyant, amilyent egyesek már nagy buzgalommal elkezdtek. Elsősorban sok kis- és középvállalkozást tartok szükségesnek. A nagyvállalatok tőkéjének és munkaerejének legalább felét kisvállalkozások formájában kell továbbműködtetni. Eladni, meg inkább bérbeadni, önállósítani. Azzal, hogy megvalósítjuk a farmergazdaságokra és másodgazdaságokra épülő agrárreformot, hogy bérbeadjuk a benzinkutakat, a teherautókat, a kereskedelmi létesítmények nagy többségét, sok százezer önálló egzisztenciát lehetne teremteni. Ezek hatékonysága szinte az első naptól kezdve jelentkezik. Tehát többet javít a kínálat növelésével a pénzügyi egyensúlyon, mint az elmúlt évek minden, nadrágszíj-megszorításon alapuló erőfeszítése. A keresletet az is csökkentené, hogy a kisemberek százezrei termelőberuházásokra fordítanák pénzük jelentős részét. Ezzel szemben csak a naivak hihetnek abban, hogy az elkövetkező évek várható inflációs viszonyai között a lakosság azért csökkenti fogyasztását, hogy nagyvállalat* vagy állami értékpapírokat vegyen, vagy bankban tartsa a pénzét. K. S. TÉKOZLÓ FIÚK, MEGTÉRT BÁRÁNYOK Még sohasem voltunk ennyien a körmeneten A gyertya lángjának meggyújtásával jelképesen a hitet adják tovább (Folytatás az I. oldalrólJ saját első gyónásom jutott eszembe. Akkor sem tudtam, milyen bűnöket kellene levezekelnem. ma pedig — ebben a fenekestül felfordult világban — végképpen nehéz lenne felsorolni Istennek nem tetsző, naponta elkövetett bűneinket. „Énekeljünk az Úrnak, mert diadalmas csodát művelt!” — zengte a karzaton a Cecília kórus és a székesegyház ifjúsági kórusa Varga László váci egyházmegyei főzeneigazgató vezényletével. Ott, ahol én álltam, csak egy viseletbe öltözött néni énekelt. S zavartan néztünk körül, mit is kell ; tennünk, amikor előttünk rendre térdre ereszkedik a tömeg. Néztem az oszlop mellett hétévesforma unokájával álló asszonyt és forró könnyek öntötték el a szemem. Engem is így, ilyen szelíden bökött oldalba a nagyi, ha le kellett térdepelni, egy szem- villanása jelezte, mikor vessek keresztet, mikor énekeljek. Régen volt. Nyolcéves koromban meguntam a konspi- rálást, felavattak kisdobosnak. Talán hívő lettem volna. nak hajtani a szent sír előtt, vagy éppen közelebbről szeretnék látni és hallani a prédikáló Marosi Izidor püspök urat. Egyetlen haragos, szemrehányó pillantás sem lövellt a hosszú szertartást még nehezen tűrő kisgyermekek szülei felé. S, magamon is azt vettem észre, hogy nem bosszankodom, amikor egy párocska elém állt, s a nagyra nőtt kamasz háta minden kilátást eltakart. Nem volt tülekedés akkor sem, amikor a több mint kétórás szertartás után a feltámadási körmenet, élén a püspök atyával, elindult. A székesegyház lépcsőjén és a téren sok százan várakoztak már, s szelíd türelemmel, csöndes méltósággal várt mindenki, hogy a menetbe besorolhasson. Ahogy beálltam, ismerős arcot pillantottam meg. Egy Vác környéki általános iskolában találkoztam a barátságos, középkorú asszonnyal. Furcsa az emlékezet, sem a helyet, sem a nevét nem tudtam felidézni, csak azt, hogy nagyon jóízűt beszélgettünk, vagy két esztendeje. Kamaszfiával érkezett. Tizennyolc éve nem volt feltámadási körmeneten, istentiszteleten is csupán a tavaly karácsonyi éjféli misén. — Ennek az átalakulásnak is lesznek vesztesei — mondja, s a fiára mutat. — ök, akiknek éppenhogy adtunk valamit, s most elvesszük tőlük. És azt mondjuk nekik: tessék, itt van valami egészen más. Én már idegenként mozgok a templomban. Nem mon, dom azt, hogy fiam, te legyél hívő! De ha megérintené, talán nem bánnám. — Húsz éve minden feltámadási körmeneten itt vagyok, de ennyien még sose voltunk — hallottuk a hátunk mögött, majd a hang sorolja valakinek, milyen prominens helyi embereket lát a sorban. Ki az, aki máskor is itt volt, s ki az, aki nem. A tanárnő elvörösödött és szótlanul mentünk tovább. A menet eleje és vége szinte összeért a székesegyház és a tér körül, amikor a tömeg ismét bevonult. Nem tudom, hogy a pápai himnusz mellett máskor is elénekelték-e a körmenet végén a magyar Himnuszt és a Szózatot. Isten házában, e csodálatos akusztikájú falak között hallani felemelő. Könnyesek a szemek. Néztem a tömeget, már tudom, hogy a többség afféle tékozló fiú e házban, sok év után megtért bárány, aki eljött, mert az idei feltámadásban valami egészen jelképeset, egy ország feltámadásának a kezdetét látja. Az Isten jóságos, megbocsátó atyja az embereknek, a tékozló fiúknak is. Ő megbocsát. S, az emberek egymásnak? Móza Katalin Hozzászólás cikkünkhöz A Csomadi Malvinok A Pest Megyei Hírlap 78. számában (április 3.) hosszabb lélegzetű eszmefuttatást közölt Mészáros Ottó tollából, Malvin címmel. Írásának az adott alapot, hogy az MDF dunakeszi szervezete meghallotta a 700 lelkes kisközség segélykiáltó tiltakozását helyi buszközlekedése teljes megszüntetése miatt, oda állt az érintettek legalapvetőbb emberi joga: élni akarása mellé, segítőkészen „kinyújtva kezét” a váratlanul és szándékosan „mély vízbe dobott, de úszni soha meg nem tanított fuldoklók" felé. Megkapóan helyezi ezt a látszólag helyi érdekeket érintő ügyet nagyobb távlatokba, nem megfeledkezve a (Nyugat)Európába való kitekintésről. írása érdekes, elgondolkodtató, szép, igaz. Ez utóbbi azonban csak félig. Hogy maradéktalanul igaz legyen, szeretettel hívom meg a szerzőt Csomádi Malvinokhoz (továbbiakban CsM), beszélgessen el velük a kanyarokról. Előre is biztosíthatom: meglepetésekben lesz része ... Lesz sok olyan CsM, aki a helyi temetőben több sírkőhöz fogja elvinni, amelyen az „élt”-szám nagyon alacsony, mert annak viselője idő előtl „elment” a számtalan kanyar leküzdése harcában. Olyanokkal is fog találkozni, akik majd elmesélik: hogyan szakadt szét az összetartó nagy család azokban a kanyarokban, amelyek az országhatáron túlra, Szlovákiába íveltek. Megrázóan mondja majd el a CsM a padlássöprések, tsz-be ráncigálások, meghurcoltatások kanyarjait. Olyanokkal fog szót váltani, akik mindent megtettek azért, hogy kanyarok nélküli ösvényen élhessenek, de csak kanyarokat építettek életútjukba. Elmondják majd a társközséggé való lefokozás, az iskolakörzetesítés, a szlovák eredet miatti megalázó gúnyolódások, a „tejfölös” megbélyegzés kanyarjait. Sok CsM kíváncsi lesz: miközben az innen való kimozdulás egyetlen lehetőségétől fosztják meg a dolgozókat, a tanulókat, a ba- tyúzókat, hány buszjáratot szüntetnek meg csak Gödöllőn, ahonnan -vonattal. HÉV-vel, távolsági járatokkal lehet utazni; Veresegyházról, ahol a faluban futnak a vasúti sínpárok. Azt is megkérdezik csendesen; miért a mi kárunkra akarja felszámolni a Gödöllői Volán minden falujáratának veszteségét; érdeklődéssel hallgatná a CsM azt is, hogy a veszteséges vállalat vezetői mennyi prémiumhoz jutottak az utóbbi esztendő kanyaróban ?! Mi nem úgy érzékeljük, hogy az út elején lennénk, ahonnan csak előre lehet menni. Éppen azt éljük át, hogy visszafele megyünk. Ez nekünk nem kanyar, ahol vigyázni kell, hanem szakadék, amelyben meghalni lehet. Végül. Éppen manapság mindenkinek örülnie kellene, hogy a kinyújtott kézbe belesimul — felkaroló és segítő szándékkal — egy másik kéz. Megmaradni ugyanis csak együtt lehet — az életért tenni is csak közösen. Az ezért fáradozó embereket,, jelen esetünkben a dunakeszieket, nem kioktatni kell, hanem megdicsérni — példaként állítani: így is lehet —, és csak így érdemes ... őszinte tisztelettel: Eszlényi László lelkész, egy CsM Csornád A keresetről levett Krisztust ábrázoló olíár emlékezteti a hívőket a majd kétezer évvel ezelőtt történtekre Minden templom kapuja megnyílt ezen az ünnepen, hogy a hívők leróhassak kegyeletüket (Vimola Károly felvételei) ha nemcsak külsőségeivel ragad meg a vallás, ha később a Bibliát nem csupán, mint egy felbecsülhetetlen értékű kultúrtörténeti művet forgatom. Kicsit irigykedve néztem a feltámadási istentisztelet részvevőit. Ahogy néma csendben, egy rosszalló grimasz nélkül engednek utat az áldozáshoz előreigyekvőknek, azoknak. akik csupán térdet akar-
