Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-14 / 88. szám

1990. ÁPRILIS 14., SZOMBAT Ftfvr % M-no réti 5 Pomázon nyugszik a mester Szobrász szobrát avatták Pomázon felavatták Jankó- vits Gyula szobrát, amely a helyi önkéntes Tűzoltó Egye­sület védnöksége alatt áll. A nagyközségi tanács és a Po- mázi Helytörténeti Klub által rendezett ünnepségen dr. Szi- lárdfy Zoltán római katolikus lelkész mondott avatóbeszé­det. Jankovits Gyula 1865. ápri­lis 9-én látta meg a napvilá­got. Ugyan a főváros szülötte, de Pomáz halottja. Itt élt ugyanis 1932-ig, utolsó évei­ben magárahagyatottan, nél­külözések közepette, a később róla elnevezett utca végén épült házában. Hamvai Po­mázon, a helyi temetőben nyugszanak. Jankovits Gyula legkiemel­kedőbb alkotása az 1901-ben, a Gellért-hegy oldalában fel­állított hatalmas ércszobra, amely Szent Geliertet ábrá­zolja, alatta a vízeséssel, amely jelképes értelmű, a magyarság megkeresztelkedé- sére utal. Az alkotás magyar és külföldi turisták csodálatát váltja ki anélkül, hogy készí­tőjéről bármit is tudnánk. Ezt pótolandó álljon itt e néhány sor: Jankovits Gyula a buda­pesti lparrajziskolában kezdte tanulmányait, majd az Ipar- művészeti Iskolába járt, ké­sőbb ösztöndíjasként Mün­chenben és Bécsben fejlesztet­te tudását. Libatolvaj című művét Bécsben 1891-ben Fe­renc József császár vásárol­ta meg. Ezekben az években bibliai szoborcsoportokat is készített, épületkisplasztikái pedig az Országházat, vala­mint. a budai királyi palota homlokzatát díszítik. 1898-ban itáliai tanulmány­úton vett részt. Hazatérése után a budai Várbazárban kapott műtermet. Itt mintázza meg Szent Gellért, majd Szarvas Gábor, Salamon Fe­renc és Jókai Mór szobrait. első világháború után több hősi emlékművet alkotott, köztük a pomázit is. Pomázhoz a település ter­mészeti szépségei, levegője miatt vonzódott, itt állapodott meg élete utolsó éveiben. Em­lékét ezentúl a helyi orvosi rendelő előtt most felavatott emlékmű is őrzi. Fiatalkori portréja Tölgyes Kálmán pré­post kanonok ajándéka, a he­lyi honismereti klub gyűj­tése. Szegő Krisztina Ünnep a kertben Itt, a szentendrei kertben fordított világ uralkodik: hét­végeken van a köznap, .amikor a városiak kitódulnak s dol­goznak reggeltől estig, szombat és vasárnap, és hétközben, amikor szinte embert nem látni sehol, akkor ünnepel a kert. Ilyenkor boldogan nyújtóznak a magasba a gyümölcsfák, bom­lanak a virágok, tobzódnak a madarak, élvezik a jó időt, s az ember nélküli világot, szabadon csatangol a szél, nem füstölik tele a jószagú kerteket a mindig tüzet rakok, hiszen hétvé­geken nincs olyan szombat vagy vasárnap, hogy vagy az egyik, vagy a másik szomszéd ne égetne kacatot, szemetet, avart, vagy égni nem akaró hulladékot, esetleg frissen nyírt füvet. De ma hétköznap van. Szerda, vagyis éppen a hét közepe. Itt igazi ünnepnap. Hiszen csak mi vagyunk kint a kertben, a Tyúkostetőn, meg a legszorgalmasabb szomszédom, Majos Já­nos, aki tíibst kezdi élvezni-igazán a nyugdíj korán érkezett ál­dását. De mi nem zavarjuk a kert ünnepnapját. Esetleg az író­gép kopogtatására lehetne féltékeny a harkály, ha éppen halló- 'távolságban lenne, s vetélytársat szimatolna bennem, hiszen legalább olyan szorgalmasan kopogok, mint ő. A ház előtt fel­felé siető betonúton egy barázdabillegető sétált az előbb, a cin­kék egy kicsit feljebb költöztek Károly Béláékhoz, a kertjük­ben nemcsak a szénfejú cinkék zsinatolnak, hanem a kék cin­kék is, én az idén láttam először őket, eddig valahogy elkerül­ték a mi hegyünket. Valahonnan fácán kiált, hogy lentről vagy föntről, nem tudom megállapítani, a hétvégeken elmenekülnek innen, be­veszik magukat a Pilis rengetegébe. Autó nem jár erre most, Béla bácsi, akinek szép tanyája van a Duna-part és a hegy­tető között félúton, s őslakos régtől fogva, ma reggel nyugod­tan elengedhette egy kis kószálásra ötesztendős paripáját, « gyönyörű, lobogó sörényű Csibészt, kedvenc lovát, hadd lege­lésszen kedvére. Mi vagy tíz nappal ezelőtt meglátogattuk Attila unokámmal, aki most lesz 28 hónapos, s a kis emberke teljes álmélkodásával élte át első találkozását egy igazi lóval. Akkor Csibész karámja mögött futkározott, megmutatván, hogy milyen szilaj és mégis milyen kedves, meg is örökítettem ezt a találkozást új játékommal, egy videokamerával. Szelid szerda van. Bár reggel még morc volt az idő, délre ragyogóra váltott a világ. A terasz védelmében fürdőruhára vetkeztem, halogattam az írást, ráérek még. Feleségem viszont nem tudta magát visszatartani a munkától, lement a kertbe. Az orgonabokrok között Hollandiából kapott kardvirághagy­máknak ásott kellő kis gödröket (a világért át nem engedné még ezt a munkát sem, hiszen övé a kert minden gondja és öröme, nekem csak a gyepnyírás élvezete marad). És ásás köz­ben cserebogárpajorra akadt. Hozta, mutatta, s már el is ha­tározta, hogy megeteti a felső teraszon napozó gyíkocskát. Ez a gyík ragyogó zöld-kék színeivel kelleti magát, még a mi napozóteraszunkra is felmerészkedik, nem fél, nem menekül riadtan, pedig ezt oltotta bele a természet. De hiszen ő itthon van s ilyenkor, hétköznap mi vagyunk a betolakodók. Nosza megközelítettük a lehető legóvatosabban a gyíkot. De a feléje nyúló kézről mégis valami rosszat tételezett fel, visszafutott hát a sziklák rései közé. De a pajor ott maradt kövéren, magakelletően. És a mi gyíkocskánk csakhamar fel­figyelt a zsákmányra. Nézte, nézte mereven, s aztán rávetette magát. És ebédje után olyan átszellemülten nyalta száját, hogy kérdezni sem kellett tőle, izlett-e. Később még kapott egy gilisztát, s tettünk el neki vacsorára is még egyet a kövér pa­jorokból. A terasz sarkánál bodzafa hajlong a simogató szélben, virágtányérjai hamarosan fehérre válnak. Futórózsáink is százával hozzák bimbóikat, lehetetlen megszámolni valameny- nyit. S azt is csak találgatjuk, hogy mennyi lesz a cseresznye, a korai cseresznyefán már számba lehetne venni a termést. Az alig embermagas almafák akár a menyasszonyi csokrok, a szilvafák már elszórták virágaikat, csakúgy a naspolya is. Egyszer majd sorba veszem kertünk virágait. Az a névsor- olvasás olyan lesz, mint egy virágos költemény. Nézzük csak, ma, a költészet napján hány virág ékeskedett a kertünkben? Először a hóvirág bújt ki a nagy fenyő alatt, noha havat nem látott az idén, őt követte a téltemető rózsaszín csodája, majd virágba borultak aranyesőbokraink, hogy versengjenek a sár­ga nárcisszal; integetnek most tulipánjaink, lilulnak ám az itt védett virágnak számító s kertünkbe bemerészkedett’vad nő­szirmok, s harangoznak húsvé’tkor a fehér gyöngyvirágok. Mire idáig érek a kert dicséretében, feltámad a szél, tépi a papíromat, befejezem hát. Mi csak vendégek vagyunk a kertünkben, házunkban, csomagolunk hát, s megyünk vissza a városi világba. A kert, a fák, a virágok sóhajtanak, élvez­hetik magukban a csöndet, fogadhatják az udvarló szél gyön­géd simogatását. A madarak is figyelik, megyünk-e már. Aztán neki a kertnek, teszik a dolgukat, kötelességüket, csatárlánc­ban fésülik át a gyepet. Szabadon, nékülünk. Takács Tibor A tyúkész dicsérete Séta a Kiskunsági Nemzeti Parkban godát, piros lábú canlcót és a túzokot. Apajpuszta különleges tu­ristaparadicsomot jelent eb­ben a rónaságban. Bőgatyás betyárok lóháton fogadják a magyar vircsaftra éhes nyu­gati turistákat. Nem marad­hat el ilyenkor a kerítésszag­gató, fütyülős barackpálinka és a cigányzene sem. S ha a lovasbemutató és a sétakocsi­kázás után még van szusz a vendégben, akkor asztalra kerülhet a csípős birkapör­költ. Kattognak a fényképezőgé­pek, peregnek a videofelve- vök. Hajtja a Bodri a ménest, pattogtatják a csikósok az os­torokat. Albumba kerül Dö­me, a szamár, Emma, a kecs­ke, és Varga Zsigmond, a ju­hász. Egv kis kóstoló a ma- Szamársors gyarokbóí... Molnár Ildikó (Hancsovszki János felvételei) A tojást nem a nyuszi tojja Japán kistraktor-bemutató Japán kistraktorok bemu­tatóját szervezte meg a hónap második felére a budapesti Futura Betéti Társaság. Mun­katársai — a Független Kis­gazda-, Földmunkás- és Pol­gári Párt kezdeményezésére — megkeresték a világhírű japán Kubota gyár ausztriai képviseletét, hogy a Magyar- országban várhatóan mindjob­ban tért hóditó kisvállalkozá­sok, magángazdaságok érdek­lődésére számot tartó kis- cs közepes teljesítményű trakto­raikat működés közben mu­tassák be hazánkban. A refe­renciák szerint e kisgépek műszaki színvonala a legjob­bak közé tartozik, és alacsony üzemanyag-felhasználásuk miatt üzemeltetésük nagyon gazdaságos. Az előzetes megállapodások szerint a hétféle nagyságú — 14, 18, 25, 30, 35, 40 és 54 ló­erős — traktorokat forintért rendelhetik meg az érdeklő­dök, s a Futura az Agrobank közreműködésével — a lízin­gelést, a részletre való vásár­lás lehetőségét biztosítva -r mezőgazdasági terményeket kínál a japán félnek. racka bátran állja a fotózást Szikes tavak, mozgó ho­mokbuckák, morotvák és egy-egy árválkodó gémeskút szakítja meg a puszta mono­ton egyhangúságát. A Kis­kunsági Nemzeti Parkba már visszaköltöztek a gólyák. A langyos, meleg idő csak őket tudta becsapni, a fecskéket nem sikerült. A vonuló ma­dárfajok közül, reggeli ma­dárlesen el-el lehet csípni a gulipánt, a széki lilét, nagy A szépséges szép kancacsikó Hál’ istennek, legalább a ma­gyar tyúkokban meg lehet bíz­ni. Ha másokban nem is, de a tyúkcikban feltétlenül. Gond, baj van csőstül, akad szeren­csétlenség is, de a magyar ba­romfi nem hagy cserben min­ket. A tyúkok ugyanis tojnak, mégpedig példamutatóan. Nem törődnek az áremelésekkel, az inflációval, a munkanélküli­séggel, sőt, még a nemrég le­zajlott választások is hidegen hagyják őket. Fő, hogy az idő meleg legyen. A szárnyasok szorgalmas munkájának eredményekép­pen lesz bőven tojás az ünne­pekre. Mert — bár a húsvéti nyuszi és a húsvéti tojás nem csak a gyerekek képzeletében tartozik össze — ez utóbbit azért mégiscsak a baromfitár­sadalomnak köszönhetjük. Sok üzletben és piacon to­jáshegyek állnak, több helyen attól tartanak, hogy el sem tudnak adni ilyen mennyisé­get. Az ár darabonként 3 és 3,40 forint között van. Akad ugyan termelő, aki ennél drá­gábban kínálja portékáját, de az már nem mindig kel el. Néhány helyen 3 forintnál ol­csóbban is kapható tojás, ez viszont igen ritka, mert a há­rom forint már az önköltségi árat közelíti, s nem nagyon van rajta haszon. A tyúkokat pedig még az esetleges túltermelési válság sem zavarja. Rendületlenül „gyártják” a tojást — már amíg le nem vágják őket. Ügyhogy, legalább tojás van bőven. (-k) Zsuzsika cifraszűrben, juhászkalapban a bakon; vajon ez a szakma is el fog nőiesedni? Sok száz ember láthatja Ingyen dolgozó tévések Ráckevén körülbelül 250 la­kásban nézhetik már közel egy éve a helyi kábeltévé esti adásait. Cserna János, a helyi ta­nács családi intézetének dol­gozója, testvérével a techni­kai feladatokat látja el, a tar­talmi munkáért pedig Kéri Mihály, a művelődési központ vezetője, és Baller László, a Szigetfórum főszerkesztője fe­lel. Mindannyian társadalmi munkában dolgoznak, hiszen ennek a vállalkozásnak egye­lőre semmiféle bevétele nincs — A családi inbézet dolgo­zójaként rendelkeztünk azzal a minimális technikai felsze­reléssel, amellyel a munkát el tudtuk kezdeni — mondja Cserna János. — Induláskor felkerestünk néhány szövet­kezetét, vállalatot, hogy anya­gi támogatást szerezzünk. A helyi Aranykalász Mgtsz-től 300 ezer forintot, a sziget- szentmártoni FERÉKSZ-től pedig 150 ezer forintot kap­tunk. Ebből azután néhány ki­egészítő felszerelést vásárol­tunk, hogy javítani tudjunk a felvételek minőségén. A többiek, akiket megkerestünk, elhatárolták magukat. Azzal érveltek, hogy a körülbelül ezerfőnyi nézőtáborunk oly kevés, hogy nekik így nem éri meg minket támogatni. — Hogyan tovább? — A tanács épületén van egy antennaárboc, amelyet azelőtt a munkásőrség hasz­nált. Innen lehetőségünk nyíl­na nem kábelrendszeren, ha­nem adó útján sugározni. Ez nagy lehetőségeket nyitna számunkra, de sajnos a Frek­venciagazdálkodási Intézet engedélyét kellene beszerez­nünk, ők azonban igen szigo­rú feltételekhez kötik ennek kiadását. Talán a dunaújvá­rosi kollégák segítenek majd ebben, hiszen ők is hasonló­kat terveznek. — Jelenleg hol nézik adá­saikat? — Ráckevén. Dömsödön, Kiskunlacházán, Szigetszent- mártonban. Szigetújfaluban, tehát körülbelül 10-15 kilo­méteres körben. Később per­sze bővülhet majd, ha az adó­ra meg tudjuk szerezni az en­gedélyt. Ekkor már bevéte­lekre is számíthatunk a rek­lámokból, referenciafilmek­ből, és megrendelésre is tu­dunk majd dolgozni. Egyelőre azonban csak várjuk a gaz­dálkodószervek segítségét. — Milyen a visszhangjuk az adásoknak? — A nézők nagyon szere­tik. Sokan kérték, hogy je­lentkezzünk gyakrabban. Egyelőre ugyanis hétfő estén­ként két óra a műsoridőnk, amelyből fél óra a helyi ak­tuális téma, másfél óra pedig kölcsönzött szórakoztató film. — Elképzelhető, hogy gyak­rabban jelentkezzenek? — Sajnos, ameddig a tech­nikai feltételeink nem javul­nak, kizárt dolog. Jelenleg minden kiadásunkat a tanacs és a családi intézet fedezi, stúdiónk pedig a házasságkö­tő terem. Reméljük, Hogy a volt MSZMP-székházban égy nagyobb termet megkapunk stúdiónak, egy kisebbet pedig vezérlőhelyiségnek akarunk berendezni. Szegő Krisztina

Next

/
Oldalképek
Tartalom