Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-13 / 87. szám

1990. Április 13., péntek Ä bankó már feltűnt a feketepiacon Az ötezres Széchenyi A budapesti Felszabadulás téren az elmúlt év végén nyugatnémet márkáért „új ötezer forintost” kínáltak. Az üzlet nem jött létre: a márka tulajdonosa gyanúsnak talál­ta az 1000 forintosnál jóval kisebb kék színű bankjegyet. Am ez a történet is jelzi: az ötezer forintos már benne van a köztudatban. Koppel Lászlót, a Magyar Nemzeti Bank emissziós fő­osztályának helyettes vezető­jét kérdeztük az új bankjegy­ről — Az új 5000 forintos va­lójában még csak tervben lé­tezik. A Pénzjegynyomdában a vésnök most dolgozik a le­mezen. Ezt a gyártási folya­mat követi, és a kibocsátásra előreláthatólag 1991 tavaszán kerül sör. A bankjegy nagy­sága megegyezik a 100 fo­rintoséval, de már biztonsági szálat is tartalmaz. Emellett korszerűbb festékkel több bo­nyolult gépi jelet alkalma­zunk. Mindezt azért tesszük, hogy nagyobb védelmet nyújt­hassunk a hamisítók ellen. A színe az 50 forintoséra em­lékeztet, de árnyalatában el­tér attól. Előlapján Széche­nyi, hátoldalán a Magyar Tudományos Akadémia képe látható. G Miért éppen Széchenyi arcképe? — Mindenki ezt kérdezi, hiszen éppen a legnagyobb magyar elvei álltak legmesz- szebb korának inflációs pénz- politikájától. De eddig még sohasem sikerült olyan bank­jegyet kibocsátani, amely mindenki elképzelésével ta­lálkozott volna. P Hivatalos közlemény még nem látott napvilágot az új címlet, megjelenéséről. — Nem, de a ..jól értesült” újságírók fantáziáját már többször megmozgatta. Ha jól emlékszem, 1989 tavaszán döntött az MNB elnöksége a kibocsátás előkészítéséről, és az év közepén már elfogadta a grafikai tervet is. □ Van-e köze az inflá­ciónak az új címlethez? — Nem az ötezres bankjegy gerjeszti az inflációt, és ez még csak nem is tekinthető inflációs bankjegynek. Ami­kor annak idején Magyaror­szágon megjelent az 1000 ko­ronás, amiért akkoriban már egy kisebb házat lehetett vá­sárolni, senkinek sem jutott eszébe, hogy ez inflációt je­lenthet. Akkor a napszám nem haladta meg az 50 fillért, az árak viszonylag alacso­nyak voltak, és mindezt áru­bőség kísérte. P Végül is szükség van-e már az 5000 forintosra? — Már 1987 óta szükség volna rá! Amikor mi az új, magasabb címlet kibocsátását először javasoltuk az elnök­ségnek, nem a távoli prog­nózis, nem az áremelkedés indexe motivált bennünket, ha­nem az, hogy olyan mennyisé­gű készpénz került forgalom­ba, amit a pénzintézetek, a posta és a kereskedelem nem tud gyorsan, biztonságosan kezelni. Már képtelenség a naprakész feldolgozást meg­oldani; túl költségessé válik az utánpótlás (forgalomnöve­kedés, selejtezés), ami nem olcsó dolog. Ezért mondtam, hogy a forgalom az új címle­tet már három éve el tudta volna fogadni, és ez tech­nikailag nagy könnyítést je­lentett volna a pénzkezelők­nek. az állampolgároknak. P Tehát úgy érzi, elkéstek? — Valamelyest igen. össz- gazdasági szinten megtakarí­ha je­tást érhettünk volna el, az új bankjegy korábban lenilk meg. A készpénzforga­lom növekménye ugyanis mindig a legnagyobb címlet­nél jelentkezik, hacsak nem irreálisan magas az. Vagyis ha 10 milliárd forinttal nő a készpénzállomány, szinte biz­tos, hogy forgalmának 90-92 százaléka a legmagasabb címlettel — ami ma az 1000 forintos — bonyolódik le. Vagyis a többi címletre a pénzforgalom növekményé­nek csak 8-10 százaléka jut. Ebből az következik: minél később bocsátjuk ki az új címletet, annál több bank­jegyet kell feleslegesen gyár­tani, forgalmazni, kezelni. P. G. R szakszervezetek mcgünneplik május Í jét Senkinek sem érdeke a konfliktusokai szaporítani A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége szövetsé­gi tanácsának alakuló ülése után tegnap Nagy Sándor el­nök tartott tájékoztatót a 3 és fél millió tagot számláló szer­vezet terveiről. Bejelentette: üzenetet inté­zett a szövetség nevében An­tall Józsefhez, a Magyar De­mokrata Fórum elnökéhez, melyben gratulált a választási győzelemhez, s korrekt part­neri együttműködést ajánlott a Parlamentnek és a kormány­nak. Nagy Sándor kifejtette, se a kormánynak, se a szak- szervezetnek ngrp érdeke -a konfrontáció, az ország válsá­gos helyzetében nem szabad a konfliktusokat szaporítani. A szövetségi tanács nyilat­kozatot fogadott el, melyben azt javasolta, alakítsanak egy olyan egyeztetőbizottságot, amely a híd szerepét tölthetné be a kormány és a szakszer­vezetek között. Arra a felvetésre, miszerint valószínű, hogy az MDF ve­zette kormány, esetleg az MSZOSZ lejáratására, felszá­molására törekszik, Nagy Sán­dor azt válaszolta, hogy a De­mokrata Fórum edlig egyet­len hivatalos megnyilvánulá­sában sem adta ennek jelét. Felhívta a figyelmet arra, hogy Nyugat-Európában a konzervatív kormányok is megtalálták az együttműködés lehetőségeit még a baloldali szakszervezetekkel is. Ismét szó esett a szakszer­vezeti vagyonról. Nagy Sán­dor teljesen megalapozatlan­nak ítélte a sorozatos táma­dásokat, s megerősítette, a tagság pénzéből létrejött tu­lajdonról csak maguk a szak­szervezeti tagok dönthetnek. Igaz, a szakszervezetek keze­lésében vannak olyan ingatla­nok, melyeket az ő pénzükből építettek és maguk használ­tak, de a korábbi szokásoknak megfelelően állami tulajdon­ként jegyeztek be. Ezeket, ha kell, bírósági úton is vissza- igénylik. A szövetségi tanács felhívá­sára — mint bejelentették — a szakszervezetek idén is megünneplik május elsejét. Javasolják, hogy a jelenleg működő valamennyi szakszer­vezet közösen helyezzen el -emléktáblát az 1890-es első "budapesti május 1-jei nagy- gyűlés színhelyén, a Városit getben, ahol egyébként most is megrendezik a majálist. Budakeszi srácok verték a hajléktalanokat A statisztika nem gyógyír a pofonokra Félnek a hajléktalanok. Azt mondják, már egy málnát sem mernek meginni Budake­szin vagy Budaörsön, mert rögtön balhézni kezdenek ve­lük. A két település lakói, amióta csak kiköltöztek a ba­rakktáborba, utálják őket, és — ezt ugyan nem említették, de hamar kiderült — olykor mál­na sem kell a balhéhoz. Már­cius 3-án éjszaka például egy 4 fős csoport hagyott helyben két hajléktalant a budakeszi buszvégállomáson, 24-re virra­dóra pedig a táborba hatoltak be ismeretlenek, hogy onnan kisvártatva egy faldúlt irodát és egy összevert portást hagy­va maguk után, távozzanak. Mindkét esetben természe­tesen azonnal nyomozást indí­tott a rendőrség, közölte teg­napi sajtótájékoztatóján dr. Máté Sándor őrnagy, a buda­örsi kapitányság vezetője. Bár mindjárt azonos elkövetői kör­re gyanakodtak a rendőrök, sokukat megtévesztettek eleinte azok a szemtanúk, akik hajdani táborlakókat véltek felfedezni a második támadás szereplői között. A kitérőkkel. vakvágányokkal tarkított ügyben végül azon­ban sikerült helyes nyomra bukkanni, A végállomáson történt verekedés elkövetői­ben tudniillik a megkérdezett budakesziek közül egyesek he­lyi lakosokat ismertek fel, sőt, egyiküket meg is tudták ne­vezni. A gyanúsítottak nem tagad­tak, egyből elvitték a balhét, mesélte dr. Máté Sándor, oly­annyira, hogy kihallgatásuk során a tábor elleni támadást is beismerték. Kiderült, volt Budakeszin egy 3-4 hangadó által irányított mintegy 10-15 fiatalt számláló alkalmi társa­ság, melynek tagjai a diszkó­Takarmanyfűvetők Vetik a takarmányfüvct TápióbicsLa határában a Magyar— Koreai Barátság Termelőszövetkezet területen. A gyorsan növő fűfajta tápértékjavító az állati takarmányozásban (Vimala Károly felvétele) Utcanevek bélbtdn? Valószínűleg nincsen már messze az az idő, amikor az emberek saját szülővárosuk­ban is idegenként járnak majd az utcákon. A falvakról már nem is beszélve. Mert ugye manapság, szinte minden tele­pülésen lassan az egyik leg­fontosabb teendővé válik, hogy az utcák nevét minél előbb megváltoztassák. Itt is, ott is bizottságok alakulnak, ame­lyek tagjai górcső alá teszik a terek, parkok és utcák név- adóit. Ki is volt az illető, mit csinált akkor, amikor még élt — rózsaszínű, vagy netán vö­rös volt-e a múltja? —, meny­nyire kötődik, vagy kötődött élete az adott városhoz, vagy községhez. Nos, ha már úgymond bé­listára kerülnek az utcanevek, s pénzt, időt nem kímélve dol­goznak, vitatkoznak emberek, hogy legyen-e itt is, ott is ke­resztelő, akkor talán azt sem ártana megvizsgálni, hogy I. István, vagy Nagy Lajos ki­rály, esetleg Hunyadi Mátyás, vagy a Rákócziak nem vol­tak-e felelősek azért, hogy ki­csiny hazánk oda jutott, ahol ma tart. Bizonyára sokak szá­mára képtelenségnek, netán zagyvaságnak tűnhet az iménti megállapítás, csak hát az élet produkál ilyen és hasonló dol­gokat. Olvasom a Nagykőrösi Hírlap április 12-én megjelent számában az utcanevek meg­változtatása körüli vitát. Úgy tűnik, Hogy a szerkesztőségbe tucatszám érkeznek a levelek, s ezeknek többsége amellett kardoskodik, hogy ne min­denütt változzanak a régi, megszokott nevek. Nos, ezt a nagykőrösi polgároknak kell — demokratikusan — eldönte­niük. Azt azonban, hogy a le­vélírók között akadnak olya­nok is, akik alapos ismeretei­ket azzal igyekeznek mások­kal is megosztani, hogy Dózsa Györgyöt, József Attilát, Rad­nóti Miklóst is száműzni akar­ják, már nehéz megérteni. Pe­dig a levélíró nyomós indokkal szolgál. Íme: A tőlünk idegen elnevezéseket, szimbólumokat meg kell szüntetni, mint egy bukott rendszer rossz emlé­keit. Nos, igaz. Dózsa Györgyöt azért kell száműzni, mert az 1514-es parasztlázadás elbu­kott. De akkor legyünk igaz­ságosak: II. Fíákóczi Ferencet és Kossuth Lajost is örökre el kell feledni, hiszen az ö sza­badságmozgalmuk is összeom­lással végződött. Vajon miért? Talán mert ők is túlságosan vörösek voltak? Éppen úgy, mint Vak Bottyán, akiről Vá­cott múzeumot neveztek el, de a helyiek az intézményt Tra- gor lgnácra keresztelték át. Bizonyára így volt igazságos a döntés, meg demokratikus is, hiszen az indoklásban az is benne volt, hogy a Rákóczi- szabadságharc hőse nem kötő­dik a városhoz, míg Tragor Ignácz sokat tett azért. Tiszte­letre méltó álláspont, még ak­kor is, ha csak csendesen tesz- szük hozzá, hogy Vak Bottyán az egész magyar nemzetért har­colt katonáival. A váciakért is. Talán az elmúlt esztendők történelemtanítása lehet az oka annak, hogy manapság olyan személyek nevei is rósz- szül csengenek, akiket botor­ság lenne hibáztatni azért, hogy hazánk olyan helyzetbe került, amilyenben jelenleg is van. Nehéz lesz európai szint­re emelkedni ismét, ha váloga­tás nélkül ítélkezünk régmúlt korok, s ma élő emberek cse­lekedetei fölött. Mert hová is vezetne ez... Gondolni is rossz arra, a néhány hete a te­levízióban is bemutatott kép­sorra, amikor nekibuzdult pa­rasztok Marosvásárhelyen Bolyait akarták, meglincselni, pusztán azért, mert magyar, aki a románok ellen dolgozik. Nem tudták, hogy két Bolyai van, az apa Farkas, és a fia János. Vajon melyiket keres­ték a két matematikus közül? Ez már sosem derül ki. Az vi­szont tény, hogy az ifjabb Bo­lyai is immár 130 esztendeje halott.., Csitári János ból hazafelé néha a hajlékta­lanok ütlegelésével aranyoz­ták be napjukat. A már emlí­tetteken kívül egyébként még három esetet vallott be hir­telenjében az a hét — egyelő­re szabadlábon lévő — fiatal­ember, akikre a rendőrség a gyanúsítottak körét szűkítette. Sajnos, vallomásuktól függet­lenül. többi áldozatuk kilétét egyelőre homály fedi, ami a kapitányság vezetője szerint nem csoda, hisz az ilyen típu­sú ügyek felderítését éppúgy nehezíti a helyi lakosok köré­ben tapasztalható hallgatóla­gos egyetértés, mint a hajlék­talanok bizalmatlansága. A feltételezett elkövetők kö­zül ketten fiatalkorúak, hang­zott el csütörtökön Budaörsön, ám valamennyiükben közös, hogy családi hátterük jónak mondható, munkahellyel, szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkeznek, és hogy nagy ellenszenvvel viseltetnek a hajléktalanok iránt. Hetükből csupán kettőnek gyűlt meg eddig a törvénnyel a baja, társaikkal nem volt márciusig semmi problémája a rendőr­ségnek. Dr. Máté Sándor azért az igazság kedvéért hozzátette mindehhez, hogy a híresztelé­sek ellenére az a mintegy 300 hajléktalan sem okozott kü­lönösebb gondot munkatár­sainak. Csupán két esetben folytattak bűncselekmény ala­pos gyanúja miatt eljárást tá­borlakók ellen, és háromszor keveredtek a hajléktalanok szabálysértési ügybe. Alapta­lan tehát az a vélemény, hogy a közbiztonság miattuk rom­lott volna le az elmúlt idő­szakban. Mindez persze nem hiszem, hogy boldogítaná a hajlékta­lanokat. Mert a statisztikák­kal sok mindent lehet csinál­ni, de egy valamit biztosan nem; pofonokat gyógyítani. F. Zs. Menhelynek indult, tábor lett belőle Meghívás civakodásra Kellemetlen dolog, ha az ember úgy érzi, zavar vala­hol. Ha pedig ez az érzés jó másfél óráig tart, hát az már több, mint kellemetlen. őszin­tén szólva — és folytatva az előzőeket — fogalmam sincs arról, miért hívtak össze csütörtök délutánra a haj­léktalanok egy sajtótájékoz­tatót, A budaörsi táborban el­hangzott ugyan, hogy a Sze­gények önsegélyező Szerve­zete köszönetét kíván mon­dani mindenkinek, aki lehe­tővé tette az otthon működé­sét, továbbá, hogy a SZÖSZ nemsokára a politika porond­jára kíván lépni, és minden nagyobb városban menhelye- k©t és ingyenkonyhát volna jó létesíteni, nézeteltéréseken kívül egyebekről azonban nemigen lehet beszámolni. Nézeteltérések pedig vol­tak. Vitatkoztak a megjelen­tek, dohogott az otthon veze­tőnője és a SZÖSZ jelenlegi elnöke, kivonult az elbocsáj- tott pszichológusnő, néhányan elítélték egykori barátaikat, szóval kellemesen telt az idő. Közben kiderült, a SZÖSZ élé­ről eltávolított, Nagy Bandá Andrást éppen egy múlt heti sajtótájékoztatón rágalmazó Ötvös Szilárd ezer forintokért vásárolta a cigarettát, az ott­honban viszont minden fil­lért számlákkal készek iga­zolni, valamint, hogy egy bü­fét szeretnének a hajléktala­nok a falakon belül, persze csak borral és sörrel, hisz a pálinkából mindig baj szár­mazik. A helyenként már civako- dásba átcsapó összejövetelen azért néha arról is szó esett, hogy működik tulajdonképpen ez a rehabilitációs tábor. Itt niiícs helyük kemény fiúk­nak, drogosoknak, csövesek­nek, hangzott el többször, vagyis Budaörsöt senki ne tekintse menhelynek. A kije­lentés természetesen újabb viharokat kavart, de hát Így jött össze ez a tegnap délután: valaki mondott valamit, aztán mások a fejüket csóválták. „Én már nem találom a he­lyem ebben az ügyben”, je­lentette ki Nagy Bandó, mi­kor a személyét ért támadá­sokról beszélt, és — bár nem érre gondolt — tökélete­sen igaza volt. Az első óra végén tényleg nem tudta az ember eldönteni, mit lát: ha­talmi vádaskodással spékelt megbeszélést, vagy csupán egy félresikerült sajtótájékoz­tatót. Mindezek ellenére valóban nagyon szomorú a sorsuk a hajléktalanoknak. Csak ezt valahogy másképp kellene el­magyarázni. F. Zs. ÖSSZNÉPI MÁSZKÁLÁS Még csak szó van róla, hogy Magyarországon lesz munka- nélküliség. Hogy milyen mértékű, hogy hány munkahelyet, embert érint majd a nagy gazdasági átalakulás, erről még csak sejtéseink lehetnek. Most még csak szabadságra küldött mun­kásokról, körültekintően végrehajtott felmondásokról, s kevés „igazi” munkanélküliről tudunk. Várjuk, hogy hivatalába lép­jen az új kormány, meghirdesse gazdasági programját, s meg­történjenek az első intézkedések. Bármilyen legyen is az új kormányprogram, egy biztos, ha a józan ész diktálja, akkor sosem volt mozgolódás kezdődik. Vesz­teséges üzemeket, gyárakat, táeszeket csuknak be vagy alakíta­nak át, ahonnan az emberek utcára kerülhetnek, vállalkozások indulnak, amelyek vonzani fogják — lehet hogy nem ugyan­azokat az embereket. Lesznek, akiknek lehetőségük lesz akár több munkahely közül válogatni, s lesznek, akik — szakérte­lem, gyakorlat, vagy éppen pénz hiányában — sehol sem kel­lenek majd. Megszűnnek — várhatóan — azok a fogalmak, hogy bújtatott munkaerő, hogy látszólagos munkaerőhiány... meg a többi, ami a teljes foglalkoztatottság álhumamizmusába csak belefért. S persze jönnek az újak. amiket már isme'rünk. de amikkel most fogunk szemtől szembe találkozni. Hogy munkaerőpiac, vállalkozókedv, tőkeerő, munkanélküliség ... és társai, amik a piacgazdaság — még nem minősíthető — fogalomkörébe tartoz­nak. És kezdetét veszi egy össznépi mászkálás. Az elveszített állás helyett új keresése, a meglévő helyett egy jobban jöve­delmező elvállalása, a bizonytalan állami helyett a kockáza­tos magánszektorba ugrás . . . s mit lehet előre tudni, még mi minden. Jó üzletnek ígérkezik a munkaerőpiac megteremtödése és várható élénksége az állásközvetítőknek, a hirdetőknek, s per­sze a hirdetéseket közlő újságoknak. Május 1-jén. a munka ün­nepén meg is jelenik egy új hetilap, az Álláskereső, amelyik éppen ebben a kollektív, össznépi vándorlásban látja saját üzletéhez a fantáziát. A lap kiadója, a Struktúra-Dataeenter Kft. számítógépen akarja nyilvántartani az állások keresőit és kínálóit, s hetente 16 oldalon közzé is teszi a lehetőségeket. Mindezt 10 forintért, amire valószínűleg egy munkanélkülinek is futja. Olvasva a munkavállalók, munkáltatók és munkanélküúek lapjának szánt kiadvány reklámszövegét, találtam benne egy pesszimista kitételt. Azt, hogy a lapra elő lehet fizetni. Akár egy évre is. Ha munkanélküli lennék, ez megfontolásra kész­tetne: ennyire nem híznak vállalkozásuk sikerében? Vagy arra gondolnak, hogy állást csak keresni fognak, kínálni nem az Álláskereső hasábjain? (j. a.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom