Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-11 / 85. szám

4 1990. Április 11., szerda Vác után líjfent Szentendrén Bonyodalmak után béke? Rég nem volt részem ilyen békességes hangulatú meg­beszélésben. Hiszen az elmúlt bő egy esztendő kemény csatá­rozásokkal telt el. Sértődöttség, túlzott hangerőre állított vé­lemények csaptak össze — Teátrum-ügyben. Mindez termé­szetesen nem maradt nyom nélkül: a különböző sajtóorgánu­mok legalább harminc esetben foglalkoztak a témával ez idő alatt. Végül űgy-ahogy megnyugodtak a kedélyek, a felek tu­domásul vették a tényeket. Egy hónappal ezelőtt azonban fel­röppent a hír: Mégsem kerülhet Vácra eme kulturális intéz­mény. A piarista egyház visszakapta hajdani épületének egyik szárnyát. Ezek után a mostani Lőwy Sándor középiskola ud­varán aligha rendezhetnek zajos előadásokat. ■ VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 ■ Mi lesz hát? Űjfent Szent­endrére költözik a színház? — találgattuk. A városi ta­nács művelődési osztályveze­tője, Szabó Ferenc akkor még nem tudott válaszolni erre a kérdésre. Véleménye szerint a Pest Megyei Tanácsnak kel­lene megtenni a kezdő lépése­ket, miivel ők döntöttek az át­helyezésiről. A megyei tanács vette a la­pot. Jakab Béla, a művelődési osztály vezetőhelyettese fél­retette korábbi — és még meglévő — nézetét: misze­rint Szentendréről indult ki az egész, ő emelt kifogást a nézőtér ellen. S megkereste a városi tanácsot. Jelentkezését a szentend­reiek készségesen fogadták, s nemrégiben sor került a ta­lálkozóra Krajcsovits István- né tanácselnök irodájában. A helybeliek azzal a jóleső ér­zéssel ülhették le tárgyalni: hogy, lám, a Teátrumnak mégiscsak szüksége wn a vá­rosra! Ám kérdésként ve­tették fel, hogy hajlandó-e a megyei tanács támogatni őket az újrateremtésben, s együtt­működni velük. Miután igen­lő volt a felelet, az elnök asszony hangsúlyozta: ők nem mondtak le, továbbra is fo­gadják a Teátrumot. Azon­ban más helyszínen. Legmeg­felelőbbnek találták a Duma­parti művelődési ház mögötti udvart, ezt javasolta az első számú nyertes pályázat. Itt még az alapvető technikai fel­tételek is adottak. Szerintük csupán megszokás dolga, hogy hol fog játszani a Teátrum — vagy nyári színház —, a lé­nyeg az, hogy jót játsszanak! Mindkét résztvevő fél fel­vetette, hagy a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyv­SZÁJTÁTVA Lelkes düh Másnak nem nevezhetem azt, ami már-már elönti a megye településeinek a többségét, mint lelkes dühnek. A kettő ugyan nehezen lehet testvér, de manapság nincsen lehetet­len. Az egyik helyen szobrot döntenek, a másik helyen csak festékkel öntik le, a harmadik településen — egy patinás vá­rosban! — nem kevesebbre, mint arra tesz javaslatot a „szakértő” bizottság, hogy az utcanevek felét (!) változtas­sák meg ... S van, ahol a he­lyi buzgalom a tanácselnöki szobára már kitétette a pol­gármester feliratot, ponyva alá dugta az 1945-re utaló emlék­művet, leverette az iskola homlokzatáról a betűket, me­lyek a névadót hirdették, ut­canévtáblák tűnnek el isme­retlenek kezén, aláírások gyűl­nek az íveken, követelve, ke­reszteljék át a lakótelepet... Vetélkedés ez. Ki tud vala­mit kitalálni. S valamit szinte mindenki tud, szájtátva látom, hallom, mennyi az „ötlet”. A lelkes düh hordozói között ugyan gyanúsan sokan vannak olyanok, akik nem is olyan régen még egészen más színe­zetű, előjelű ügyek buzgalmá­ra! voltak, de ez zavarja csak azokat, akik vevők a tlppekre, az ötletekre, meggondolatla­nul a divatnak engedve. Mert nemcsak vetélkedés ez, hanem divat is a másutt igen, nálunk nem kérdésére adandó hama- ri válasz, hogy akkor: már ná­lunk is igen! Nem kötődik ez egyik vagy másik párthoz: mindenütt van­nak lelkes dühösek, akik a látszatcselekvéssel vélik igazol­ni fontosságukat és aktivitá­sukat, bizonyítani „elkötele­zettségüket” az ügy mellett. De mi az ügy? A minden áron változtatás? X. településen er­dőt irtanak. Kicsiny erdőt. Az a fák bűne, hogy nyolc esz­tendeje a közeli szovjet lakta­nyában élő kiskatonák telepí­tették a kiserdőt, ajándékként a községnek ... Ki a fákkal ! Nálam eddig ez az „ötletek” rekordja. De félek: nem az utolsó. Lesz még ennél is na- gvohb csúcs, ha rá nem jö­vünk: végre dolgozni kelle­ne... MOTTÖ tár intézményéhez kellene kapcsolni a Teátrumot. A Du- na-parti művelődési ház amúgy is hozzájuk tartozik. Ugyanakikor a PMKK közmű­velői nagyon jól beilleszked­tek a város kulturális életé­be, gyakorlatra tettek szert a tavaszi-őszi rendezvények szervezésében. Így tehát nem kellene új stábot kialakíta­ni. Még azt is megtették — mielőtt ez a beszélgetés meg­történt —, hogy egyeztették elképzeléseiket a különböző pártokkal. Senkit ne érjen meglepetésként a Teátrum visszakerülése! Hiszen an­nak idején az MDF tiltakozott a vastraverzek ellen. Ugyanis a tévé bemutatott egy olyan filmet. — a Bújj, bújj, zöld ág című népdal kíséretében —, amint a turistáik bukdácsol­nak a nézőtér állványai kö­zött. Érthető volt tehát az ellenérzés az emberekben! De hagyjuk a múltat, hi­szen most mindenki kész­ségesnek mutatkozott. Ha a konkrét elvi döntés megszü­letik, akkor a tanács a he­lyi anyagi források mellett bankokhoz, esetleg külföldi cégeikhez megy ezek bővítésé­re. A hely te/hát adott, az el­képzelés is reális, hiszen a Ráday Mihály kapásból meg tudná mondani, milyen stílus­ban épült a Gyóni Általános Iskola, amely a községben jól ismert, az irodalom által mos­tohán kezelt Gyóni Géza köl­tőről kapta a nevét, aki rím­ben és prózában szívesen szólt e környékről. Jómagam nem tudok eliga­zodni a stílusok berkében, csak azt tudom, hogy ez az is­kola nagyon szép, bármelyik nagyváros büszkén vállalná. A sok szép közt — szerintem — a könyvtár a legszebb. Az Ízléses térelválasztás, a könyv­től roskadozó stílpolcok, a bú­torok világos tónusa, a hang­tompító szőnyegek, a gondo­zott szobanövények, s túl mindezen, az egész falat be­borító mozaiiikikompozíció, Kií­rná Károly festőművész Év­szakok című munkája. — Mindig ilyen nagy itt a rend, a tisztaság? — kérde­zem Fábián Miklós könyvtá­rostól, akit elsősorban mint helytörténészt emlegetnek a kollégák. Az, hogy lelkiisme­retes, nagy tudású könyvtá­ros, az itt természetes dolog­nak számít, a gyóni iskola va­lamennyi oktatója és munka­társa a tökéletesre törekszik. — Tudom, mire gondol. Ahol ilyen nagy a rend, fel­merül annak a gyanúja, hogy kevesen koptatják a kilincset. Nálunk a tanulók az utcai ci­pőt felcserélik az iskolai cipő­vel, por, sár s egyéb piszok nem kerülhet a termekbe. A könyvtárba sem. Látná, ho­gyan olvasnak. Végigfeküsz- nek a szőnyegen, mint odaha­za a kiskertben. Lehet, nem szabályos, de hadd tegyék. Az a fontos, hogy jól érezzék ma­gukat a könyvtárban, hogy örömük legyen a betűkben. Az 1986-ban megnyílt Gyóni Géza-iskolának ma már 17 ezer kötetes a könyvtára, 70- féle újság, napilap, folyóirat és szakirodalmi kiadvány közt válogathat az olvasó, közel 200 videokazetta vár az érdeklő­dőkre, többnyire didaktív té­mákkal, mely jól segíti az ok­tatók munkáját. múlt év áprilisában kiírt pá­lyázatot elfogadták. Igaz, to­vábbi kidolgozásra van szük­ség. Ennek a megyei tanács nem látja akadályát. Szabó Ferenc, a városi tanács osz­tályvezetője viszont felhívta a figyelmet az érvényes me­gyei határozatra: mely szerint a Teátrumot Vácra helyez­ték. Milyen alapon terveztes­senek akkor? Jakab Béla pedig szándék­nyilatkozatot kért, amely azt tartalmazza, hogy a megválto­zott körülmények között mi­lyen feltételek mellett vál­lalják ismét a színházat. Ügy egyeztek, hogy a soron követ­kező tanácsülés megvitatja ezt a kérdést. Állásfoglalását a megyei tanács szándéknyi­latkozatként értelmezi. Lám, ment itt minden', mint a karikacsapás. Igaz ugyan, hogy a diplomatikus hangvé­tel mögül időnként előbuk­kant a régebhi viharok fe­szültsége, ám hogy ezekből mégsem lett villám, az a megegyezés szándékának kö­szönhető. Talán még a szentendrei tanácsvezetőt is meglepte, hogy a napúkban lezajlott ta­nácsülés minden zökkenő nél­kül megszavazta a javasla­tot. Sőt, kiegészítették azzal, hogy játszási helyszín lehet alkalmanként a Templom tér, vagy a városház udvara, s esetleg más, forgalom által nem korlátozott közterület. Kérik azt is, hogy vélemé­nyüket vegyék figyelembe a műsorpolitikaiban. Am a helyszín végleges ki­alakításához szükséges terv csak őszre készülhet el. Eb­ből az idén játék már nem lesz. Siker viszont — igen? Vennes Aranka — Kölcsönözni is lehet, vagy csak helyben olvasni? — Elsősorban a kölcsönzést ösztönzőm. Ha valaki hazavisz egy könyvet, megvan a lehe­tősége annak, hogy nemcsak ő, de más is kézbe veszi a csa­ládból. Iskolánknak 620 ta­nulója van, 60-70 százalékuk rendszeres kölcsönző, rajtuk kívül a község is szívesen lá­tott vendég, 140 olvasót tartok nyilván, akik a környező ut­cákból járnak be könyvet cse­rélni. — Milyen a kapcsolata a ta­nárokkal? — A lehető legjobb. A peda­gógusok igénylik, hogy a gye­rekek utánabúvárkodjanak az adott témának, a tanult anyagnak. Készséggel segítek ebben. Csupán lexikont, értel­mező szótárt 70-80-an jönnek napjában forgatni, az ilyesmi­hez elkel a segítség. A könyvtárnak van egy tár­lója, amelyben csak a név­adóról összegyűjtött dokumen­tumok, relikviák láthatók. *Nagy többségét Fábián Miklós gyűjtötte. — Nekem személyesen fáj, hogy milyen kevesen és keveset tudnak Gyóni Gézáról — só­hajt a helytörténész-könyvtá­ros szomorúan. — Pedig te­hetség volt, nem is akármi­lyen. Ha nem hal meg olyan fiatalon, európai értékű költő lehetett volna, olyan, mint Ady, Babits vagy József At­tila. Pótlandó a hiányt leírom a leglényegesebbet Gyón község poéta fiáról, a tragikus sorsú költőről. 1884. június 25-én született és 1917. június 25-én, harmincharmadik születésnap­ján halt meg hadifogságban, túl azon, hogy ő nem élte túl, kálváriája kísértetiesen hason­lít a Kuncz Aladáréhoz vagy Mairkovits Rodionéhoz. A szép szavú poétát újság­íróként is számon tartották, ő volt az első szerkesztője az egykori Dabas és Vidéke című lapnak. (—matula—) Dolgozik a kény vzúzda A könyvzúzda temérdek el­használódott, eladatlan, hiá­nyos nyomású, raktárakban heverő könyvet őröl és dolgoz fel új papír alapanyagává. Olyan könyvek is megérettek a bezúzásra, amelyek a törté­nelem adatainak átértékelése során hitelességüket vesztet­ték. Ezeket el is kell tüntetni, mert a kutatásban, oktatásban tevékenykedőknek helytelen képet adnak. Sértő például a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatalá­nak az Ellenforradalmi erők a magyar októberi események­ben című kiadványa, mert több valótlan adatot tartal­maz a településhelyek vonat­kozásában. De nem ez a könyv az egyetlen káros kiad­vány, ami iskolai könyvtárak­ban lapul... Mennyi nyersanyag, előállí­tási költség, munkaóra taka­rítható meg, ha a minőség, a történelmi hűség elve érvé­nyesül a jövőben, ha egy-egy ismertető lelkiismeretes lekto­ri munka alapján kerül a könyvpiacra, a könyvtárakba! Padányi Lajos Budakeszi Ne tartsunk inkvizíciót! Ha valóban demokraták va­gyunk, akkor nem támogatunk olyan törekvéseket, amely pusztán a volt politikai hova­tartozás miatt távolítaná el helyükről a korábbi rendszer híveit. Ha valóban demokra­ták vagyunk, akkor mi nem ismételjük meg a korábban osztályidegen alapon véghez­vitt inkvizíciós népüldözést. De indulatos meggondolat­lanságból se kutyuljunk bűn­né múltért való felelősséget, hanem a bűnök súlya szerint különböztessük meg a vétkese­ket a tényleges bűnösöktől! Mert igenis van különbség a volt HNF-tag vagy a volt pártkomisszár között. Es a hu- szadrendűen kezelt párttagok sorsa sem azonosítható a „pár- tonkívüli” karrierjével... A demokraták egy részének mindez világos, ám vessünk egy pillantást azokra, akik nem így gondolkoznak. Sajnos, a „demokraták” jó része oly­kor nem tud szabadulni az örökség antidemokratikus utó­hatásától, ők emiatt néha fal­sul értelmezik a demokráciát. Azt néha „megerőszakolják”, ami így az erőszak megde- mokratiaálását eredményezi is­mét. Ez persze abszurdum. Ezért segítsük őket, hogy ta­láljanak rá az igazi demokrá­ciára! A demokraták harmadik tí­pusa viszont érzelmi, indulati alapon „demokrata”. Hitüket vesztették, belefásultak a sok kommunista vívmányba. Most csak azt látják, hogy egyre ne­hezebben élnek, kevesebb húst, sajtot és gyümölcsöt ehetnek, ugyanakkor azt is látják, hogy akik fenntartot­ták és kiszolgálták a szocialis­ta csődrendszert, azok nagy ré­sze gátlástalanul megszedte magát valamennyiünk rovásá­ra. Emiatt érthető, hogy a ki­semmizett állampolgárok most kevésbé méricskélik a kis bűn vagy a naigy bűn közötti kü­lönbséget. Hogy ez szorongást ébreszt némely pártállami szereplő­ben? Egy részük az elkövetett politikai és gazdasági bűneik miatt szorongjon csak! Kiér­demelték, hogy törvényes úton feleljenek majd a viselt dol­gaikért, s nem tudnak kibújni a büntetőjogi felelősségrevoná- suk alól! Ugyanakkor a bele­kényszerült vagy a csupán mohó haszonlesésből volt zsol­dos pitiáner politikai szere­peit, ócska kis kiváltságait mi ne túlozzuk el! Tekintsük mo­rális vétségüknek, hiszen ez csak az volt. Egyáltalán nem kívánom, hogy mi — a tudatosan pár- tonkívüliek, a tudatosan nem kommunisták — most köves­sük meg ezeket a gyengéknek bizonyultakat; hanem azt ja­vaslom, hogy adjuk meg szá­mukra azt a lehetőséget, hogy a demokrácia közkatonáiként dolgozhassanak közöttünk. Eh­hez viszont az kell, hogy a de­mokraták ne általánosítva ítéljék meg a bukott rezsim volt személyzetét. Mert indo­kolatlan félelmeket okozunk, ha összemossuk a felelőssé­güket. Mi nem buktathatjuk orrára a demokráciát, ha valóban de­mokraták vagyunk! d’Elhougne László elnök, az MDF vecsési szervezete A választás vesztesei A választások igazi veszte­sei a kisemmizett parasztok és a becsapott munkások. Hazánk e két legnépesebb tá­borának — ipari és mezőgaz­dasági kisgazdák, valamint a bérből és fizetésből élők — ér­dekeit képviselni szándékozó két párt, az FKgP és az MSZDP súlyos vereséget szen­vedett a választáson. Igaz ez a Kisgazdapártra, bárhogy értékeljék ők maguk az eredményeket. Elsöprő győ­zelem helyett 10-egynéhány százalék, ez bizony súlyos ve­reség. Mindkét párt bukásának azonosak az okai. Olyan prog­rammal rendelkeznek, mely feljogosította a hozzájuk csat­lakozókat a győzelembe, de legalábbis a jelentős sikerbe vetett hitre. Ez okozta a vesz­tüket Egyetértek abban ár. Zsíros Gézával, hogy a Kis­gazdapárt győzelmet Ígérő programja mágnesként von­zotta a politikai szerencselo­vagokat, a köpönyegforgató­kat, a bármi áron mandátu­mért sóvárgókat. Az öldöklő, az értékes időt nem kímélő hatalmi harcok a legfonto­sabbaktól: a pártépítéstől, a programvitáktól, a tagsággal való kapcsolat tartásától, a napi eseményekre reagálástól vette el az energiát. Többedmagammal voltam kénytelen végigszenvedni, ho­gyan szorítja iki a tenni aka­rók és tenni képesek nem túl nagy táborát a hangoskodók, a mindenáron (hamis) pártegy­séget, (ál) békességet óhajtók — nem rossz szándékú — né­pes tábora. A hibákat még időben jelezve, de a múltból semmit sem tanuló többség ér­tetlenkedő, elhallgattató igye­kezete miatt kényszerültünk tehetetlenül végignézni pár­tunk egyre fokozódó lejárató- dását. elszigetelődését. T e- hetetlenül, a belém is gyöke­rekig beivódott „árulók”-tól való félelemmel gyötrődtem végig, mint szorítják ki a mindenben igazat mondó, tá­vollétükben lefolytatott fe­gyelmi tárgyaláson kizárt, majd új pártot alapítókat. Szorongva éltem végig az újabb cserbenhagyottakról szerzett híreket. Mígnem egy mocskolódó telefon, egy nél­külem lefolytatott fegyelmi tárgyalás engem is elért. (Én még boldog lehettem, mert volt legalább egyvalaki, aiki nyíltan szólt értem egy mon­datot!) Mikor már egyre kínosab­bá vált a tagságom, újabb kisgazdabotránytól viszo\yog- va egyre kelletlenebbül nyi­tottam ki az újságot, mikor már látható volt, hogy a vá­lasztások küszöbén nincs mit tenni, mikor a pártom mel­lett — jó szívvel — agitálni már nem tudtam, ellene be­szélni nem akartam, a legne­hezebbet választottam: a vá­lasztások minden megmozdu­lásából kimaradtam. (Tudom, hogy egy életre szóló élmény­től fosztottam meg magam.) Arra már nincs is szavam, hogy mit éreztem, mikor a választási műsorban nem tu­dom, kicsoda volt főtitkár­helyettesként feltüntetve, mi­kor az egyik „nagy ágyúnk." első megtámadásakor szó nél­kül cserben lett hagyva, mikor második megtámadásakor a jelenlegi főtitkárunk még egy lapáttal rátett (fegyelmi be- ígérgetése) ... Holott Torgyán József semmi olyat nem mon­dott, amit ne lehetett volna hallani bármelyik kisgazdá­tól, vagy sok-sok járókelőtől. Torgyán József csúfos cser- benhagyása a legjobb illuszt­rálása annak, hogyan verte szét ez a pártvezetés saját magát. A választásokon elszenve­dett jogos vereség népünk jó­zan ítélőképességét mutatja. A megszolgáltnál kisebb mérté­kű vereség bizonyítja: sokan elvárják, hogy végre a ma­gántulajdon szentségét és sért­hetetlenségét elfogadó és sza­vatoló törvény alapján ren­dezzék a kifosztottak tulaj­donjogát. Az erőszakkal ki­fosztottak, az otthonukból el­őzőitek követelését megmo- solygóknak idézem a ropha­tom utolsó mondatait: Téved, aki azt hiszi, hogy mert neki sosem volt, sosem lesz földje, ezért ehhez semmi köze. Két okból mindannyiunk első számú gondja ez: 1. Az élelmiszer-ellátásom keresztül a földek sorsa a mindennap­jainkat befolyásolja. 2. A má­sok tulajdonbiztonsága, illet­ve tulajdonuktól megfosztha- tósága, a mi tulajdonbizton­ságunkat, illetve megfosztha- tóságunkat is befolyásolja. Goldner Ibolya Gödöllő ____________________________________v Ki fog itt takarítani? Sok mindent megértem, át­éltem már, de ilyen politikai acsarkodást még nem láttam. Kitalálhatják: én már á „lan­gyos tóba” születtem. Olyan helyen dolgozom, ahonnan gyakran kell járnom a megyét, emellett naponta ingázok a fővárosba. A vál­tozásoknak természetesen örü­lök, de egy dolog iszonyúan dühít: a plakátháború. Ra­gasztották mindenfélével és mindenhova, szórták autókból és repülőgépről is a hivalkodó papirosokat, egyszer még a kukámban is találtam vagy 200 falragaszt... Mire a so­raim megjelennek — ha haj­landóak leközölni —, már túl leszünk a szavazáson. Gyaní­tom, hogy mindenki a sike­réve] vagy a kudarcával lesz elfoglalva, és senki sem ka­parja le, szedi össze az ide­jétmúlt, néha ízléstelen transz­parenseket. A legtöbb ellenzéki párt nagytakarítást ígért. Kíván­csi vagyok, lesz-e egy is, aki ezt szó szerint megteszi vagy meghirdeti? Legalább a saját „piszkát” összeszedhetné min­denki ! A kutya is elássa a magáét. S. P. Szentendre Ahí&afial gyülekeztek Március 15-e megünneplésé­re sokan jöttek el Dunavar- sány lakosai közül a helyi művelődési házba. Nem uta­sításra kivezényelt tömeg volt, hanem áhítattal gyülekező em­berek sokasága. A szervezést a helyi cserkészcsapat, az út­törők. a Dunavarsányiak Füg­getlen Köre és a Szabad De­mokraták Szövetségének helyi szervezete együtt végezte. Áz iskolások és az ökumenikus énekkar műsora után a meg­jelentek felavatták és meg­koszorúzták a művelődési ház falára elhelyezett Petőfi Sán- dor-emléktáblát. Remélhetően elindult az a folyamat, amelyben megtalál­hatjuk igazi nemzeti ünne­peinket. Venczel Éva népművelő Dunavarsány A gyóni könyvtárban Váltócipőt húznak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom