Pest Megyei Hírlap, 1990. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-02 / 77. szám
1999. Április 2., hétfő 3 a Szegedről Pécsre — a fővároson át A sugaras ártalom Ha létezik a magyar nyelvben szó, amiről csak kellemetlen dolgok jutnak eszünkbe, hát a . „közlekedés” biztosan az. Rossz utak, ki-kimaradó buszjáratok, lassú és állandóan késésben lévő vonatok. Ráadásul mindez egyre drágább az államnak és állampolgárnak egyaránt. — Hogyan látja a helyzetet a témát kutató szakember? — erről beszélgettünk dr. Tiner Tiborral, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének munkatársával. — Magyarország út- és vas- úthálózatára elsősorban a túlcentralizáltság jellemző. Szegedről Pécsre vonattal legegyszerűbben a fővároson keresztül lehet eljutni. A sugarasan Budapest felé haladó autóutak összekapcsolására soha nem maradt pénz. Leginkább a hidak hiányoznak. A fővárostól délre például legközelebb csak Dunaföldvárnál lehet átjutni a folyón. A jelenlegi helyzet egyébként a négy évtizedes, elhibázott gazdaságpolitika eredménye. Mivel a közlekedés — ahogy az oktatás sem — nem tartozott a közvetlen „termelő szférához”, így mindig csak maradék pénzeket kapott fejlesztésre. Csakhogy ami rövid távon olcsó megoldás, az hosz- szú távon annál drágább! Budapest tehermentesítését például régen meg kellett volna oldani. Már készül ugyan az MO-s autópálya, de most több mint 60 millió forintba kerül egy kilométernyi út megépítése, míg 1960-ban még 3 millió forint volt. És persze ezúttal is az olcsóbb megoldást választották. Hosszú távon sokkal jobb lett volna, ha az MO-s Budapest köz- igazgatási határán kívül, Szigethalom, Alsónémedi, Üllő és Gyömrő mentén haladt volna, bár ez a megoldás kétszer annyiba kerülne, mint a jelenlegi. © Az állami támogatás ellenére a tömegközlekedés egyre drágább, és a szolgáltatások színvonala is egyre alacsonyabb ... — A fejlesztések elmaradtak, s emiatt a járműparkunk elöregedett, korszerűtlenné vált. Az utóbbi években a benzin ára is a többszörösére emelkedett. Bár az embereket sokkszerűen érték az áremelések, a közlekedés bevételei még mindig messze nem fedezik a kiadásokat. Budapest tömegközlekedését most is körülbelül 70 százalékkal dotálja a költségvetés. A Volán ugyan drágábban szállít, mint a BKV, de a vidéki járatokon utazók sem fizetnek teljes Bolondünnep Ar-talom Baj van április elsejével! Gyermekként még tudtunk mit kezdeni a bolondünneppel. Ezen a napon megszaporodtak azok, akik önmagukról hirdették: hülye — a hátukra ragasztott cetlin. Figyelmeztet tűk egymást a „kibomlott” ci pőfűzőre és természetesen rajzszögeket csempésztünk egymás székére. Felnőttként restellnénk az efféle gyerme teg vicceket, de jobbat nem tudunk. Ma már nem divat az újságokban álhirdetéseket közzétenni, érdekes esemény ígé rétével összecsődíteni a kíván esi tömeget. Nem illik távol levő barátunk nevében vacsorameghívókat szétküldeni Akarva-akaratlan mégis részesei vagyunk április elsejei tör téneteknek, ha azokat nem is mi, hanem az élet produkálja, s nem is mindig április elsején. faárat. A személyszállítás lebonyolítására hatalmas szervezeteket, mamutvállalatokat hoztak létre, amelyek a méretüknél fogva sem tudnak hatékonyan dolgozni. Nyugat- Európában a legtöbb városnak saját buszvállalata van, s a helyi hatóságok szervezik a helyi közlekedést. Ahol és amikor kevés az utas, ott mikrobuszokat állítanak a forgalomba. — Nálunk a kistelepüléseken lakók helyzetét rendkívül megnehezíti, hogy a tömeg- közlekedési eszközök döntően a munkaidőhöz igazodnak. Az utasszállítás jórészt a reggeli és a délutáni órákra korlátozódik, míg délelőtt, este és hét végén alig vannak járatok. © Megkönnyítheti-e a Pest megyeiek helyzetét a főváros közelsége? — Budapest hatása kettős. Egyrészt túlságosan is rátelepszik környezetére, az agglomerációban lévő települések rovására sokszor a fővárost fejlesztették. Ide futnak be a főútvonalak, ezért a megye útjai igen forgalmasak, gyakran túlzsúfoltak. — Van viszont a fővárosnak egy másik nagyon fontos hatása. Budapest az ország legnagyobb munkaerő-felvevő piaca. A város környékén élők többsége bejár dolgozni, így az országos átlagnál sűrűbben közlekednek a vonatok, a buszok. Sok településre a kék buszok is kijárnak, és a HÉV-ek szintén segítik a munkások szállítását. Márpedig több felmérés is kimutatta, hogy az emberek annál jobb, jövedelmezőbb állást tudnak szerezni, minél közelebb laknak ipari centrumokhoz, és minél jobb arrafelé ,a közlekedés. Minél távolabb lakik valaki egy nagyobb ^várostól. annál nehezebben' tudja megoldani az ingázást, s annál nehezebb jó állást találnia. Legnehezebb helyzetben természetesen az országhatár mentén élők vannak. © Megkaptuk az 1995-ös világkiállítás rendezésének jogát. Lehetséges-e, hogy öt év alatt gyors, radikális fejlesztést tudunk végrehajtani? — Közlekedésünk európai színvonalra fejlesztéséhez dol- lármilliárdokra volna szükség. A magyar úthálózatra legalább ötévi teljes nemzeti jövedelmünket kellene rákölte- ni. Külföldi tőke bevonása nélkül a fejlesztés megvalósíthatatlan. K. A. Kattogott a fényképezőgép Bestia és Pici nem sokat törődött a külföldiekkel. Az egyikük fújtatott, a másikuk izzított. A német vendégek pedig elragadtatottan kafctogtatták a fényképezőgépeiket. Az oh . . . és ah... sóhajtások mellett időnként elismerően megjegyezték: ungarische folklór. A két kovács pedig ütötte az izzó vasat, pengette a kalapácsot az ősi ritmus szerint. A tegnap megnyílt szentendrei skanzen egyik látványossága a korhű kovácsműhely a nem kevésbé korhű kovácsokkal, akik az őseik mogorvaságával viselik el a külhoniak apró sikkantásait, rácsodálko- zásait a fújtatóra, a régi szerszámokra, kalapácsokra. Az az érzésem, ők legalább olyan jól szórakoznak, mint a látogatók, ha azt csak szemük villanása árulja is el. Amúgy a régiek nyugalma, életbölcsessége árad belőlük. Erről a nyugodt, tempós életritmusról árulkodnak a régi nádtetejű épületeik, a szobákban, konyhákban található használati tárgyak is, szóval az egész falumúzeum. És az ember egyre jobban irigyli emiatt, az ősapáit. Nekik könnyű volt... Se politikai pártok, se televízió. Nem harsogták a fülükbe az ország eladósodását és a várható munkanélküliséget. Jó élet volt az — bizonygatjuk egymásnak a fotóssal, s úgy döntünk, szívesen visszarepülnénk abba az időbe, mondjuk két hétre. Azután már nagyon unnánk magunkat... Az unalom ellen persze van orvosság. Bizonyára akkoriban is előfordult, hogy éppen rablók sem dúlták a falut, az adószedők sem sanyargatták a lakókat, a mezei munkák is elfogytak. Akkor sem unatkoztak a régiek: mulatságot rendeztek. Iszogattak, végül az egyikük kipenderült középre, hogy eljárja a táncot. Hogyan ropták? Nagyon nem kellett a fantáziánkat megerőltetni, mert a tegnapi megnyitóra eljött a budakalászi Lenvirág gyermektáncegyüttes és bemutatót rögtönöztek eleink táncaiból. A talpalávalót saját zenekaruk szolgáltatta, nótára pedig a táncosok fakadtak, hogy aszongya: „A Pilisen nincsen legény, csak kettő, csak kettő ..." A továbbiakban pedig hasonlóságot véltek felismerni a két legény és holmi lyukas zsebkendők között. A nézők tapsoltak, a jelen levő szülők pedig olvadoztaik a gyönyörtől és a hőségtől. Április elseje lévén talán az „időjárás-felelős” próbált rátenni még egy lapáttal eddigi tréfáira, nyárias ,meleget varázsolt. , Ügy éreztük, egyre mélyebben merülünk a múltba. A fényképezőgép, a golyóstoll valahogy furcsán, anakronisztikusán hatott ebben a környezetben. Beálltunk tehát mi is gyertyát mártani, feledve, hogy otthon elektromos égő világít. Nem sikerült olyan szépre a gyertyánk, mint a mesteré. Dudoros is volt, görbe is, de azért lehetett volna vele világítani. A falumúzeumban sétálva megdöbbenve tapasztaltuk, hogy egy csomó sosem látott tárgyról azonnal tudjuk, mire használhatták. Hosszan taglaljuk a génjeinkben hordozott kódolt üzeneteket, végül ennél jóval egyszerűbb megoldásra lelünk. Ezek az eszközök any- nyira célszerűek, hogy lehetetlen eltéveszteni alkalmazásukat. Nem úgy, mint egy mai formatervezett csodáét. A kosárfonó keze alól kikerült alkalmatosság egyszerűen csak kosárra hasonlít, az is. A kiállított kézimalom sem több, mint a gabona őrlésére szolgáló eszköz. Nem próbálták ráruházni a csizmahúzó, sem a lentiloló funkcióját. Ez az egyszerűség az, ami megfogja az embert. Az épületek is ilyen egyszerűek, mégis a készítőik mesteri ügyességét hirdetik. A szegek nélkül, csak fából összeállított ház, csűr, sőt templom az űrkorszakban is csodának számít. Sajnos leírásukra nem vállalkozhatom, szánalmas erőlködésnek , tűnne a valósághoz képest. Ezért, aki szeretne visszautazni jó néhány évtizedet az időben, inkább látogassa meg a skanzent. — Mátra! — (Erdősi Agnes felvételei) Hó-vége Alig találni üres széket a kosdi művelődési házban. Bár inkább az a meglepő, hogy csak ennyien jöttek el a csütörtök esti megbeszélésre. A térségben érintett fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet hirdette meg a fórumot, amelynek — a meghívó szerint — az lenne a célja, hogy a földosztást segítő bizottságot válasszanak a helyiek. Ám az elmúlt évtizedek sérelmei hamar elszabadítják az indulatokat, amelyek Mészáros Gyula elnökhelyettesnek és Kti- rucz Kálmánnak, a tsz váci kerülete vezetőjének okoznak nehéz perceket. Mert hiába az intő sző — Nagy Lajos, a falu idős, társadalmi munkában tevékenykedő tanácselnöke fogalmazza meg elsőként —, hogy ma még a törvények nem teszik lehetővé a feszültségek feloldását, ne követeljenek hát olyan lépéseket, amelyeket a gazdaság nem tehet meg. S különben is, jobb lenne most csak egy évre, erre a mostanira, átmenetileg kiadni a kért darabokat, hiszen könnyen meglehet, hogy az új parlament módosítja a földtörvényt, s így lehetőség nyílik a már megváltott területek volt tulajdonosainak ügyében is tenni valamit. De addig ... Nehezen értik a kosdiak, hogy ez még nem valódi földosztás. Mészáros Gyula is igyekszik csillapítani a kedélyeket. Sorolja, hogy a tsz vezetése így is nagy kockázatot Ezen a héten földosztás Kosdon is Csak, amit a törvény enged vállal, hiszen a közgyűlés, amely jogosult dönteni az efféle ügyekben, néhány hónapja csak mintegy nyolcvan hektár kiosztását hagyta jóvá. A falubeliek pedig csaknem a duplájára tartanak igényt. S mert nem akarnak senkit elutasítani, odaadják, s a közgyűlés utólagos egyetértését kérik majd az ügyre. Háromféle módon juthatnak birtokhoz a gazdák — sorolja Ku- rucz Kálmán: az elsőbbség a tsz-tagoké, akik részarányuk terhére kérhetik vissza a korábban a közösbe bevitt földjeiket, tagsági viszonyuk megtartásával. De kérhetnek területet azok is, akik nem adtak be semmit. A szövetkezet számít azokra a bérlőkre is, akiknek nincs semmilyen kapcsolatuk a nagyüzemmel. Igaz, ők némileg többet fizetnek majd négyzetméterenként, de hát ez az igazságos — mondja a kerület vezetője. Szó szót követ. A bizottságról senki nem beszél, mindenki a saját ügyével hozakodik elő, abban kér segítséget. Tóth Kálmán, a Kisgazdapárt helyi szervezetének vezetője meg is unja a dolgot, otthagyja a vitatkozókat, s az épület előtt rágyújt egy cigarettára. Néhány másodperc múlva már kis csoport verődik össze körülötte. Nagyon dühösek. Attól tartanak, hogy csak szemfényvesztés az egész, s a tsz vezetői ki akarják játszani a falubelieket. Azt hallották, hogy az elnökhelyettes már meg is szerzett kétszáz hektárt, amelyen gazdálkodik majd, míg a kerület vezetője úgy próbál haszonra szert tenni, hogy a bérbe adott, de a szövetkezet által megművelt földek gazdáitól „menedzselési díj” címén hektáronként három mázsa kukoricát kér. Közben kialszik a parázs, visszamegyünk a terembe. A helyzet változatlan. Kurdi Lajos unja meg először: „Már több mint egy órája itt ülünk, s még nem jutottunk egyről a kettőre. Akinek kell a föld, maradjon itt, a többiek menjenek haza" — javasolja, nem sok sikerrel. Paulina Miklósáé azzal elégedetlen, hogy a tsz- tagoknak elsőbbségük van: „Mi, a volt kosdi tagok örökösei vagyunk, maga meg azt mondta — bök rá Mészáros Gyulára —, hogy azért kivételeznek velük, mert ők adják a kenyeret. Mi meg a villanykörtét, a neoncsövet, tehát egyen- lőek vagyunk a munkában. Akkor a földek elosztásában is legyünk azok!" Az elnökhelyettes türelmes. Csendes szóval jegyzi meg, hogy őt a tsz tagjai fizetik, kötelessége az ő érdekeiket védeni. Végül már neki is felmegy a vérnyomása: „Döntsenek már: akarnak Kosdon bizottságot alakítani, vagy rábízzák a szövetkezet szakembereire a dolgot?!’’ Dénárt József kér szót: „Mészáros úr, ne erőltessék a bizottságot.” Valaki bekiabál, s javasolja, mindenki húzzon sorszámot. Kurucz Kálmán pattan fel: „Rádon meg Vácon van már bizottság Rendben van, Kosdon nem kell, de erről most szavazzunk." A hangzavar fokozódik, néhányan felemelik a kezüket, sokan tanácstalanok. Többen veszik a kalapjukat és elmennek. Nagy Lajos kér szót ismét: „Nagy szégyen lenne, ha nem akadna két- három ember, aki segítene eb- bep.” Pákozdi Imre már a lényegre kérdez: „Mi lesz, ha három hónap múlva megváltozik a törvény? Akkor újraosztjuk a földet, s elvesszük attól, aki most csak béreli?!” Vakvágányra terelődik ismét a vita. Nerpl Pálné javasolja, a bérletesek ügyét rendezzék előbb, mert az tiszta és áttekinthető. Tóth Kálmán nem bírja tovább cérnával: „Ki akarnak tolni velünk! Nyolc hónappal ezelőtt már kértünk parcellát, de akkor még csak nem is válaszoltak a levelünkre.” Mészáros Gyula visszavág: „Itt a válaszlevél másolata, mi időben elküldtük. ; Hogy miért nem kapta meg, azt nem tudom. Az akkori ajánlatunkat most is fönntartjuk: adunk mindenkinek földet.” Biber János is a magas cénél kezdi: „A jogos tulajdonunkat követeljük! A régi telekkönyv szerint adják vissza a birtokainkat!” Mészáros Gyula: „Erre most nem ad lehetőséget a törvény, bár önnek kétségtelenül igaza van.” Biber András: „Nyolc évet vártunk az ön igazságára — kiabálja dühösen —, nyolcat!" — ismétli meg, s kirohan a teremből. Fogytán a türelem: az emberek szép lassan elszállingóznak. Kurucz Kálmán még egyszer megpróbálja a lehetetlent: „Ne húzzuk tovább az időt, mert a jövő héten már szeretnénk kimérni a darabokat. Szavazzunk, kell-e bizottság vagy sem!” Egy kéz sem emelkedik fel. Némi tanácstalanság után felállnak az emberek, jelezve, vége a fórumnak. Néhányan még maradnak, megbeszélni saját gondjaikat, de a többség hazainduí. Így kezdődik az idei földosztás Kosdon. Furucz Zoltán
