Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-11 / 60. szám

1990. MÁRCIUS 11., VASÁRNAP 3 Verte az anyját, végül öngyilkos lett Valósággal szénné égett Először valószínűleg a szőrzet ég ilyenkor le az em­berről, aztán a bőr pörkölődik meg, vált lassan barnára, majd apró hólyagok tűnnek fel rajta, és nőnek, dagad­nak, végül egymás után kipukkadnak. A hús scrceg a tűzben, a test pedig fokozatosan, ahogy a hőség nő, zsu­gorodik egyre inkább. Az a férfi például, aki rátalált, szét sem tárja teljesen a két karját, úgy mutatja: ekko­ra volt Szabolcsi Sándor, amikor elvitték. Hat-hét éves gyerek, ha elférne a behajlított tenyerek határolta tér­ben. de nem egy meglett ember. Mégis, a szűkszavú rendőrségi hírből ez derül ki: Szabolcsi Sándor 51 éves, alkalmi munkás Gyálon, a Gárdonyi út egyik házát péntek este 9 óra körül felgyújtotta, majd a szeneskam­rában felakasztotta magát. Ki korán vet... Van, aki már veti a korai sárgarépamagot Monor határában. A zöldségtermesztéssel is foglalkozó Kossuth Tsz traktorosa a júniusban piacra kerülő sárgarépát veti (Vimola Károly felvétele) Új átkelőhelyek az osztrák-magyar határon Nemzeti ünnepünkön (Folytatás az 1 oldalról.) dik az ünnepi rendezvénysoro­zat a művelődési központban. Történelmi játszóház várja a gyerekeket 15 órától, majd 20 órakor a ház elől indulnak autóbuszok a városi közte­metőbe, ahol a kopjafánál mű­soros megemlékező ünnepsé­get és koszorúzást tartanak. Március 15-én, 9.30-kor a Fő téren gyülekeznek a felvonu­lók. A menet 10 órakor indul a Széchenyi István Szakkö­zépiskolához, ahol Szekeres József, a város tanácselnöke mond ünnepi beszédet, majd megkoszorúzzák az iskola névadójának szobrát. Este 18 órakor gálaestre várják a vá­ros lakóit a művelődési köz­pontba. SZIGETSZENTMIKLÖSON Németh István filmrendező mond megemlékező beszédet a tanácsháza előtt március 15-én, 11 órakor. MONOKON szórólapok szol­gálnak meghívóul, amelyeken a városi tanács és a. városban működő pártok, szervezetek hívják a lakosságot március 15-én, 10 órára a Kossuth- szoborhoz. Kovács Benő ta­nácselnök szónoklata után ke­rül sor a koszorúzásra. RÁCKEVÉN is közös szer­vezésű műsoros ünnepségen emlékeznek az évforduló nap­ján. Dr. Kulcsár István, ta­nácselnök mond ünnepi be­szédet 11 órakor, az Ady End­re Gimnázium előtt. Az em­lékezés virágait Ács Károly szobránál helyezik el a pár­tok, szervezetek, intézmények és a lakosság. Délben az Árpád Múzeumban Ács Károly életét bemutató kiállítás nyílik. NAGYKÄTÄN szintén köz- megegyezéssel alakult ki az évforduló programja. Csütör­tökön 9 órakor az ünnepi ta­nácsülést à megemlékezés és a település várossá nyilvání­tásának egyéves évfordulója jegyében tartják meg a Dam­janich János Gimnáziumban. Utána megkoszorúzzák a név­adó udvaron álló szobrát, majd a gimnáziummal szemben le­vő városi temetőben rendez­nek koszorúzási ünnepséget a honvéd-emléksjroknál. A te­metőből a város központjába, a Szabadság téri emlékosz­lophoz vonulnak a részvevők, ahol 11 órakor kezdődik a mű­soros ünnepség. Beszédet Mé­száros István, a művelődési osztály vezetője mond. Ennyi — se több, se keve­sebb a közlemény. Azt már csak a helyszínen tudja meg az érdeklődő, hogy a férfi valósággal szénné égett a tűz­ben. A tetemet természetesen még az éjjel elszállították, úgyhogy szombat reggelre a tragédiának csupán egyetlen tanúja akad: a piszkosbarna, félig romba dőlt épület. A ház­ból figyelmeztető fekete ujj- ként mutat az égre a kémény, körötte a tetőszerkezet üszkös csonkjai merednek erre-arra. Az ablakok széttörve, tokjuk­ba kapaszkodva lógnak, az üvegek helyén csattogva veri a szél a nyárról ittfelejtett szúnyoghálót. A pusztítás iszonyatos. A plafon lesza­kadt, mindent elborít a \ tör­melék. Ami nem semmisült meg a lángokban, az most az udvaron vár sorsára hagyva. Székek, lángnyalta asztal, kály­ha sorakozik egymás hegyén- hátán. Gyerekek sürgölődnek a romok körül, egy kislány sár­ga-fekete kockás ernyőt szo­rongatva vezényel. Idősebb, 16 éves forma fiú jön megil- letődötten a kapuhoz, László, Szabolcsi Sándor középső gyermeke. „öten vagyunk testvérek”, mondja alig hallhatóan, „de édesapánk már jó ideje nem él velünk”. Hangja mentegetődzőn cseng, pedig ő tényleg nem tehet semmiről. Kiderül, a férfi hosszú évek óta ivott. Hajdan villamosvezető volt, aztán úgy 15 éve Gyálra költözött a család. Felesége szerint akko­riban kezdődött az a folyamat, mely a péntek éjszakai ször­nyűségbe torkollott. „A haverjaival rászokott az italra, alkoholista lett”, meséli keserűen az asszony. „Eleinte délig a kertészet­ben dolgozott, később már csak néhány órára ment be, hogy megkeresse a napi egy-két liter bor árát. Többször volt elvo­nókúrán. Magam is ren­geteget jártam a tanács­ra, hogy segítsenek raj­tunk. Nem lehet életnek nevezni azt, ahogy éltünk. Nem akarom bántani őt, de az utolsó tíz évben csak tengődtünk máról holnapra.” Nem csoda, ha ezek után úgy megromlott Szabolcsiék kapcsolata, hogy a férfi már egy éve az anyjához költözött. Ám a duva, teljesen az ital rabjává vált ember nem- volt képes megváltozni. „Állandóan pénzt követelt tőlem, a háromezer forin­tos nyugdíjamból tartot­tam el”, emlékezik vissza a 74 eszten­dős Szabolcsi Istvánná az el­múlt hónapokra. „Ha nem kapott inni, megvert, a fejemet ütötte a bádogbögrével, a ken­dőmmel fojtogatott. Azt kiabálta, csak azért nem öl meg, mert akkor nem lenne kitől pénzt szerez­nie.” Az idős asszony végül me­nyénél keresett menedéket. A férfi továbbra is néhány ház­zal odébb lakott, abban az épületben, melyet édesanyja közben legnagyobb unokájára íratott. Ez az állapot egészen addig tartott, míg lányának kérésére a rendőrök lakoltat- ták ki onnan Szabolcsi Sán­dort. Talán épp ez, talán ez a tény, hogy alig egy hete vá­lasztotta el a bíróság hivata­losan is a házastársakat, adta meg az utolsó lökést a tönk­rement férfinak. Szabolcsi az utóbbi időben állítólag több­ször fenyegetőzött öngyilkos­sággal, pontosabban azzal, hogy a vonat alá fekszik. Min­den egyes alkalommal sikerült tervéről lebeszélni. Egészen péntekig ... „Este fél kilenckor, mikor dolgozni mentem, még semmi baja nem volt” mutat az ágyra Szabolcsiné. „Itt feküdt, mert néha át­jött hozzánk, hallgatta a rádiót, evett valamit. Reggel tudtam csak meg, mi történt. Ügy mondták, kilenc és fél tíz között akasztotta fel magát. Én akkor Kőbányán lehet­tem ... „Arra ébredtem, hogy na­gyon fúj odakint a szél, majd egy durranásszerű robajt hal­lottam”, idézi fel az esemé­nyeket az egyik szomszéd, Ko­szorús Attila. „Felöltöztem, és ahogy kiléptem az ajtón, rög­tön tömény füstszag csapott meg. Akkor már égett a tető egy része, valóságos szikraeső hullott. Gyorsan fclcsöngct- tem mindenkit, és amíg a tűzoltók megérkeztek, mi ma­gunk álltunk neki oltani a tü­zet. Egy jó óráig tartott, mire visszaszorítottuk a lángokat. Hogy miért csinált ilyet a Szabolcsi Sándor? Azt. én nem tudom. Az asszony állítólag megmondta neki, hogy náluk lehet, de ne igyon többet. Vi­szont azt hallani, hogy pénte­ken kilenckor még józan volt. Talán most az egyszer józanul végiggondolta az életét. Igen, talán ezért tette...” Mostanában valószínűleg egyre kevesebb az olyan em­ber, akinek zsebét súlyos bankókötegek húzzák le. Ám legyen akár kevés pénzünk, akár sok, semmiképp sem öröm, ha ellopják tőlünk. Az is épp elég nagy bosszúság, ha Nyíregyházán járva meg­pillantjuk azt a bútort, amit Cegléden évek óta hiába ke­resünk, és természetesen nincs nálunk egy fillér sem. Kiküszöbölhetjük mindezt, ha hitelkártyánk van. A Du- nabank Rt. tavaly november­ben bocsátott^ útjára az első kártyákat, amelyeket mintegy kétezer helyen fogadnak el az országban. Fizethetünk kész­pénz nélkül az Áfor és a Shell valamennyi benzinkútjánál, az ország összes Centrum Áruházában, a Csemege, az Amfora, az Azúr és a Pannó­nia vállalatok mindegyik boltjában. Számos üzlet elfo­gadja a kártyát Budapesten és az ország nagyobb váro­saiban, de használható a po- mázi MÜÁRT-raktárházban, valamint a törökbálinti Fló­ra, a dobogókői Nimród és a visegrádi Silvanus Szállóban is. A hitelkártya beszerzése egyszerű, és nem. is csak a milliomosoknak érdemes használni. Csupán egy adatlap kitöltése szükséges, amelyet magánszemélyeknek a mun­káltatójukkal vagy egy kezes­sel is alá kell Íratniuk. A számla már ötezer forinttal is megnyitható, és a készpénzfi­zetést kikerülni vágyók két- három héten belül megkapják a hitelkártyát. Magánszemélyek kék, a kö- zületek ezüstszínű kártyát kapnak, az aranyszínű pedig a különösen nagy tőkével ren­delkező Cégeknek' és magán- személyeknek dukál. A tulaj­donosoknak a bank minden hónapban tételes elszámolást küld, igy mindenki tudhatja, mennyi pénze van még a számlán. Befizetni természe­tesen akkor és annyit fizet be, amikor és amennyit akar. A tervek szerint a kártya ápri­listól átutalási betétszámla­ként is használható. Molnár Endre, a Vám- és Pénzügyőrség országos pa­rancsnoka az elmúlt napok­ban megbeszéléseket folyta­tott osztrák partnerével, Otto Gratschmayer vámigazgató­val. A tárgyaló partnerek megbeszéléseik során áttekin­tették annak lehetőségét, hogy az osztrák—magyar ha­társzakaszon hol nyithatná­nak új határátkelőhelyeket. Magyar, illetve osztrák részről magas szintű megálla­podások, illetve helyi és regio­nális kezdeményezések alap­ján tárgyaltak arról, hogy a A visszaélések szintén vi­szonylag egyszerűen elkerül­hetők. Kétezer forintos vásár­lás fölött minden esetben el­kérik a vevő személyi igazol­ványát, tehát minden tulajdo­nos nyugodt lehet: senki nem fog az ő számlájára videoka­merát vásárolni. A hitelkártya eltűnését viszont azonnal be kell jelenteni a Dunabank- nak. Az elveszett vagy ello­pott kártyák jelzőszámát a Magyar Hírlapban mindennap közzéteszik, így az érintett üz­letek, vállalatok is tudják, melyik hitelkártyát nem sza­bad elfogadni. Ugyanez törté­nik akkor is, ha a számla ki­merül, tehát a tulajdonos többet vásárolt, mint ameny- nyit befizetett. A számlán lé­vő pénz viszont természetesen kamatozik. K. A. nemzetközi személyforgalom számára Fertőd—Pamhagen {Pomogy), valamint Pinka- mindszént—Güssingncl (Né­metújvár) új határátkelőhelye­ket nyitnának meg. Emellett a magyar és osztrák személy- forgalom lebonyolítására to­vábbi kilenc határátkelőhely létesítésének • lehetőségéről folytattak megbeszéléseket. A magyar—osztrák személyfor­galom előtt a következő ha­tárátkelőhelyeket nyitnák meg: Fertőrákos—Mörbisch (Fertőmeggyes), Mosonszent- jános—Andau (Mosontarcsa), Albert Kázmér puszta—Halb- turn (Féltörony). Zsira—Lutz- mannsburg, Bozsok—Rech- nitz (Rohónc), Pornóapáti— Höli, * Szentpéterfa—Eberau (Mogyorókerék), Rábatótfalu —Mogersdorf, Felsőszölnök— Oberdroscn. A vámszervek képviselői tisztázták a jogi és államközi feltételeket. A tárgyaláson mindkét fél hangsúlyozta, hogy az új határátkelőhelyek meg­nyitásának infrastrukturális, anyagi és személyi feltételeit gondosan fel kell mérni, és csak akikor lehet újakat nyitni, ha a szükséges előfeltételek mindkét országban biztosítot­tak. Megállapodás született ab­ban is, hogy a közeljövőiben az illetékesek részvételével újabb megbeszéléseket tartanak: a Fertőd—Pamhagennél terve­zett közös határátkelőhely megnyitásának konkrét felté­teleit • vizsgálják meg. Ha a terv megvalósul, az osztrák— magyar határszakaszon ez lesz az első olyan átkelőhely, ahol az osztrák és magyar útlevél-, illetve vámellenőrzés egy he­lyen történik majd. Add, hogy Idáig húztam-halasztottam a dolgot, de most már nincs me­se: be kell vaUanom elmúlt évi jövedelmemet! A feladat elöl Immár nem térhetek ki, hiszen az adótartozást legkésőbb 1990. március 20-ig be kell fizetni, különben még késedelmi díjat is behajtanak rajtam. No, ha muszáj, hát muszáj. Lássuk! Elővettem a postán érkezett, nagy sárga borítékot. Először kis­sé megnyugtatott az APEII elnökének néhány soros levele, mi­szerint a hivatal az előző évi tapasztalatok alapján arra töre- ■kedett, hogy minél kevesebb munkát okozzon nekem. Csakhogy aztán megláttam az útmutatót. Ebben tanácsolták, hogy — mivel az adózás szabályai megváltoztak — olvassam t el az egészet. Megnéztem: az új útmutató harmincoldalas, sű­rűn teleírva. Mit mondjak, nem örültem. Gondolatban lemondtam az esti moziról, nagy levegőt vettem, és nekiláttam. Az első néhány oldalt még lelkiismeretesen, szőről szóra el­olvastam, és megpróbáltam megérteni. A baj csak az volt, hogy így egy kicsit lassan haladtam. Cj módszerhez kellett hát fo­lyamodnom. Bizonyos bekezdéseket átugrottam, mint például az „ingó vagyontárgyak nem üzletszerű értékesítéséből származó jövedelem adóköteles része”, avagy az „építmények hasznosítá­sából származó jövedelem” kezdetűeket. A dolog még így is meglehetősen lassan ment, úgy, hogy a 20. oldaltól kezdve már csak tétován lapozgattam ide-oda a fiize- teeskéhen. Közben hangosan csikorgattam a fogam, és kivert a veríték. Ekkor már hozzávetőleg századszor fordult meg a fe­jemben, hogy abbahagyom az -egészet, és azért is elmegyek moziba. Aztán nagy sóhajtozások közepette mégiscsak nekilát­tam a nyomtatvány kitöltésének. Volt összesen 103 pont, de én már a negyediknél elakadtam. Kénytelen voltam újra elolvasni az útmutató 4. oldalát. Ugyan­így jártam a 8., a 10., a 13. pontoknál is, míg végül nagy nehe­zen eljutottam az adó kiszámításáig. Am az adót csökkentő tételeknél éreztem: nem bírom to­vább! Megfordult a fejemben, hogy talán mégsem olyan ször­nyű nagy az a késedelmi dií, és megesküdtem: ebben az évben mégcsak véletlenül sem fogok másod- és harmadállást vállalni. Lehet, hogy éhen halok, de a jövedelemadóm ügyét a munkahe­lyem intézi majd! (—kés) K. E. lapszélrs írt életek POFONKA Ezerszer meg egyszer lett volna indoka eltávolításának. Neveletlen. Tiszteletlen. Verekedős. Antiszocális. Agresszív. Gon­dozatlan. Lopott. (Két kiflit a felelősök ke­zelte diákbüféböl, amikor az a mélák Ju­ci nem nézett oda. Vagy nem akart oda­nézni?) Már réges-régen másik iskolában lenne a helye. Ha lenne a községben má­sik iskola. Ha a pedagógusok nem tudnák azt. amit az egész falu is tud: apja a kocsmaközönség oszlopos tagja. Nevelő­anyja éppen a harmadik a sorban, ami Ferkó nyolc esztendejéhez képest talán sok a változatosságból. Angyalkák kék szeme. Sünik tüskéin túltevő szöszi frizura. Izmai: összenyomott rugók. Foszló cipőjében úgy áll. mint a cövek. Te vagy a Pofonka? „Én.” Nem büszke rá. nem flegma. Tényt tudat. Miért hívnak így? Seprőnyi pilláit lesüti, föleme­li, rebegteti. Tÿndérke. Azután megszólal az ördögfióka, a krampusz. „Azért, mert lekeverek egyet, ha kell.” És kell? „Naná!” Kinek, miért? „Bárkinek, amiért, ha szem­telen.” Nem félsz? „Én nem!” És ha vala­ki visszaadja a pofont? „Akkor kap még egyet.” Hányán vagytok testvérek? „M őst öt.” Most? „Hát az új mamám hozott hármat. Mi meg már voltunk hárman. Velem. De a Marcsi az a második mamámnak a lá­nya. Csak ott maradt, amikor az a ma­mám elment." Ott maradt? „Ott. A papám azt mondta, te szegény, hát az büdös k ... jól itthagyott téged." Te szereted a Mar­csit? „Én mindenkit szeretek.” Tényleg? „Ügy bizony!” Szipog. Náthás vagy? „A. dehogy, csak szokás.” Édesanyádat ismer­ted? „Őt nem. Csak képről. Apu mutatta. Szép rajta.. Kérdeztem, hová lett. Apu azt mondta, elment a francba.” A kék szempár a foszló cipőt szemléli. Vagy a tanári szo­ba kopott szőnyegét? A semmit? Mi lehet egy nyolcesztendős lurkó buksi fejjében? Miféle csodák és tragédiák ölelkeznek ott? Én nem is tudom, miért hívnak téged Po- fonkának, amikor ilyen illedelmes vagy?! „A, nem vagyok én ilyen. Csak most az igazgató néni rám parancsolt. Nagyon. Azt mondta, kisfiam, összeszedhetnéd magad, nem kell okvetlen tíz ördögnek lenned, elég lesz öt is...” És te megteszed most. ugye? „Mert megkért.” Ilyen komolyan veszed? „Ha megkérnek, azt igen. De ve­lem ne kiabáljanak! Velem ne!” Van, aki kiabál veled? „Hajaj!” Kicsoda? „Hát pél­dául a B. tanító néni. A napközis. Meg az apu. Ha berúg. Meg az anyu. Ném ez á mostani, hanem a Marcsi mamája. Az na­gyon kiabálás volt. Az mindig belém kö­tött.” Honnét tudsz te ilyen kifejezéseket, hogy belém kötött? „Hát honnét? Olvasok. Azt szeretek nagyon. Tévézni nem nagyon. A verekedőst például kimondottan utá­lom.” De hiszen te is verekszel, pofoz­kodsz! „Az más.” Miért más? „Én csak nem hagyom magam.” Szája szélét egy pillanatra beharapja. De csak egy pillanatra. Utána, mint eddig sokszor, ismét vigyorog. Nem szemtelenül, nem bizalmaskodva, hanem nyíltan, mint akinek ez az alaptartása. Te Ferkó, otthon is Pof ónkénak f hívnak? „A, nem. Csak itt az iskolában. Otthon nem. Ott nem. Ott Feri vagyok. Apunak Ferkó. Anyu meg, ez a mostani. Francizik. Ezt nem szeretem. Franc a Franci. De nem mondom neki. Nem akarom én a veszekedést. Van elég így is. Az ő gyerekeivel állandóan veszek­szik. Minket békén hagy. Apu megmondta neki. hagyjon bennünket békén. Apu jó­szívű ám. Csak olyankor nem, amikor be­rúg. Akkor senki sem jó neki. Mi se. Ak­kor húzni kell előle a csíkot, mert.. Megáll felében a mondat a levegőben. Nincs folytatás. Nem úgy. mint az életben, mert ott bizonyos: van folytatás. De azt csak Ferkó tudja, mi van akkor, ha nem húzták el a csíkot... Az ö titka, mert az ő sebe. S ő már tudja, az ember nem hival­kodik a sebeivel, inkább, rejti, takarja. De: ki gyógyítja be Mikor? Miként? Mivel? Mészáros Ottó Falusy Zsigmond ■ Nem öröm, ha ellopják À kártya hitele i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom