Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-09 / 58. szám
(r PEST MEGVET XXXIV. ÉVFOLYAM, 58. SZÄM Ára: 5,80 forint 1099, MÁRCIUS 9., FÉNYEK Politikai perek nélkül Tárgyilagos vizsgálatot A Történelmi Igazságtétel Bizottsága tegnap kiadott közleményében elismeréssel adózik az elmúlt másfél évben bekövetkezett politikai és társadalmi változások iránt. Ugyanakkor elengedhetetlennek tartja, hogy az 1945 óta elkövetett politikai bűnök okait a történelmi korba ágyazva, elemző jelleggel tárják fel. A vizsgálat mentes legyen a bosszútól, de nevezzék meg a törvénytelenségek okozóit. Az erkölcsi és politikai felelősségrevönás azonban nem torkollhat semmiféle leszámolásba, a politikai felelősség megállapításakor óvakodni kell mindenfajta hisztériától. Az új, demokratikus Magyarországon nem lehetnek az elmúlt rendszerekre emlékeztető politikai perek — hangsúlyozza a TIB nyilatkozata. Hétfőn még tesz fizetés Az állóháború zsoldja—hitelből Naponta írkeznek a hírek arrül, hogy a helyzet változatlan a rubelelszámolású exportstop ügyében. A legutóbbi információk szerint sikertelenek voltak a magyar—szovjet gazdasági tárgyalások, de a helyzet nem teljesen reménytelen: hétfőn szakértői szinten folytatják a megbeszéléseket. A tét nem kicsi: SCO millió rubeles aktívumról van szó. Pontosabban arról, hogy hozzájutunk-e a pénzünkhöz, s hogy milyen formában, továbbá, hogy mikor. A tárgyalások kimenetele- érzékenyen érinti a járműipari vállalatokat, így a Csepel Autógyárat, és az Ikarust is, ahol. több ezer ember kényszerpihenőn várja sorsának alakulását. A kétoldalú államközi megállapodásoktól többek között az is függ, hogy ezekben a gyárakban hogyan kezdhetik el, s egyáltalán elkezdhetik-e a második negyedévet. Tegnap arról érdeklődtünk a két gyárban, hogy a március közepei állapot mit ígér a hó végére. Csepel Autógyár, Lukácsy Gábor, vezérigazgató: — Az Ikarus még nem fizetett nekünk. Ez a tartozás egymilliárd forint körül van, s mi körülbelül ugyanennyivel tartozunk a nekünk szállító társcégeknek. Ügy tudom, az Ikarus jutott valamilyen megállapodásra a bankjával, de a pénz még nincs az egyszámlánkon. — Hétfőn fizetésnap lesz a gyárban. — A munkások megkapják a fizetésüket, van erre még egy jelképes összegünk, s a bérek egy részét hitelből is fedezni tudjuk. Egyébként a helyzet óráról órára változik, Érzik és vállalják a felelősséget A vezetők nem halmoztak fel szembeszökően nagy vagyont A Parlamentben csütörtökön megkezdte munkáját a vagyonelszámoltatással megbízott országgyűlési bizottság. Eke Károly, a bizottság elnöke bejelentette: a vagyonnyilatkozatra köteíezett 400, állami és pártfunkciót betöltött, illetve jelenleg is viselő vezető többsége már elküldte a vagyonnyilatkozatát, így megkezdődhetett az érintettek szóbeli meghallgatása is. Elsőként Gáspár Sándort, a SZOT volt elnökét, Buda Istvánt, az OTSH nyugállományba vonult államtitkárát, Komócsin Mihályt, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának voct első titkárát, Papdi Józsefei, Csongrád megye volt tanácselnökét és Tímár Mátyást, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökét, korábbi miniszterelnök-helyettest kérdezte a bizottság vagyoni helyzetükről, ingatlanjaikról, családtagjaik anyagi viszonyairól. Valamennyien tanácsi lakásban élnek, s négyen közülük a törvényes lehetőséggel élve, megvásárolták lakásukat — ki készpénzzel, ki 35 éves részletre. A meghallgatás során kiderült, hogy a volt funkcionáriusok egyike sem halmozott fel szembeszökően nagy vagyont, ingatlanjaik mérete, értéke nem tekinthető túlzóinak. Gáspár Sándor 28 ezer forint havi nyugdíjat kap, 88 négyzetméteres lakásán felül egyszobányi haszonélvezeti joggal rendelkezik fia hétvégi házában. A SZOT volt elnöke hangoztatta: soha nem volt szándékában a vagyonszerzés, s minden ingóságát a saját keresetéből vette. 1945-ben két olyan házat is felajánlottak neki, amely kitelepített sváboké volt, ám ő egyiket sem fogadta el. A politikai felelősséget firtató kérdésre elmodta: nem tartja indokoltnak, hogy az MSZP elnöksége őt és néhány társát jelölte meg minden bajok okozójaként. Ügy vélte: az ország válságba jutásáért nem lehet néhány tucat embert felelőssé tenni, hiszen ezt a rendszert csaknem mindenki kiszolgálta, talán könnyebb Is lenne azokat összeszámolni, akik nem ezt tették. A bizottság a legtöbb időt Komócsin Mihálynak szentelte, aki körül az utóbbi időben „megsűrűsödött” a levegő. A botrányoktól visszhangos Csongrád megyében sok negatív jelenséget kapcsoltak szorosan az egykor nagy hatalmú pártvezető személyéhez. A volt megyei első titkár ma 20 200 forintos nyugdíjat kap, húsz évvel ezelőtt lakáscserével jutott mostani, S4 négyzet- méteres tanácsi lakásához, amelyet — nyugdíjazását követően — ő is megvásárolt. A lakáscsere körülményeit firtató kérdésre adott választ meghökkent csend követte, ugyanis kiderült: erre azért volt szükség, mert Komócsin Mihály lányát súlyos vonatbaleset érte, mozgásképtelenné vált. Kérdésekre válaszolva Komócsin Mihály leszögezte: soha nem igényelt jogtalan előnyt, nem vadászott, nem is vett részt vadászatokon, nem fogadott el vállalati, szövetkezeti vezetőíktőil ajándékot, még a feleségének küldött virágot is visszaküldte. A megyében történt törvénysértésekért viszont vállalja az erkölcsi felelősséget. Tímár Mátyás viszonylag nagy méretű lakásban él ötödmagával. Huszonnyolcezer forintos nyugdíja, visegrádi hétvégi háza van. A politikai felelősséget érintő kérdésre válaszolva elmondta, hogy annak idején szorosan kötődött az állampárt reformszárnyához, felszólalásaival, szakmai munkáival sürgette a reform eredményeinek megmentését, (Folytatás a 2. oldalon.) s amit én március 8-án mondani tudok, az lehet, hogy egész másképp fest 10-én, vagy 15-én. A Csepel Autógyárban pillanatnyilag azt látja a vezetőség a legfontosabbnak, hogy ha munkát nem is, de a kény- szerleáüás idejére fizetést tudjon adni embereinek. Erre a vezérigazgató szavai szerint megvan a fedezetük. Hogy a március 19-ig meghirdetett kényszerszabadságot kénytelenek lesznek-e prolongálni — erre ma még senki nem tud felelni. Az Ikarusban tulajdonképpen ugyanez a helyzet. Mayer Ferenc, a vezérigazgatóság titkárságvezetőjének véleménye szerint a közelgő fizetésnapra felkészült a gyár vezetősége, s az a legkevésbé elképzelhető, hogy éppen a saját munkásaik ne kapnának pénzt. A társcégeknek — így a Csepel Autógyárnak — azonban csak akkor tudnak fizetni, amikor megkapják a második negyedévi kiszállítási engedélyt a minisztériumtól. Az Ikarusnak ugyanis rendelkezésére áll a törleszteni való összeg a banknál, de ezt föl használni csak akkor érdemes, amikor a visszafizetés lehetősége is előáll. Ez pedig a tárca által ígért legkevesebb 1500 busz kiszállítási engedélye volna, amire mindennap epedve várnak. A helyzetet ugyan bonyolítja, hogy ha a Csepel Autógyár el is kezd dolgozni mar cius_ 19-én, április lesz, mire abból beépíthető alvázat látnak az Ikarusban. Mindenesetre, akkor már érdemes volna hozzányúlni a hitelhez, s törleszteni a szállítóknak. A Csepel Autógyárban több mint háromezer ember van fizetett kényszerszabadságon, az_ Ikarusban pedig (főleg a mátyásföldi és a székesfehérvári -telepeken) majd négyezer. , Áll a termelés, állnak a szalagok, az Ikarus udvarán pedig néhány kész autóbusz. Megrekedtek a magasabb szintű gazdasági tárgyalások is, és mindenki vár. A Csepel Autógyár az Ikarusra, az Ikarus az engedélyre, a minisztérium a szovjet partnerek hajlandóságára. A munkások pedig nemcsak a fizetésükre — amit most még egy utolsó erőfeszítéssel megkapnak —, hanem arra, hogy döntsenek végre a sorsukról. Lesz-e munkájuk a munkahelyükön? }■ a. §S©m GyuEa Pécsien Mm Ibse § moszkvai találkozó Színültig megtelt tegnap délután a péceli művelődési ház, amelyben a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőjelöltje, Körösföi László mutatkozott be a választópolgároknak. A későn érkezők már csak a fal mellett állva hallgathatták végig a jelölt programbeszédét. Igaz, az érdeklődés nemcsak neki, hanem a találkozón vendégként jelen lévő Horn Gyula külügyminiszternek is szólt. Zsúfolt napja volt tegnap a külügyminiszternek, hiszen délután Leninvárosban is részt vett hasonló rendezvényen, s onnan vezetett az útja azonnal Pécelre. így szinte végszóra toppant be a művelődési házba, ahol a találkozó előtti perceket kihasználva Németh János, a helyi tanács társadalmi elnöke azonnal előterjesztette a község lakóinak kérését: a szovjet csapatok kivonulása esetén a település határában lévő objektumot egészségügyi célra kapja meg Pécsi. Elsősorban a légúti megbetegedések kezelésére alkalmas szanatóriumot szeretnének itt kialakítani. Természetesen a Pest Megyei Hírlap is élt a lehetőséggel, s igyekeztünk választ kapni a minisztertől két kérdésre: □ A napokban Moszkvába utazik a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatos egyezmények aláírására. Az elmúlt hetekben sikerült-e minden kérdésben megegyezni, s csupán a pecsét hiányzik a számunkra oly fontos dokumentumokra, vagy számítani lehet még vitás részletekre? — Egyáltalán nem lesz formális ez a találkozó, mivel még véglegesíteni kell a szerződést, s ennek vannak vitatott pontjai is. De bízunk abban, hogy ezekben is egyezségre jutunk — válaszolt a miniszter. □ Élénken foglalkoztatja a közvéleményt az adósságállományunk, amelynek bruttó értéke mintegy 21 milliárd dollár. Be vannak nekünk kintlévőségeink is, és főleg fejlődő országokban. Nyilvánvaló, hogy sokat javítana a helyzetünkön, ha ezt akár dollár formájában, akár kemény valutát érő termékben, mondjuk, kőolajban visszakapnánk. Elkéo- zeiheíő, hogy belátható időn belül jelentős javulást érünk el a külpolitikai kapcsolatainkban ezekkel az országokkal, olyannyira, hogy a visszafizetés reálissá váljon? — Egy sor arab országgal tárgyalásban vagyunk e témában, s valóban olyan államokról van szó, amely világpiacon is jól értékesíthető áruval tudna törleszteni. Kapcsolatban állunk ez ügyben- Líbiával és Szíriával is, s reménykedünk, hogy sikeresek lesznek a tárgyalások. A kintlévőségeink egy részét viszont hosszú lejáratú hitelként adtuk a partnereinknek. Sajnos azonban, ha mindent visszakapunk, az sem változtat a valóságon, hogy a nettó adósságállományunk 14,5 milliárd dollár. F. A. M. TIZENKÉT DÜHÖS DlllW EMBER t emma és mérni mwtB NYemmm a sík Timis szabó Nyomoz vagy ellenőriz? Magánnyomozó irodát már többen akartak nyitni, de a kezdeményezések sorra elvéreztek a jogszabályokkal vívott küzdelemben. Bezzeg a „kék fényes Szabónak” sikerült hallom a hírt enyhén gúnyos interpretálásban. Ilyen esetben legcélszerűbb a forró nyomot követni, s a legilletékesebbnél ellenőrizni a hírt. — Nem magánnyomozásról van szó — mondja Szabó László, akit egyelőre még a Népszabadság szerkesztőségében találtunk meg. — A tár saimmal létrehozott kft. — amit már bejegyzett a cégbíróság. s március elsején kezdte a munkát — nem információgyűjtéssel, hanem információkontrollal foglalkozik majd. ® Mi a különbség? — Nagyjából annyi, mint megkóstolni, vajon egy rántott csirke mennyire fűszeres, vagy megtudakolni, hogyan készült. Jelentkezik például egy üzleti partner, aki azt állítja magáról, hogy számára a (Folytatás a 3. oldalon.) : BMiPmmiíÁi méMWA A Phralipe Független Cigány Szervezet tiltakozott az ellen, hogy Lakatos Menyhért a magyarországi cigányság nevében csatlakozott a Magyarországi Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Unióhoz, mivel Lakatos Menyhértnek nincs felhatalmazása és jogalapja, hogy a cigányság nevében megállapodásokat kössön. ® A Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség bírósági eljárást kezdeményezett a Kontakta Elektronikai Vállalat ellen, mivel a korábbi megegyezéssel szemben csökkenteni akarja dolgozói létszámát. © A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája szerint a SZOT kongresszusán létrehozott új szövetség nem szakított a múlttal, s a liga továbbra is szorgalmazza a szakszervezeti kerekaszta! összehívását, s a szakszervezeti vagyon sorsának megvitatását. Tavaszi lazítás Tegnap a ragyogó tavaszi időben gőzerővel láttak hozzá a földeken az ilyenkor szokásos munkákhoz. Tárcsáztak, boronáítak, készítették elő a termőtalajt a vetéshez. Érden, a Bcnta Völgye Termelőszövetkezetben is egy tucatnyi gép dolgozott a határban. Képünkön egy Rába— Steiger traktor vontatta nehéztárcsa látható, amint egy 33 hektáros területen lazítja a földet, készíti elő a tavaszi árpa vetését ! (Hancsovszkl János felvétele) Veszélyes anyag veszélyes csomagolásban Átmenetileg leállították a Gö- dödilő és Vidéke ÁFÉSZ által töltött nitrohígítók árusítását. A KERMI vizsgálata során megállapította, hogy több helyütt olyan — műanyag flakonba. illetve kannába töltött — nitrohígítót árusítanak, amelynek a zárókupakjára ragasztott címkén mindössze a termék megnevezése és tűzveszélyességi besorolása szerepel. Nem tüntették fel a gyártót, valamint a figyelmeztetést, hogy a vegyszer veszélyes. Mivel a zárókupakra ragasztott címke könnyen leesik, a termek azonosíthatatlan. Az ellenőrzések tapasztalatai alapján a KERMI a megfelelő vásárlási tájékoztatók nélkül forgalomba hozott nitrohígítók további árusítását megtiltotta. Felszólította a forgalmazókat, hogy az árusítást azonnal szüntessék be. Tóth Mihályné, a Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ elnöke elmondta, hogy az új öntapadós matricákat . már megkapták, és folyamatosan átcímkézik a flakonokat.