Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-30 / 75. szám
1990. MÁRCIUS 30.. TÊNTEK 3 Gördülő, sikló vállalkozás Maszek csapágy az atomerőműbe A metálzöld autó vezetője észrevette a Kamaraerdei úton a Szakái Met-Al-t hirdető óriási táblát, nagy ívben balra fordult. Megállt az üzem bejárata előtt, s szerencséjére a tulajdonost éppen az irodájában találta. Rövid bemutatkozás után kiderült, az autós hosszú utat tett meg Budaörsig annak a reményében, hogy itt Lada, Skoda és Dacia autókba való csapágyakhoz juthat. Szakái József ígéretet tett, ha rögtön nem is, de rövid időn belül átvehetők az alkatrészek. — A Szakál-vállalkozás eddig arról volt híres, hogy siklócsapágyakat gyártanak, s olyan cégeknek szállítanak mint a MÁV, a Canz-Mávag. — Februárban csak szűk körben „szellőztettük”, hogy magánszemélyeknek is készítünk személyautóhoz való csapágyat. Nem is gondoltuk, hogy ezzel milyen lavinát indítunk el. A KGST-n belül sajnos hozzászoktunk a szállítási fegyelmezetlenségekhez. Ezért egyszer hegyekben áll az alkatrész, máskor meg csak csúszópénzért lehet kapni. — Daciához pedig egyáltalán nincsen... — Igen, ha jók az informá- -cióim, akkor már egy éve nem érkezett csapágy a románoktól. A decemberi változások után megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az ottani gyárral, de semmilyen eredménnyel nem jártunk. Ha lehet, még rosszabb a helyzet, mint Ceau- sescu idején volt. Két héten belül-a-Daciához is elkészítjük a csapágyat. Mi magánvállalkozók vagyunk, nekünk nemcsak a jó munkát kell elvállalni. olykor a kevésbé kedvezőbbet is meg kell csinálni. — Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem támogatták a magánvállalkozásokat. Ezért meglepő, hogy ilyen méretű és értékű üzem magánkézben van, él és működik. — Az édesapám már a háború után vállalkozó volt. Később együtt dolgoztunk,'csap- ágyaatunk, motort szereltünk. Nyolc évvel ezelőtt jöttünk ide, s a saját szabadalmunk alapján kezdtük gyártani a nagy teljesítményű csapágyakat. Gáncsoskodások persze voltak, de nem szabad elfelejteni, hogy mi olyan stratégiai terméket gyártottunk, amellyel egész Magyarországon nem foglalkozott senki. A MÁV-nak, a DCM-nek, a Paksi Atomerőműnek szállítottunk. Csak állami cégeknek dolgoztunk, s így olyan hiteles adminisztrációt vezettünk, ami gyakorlatilag támadhatatlan volt. Egy kicsit mindig több kedvezményt kaptunk — mikor másoknak három alkalmazottja lehetett, akkor nálunk hat volt, és így tovább. Sikerült olyan felelős vezetőket találnunk, akik úgymond kompromittálták a nevüket azzal, hogy egy magánvállalkozóval foglalkoztak. — Jelenleg 35 alkalmazottunk van, tavaly 60 millió bruttó bevételt könyvelhettünk el, az idén a 100 milliót is elérjük. Költséges gépparkkal és technológiával dolgozunk, s azt mondhatom, mi már a hazai piacot „kifutottuk”. — S a. külföldi? — A nyugat-európai csapágypiac meglehetősen zárt. Néhány nagy cég kezében összpontosul a termelés, ők kielégítik az igényeket. Ide nehéz bejutni. Inkább csak a kis szériákat — amit nekik nem érdemes legyártani — juttatják nekünk. A minőséggel elégedettek, de né- hény külső körülmény nehezíti a kapcsolattartást. Például d banki átutalás nálunk roppant körülményes; élmaradott az infrastruktúránk, a hírközlő eszközökről — telefon, telefax — nem is beszélve. — Az exportunknak csak a 10 százalékát kaphatjuk meg devizában, s nem tudunk új gépeket vásárolni. Keleti gépekkel nem lehet nyugati színvonalú terméket gyártani. Csak az adózott jövedelem után lehet beruházni, s ilyen körülmények között még a szinten tartás is nehéz. — Nemrégiben beszéltem menedzserekkel, akik arra panaszkodtak, hogy a magyar vállalkozók termékeit csak alacsony áron lehet Nyugaton eladni. A kép megtévesztő, még nem bontják, csupán javítják a piliscsabai szovjet laktanya kerítését (Erdősi Ágnes felvétele) sá’oan, ötletük s pénzük nincs hozzá. Pedig a hozzáértők véleménye szerint a magyar honvédség az elhagyott szovjet bázisok legtöbbjére nem tart igényt, sőt egyes nézetek szerint néhány éven belül a meglévő magyar katonai objektumok egy része is felszabadul. S ezek az ingatlanok, legyen szovjet vagy magyar, bizony ' nagyon sokat érnek. Hiszen teljes az infrastruktúra, mindenhol ott az iparvágány, sőt némelyikhez még hajókikötő is tartozik. A hangárok, csarnokok kis átalakítással üzemeket, szerelősorokat fogadhatnának be, raktárvárosokat lehetne kialakítani az egykori laktanyák területen. így joggal várható, hogy hamarosan felgyorsulnak az események a szovjet bázisok körül, nagyjából attól a perctől kezdve, hogy széles körben nyilvánosságra kerül a kiürítés menetrendje. Egész sor külföldi érdekeltségű ipari társaság lát nagy fantáziát ezeknek az ingatlanoknak a hasznosításában. Ugyanakkor a tanácsok is sok mindent el tudnának képzelni az elhagyott épületekben kórháztól a szociális otthonon át az egyetemig. Am hazánk gazdasági helyzetét ismerve a külföldi tőkével támogatott ipari, kereskedelmi, raktározási hasznosításnak nagyobb perspektívája van, mint a még oly fontos közösségi célúnak. Abba viszont majdan beleszólhatnak, s bele is kell, hogy szóljanak az önkormányzatok, hogy milyen tevékenység települ a volt laktanyákba. Hiszen ha már a sajátjuk nem lehet, azzal segíthetnek magukon, hogy a legkevésbé környezetkárosító, s a legtöbb embert, a legjobb feltételekkel foglalkoztató céget engedik letelepedni. I—— v T—\ Móza Katalin Aß ti — Az előbb említett hátrányokat a nyugatiak előre bekalkulálják az áraikba. A nyugati üzletemberek minden problémát átszámítanak pénzre, s ezért szabnak olcsóbb árakat mint más beszállítóknak. Ök állandóan jó minőségű árut várnak, nem elég ha egyszer-kétszer kapnak szuper minőséget. Nekünk a legnagyobb partnerünk az osztrák MIBA cég, s rajtuk keresztül a többi siklócsapágyat gyártó céggel is kapcsolatba kerültünk. — A MIBA-val való kapcsolatból majdnem egy vegyes vállalat született... — Eljutottunk a szerződésig, de végül is olyan követelésekkel álltak elő, hogy fájó szívvel, de nemet kellett mondanunk. Nálunk egyelőre tisztázatlanok a tulajdonviszonyok, s nevetséges, hogy egy cégbírósági bejegyzésre három hónapot kell várni. Az osztrák cég arra törekedett, hogy minden körülmények között elkerülje a veszteséget. így nekünk már nem volt üzlet az üzlet. Nem feltétlen ragaszkodom ahhoz, hogy idegen tőkét vonjak be a vállalkozásunkba. Aki önerőből, a saját menedzselésével eljutott egy szintre, az már nem akar alárendelt szerepet vállalni, s az eddigi üzletét kritikus helyzetbe hozni. — Ügy érzem, hogy a csapágygyártás területén már nem tudunk fejlődni, s ezért egy kisebb beruházással járó má- .sik.. profilt is kerestünk. Amit vegyes vállalati formában képzeltünk el — a nyugati mező- gazdasági munkagépek motorjainak javítása — azt magunk valósítjuk meg. — Az utóbbi időben sokszor elhangzik, hogy a halódó gazdaságot a magánvállalkozásoknak kellene fellendíteni, de egyelőre a szavakat nem követik tettek. — Nálunk sok minden hiányzik, például a banki háttér is. Nincs hitelforrás, a kamatok magasak. Nyugaton a tőkés vállalatoknál — nemcsak a kicsiknél, a nagyoknál is — a bankok legalább negyven százalékban érdekeltek a vállalkozásban, mint hitelezők. A vállalkozók 10-13 százalékos kamattal kapják a hitelt. Az élénkítés újrakezdési kölcsönökkel nem fog menni... Pedig hosszú távon a munikaerő-fölösleget a magánvállalkozásoknak kellene felszívniuk. Hargitai Éva Magyarországon a kapitalizmus is beázik Az egészség prémiumfeltétel Van egy falatnyl az új módiból Vácott. Persze, csak ná. lünk újdonság: egy gyárban — a Master Piece Kft. névre hallgató izraeli—magyar vegyes vállalatnál — fölújított épületekben, modern gépsorok mellett dolgoznak az emberek. Hiszen nálunk az is eseményszámba megy, ha egyáltalán dolgoznak, s nem az anyagra, vagy a szerelőre várnak, miközben állnak a kiárusításon vett vízözön előtti gépék. Persze lehet a gép vadonatúj, számítógép-vezérlésű, akkor viszont az a baj, hogy nincs, aki értene a „nyelvén”, csak azért áll az üzemben, hogy legyen mit kerülgetni. A Master Piece-nél elkerülték azokat a buktatókat, amit egy régi rendszer és egy új módi ötvözése adhat. Tiszta lappal indultak idén februárban. Majd egy évig állít a gyár, hiszen teljesen „kisöpörték” a régit, csak az üres épületek maradtak. Ezek teljes fölújítása után a svájci Ríeter cég szerelte föl a fonógépgyárat elejétől végéig. Még a kiegészítő, nyugatnémet gépekről is ők gondoskodtak. S hogy a gépsor nem lehet akármilyen, arra az utal, hogy a svájciak nem hagyták magára, illetve az új vevőre a fonógyárat. Előírták, hogy milyen alapanyagot etethetnek a géppel, honnan szerezhetik be hozzá a gyapotot, a magyar szerelőket elvitték tanfolyamra, s ezenkívül bármikor beléphetnek a váci telepre. Joguk van ellenőrizni a fonal minőségét, a karbantartási munkáikat, az alapanyag minőségét. Ezektől függ ugyanis, hogy a kész fonalak csomagolásánál — a licencszerződés keretében — a váciak használhatják-e a Rieter márkanevet — ami minőségi garancia a fo- nalpiacon. Adaptálni persze nem sikerült teljesen a külföldi szokásokat. Az ügyvezető igazgató, Naményi Péter szíve szerint legalább a gyárkapun belül meg kellene honosítani a kinti termelékenységet, amelyről oly sokat beszéltünk már. Ennek jegyében a kft. indulásakor a 330 dolgozóból már csak 130-at vettek vissza a váci telepre. Ez eddig elképzelhetetlen volt, csak kivételezett „kísérleti” gyáróriások vezérigazgatói engedhették meg maguknak, hogy ne tartsák szem előtt a teljes foglalkoztatottság szentségét. A Vácon fölöslegessé vált embereket — hiszen a józan ész nem mond ellent a humaniz- musmalk — a környező és munkaerőre éhes vállalatoknak sikerült átadniuk. Ennyiben szerencse, hogy az új módi még nem általános, másban viszont nem. Az épületek fölújítáea során például akadtak olyan vállalkozók, akiket még nem érintett meg a változás szele. így aztán az igazgatói irodában, közvetlenül a sok- gombos Panasonic csodatelefon mellett minden nyolcadik órában esik az eső. Nem, nem a monszun jár erre a tőle megszokott pontossággal, hanem műszakváltáskor a szövőnők zuhanyoznak. A zuhanyozónak pedig tökéletesen kellene szuperálnia, hiszen jóformán ez az egyetlen szociális juttatás. Megszüntették az ebédet, illetve most már nem hozzák át a Fortéból délben, mert ezzel is két ember helye szabadult föl. Nincs szükség a melegítőkonyhára, a tálalóra, a mosogatóra sem, de bezárták a büfét is. A büfés most betanított munkás, s a hatvan- fejes orsózógép mellett szaladgál naponta nyolc óra hosszat: havi kilencezerért „eteti” a végeláthatatlan, szüntelenül zakatoló gépet. Persze sem ebédelni, sem büfé zni nincs idő, a műszak alatt egyszer 15 percet lehet pihenni, ilyenkor eszik meg az otthonról hozott elemózsiát. Cserébe minden dolgozó megkapja a napi 22 forintot. az elmaradt ebéd árát. Ily módon lett egyszerűbb az orvosi ellátás is: már nincs önálló üzemorvosuk, a Fortéba várják a kft. dolgozóit is, ez az üzemorvos azonban már betegállományba is veheti őket. Ha akarnak menni. A fizetési rendszer azonban arra ösztönzi őket, hogy ne legyenek betegek. Az alapbérre huszonöt százalékos prémiumot lehet szerezni, ami sok mindentől függ. Többek között attól is, hogy valaki nem hiányzik, csak az előre bejelentett szabadságát veszi ki. Az egészség hét százalékot hoz a konyhára. Persze eny- nyire aszkétaéletet még a Master Piece-nél sem tudnak élni, pláne, hogy a kereseték nem annyira kiroagastóak, ami ezt indokolttá tenné. Így lesz az, hogy megbeszélik majd, hol legyen egy dohányzóhely, és hogyan melegítsék meg a termoszban is kihűlő kávét. Apróságok ezek, de fontos apróságok. A lényeg ugyanis az, hogy a kft. csúcsminőségű fonalakat gyártson, hogy az alapítóknak megérje, sőt jócskán megérje üzemeltetni a váci gyárat. Hogy a címerükbe rajzolt csálé keresztes korona ne csak a nemzetiséget jelölje, hanem a minőség csúcsát is jelképezze. Ebből adódhat majd az, hogy az embereknek is megéri Itt dolgozni, hiszen, ha bejön az a számítás, amit a vegyes vállalat alapítói terveznek, akkor a munkásoknak is bejön, hogy vállalják az új módit. Hogy már nem a törzsgárda jutalomra áhítoznak, meg a szocialista brigád kitüntetésre, hanem arra, hogy a szaktudását, munkafegyelmét értékeljék. De, mivel emberek maradunk a tökéletes gépek kiszolgálójaként, irányítójaként is — szükségünk lesz orvosra, meleg ebédre, cigarettaszünetre. És egyelőre portásra. Aki most még a külvilágtól óvja a beázó, falatnyi kapitalizmust, de nem kizárt, hogy a külvilágot nem védi az újfajta divattól. J. A. Gát a monopolhelyzet Csak a sorrend? A Postások Szakszervezetének távközlési szekciója megvitatta „A távközlés ezredfordulóig szóló fejlesztési programját”, amelyet a tervek szerint ma tárgyal a Minisztertanács. Gricserné Heszky Enikő, a szervezet főtitkára elmondta: a Postások Szakszervezete messzemenőleg egyetért azzal. hogy a távközlés intenzív fejlesztésére szükség van, ezt azonban nem elég egyszerűen kinyilvánítani, hanem meg kell határozni, hogy a program beindításához milyen konkrét tennivalók vannak még hátra. Az mindenki számára világos. hogy az intenzív hálózat- fejlesztés csak a jelenlegi monopolhelyzet feloldásával érhető el. Ezt azonban csak annyira szabad támogatni, hogy az ne akadályozza az egységes program kialakítását. Nem önszántából mozdult meg Lenin még Dödöllén van Lenin Gödöllőn a Szabadság térről a városgazdálkodási vállalat telephelyére költözött. Nem ö kérte a városba helyezését, és most sem önszántából mozdult meg. Világnézetek csapnak össze? Vörösréz reményében döntötték le Varga Imre következő alkotását? Most még nem tudni. Ami ismeretes, a rendőrjárőr tegnap reggel háromnegyed 6-kor észlelte, hogy ismeretlen tettes(ak) lefeszítették a szobrot tartó csavart és eltávolították helyéröl az ülő bronzalakot. A szobor helyére WC-tetőt tettek. Ezt a jelentést olvashattuk szerdán a városi rendőrkapitányságon Gyuricza Károly ügyeletes tiszt társaságában, amikor megérkezett a városi tanács jelentése: ismeretlen tettes(ek), akik megrongálták a művelődési központ és a volt testőrlaktanya közötti köztéri szobrot. Az okozott kór 5000 forint. Az alhadnagy véleménye szerint a szobrász alkotómunkájának eredményét tiszteletben kellett volna tartani, attól függetlenül, hogy kit ábrázol. A városban arról is beszéltek, hogy talán hivatalosan távolították el Vlagyimir 11- jics emlékművét. Vass István tanácselnök-helyettestől megtudtuk, hogy nem erről van szó: — A városi egyeztető fórumon. melyen Gödöllő pártjai közül többen képviseltették magukat, megkérdeztem a részvevőktől: van-e olyan igény a pártok, illetve a lakosság szélesebb körében, hogy ne legyen ott a szobor. A fórumon az hangzott el, hogy ilyen igénye rövid távon a pártoknak nincs, és a városlakók körében sem ismert. A tanácselnök-helyettes a rongálást kultúrálatlan, tisztességtelen megoldásnak tartja, amelynek végrehajtói nem vállalták a nappal nyilvánosságát. I V Balázs Gusztáv S A ,/ K- A À: SZÁJTATVA Tag stop Ki-ki politikai érdeklődése (a nullátői a csillagos égig), pártállása (ha vám ilyen), vérmérséklete szerint kommentálta, kommentálja a választások első fordulójának az eredményeit. A sokféle véleményben van búza Is, ocsú Í3, amint az ilyen esetekben természetes. Szakmai ártalom, hogy a hírlapíró nyitott füllel jár, amikor nem akarja, akkor is hallja azt, ami itt-ott-amott elhangzik. Van azonban olyan is, amit kár lenne elszalasztani a meghallani érdemes vélemények között. Ilyen bölcsesség a tanár úré. A tanár úr soha nem volt semmilyen politikai szervezetnek tagja: önzetlenül bölcs tehát. A város féle tanít ványa volt. Amikor tehát azt mondta, „ha van esze a győztesnek, azonnal tagzáriatot ren delnek el, mert annyi lasz i jelentkező”, lényegében sokaknak adott tanácsot. Mert ugye, ezekben a napokban sok a győztes! De még mennyi...! S szájtátva tapasztalja a hírlapíró — a tanár úrhoz hasonlatosan. sok-sok esztendő tapasztalatainak birtokában —-, miként sokasodik azoknak a tábora, akik a mellüket döngetve hajtogatják, „na ugye, megmondtam én, hogy mi győzünk?!” Ez a MI egy hete még nem egészen az volt, ami jelenleg, sőt... ! Ki kellett várni, ki lesz a befutó, tétre, helyre ... s most .következhet a tikettek beváltása. Ismerős! De még mennyire az! S furcsa módon, a pártkorifeusok — akárcsak kárhoztatott egypárti elődeik — nem óhajtják észrevenni : túlságosán gyorsan nő a hívek-hűek, az én mindig is hozzátok tartoztam-húztam táncrendjére bokázók serege, tábora. Bizony, elkelne az a tagstop. Tartunk azonban tőle, ahogyan korábban az egy párt, most a sok párt sem csukja be a kaput, sőt... ! Igazolást lát majd benne, mennyien szeretik, tartlák zászlajuknak a pártot, iratkoznak fel a tagok listáiéra, lesznek kérlelhetetlen képviselői a — győztesnek. Ameddig győztes • MOTTÓ
