Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-24 / 70. szám
1990. MÁRCIUS 24., SZOMBAT 3 Szájtátva Útszéli ügy Kifogyhatatlanok vagyunk a tréfákban. Kezdetben volt a forogj-te-kerge-birka-játék. Abból állt, hogy a mókamesterek elforgatták a közutak utasítást adó, útirányt jelző tábláit. A helyben nem ismerős kapkodhatta a fejét, hová jutott, ha hitt a táblának! Az már a vaskosabb tréfák közé tartozott, amikor az elsőbbségadási kötelezettséget, a kötelező haladási irányt közlő táblákat pörgették a (persze, ismeretlennek maradni óhajtó) mókacsinálók. Ment ez egy ideig, azután — ki tudja, a vétlenek mennyi bosszúsága, mennyi koccanás, baleset után — újabb „játékon” kezdték törni a fejüket a vicces kedvűek. Eredményesen ! Szájtátva látom is meg hallok is róla: újabban az a vicc az útszéleken, amit épeszű ember elképzelni is aligha tud. Leszerelik, elviszik a táblákat. Magyarán: ellopják! Van, ahol tartórúddal együtt, a másik helyen a nélkül, éppen milyen a kedve a hoppmesternek. A legkedvesebbek a tréfás tolvajok szemszögéből nézve a stoptáblák, illetve az elsőbbségadási kötelezettséget jelzők. Ezeket viszik elsőnek. A szerényebb vagy élheíetlenebb mókamesterek beérik az egyirányú utca, a megállni tilos, a kijelölt gyalogátkelőhely jelzésekkel. Az ínyencek viszont viszik a távolság- és helységjelző táblákat, hiszen milyen vicces, ha a budi ajtaján ott fityeg a várakozni tilos, kombinálva a Törtei 21 km-rel meg az üllő lakott terület jelzővel . .. Illendő lenne erről az útszéli ügyről komolyabban írni? Igen, úgy lenne illendő. Csakhogy ! Ha valakik olyan „csínytevésekre” kaphatók, mint amilyeneket említettünk, akkor — tekintettel szellemi állapotukra és erkölcsi érzékükre — remélhető-e: meghatják őket a komoly szavak? Avagy inkább az útszéli ügyre szolid útszéli stílban úgy reagálhatunk, hogy haverok, reméljük, ott lesztek mellettünk a kórházban, a rendőrségen vagy éppen a temetőben. Mert ha nekünk ez jár ki tréfáitok következtében, akkor nektek végképp ott a helyetek! MOTTÓ Később persze kinövik dr. Mágenheimet Életmentés bruttó kilencezerért A Szentendre belvárosán keresztülhajtó, kék fénynyel villogó mentőautó akkorát ugrik, hogy már-már tengelytöréstöl tartok. Egy élesebb kanyar után aztán elfelejtek a kocsiért aggódni, inkább azon igyekszem, hogy le ne essek az ülésről. A főútvonalra kiérve már kevésbé ráz az út, viszont a motor olyan hangos, hogy beszélgetni csak kiabálva lehet. — Ezek a kocsik valóban nagyon korszerűtlenek — mondja később Huszák Tamás, a szentendrei mentőállomás főápolója. — Elmesélhetném tanulságos esetünket egy francia turistával. Az illető úr kirándulni jött Szentendrére, s itt eltört a lába. Kimentünk a helyszínre, sínbe tettük, de amikor be akartuk segíteni a mentőautóba, kézzel-lábbal tiltakozott. Nem értettük, mi baja, miért fél úgy tőlünk, mintha el akarnánk rabolni. Végül kiderült, hogy egy ilyen kocsiba egyszerűen nem hajlandó beszállni, inkább a saját Mercedesén vitette vissza magát Pestre. (Szerencse, hogy még ebben az évben megérkeznek és munkába állnak a Toyota mentőautók.) Kéthetes kiképzés Nem véletlenül száguldunk keresztül az esti városon: újraélesztéshez hívták a mentőt. A körzeti orvos már kint van, és jön a rohamkocsi is Budapestről. Odaérve sajnos, kiderül, hogy a halált a legjobb kocsival sem tudtuk volna megelőzni. A 70 éves férfit már nem lehetett visszahozni az életbe. Megígérte, hogy elgázolja Veszélyben volt a büntetőbíré Éktelen szirénázás verte fel tegnapelőtt az éjszakai Nagy- káta csendjét. A rendőrautók még a helyszínre sem értek, amikor némelyek már tudni vélték, hogy merényletet követtek el egy büntetőbíró ellen: rálőttek, majd a sebesült embert teherautón vették üldözőbe a támadók! Mi is történt tulajdonképpen? A hetvenéves (és ma is dolgozó) dr. Téri Péter büntetőbíró arra ébredt, hogy erőteljesen megzörgették lakása ablakát. Előbb csak viccnek gondolta a dolgot. Mikor aztán másodszor is meg- ütögették a redőnyt, majd hatalmas durranást hallott az utcáról, kiment megnézni, ki szórakozik vele. Az utcán egy teherautót látott, s egy férfi éppen beült a volán mellé. A bíró jóhiszeműen odament a kocsihoz, s megkérdezte a fiatalembert: látta-e, ki dörömbölt? A sofőr válasz helyett kinyúlt az autóból, két kézzel megragadta az idős embert, rángatni kezdte, majd rákiáltott: ..te szemét macskaakasztó! Elmúlt már az a világ, amikor ... S ettől kezdve egyfolytában szidalmazta a bírót. Amikor Téri úr végre magához tért a megdöbbenéstől, rákiáltott támadójára, hogy engedje el. A férfi ekkor hirtelen elhajtott a teherautóval, ám néhány pillanat múlva visszatért. Kiszállt a kocsiból, teleköpte tenyerét, majd az idős ember arcára kente a váladékot, s miközben az törölgette magát, megint rángatni kezdte. Téri úr nagy nehezen kiszabadult a dühöngő ember karmai közül, s futásnak eredt kertjén át a háza felé. Azonban a támadó utánahajtott, s megfenyegette, hogy elgázolja. Vagy hatméteres keréknyom mutatta másnap reggel, hogy a garázda komolyan gondolta, amit mondott. Dr. Téri Péter végül is kisebb horzsolásokkal élve megúszta a támadásit. Ám könnyen lehet, hogy ezt csak véletlen szerencséjének, s korát meghazudtoló fizikai erejének, gyorsaságának köszönhette. Sikerült bemenekülnie házába, s jól bezárkózott. Később, amikor elcsendesedett az utca, eltűnt az Aro, maga ment a rendőrségre feljelentést tenni. A Nagykátai Rendőrkapitányság emberei és fővárosi kollégáik azonnal, forrónyomon kezdték meg az éjszakai támadó felkutatását. Lapzártáig még nem kaptunk értesítést arról, hogy a tettest sikerült-e elfogni. Aszódi László Antal Szentendrén napközben négy, éjjelente pedig két mentőkocsi teljesít szolgálatot. Ezen az estén Altsach Ignác mentőtiszt a szolgálatvezető, a két szakápoló Árpást Attila és Huszák Tamás, Vacó József és Bonifert Ferenc pedig mentőgépkocsivezetőként dolgozik. Mióta a Szomszédok Má- genheim doktora feltűnt a tévé képernyőjén, azóta sokkal népszerűbbek a mentősök. Egyre több gyerek válaszolja a felnőttek bugyuta „Mi leszel, ha nagy leszel? ’’-kérdésére, hogy „mentős”. Később persze kinövik. Jövedelmezőbb és könnyebb munkát választóinak. — Az is bolond, aki manapság mentősnek megy. A munka sok, a fizetés kevés, a felelősség nagy — hangzik el beszélgetés közben. — Mentőápolókat az utcáról, egészség- ügyi képesítés nélkül is felvesznek. Kapnak egy kéthetes kiképzést, aztán munkába állhatnak. Ennek ellenére kevesen választják ezt a hivatást. A kötelező túlórákkal együtt rendszerint 250 órát dolgozunk havonta. Nem számít, hogy hétvége van vagy ünnep, jönni kell. Az egészségügyben dolgozók fizetése mindenhol alacsony, de a mentősök különösen keveset keresnek. Egy szakápoló tízéves munka- viszonnyal bruttó 9 ezer forint körüli összeget kap, egy gépkocsivezető nyugdíj előtt úgy 12 ezret. Itt csak az tud megmaradni, aki megszereti ezt a munkát. A szolgálati szabályzat szerint a munkában lévő mentőkocsi személyzetének mindig frissen borotváltnak kell lennie, hordania muszáj — az egyébként meglehetősen kényelmetlen — egyenruhát, s természetesen a lehető legudvariasabban illik viselkednie, még akkor is, ha a beteg vagy hozzátartozói ezt nem tartják kötelezőnek magukra nézve. Részegek éjszakái — A legnehezebb a részegekkel — meséli Árpási Attila. — Bánni sem mindig egyszerű velük, elhelyezésük is megoldatlan. Először elvisszük az ügyeletes orvoshoz. Ha olyan állapotban van, hogy nem lehet hazaengedni, akkor el kell szállítanunk. Igen ám, de hová? A Róbert Károly körúti Kórház detoxikálója csak pestieket fogad. Elvileg vihetjük a Korányiba — mondván, hogy súlyos alkoholmérgezése van. Csakhogy mire odaérünk, az illető rendszerint valamennyire már kijózanodik, ezért ott sem veszik be. Nekünk viszont nincs jogunk elengedni. A múltkor fél éjszaka furikáztunk egy részeggel. A végére egészen magához tért, és azon nevetett, hogy sehogy sem tudunk megszabadulni tőle. Hívás érkezik: egy tíznapos babát kell beszállítani Budapestre. A kisfiú a szentendrei szülőotthonban látta meg a napvilágot. Vele is, a mamájával is minden rendben volt, így időben hazamehettek. Csakhogy másfél héttel a szülés után a fiatalasszony vérez- ni kezdett, ezért vissza kellett mennie a szülőotthonba. Onnan szállította a rohammentő Pestre, s most a babát is utána kell vinni. A csecsemő békésen szunyókál a szülőszobában. Néha kú- kinyitja a szemét, de azt is hang nélkül tűri, hogy betegyék az előkészített inkubátorba. Ugyanilyen csöndesen viseli a kocsikázást is, még a rázós út sem hozza ki a béketűrésből. Épp akkor érünk be vele a Margit Kórházba, mikor a mamát kitolják a műtőből — a vérzést eláilították. Van már konkurencia A szentendrei mentőállomás tízegynéhány környékbeli települést lát el — a volt járás községeit. Visegrádtól Dobogókőig, Budapest határától az üdülőtelepekig járják a kocsik a környéket. Télen talán 70-80 ezer ember él itt, nyáron a víkendház-itulajdono- sokkal és a kirándulókkal együtt lehetnek úgy 200 ezren. Május és szeptember között ritkák a csöndes esték. S persze az ünnepek szintén mindig mozgalmasak. Húsvét hétfőn, szilveszterkor, de a fizetésnapokon is szinte megállás nélkül dolgoznak a szolgálatban lévők. Ma este viszont csend van, úgyhogy sóik mindenről el tudunk beszélgetni. Előkerül a munkanélküliség kérdése, ami talán enyhíti majd a mentő- állomás létszámhiányát. Szó esik viszont arról is, hogy megjelent a konkurencia: egyelőre még csaJk az Aeiroca- ritas működik, de alakulófélben van több mentőszervezet is. A mentőszolgálatnak szembe kell néznie azzal az eshetőséggel, hogy az orvosok és a betegek más szervezetekhez pártolhatnak. Éjfél elmúlt. Elbúcsúzom '„vendéglátóimtól”, akik sokkal kevésbé látszanak fáradtnak, mint én. Lehet, hogy megszokták már a virrasztást? A szolgálat reggel 7-ig tart. Kecskés Ágnes A HÉT HÍRE LÁTJUK - ÍRTJUK? Fővárosunk volt a színhelye a nemzetközi közigazgatási konferenciának. H) Kecskeméten vendégszerepeit a londoni pantomim színház. © Alapítványt hoztak létre a Békéscsabai Tanítóképző Főiskolán, a határainkon túl élő miagyarok oktatásának elősegítésére. © Országos fórumot tartottak Miskolcon, Gazdasági informatika címmel. ® Nemzetközi plakátkiállítás nyílt meg Pécsett. © A hét híre az is, hogy megrendezték a II. budapesti nemzetközi könyv- és vi- deokiállítást. vánt irányban. Ma a megyében a könyvtárak, összehasonlító árak alapján, fele any- nyit költhetnek az állomány gyarapítására, illetve pótlására, mint fél évtizede. Ugyanakkor seregestől akadnak olyan kiadói kisszervezetek — nemritkán egyszemélyes kft.-k ezek —, amelyek egyetlen, enyhén szólva is kétséges értékű műnek a piacra dobásával egymillió, forintot hasznot zsebelnek be ... Mi tagadhatatlanul a mindenki azt tesz, amit csak akar állapotát éljük a kultúrának ezen a két fontos területén (is), azaz a gyors hasznot követelő tőke nem válogat sem a módszerekben, sem a ,,müvekben”. Ilyen okok miatt erős fenntartással kell fogadnunk a könyvforgal- mazás adatait, mert hiszen azokban benne van az igazi szellemi értékek ára meg a kultúrának aligha nevezhető szemét megfizettetése. A minden páros oldalon egy gyilkosság, a minden páratlan oldalon egy nemi erőszak tartalmú, stílusú könyvekkel lehetetlenség felvenni a versenyt. Amint a könyvtárak által fenntartott videotékáik forgalma sem vetekedhet azoknak a szórakozóhelyeknek a kínálatával, amelyek két, három, öt készüléket egyszerre működtetve kínálják a közönségnek a „választékot”, kinek a feldarabolást, kinek az aberrációt, kinek a vámpírt... A betűt is, a képet is látjuk, mert már nem rejtőzik, sőt! Egyre nyíltabban, egyre ag- reszívebben tolakodik elénk : lássuk! S látjuk, de: értjük-e? Mármint azt értjük-e, hogy a kultúra szabadsága címén mi önt el bennünket, s ami még szomorúbb, a fiatalokat?! BeCSaS dolog tehát egy-egy ilyen nemzetközi kiállítás, s haszna is sokféle lehet, csak éppen... a gyakorlatban nehéz felfedezni a hatását. A videózás teljes feketepiacát, s egyre inkább a könyvikiadást is, a nyers üzleti haszon uralja, formálja. A haszon hatalmas, azaz a tőkehozam minden más üzleti ágnál kedvezőbb. Nem kell tehát aggódni, esetleg elapad az utánpótlás. Bőven lesz mit látni képernyőn, könyvlapon. S minél bőségesebb lesz az ilyen látnivaló, annál sürgetőbb a kérdésre a válasz: értjük-e azt, amit látunk?! Napjainkban a videózás a legfőbb divat. S mert az, hatalmas üzlet. Kérdés persze, kinek? A kereskedők tapasztalatai szerint a megyében színes televíziót vásárlóknak a tíz százaléka egyben a videomagnót is megveszi. Ez nem látszik nagy számnak, hiszen 1300-1500 készülékről van szó, lévén a színes tévék eladása 13-15 ezer közötti. A buktató ott van ezeknél az adatoknál, hogy nem tudhatni: mihez képest kevés vagy sok az eladás...?! A háztartások egy jelentős része ugyanis — s tavaly végképp ez volt a helyzet — nem a megyében, még csak nem is a fővárosban vásárolja meg az óhajtott tárgyat, banam külföldön. Gyakorlatilag követhetetlen, mekkora az állomány gyarapodása tv-készülékekből, videomagnókból. Még kevésbé világos a kép arról, menynyien hajtanak végre ún. minőségi cserét, azaz a feketefehér készüléket, a régi képmagnót stb. kik cserélik fel újra, színesre, korszerűbbre, magasabb technikai szolgáltatásokat nyújtókra. Az pedig teljesen átláthatatlan, mi történik a videokazetták forgalmazásában, már ami a hivatalos és a feketepiac összeolvadó határterületeit, valamint magát a feketekereskedelmet illeti. Árakat persze nem nehéz megtudni. Így például a megyében a legélénkebb forgalmat lebonyolitó zugkereskedőknél — az egyik ilyen beszerzési centrum Monoron található — az ún. soft, azaz puha pornóért két-négyezer, a kemény pornót tartalmazó kazettákért három-ötezer forintot kérnek. Azért a „kedvezményes” ár, mert a kazetták korántsem eredetiek; másolatok. Hol gyengébb, hol jobb minőségűek. A kölcsönzési díj egy napra az árnak a tíz százaiéba ... Tessék számolni ! S ha számolt az olvasó, bizonyára már nem tartja túlzásnak azt a szakembertől származó becslést, amely szerint a kazettamásolásban, -kölcsönzésben ma a zugkereskedők évi tiszta jövedelme — adómentes! — 300 ezer és másfél millió forint közötti összegre tehető, attól függően, menynyire ügyes és merész ... Miközben mindent elönt a videomáraia s benne a horror, a szadista akciófilm, a pornó, alapvetően átalakul a könyvpiac is. Nem okvetlenül a ki„Azt" láttam, csak repülőt nem. Merthogy beszélik, a gyáli piacon .. .-tói a repülőig mindent adnak, mióta megszűnt a lengyelek egyeduralma. A márciusi nyár turistabuszokba gyömöszölte az éhezni nem akaró román, lengyel, orosz és ukrán utasokat, ba- tyunyi portékáikkal. Az úti cél Cegléd, Dunaharaszti vagy Gyűl piaca, j rekkenő hőség ellenére irhába, bőrkabátba öltözött utasok szállnak ki a Kolozsvárról érkezett buszból. Dörzsölik, masszírozzák a lábukat, nyújtózkodnak még egyet, aztán indul az üzlet; dologidő van. Pokrócok, takarók, terülnek a földre, hamar kiürülnek a hatalmas bőröndök. Konyak, pálinka, kis és nagy üvegekben, eredeti csomagolásban, vagy csak úgy ledugózva. Á vásárlók komótosan, inkább csak „érdeklődés szintjén” méregetik a vásárfiának valót, rákérdeznek, alkudoznak. A bőrkabátok „jó bőrök”, csak még ez a viszonylagos olcsóság is soknak találtatik a A mi kis KGST-nk Elsülhet a vásárfia! magyarnak. Aztán tumultus támad, egy székelyforma férfi hintaszéket kezd összeállítani. — Mennyi? — kérdezik többen. — Kétezer-ötszáz — hangzik a meggondolatlan válasz. — Megvettem! — szól a közelebb álló — a többiek is akarták. A zokni nem kelendő, nem úgy, mint az ital, a lámpa. Egy asszony jön, aztán a „Románia” szót meglátva a busz oldalán, továbbmegy. . A legnagyobb tömeg a lakókocsiból kialakított mozgó büfé előtt van. Lacikonyha, lángos, palacsinta, na meg persze ital minden mennyiségben. Két „árva rendőr” vigyázza a tudj’ isten micsodát. Talán a rendet, de ez a kifejezés valahogy annyira nem illik a piacra. — Kolléga1 — szólít meg égj/ lengyel ember. — Márka, dollár? — kérdezi. — Nem kell — mondom, pedig mintha venni akart volna, nem is eladni. Mindegy. A nap júliust idézi, Lagzi Lajcsi a hangszóróból meg a vigadalmat. Az asszonyok többnyire ruhát, cipőt nézegetnek, kicsit alkudoznak, de hamar megegyeznek. A férfiak kevesebben vannak, őket a szerszámok, a gépek és konyak érdekli. — Kávé, mennyi? — kérdezi egy néni. A lengyel fiatalasszony papírra írja: 300. Kezdő „turista” lehet még, nem tudja magyarul a számokat. — Háromszáz — írja le a néni, aztán háromötvenben megegyeznek. Ezen a pulton a bécsi Mariahilfer összes hongkongi bóvlija megtalálható. Rádiósmagnók, videokazetták, „fütyülős kulcstartók" — bazár végkimerülésig. Az oroszok edényeket, gépeket kínálnak. Abrichter 6000- ért, elektromos bárd 100 forint, Goeffry-sütö jellegű valami 800-ért. — Pisztoly? — kérdeztem a szőke fiút. — Nyetu! — kiált rám, aztán elfordul, mint aki megsértődött. — Fogadjunk, hogy van neki — mondja a kollégám. — Készítem is a fényképezőgépet. Az orosz, a román bőrkabátárusoknál ér utol. Dzsekijét félrehúzva fémtárgy villan, annyit mond: — Háromezer! —, de a fényképezőgép megzavarja. Pillanatok alatt visz- szaszaladt a csomagjához. Sebtében összepakolt, majd elnyelte a piac, fölszívta a gyáli kavalkád. Badosza Sándor
