Pest Megyei Hírlap, 1990. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-21 / 67. szám
8 1990. MÁRCIUS 21., SZERDA IREK Han , 1990. március 21., »fail • szerda. A Magyar Tanácsköztársaság ünnepe. ■ A nap kél 5.46 — nyugszik 17.57 órakor. A hold kél 3.08 — nyugszik 11.27 órakor. IVAíi ti AT » j DÓKA 11 A SI Általában derűit idő lesz, csak átmenetileg növekszik meg a felhőzet, de csapadék nem várható. A szél nyugatira, északnyugatira fordul és kissé megélénkül. Szerdán kora délután 17, 22 fok várható. Mégis szép a világ ! A jászberényi Lehel Hűtőgépgyár állatkertjében az Ausztráliából származó emu futómadárpárnak négy kis fiókája kelt ki a több mint fél kilogrammos tojásokból. A fogságban nehezen szaporodó madarak Jászberényben már többször költöttek 4J> Ismeretterjesztő előadás. A gyömrői Petőfi Művelődési iáz március 22-én és 23-án a elyi általános iskolákban ;rt filmvetítést a floridai áltkertről... Sikertelen kísérletek A győri határőrkerület parancsnokságán kapott tájékoztatás szerint teljesen normalizálódott a forgalom a hegyeshalmi határátkelőnél. A már csak elvétve érkező román állampolgárokat az 1 osztrák hatóságok változatlanul szigorúan ellenőrzik, s csak azokat engedik be Ausztriába, akik szolgálati célból érkeznek, érvényes vízummal rendelkeznek, s pénz is van náluk. Már nem számottevő azoknak a száma sem, akik a „zöld határon’’ próbálnak Ausztriába jutni. Naponta már mindössze néhány ilyen kísérlet történik — s azok nagy többsége is sikertelenül végződik. Négymilliós nyeremény Halos lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a március havi hatos lottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 6 találatos 2 darab, nyereményük egyenként 4 052 293 forint, 5+1 találatos szelvény 20 darab, nyereményük egyenként 135 076 forint, 5 találatos szelvény 348 darab, nyereményük egyenként 11644 forint, 4 találatos szelvény 15 512 darab, nyereményük egyenként 348 forint, 3 találatos szelvény 224 851 darab, nyereményük egyenként 30 forint. A közölt adatok még nem véglegesek. A nyeremények ellenőrzése folyamatban van. ^ Koncert. A Szentendrei tavaszi napok keretében március 23-án 19 órakor a művelődési központban a népszerű Benkó Dixieland együttes lép fel. ■ ~------P ETER BROOK HATVANÖT ÉVE született Peter Brook angol film- és színházi rendező, a modern színházművészet kiemelkedő alakja. A londoni születésű fiatalember Oxfordban végezte egyetemi tanulmányait; ott került kapcsolatba — amatőrként — a filmmel is. Egészen fiatalon, 1944—45-ben már rövidfilmeket írt, illetve rendezett. Első önálló produkcióját, az eredeti klasszikus Koldusopera derűs, könnyed feldolgozását 1953-ban készítette, Lawrence Olivier-vel a főszerepben. Színházi karrierje 1946-ban indult el, Shakespeare-művek bemutatásával. Egyébként klasszikus és modern alkotásokat egyaránt rendkívüli tehetséggel, stílusosan, s mindig egyéni felfogásban vitt színpadra. Legismertebb munkái: Doktor Faus- tus, Pygmalion, Ember és felsőbbrendű ember, A Karamazov testvérek, Rómeó és Júlia, Tisztességtudó utcalány, Borisz Godunov, Titus Aclro- nicus, hogy csupán néhányat említsünk kiemelkedő alkotásai közül. Rendezett operát a Covent Gardenben és a New York-i Metropolitanben. Születésnapi ajándék címmel tévéjátékot is írt, s New Yorkban tévékamerák elé vitte Shakespeare Lear királyát. 1960-tól a Royal Shakespeare Company társigazgatója. Filmjei közül említést érdemel a Koldusopera, A legyek ura, Marat, Mondj nekem hazugságokat!, Lear király. hektáron pedig egrest telepit az Euromark. A termést frissen, illetve mélyhűtött állapotban szállítja konvertibilis elszámolású piacra. A kft. csemegekukorica-termelési szaktanácsadásra is vállalkozik; a kis- és nagyüzemi partnerei által megtermelt, évi mintegy 30 ezer tonnányi csöves termés feldolgozásában a debreceni, a kecskeméti és a nagykőrösi konzervgyárral működik együtt. Negyedik üzletágként az Euromark zöldségfélék, száraztészták, kon- zervek, valamint faiskolai áruk exportjával és importjával foglalkozik. Az űj, s jelenleg hetven embert foglalkoztató kft. az idén várhatóan egymilliárd forint értékű forgalmat bonyolít le. Euromark néven magyar- olasz mezőgazdasági termelő termelésszervező és kereskedelmi korlátolt felelősségű társaság alakult bábolnai székhellyel. Létrehozói egy haza: kertészmérnökökből álló csoport és az olasz A. S. Sas d: Daniels Maria Lisa e C. cég. A 25,2 millió forint törzstőkéből az alapítók 50-50 százalékbar részesedtek. A kft. négyféle tevékenységet folytat. Harminchektárny: saját területen és mintegy 100( kistermelővel félszázfajtc szárazvirágnak való egynyár dísznövényt termel, illetve termeltet. Az üzletág teljes vertikumának megteremtése érdekében Mezőőrsön egy 140 millió forint értékű, tároló, szárító és feldolgozó üzemet épít, amely ez év nyarától kezdve 25-30 embernek ad munkát. A virágokat kötve, illetve díszcserepekbe rakva Nyugat- Európában értékesíti a társaság. Második üzletágként bogyós gyümölcsöket, 110 hektárnyi területen fekete ribizlit, 60 Tízmillió forintra számítanak Növénynemesíáési alapítvány Alapítványt hoztak létre a Magyar Növénynemesítők Egyesülete kezdeményezésére a hazai nemesítőmunka eredményesebbé tétele érdekében. A 2,5 millió forinttal induló alapítvány kezdő összegét a martonvásári és szegedi növénytermesztési kutatóintézet, valamint a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat és a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium ajánlotta fel. Az alapítvány nyílt, ahhoz bárki csatlakozhat, ha elfogadja annak célkitűzéseit, és anyagilag is hozzájárul sikeres működéséhez. Létrejött az alapítvány 9 tagú kuratóriuma. Arra számítanak, hogy — a nemrég alakult — vetőmagtermeltető és forgalmazó kft.-k, a szaporítóanyag-termelésben érdekelt nagyobb gazdaságok, termelési rendszerek stb. révén — az alapösszeg hamarosan eléri a 10 millió forintot. Az alap kamatából, részben pedig a vállalkozásba fektetett összeg hasznából legkorábban 1991-ben tudják finanszírozni néhány növénynemesítőnk külföldi útját. Az alapítvány kuratóriuma — az alapító okirat tanúsága szerint — külön előnyben részesíti az.. ígéretes tehetségű fiatal növényneme- sítőket. A kísérleti munkákat ugyancsak támogatni kívánja anyagilag az alapítvány. 1IAPIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ Jó reggelt! — 8.00: Hírek. Jjjárás. — 8.05: Hangszemle. — +0: Eco-mix. — 8.50: Külpoliti- ií figyelő. — 9.00: Napközben.- 11.05 : Népdalkörök énekelnek.- 11,30: Cseres Tibor: Őseink rtje, Erdély. — 12.09: Déli kró- ;a. — 12.35: Ki nyer ma? — .45: Könyvújdonságok. — 12.50: Jrvénykönyv. — 13.00: Klasszi- isok délidőben. — 14.00: Hírek, lőjárás. — 14.05: Üj május fe- é .. . — 14.33: így láttam Kodályt. — 15.08 Népzenéi Hangos Újság. — 15.46: Filmzene a London Starlight Orchestra előadásában. — '8.00: Tizenhat óra. — 16.15: Az én újságom. — 17.00: A doktor bácsi. — 17.05: Poggyász. — 17.30: aeinitz Béla Ady-dalaiból. — 13.00: 5\5 perc : Oázis játék. — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 18.30: Esti magazin. — 19.20: Sportvilág. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.40: Búváry Lívia népdalokat énekel. — 19.50: Gong. — 20.00: A külpolitikai rovat műsora. — 29.30: Legenda és valóságr. — 21.04: Világrengésben. — 21.54: Radioton-korongokról. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Történelmi párhuzamok. — 22.40: Portré korhű keretben. — 23.10: Zenekari muzsika. — 23.20: Brahms: B-dűr szextett. — C.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Tavaszi reggel. — 6.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 6.05: Reggeli csúcs. — 7.30: Hírek. Időjárás. — 7.35: Vendégünk az Aerocaritas. — 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 9.05: Tavaszi sürgés-forgás — otthon és a kertben. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Milyen ebédhez szól a nóta? —13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 13.05: íenekanál a fűszerekről.— 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.03: Tavasz van — gyönyörű! — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Randevú 5—7-ig. — 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 19.05: Este van, este van... — Utána: Műsorzárás. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. — 9.15: Schuberíiada 1989. — 10.30: A magyar nyelv századai. — 10.45: Disznótor. — 11.00: Zenekari muzsika. — 12.00: Hírek. Időjárás. — J2.05: Puccini operáiból. — 13.00: Nevek ürügyén. Bach. — 14.00: Dohnányi Ernő és Bartók Béla müveiből. — 15.07: Egy muzsikus emlékezései a „szép korszakból”. — 16.00: Hírek. Időjárás. — 16.05: Barokk zene. — 17.01: Felejthetetlen hangversenyek. — 18.30: V materinskom jazyku. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Por favor. — 19.20: Follow Through.— 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. — 21.25: Operarészletek. — 21.45: Zenetörténeti értéktár. — 22.11: Napjaink zenéje. — 23.01: Egy per hordalékai. — 0.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Szózat. TV 1 9.00: Képúlság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Ma itt, holnap Corvón. Portugál dokumentumfilm. —. 10.00: Hármas „csatorna”. — 10.45: Stúdió ’90 (ism.). — 11.30: Képújság. —16.50: Képújság. — 17.00: Déli videoúj- ság. — 17.10: Správv. Hírek szlovák nyelven. — 17.15: Európai kisebbségek. — 17.40: Sorstársak.— 18.00: Újabb történetek a kiskertekről. NDK-tévéfilmsorozat. VII, 5. rész: Következmények. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: Büvészparádé. Amerikai bűvészfilm. — 21.30: Disputa. Miért maradt el az élő közvetítés március 15-én? — 23.00: Híradó 3. TV 2 Radványi Dorottyával és Antal Imrével. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv 2. — 17.45: Kérdezz! Felelek. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.47: Tv 2, — 19.00: Agitátorok. Magyar film, — 20.10: Tv 2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv 2. — 21.30: Visszaütöm Dokumentumfilm. — 22.35: Napzárta. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 9.00: Iskolásoknak. — 9.25: Tvfilm (ism.). — 10.40: Csak nőknek (ism.). — 16.10: Kék fény. — 16.50: A nap percei. — 17.05: Sorstársak. Ausztrál tv-film. — 18.00: Nézetek és álláspontok. — 13.45: A polgári fórum műsora. — 19.00: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Földalatti szépségek. Dokumentumfilm. — 20.20: A haza atyjának élvezetei. Cseh film (ff). — 22.05: Portréfilm. Eduard HakeD (ff). 2. MŰSOR 16.55: Gyerekek magazinja. — 17.45: Dokumentumfilm egy gyermekegyüttesről. — 18.00: Esti mese. — 18.10: Iskolásoknak. — 18.35: Folklórműsor. — 19.10: Torna. — 19.30: Híradó. — 20.00: Publicisztikai est. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: A publicisztikai est folytatása. MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc. — 6.35: Részletek a Diótörnből. — 7.05: Belorusz dokumentumfilm. — 7.30: Tél a mennyországban. Tv-film, J. rész. — 8.55: Pakisztáni népművészet. — 9.30: A világ körül. — 10.30: Tv-híradó. — 14.30: Zenei kincsestár. — 15.25: Gyermekek órája. — 16.25: Kollázs. — 16.30: Tv-hír adó. — 17.00: Labdarúgás. —19.00: Tv-híradó. — 19.30: Aktuális interjú. — 19.40: Tél a mennyországban. Tv-film, 2. rész. — 21.15: Visszatérés Windhoekbe. Tv-film — 22.15: Tv-híradó. — 22.35: Hamlet, 2. rész. — 23.47: Minden jegy elkelt. — 1.12: Táncritmusban. SUPER 7.00: Pirkadat. — 8.00: Helló Ausztria, helló Bécsi — 16.00: Forró drót. — 17.00: Adásban. — 18.30: Kék éj. — 13.43: Időlánc. — 20.00: Nemzetközi hírek. — 20.30: Tv-tti- kör. — 21.00: Belföldi riportok. — 21.30: Nemzetközi üzleti hét. — 22.00: Nemzetközi hirek. — 22.15: Külföldi riportok. — 22.45: Légkörünk jövője. — 23.15: Tv-tiikör. — 23.45: Beszélgetés, utána: Egyveleg. EUROSPORT 10.00: Nemzetközi motorsport. — 11.00: Kosárlabda. — 12.30: Labdarúgás. — 13.00: A birkózás csillagai. — 14.00: Golf. — 15.00: Sí. — 16.00: Teremlabdarúgás. — 17.00: Kosárlabda. — 19.00: Szörf. — 20.00: Nemzetközi sport. — 21.00: Kosárlabda EB. — 23.00: Labdarúgó Európa Kupa. — 24.00: Profi ökölvívó-vb. TV 5 17.45: ínyencségek. — 18.00: Játék a betűkkel. — 18.20: Gyerekműsor. — 19.00: Hegyi magazin. — 19.30: Hírek. — 19.40: Csillogó papiros. — 20.00: Különtudósító. — 20.55: Magazin. — 21.30: Tudományos felfedezések. — 22.00: Híradó. — 22.30: Micsoda este. — 23.55: Ex libris. Az igazi lista A Magyar Néppárt Pest megyei szervezete korábban tévesen tájékoztatta a tisztelt olvasókat a Pest megyei területi listájáról. A március 13-án tartott megyei elnökségi ülésen az alábbi listát fogadták eí: Vassné Nyéki Ilona. dr. Locsmándy Béla. Rétéi Lajos, dr. Koltay Zoltán. Körösi Jenő, Oláh László, dr. Garas István, Gódor András, S. Hegedűs László, Balogh Árpád. Hámori József. Kári János. Veres Péter. dr. Györkös István, Fábián Bertalan. Podmaniczky Béla megyei titkár SZDP-gyűlés Farkas Béla, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Pest megye 1-es körzetében indított képviselőjelöltje március 21-én, szerdán este 6 órakor Bernecebarátiban, az iskola tornatermében választási gyűlést tart. Művészetbarátoknak A népi mozgalom szürke eminenciása Előzés közben. Veresegyházon Bállá János gépkocsivezető, törteli lakos az általa vezetett járműszerelvénnyel előzni kezdte Fekete Imre nyugdíjas, veresegyházi lakos kerékpárost, aki lehaladt a jobboldali útpadkára, majd felborult és nekiesett a járműszerelvény jobb oldali utolsó kerekének. A baleset következtében Fekete Imre nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az eddigi vizsgálat alapján, a baleset azért következett be. mert a járműszerelvény vezetője az előzés során nem tartott kellő oldaltávolságot a kerékpáros előzése során. Továbbhajtott. Tápiószecsőn Horváth Tibor segédmunkás, helyi lakos személygépkocsijával egy jobbra ívelő útka- nyarban elvesztette uralmát a jármű felett és áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött Polgári Elek nyugdíjas, kerpestarcsai lakos személygépkocsija bal ajtajának, majd megállás nélkül to- vábbhajtott! Polgári Elek azonban gépkocsiba ülve megállásra késztette Horváth Tibort. aki a gépkocsija hátuljának ütközött. Horváth ezt megelőzően Tápiószecsőn már szintén nekiütközött egy parkoló gépkocsinak. Kerékpárral. Cegléden Bezzeg Gábor raktári dolgozó helyi lakos kerékpárjával elkanyarodott egy szabályosan vele szemben haladó személy- gépkocsinak. amely elütötte. Bezzeg Sándor könnyű sérülést szenvedett. Motorral. Tápiószelén Kiss Imre gépjavító, tápiószentmár- toni lakos, valamint Veres Zsolt segédmunkás, tápiószőlő- si lakos motorkerékpárjukkal egymás mögött haladtak. Veres Zsolt az előtte az úttesten átfutó kutya miatt fékezett, s hogy a mögötte haladó Kiss Imrével az ütközést elkerülje, mindketten elestek, aminek következtében mindketten súlyos sérülést szenvedtek. Fának rohant. Gyömrőn Tóth Gyula BKV-dolgozó, helyi lakos személygépkocsijával a jobb oldalon egy fának ütközött. Tóth Gyula könnyű, Tóth Tímea 4 éves kislány súlyos sérülést szenvedett. Könnyű sérülés. Cegléden Karsai Istvánné nyugdíjas, helyi lakos kerékpárját tolva nekiütközött az őt előző Foga- rasi Gábor színész, tápiószőlő- si lakos áim vezetett személy- gépkocsinak. A baleset következtében Karsainé könnyű sérülést szenvedett. Felborult. Tóalmáson Tóth István nyugdíjas, helyi lakos segédmotoros kerékpárjával felborult és könnyű sérülést szenvedett. Szabálytalanul. Abonyban Baranyi Sándor László aszfaltozó motorkerékpárjával elütötte a vele azonos irányban közlékedő Földi László tanulót, aki könnyű sérülést szenvedett. Árokba zuhant. Kartalon Józsa Jánosné üzletvezető személygépkocsijával az úttestről lehaladt és az árokba borult. Utasa, Józsa Csaba tanuló súlyos sérülést szenvedett. Fának ütközött. Dunakeszin Katona Erika 20 éves foglalkozásnélküli, dunakeszi lakos az általa vezetett személygépkocsival az úttestről lehaladva egy fának ütközött, és könnyű sérülést szenvedett. Utasa Kiss Mihály dunakeszi lakos súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség a balesetek ügyében folytatja a vizsgálatokat, Csúcsminőség / Frigidaire de Lux fagyasztóládák: a 200 literes 26 700 Ft-ért, a 255 literes 27 900 Ft-ért, a 320 literes 29 700 Ft-ért. Húsvéti ajándékunk: a nálunk vásárolt Frigidaire fagyasztóláda árát visszanyerheti. Sorsolás: április 14-én 12 árakor. Foltttte»! hanll&D Megjelenik — Vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bird Andris. — Főszerkesztő-helyettes : Artois István, Csulik András. — szerkesztősé!: 'Budapest Vili., Somogyi B. u. 6. POSTACEH: BUDAPEST, PF. 311. IRANYITOSZAM : MM. - Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Budanest Blaha Luiza tér 3. 1969. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. — Szerkesztosé----- p, titkárság- 138-2539 FIOKSZERKESZTÖSEGEINK : CEGLEDJ HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP, Érd, Engels u. 1—3. 2030. Telefon: n nnriT'irtf nriu,»p Gödöllő Szabadság tér 10 Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. - MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere HlRL^ Vác Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető : dr. Csöndes Zoltán vezengazgato. - Terjeszti Telefon . 51 39 . _ _ . . , ! __... »___. _ :_. _ i „ kreinnVA^KaeMAirnói « T\r>c* a hirianitvipipihpn » wí ri a n-pi r*f i7.pt:f*sl ás Lanellátási Irodánál (KFiLIR). Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900. P EST MEGYEI HÍRLAP 45-352. 5. 2750, fél évre é™metés M8^t.'?"lSSN Pestért ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap, ÖÖUÖI #4rlap)V S (Monon Hírlap,, ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN «133-27M (Váci Hírlap,. úfLr pó«a Előfizethető bármely híriapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítöknél. a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátasi Irodánál (HELIR). Be a Magya * nnstautalvánvon átutalással a HELER 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára hétköznap 5,80 Ft: szombaton 7.20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 157 Ft; egy negyedévre 471 Ft,- közvetlenül vagy postautalványon átutalással »p«, Hirlan (Index: 25 054 HU). ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap). ISSN 0200-5467 (Ér ISSN 0200-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gőf A bábolnai Euromark Nagykőrösi kapcsolat Dr. Petövári Agnes irodalomtörténész tart előadást a Budapesti Művészetbarátok Egyesülete klubestjén március 21-én szerdán 17 óra 30 perces kezdettel a TSZKER Budapest, VIII. kerület, Mária utca 20. szám alatti székháza nagytermében, Kovách Aladárról, a népi mozgalom szürke eminenciásáról. Ezúttal minitárlaton dr. Szeleczky József mutatkozik be grafikáival. Főorvos vagy karikaturista? — tehetnék fel joggal a kérdést neki. Csütörtökön ugyanitt rendezik meg délután 17 óra 30 perctől az alkotók fórumát, amelyen időszerű kérdéseik felvetésére lehetőséget kapnak az egyesület festői, grafikusai, szobrászai, fotósai. Vitaindítót mond Gergely Mihály író, az egyesület elnöke. Megállás nélkül továbbhajtölti Gépkocsinak ütközött