Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-28 / 50. szám
fíSiUm 1990. FEBRUÁR 28., SZERDA HERDERDU Hét kelet-európai kulturális személyiség kapta az idei Her- der-díjat. Mint kedden Hamburgban bejelentették, az 1990- •s kitüntetettek : Vizkelety András magyar filológus, Liviu Calin román író, Bronislaw Geremek lengyel történész, Arisz Konsztatinidisz görög építész, Dejan Medakovics jugoszláv művészettörténész, Virginia Paszkálévá bolgár törté- nésznö és Adriena Simotova cseh festőnő. A Gottfried von Herder-díj, amelyet évente a bécsi egyetem révén osztanak ki, s amellyel a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásában való kiemelkedő részvételt jutalmazzák, 25 ezer márkával jár együtt. Az idei díjkiosztás május 9-én lesz Bécs- ben. Szovjet—csehszlo vák viszony Józan ész diktatúrája Csehszlovákia Kommunista Pártja hétfőn közzétett nyilatkozatában üdvözölte Václav Havel moszkvai látogatását, s a Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatok kivonását. A dokumentum szerint a döntéssel korrigálták a történelmi hibát, amely eltorzította a két ország közötti kapcsolatokat. A CSKP vezetői azonban hangsúlyozták: a szovjet csapatkivonás idején mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a józan ész diadalmaskodjon a szovjetellenes érzelmek fölött. A nyilatkozat szerint eljött az ideje annak, hogy megszabaduljanak a két ország viszonyát megrontó és mindkét népnek kárt okozó politikai döntések hatásától. —— Külföldi események egy mondatban —MBB Wl »M'JMIU lit Kaifu Tosikit ismét miniszterelnökké választották kedden a japán parlament két házában. ♦ Felfüggesztették a Munkács melletti radarállomás építési munkálatait — adta hírül tegnap esti számában a szovjet Izvesztyija. ♦ Pozsgay Imre ál- lamminisfcter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában kijelentette: a parlamenti választások után pályázni fog az államfői tisztségre, függetlenül attól, hogy a választás az Országgyűlés vagy közvetlenül a nép által történik. + A szovjet—román együttműködés kölcsönös érdekeknek megfelelő fejlesztése mellett foglalt állást Ion Iliescu román vezető Mihail Gorbacsovhoz intézett választáviratában. + Kína azzal vádolta az USA-t és a Szovjetuniót, hogy miközben mennyiségileg csökkentik atomfegyvereiket, minőségi téren változatlanul folytatják a nukleáris fegyverkezési versenyt. ♦ Az olasz kormány 50 millió dolláros kedvezményes hitelt hagyott jóvá Jugoszláviának iparfejlesztési célokra. •+ Az El-Hajat című lap szerint az USA és Irán titkos tárgyalásokat folytat Genfben a két ország közötti kapcsolatok normalizálásáról, a Libanonban fogva tartott nyugati túszok szabadon bocsátásáról. ♦ Az előzetes választási eredmények szerint a moldvai parlament mandátumainak alig valamivel több, mint harmada talált csak gazdára a vasárnap megtartott köztársasági választásokon. + Tiltakozó felhívásban ítélte el a csehszlovákiai magyar kulturális szervezet, a Csemadok az országban -tapasztalható, újkeletű, szélsőséges nacionalista és faji megnyilvánulásokat. ♦ Izrael péntek óta tengeri blokád alatt tartja a Bejrúttól délre fekvő libanoni partvidéket, megakadályozva, hogy kereskedelmi hajók kössenek ki. A szlovén kormány hivatalosan közölte, hogy nem fogja befizetni az ország gazdaságilag elmaradt területeinek központi fejlesztési alapjába azt az 500 millió új dinárt (41,6 millió dollárt), amit az idén a szerb köztársaság alkotmányos A szovjet parlament döntött > Voksok az elnöki hatalomra Az elnöki kormáhyzás bevezetéséről döntött kedden este a szovjet parlament. A legfelsőbb tanács a sorsdöntő lépést név szerinti szavazás útján, szavazattöbbséggel hozta meg. Az elnök megválasztása, valamint a szovjet alkotmány ilyen értelmű módosítása céljából a LT döntése értelmében március 12—13-ára összehívták a népképviselők rendkívüli kongresszusát. Az elnöki rendszer bevezetésére vonatkozó javaslatot Vlagyimir Kudrjavcev akadémikus, neves alkotmányjogász terjesztette elő. Az elnöki kormányzás bevezetését a végrehajtói hatalom elégtelenségével indokolta. Mint mondotta, a kollektív államfői testület nem bizonyult elég hatékonynak, amikor gyors döntésekre volt szükség. Az állam egységét megtestesítő elnök legfőbb feladata a törvények megvalósításának figyelemmel kísérése. A javaslat szerint az elnököt maximum kétszer ötéves periódusra népszavazással választanák több jelölt közül. Kudrjavcev ugyanakkor azt indítványozta, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel kivételesen a népképviselők kongresszusán a testület mandátumának lejártáig, azaz négyéves időtartamra válasszák meg az első elnököt. A tervezet előterjesztését követően heves vita bontakozott ki. A felszólaló népképviselők többsége az ország súlyos helyzetére tekintettel támogatta az elnöki rendszer mihamarabbi bevezetését. A baltikumi képviselők a maguk részéről közölték, hogy nem vesznek részt' az új hatalmi intézmény létrehozásában, mivel parlamentjeiktől csak a baltikumi köztársaságok függetlenségéről folytatandó tárgyalások előkészítésére van felhatalmazásuk. A név szerinti szavazás során 347 képviselő szavazott a törvénytervezet mellett, 24 ellene szavazott, s 43-an tartózkodtak, s a képviselők döntő többsége megszavazta, hogy március 12—13-ra hívják ösz- sze a népképviselők kongresz- szusát. A LT utasította állandó szerveit, hogy az elkövetkező héten dolgozzák át a törvénytervezetet. Egészséges Ön? Ha igen, és szeretne az is maradni, ha nem, de szeretne újra az lenni, keresse fel üzletünket! Az egészséges táplálkozás boltja Monoron, a Petőfi u. 22. sz. alatt nagy választékkal várja a vásárlókat. Gabonamagvak, lisztek, szójatermékek, méhészeti termékek, barnakenyér, gyógyteák és még sok más, amire önnek is szüksége van. Paradicsom Natura bolt részét képező Koszovo autonóm tartomány gazdasági fellendítésére irányoztak elő. Ljubljana ezzel válaszolt a Szlovénia ellen a múlt év decemberében meghirdetett gazdasági zárlatra, amelynek következtében több száz szerbiai gyár és üzem megszakította együttműködését szlovéniai partnereivel, a szerbiai nagykereskedelmi vállalatok nem vásárolnak szlovén árukat, a szerbiai vállalatok és. magánszemélyek kiveszik betétjüket a Ljubljanska Banka fiókjaiból. Ante Markovics, a szövetségi kormány elnöke már többször kifejtette, hogy a szerbiai gazdasági bojkott érzékenyen sújtja az egész jugoszláv gazdaságot, mert akadályozza a gazdasági reform megvalósítását, az egységes jugoszláv piac működését stb. Szlovénia többször sürgette a zárlat megszüntetését. Ante Markovics kérésére ebben az ügyben nemrég tárgyalóasztalhoz ült a két érdekelt köztársaság kormányának elnöke. Megbeszélésük azonban gyakorlatilag nem változtatott a helyzeten, mert a szerb kormány arra hivatkozik, hogy a bojkottfelhívásról nem tehet, hiszen azt a népfront elnöksége adta ki. A szlovén döntés érzékenyen érinti az amúgy is mélypontra jutott koszovói gazdaságot. Bérlet nélkül a bársonyszékben Ismerjék a kijáratot A gazdálkodási bizonytalanság ellenére az elmúlt évben a magyar mezőgazdaság 960 millió dolláros exportbevételhez juttatta az államkincstárat. Az átmeneti időszak, az ideges zaklatottság barátokat és ellenségeket egyaránt szerez a mezőgazdasági nagyüzemeknek. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke, Nagy Tamás szakmai és közéleti megnyilvánulásaiban a földtulajdonnak, a tulajdonosi szemlélet tisztázásának fontosságát szorgalmazza. Hivatalában nagy a sürgés-forgás. Akik felkeresik, s megosztják vele gondjaikat, gyakorló és több évtizedes múlttal rendelkező tsz-elnökök vagy éppenséggel azoknak a pártoknak a képviselői, akik egyetértenek vele abban, hogy a márciusi választások után, az új Parlamentben, illetve kormányban ott kell lennie az agrárérdekek szószólóinak. — Nem arról kell vitázni — mondta —, hogy kié legyen a fölp, hanem jóval inkább arról: miképpen lehetne azt eredményesebben megművelni és hasznósitq-ni? ! Huzamosabb ideje 0—4 százalék közötti nyereségrátával gazdálkodnak a szövetkezetek. Ez, no és a működésükhöz, továbbélésükhöz felvett hitelek kamatai gúzsba kötik még a legjobbakat is. — Az alapkérdés: az agrárágazat szerepe a nemzetgazdaságban? És ezt a jelenlegi és a majdani kormánynak alaposan mérlegelnie kell. Amíg a magyar mezőgazdaságot mihamarább vissza nem helyezik az őt megillető, pozíciójába, a Magyar Köztársaság 20 milliár- da£ .meghaladó adósságéi Ipmá- nya csak tovább emelkedik. A Józan, .ész. legyen a, rr\inden- kpxi' rendewfily* s^neip, p.efjig Újabb — .úgymond —, tisztább modellek; ráerőltetése a magyar mezőgazdaságra. A mezőgazdaság, mint más egyéb ágazatok, a piactól remélhetik továbbfejlődésüket. Mindig az adott közösség szava a döntő abban a kérdésben, hogy a földet közösen, egyénileg, netán nyugati mintára, farmergazdaságokban műveljék és hasznosítsák. — Legalább negyven olyan képviselőt szeretnénk bejuttatni az Országgyűlésbe, akik közülünk, a tagság köréből kerülnek ki. Mind gyakrabban hangzanak el olyan nyilatkozatok, hogy a TOT jogutódszervezete is lobbizik. Zöld- és agrárlobbikról beszélnek. Ez természetesen légből kapott fantazmagória, afféle blöff. — A nyilvánosság előtti kirohanások, a vetélytársak lejáratása, veszedelmes folyamat elindítója lehet. Az agrárágazat nem szeretne a szabad szólás áldozatává válni! A kisparaszti gazdaságokat tönkretették, a szocialista nagyüzemet, amelyet a lenini elvek szerint úgy „szerveztek”, hogy ezernyi szabályozóval és központi utasítással, a pártállam jószerivel a mélypontjára tudta zülleszteni. Szerencsére a téeszeken belül most lejátszódik egy csendes■ forradalom. Ahol biztosak az alapok, s adott a korszerű gazdálkodás struktúrája, már hozzáláttak a vegyes vállalatok, szakszövetkezetek megalakításához. — Megjelennek majd a magántermelők, s ennek révén egyesek a maguk öt-tíz-húsz holdján gazdálkodnak, míg megint mások, az óvatosabbak beérik azzal, hogy a téesztöl, amelynek tagjai kívánnak maradni, bérelnek szántót, kaszálót, legelőt. Kifizetik a megállapított földhasználati dijat, miközben a szükséges földmunkákat s a termények értékesítését a tsz vállalja magára. A vállalkozásnak mindenütt a világon megvannak az alkotmányos garanciái, s eá hazánkban, mint jogállamban sem történhet másként. Nagy Tamás, a .kompromisz- szumok emberének vallja magát. Igényli a csapatmunkát, az olyan emberek közelségét, akik nem húsz-harminc évre szóló bársonyszékbérletet váltanak. Vagyis ha az irántuk táplált bizalom tiszavirágéletűnek bizonyul, tudják, merre van a kijárat. Gyócsi László Diszkriminatív minősítés Vádlott a tankönyv Mint ismeretes, a román oktatási minisztérium február 13-án a Rompress útján nyilatkozatot tett közzé. Az állásfoglalás fellép bizonyos, Magyarországról Romániába juttatott magyar nyelvű könyvek és tankönyvek ellen, amelyeket a valóság meghamisításával vádol, és Románia területén nemkívánatosnak nyilvánít, A magyar Külügyminisztérium lépésekét tett az ügy tisztázására. A megkeresésre a román minisztérium illetékes''vezetője nem ’túdött megnyugtató magyarázattal szolgálni. Szokai Imre külügyminiszter-helyettes bekérette a budapesti román ügyvivőt, és nyomatékosan kérte, hogy a román fél vonja vissza a minden jel szerint ismételten dezinformáción alapuló nyilatkozatát, s ennek nyomán a magyar nyelvű könyvek bevitelének korlátozására hozott adminisztratív intézkedést. Felhívta a figyelmet arra, hogy az intézkedés ellentétes a helsinki záródokumentum elveir vei, a bécsi megállapodás előr írásaival. A korábbi időszak politikáját felidéző, kifejezetten magyarellenes, diszkriminatív intézkedés okkal kérdőjelezi meg a, két nemzet, megbékéléséről, a két ország viszonyának rendezéséről ■ hangoztatott román nyilatkozatok őszinteségét. A külügyminiszter-helyettes nyomatékosan kérte annak sürgős továbbítását, hogy a román kormány tegye lehetővé a magyarországi könyv- és más küldeményeknek az európai normákkal összhangban levő. akadálytalan bejuttatását Romániába. Kinél marmlgon az iskola ? Románia a választások után Koalíciós kormány „Romániában a kommunista! párt már nem létezik. Azt,| hogy valaha lehetségessé válik-e újrameg jelenése, az élet dönti el” — mondotta! Ion Iliescu, az ideiglenes nem-j zeti egységtanács elnöke a Romania Libera kérdéseire vá-[ laszolva. A továbbiakban kifejtette: egyelőre nem lát\ esélyt arra, hogy híveket lehessen szerezni egy olyan po litikai nézet számára, amelyet| a volt RKP képviselt. Románia vezető politikusa, aki jelenleg — a május 20-án tartandó választásokig — a parlament elnöki feladatköréti „államfői” minőségben látja el, kifejtette, hogy Romántá-j ban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely meghatározó lenne a választásokon és megszerezhetné az abszolút többséget. Nem nevezte ilyen erő nek a Nemzeti Megmentést Frontot sem, amely szerinte; most „átalakuláson” megy át. Iliescu úgy ítélte megi a választások után koalíció kormányozza majd az országot. Hévízgyörki ütésváltás Az kérem. hazugság, hogy az MSZMP legutóbbi kongresz- szusán a Berecz elvtárs meg a Bazan elvtárs megvitatta volna Hévízgyörk jövőjét. Ezt Bazan István egyszer s mindenkorra kikéri magának. Természetesen az ember nem válogathatja meg az osztálytársait. Es ha valaki a Lenin Intézetben tanul, hát nagyobb az esélye, hogy összefut Berecz Jánossal, mint a bábaképzöben. Tudja persze, teszi hozzá, honnan fúj a szél. Az elnökhelyettes terjeszti róla ezeket. Tortláné. Mert kisebbrendűségi érzése van, mert megérzi benne a képzettebb, regi vezetőt. Azon most kár lenne vitat- I kozni, ki, kire, mikor, mit mondott. De ha már szóba került a múlt, illene foglalkoZ- ! nunk égy kicsit vele. Hisz öt léve valószínűleg a szájára sem merte volna venni egy tanács- Itag Hévízgyörkön Bazan Ist- \ván nevét. Igaz, akkoriban keresztelte egy újságcikk Bazan- ialvára á települést, melynek nem csupán iskolaigazgatója, de jó darabig párttitkára és elöljárója volt. Állítólag úgy I gyűjtötte ez a régi vezető a [tisztségeket, mint megboldogult Leonyid Iljics a kitüntetéseket. A hajdani dicsőség azonban mára megkopott. Az ligazgatónak azt is meg kellett érnie, hogy tanácstagságából I hiúja vissza a falú lakossága. I Ám Bazan István körül nem I ült el a vihar. Időről időre összetűzésbe kerül a tanácsicsal. Sokan azt mondják, nem ] bír veszíteni. Tény viszont, |hogy mikor személyére terelődik a beszélgetés, szinte szik- I rázik Hévízgyörkön a levegő. — Jelenleg egy anyagi jelle- Igű nézeteltérés van közöttünk — magyarázza Torda Istvánné, a tanács elnökhelyettese. — Ismeretes, hogy nemrég került Isor a pedagógusok bérének rendezésére. Ekkor valameny- nyi érintett megkapta azt a bizonyos 30 százalékos fizetés- emelést. Bazan István bérét azonban, tekintettel arra, hogy bruttó jövedelme több mint 26 ezer forint, csupán harmincezerre egészítették ki. Ügy véltük, nem elsősorban a magas bérek további növelése a cél az oktatásügyben. 0 Bazan István viszont így azt érezheti, hogy kibabrálnak vele. — Szeretném rögtön leszögezni, a tanács eljárása teljesen jogszerű volt. Az iskola igazgatójának fizetését tudniillik a végrehajtó bizottság titkára hivatott megállapítani. A Bazan István által pluszként követelt havi 4 ezer forintot azzal utaltuk át az iskolának, hogy abból a legszerényebb keresetű pedagógusok részesüljenek. A pénzt azonban az igazgató azóta is viszatartja. © Am ha jól tudom, önöknél a tantestület is tiltakozott az igazgató bére miatt. — Igen, először a szakszervezeti bizottság küldött egy levelet, majd ugyanezt a levelet már úgy kaptuk meg, hogy azt az egész iskola, tehát nemcsak a tanárok, hanem a fűtőktől a takarítóig mindenki aláírta. Ez mellesleg régi módszere Bazan Istvánnak, mármint hogy, ha valami nem sikerül neki, nem ő tiltakozik, inkább másokat tol maga elé. Most azt akarják, hogy. a vb- titkárt és az én személyemet kifogásolva, ne a végrehajtó bizottság, inkább a tanácstestület tárgyalja a kérdést, holott ez nem tartozik annak hatáskörébe. 49 Vannak azonban nagyobb problémák is az iskolával. Arra gondolok, hogy Bazan István a tanácstól elszakadva, önállóan kíván gazdálkodni. — Ami még ennél is nagyobb baj, az iskolában kitalálták, hogy nekik a tervezett 8 millió forint helyett 10 és fél millió kell erre az évre — mondja Tóth Tibor, műszaki előadó. — Csakhogy épp augusztusban egy esztendeje adták át a 13 milliós beruházással bővített iskolát, mely még a Baggal közös tanács ideje alatt épült. Azóta a két település szétvált, és Héviz- györk ezt a hatalmas adósságot hozta magával a házasságból. A hitelt természetesen még az idén ki kell fizetnünk, de gondoskodnunk kell a többi tanácsi intézmény működéséről és a különböző községi célok megvalósításáról is. Ha tehát elfogadjuk Bazan István javaslatát, az azt jelentené, hogy a rendelkezésünkre álló 36 millió forintból szinte semmi Szlovén válaszlépés Ljubljana nem fizet