Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
PE S i Mia y Ei XXXIV. ÉVFOLYAM, 4L SZÄM ra: 7,20 forint FEBRUAR 17., SZOMBAT Vezetékeket szaggatott a szél Áramkimaradás, „meztelen" tetők Viharos, helyenként orkán- szerűen szeles éjszaka virradt pénteken hajnalra az országra. Budapesten és körzetében, így az agglomerációban is általában 95-100, időnként pedig 110 kilométeres sebességet is meghaladó szél söpört végig a városon, főleg a budai kerületekben. A főváros környékén cső lenem 20 község maradt áram nélkül átmenetileg, 1-2 órán át, amíg az Elektromos Művek éjszaka berendelt szerelői a 22 ezer volt feszültségű légvezeték-hálózatot végigjárva ki nem javították a sérüléseket, az elszakadt vezetékeket, a megrongálódott szigetelőket. Így Budapesttől délre Alsóné- medi, Bugyi, Dobos, Délegyháza, Ecset, Kiskunhalas, Maglód, Péteri községek, Budától északra Csobánka., Pilisvörösvár. Solymár, Szentendre és Üröm, Pesttől északra Dunakeszi, Vác körzetében pedig Kösd, Penc, és Rád község maradt átmenetileg áram nélkül. A szerelők a délelőtti órákra minden településen helyreállították az áramszolgáltatást, bár lehetséges, hogy néhány épület az elszakadt bekötővezeték miatt még nem kapott áramot. A meteorológiai jelzések szerint a viharos erejű szél fokozatosan mérséklődik. A szél ereje csak pénteken hajnalban mérséklődött. A legerősebb — 151 kilométer óránkénti sebességű — széllökést Sopronban mérték; a vidéken sok épület megrongálódott. Számos helyen szakadtak el a kisfeszültségű vezetékek; ezeknek pénteken csupán a feltérképezéséhez tudtak hozzákezdeni. Győr környékén, Szigetközben voltak olyan falvak, ahol csütörtöktől péntekre virradó éjszaka több órán át nem volt villany. Zavarok voltak az áramellátásban a megyeszékhelyén is: a helyreállítást az is zavarta, hogy több helyütt kidőltek az oszlopok. A tűzoltók Győr-Sopron megyében húsz helyre vonultak ki, hogy eltávolítsák a kidőlt fákat, megrongált és veszélyessé vált tetőket Az OKISZ kongresszusa Az ipari szövetkezetek filO küldöttje pénteken, az Építők székházában megkezdte X kongresszusát. Köveskúti Lajos, az OKISZ elnöke hangsúlyozta: a jövőben is elsősorban arra törekednek, hogy senki se avatkozhasson be a szövetkezetek gazdálkodásába, biztosítva legyen teljes körű önkormányzatuk. A tulajdon- viszonyok értelmezésével együtt nevesíteni szükséges a szövetkezeti vagyont, az ön- kormányzatok döntése pedig legyen meghatározó abban, hogy a vagyont miként és kik között osztják fel. A kongresszuson külön napirend keretében foglalkoznak a küldöttek a közös vagyon kérdésével, megvitatják az új alapszabály-tervezet különféle változatait, s állásfoglalást fogadnak el a szövetkezeti gazdálkodás fejlődésének főbb irányairól, feladatairól. Nyers Rezső a nyomdászoknál Senki se maradjon távol a szavazástól A munkásság, a dolgozók széles rétegeinek érdeke azt diktálja,‘hogy senki se maradjon távol a szavazástól. Egyebek között erről beszélt Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetének székházában pénteken tartott aktíván. Az MSZP elnöke — akit, mint egykori nyomdászt, a résztvevők kollégaként üdvözöltek — hangsúlyozta: nem a választási propaganda szándékával érkezett, kérdésekre válaszolva azonban óhatatlanul előtérbe kerültek a párt stratégiai, taktikai elképzelései. Nyers Rezső az ország helyzetéről szélesebb kitekintést adva leszögezte: Magyar- ország válságos gazdasági helyzetben van, igaz, szép jövőt ígérő politikai folyamat részese. A legfontosabb feladat most a demokrácia lehető legteljesebb körű megvalósítása a gazdaság felemelkedésével párhuzamosan. Véleménye szerint a pártok felelős vezetői, amikor demokráciáról beszélnek, azt komolyan gondolják, ám tagadhatatlan, hogy van egy szélsőséges hajlamú réteg egyes pártokon belül is. A békés átmenet kérdéseit taglalva, Nyers Rezső fontosnak tartotta a közigazgatás és a közrend védelmét, amelyben közös a felelőssége a politikai tényezőknek. Külföldi politikusokkal folytatott eszmecseréire hivatkozva közölte: Magyarország a kelet-közép- európai országok közül még mindig a jobbak közé tartozik, bár előnyünk fogy, ez tagadhatatlan. A párt választási eredményeit 10—25 százalékosra jósolta, a legutóbbi közvéleménykutatási adatok szerint jelenleg 2(1—25 százaléknál tart az MSZP. Nyers Rezső meggyőződése: a ma még hallgatag többség baloldali érzelmű, s ekként fog szavazni. Kifejezte reményét, hogy a nyomdászság a hagyományos tradíciót követi: a demokratikus szocializmus, a munkásszolidaritás mellett teszi le voksát. Szólt arról is, hogy a párt nem kíván mindenáron részt venni a kormányzati munkában, szerinte az ország érdeke azonban azt diktálja, hogy a viszonylag széles körű koalícióban — amelyhez négy-öt párt kell — az MSZP is helyet kapjon. A MINISZTERTANÁCS ÜLÉSÉ Semmis ítéletek A kormány pénteki ülésén a többi között áttekintette azt a törvényjavaslatot, amely az 1045. és 1963. között született törvénysértő ítéletek semmissé nyilvánításáról intézkedik. Bajnok Zsolt szóvivő a tervezet kapcsán elmondta, hogy az érintett időszakban több százezer ember ellen születtek törvénysértő ítéletek, állambiztonság elleni, árdrágító és közellátás elleni bűncselekmények, úgynevezett tervbűncselekmények. illetve a tulajdont károsító bűncselekmények vádjával. Bár a kormány a törvénysértésekért megköveti a magyar népet — mindenekelőtt azokat, akikkel szemben az igazságtalanságokat elkövették —, az érintett emberek igen széles köre miatt legjobb esetben is csak „kárenyhítést”, illetve politikai, erkölcsi rehabilitációt tud nyújtani. A törvénytervezetei a kormány a Parlament elé terjeszti. A kormány foglalkozott a márciusi választások előkészítésével, és értékelte a választási küzdelem néhány politikai vonatkozását is. A Minisztertanács megállapította: nem alaptalan az az aggodalom, hogy a közéletben egyre szaporodó antidemokratikus jelenségek komolyan veszélyeztetik a választási előkészületek tisztaságát, és magát a választásokat is. Ezzel kapcsolatban a kormány határozottan elítéli a Leninvárosban történteket. Az ügyből a leghatározottabban le kell vonni a szükséges következtetéseket mind a politikai pártoknak, mind a kormányzatnak. Ha ehhez hasonló események előfordulnak, az alapjaiban veszélyezteti a demokratikus átalakulást — hangoztatta a kormány álláspontját tolmácsolva Bajnok Zsolt. Némsth Miklós válasza Budaörsre Nem a térség lakosai Budaörs Városi Tanácsának megbízott elnöke, Alt Jánosné a közelmúltban levelet intézett Németh Miklós kormányfőhöz, amelyben tiltakozik a hajléktalanok részére Budaörs határában, katonai barakkokban berendezett menhely létesítése ellen. Aggodalmának adott hangot, hogy a 400 embernek otthont adó menhely közelsége veszélyezteli a település lakosságának nyugalmát és a közbiztonságot. Németh Miklós válaszolt a tiltakozásra s egyebek között a következőket írta: a kérdéses ingatlan mind Törökbálinttól, mind Budaörstől s Budakeszitől is csaknem három kilométerre fekszik, tehát aligha lehet szó a helybeli lakosság nyugalmának háborgatásáról. A munkaképes hajléktalanok közül egyébként 160 eljár dolgozni, másik 60 lakó pedig már véglegesen elköltözött munkásszállásra. A munkaképtelen, megromlott egészségű embereket folyamatosan szociális, illetve egészségügyi intézményekben helyezik el. A visszamaradó hajléktalanok Nagy Bandó András tevékeny és áldozatkész közreműködésével önkormányzatba tömörültek, maguk oldják meg a rendfenntartást, a takarítást, a főzést, a telep őrzését; a hiteles rendőri információk szerint eddig nem volt semmiféle rendbontás, összetűzés a helyi lakossággal. Az elhelyezés ideiglenességéből következően egyértelmű, hogy az itt elszállásolt emberek továbbra is hajléktalannak minősülnek, tehát nem lettek az adott térség lakosai. Állandó szociális és egészségügyi ellátásukat továbbra is a Fővárosi Tanács oldja meg. A miniszterelnök felhívta a megbízott tanácselnököt, hogy a fejleményekről tájékoztassa a térség lakosságát. A pontos és hiteles információk alapján az esetenként tapasztalható türelmetlenség helyett remélhetően az olyan típusú megértés cs segítőkészség jellemzi majd az emberi kapcsolatokat, mint amelyről ez ügyben az egyházi szeretetszolgálatok mellett a Fővárosi Tanács, a Belügyminisztérium, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Honvédelmi Minisztérium dolgozói tettek tanúbizonyságot. 320 szervezetben 15 ezer szabaddemokrata Nyerni szeretnének A Szabad Demokraták Szövetsége gazdasági programjának középpontjában az infláció megfékezése áll. Ameny- nyiben kormányzó párttá válnak, céljuk az lesz, hogy az Kitartottak vallásuk mellett (akkunk a 4. oldalon) idén már ne növekedjék az inflációs ráta, az elkövetkező években pedig a fokozatos csökkentést tartják szükségesnek — mondta Kis János ügyvivő az SZDSZ pénteki sajtó- tájékoztatóján a Kossuth Klubban, ahol a szabaddemokraták Van kiút című gazdasági felemelkedési programját ismertették. Kérdésekre válaszolva a szabaddemokraták képviselői elmondták: nem folytatnak kormánykoalíciós tárgyalásokat az MDF-fel. Az SZDSZ szeretné megnyerni a választásokat, ugyanakkor, ha kényelmes többséget nem sikerül elérni, elvi alapon nem zárkóznak el az esetleges MDF— SZDSZ koalíciótól. A sajtóértekezleten bejelentették: a Szabad Demokraták Szövetségének immár 320 szervezete és 15 ezer tagja van. Százhalombatta kontra Pénzügyminisztérium Ki fizet a tiszta levegőért? Valami van a levegőben Százhalombattán. Sőt, valamik vannak. Egészen pontosan kén-dioxid, nitrogénoxid, korom. xilol, vanádium, benzol, nikkel, toluol. Ráadásul, mint azt a városi és megyei egészségügyi szervek a mérések alapján megállapították, a határtérték körüli vagy azt meghaladó mértékben. Mivel ez is bizonyítja, hogy a százhalombattai környezet szennyezett, nem is igazán tudni, örömhír-e, hogy a DHV, a DKV, valamint az Ipari Minisztérium szakembergárdájából megalakult s már javápan működik a környezetvédelmi akcióbizottság. A bizottság munkája, ajánlásai alapján a két százhalombattai nagyvállalat, valamint a városi tanács már korábban kidolgozta környezetvédelmi programtervét. Ezek szerint fokozott figyelemmel tárják fel a szennyező forrásokat, szigorúan érvényesítik a környezetvédelmi előírásokat, a lakó- és ipari területek közötti területet erdősítik. Százhalombatta egészség- ügyi inézményei vizsgálatokra, gyógyításra, megelőzésre már eddig is többet fordítottak, mint azt a város lehetőségei engedik. A Dunamenti Hőerőmű Vállalat azt kívánja elérni, hogy a közeli esztendőkben évi háromszázmillió forinttal részesülhessenek az általa elért eredményből, azaz részben visszatarthassák a költségvetési befizetéseket — ebből a pénzből, remélhető volna, hogy megoldják a környezetvédelmi gondokat is. A Dunai Kőolajipari Vállalat pedig azt szorgalmazza, hogy adózatlan nyereségből évente három- száz-háfomszázötvenmillió forintot fordíthasson Százhalombatta környezetének védelmére. A Pénzügyminisztérium azonban elutasította , a Duna menti gyáróriások kérelmét: nem fogadják el azt a javaslatot. hogy a költségvetési befizetések egy részéből oldják meg a víz, a levegő tisztábbá varázsolását. Viszont az a pénzügyiek véleménye, hogy a két nagyvállalat a központilag kezelt pénzeszközeit átcsoportosíthatja azokra a területekre, ahol a legszükségesebb feladatok megvalósítására helyben nem áll rendelkezésre elegendő pénz. „A környezetvédelmi előírások betartása elsősorban vállalati feladat, amelyhez szükséges forrásokat a termelő beruházások tervezésénél . is figyelembe kell venni” — mondják a Pénzügyminisztériumból. A DKV és a DHV viszont indokoltnak látná a kiemelt központi támogatást, annál is inkább, mivel a két nagyvállalat legkorszerűbb technikát képviselő új beruházásai a várost és környezetét tovább szennyezik. Hogy végül is ki fog fizetni a környezetvédelemért: a gyárak vagy a költségvetés, ma még biztosan nem lehet tudni. De egy bizonyos: Százhalombatta lakói sajnos alaposan megfizetnek. TBE ......... ' Mimiin.......... B ELPOLITIKAI KRÓNIKA A Független Jogász Fórum vezetésével kidolgozott és 12 párt valamint egy független jelölt által január 22-én aláírt választási etikai kódexhez való csatlakozását péntekig a Demisz, a Magyarországi Szövetkezeti és Agrárpárt, az MSZMP, a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Nemzet, a Magyar Rádió, a Pest Megyei Hírlap, az Újpesti Közösségi Televízió, a Kecskeméti Városi Televízió, a BME Építőmérnöki Karának lapja, hang- és videostúdiója, valamint további négy független jelölt jelentette be nyilatkozatban — közölte a fórum vezetője. © A múlt évihez képest 355 millió köbméterrel több -szovjet földgáz szállítására vonatkozó egyezményt írtak alá, melynek értelmében 6290 millió köbméter földgázt kapunk. © A meghívott 30 párt egyike sem küldte el képviselőjét a fogyasztói érdekvédelmi tanácskozásra. © Több országnak kell osztoznia a 24-ek által felajánlott támogatáson, vélte Melega Tibor kereskedelmi miniszterhelyettes az EK magyar tárcaközi bizottságának tegnapi ülésén. © A Magyar—Szovjet Baráti Társaság ügyvezető elnöksége üdvözli a szovjet csapatok kivonásáról folyó kormányközi tárgyalásokat. © Az Állambiztonsági Szolgálat belső elhárításának tisztje, Végvári József őrnagy átadta a Parlament vizsgálóbizottságának az összes olyan általa kijuttatott dokumentumot, amelyet eddig nem hoztak nyilvánosságra. © Tiltakozik a Természetvédők Szövetsége amiatt, hogy az idén is hoznak be Trabant személygépkocsikat. © Elsietettnek tartják a pártok az oktatási törvény módosításának Parlament elé terjesztését. Tiltakoznak az ellen, hogy a mérvadó politikai erők, szervezetek részvétele nélkül készít elő döntéseket a Művelődési Minisztérium.