Pest Megyei Hírlap, 1990. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-15 / 39. szám
1990. FEBRUÁR 15., CSÜTÖRTÖK 5 Betörtünk, de nem oda... Könnyen guruló gázpalackok Kapós cikk a gázpalack, erre mutat egyebek között az is, hogy ugyanazon a napon, történetesen január 30-án, két gázcseretelepre is betörtek a ráckevei körzetben. Nyikes Pál rendőrzászlós mesélte, hogyan fogták el, némi kitérővel, az egyik érdemes tolvajtársaságot. — Éjszaka jött a hívás az ügyeletre, hogy ismeretlen tettesek betörtek a ráckevei gázcseretelepré, és elvitték az ott talált palackokat. Azonnal helyszíneltünk, és megkezdtük a nyomozást, de mint utólag kiderült, vakvágányon haladtunk. Még azon az éjszakán jött a hívás Budapestről, a XX. Kerületi Rendőrkapitányságról, hogy ők igazoltattak járőrözés közben két gépkocsit, amelyen nagy- mennyiségű gázpalackot szállított öt férfi. Különböző meséket adtak elő arról, hogy találták, végül már azt akarták elhitetni, hogy eléjük gurult az úton a rakomány, ők csak összeszedegették. Na, gondoltuk, ők a mi embereink! — Azok voltak? — Tulajdonképpen igen, de mégsem egészen azok, akiket kerestünk. Szóval, kihallgattuk az egész társaságot; a 32 éves Kun János, a 27 éves Jakab István, a 38 éves Raffael László, a 33 éves Rostás Jenő, valamennyien megjárták már a börtönt. Még egy társuk volt, a 31 éves Gazdag Géza, ő valahogy meglépett, akkor még nem került elő. Kiderült róluk egyebek között az is, hogy vezetői engedély Bibliofilszalon Két részre osztva működik már a Központi Antikvárium (Múzeum körút 13—15.) Budapesten. Az et//\k részben a hazai és külföldi gyűjtök számára rendeztek be úgynevezett bibliofilszalont, ahol a vevők kényelmesen, ülve tanulmányozhatják a régi könyv- és metszetritkaságokat. A másik részlegben, az úgynevezett modern antikváriumban naprakész választékot találhatnak az érdeklődők. nélkül kocsikáztak az éjszakában, de hát gyalog aligha gyűjthettek volna össze több mint. harminc gázpalackot. — Beismerték a ráckevei betörést? — Hát azt nem, de a másikat igen. Azt mondták; felügyelő úr, kérem, mi a délegyházi telepre törtünk be. ezek a palackok onnan valók A másik balhét nem visszük! — Igazat mondtak? — Ellenőriztük, és kiderült hogy azon az éjszakán a dél- egyházi. telepre is betörtek, és a lefoglalt palackok valóban onnan származtak. Mint kiderült, italozás közben egyeztek meg, hogy gázpalackot lopnak, mert annak jó ára van, háromezer forint darabja. és könnyű értékesíteni. Időközben egyébként Gazdag Géza is előkerült, valameny- nyien itt vannak a fogdában. — Sa gázpalackok? — Sajnos, még azok is itt vannak az udvaron. Várjuk, hogy a TIGÁZ végre érte küldjön, és elszállítsák, mielőtt még felrobbannak. Ga. J. Veresegyházi „Plussz” Alapllvány a botfái halmok megmentésére Meddig lehet még bolondítani az embereket? A reklámszövegekből oly jól ismert vitaminkészítmények és a Plusz-C-vitamin Veresegyházon készül a nemrégen alakult Pharmavit Kft.-nél. E telephely ..boszorkánykonyháján” létrehoztak egy olyan pezsgőtabletta-gyártó üzemet, amilyet gyógyszergyárak között is csak kevesek birtokolnak. Az egyenletes minőség megköveteli a precíz technológiai fegyelmet és a szigorú tisztaságot. Ügy tűnik, hogy ez Veresegyházon sikerült, ahol hatalmas rozsdamentes üstökben keveredik az alapanyag. (Vimola Károly felvétele) Pályázat továbbképzésre Téma a honismeret Előreláthatólag a tavaszi szünetben, április 9—11-ig kerül sor Zsámbékon a honismereti szakkörvezetők továbbképzésére. A háromnaposra tervezett szakmai előadás-sorozat lehetőségét a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola, a Pest Megyei Pedagógiai Intézet, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a HNF Pest Megyei Bizottsága teremtette meg. A rendezvény szakmai vezetője dr. Kovács József főiskolai tanár, kandidátus. Az előadók is a szakma legkiválóbbjai lesznek. Mivel a továbbképzést alapítványok támogatják, ezért a résztvevőknek csak kisebb összegű hozzájárulást kell fizetniük. A tavaszi továbbképzésre pályázat útján lehet jelentkezni. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó személyi adatait és honismereti tevékenységének rövid leírását. Jelentkezhetnek rá mindazok, akik általános vagy középiskolában, művelődési házban, könyvtárban vagy valamely egyesület keretében honismereti szakkört vezetnek. A pályázatokat február 28-ig kell beküldeni a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola, Bálint Sándor Honismereti Szakkollégium címére 2072. Zsámbék, Lenin tér 3. Akik pályázatát elfogadják, azoknak részletes tájékoztatást küldenek a szervezők. A. P. Csakis optimista ember lehet az, aki újságírásra adja a fejét. Hiszen abban a reményben ragad tollat, hogy lendíthet a világ során. Ha mást nem ér el. legalább hozzájárul ahhoz, hogy kimozdítsa a bürokrácia kátyújába rekedt ügyeket. Azzal, hogy kikürtö- li a kisemberek gondját-baját, talán hozzájárul a megoldáshoz is. Mégis, a világ összes optimizmusa kevés ahhoz, hogy a százhalombattai halmok láttán még bízzon a zsurnaliszta az emberek tenni akarásában. jó szándékában. Annyiszor, de annyiszor írtunk már erről, hogy afféle örökzöldnek számító téma ez a lapnál. Hiszen mindig akad egy-két lelkes ember, aki teljes elánn'al veti bele magát a halmok megmentésébe. Ám, annyi akadály tornyosul előttük, hogy egy idő után rájönnek; szinte lehetetlen megoldást találni ezekre a bajokra. Aztán jönnek újabb és újabb emberek, akik zászlójukra tűzik e régészeti kincs megmentését. s azok ismét eljutnak a Pest Megyei Hírlap szerkesztőségébe. S újságírók sora írja meg siratóénekét a halmokról. Sokszor úgy tűnik már, hogy közeledik a megoldás, de aztán kiderül, hogy az egész lila kör csak, délibáb volt, csalóka remény csupán. A valóság ugyanolyan szomorú, mint volt egy-öt-tíz évvel ezelőtt. Míg égszakadás, földindulás van a politikában, csúcsra járatják a közéletet, a halmok sora változatlan. TERASZOS MŰVELÉS Továbbra is zártkertnek számít a terület, magánkézben vannak az ingatlanok. S — teljes joggal — a tulajdonosok szeretnének végre valamit kezdeni a telkekkel, szeretnének építeni rájuk. Mivel épí- tésd tilalom nincs érvényben a területen, akár alápincézett házakat is építhetnének, de ezekre nem adnak engedélyt a tanács szakemberei. Igaz, a mindenre elszánt tulajdonosokát ez nemigen akadályozza meg terveik végrehajtásában. Ma is teraszosan művelik a halmok oldalát, sok helyen éppen a közepén található valamilyen építmény. Jószerivel senki és semmi nem hozott határozatot, hogy évezredek kulturális öröksége ne pusztuljon el. SEGÉLYKÉRŐ LEVELEK Esztendők óta húzódik a rendezési terv jóváhagyása. A telektulajdonosok kivont karddal küzdenek jogaikért, a tanács nem mer tilalmat elrendelni. Valójában egyetlen megoldás létezik: ki kell sajátítani a területet, de ehhez súlyos milliók kellenének. S ez az, ami nincs. Igaz, tíz évvel ezelőtt sem volt meg az az összeg, amivel az egész ösz- szefüggő terület árát kifizethették volna. Apránként azonban az évek során állami tulajdonba kellett volna venni! Várhatóan márciusban kerül végrehajtó bizottság, majd tanácsülés elé a rendezési terv. Ennek megvitatását már évek óta halogatja a hivatal. Tény, hogy darázsfészekbe nyúlnak, ha bármilyen döntést hoznak. Ha elrendelik az építési tilalmat, a tulajdonosok hadüzenetére számíthatnak. Ha nem állnak ki mellette, a halmok pusztulására voksolnak. De dönteni kell. mert tovább az embereket se lehet bolondítani! A helyi Matrica Múzeum szakemberei alapítványt létesítettek a halmok és a földvár megmentésére. Ügy -ttéL* ték — teljes joggal —, hogy az értékes régészeti terület révén nemzetközi színvonalú bemutatóhelyet lehetne itt kialakítani. Ez szervesen kapcsolódhatna a világkiállítás koncepciójához. Annál is inkább aktuális ez a kérdés, mert Bécs közelében már kijelölték azt a történelmileg rendkívül jelentős területet, ahol szintén régészeti emlékek bemutatására vállalkoznak a világkiállítás idején, s természetesen azon tűi is az osztrákok. Az alapítvány felhívását eljuttatták minden szóba jöhető intézménynek és személynek. Elküldték a legtehetősebb hazai vállalkozóknak, keresik a csatornákat a magyarság szellemi örökségéért felelősséget érző külföldi milliárdosokhoz. Dr. Rákosi Ernőt, a DKV vezérigazgatóját is felcipelték a halmokhoz, hogy nyissa meg az alapítvány számára a vállalat bugyeilárisát. őszintén sajnálom a kőolajfinomító vezetőjét, hisz jól tudom, mint az ország egyik legnagyobb vállalatának fejéhez, hozzá fordul mindenki, aki pénzhez szeretne jutni. Ki tudja, hány és hány protokolláris ünnepséget fellett végigülnie, vé- gigállnia. végiglátogatnia, ahol ezreket, milliókat vártak tőle. S még hány helyre fogják ezért meginvitálni, hány tanácskozáson kell még részt vennie, s hány alapítványt kell még aláírnia? Mindenesetre a régészeti alapítvány szervezői bíznak benne, hogy ez alkalommal is számíthat a város a DKV-ra. EZ AZ A PILLANAT l Ugyanakkor egy másik vo-' nalon is elindultak a szakemberek. s elsősorban Poroszlai Ildikó, a múzeum igazgatója. Elhatározta, hogy szorgalmazza a terület természeti védelem alá vonását, hiszen ez a tilalom kimondását vonja maga után. Lehet, hogy ez lesz a járható út. A megyei tanács elnöke, dr. Balogh László tá- snergat ja - az elképzelést. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az alapítványhoz máris hozzájárult a megyei tanács ötvenezer forinttal. Ám a védelmet a helyi tanács testületé mondhatja ki. Jószerivel már csak azon múlik a dolog, hogy mikor tűzi napirendre a kérdést a testület. Lesz-e erre gondja a tancsának, vagy a következő testületre bízza a döntést? Annyi minden fontos ezekben a hetekben, hónapokban. Félő, hogy ismét félreteszik a halmok ügyét. Ha belátható időn belül nem mondanak á-t, vagy b-t, lehet, hogy a pillanatnyi érdekek ismét meghiúsítják, hogy kimozduljon az ügy a holtpontról. S akkor újra az a helyzet áll elő, ami tíz éve egyfolytában van. A téma megszállottjai, az újságírók afféle imamalomként hirdethetik a terület hallatlan értékét, jevelek, cikkek sora születik annak érdekében, hogy történjen valami a megmentésükért. Ez az a pont, ez az a pillanat, amikor tenni kell, és tenni lehet. Hát azok, akiknek ez a dolguk, tegyenek is végre valamit ezért a kincsért! ^ Fiedler Anna Mária Ha minden igaz, idén kivonulnak hazánkból a szovjet hadsereg alakulatai. Egykor — úgy mondták — szabadságot hoztak, most kifizetetlen villanyszámlákat, lelakott épületeket, lövöldöző kiskatonák gyászos emlékét hagyva maguk mögött távoznak. És még valami itt marad utánuk: a félelem. Egy generációban bennszűkölő érzés, azoknak az embereknek a félelme, akiknek 44—45-ben nem szabadulást jelentettek az orosz tankok, hanem ellenkezőleg: rabságot. Taksonyban sokan vannak így. Hatvan-hatvanöt-hetven évesek ma ezek a férfiak és nők, vezetéknevük kétséget kizáróan utal származásukra. Svábok. Vagyis ellenségek. Fasiszták, volksbundisták, néha egyszerűen csak németek. Negyvenötben nem válogatott az indokokban Nagy Keleti Testvérünk. Ki tudja már, hány faluban dobolták ki akkoriban, hogy másnap — esetleg két-három nap, vagy egy hét múlva — mindenki jelentkezzen a községházán. Taksonyban, Szigetcsépen, Szigetbecsén, Újhartyánban, Pilisvörösvárott és a többi sváb lakta településen valahogy így kezdődött a malenkij robot története. Málenkij robot (1.) vittek mindenkit válogatás nélkül..." Malenkij robot — azaz kis munka. De az igazsághoz közelebb kerülünk, ha úgy fogalmazunk, nagy szenvedés. Mikor az életben maradottak között a malenkij robotról kérdezősködtem, a barátságos arcokra páncél kerül. Baj lehet ebből, magyarázzák az emberek. Nem lehet még mindent elmondani. És néha leplezetlenül kibukik az igazság is. Félünk, hangzik el újból a szó, aegyvenöt évvel a háború vége után. Járom a taksonyi házakat, a mosolyok megfagynak, a ráncok nyugtalan re- dőkbe rándulnak jöttömre. Aztán végül találok valakit, aki hajlandó beszélni. A megszólaló férfi is, felesége is öt esztendőt töltött az ukrajnai Novidombaszban. Mikor beva- gonírozták őket, egyikük sem töltötte még be a huszadik évét. Ha valakinek, hát nekik van mit számon kérniük az élettől, bárkitől. A felcsapó indulatokkal elmesélt történet végén mégis megkérnek, nevük ne szerepeljen az újságban. Névtelenek akarnak maradni, akár a többi taksonyi, akik mind áldozatok voltak a történelem e szégyenteljes epizódjában. A férfi mégis azzal kezdi, hogy az igazságot azért el kell mondani. Lássuk hát, mi történt valójában! Az előzmények — Nekünk 44. november 4-én az Örkény felől erősödő ágyúdörgés jelezte először, hogy közelednek az oroszok. Aztán hat hétig megrekedt a front. Emlékszem, a pincében töltöttük még a karácsony estét is. Sokáig 14-15 német tartotta a szigetet, de végül nem bírták tovább, és mindent elfoglalt a Vörös Hadsereg. Hogy mi volt, akkoriban ...? Hát kérem, frontállapotok uralkodtak. Az oroszok ittak, hajku- rászták a nőket, vitték, ami a kezük ügyébe esett. December 28-án dobolták ki, hogy harmadikén — mármint 1945. január 3-án — a 18 és 40 év közötti nőknek, valamint a 16 és 45 év közötti férfiaknak malenkij robotra kell jelentkezniük. Ez szinte minden családot érintett, mert egy-két tanító kivételével gyakorlatilag az egész falut svábok lakták. Pedig nem éltek köztünk volksbundisták, sőt, egyesek még beszélni sem igen tudtak németül. Mindegy, vittek az oroszok válogatás nélkül mindenkit. Először azt hallottuk, három hétre Szolnokra megyünk a lerombolt pályaudvart építeni. Es pontosan öt év múlva jöttünk vissza, 1949 végén Ukrajnából. Már aki visszajött... Az utazás — Igazából Ceglédbercelen tudtuk meg, tulajdonképpen hová megyünk. Marhavagonokban szállítottak bennünket. Negyven-negyven embert zsúfoltak egy kocsiba, ránk vágták az ajtót, aztán irány a Szovjetunió. Egy hónapig tartott az út. Közben persze még dúlt a háború, gyakran megesett, hogy más, fontosabb szerelvények miatt vesztegelnünk kellett. Maga az utazás szinte leírhatatlan volt. Vágtunk például bicskákkal egy lyukat a padlóba, ez szolgált a későbr biekben illemhelyül. Az oroszok tudták, hogy akad egy kis otthonról hozott étel a vagonokban. ellátást ezért jóformán semmit nem kaptunk. Talán Romániában jártunk már, amikor elénk löktek valami szárított birkahúsfélét, és azt hiszem, Kisinyovban adtak egy kevés dohos, meleg kását. Vizünk nem volt. A havat kapartuk le az ablakon keresztül a tetőről, és olvasztottuk fel, hogy megigyuk. Egyszer megálltunk a mínusz 30 fokos hidegben az Olt folyónál, na, akkor tudtunk vizet szerezni. Hogy mégsem pusztultunk éhen az úton, az annak köszönhető, hogy még tartott az otthonról hozott erő, bírtuk a nélkülözést, a szenvedést. Hát így érkeztünk meg február 2-án Novidombaszba. A láger — Ukrajnába kerültünk, a Szovjetunió legfontosabb szén- lelőhelyére, Sztalinótól — a mai Donyecktől — úgy 60 kilométerre. Volt vagy 10-15 láger egy körülbelül 20 kilométeres körzetben, lengyelekkel, németekkel, magyarokkal és orosz foglyokkal vegyesen megtöltve. Minket szerencsére egy elítlágerben helyeztek el, amit, mert közel feküdt a központhoz, gyakrabban ellenőriztek. így sikerült egy csomó visszaélést, parancsnoki hatalmaskodást megúsznunk. Persze, akadtak pechesebbek is. A feleségem például egy olyan pincebarakkban lakott egy ideig, ahol magasan állt a talajvíz. Köveket kellett a férfiaknak lehordaniuk, hogy egyáltalán közlekedni lehessen odalent. A patkányokról szinte már beszélni sem érdemes ezek után. A lágereket egyébként kétszeres szögesdrót kerítés vette körül, általában minden sarkon őrtoronnyal. A barakkokban kétoldalt emeletes priccsek sorakoztak, középen kőből épült kályha állt, tetején vaslappal. Aki tudott, mindig lopott szenet, mert nemritkán mínusz 25-30 fokos hidegben fagyoskodtunk. De mégsem ez tűnt a legelviselhetetlenebbnek, hanem a szél. Az ember egy idő után ugyanis már nem érzi, mennyivel alacsonyabb a hőmérséklet, mint máskor. Ráadásul nagy hidegben a levegő sem mozdul. Mínusz 15-18 foknál viszont a szellő is borzalmas. Novidombasz pedig egy fennsíkon terült el, amit át- meg átjártak a szelek. Szóval iszonyatos volt. Falusy Zsigmond (Folytatjuk.) Mennyei küldemény „Mennyei küldeményt” kézbesítettek a szelek a minap Grüntner Elemérné kórházi takarítónőnek. Az asszony mát- ranováki otthonában arra lett figyelmes, hogy a háza melletti erdőszélre színes gyermeklufik ereszkednek le. A csokorba kötött öt léggömb spárgáján öt kartonlapocskát talált, rajtuk számára kibogozhatatlan írással. A fordításból kiderült, hogy a szállítmányt az olaszországi Ancona tartomány két városából, Senigalliából és Morro d Albá- ból indították útnak itáliai békeaktivisták. A békemozgalomban való részvételre buzdító mondatok légvonalban számítva is több mint hétszáz kilométeres utat tettek meg a Nógrád megyei településig, ahol az abszolút üzemanyag- takarékos járművek egyike kipukkadt. Miután az üzenetet pontos névvel, címmel jegyezték a feladók, a salgótarjáni megyei kórházból dr. Cseplák György bőrgyógyász főorvos válaszlevélben nyugtázta a küldeményt.
