Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
1990. JANUAR 6., SZOMBAT Hazai szerzetesrendek KOLDULÓ BARÁTOK Trianon után a ferences rendházak jókora része a határokon kívülre került. Maga a stefanita rendtartomány Erdélyben nemcsak a a katolicizmusnak, hanem a magyarságnak is egyik végvára lelt. A délvidéki ladiszlata provincia nagy része szintén idegen uralom alá ■ jutott. A Horthy-korszakban hazánkban mindössze két ferences provincia élt: a mariánusoké (az ő központjuk a pesti Ferenciek terei rendház volt) és a kapisztránusoké („az országúti ferenceseké” — központi rendházuk Budán, az akkori Margit körúton állt.) A két háború között a rend ismét virágzásnak indult. Tizennégy új rendházat alapítottak, főként nagyobb városokban. A mariánus provincia Esztergomban új gimnáziumot és diákotthont létesített. Számos népszerű ferences hitszónok működött ebben a korszakban, közülük talán a legnépszerűbb az első tábori püspök, P. Zadravecz István volt. 1945 után a mariánus provinciának tizenöt rendháza és temploma működött (Budapesten és a Dunántúlon). A rendi teológusok a szombathelyi kolostorban lévő Ferences Teológiai Főiskolán kaptak kiképzést. Ott hét teológiai tanár működött, s 1949-ben huszonnégy növendékük volt, 1950-ben a ferences rend mariánus provinciáját is megszüntették. Ekkor százötvenegy szerzetes pap, százegy fráter és huszonhét növendék élt a rendben. Fő munkaterületük ekkor is a lelki gondozás, a hitoktatás és az iskolai oktatás maradt. A ferences harmadrendnek pedig mintegy 13 ezer tagja élt és dolgozott világiként meg a Szent Ferenc-i életeszmény szerint.' A rendnek közös vagyona sem volt. Mint szigorúan kolduló rend, csak a lelkipásztori tisztéletdíjakból és a hívek adományaiból tartották fenn magukat. Az 1980-as évek derekán az egykori mariánusok közül még mintegy félszáz barát élt, s ezek fele lelkészként működött. Tovább működhettek A kapisztránus rendtartomány szerencsésebb volt. 1945 után huszonöt rendházuk volt, a budai központtal együtt/ A provencia kolostorainak többsége a Dunától keletre elterülő országrészbein „ található. A lcapisçtj ránusok tartományi teológiai főiskolája Gyöngyösön működött (1950-től Esztergomban, majd 1968-tól a pasaréti rendházban). 1950-ben a ka- pis?tránus provincia tagjainak száma mintegy háromszáz volt, ebből száznegyvenöten fölszentelt papok voltak. A rend kiemelkedő szerepet töltött be az 1945 után is igen eleven hitéletben. Évente ekkor mintegy négyszáz lelkigyakorlatot vezettek ferences atyák, hívták őket nyolcnapos missziók tartására és a még népszerűbb háromnapos triduumok, lelkigyakorlatok vezetésére. 1950-től a kapisztránusok korlátozott keretek között mintegy hatvan taggal tovább működhettek, de csak mint tanítórend. Így átvették a mariánusok esztergomi gimnáziumát, s megkapták a szentendrei egyházközösségi gimnáziumot. A rendi kereteken kívülre került atyák közül mintegy negyvenen kaptak egyházmegyei beosztást, a többieknek világi foglalkozást kellett választaniuk. 1985-ben a rend keretében élt itthon negyvennégy pap, tizenhárom fogadalmas és öt újonc. A ferences rend mariánus provinciája napjainkban ismét megkezdhette működését. Szellemi kisugárzása A minoriták (Ordo Fatrum Mino- rum Conventualium; O. F. M. Conv.) A ferences rend mariánus provinciától különültek el 1619-ig. Hazánkban a XVII. század elejétől telepedtek le, s fő foglalkozási területük mint kolduló rendnek, a lelkipásztorkodás volt. Trianon után a minorita provinciának mindössze négy rendháza maradt: Egerben (ahol a központ volt), Nyírbátorban, Miskolcon és Szegeden. Az 1950-es feloszlatáskor huszonöt szerzetespap és tíz laikus testvér élt a rendben. A minoriták abban különböznek az obszerváns ferencesektől, hogy ők eredetileg nem remeteként éltek, hanem konventben, rendházban. A szegénységet is enyhébben értelmezték. A minoriták elfogadtak pénzbeli vagyont és ingatlant is, s azt aztán közösen birtokolták. A két irányzat között eleinte igen éles viták folytak arról, hogy melyikük testesíti meg az eredeti' Szem Ferenc-i életeszmenyt. A hazai minorita rend kiváltsága volt az is,,hogy A774 óta ők látják--el a római Szent Péter-bazilika magyar nyelvű gyóntatójának a tisztét. A kapucinusok (Ordo Fratrum Mi- norum Capuccinorum; O. F. F. Cap.) rendje szintén a ferences rendből vált ki, annak szigorúbb ága. A XVI. század elejétől működő rendre a szigorú életmód, áldozatkészség és szegénység a jellemző. Ök Szent Ferenc reguláját valóban szó szerint meg akarják tartani. A latin papságtól eltérő módon szakállt viselnek, rendi ruhájukhoz pedig hegyes végű csuklya (kapucni) tartozik. Megszentelő életmódjukhoz lelkipásztori munka, igehirdetés, népmissziók tartása. sőt, a pogányok közötti misz- szionáriusi munka társult. Magyarországon a XVII. század második felében telepedtek meg a Felvidéken és a Dunántúlon, de a rend nem lett valami nagy, 1920 után hét rendházuk működött, mindegyik mellett plébánia is volt. A rendházakból az 1930-as években szerveződött a magyar kapucinus provincia. Az 1950. évi rendelet ezt a rendet is szétszórta. Ekkor a hét rendházban negyvenegy szerzetes pap, huszonkét laikus fráter és nyolc papnövendék élt. Közülük mintegy tíz kapott lyl- készi beosztást. A karmelita (Ordo Fratrum Dis- calceatorum B. Maria V. de Monte Carmelo, O. C. D.) rend eredetç a Szentföldre, a keresztes háborúk korába nyúlik vissza. A XII. század derekán az ottani Kármel-hegyen (innen az elnevezés) egy keresztes vitéz tizedmagával egy régi keresztény kolostor romjain remeteközösséget hozott létre. A kármeliták ezután az Iszlám terjedése elől menekültek nyugatra. A XIII. század közepén a pápa a kármelita rendet remeterendből kolduló renddé minősítette. Később a rend különféle reformok következtében több ágra szakadt, így lettek sarus, illetőleg sa- rutlan kármeliták is. Közös szerzetesi életük elsősorban elmélkedő, de emellett prédikáltak, népmissziókat vezettek, lelkigyakorlatokat tartottak, Magyarországon még Mohács előtt megtelepedtek, de rendjük különösebben nem terjedt el. (Előbb mindkét ága működött, később a sarus kármeliták megszűntek.) Újabb alapítások a XX. század elejétől ismeretesek. A rend központja Buda volt, önálló magyar provinciává is ekkor szerveződött. A rend teológiai főiskolája Keszthelyen működött. Talán a legismertebb kármelita templom és kolostor Győrött volt; szellemi kisugárzása az egész környékre kiterjedt. Az 1950-es feloszlatás hat rendházában mintegy hatvan szerzetespapot és huszonnégy kisegítő testvért talált. Ezeknek mintegy a fele ma is él. A kármeliták rendi öltözete gesztenyebarna reverenda bőrövvel, ska- puláréval és fehér palásttal. A betegek ápolásáért A Szűz Mária szolgáinak nevezett szervita (Ordo Servorum Mariane: O. S. M.) rendet 1240-ben hét firenzei polgár alapította, mint remeterendet. Hazánkban a középkorban nem telepedtek meg. A XVIII. századtól volt néhány kolostoruk, de igazában a XX. században lettek népszerűek. A szervita kolostorok életét szigorú regula szabályozza, s a szerzetesek klauzurában élnek. A rendtagok közül a pappá szenteltek ötökfofjadalmasok, mellettük vannak a világi segítő testvérek, s ők szintén örök fogadalmat tettek. A szervita rend feladatai közé tartozott a Maria-kultusz ápolása. (A Szűzanya gyászára emlékeztetve a rendtagok ruházata fekete habitus, bőröv és skapuláré csuklyával.) A rend lelkipásztori munkát végzett, több Má- ria-kegyhelyet is elláttak. Két, máig legismertebb rendi templomuk a pesti Szervita téri és az egri. Ezeken kívül még Máriaremetén és Makón is volt rendházuk. A budai hegyekben az övék volt a makkosmáriai meg a csatkai Szentkút-kegyhely.. Ezenkívül néhány plébániát is elláttak. Az 1950-es feloszlatáskor a szervita rendtartománynak huszonnyolc páter és tizenhárom laikus testvér volt tagja. Ma már csak né- hányan élnek közülük. Az irgalmas rend (Ordo Hospitalo- rius S. Joannis de Deo: O. H.) a legjelesebb férfi betegápoló szerzetes- rend. Alapítója egy granadai férfi, Istenes Szent János volt. , Hazánkban a XVII. század közepén telepedtek meg, de csak a XIX. század derekán váltak önálló magyar provinciává. Trianon után öt városban volt rendházuk: Budapesten, Egerben, Pécsett, Pápán és Vácott. A provincia székhelye Budapesten volt. A rendnek öt kórháza volt, Budapesten, Pápán, Pécsett és Egerben, Vácott szellemi fogyatékos gyermekeket ápoltak. Intézményeiket 1950-ben államosították. A feloszlatáskor az irgalmas rendnek negyvenhat tagja volt. közülük három orvos, tizenkét gyógyszerész és négy lelkész. A magyar irgalmas rend tagjainak volt a kiváltsága, hogy a kialakult szokásjog alapján Szent István ünnepén, augusztus 20-án a körmenetben ők vihették a Szent Jobbot. Gergely Jenő történész (Következik: Jezsuiták, piaristák és a kongregációk.) Mélytüzű rubinok, smaragdok REMEKMŰVEK A CÁRI KINCSTÁRBÓL Vésett, szegecselt sisak (Törökország, XVI. század vége, Romanov herceg tulajdona volt) A moszkvai nagyhercegek által a 14. században alapított kincstárból érkeztek hozzánk a drágakövekkel, gyöngyházberakással díszített arany és ezüst vadász- és lovas díszfegyverek, lószerszámok. A hajdani kincstár a főlovászmes- teri hivatalt és a fegyvertárat foglalta magába, az előbbi az uralkodót és kíséretét látta el lovakkal, kocsikkal, lovasfelszereléssel. A fegyvertár a dísz- és vadászfegyverek, a követi ajándékok és a kereskedelmi úton megszerzett tárgyak örzőhelye volt, amely mellett fegyverműhely is működött. Moszkva cárjai mindig is pompakedvelő uralkodók voltak, akik egyre több kincset gyűjtöttek össze a fegyvertárba. A 16. században, amikor Rettegett Iván a doni kozákok támadása elől kiüríttgtte Moszkvát, a fegyvertár kincseit 450 lovas szán menekítette Novgorodba. Jelentősen gyarapította a gyűjteményt Nagy Péter cár, különösen a .svéd háborúkban szerzett hadizsákmánnyal. 1806-ban a kincstár múzeummá alakult. 1917-től nyilvánosan is látogatható közgyűjtemény; ma a Moszkvai Kreml Állami Múzeumai elnevezésű, majd húsz intézményt magába foglaló gyűjtemény leghíresebb része. A Parádé és vadászat a 17. századi Oroszországban alcímet viselő budapesti kiállításra százegy különleges műtárgy érkezett, amely ilyen összeállításban most szerepel először külföldön. (Az összeállítás az orosz uralkodók ünnepi felvonulásainak nagy politikai jelentőségét idézii.) Pompásak azok a lószerszámkészletek, amelyeket sokféle ötvöstechnika alkalmazásával orosz mesterek készítettek. Figyelemre méltó az az 1673-ban készült íjtartó tegez, amely1 Szövött, hímzett, vésett nyereg (Törökország, XVII. század) Cím fölött: Homlokdísz (orrozó) (Törökország, XVII. század közepe) nek teljes felületét arany- és ezüstfonállal hímezték ki. Középső részén a Kreml képe látható, lent az uralkodói címer, és a cári birodalomhoz tartozó országok és tartományok címerei. (E motívumokat tartják a legkorábbi teljes orosz címerábrázolásnak.) Iránból, Törökországból származnak azok a nyeregtartók, kantárok, nyergek, amelyeket diplomaták, követek, gazdag kereskedők ajándékoztak az orosz uralkodóknak. Iránból I való az a fejdísz, amelyet Nagy Péter apja, Mihail Fjodorovics cár 1635-ben kapott a lova számára. A dísz homlokrészét teljes felületén hatalmas drágakövek díszítik, mintázatát pedig rubinból, smaragdból, türkizből kirakott arabeszkek, növényi ornamensek alkotják. Kínából kapták az orosz cárok azt a különleges, 17. századi nyerget, amelynek aranyozott bronzszegélyét és kengyelpárjának kerek alsó részét színes gyöngyházberakás, valamint sárkány- és apró virágmotívumokból készült rekeszzománcok díszítik. A díszfegyverek legnagyobb részét a fegyvertár szolgálatában álló ötvös- és fegyverkovácsmesterek készítették. A puskatust, a pisztolymarkolatot csont-, gyöngyház-, ezüst-, teknőc- és nemesfémberakással díszítették, a zárszerkezet részleteit pedig fantáziadús, vésett figurákkal, a fegyvercsöveket arany- és ezüstberakással ékesítették. Van a kiállításnak magyar vonatkozása is. Nagy Péter szablyája, amely a 17. században készült. Az egyszerű kivitelű, kovácsoltvas és ezüstszablya a Kreml korabeli leltára szerint Magyarországról került a cárhoz, hogy közelebbről mely vidékről, milyen mestertől származik, annak kiderítése még a kutatókra vár. tkádár)
