Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
1990. JANUÁR 6., SZOMBAT STEFÁNIÁI EDIT: ÜNNEP MARADOK Na, most itt van nekem Amerika, mondhatnám, ha éppen nem jutna eszembe jobb erről az új jogomról ebben az új évben. Már néhány napja, hogy értesíthettem volna a rendőrséget ama szándékomról, hogy köszönöm, szép volt, jó volt, de most már ide nekem az útilaput. Ez persze nem volna igaz, mert se szép nem volt, jó meg pláne nem, de az útlevélosztály nem gyóntatóhely (annyira), a ki- vándorlási törvény pedig azt, a múltat már meg nem szépíti. Jó ugyanis az lett volna, ha akkor mehettem volna Amerikába, amikor pem mehettem. Persze. Mehettem volna, volt énnekem útlevelem, csak éppen pénzem nem. Persze. Pénzem is volt, eljutottam belőle Kőbánya alsóra, csak későn, pont lekéstem a floridai csatlakozást. így aztán hiába is vártak volna ott, ahol eszükben sem volt pont engem várni, a négereket is inkább küldték. Na hát ezért nem mentem akkor. Most meg már késő. Zsuzsimnak esténként mesélni kell, és mégsem cipelhetek magammal egy ilyen pöttöm lányt keresztül az Andokon. Jó neki a Csúcshegy. Ülünk a vityilóban, lapozgatjuk a, képes újságot, nézegetjük a kék tengereket, az óceán is olyan, csak nagyobb, látunk egzotikus szigeteket meg csillogó felhőkarcolókat, autócsodákat meg házcsodákat meg micsodákat. Néha azon kapom magam, hogy a könyökömön jön ki Amerika. Pedig most már a Trabantomat röpülőjegyre cserélhetném, a nyaralómért kapnék néhány göncöt az útra, és a lakásomat még a feketepiacon is dollárral válthatnám. És olcsón megúsznám ezt az egészet. Pláne, ha nem retúrjegyet vennék. És hogy örülnének azok ott nékem. Egy köztársasági állampolgárnak, na jó, nem tud angolul, de büszkén tűri. A négerek se tudnak magyarul. Csakhogy én most már nem megyek. Megvárom, amíg kibontakozik nálunk a cigánykérdés, ők ugyanis tudnak magyarul, megvárom, amíg fölépülnek a felhőkarcolók meg az adósok börtöne, elleszek itt addig, amíg nem utálják le a kétüteműmet végleg az utakról a turbó-dízel micsodák, és most már ki- bekkclem, amíg többmilliós adócsalásért be nem idéznek a rendőrségre. Maradok. Kerül, amibe kerül. —Ja Néhány meggondolatlan lépés elég hóm AZ INFLÁCIÓTÓL MENTS MEG URAM MINKET Közkézen forogtak, majd a hivatalos híradásokba is bekerültek a különféle listák a várható drasztikus áremelésekről. A hús és a tej, illetve az ezekből készülő termékek döbbenetes drágulását immár tényként kell tudomásul vennünk. Méghozzá úgy, hogy fogalmunk sincs róla, vajon a bérek emelése követi-e majd az árakat. Ami pedig az ügyben a legnehezebben megemészthető: egyáltalán nem biztos, hogy jó, ha követi. Mielőtt az olvasó meglincselés céljából keresné a szerzőt, kérem hallgattassák — azaz olvastassék — végig. Az árak felszabadítása A januári inflációs hullámnak története van. Szeptemberben a TOT és a MÉM képviselői kérték- követelték a kormány vezetőitől az élelmiszerárak teljes felszabadítását. Arra hivatkozva kérték ezt, hogy az élelmiszerárak nem piaci árak, hanem szociálpolitikai szempontokat érvényesítettek, s így a termelőknek nem nyújtanak fedezetet sem a kellő jövedelmezőségre, sem pedig tevékenységük — az élelmiszer-termelés — fejlesztésére. A kormány vezetői igent mondtak, hiszen a gazdaságpolitikát ás a szociálpolitikát — amit a múlt rendszer vétkesen összemosott — valóban külön kell választani. A megélhetésről nem mesterségesen alacsonyan tartott élelmiszerárakkal, hanem a piaci árak mellett önálló és erős, szociálpolitikával kell gondoskodni. Igent mondott az Országos Árhivatal is — de csak elvben értett egyet. Elnöke hangoztatta: az árakat valóban fel kell szabadítani, ám nem minden előkészület nélkül, nem vaktában. Ahhoz ugyanis, hogy a termelők sok évtizedes sérelmeiket mintegy visszamenőlegesen is orvosolva, most ne diktálhassanak irreálisan magas árakat, a féken- tarfás bizonyos eszközeire van szükség. Ilyen eszköz lehet mindenekelőtt jelentős árukészletek állami tartalékolása, ami — szükség esetén — módot nyújt a piaci beavatkozásra. Pontosabban arra, hogy ha a termelők irreális árakat diktálnak,, akkor az. állam olyan mennyiségű árut dobhasson piaiéra, ameny- nyi enyhe túlkínálatot teremt, vagyis piaci, korlátokat állít a féktelen áremelés elé. Azt is szükségesnek látta az árhl- vatal elnöke, hogy másként szabályozzák a termelők exportérdekeltségét. A jelenlegi erős érdekeltség ugyanis szintén akadályozhatja aqnak az enyhe túlkínálatnak a fenntartását, ami az infláció fékezéséhez nélkülözhetetlen. Szükségesnek tartotta továbbá olyan információs rendszer kiépülését, amely a kormány számára íe- hetövé teszi a készletek alakulásának napi ismeretét. Bár a kormány vezetői ezzel Is egyetértettek, s felszólították a MÉM és a Kereskedelmi Minisztérium irányítóit a piacstabilizáló intézkedések meghozatalára, azok a felszólításnak egyelőre nem tettek eleget. Ezért decemberben az árhivatal elnöke kijelentette: a várható történésekért nem vállal felelősséget, nem hajlandó elrendelni az élelmiszerárak felszabadítását. A kormány válaszként a MÊM-re ruházta át az árhatósági funkciót, ami ebben az esetben annyit tesz, hogy a MÉM elrendelheti az élelmiszerárak felszabadítását. Esély a megfékezésére És a MÉM elrendelte, a felszabadítás megtörtént. Több történt, mint az említett közkézen forgó listának a valósággá válása. Több, mert ha a hús, a tej és a kenyér drasztikusan drágul, akkor a mindenki által megvásárolandó termékek többletköltségét kivétel nélkül mindenki igyekszik továbbhárítani. S ha ez mindenkinek sikerül — így a bérből élőknek is, lévén a bérszabályozás szintén liberalizált —, akkor bekövetkezhet az, amitől tartani kell, és aminek nem lenne szabad bekövetkeznie: elszabadul az inflációd és ellenőrizhetetlenné, irányíthatatlanná válik. A vágtató infláció — ha ne adj’ isten bekövetkezne — kíméletlenül sújtja a lakosságot. Állandó nyugtalansághoz vezet, hiszen az emberek zsebében már nemcsak a nehezen összekuporgatott megtakarítások olvadnak szét, hanem az előző héten, esetleg napon felvett bérek is. Másfelől: ha nem sikerül gátat szabni a folyamatoknak, akkor megszűnik a racionális gazdasági kalkuláció lehetősége is. A gazdálkodókat többé nem orientálják az árak, mert minden árváltozás hatását elmossa az árszínvonal általános és gyors emelkedése. Az ilyen gyorsuló infláció — ha bekövetkezik — aláássa a piacgazdaság természetes szelekcióját: a hatékony és a nem hatékony termelés egyaránt igazolódni látszik. Aki árat akar emelni, annak nem kelt bevallani, ha netán rossz munkát végzett, elég arra hivatkoznia, hogy költségei folyamatosan emelkednek. Az infláció ilyen, felgyorsulását kívánta megakadályozni az árhivatal — eddig eredménytelenül. Ha a kormány nem teremti meg azokat a beavatkozási lehetőségeket, amelyek lassíthatják a drágulást, akkor csupán egyetlen kiskapu maradhat nyitva: a fizetőképes kereslet fé- kentartása. Amennyiben az irreális árakat csak nagyon kevesek képesek megfizetni, akkor a termelők rákényszerülnek az árak lassabb emelésére, illetve az árak csökkentésére. Bármilyen fájdalmas is tehát, de tény: ha a bérek nem. követik azonnal az árakat, csak akkor marad esély az infláció elszabadulásának megelőzésére. Noha ez súlyos megpróbáltatást jelentene a lakosság számára, mégis alighanem kisebbet és rövidebb ideig tartót, mint a vágtató infláció, amely végképp elolvasztja a családok minden megtakarítását és feldúlja, összezilálja a gazdaság egészét. Még reménykedhetünk Ez a veszély természetesen csak akkor fenyegeti az országot, ha a kormány nem teremti meg a beavatkozás említett, az árhivatal által javasolt garanciamechanizmusát. Még reménykedhetünk benne, hogy , megteremti. r Magyarország egyszer, 1946-ban, már beírta magát a rekordok könyvébe a világtörténelem legsúlyosabb inflációjával. Akkor viszonylag hamar véget lehetett vetni á pusztító folyamatnak, mert erős, a nép bizalmát bíró kormány volt hatalmon, amely — árutartalékok képzésével, a belső piac valamelyes stabilizálásával — megteremthette, és meg is teremtette a jó pénzt, a forintot. Most nem szilárd a hatalom, labilis a politikai helyzet,' megosztott és bizalmatlan á társadalom. Vajon lesz-e erő, amely képes kemény kézzel véget vetni az inflációnak, ha — meggondolatlan lépések következtében — netán valóban elszabadul? Gál Zsuzsa Negyven tonnát tüntettek el fifi HÚSEVŐ DINOSZAURUSZ Rendkívül ritka őslénykori leletre bukkantak amerikai tudósok az egyesült államokbeli Colorado állam északi hegyvidékén. A Robert Bak- ker vezette kutatócsoport' hosszan tartó ásatások után bukkant rá egy több mint 130 millió éve élt húsevő dinoszaurusz, az Epaterias Amplexus állkapcsára, farokcsontjára és mellcsontjainak maradványaira. A tudósok szerint a húsevő dinoszaurusz legalább akkora volt, mint à hatvanmillió évvel később élt és eddigi ismereteink szerint legnagyobb őslény, a Tyrannosaurus Rex. Az Epaterias Amplexus hossza elérte a tizenöt métert és évente mintegy 40 tonna húst fogyasztott el. A szakértők szerint az állat erős farkából arra lehet következtetni, hogy ugyanúgy ugrálhatott Colorado akkor még sík vidékein, mint ma a kenguruk Ausztráliában. A kutatók eddig csak két hasonló leletre bukkantak, s most abban bíznák, hogy a több hiányos leletből rekonstruálni lehet a régen kipusztult monstrum teljes csontvázát. Tények, összefüggések csokra ÁRULÓ VOLT EGER KAPITÁNYA? Történelmünknek kevés olyan alakja van, aki olyan mélyen ivódott nemzeti tudatunkba, mint a törökellenes harcok szinte jelképpé magasztosult egri várparancsnoka, Dobó István. Jelentős mértékben járult ehhez hozzá Gárdonyi Gézának az egymást váltó nemzedékek széles köre által olvasott regénye, az Egri csillagok, amely révén a vár védelmének irányítója úgy él bennünk, mint az önfeláldozásra kész haza- szeretet, a bátorság, a helytállás mintaképe, noha életét kevesen ismerik igazán. Ennek pótlására ad lehetőséget Hóvári Jánosnak a Labirintus sorozatban megjelent könyve, A hűtlen Dobó. A cím meghökkentő: ismét egy közismert történelmi nagyságunk befeketítéséről, gyalázásáról olvashatunk? Gárdonyi mesterien rejtette el művében Bornemissza Gergely későbbi sorsát sejtető utalását, de ugyanúgy beleszőtte egy jóslatba Dobóét is, amely szerint az egri dicsőség után „vörös és fekete madarak szállnak egymás után. De sötétség következik . ". '. Nem látok többé semmit... Lánccsörgést hallok ..Miféle sorsot takargat e jóslás? Valójában mi lett a sorsa a csaknem mitikussá nőtt egri hősnek? Hóvári műve bőséges forrásanyagra támaszkodva választ ad rá. Felvázolja a Dobó család eredetét, bemutatja a hús-vér ember főurat, akit kortársai az átlagosnál kapzsibbnak tartottak, s akinek a jobbágyaihoz, osztályos társaihoz fűződő viszonya semmiben sem különbözött a kor földesuraiétól. Az egri győzelem után erdélyi vajdaként Ferdinánd oldalán harcol,' fogságba esik, de felesége segítségével megszökik. Egy birtokper kapcsán fej- és jószágvesztésre ítélik, mire ő Pozsonyba megy tisztázni az ügyet. Ott újabb letartóztatás, és újabb szökés következik. E csúfság miatt méltán érezhette vérig sértve magát Dobó, akit 1569. október 12-én, a pozsonyi országgyűlés Utolsó napján sógorával, Balassa Jánossal együtt hűtlenség címén börtönbe vetettek. A vádirat szerint összejátszottak az erdélyi fejedelemmel, hogy Habs- burg-ellenes lázadást robbantsanak ki a királyi Magyarországon. Igaz volt-e a vád? Hamisak voltak-e a per során hamisnak minősített le velek, a bizonyítékok? Miért szökött meg a börtönből Balassa, s miért ragaszkodott a fogsághoz Dobó? Az egykori egri várkapitány csak 1572-ben szabadult, amikor is Miksa császár megbocsátott neki és társai nak. Dobó megköszönte a királyi kegyet, de csak arra tett ígéretet, hogy fia hamarosan Bécsbe fog utazni, s hűségesküt tesz a nevében. A betegeskedő, idős Dobó néhány hétig örülhetett a szabadságnak, egy jó hónappal a szabadulása után meghalt. Az összeesküvésre nem sok gondot fordított a történetírás, jóllehet lényeges változást eredményezett Bécs és a magyar nemesség viszonyában. Megítélésében ma is eltérőek a vélemények: némelyek árulónak tekintik Dobót, mások a Habsburg-ellenes harcok korai hő sének. A könyv szerzője óva int az ilyen leegyszerűsítésektől — bár a címadáskor ő is ezt tette! —, s figyelmeztet, hogy abban a korban egész másként gondolkodtak többek között az összeesküvésekről is, mint ma. Történelmi múltunk legnagyobbjai sem makulátlanok. Emberi mivoltukban történő bemutatásuk nem befeketítés, meggyalázás. Hóvári könyve sem merénylet a Dobót övező dicsfény és tisztelet ellen, hanem tények, összefüggések csokra, amely által valóságosabbá válik az egri kapitányról kialakult történelmi képünk. Bene Mihály VIMOLA KAROLY: MAGÁNY
