Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-06 / 5. szám

1990. JANUÁR 6., SZOMBAT Í2fU Kttunan A Tápiótól a Szamosig Gyűjt az olasz testvérváros is . Alig jöttek meg az első hí­rek a romániai eseményekről, az ország több településén azonnal megkezdődött a se­gélycsomagok gyűjtése. Tápió- györgyén és Tápiószelén a la­kosság még karácsony elölt több autónyi ajándékot adott össze, amelyet karácsony más­napján, december 26-án ki is szállítottak Erdélybe. Tápiógyörgyén a tanács vet­te kézbe az akció szervezését. December 23-án minden hely­béli családhoz eljutott az in­formáció: másnap a faluház­ban gyűjtést rendeznek a ro­mániai rászorulók számára. A falut hangosbemondóval ellá­tott kocsi járta körül, s a gyűj­tést a templomban is kihir­dették. Másnap megindultak az em­berek a faluház felé. A Tápió­györgyén élő körülbelül 1000 családból úgy 400-an vittek valamit, ami azt jelenti, hogy a helybéli családoknak csak­nem a fele részt vett az ak­cióban. A szervezők elsősorban tar­tós élelmiszereket és tisztál­kodószereket kértek. Mivel 24-én délelőtt még nyitva vol­tak az üzletek, az ajándéko­zók közül sokan akkor vásá­rolták meg. a segélycsomagba szánt dolgokat. A legkülön­bözőbb élelmiszerek gyűltek össze, volt ott zsír,; olaj, liszt, rizs, cukor, befőtt és még számtalan egyéb termék. Mindezek mellett mosószerek, ruhaneműk és gyógyszerek is összejöttek. A tápiógyörgyeiek közben felvették a kapcsolatot a szom­szédos Tápiószelével, ahol a helyi pedagógusoktól indult ki a gyűjtés gondolata. Decem­ber' 23-án e’gg rendőrségi leb­est haiigosbemondóval járta a községet, de a kátolikus és a refÖrrnátüs templomban is ki­hirdet fék. hogy az iskolában várják' az adományokat. Az első nap, 23-án még kevesen mentéje, 24-én viszont lega­lább 300-an vittek konzervet, szalámit, szqraztésztát, befőt­tet, tojást és egyéb, különbö­ző élelmiszert az iskolába. So­kan pénzt adtak, sőt egy helybéli egy hízott disznót is felajánlott. Karácsony másnapján Tá- piógyörgyéről és Tápiószeléről egy-egy teherautó és három személykocsi indult el, össze­sen 12 emberrel. A két község küldöttsége úgy határozott, hogy nem állnak meg Aradnál vagy Nagyváradnál, s nem ad­ják le a rakományt a Vörös- keresztnek, hanem személye­seit viszik el egy rászoruló közösségnek. Kolozsváron es­teledett rájuk, s akkor úgy döntöttek, hogy onnan, már nem mennek tovább. Kolozs­vár egy belvárosi templomá­ban beszéltek a tiszteletes- sel, aki — minthogy az ő egy­házközsége már kapott egy segélyszállítmányt — a város szélére irányította őket. Így került Tápiószele és Tápió- györgye lakosainak ajándéka a szamosfalvi református egy­házközség híveihez. A rakományt, szállító fér­fiak másnap visszaindultak, s szerencsésen haza is értek. A gyűjtés mindkét faluban továbbra is folyik. Tápiósze­léről a közületek és az intéz­mények ajándékait még nem szállították ki, s karácsony óta pénz és ajándék is gyűlt még. A szeleieknek az a ' tervük, hogy keresnek egy romániai községet, amellyel testvérkap­csolatot létesíthetnek, s a se­gélyszállítmányt oda viszik majd. Ha ez a terv a közejö- vőben nem sikerül, akkor a második rakományt a Vörös- kereszten keresztül juttatják ki. A györgyeiek úgy döntöttek, hogy január közepén minden­képpen kimennek még egy­szer, s akkor Marosvásárhe­lyig elviszik majd a rako­mányt. Tápiógyörgyének há­rom éve -Van testvéfkapásala-. ta az észak-olaszországi Doso- lóval, s jelenleg a testvérvá­rosban is gyűjtés folyik a Ro­mániában élők számára. Vár­hatóan a jövő héten érkezik az olasz küldöttség — pénz­zel és ajándékokkal — Tápió- györgyére, s a magyarok és az olaszok közösen mennek to­vább Erdélybe az újabb szál­lítmánnyal. K. A. Kossuth Kör Legfrissebb hírünk szerint 19jü. január 2-án, kedden megalakult a Kókai Kossuth Kör. Az alapítók: a vállalko­zók klubja, az MDF, a nyug­díjasklub és a Kisgazdapárt tagjai és párton kívüli kókai polgárok. A kör három pont­ban foglalta össze tevékenysé­ge közvetlen célját. Eszerint mozgalmat indítanak a község gazdasági önállósodásáért; a népességcsökkenés, illetve a falu hanyatlásának megállítá­sáért; a demokrácia kiszélesí­téséért. Január közepe táján a Kó­kai Kossuth Kör szervezi meg azt az ünnepséget, amelynek kapcsán a tanácsháza falán kí­vánják elhelyezni a helybeli „ötvenhatosok” emlékének tisz­telgő márványtáblát. Ugyanar­ra a napra pedig nyílt fóru­mot hívnak össze, ahol is be­számolnak a lakosságnak ar­ról, hogy a decemberi falu­gyűlés óta mi történt Kókán, illetve mi módon reaeált az ott feltett kérdésekre, vádakra a helyi tanácsi vezetés. A. L. A. Miért fái a népszámlálás? Kü!földi működőtökével Gyógyszállót a fürdő mellé WiSSany, víg, búéi Kinek sok a százhúszezer? Örkényben szegények a cigányok. Itt nincsenek nagy dáridók, peckes léptű prímások, zöld hasú bankók, a hegedűbe gyűrve. Az emberek mpcskos nadrágban vágnak át az úton, lábukon kita* posott félcipő, gumicsizma. A kerítéseken mosott ruha szárad, kifakult pulóverek, aprócska nadrágok, három, négy, öt, gyak­ran még több. Mert errefelé sok a gyerek. Százhúszezer forint pedig nagy pénz. Nem kétli ezt Kéri László, a végrehajtó bizottság titkára sem. Olcsóbban azonban tényleg nem megy, ezt állítja. Az összeg így is szinte jelképes ahhoz képest, mit kapnak érte a cigányok: az általuk eddig használt épületek tulajdonjogát. És ezek a 14-15 éve készült házak megérnek vagy 700 ezer forintot. Persze, 15 év nagy idő, s az emberek könnyen felejtenek. Elfelejtik, honnan jöttek, hová kerültek. Nos, az Örkényi cigányok az Ilonamajor- ból jöttek, meséli a vb-titkár. Vályogházakból, sárból, koszból. Földbe vájt viskókból. Sokan a szoba közepére szórt szalmán aludtak, míg a tanács meg nem építette a lakásokat, melyek neve előtt egy „cs” betű jelezte a lényeget: csökkentett értékű házakról van szó. „Cs”, azaz a villany bevezetve, víz az udva­ron, a budi ugyanott. És mégis . . . Költözéskor bukfencet vetet­tek a gyerekek, ámultak az asszonyok, elégedetten csettintettek a férfiak. Nagy volt akkor az öröm, nem úgy, mint most. ■ Ha ér­deklődő kopogtat be hozzá­juk, a cigányok ma egymás szavába vágva sorolják a hi­bákat. A tetők beáznak, a ké­mények ledőlöbén, az ajtók, ablakok rosszak, nincs fürdő­szoba, minden rothad, repede­zik, á végét járja. Ráadásul nem tataroztak errefelé, amió­ta átadták a kulcsokat. Hát ilyen házakat lehetne nekik megvenniük. Nem érnek ezek 70 ezret sem, nemhogy 700-at. Pedig jó volna a sajátban lakni, csak egy kis pénz kel­lene. Segély. Támogatás. Ked­vezmény. És a jelképes ösz- .szeg,:: lám, máris micsoda in­dulatokat kavar. Nyomják a cigányokat. utálják ’ őket, hangzik rögtön innen-onnan. Nem segít rajtuk senki sem. A tanács? 30 ezret ígért búto­rokra, mikor elköltöztek az Ilonamajorból-. Abból sem lát­tak egy vasat sem. Magyaráz­nak a? emberek, hadonásznak, gesztikulálnak nekíhevülve. Kivált egyikük, Lala István nem hagyja magát. Középter­metű, vékony arcú férfi ez a Lala István, homlokán sűrűn futnak a ráncok. Mindjárt az­zal kezdi, ő a Hazafias Nép­front bizottságának tagja. Akadozva beszél, új meg új történetekbe kap, félbehagy mondatokat, hogy másképp folytassa. Hisz nagyok erre­felé a gondok, ki bírná mind elmesélni. — Különösen ezek a házak fájnak nekünk. Most azt ál­lítják a tanácson, hogy ingyen jutottunk a lakásokhoz, hol­ott az első perctől bért fize­tünk értük. Annak idején le­döntő tték a majort, elvették a portáinkat, pedig sok ember évekig dolgozott azért, hogy tető legyen a feje felett. Kár­térítést persze nem kaptunk, csak ígéreteket. És amikor vég­re újból a miénk lehetne va­lami, kezdődik elölről az egész. Egyoldalúan döntenek a 'cigányságot érintő dolgok­ban. Vegyük .például a cséla- kások felmérését. A tanács olyan épületet méretett fel, amit önerőből pofoztak helyre, toldozgattak, javítgattak. És a többiek ennek az értéke után fizessék a vételárat. A férfiak bólogatnak, helye­selnek. Bizony, pusztulóban a környék, mondják, és már vi­szik is házról házra az' ide­gent. A Józsiéknál a szigetelés rossz, amott, az utca végén, az öregnél megrepedtek a fa­lak. Lepusztult. házak előtt megyünk el, sáros, sivár ud­varok fogadnak, villogó szemű kutyák figyelik a látogatót. A lépcsők mocskosak, fekete ra­gacs szárad oldalukon. A megrogyott kéményekből fer­dén száll a füst az ég felé, pedig annak már rég erre az átkozott világra kellett volna szakadni. Mert nincs itt más, csak nyomorúság. Elfojtott ká­romkodás hallik, egyébként csendes minden. Még a gye­rekek is némán állnak, csu­pán néha bőg fel egy-egy be­járathoz kötött szamár. Itt azonban ideje megállni egy percre, int le később Kéri László. Megállni, még mielőtt magával sodor a panaszára­dat. Mert hiába tűnik a haj­danvolt major valóságos pa­radicsomnak a mostani álla­potokhoz képest, az igazság másképp fest. — Mióta beköltöztek a cigá­nyok ezekbe a lakásokba, fo­kozatosan romlik az épületek állaga. A dolog szinte a klasz- szikus forgatókönyv szerint alakult; sokan a szobában tartottak állatot, pillanatok alatt eltüzelték például a lét rákat. A házak valóban rövid idő alatt tatarozásra szorultak volna, ám egy ilyen munkát 20 év után szokás elvégezni. A tanács nem tehet arról, hogy már most borzalmasan néz ki anngk az 54 lakásnak a nagy része. Ami a lakbért illeti, az havi 250 forint, ami ugyebár nem egy óriási ösz- szeg. Az általunk vételárnak javasolt 120 ezer forintért pe­dig egy nagyobb telket sem lehetne vásárolni Örkényben. És hozzáteszi még, amit már említett egyszer: keve­sebbért tényleg nem megy. Segély? Támogatás? Hát nem elég támogatás ilyen olcsón tulajdont szerezni? A segély­keret nagyját viszont a cigá­nyok kapják egyébként is. Szóval ez a helyzet. Csakhogy most nagy nálunk a demok­rácia, mindenki követelni kezd egyszerre. Könnyen rá­fogják bárkire, hogy nyomja a cigányokat. Másodpercnyi szünetet tart, úgy folytatja. Persze, az nem kétséges, hogy nagy a nyomorúság. Csak a demokrácia inkább olyan do­log, amivel élni kell, és nem visszaélni. Maradjunk eny- nyiben. Maradunk ennyiben. Falusy Zsigmond Az utolsó roham ■rí» Hétfőn mint már értésünkre adták egy sor élelmiszer és még ki tudja minek az ára emelkedik. Máskor egy két ki­ló liszt is elég, most meg zsákszámra vennénk, már akinek maradt pénze az ünne­pek utáni újabb nagy vásár­lásra. Sok helyütt azonban hiába mennek teli pénztárcá­val, üres polcok, ásitozó lisz­teskonténerek néznek farkas­szemet a vevőkkel. A húspul­tokon sem különb a helyzet, sok vágóhíd visszatartja a töl­telékárut, hiszen egy két nap és többet számlázhatnak le érte. A kereskedelem tehát vívja „harcát”, ha nincs, akkor ők a vétkesek, itt csapódik le a fogyasztók haragja. Van ahol hiába tér be a vásárló, de olyan üzlet is van szép szám­mal, ahol pénteken is egy-két cikktől eltekintve zavartalan az ellátás. Egy ilyen ABC-üz- letben találkoztam — Érd-lige­ten — kolbásszal, virslivel, pá­rizsival megrakott pultok vár­ták a hétvégére vásárlókat, a liszten kívül teljes volt a kí­nálat. Az érdem az üzlet ve­zetőjéé és az ott dolgozó el­adóké, hiszen a főnök saját kocsijával futkos naphosszat, Hancsovszki János Budápest 22 strand- és gyógyfürdője közül több is felújításra szorul, és erre egy­előre nincs pénz, ám arról szó sincs, hogy azokat emiatt el­adnák, illetve külföldiek keze-t lésére bíznák — mondotta Tóth Ferenc, a Fővárosi Für­dőigazgatóság igazgatója. A jegyárak növelésével si­került a korábban erősen vesz­teséges üzemeltetést nyeresé­gessé tenni, igaz, a tavalyi mintegy 550 millió forintos be­vételből 194 millió forintot tett ki az állami támogatás. A Fő­városi Fürdőigazgatóságnak a fürdők rekonstrukciójára azonban nincs elegendő pén­ze; a meefélejő karbantartás­hoz 'és az’időszérű felújítások­hoz évi 200 millió' forintra lenne szükség. Ehelyett tavaly a vállalat erre mindössze 80 millió forintot tudott fordíta­ni. Felmérték például a Lu­kács és a Széchenyi gyógy­fürdők rekonstrukciójának költségét, ez együttesen — a mai árakon számolva — eléri a 10 milliárd forintot. A szá zad elején épült, ma már mű­emléknek számító fürdők költ­séges megfiatalítására nincs elegendő pénz, ezért a Főváro­si Fürdőigazgatóság külföldi partnerekkel kezdett tárgyalá­sokat működőtőke-bevonásra Máris több ajánlat érkezett Ausztriából, Japánból, az NSZK-ból és Svédországból. Valamennyien gyógyszálló épí­tésével egyetemben látnak le­hetőséget az üzleti vállalko­zásra. Egyelőre azonban hiá­nyoznak a szállodaépítés fel­tételei: nincsenek ilyen célra telkek. A Fővárosi Fürdőigazgató­ság fontolgatja azt is, hogy a város peremkerületéiben ta­lálható strandok kezelését, a gazdaságosabbá tétel érdeké­ben, kft.-kre bízza. Fontosnak tartják azonban, hogy a buda­pesti gyógyvizek és strandok, illetőleg a hozzá tartozó épü­letek túlnyomórészt magyar tulajdonban maradjanak. — Maga dolgozik a Pest Megyei Hírlapnál? — riasztott föl szendergésemből a határo­zott kérdés a nagykátai vona­ton. — Én is ott dolgozom ! — vá­laszoltam automatikusan, még mielőtt felfoghattam volna, hogy a váratlanul mellém hup­panó utastárs hangjából némi arrogancia csendült ki. A kö­vetkező pillanatban már lé­lekben felkészülve vártam a kemény kritikát. Emberem hirtelen a belső zsebéhez kapott. Egy kézzel te­leírt papírlapot vett elő, s az orrom elé tartotta. — Ezt közölje le az újság, ha meri! Tudják meg minél töb­ben, hogy mit gondol egjy sze­gény nyugdíjas a népszámlá­lásról! — reccsent a „parancs”. Majd halkabban hozzátette utastársam: a levelet ezért hozta ő, mert a néni aki írta, nem tud felvenni olyan rende­sebb ruhát, amiben vonatra merne szállni... „ ... Az én otthonom az ide­genek számára tabu! Senkit sem vagyok hajlandó beenged­ni a lakásomba, legkevésbé a népszámlálókat! Inkább adja­nak ki kérdőíveket a házak­hoz válaszborítékkal. Ez még mindig olcsóbba kerülne, mint embereknek fizetni azért, hogy betolakodjanak mások magán­életébe ... Különben is minden olyan adat, amire a népszám­lálóknak szüksége van ró­lunk, megtalálható a nyugdíj­folyósítónál, a tanácsoknál, meg egy csomó más állami in- ' tézménynél. Miért nem kérik ki az adatainkat a helyi ha­tóságoktól ? ! Senkit nem engedek be, mert nem tudhatom, hogy nem a közelmúltban kiengedett börtönviseltek valamelyike akar-e bejutni hozzám ilyen ravasz módon. Igazolványt pe­dig hiába lobogtat a nálam kopogtató, mert sem szem­üveggel, sem anélkül nem tu­dom elolvasni a kisbetűket. Nem is értem, hogy gondolták ezt „odafönt”. öreg emberek, akik hirtelenjében nem talál­ják a szemüvegüket, rosszul látnak, vagy éppen teljesen va­kok, azok hogyan fogják le­igazoltatni a számlálóbiztoso­kat? Na és a csövesekkel mi lesz? Engem zaklatni fognak a hivatalos embereik, de a csa­vargókat békén hagyják. Hát igazságos ez? ... Különben pedig ez a nép- számlálás szerintem az újabb adóemelést szolgáló burkolt vagyonfelmérés lesz. Hát mi köze az államnak az én nyo­moromhoz, ha eddig sem törő­dött velem, meg a többi nyug­díjassal ?! * Miért .aternak- ná­lam körülnézni? Hiszen amim van, azt a gyerekeimmel együtt kapartuk össze az utóbbi öt évben. De nem ám napi nyolc órában! Nagy árat fizetett a család az új házért, s még nagyobbat fizetünk amikor ki­derül; a gyerekek lesznek kénytelenek folytatni az OTP- törlesztést, amit én és a férjem vállaltunk! Vajon gondoltak-e arra „odafönt”, hogy a házunkba — amit csak nyugdíjas ko­runkra tudtunk felépíteni — nem haraphatunk bele, ha éhezni fogunk, s nem húzhat­juk magunkra a hiányzó téli­kabát helyett, hg fázni fogunk, mert nem lesz pénzünk tüzelő­re ... Télikabátom már majd­nem tíz éve nincs. Ezért nem mozdulhatok ki itthonról. Tü­zelőm pedig csak január vé­géig elég. A pénzem addig sem... ... Nem engedem be a nép­számlálókat! Ne teregessék ki a szegénységemet! És ne adóz­tassanak meg az egyetlen va- gyonom, a házam miatt! In­kább osztanák el a szegények között azt a 700 millió forintot, amit a népszámlálásra költe­nek. Hiszen volt már egy sza­vazás 400 millióért tavaly ok­tóberben. Márciusban újabb szavazás, választás lesz. Meny­nyiért? Egymilliárdért?!...” Hát ez a néni levelének sző szerinti tartalma. Szóhoz is alig tudok jutná a megdöbbe­néstől. Igaz, ökosíkodnék, hogy miért nem kér a tanácstól szo­ciális segélyt. Csak hát tudom, akiik egy életen át tisztessége­sen dolgoztak, s hozzászoktak ahhoz, hogy a maguk kereste pénzt költhetik csak el, azok nem mennek kéregetni, még akkor sem, ha az a pénz jár nekik. Nem is teszek hozzá semmit. Ezt a levelet csak gondolatéb­resztőnek szántam. Vitatkozni lehet az idős asszony kérdései­vel s kijelentéseivel, de nem érdemes. Mert valóban ő lesz éhes, és ő fog fázni, s nem én! Legalábbis remélem, hogy én nem.- De mi lesz vele és a töb­bi kisnyugdíjassal, ha valóban annyi nem létfontosságú do­logra jut pénz, csak épp a leg­szegényebbekre nincs elég? ... Aszódi László Antal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom