Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-30 / 25. szám

1990. JANUÁR 30., KEDD &£Man 5 VÁLASZTÁS, 1990. Milyen a magyar választójog? Az Országgyűlés új válasz­tójogi törvényt fogadott el 1989-ben, ennek alapján kell lebonyolítani a márciusi kép­viselő-választásokat. Bonyolult korunk meglehetősen kompli­kált választási rendszere ez, mely a választójoggal nem foglalkozók számára nehezen áttekinthető. Kezdjük talán azzal, hogy a modern képviselet tagjai meg­választásának történetileg két alapvető módszere alakult ki. Az egyik az úgynevezett egyéni, a másik a lajstromos választási rendszer. Az egyéni kerületnek az a lényege, hogy minden válasz­tókerületben ugyan több jelölt is indulhat, de csak egy kép­viselőt lehet választani. Ilyen esetben tehát annyi választó- kerületet kell alakítani, ahány tagja lesz a parlamentnek. A lajstromos választókerület lényege, hogy egy választóke­rületben több mandátum, kép­viselői hely van. A szavazatok egyenlő értéke érdekében a mandátumok számát vagy a lakosság, vagy a választójogo­sultak számához kötik. Azaz, ahol többen laknak, ott több képviselőt is választhatnak. Ez alapján bármilyen nagyságú választókerületek alakíthatók. Az olyan lajstromos kerülete­ket, ahol 4-6 mandátum van, általában kicsinyeknek szok­ták tekinteni. Természetesen az is előfordulhat, hogy az egész ország egyetlen válasz­tókerületet alkot és ennek megfelelően annyi jelöltet kell felvenni a lajstromra vagy lis­tára, ahány tagja van a kép­viseleti szervnek, a parlament­nek. Ez azonban nagyon rit­kán fordul elő. Jelöltek és pártok Magyarországon 1945 után lajstromos választókerületeket alakítottak ki, ahol nagyjában (1945-ben voltak eltérések) minden megye egy választó- kerületet alkotott és a megye, a választók számának megfe­lelően, 15—20 képviselőt vá­laszthatott. (1945-ben 12 000 szavazat után járt egy mandá­tum.) A lajstromos választókerüle­tek iránti igény a modern szervezett pártok megjelenésé­vel a 19. század végén erősö­dött meg. Amíg ugyanis a po­litikát, a politikai nézeteket jelöltek hordozták, addig az egyéni kerületi rendszer volt a tipikus. Amikor a politikai nézete­ket, programokat a tagsággal rendelkező, szervezett pártok fejezték ki, amikor már a je­lölteket is a pártok indították és a megválasztott képviselő politikai felelősséggel tartozott pártjának, akkor már felme­rült a képviseletek arányossá­gának igénye. Ez azt az igényt jelenti, hogy minden párt a mandátumok annyi százalékát kapja meg, ahány százalékát kapja a leadott szavazatok­nak. Tehát ha pl. egy párt a leadott szavazatok 20 százalé­kát kapta meg, úgy a mandá­tumoknak is 20 százalékát kell birtokolnia. Az egyéni kerületek ilyen arányosságot nem képesek biz­tosítani. Itt ugyanis több párt indít jelöltet, mondjuk akár 15 is, de közülük csak egy je­lölt szerzi meg a képviselői helyet. A többi jelöltre adott szavazat a mandátum elosztá­sában semmiféle szerepet nem játszik, ebből a szempontból olyan, mintha le se adták volna. Ezen nem segít az sem, ha a mandátum elnyeréséhez abszolút többség, tehát a le­adott szavazatok több mint öt­ven százaléka kell, az ered­mény akkor is aránytalan. Ezért van az, hogy a modern pártrendszerű országokban a századforduló idején elindult a küzdelem a lajstromos vá­lasztókerületekért. 1945-ben tehát, a többpárt­rendszerű politikai struktúrá­nak megfelelően, Magyaror­szágon a lajstromos rendszer bevezetése demokratikus meg­oldás volt. mert biztosította, hogy minden párt a kapott szavazatok arányában foglalja el helyét a magyar Parlament­ben. Természetesen 1949 után, az egypártrendszerű struktúra létrejöttével — most nem vállalva az okok kutatását és bírálatát — értelmét vesztet­te, formálissá vált a lajstrom. Az ötvenes évek közepén a Nagy Imre kormányzat beve­zette az egyéni kerületeket. Ezzel ugyan nen változott az egypártrendszerű politikai struktúra, de ily módon meg­próbálta a képviselőket a terü­leti érdekekhez kötni, a kép­viselők választók előtti felelős­ségét erősíteni. Más kérdés, hogy ez az adott politikai struktúrában csak kis mérték­ben volt képes a képviseletet a valós társadalmi érdek- és véleménykülönbségek kifeje­zésére és érvényesítésére al­kalmassá tenni. (L helyzet Az elmúlt két évben új helyzet alakult ki. Megszűnt a politikai nézetkülönbségeket föld alá kényszerítő és elta­karó egypártrendszer, a ma­gyar társadalom elindult a po­litikai pluralizálódás, a több­pártrendszerű politikai struk­turálódás útján. Ugyanakkor ellentétes igé­nyek is megjelennek. Az egyé­ni kerületi rendszer fennma­radását támogatja az a meg­szokás, hogy több évtizeden keresztül viszonylag nem nagy lélekszámú település (30 000 lakos) választott magának képviselőt, aki a területi ér­dekeket kijáró szerepet vál­lalt, beszámolókat tartott, a fogadóórákon fel lehetett ke­resni, viszonylag közel élt a lakóterülethez, többé-kevésbé ismerte annak gondjait. A pánt- lajstromokkal szembeni ide­genkedést erősíti az is, hogy az állampolgárok jelentős ré­sze ma még nem nagyon tud pártokban gondolkodni. Érti ugyan a képviselőjelöltek egyéni szándékait, politikai tö­rekvéseit, de kevés volt még az idő, hogy a pártok prog­ramjai és az egyének érdekei, törekvései egymásra találja­nak. A pártok éles, de gyakran ma még életszerű programmá nem érlelődő harcát a társa­dalom jelentős része értetlenül szemléli. 1990 március végén a válasz­tópolgárok 176 képviselőt egyé­ni választókerületekben. 152 képviselőt megyénként indított pártlistákon és 58 képviselőt az arányosság erőteljesebb biztosítása érdekében országos pártlistákon választanak meg. Egyéni választókerületekben az a jelölt indulhat, aki a választók jegyzékébe történt felvételéről szóló értesítéshez — az úgynevezett kopogtató­cédulához — perforált aján­lási cédulákból 750 ajánlást összegyűjtött. Megszűnt tehát a jelölőgyűlés, ahol a jelölte­ket szavazással válogatták ki. Helyébe lépett az „ajánlási szelvény”. Ezzel továbbra is az állampolgár kezében ma­radt a jelöltállítás, demokra- tikusabban mint korábban. A választáson az indulhat, aki legalább 750 támogatót bizo­nyít. Ez természetesen előnyös azok számára, akik mögött szervezet vagy párt áll, mert ezek segítenek a szelvényeket összegyűjteni. Az állampolgá­roknak csak egyetlen „ajánlá­si szelvényük” van. Ezzel már befolyásolni tudják, hogy kik indulhatnak a választáson. Annak fogják odaadni, akire majd szavazatukat is leadják. Az állampolgár arra is jogo­sult, hogy ha akarja, senkit sem támogat, ajánlási szelvé­nyét senkinek sem adja oda, mint ahogy szavazni sem kö­teles elmenni. A megyei lajstromokon csak bejegyzett pártok indulhatnak akkor, ha az illető megye egyéni választókerületeinek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet tudtak indítani. A me­gyei pártlistákat a pártok ál­lítják össze, azok összetételére az állampolgárok közvetlenül hatást nem gyakorolhatnak. Az állampolgár ezek közül csak egyre szavazhat és a pártlisták a kapott szavazatok arányában osztoznak a megyei listán megszerezhető mandá­tumokból. Arányosabb képviselet Az országos listára az állam­polgárok nem szavaznak. Ez arra alkalmas, hogy a man­dátumot nem eredményező ún. töredékszavazatokat a pártok itt érvényesítsék, hasznosítsák. Ilyen töredékszavazat marad az egyéni választókerületben, ha a párt nem jut mandátum­hoz. De töredékszavazat kelet­kezik a megyei pártlistákon is, a megyei mandátumok elosz­tása után. Az országos lista arányosab­bá teszi a pártképviseletet a Parlamentben anélkül, hogy a mai választási rendszer tel­jes arányosságot teremtene. Az egyéni kerület ugyanis itt is aránytalanságokat fog ered­ményezni. Dr. Schmidt Péter egyetemi tanár Szabadlábon, fél lábon Ä tolvaj kiugrott az ablakon Ügy tűnik, pechje volt an­nak a tolvajnak, aki idén ja­nuár 15-én Érden, a Kutya­vári úti óvodában próbált pénzhez jutni. Rendőri őrizet­ből szabadulva, mindössze né­hány órát töltött szabadlábon, mikor ismét lakat alá került, és ráadásul még meg is sán- tult. Az említett napon, délután három óra tájban, éppen uzsonnáztatták a kicsinyeket a földszinti helyiségben, amikor egyik óvónő felfigyelt egy is­meretlen, harminc év körüli férfira. Megkérdezte tőle, hogy kit keres, mire az illető azt válaszolta, hogy senkit. A ke­véssé biztató bevezető után, a különös idegen távozás helyett felszaladt az első emeletre. Ott egy másik óvónő próbál­ta feltartóztatni, mire az is­meretlen dulakodni kezdett vele, majd más óvodai dolgo­zók is odarohantak feltartóz­tatni a férfit. A gyanús jöve­vény ekkor már nem sokat te­ketóriázott, hanem kiugrott az első emeleti ablakból. Az óvónők még annyit lát­tak, hogy az illető, erősen sántítva, elsiet a Fürdő utca irányában ... Röviddel ezután egyik asszony észrevette, hogy a táskájából eltűnt ezerhét- száz forint. Jelentették az ese­tet az Érdi Rendőrkapitánysá­gon, ahol forró nyomon el­kezdték a kutatást. Mint Császár Mihály száza­dos, bűnügyi osztályvezető el­mondta, az óvónők pontos sze­mélyleírást tudtak adni a megfutamított tolvajról, és ennek alapján gyanúba került a harmincesztendős Németh Jenő — eddig már hét alka­lommal volt büntetve —, aki­nek január 15-én egy korábbi ügyében befejezték az eljá­rást, és így szabadlábra került. Megkezdték a nyomozást, egyebek között a kórházak­ban is, olyan irányban, hogy kik kerültek a sebészeti osz­tályokra lábsérüléssel. Rövi­desen kiderült, hogy Németh Jenőt a János Kórház ortopé­diai osztályán ápolják, mert sarokcsonttörést szenvedett. A szökött tolvaj számára a kórház sem bizonyult biztos helynek, mert az óvónők — felismertetési eljárás kereté­ben — rámutattak, hogy ő volt a tolvaj. Ekkor már Németh Jenő sem látta értelmét a további tagadásnak. Beismerte, hogy ő járt az óvodában, és egy széken elhelyezett női táská­ból kiemelte a benne lévő pénzt; ezerhétszáz forintot. További keresgélésre már nem volt módja, mert észrevették. S hogyan alakult a dolga az­után, hogy kiugrott az abla­KüIonos telefon a MÁG-tói Hamis volt a meghívó í IgnzábAI nem lepett meg bennünket, amikor a telefonvonal I másik végén a Monori Állami Gazdaság egyik dolgozója mu­I tatkozott be. Már vártunk valamiféle konkrét visszajelzést a § december 14-én, majd 15-én megjelent két cikkünkkel kapcso­^ latban. Ugyanis e két Írásban beszámoltunk az állami gazda­i Ságban, illetve annak kátgl kerületében, Szentmártonkátán g szerzett személyes tapasztalataink alapján a dolgozók körében § eluralkodott ideges hangulatról, a bizonytalanság okairól, elöz­^ menyeiről. Az elsőként megjelent írásunkban szó volt arról is, ^ hogy a MAG monori központjában ülést tart a vállalati tanács 5 december 15-én. A kátat kerület dolgozói le­vélben kérték fel a Pest Me­gyei Hírlapot, hogy a sajtó egy képviselője személyesen le­gyen jelen, s hozza nyilvános­ságra az ott elhangzottakat. Ugyanabban a cikkben leírtuk azt is, hogy telexen meghívót kaptunk a vállalati tanács ülé­sére. Ám december 15-én reg­gel Hajdinák János, a MÁG vezérigazgatója kijelentette: az ülés zártkörű, azon újságíró nem vehet részt! A meghívóról pedig egyáltalán nem tudott — holott azt az ő nevében adták le telexen! Tehát a meghívó hamis volt — mint azt megírtuk december 16-án. Erre a cikkre reagált (telefonon) a MÄG egyik dol­gozója a napokban. Elmondta: vizsgálat indult annak piegál- lapítására, hogy ki adta fel a telexet. Pontosabban telexeket, merthogy kettő is érkezett a szerkesztőségbe. De azok a MÁG-ban elvesztek, még a másolatokat sem találták, így nem tudják kideríteni, hogy ki volt a „tettes”? Nos, nálunk mindkét telex megvan, az egyiken világosan olvasható a feladó neve! Ezek után csak postáznunk kellene azt a MÁG-nak, de hadd kér­dezzük meg: december 15-én a MÁG vezérigazgatója miért nem vállalta a sajtóval ez együttműködést? Miért állí­totta azt Hajdinák János, hogy csak gazdasági témáról lesz szó, amikor értesülésünk sze­rint személyi kérdésekről, a munkahelyeken uralkodó rossz hangulat okairól, illetve a ká- tai kerület sorsáról is dönteni kívántak? Most mi is azt mondjuk: nem a mi hibánk, hogy a meg­hívók eltűntek a másolatokkal együtt. Nem avatkozunk bele a MÁG valóban belső ügyébe, a telexet nem küldjük el! Azért, mert amíg személye­sen nem győződhetünk meg ar­ról, hogy a MÁG-ban demok­ratikus a vezetés, nem kívá­nunk segédkezet nyújtani az aktív létszám eggyel történő esetleges csökkentéséhez. A meghívót jóhiszeműen feladó dolgozó a lap részéről teljesen biztonságban érezheti magát. Annál is inkább, mert sejtjük; nem csak saját kívánságát közvetítette. A. L. A, Váci elképzeléseiről nyilatkozik a rendfőnök Visszajönnek-e a piaristák? v A címben szereplő kérdést tovább lehetne bővíteni, ^ pontosítani, aztán ki-ki találgathat. De bármilyen ered- ^ ményre jussunk is, egyet mindannyian tudunk: Vác vá- ^ roshoz történelmileg hozzátartozik a piarista rend fogal- I ma és gyakorlata egyaránt. A valamikori piarista gimná- I zium jelentős személyiségeket nevelt itt a magyar hazá- ^ nak. Így aligha csodálható, ha most. amikor már szóbeli ^ ígéretek elhangzottak a legfelsőbb állami vezetés részéről az egyházi iskolák visszajuttatásáról, szóbeszéd, találga- ^ tás kelt szárnyra a városban arról, vajon visszajönnek-e ^ a kegyesrendiek, s folytatják-e a magas színvonalú kö­lt zépiskolai képzést. Tudják, máris tárgyalások kezdődtek, a rend vezetői és a helyi tanácsi vezetés között bi­zonyos épületrészek visszavéte­léről, de ahelyett, hogy ezek részleteit ismertetnénk a meg­egyezés előtt, megkerestük Je­leníts István rendfőnököt, a magyarországi piarista rend tartományvezetőjét, s elképze­léseiről, reményeiről faggattuk. — Egyelőre csak előkészítő tárgyalások zajlanak egy olyan törvényről, amely a volt egy­házi épületek sorsával foglal­kozna. Már túl vagyunk egy olyan megbeszélésen is, ame­lyen egyházi vezetők és a kor­mány képviselői vettek részt. Ezen Paskai bíboros úr leszö­gezte, hogy azt az intézkedést, amely rendelkezett a szerzete­kon? Törött sarokkal nem jut­hatott messzire, betért hát a Casino büfébe. Ott panaszko­dott a felszolgálónőnek, hogy elesett, és nagy fájdalmai vannak. Kérésére kihívták a mentőket, akik beszállították a János Kórházba. Az újabb büntetőeljárást Németh Jenőnek — úgy látszik — begipszelt lábbal kell vé­gigülnie. Ga. J. sek házainak elvételéről, nem lehet jogszerűnek minősíteni. Bár ez a maga módján törvé­nyes volt, de a törvény maga jogtalan. Ezt a megállapítást a jelenlévők mint kiindulási pontot el is fogadták. Ennek értelmében, elvileg, az volna méltányos, ha a rendek volt házaikat maradéktalanul visz- szakapnák. De gyakorlatilag ez egyszerre képtelenség, hiszen ott az állam saját intézménye­it működteti, és hirtelen nem tudná hová tenni azokat. Azt hiszem, elvi deklaráció­val fog ez a dolog megoldódni, mely kimondja az állam azon igyekezetét, hogy az egykori szerzetesházakat lassanként, ahogy az egyház is igénybe tudja venni, visszajuttatja ere­deti tulajdonosainak. — Ez nem tűnik jelentős tárgyalási eredménynek, hiszen az igyekezetei nem lehet szá­mon kérni. A kormány addig nyújthat egy-egy ügyet, amed­dig neki tetszik. — Elvileg. De a gyakorlatban azt kell jelentenie, hogy az ál­lam megakadályozza, hogy újabb igénybevételre kerüljön sor. — Ez történik Vácott is a noviciátus udvarára tervezett teátrum kapcsán? — Igen. Mert ha az államnak valóban ez a felfogása, akkor egy olyan házban, amelyet előbb-utóbb vissza akar adni a piaristáknak, ne csináljon olyan dolgot, ami ennek útjá­ban all. Ha a teátrum felépíté­se megtörténne, akkor nem csak a diákotthon elköltözésé­re kellene várnunk. Nagyon tiszteljük a teátrumot, de nem tudjuk elképzelni, hogy a rend­ház udvarán egy színház le­gyen. — Ezek szerint most beérik a teátrum elhagyásával? — Mindez csak egy példa. Hogy mit ér az elv valójában, azt azon mérhetjük le, hogy a most esedékes lépések megtör­ténnek-e. Kiderül, hogy a megállapodás, az ígéret meny­nyire hiteles. — Belátható időn belül igénybe akarják-e venni erede­ti rendeltetése szerint a szó­ban forgó épületrészt? — Egyetemes rendfőnökünk ittjártakor a minisztériumba is ellátogatott, ahol egy beszélge­tés során előkerültek ezek a kérdések is. Közölték, ha rájö­vünk arra, hogy valamelyik ré­gi épületünk egj'-egy részét már nem használják, arra rög­tön bejelenthetjük az igényün­ket., megkapjuk. Ilyennek lát­szik az a bizonyos épületrész is — rendházunk legrégibb terü­lete —, amely a templomhoz csatlakozik. Azt hallottuk, hogv ez megürült. Mivel egyelőre nem tudnánk Vácra iskolát telepíteni, s ez a hely kicsi is volna arra, a kis helyigényű noviciátust szívesen vissza telepítenénk. — Mégis, a piarista szellem visszatérésének nem ez lenne az igazi alkalma, hanem a gimnázium újraindítása. Erre ^yyndoltak-e? Mezei nyulak exportra A kecskeméti Petőfi vadásztársaság jól jövedelmező vállal­kozása az élővadexport. A társaság legutóbb rendezett hajtá­sán 20 mezei nyulat fogtak be. A nyulakat Olaszországba ex­portálják az ottani állomány felfrissítésére — Kötelező érvényűén még tervet sem tudunk megfogal­mazni arról, hogy a váci gim­náziumot mikor tudjuk indíta­ni. Ez az anyagiakon és a sze­mélyi feltételeken múlik. — Tesznek-e lépéseket ennek ellenére a gimnázium épületé­ért, amelyben ma gépipari szakközépiskola működik? — Egyelőre csak az igénybe­jelentés szintjén. A szerzetes- rendek egykori házait összeír­ták. Mi is felsoroltuk a saját­jainkat. közte a vácit is. Tehát nem tettünk le róla. Most mé­gis azt látjuk elsődlegesnek, hogy a noviciátus beköltöztetz- sével visszavigyük a piarista szellemet. Ha már ott vagyunk, kapcsolatok alakulhatnak ki a rend és az értelmiség, a Vácott dolgozó tanárok között. Ez pe­dig egy idő után lehetővé ten­né, hogy civil tanárokat is fog­lalkoztassunk a szerzetesek mellett a leendő gimnázium­ban — fejezte be a beszélgetést Jeleníts István piarista rend- főnök. _ ^Dudás Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom