Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-30 / 25. szám
Bőrünkön bélyeg L efasisztáztak sok ezer. embert. A fasisztázóval azonos jogokat élvező, azonos kötelességeket viselő magyar állampolgárt. Történt mindez 1900. január 22-cn, hazánkban, vélhetően a demokratikus és békés átmenet sajátos értelmezéseként. A dátum a Mai Nap című napilap akkor megjelent számát jelöli. Itt látott napvilágot fír. Tárgyán Józsefnél:, a Független Kisgazdapárt szóvivőjének, az Országgyűlés Választási Bizottsága tagjának az a nyilatkozata, amely az MSZMP-t (a régit és az újat) és az MSZP-t egyaránt fasiszta elvek hordozóiként marasztalja el. S azt, hogy Torgyán úr komolyan gondolta azt, amit mondott, megerősítette a Magyar Nemzet január 26-i számában megjelent nyilatkozatában, amikor is kijelentette: ,.A történelmi tények arra kényszerítenek, hogy a Mai Napban megjelent véleményemet fenntartsam. Vagyis: a kommunistákat fasisztáknak tartom.’’ A kommunistákat tehát: kivételt nem ismerőén. S kik a kommunisták? A nyilatkozó szerint nem lehetnek mások, mint az MSZP, az MSZMP tagjai, két olyan párté, amelyet ugyanúgy törvényesen bejegyeztek — azaz ugyanolyan alkotmányos jogok és kötelességek illetik meg, mint Torgyán úr pártját. Az érintettet természetesen az Országgyűlés felmentette a választási bizottságban viselt tisztségéből, bár ő úgy vélekedett — a már említett Magyar Nemzet-beli nyilatkozatában —, hogy „ ... az én pártatlanságom megkérdőjelezhetetlen." Képzeljük el azt, amikor valaki nem pártatlan.II Nem nehéz manapság elképzelni. Mutatóban, ha még akad olyan magyar felnőtt állampolgár, akinek a bőrén ne lenne olt valamilyen bélyeg. Bőrünkön bélyeggel igyekszünk a... Hová is? A demokráciába, a jogállamba természetesen. Ott a baj, hogy a jogállamba, a demokráciába nem lehet bélyegzett bőrökkel belépni. A bélyegek ugyanis — természetüknél fogva — az elválasztás, a megkülönböztetés jegyei. Jelzők. Óvakodj! Mert ez ilyen, az olyan, az meg amolyan. S a bélyeg tetszés szerint üthető bárki bőrére, hiszen a gyűlölet nem válogat: vak. Egyre mélyebbre merülünk ennek a vak gyűlöletnek az ingoványába. Holott mindenki meggyőződéssel vallja, hirdeti: ö jót, szépet akar. Az a baj, hogy ezt ki-ki (személy és politikai párt egyaránt) magáról hirdeti, nem sok ügyet vetve rá: mások miként vélekednek róla, róluk. Hallható, olvasható e percben született tisztáktól: ez a nép paktumot kötött a Kádár-rendszerrel, azaz kollaborált... Bélyeg egy nép testén! A lehetetlent lehetségessé teszik ma már a politikai viszonyok, amelyek egyre kevésbé mutatják a viszonyok — az összevethetőség — jegyeit, annál inkább árulkodnak politikai, pszichológiai, szociológiai primitivizmusról. A barbarizmusnak teljesen közömbös a színe. Érdektelen a hatás, a végkövetkezmény felől nézve, hogy fehér, vörös, sárga, fekete, barna színezetű-e. A poltikai barbarizmus most már sorba állítja hazánk felnőtt lakosságát: valamilyen bélyeg mindenkinek jut. A másokat megbélyegzők úgy hiszik: ők érintetlenek maradnak, hiszen kezükben a billogvas. Tévednek. Mindenki kezében ott van. Csak a ma született Kisded szeplőtelen. Mindenki másra joggal kerülhet (valamilyen) bélyeg. S ha mindenkire, akkor nyilvánvalói: értelmetlen a bélyegzősdi. K étségeinket szaporító demonstrációs táblákként áll elénk mindaz, ami a megye egyre több településén, például KcrcpeScrcsán, Vecsésen, Gödöllőn történt és történik. A kölcsönös kizárások, kilépések, kiátkozások, vádaskodások olyan tömege zúdul egyre több helyen az állampolgárokra, hogy a hírlapíró nem csodálkozik az első hallásra meghökkentő információn : a választók között akadtak, akik az ún. kopogtatócédulákat sem vették át... Felesleges a kérdés, de azért le kell írni: nem éreznek komoly figyelmeztetést ebben a politikai szervezetek?! Nem éreznek komoly figyelmeztetést abban, hogy jó ideje szinte mozdulatlan a legtekintélyesebb szervezetek taglétszáma is, nemhogy a kisebbeké, a fantompártoké?! Nem éreznek figyelmeztetést abban, ha egy tudós, akit egyöntetű társadalmi méretű tapssal kísérve neveztek ki tisztébe, művelődési miniszternek, az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén keserűen azt mondja: „A jelenlegi pártstruktúrában semmilyen illúzióm nincsen a kultúrát, a művelődésügyet illetően... a pártok képviselői kiskocsmákban már előre osztogatják az egyetemi tanszékeket, a minisztériumi osztály- vezetői státusokat, s félő: a szakértelem, a rátermettség háttérbe szorul a vezetői helyek betöltésénél.’’ Kisszerű marakodásokba beleveszve lehet-e nagyszerű demokráciát, jogállamot csinálni? S mert tudjuk, ez lehetetlenség, a kisszerű marakodások és marakodók láttán, a mindenáron érvényesíteni kívánt pártérdekek tapasztalásakor egyre több állampolgár teheti fel azt a kérdést magának, amelyet a hírlapíró feltesz: valóban akarják ezt a nagyszerű demokráciát, jogállamot a kisszerű marakodók vagy egészen mást akarnak, s pontosan tudhatni, mi az a más: a hatalom s a vele járó zsíros konc. A frissen átigazított mondás szerint minden népnek olyan pártjai vannak, amilyeneket megérdemel. Csakhogy ez — napjainkban egyre több a jele ennek — nem igaz! Nem igaz, mert ez a nép, ez a sokféle dologért megbélyegzett nép sokkal-sokkal tartózkodóbb, higgadtabb, mérlegelőbb, megértőbb, politikai ízlést ismerőbb, mint a pártjai! Etikusabb! Etikusabb, mert nem politizál, nem pártoskodni akar, hanem élni, s elsőként, mert legfontosabbként manapság: valahogyan megélni. S mert erről hallja a legkevesebbet, mert itt észleli az őszinte és számára érthető törekvéseknek a szembetűnő hiányát, irtózni kezd a politikától, a politizálástól. S ha mindez mellé még bélyegeket is kap, ha ezer címen marasztalják el, akkor csoda-e, hogy egyre sűrűbben hallom a megyében, „lehet, hogy el sem megyünk szavazni". S némely választási („nagy”) gyűlések harminc-, negyvenfőnyi érdeklődőjét látva azt kell kérdeznem: lehet, hogy már nem bőrünkön van, hanem húsunkban ég a bélyeg?! T ömegek természetes óhaja, álma: békességben élni. Az objektív körülmények teremtette, közvetítette „békétlenségek” éppen elég terhet raknak a társadalomra ahhoz, hogy bélyegzősdi, kiátikozósdi, ezernyi más mesterségesen gerjesztett békétlenség elutasítója legyen. Tragikus lenne, ha az a sokat emlegetett márciusi nap nem a megméretés (az első, s korántsem végleges, csak a megközelítően biztató megméretés) időpontjaként kerülne be történelmünkbe, hanem o nagy kiábrándulások, a nagy csalódások napjaként. Mert akkor egy egész nép kezd — bélyegezni... Mészáros Ottó PEST MEG VET f W tincs POLlTlRfll NAPILAP XXXIV. ÉVFOLYAM, 25. SZÄM Ara; 4,30 forint 1990. JANUAR 39., KEDD TiéssSeiő vasasok - Transzpa&essserdő Demonstráció a Parlament előtt Világos: éhenhalunk. Csak valahogy nehéz ezt megértetni az emberekkel. Hiába, az életösztön már ilyen. Mindig akadnak izgága, felelőtlen alakok, akik nem hajlandók tudomásul venni bizonyos gazdasági evidenciákat. Ráadásul szalámi helyett sokan az ujjúkat veszik a szájukba mostanság, és — uram bocsa’ — fütyülni kezdenek. „Elegünk van", skandálta például tegnap délután a Parlament előtt a tömeg. A vasasszakszervezet által szervezett tiltakozó demonstráció talán a tervezettnél is jobban sikerült ezúttal. Több tízezer kellően felpaprikázott tüntető követelt bérreformot, emberhez méltó körülményeket, valamint a kormány lemondását. A gyakori pfújolástól, kiabálástól szinte a szónokokat sem lehetett hallani, akik pedig a személyi jövedelemadórendszer módosításáról, családcentrikus szociálpolitikáról, 5100 forintos minimumbérről, 10 százalékos, de legalább 500 forintos általános béremelésről és az árak befagyasztásáról beszéltek. A tüntetés hangulatát azonban mégis a transzparensek fejezték ki legjobban. A „Miniszter úr, ön mennyiből vásárol?” felirat még csak diszkrét szúrás volt a „villák proletárjainak” csibészségeire, valamint a béka feneke alatti életszínvonalra utaló mondatok között. A meg-megújuló hangzavarban végül Nagy Sándor is a mikrofon elé lépett. A SZÓT főtitkára nyugalomra, méltósága megőrzésére intette a tömeget, majd megerősítette a már ismert követeléseket. Szavait meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadták az egybegyűltek, csupán az egyik tábláról lelógó csirkelábak hirdették éppoly rezignálton, mint az előbb: „nekünk ez jutott”. Végül, háromnegyed órás elégedetlenkedés után lassan hazaindult a tüntetők nagy része, ám egy népes csapat tovább kiabálta a Parlament előtt: gyertek ki. Nem jöttek. F. Zs. j'taw (Fotó: Ilancsovszki János) Eltérnek az ajánlottól Tél nélküli vásár Másképp van mostanában a téli vásár is. Először is, hiányzik hozzá a tél, s az ember abban reménykedik, hogy jövőre sem lesz. Aztán viszi a pénzünket az ennivaló, a lakbér, az adó meg minden. Ki vesz ilyenkor, mondjuk, csizmát? Korgó gyomorhoz jobban passzol a tavalyi. Ennek ellenére a kereskedelem az idén is meghirdette a téli vásárt. Igaz, most nem az illetékes minisztérium, hanem a Kereskedelmi Kamara, s nem kötelező jelleggel, csak ajánlatként. Azt ajánlották, hogy lehetőleg egyszerre tartsák a boltok az akciót, abból az árucikkből, amelyikből akarják, s annyi kedvezMunkahelyteremtő beruházások I gyorsuké a hitel A változó gazdasági körülmények között egyre többeknek kell szembenézni azzal a ténnyel, hogy átmenetileg nehéz helyzetbe kerülnek, hosz- szabb vagy rövidebb ideig munka nélkül maradnak. A munkanélküliek támogatására az országos foglalkoztatási alapból számottevő összeget fordítanak. A Pest Megyei Tanács munkaügyi osztályán elmondták, hogy tavaly a megye foglalkoztatási alapjába 94 millió 570 ezer forint jutott. Ebből fizették a munkanélküli-segélyeket, támogatták az átképzéseket, a betanító tanfolyamokat, fizették az újrakezdési kölcsönöket, a munkahelyteremtő beruházásokhoz adott segítséget. Hogy mennyiből gazdálkodhatnak az idén, azt ma még nem tudják. Az azonban biztos, hogy egyre emelkedik azoknak a száma, akik segítségért fordulnak a tanácshoz. Az idén közel kétszázan vesznek részt olyan 1—1,5 éves tanfolyamon, amelyen biztos elhelyezkedést nyújtó, keresett szakmákban indítanak átképzést. Kerepestarcsán és Túrán cigányok sajátíthatják el a kőművesszakmát, Vácott és Gödöllőn pedig nőknek szerveztek szabás-varrás tanfolyamot. Megyeszerte zajlik az orosztanárok átképzése is. Januártól 300-ról 400 ezerre emelték az újrakezdési kölcsön összegét. A legkülönfélébb szakmák képviselői folyamodtak már ehhez a segítséghez, a tanácsnál megfordult már állattartó, fuvarozó, de még vám- és pénzügyőr is. Tavaly óta huszonhatan nyújtottak be pályázatot munkahelyteremtő beruházások létesítésére. Közülük tizenhetet bíráltak el, s tizenketten kaptak támogatást. Nem egy tsz alapított ily módon ipari melléküzemágat. Kiskulacházán a kallódó fiataloknak, Ráckevén a nyugdíjasoknak, a csökkent munkaképességűeknek létesítettek munkahelyet, az Alagi Állami Gazdaságban Erdélyből áttelepültek dolgoznak az új bútorüzemben. A tizenkét pályázó összesen 72 millió forintot kapott. Kilenc pályázatnak az értékelése még folyamatban van. A kölcsön iránt egyre többen érdeklődnek, köztük sok a kisiparos, magánvállalkozó is. A kölcsönök általában 900 ezer, egymillió forint körül mozognak. A rekord eddig 22 millió volt, egy 100 milliós beruházást támogattak ilyen nagy összeggel. A tanács munkaügyi osztályán elmondták, hogy az anyagi lehetőségek végesek, ezért könnyen lehet, hogy aki gyorsabb, előbb nyújtja be pályázatát, az nagyobb eséllyel pályázhat a pénzre. II. Ê. ménnyel, amennyit jónak látnak. A legtöbb helyen már január 22-én megkezdődött a vásár — sokkal gyérebb érdeklődéssel, mint szokás. Az érdi Skála Áruházban is az az igazgató, Saltzer Kornél tapasztalata, hogy az embereknek nem akaródzik költekezniük. Igaz, az áruházban csak tegnap kezdődött az akció, eltértek a javasolt időponttól Eszerint ugyanis a február 3-ig tartó időszakban a havi fizetésből élők nem tudnának vásárolni. így Érden február 17-ig próbálják meg elsütni az akcióba bevont 1,5 milliós készletet. Igyekezniük kell a kereskedőknek, mert olyan termékekről van szó, mint sál, sapka, szánkó, téli csizmák. De ha már akció, legyen teljes, az áruház minden osztályán akad kedvezményes áru, így egyes kozmetikumok, könyvek, élelmiszerek, s a műszaki osztályon tart az 50 százalékos hitelakció. A vásár ked vezményei 30-40 százalékosak, az ártól függően. —ja Fodor István az USA-ban Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke hétfőn — áz Emanuel-alapítvány meghívására — az Egyesült Államokba utazott. Az alapítvány célja a magyarországi zsidó örökség ápolása, valamint a zsidó kulturális műemlékek, emlékhelyek fenntartása. Fodor István ötnapos látogatását felhasználja arra is, hogy találkozzék az USA képviselőháza, a magyar emigráció és az üzleti körök vezető képviselőivel, valamint a pártok külpolitikai szakértőivel. Fél cédula... Vasárnap dőlidő, húzzák ám a levesnótát, idehallik az öreg templom nagy harangja. Meg a csengőnk hangja. Hogy a kóboráram rázná meg, aki a mancsát a csengőgombra tapasztotta. Szomszéd ilyet nem tesz, rokon, barát ilyet nem tesz, hiszen ismerik a házi „hívójelet”. Bőrkabátos, középkorú úr az ajtóban, köszön, hajlong, csak épp a bokáját nem csattogtatja. Szíves elnézést kér a zavarásért, de gondolta, hogy ilyenkor itthon a család, (ördöge van, ez telitalálat.) És gondolta továbbá, hogy ha nem vennénk zokon, ebben az inflációs időben, amikor minden forintnak helye van, egy ajánlata volna. Megtérülne például a család havi tej- és hús- költsége: ha netán még nem adtuk volna le a kopogtatócé- dulkát, hát ő elvenné ezt a cédulkát ugye és elvinné. Csak írjuk rá, hogy a kisgazda- pártra, X. Y.-ra, aki garantáltán tiszta látású, a nemzet megújhodásáért síkra- szálló, értelmiségi úriember. T>e kérem, a nagyapja gazdálkodó volt. Ja — és ugye, ezért az aláírt és elvihető cédulkácrt ő kápében fizet ezerötszáz forintot tisztelettel és köszönettel. Fegyelmezett família, nem csuktuk az orrára az ajtót, csak megállapítottuk, gyerekcipőben járunk a választási előkészületekkel és ezt a járást egyenes tartással még igencsak gyakorolni kell. Gyakorolni kell azt is, hogy az ügy tisztasága érdekében ne lépjünk pocsolyába. — Gyerekek — mondta apó ebéd után —, nekem régi választások jutottak eszembe. Nagy Emil lett volna a mi jászsági képviselőnk. Tizenéves kisinasok, hangos nótá- zással jártuk az utcát: „Nagy Emilnek, Nagy Emilnek nagy a liája, a hajánál, a hájánál nagyobb szája. A bajusza ki van festve, nem küldjük fel követünknek Budapestre.” Vagy: „A főispán úr suszter volt, azelőtt cipőt csinált, a felszabadulás után a megye élére állt. A pártban ő a szervező, a pártban ő az ész — a kis betűket ismeri, de a nagy kissé nehéz . . Mit gondoltok, gyerekek, most mit kellene énekel.ii?! •. k. Nem éltek vissza a vendégjoggal Kés a kézben. Nem ez az Igazi fenyegetés, hanem a hajléktalanok, munka nélküli csavargók növekvő hada. Ideiglenes letelepítésük egy kiszuperált laktanyában aligha jelenthet végleges megoldást (Cikkünk a 3. oldalon.)
