Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-18 / 15. szám

1990. JANUÁR 18., CSÜTÖRTÖK 3 Ő MONDTA így nem Soha nem titkolta világ­látását, vallásosságát, véle­ményét. Volt baja belőle elég. Nem tartozik tehát a hamari hősök, a most bát­rak, a szív- és észcserét napok alatt végrehajtók közé. Ezért hiteles az, amit mond. Holott nem azt mondja, ami ma divatos, vagy még inkább: illendő lenne. A saját véleményét hangoztatja. Tiszteltük akkor is — és lapunk rendezvényein való sze­replése is igazolta ezt a tiszteletet —, amikor ez a tisztelet nem számított sikknek, s még inkább tiszteljük most, amikor — holott neki bizonyára oka lenne rá — nem állt be a sorba, mondandója nem átok-szitok. Bölcs a mon­danivalója. Mensáros Lászlóval ké­szített interjút az Alföld (90/1.) munkatársa. Az 1956-os évről s az utána következő időszakról egy­aránt szó esett a beszélge­tésben. S amikor a nap­jainkat jellemző változá­sokról nyilvánított véle­ményt M. L., azt mondta: „Én nem fogom kutatni, hogy tíz évvel ezelőtt va­laki ezt meg ezt mondta. Mindnyájan változunk. Ép­pen hogy hozzá kell segí­teni egymást ahhoz, hogy tudjunk változni. És nem azt a hibát elkövetni, hogy számon kérni. Mert meg­ijed és ellenséges lesz. tgy nem lehet. Hagyni kell megemészteni a dolgokat.” Furcsa, szokatlan ma­napság az ilyen vélemény! Nem ez most a módi! An­nak ellenére nem ez, hogy a kultúra — amit annyian és annyiféle összefüggés­ben emlegetnek a népbol- dogitás apostolai r- legel­ső mércéje: a tolerancia, a mások véleményének a meghallgatása, tisztelet­ben tartása, még akkor is, ha az a vélemény nem egyezik a miénkével. S akad-e olyan közszereplő, aki komolyan venné M. L. jogos igényét: segíteni kell egymást a változásokban?! A kizárások, a kiátkozá- sok, a gyanúsítgatások ide­jét éljük. Az ellenséggyár­tás idejét. Sajnos. Holott történelmi a tapasztalat, amit M. L. is megfogalma­zott: így nem lehet... KLIENS Kiút, se jobbra, se balra Iranyíthatatlan, mint a bob Az igazgató irodájának ablakai kétfelé néznek. Ha az észa­ki falon lévőkön tekint ki, tiszta időben Budapestet látja, azt a várost, ahonnan a törvényhozás, a kormány, a bankok felől sziporkáznak a regulák. Ha a nyugati fekvésű ablakon néz ki, akkor pedig gyárának udvarára lát, üresen furikázó targoncákra, zsebre tett kézzel jövő-menő emberekre, a szeméthalmot a gyár egyik felére, majd onnan visszasöprö takarítónőre. semelyik országában nem ta­lálna vevőre. Csak éppen ott, ahová újab­ban csak szűk kontingensek kiutalása után szabad expor­tálni. Ezt a kontingenst per­sze, megvonták ettől a gyár­tól is. Csoda, hogy az igazga­tó ma sem lát kiutat, mint ex­portengedélyért kilincselni, mininszteri előszobákban kun­csorogni kivételezésért? Mást tenni most sem lehet, mint ezelőtt. A gyár, mint a gazdátlan bob a jégfolyosó­ban, szágult lefelé. De nem egyedül. — Tavaly jó hetvennel több volt a fedezethiányos vállala­tok száma, mint azelőtt: 273-at tartottak nyilván. Ezek közül legalább ötvenet fel akarnak most számolni. Én úgy szá­molgatom, év végére a tartó­san hitelképtelen vállalatok száma lesz úgy kétszázötven körül... S sajnos, nem is biztos, hogy azok mennek tönkre, akik teljesítménye ezt indo­kolná. A kormány lépései in­nen, az igazgató szobájából, úgy tűnnek, éppen fordítva sülnek el, mint azt gondol­nánk. Sor került például az importliberalizálásra, azzal a szándékkal, hogy így egy kis lélegzethez jutnak a jobb vállalatok. Valóságban azon­ban az lett a vége, hogy ma mindenki készterméket im­portál, az alapanyaggyártók monopóliuma azonban to­vábbra is sérthetetlen. Követ­kezmény: éppen a jobb, kor­szerűbb terméket előállító vál­lalatok importáradattal kerül­tek szembe, s ha versenyezni akarnak, csakis hazai alap- anyaggyártó termékeit kell versenyképessé feldolgozniuk, drága, rossz anyagokból... Lehet hát versenyezni. Mint a vezető nélküli bob­szánkóval, melyet sem irányí­tani, sem kormányozni nem tud senki... Tóth Béla Endre nem a kormány, nem a pár­tok — hanem a kényszer. Kényszerpálya szabja meg, mit tehetünk, s mit nem. S ezen a lefelé ívelő pályán nem most indultunk el. Ez a gyár is, amelynek irodájában ülök, számtalan más gazdál­kodóhoz hasonlóan, állami parancsszóra kezdett rubel­piacra termelni. Nem számí­tott, hová, merre hajlik a vi­lág gazdasága, itt pontos mu­tatókat kellett teljesíteni. S azt sem mondhatjuk, hogy mi­kor már látszott, hogy új pia­cot, új terméket kellett keres­ni, nem váltottak idejében a magyar gazdálkodók. Sok éve már, hogy jelezték, váltani kell. s jó néhányan meg is tették az első gyakorlati lépé­seket, hogy korszerű terméke­ket gyárthassanak jól fizető országok számára. De a kényszerpályáról már nem lehetett letérni. Azokat az anyagokat, melyek rubelor­szágból érkeznek — hogy utá­na ugyanoda érkezzenek visz- sza késztermékként —, eszten­dőkre előre kell lekötni. Bár­milyen különös, e gyárba az idén, 1990-ben is érkeznek azok az alapanyagok, melye­ket még a tervgazdaság alko­nyán rendeltek meg. — Jönnek a vagonok, s én nem tudok mit csinálni. Az ilyen, államközi egyezménye­ken alapuló megrendeléseket nem tudom lemondani. Egy­szerűen nem találtam ki jobb megoldást,, kiadtam az embe­reknek: ha már itt van, dol­gozzuk fel késztermékké. Úgy, hogy most itt sorakozik rak­tárainkban az a rengeteg szi­vattyú, olyan, amelyik a világ Az igazgatót keresem. Pár­tokról, politikáról, a parla­ment munkájáról érdeklőd­nék. — Maga ilyesmire kíváncsi? — csodálkozik. — Már elné­zést, de amiről kérdez, az nyomja legkevésbé vállam. Inkább arról beszélnék, mi­lyen is ma egy gyárat kormá­nyozni ? Ráálltam az egyezségre. El­végre ma oly sokat nyilat­koznak televízióban, rádióban a kormány, a pártok emberei, s oly sokan hivatkoznak a „munkásokra”. De egy olyan réteg, mint a gyárigazgatók, akik a jövőben vagy mint tu­lajdonosok, kulcsszerepet ját­szanak a magyar gazdaság­ban, vagy mint hatalma vesz­tett emberek, érdekes színfolt­jai lehetnek a jövő munka- nélkülijeinek, úgy érzem, nem kapnak elég szót. Azzal kezdtük a beszélgetést: tulaj­donképpen ki és hogyan irá­nyítja ma a gyárigazgatót? Erre néhány évvel ezelőtt még könnyű lett volna vála­szolni. Párt- és állami embe­rek fogták igen szorosan a gyeplőt, nélkülük nem sokat léphetett. Mára elengedték? — Teljesen elengedték. Van persze kódex, amihez tartani kell magunkat, de elméleileg megvan a döntési szabadsá­gunk. Azt azonban naivitás lenne feltételezni, hogy ezzel meg­nőtt a gazdálkodók: mozgáste-> re, lehetőség nyílt jó vállal­kozások beindítására. Ezt a bizonyos kézelengedést az igazgató úgy látja, mint aho­gyan a jégpályán szoktak raj­tolni a bobversenyzök. Kimoz­dítja a korcsolyás szánkót a sportoló, fut vele egyre gyor­sabban — azután elengedi a fogantyút, s a bob gazdátlanul száguld lefelé a jégvájat- ban ... Bizony, ilyen kény­szerpályán zuhan lefelé a gaz­daság is, az egyetlen irányító elv az, hogy nincs kiút se jobbra, se balra. — Tehát, hogy ki irányítja ma a vállalatok nagy részét — Kapcsolatkeresés A fiatalasszony egy olyan terméket állít össze, amely talán jelképe lehet annak a törekvésnek, amely a Börzsöny hegység környékén élőket jellemzi. Egyre többen alakítanak : kft.-ket nyugati partnerekkel, korszerű termékek gyártására. Ez a mi­niatűr transzformátor Nagybörzsönyben készül Mátyás And- rásné kezei között és a nyugatnémet „Fritec”-cégnél kerül értékesítésre (Vimola Károly felvétele) SZÓPÁRBAJ: SZOT-FSZDL Tét a közös vagyon A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája szerdán sajtótájékoztatón ismertette ál­lásfoglalását. amelyben elítéli a SZOT jelenlegi vezetőinek a szervezett dolgozók közös va­gyonának kisajátítására irá­nyuló törekvéseit. A sajtótá­jékoztatón elhangzottakkal kapcsolatban Bálint Attila, a SZOT szóvivője a Szakszerve­zetek Országos Koordinációs Tanácsa nevében határozottan visszautasította az elhangzotta­kat. Ha valakinek, akkor a li­ga képviselőinek tudniuk kel­lene, hogy a Szakszervezetek Országos Koordinációs taná­csába tömörült szakszervezetek kezdettől fogva elutasítottak mindenféle tulajdonnal kap­csolatos manipulációt, kivált­képp az állami tulajdon bár­milyen formában történő ma­gánkézbe való átjátszását. A szakszervezetek vagyona a szakszervezeti tagoké! E va­gyonról rajtuk kívül senki semmilyen módon nem rendel­kezhet, nem dönthet. Ez még akkor is így van, ha egyes szakszervezetek, amelyek részt vesznek az Országos Koordi­nációs Tanács munkájában, mélységesen elítélhető módon politikai megfontolásokból csatlakoznak a megalapozat­lan vádakat terjesztőkhöz. NINCS BURJÁNZÓ ASZFALTKÍGYÓ 1 ...........- -------------------------------­A fedőneve: útalap Szerencsénk, hogy néhány kikövezett utat még a rómaiak építettek nekünk, így burko­latjavítások után ezek ma is használhatók. Hogy az ak­kori hatalom milyen formában terhelte a lakosságot az út­pénzzel kapcsolatban, arról nincs fogalmam, de a mai rab­lógazdálkodás mindnyájunk­nak szembeötlő. Alig van or­szág Európában, ahol ilyen drága lenne áz utazás. Hazánk nem tartozik a gép­kocsigyártó nemzetek sorába. Ugyanis az állam — mint min­den viszonteladó — rájött, hogy nem a gyártásban, ha­nem a. dupla áron eladott gép­kocsin és a háromszoros dí­jon mért üzemanyagon van a profit. A sors iróniája, hogy a biztonságos közlekedéshez nem csak kormányozható Dá­ciákra. de járható utakra is szükség van. Ezt a bőrt (az út­hálózat bővítésének költsége­it) is le kell húzni a lakosságról, vagyis a gépkocsi-tulajdono­sokról. Nehéz választás elé ke­rültek azok az illetékesek, akiknek dönteniük kellett, hogy a csapást balról vagy jobbról mérjék-e, nevezetesen a gépkocsi árába vagy a ben­zinébe „építsék-e be” az út­alapot. Lehetetlent nem isme­rő szakembereink, hogy rész­rehajlással ne vádolhassuk őket, ezt is, azt is kitartóan emelik. A különbség csupár az, hogy a benzinbe épített há romötvenet, a gázolajra ter melt hetven fillért literenként a távolsági autóbuszok közle kedési adóját és a túlsúlyai járművek után befolyt össze get útalapnak nevezték el míg a folyamatosan és dere kásán emelgetett gépkocsi­árakra nem kerestek elneve­zést. Az 1990-re tervezett be­vétel értéke 10 milliárd 300 millió forint. Vis si Ferenc még tavaly megígérte, hogy havon­ta tájékoztatást kapunk az út­alapba befolyt pénz felhasz­nálásáról. őszintén szólva nem annyira a tavasz óta várt rendszeres tájékoztatást hiá­nyoljuk, hanem a burjánzó aszfaltkígyókat; amelyek ösz- szeköthetnék postást a cím­zettel, vásárlót az eladóval, ta­nulót az iskolával. De az utak hosszának nö­vekedése mintha nem tartana lépést az útalap címen be­kasszírozott elvonással. Egy olyan fajta mérleggel állunk szemben, amelynek egyik ser­penyőjében a hosszú várako­zási idő után érkezett, dupla áron vásárolt nagy fogyasztá­sú autó van, amely majd ha­mar elhasználódik útjainkon. A másik serpenyőben pedig egyetlen dolog ígéri az egyen­súlyt: fedőneve útalap. Radosza Sándor Ahová a király is puskával jár Féktelen tivornyázások voltak dott a környékhez a néhai ba­jor miniszterelnök, a CDU ve­zéralakja. Gyócsi László Feleinek a kárért Vagyonvédelem Az Országgyűlés kereskedel­mi bizottsága szerdai ülésén megvitatta a Nemzeti Vagyon­ügynökségről és a hozzá tarto­zó vagyon kezeléséről és hasz­nosításáról, Valamint az ál­lami vállalatokra bízott va­gyonának védelméről szóló törvényjavaslatokat. Martonyi János reprivatizálási kormány- biztos hangsúlyozta: a vagyon­ügynökség csak átmeneti in­tézmény lehet, amely az elkö­vetkezendő hat, nyolc, esetleg tíz év során látja el a priva­tizációval kapcsolatos felada­tokat; a későbbiekben való­színűleg már nem lesz rá szük­ség. A vagyonvédelemmel kapcsolatosan kiemelte : a vál­lalatok vezetői a jövőben a polgári jog előírásai szerint fe­lelnek az általuk okozott kárért, eltérően a jelenleg; gyakorlattól, miszerint hatha vi jövedelmük erejéig felelő­sek. Űjmódi, kommersz filmbe illő történeteket mesélt nem­rég egy tsz-elnök arról, hogy milyen összejövetelekre, zárt­körű rendezvényekre kapott meghívást az utóbbi másfél­két évtizedben. Azokra a fék­telen tivornyázás volt legin­kább jellemző. Mivel sem va­dászni, sem pedig duhajkodni nem szeretett, s az italnak már szinte a látványától is rosszul érezte magát, így mindig ö volt az állandó „ügyeletes józan”. Legutóbb olyan hírek keltek szárnyra, hogy a hazai vadász­társaságok, a munkásőrség megszűnése után, lényegében a volt uralkodó párt fegyveres testületéinek tekinthetők. A Magyar Vadászok Orszá­gos Szövetsége Pest megyei intézőbizottságának irodájában Szabó Zoltánnal, az elmúlt év novemberében kinevezett új megyei fővadásszal, az emlí­tettekről beszélgettünk. Kilenc éve hivatásos vadász, s mint elmondta, megélt egyet s mást ezen időszak alatt. — Pest megyében ötezeröt­száz vadászt tartunk számon, továbbá 45 úgynevezett bérki­lövő társaságot. Meggyőződé­sem, hogy a vadászoknak nincs közük a nagypolitikához. Annak, hogy mégis mostanság talán többet foglalkoznak ve­lünk, alapvető oka abban ke­resendő, hogy az országban működő vadásztársaságok be­felé fordultak, jobban mondva, elzárkóztak a tömegektől. Olyan politikai botrányok alapján ítélik meg a vadászo­kat, amelyekben a szó legtelje­sebb értelmében vétlenek. Külön is hangsúlyozta, hogy a vadászat az bizonyos érte­lemben szakma, mesterség, élethivatás. Akik hivatalból űzik, különösen felelősek azért, hogy megmaradjon tisz­tasága és eredményessége, mert a vadgazdálkodás s az el­ejtett vadak feldolgozása, ér­tékesítése fölöttébb hasznos. — Az országban megyénk­ben található a legtöbb vadász. Összetételüket, társadalmi ré­tegződésüket szemlélve zömük a kétkezi fizikai ídolgozó. Nyu- gat-Európában a lakosság 3-4 százaléka rendszeresen vadá­szik. Közép és Kelet-Európá- ban már az arány alig több, mint egy százalék. Magyaror­szágon pedig az összlakosság mindössze 0,4 százaléka ren­delkezik vadászengedéllyel, te­hát mintegy negyvenezer em­ber. ­Aki hivatalosan tagja egy vadásztársaságnak, annak szá­molnia kell a tetemes anyagi kiadásokkal is. A legolcsóbb szovjet puska 10 ezer forintba kerül. A jugó gyártmányúa­kért 30 ezret is fizethet. És ha netán egy jópofa osztrák fegy­verre kíván szert tenni a de­likvens. akkor 16 ezer schil- lingje bánja. Aztán ott van a szerelés, a muníció és egyebek. Pest megye bizonyos körze­tei különösen gazdagok kis- és nagyvadakban. A Pilisbén, a Börzsönyben, a Budai-hegyek­ben nem véletlenül nagy a külföldi, elsősorban nyugati országokból érkező vadászok érdeklődése. Szabó Zoltán, mi­vel angol nyelvtudással ren­delkezik, esetenként a tol­mács szerepét is betölti. Neves embereket sorolhatna, akiknek társaságában időzhetett. El­mondta egyebek között, hogy visszatérő vendég a svéd ki­rály, de érkeznek hercegek, grófok is. Különösen vonzó­Nincs APEH-titok A Pest Megyei Hírlap Január 14-1 számában meglelem „APEH-titkok” című glosszára a következőket szeretném az olvasők tudomására hozni: Adófelügyelöségünknek — ahogy az APEH más szerveinek is — kötelessége az állampolgárok telefonon feltett kérdéseire választ adni, amennyiben azok nem sértik mások jogos érde­keit. Természetes azonban az is, hogy nem minden kérdést lehet telefonon megbeszélni. H. E. a glossza szerzője újságíróként bemutatkozva kért arra, hogy adózással kapcsolatos kérdéseire válaszoljak. Az ed­digi tapasztalatok alapján számunkra egyértelművé vált, hogy az adózással kapcsolatos általános kérdések megválaszolására nem a telefon a megfelelő eszköz. Példák hosszú sorával le­het igazolni, hogy milyen bonyodalmakat okozhat egy-egy fél- rehallás. Az újságírónő kérésére én két lehetőséget ajánlottam az általa leírt eggyel szemben, ö említi, hogy csak személyesen álltam volna rendelkezésére. En ezen felül azt is felajánlottam, hogy 2 órán belül az általa telefonon feltett kérdésekre'Írás­ban válaszolok és azt eljuttatom a szerkesztőségbe. Végül ő a személyes megbeszélés mellett döntött. Erre azonban — valószínűleg a kérdések fontossága miatt — nem került sor, mert később lemondta a megbeszélést. A megbeszélés helyett megjelent viszont egy ironikus írás. Le­het, hogy ez hasznosabb? Befejezésül szeretném elmondani, hogy adófelügyelőségünk, ahogy az elmúlt évben, úgy az Idén Is a tájékoztatók sokasá­gát fogja tartani. Továbbá félfogadási idBn túl is bármikor áll az adózók rendelkezésére. Papp Albert hivatalvezető Pest Megyei Adőfelügyelőség Papp Albertnek, az APEH Pest Megyei Adófelügye- lőség hivatalvezetőjének glosszánkra írt válaszát változ­tatás nélkül közöljük, azzal vitatkozni nem kívánunk. Megjegyezzük azonban, hogy levele olvasta után a szóban forgó kérdésekre szerdán délután fél ötkor saját ügyfél- szolgálati irodájuk ügyeletes munkatársa készségesen, azonnal, pontosan két perc alatt válaszolt. Tanultunk az ügyből. Ezután ha adóügyekben felvilágosításra van szükségünk, hívjuk az 1297-620-as telefonszámot.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom