Pest Megyei Hírlap, 1990. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-16 / 13. szám

1990. JANUÁR 16., KEDD TÊùdim Ő mondta Megtalálta? Egy hónapon át folyt a vita a Népszabadság hasáb­jain, amit az ifjú és törek­vő MSZP-politikus, Nagy Imre Gönci Jánoshoz írt le­vele (dec. 8.) robbantott ki. A téma az MSZP és az MSZMP viszonya, illetve a baloldali erők összefogásá­nak, együttműködésének a lehetősége. A vita két fősze­replőjével most közös inter­jút készített (jan. 13., 7. ol­dal) a Népszabadság. Némileg zavaró ugyan, hogy a két politikai nehéz­tüzér — Nagy Imre az MSZP elnökségének a tagja, Gönci János e párt buda­pesti alelnöke — olykor ve- rébnyi témákra pufogtat, ám manapság már edzett az olvasó, nincsenek nagy igé­nyei. A szerény igények el­lenére mégis megakadtunk az olvasásban akkor, ami­kor Nagy Imre kijelentette: „A vita egyik kiindulópont­ja is az volt, hogy a balol- daliság ma nagyon sokfelé található.” N. I. egyébként is kedveli a Icijelentö módot, ezzel a rövidke mondattal azonban — holott ellen­szenvvel viseltetünk a kije­lentő módban fogalmazot- takkal szemben mindenkor — megörvendeztetett ben­nünket. Végre! Valaki meg­találta a mai hazai közélet­ben a „nagyon sokfelé” fel­lelhető balodalt...! Izgatot­tan folytattuk tehát az olva­sást, legyünk részesei a fel­fedezés örömének, a bizo­nyítás fényeinek pedig bir­tokosai. Hoppon maradtunk. Se öröm, se tények! Csupán a puszta kijelentés, „... a baloldaliság ma nagyon sokfelé található.” Nem ért­jük N. I. titokzatoskodását. Miért hallgatja el előttünk, hol van az a nagyon sokfe­lé?! S ha van, akkor miben ölt testet, miként mutatko­zik meg, hogyan érzékelhe­tő? Mi ugyanis egészen másféle tapasztalatokkal gazdagodunk napról-napra. Amikre persze rácáfolhat N. I., nyilván széles körből szerzett ismereteivel, hiszen mégiscsak az MSZP elnök­ségének a tagja. Lehet te­hát, hogy N. I. megtalálta a nagyon sokfelé létező, lel­hető baloldaliságot. De va­jon a baloldaliság tudja-e, hogy — megtalálták ...?! Kliens De ki viszi haza a vesebetegeket? A hosszú teremben sorban egymás mellett feküdtek a be­tegek. Mindegyikük karját vé­kony csövek kötötték össze a müvesegépekkel. Csend volt. A temperált levegőben csak a berendezések finom zúgása hallatszott. Leghátul a színes televízió képernyőjén video­film pergett némán, a hang a fejhallgatókban szólt. Ez volt az első helyiség, amit megmutatott dr. Vámos Zoltán főorvos, a Rolitron Bioelektronikai Részvénytár­saság műveseállomásának ve­zetője. — Fél éve kezdte meg mű­ködését, azgz a haemodialízi- ses kezelést az állomás. Több fővárosi kórház betegeinek bérdialízisét végezzük — kezd­te dr. Vámos Zoltán, de meg­rökönyödésünket látva gyor­san kifejtette: NEM A HASZONÉRT — A Rolitron nem a betege­ken nyerhető haszon remé­nyében hozta létre ezt az állo­mást, hanem egyféle bemutató jelleggel. Kizárólag saját, leg­újabb fejlesztésű berendezése­ket használunk, amelyeket így, működés közben figyelhet­nek meg a máshonnan jött, érdeklődő szakemberek. Vagy­is ez az állomás egy modell, amellyel azt akarjuk bemutat­ni, hogy milyennek kell lennie (szerintünk) a jövő műveseál- lomásainak. Mint ilyen, egyet­len az országban. Abban is páratlan, hogy ennek a tech­nikai színvonalnak megfele­lően magasan képzettek a szakemberek is. Aztán állításait igazolandó dr. Vámos Zoltán , elmondta, hogy megnyitása óta az állo­más nem hozott nyereséget, de nem is volt veszteséges. Az ál­lami egészségügyi műveseállo- másain végzett kezelésekkel szemben a Rolitronnál ezért lehetnek kétharmaddal alacso­nyabbak a költségek (!). Igaz, korlátozott szolgálta­tást nyújtanak, ami azt jelenti, hogy nem a súlyosabb eseteik­kel foglalkoznak, hanem az SZTK-rendelőkhöz hasonlóan járóbeteg-ellátást vállaltak. A Pest megyéi betegeket a Sem­Ingatlaríárak a szabadpiacon Marad az építkezés A Pest megyei házak, in­gatlanok árait is a legkülön­bözőbb tényezők alakítják. Gyakran éppen az épület nagy­sága és állaga számít a legke­vésbé, inkább a település infrastrukturális adottsága vagy a fővároshoz való közel­sége, kötődése a döntő. Az apróhirdetések általában csak a telek és az épület nagysá­gát jelölik, az árakat többnyi­re személyesen közlik. Gyak­ran az eladó is bizonytalanul licitál. A vételár meghatáro­zása azért is nehéz, mert egy gazdacsere hónapokig, akár fél évig is eltarthat. Mil­liós árú ingatlanak esetén pe­dig tetemes összeg mehet ve­szendőbe az infláció következ­tében. A legérintettebbek, a fiatalok azzal érvelnek, hogy egy lakás, egy ház értéke évente többet emelkedik, mint egy ifjú házaspár évi jö­vedelme. Ügy tűnik, számukra elérhetetlen a vásárlás. Azzal már nem Is számolnak, hogy­ha szülői segítséggel mégis házat vesznek, elbírják-e a kölcsönök kamatterheit. Egy átlagos nagyságú építé­si telek ára 300-600 ezer fo­rint között van a megyében. Budapest vonzáskörzetben, ha jár a kék busz és van veze­tékes gáz is, akkor fővárosi árakon 600 000-800 000 forint körül kaphatók a jobb fekvé­sű építési telkek. A dunántúli részen, Budaörsön, Budakeszin a fővárosi árak a mérvadóak. Egy 100 négyzetméteres csa­ládi ház ára 3 millió forint­nál kezdődik. A fő közleke­dési útvonalaktól kieső közsé­gekben egy hasonló összkom­fortos házat már másfél mil­lió forintért, kínálnak. Csalá­di házak esetében nem szokás négyzetméterekről beszélni, a telket, a fő- és melléképüle­tét egy összegben számolják a gazdák. A lakótelepi lakások árai is helységenként változnak. Ecseren kínálnak 20-22 ezer forintos négyzetméterenkénti áron is összkomfortos lakást, de Budakeszi vagy Cegléd bel­városában a 35 ezerhez áll kö­zelebb az összeg. Megnőtt a megyékben a tanyák iránti kereslet is. Egy villamosított, a főúthoz közeli Törtei mellet­ti tanya ára félmillió forint körül van. Hirdetésekben nem ritka a 10 millió forint fölöt­ti értékű lakóház sem. Ezek többsége a Dunakanyarban, 'Szentendrén vagy a környék­beli hegyekben található. Az építési tilalmak eleve „felve­rik” egy térség ingatlanainak árait. Hasonlóan a folyamatos építőanyag-áremelés. A la­káshoz jutás legjárhatóbb út­ja ma a 22 százalékos kamat, a félmilliós telekár mellett is, az önerős építkezés. Ilyenkor szokásos rokoni, baráti segít­ség mellett a fiatalok „akár” másfél millióból is fedelet húzhatnak a fejük fölé. R. S. melweis Kórház utalja az állo­másra. A fővárosban közel kétszáz veseelégtelenségben szenvedő embert kezelnek a különböző állomásokon, itt, a Rolitronnál harmincat, akik közül huszon- ketten Pest megyei lakosok. Mindezeket megtudva fellé­legeztünk: végre Pest megye betegei ezúttal nem kerültek hátrányos helyzetbe egy dön­tés következtében, amely sze­rint az említett egészségügyi intézmények a Rolitronnál kö­töttek szerződést bérdializálás- ra! Csakhogy dr. Vámos Zol­tán hamar lehűtötte örömün­ket. Elmondta, hogy bár a fő­városi műveseállomások túl­zsúfoltak, a Rolitroné csak fél kapacitással működik. Ennek legfőbb oka az, hogy a Pest megyei pácienseket nem lehet éjszakára behívni. Ugyanis, ha a kezelés éjjel kettőkor ér vé­get, a beteg nem tud mivel ha­zautazni vidékre. Sajnos, az Országos Mentőszolgálat nem tud segíteni a betegek hazafu­varozásában, mert szállítóka­pacitása ezt a külön megter­helést nem bírja el. E patthelyzet feloldása nem kecsegtet reménnyel, mert a közeljövőben aligha képes majd az egészségügyi tárca az igények szerint felfejleszteni a mentőszolgálatot. Ez bizony elég nagy baj, mert a Rolitron- állomás pácienseinek túlnyo­mó többsége heti két alkalom­nál többször szorul kezelésre! Ezért fordulhatott elő, hogy bár a beteg kezelését már dél­után kettőkor befejezték, a mentőautó még éjfélkor sem jött érte! MEGOLDÁS KELL Elképzelhető, hogy ilyen hosszú várakozás után milyen állapotban érnek haza a bete­gek, amikor maga a többórás kezelés is megviseli őket. Ezért kénytelen az állomás a napi 30-40 kezelés után leáll­ni, hogy aztán másnap délelőtt folytassák a munkát. — Mi a megoldás? — Természetesen a helyi műveseállomások létrehozása volna a járható út. Azonban a főváros körül többet is kellene építeni Pest megyében, hogy meg lehessen rövidíteni a be­tegek utazási idejét a kezelés és a pihenés javára. Tudomá­som szerint az egészségügyi tárca már tervezi, hogy Ceg­léden, Vácott és valahol a bu­dai körzetben létesítenék Pest megye első három műveseállo- mását. Azonban ezek a beru­házások több száz millió fo­rintba kerülnének, ezért nem tudom, hogy megvalósításuk várható-e belátható időn belül — válaszolta dr. Vámos Zoltán. — Hallottunk egy olyan megoldásról, amilyen már több tőkés országban sikeresnek bi­zonyult. Eszerint a betegek odahaza maguk végeznék el a kezelést saját készülékekkel. Meghonosítható ez a módszer hazánkban? SZÁLLÍTÓ KERESTETIK — Való igaz, hogy az éjsza­kai, alvás közbeni kezelés a jövő útja. Ez ugyan egy sok­kal hosszabb folyamat, s he­tente nem kétszer-háromszor ismétlődne, viszont csökkenne a két kezelés közötti időben a szervezetben a méregfelhal­mozódás szintje. Ugyanakkor éppen azért drága megoldás, mert a hét minden napján, il­letve éjszakáján üzemeltetni kellene a házi berendezést. Sőt, magát a technikát is meg kellene vásárolni, mégpedig külön-külön. minden vesebe­teg számára. Emellett a be­rendezéshez telepíteni szüksé­ges egy speciális vízmüvet, s folyamatosan gondoskodni kell a dialízis-törzsoldat beszerzé­séről, utánpótlásáról. Szóval, a költségek miatt a közeljövőben ez a kezelési módszer sem ho­nosítható meg hazánkban. Ezért inkább a betegszállítás megoldását látom elérhetőnek, akár magánfuvarozók szerződ­tetése révén is — mondta vé­gezetül dr. Vámos Zoltán. Majd a tisztánlátás végett még hozzátette, hogy a dialízis- kezelés nem eredményezi a beteg teljes gyógyulását. „Csak” meghosszabbítja a vese­elégtelenségben szenvedők éle­tét. Ám éppen ezért kell ku­tatni a végleges megoldást, mert a jelen helyzetben a Pest megyei betegek a szállítási ne­hézségek miatt mégiscsak hát­rányban vannak a fővárosi la­kosokkal szemben! Aszódi László Antal NYÍLT LEWÉí a pártokhoz, társadalmi szervezetekhez és a választásokon részt vevő képviselőjelöltekhez Március 25-én választja meg az ország a Magyar Köztársaság új Parlamentjét. Pest megyében 16 válasz­tókerületben versengenek a jelöltek a képviselői man­dátumokért. A hazánk jövője szempontjából meghatá­rozó jelentőségű politikai esemény előkészítéséhez, a vá­lasztási propagandához a Pest Megyei Hírlap az esély- egyenlőséget szem előtt tartva kíván hozzájárulni, s er­re szólítja fel a megyében megjelenő független helyi lapokat és pártkiadványokat if. Ennek szellemében szerkesztőségünk a következőket hozza az érdekeltek és az olvasók tudomására. O A Pest Megyei Hírlap a választási kampány so­rán kész a képviselőjelöltek valamennyi nyilvá­nos rendezvényéről előzetesen hírt adni. Képviselőjelöltnek — mint köztudott — az tekinthe­tő, aki a választókerületben megszerezte a minimálisan szükséges 750 támogató aláírást. O A jelöléshez szükséges aláírások megszerzésére irányuló propagandában a lap csak fizetett hirde­tések közlésével vesz részt. O A listajogot elnyert pártok számára a szerkesztő­ség lehetőséget biztosít arra, hogy egy alkalommal egynegyedes lapoldal — három gépelt oldal — terjedelem­ben, előzetes időpont-egyeztetés után ingyenesen ismer­tetjük pártjuk programját. Listás pártnak az a szerve­zet tekinthető, amely legalább a megye választókerüle­teinek negyedében, azaz Pest megyében négy választó­kerületben tud képviselőjelöltet állítani. O A képviselőjelöltek bemutatásához, programjuk megismertetéséhez lapunk a következőképpen kí­ván hozzájárulni: — A képviselői jelölőgyülésekről rendszeresen beszá­molunk, arra törekszünk, hogy a különböző pártállású vagy független jelöltek rendezvényeiről összességében arányosan tudósítunk, de valamennyi ilyen eseményről terjedelmi korlátok miatt nem tudunk beszámolni. — Miután a képviselőjelöltek a választási propagan­dára pénzbeli hozzájárulást, a pártok hasonló célokra is fordítható költségvetési támogatást kapnak, fizetett közleményként valamennyi képviselőjelölt számára biz­tosítjuk, hogy a választási kampány során lapunkban bemutatkozhassanak, programjukat ismertethessék. Egy képviselőjelölt legfeljebb három alkalommal, maximum három gépelt oldal terjedelemben tehet közzé közle­ményt. A választási pártok korlátozás nélkül szintén fi­zetett hirdetésként jelentethetik meg a programjukat is­mertető, kampányt szolgáló írásaikat. O A pártok és képviselőjelöltek közleményei, hirde­tései nem tartalmazhatnak más pártokat és sze­mélyeket sértő, becsmérlő kijelentéseket, írásaikat kul­turált módon, mások személyiségi jogait tiszteletben tartva kell megfogalmazni, ‘ • O A Pest Megyei Hírláp Irányadónak tekinti az Or­szágos és a Pest Megyei Választási Bizottság út­mutatásait és döntéseit. Választási munkánkban ennek szellemében fogunk eljárni. O A választási propaganda a Pest Megyei Hírlap­ban január 22-én kezdődik. Ennél korábban fi­zetett hirdetéseket nem teszünk közzé. Figyelmeztetésnek szánták Tüntetett a lecsúszott tömeg Tüntetést szervezett tegnap estére Budapesten a Magyar De­mokrata Fórum a tervezett lakbéremelések és más, a lakossá­got sújtó kormányzati intézkedések ellen. A kezdeményezéshez csatlakozott a Lakásbérlők Országos Egyesülete is. A demonst­ráció résztvevői a Hősök terén gyülekeztek, majd a többezres tömeg a Parlament épülete elé vonult, ahol jelszavakat skandál­tak, s különböző, az életszínvonalat rontó lépéseket bíráló transzparenseket emeltek a magasba. Még a Hősök terén, a tünte­tésre indulók népes táborában találkoztunk Für Lajossal, a Magyar Demokrata Fórum el­Több lesz ami áll, mint ami megy Csütörtökön buszossztrájk Mint lapunk pénteki számá­ban már megírtuk, csütörtök­re kétórás figyelmeztető sztráj­kot hirdetett a Közúti Közle­kedési Dolgozók önálló Szak- szervezete. Ezzel kapcsolatban a Pest megyében érintett Vo­lánbusztól a következő tájé­koztatást kaptuk tegnap írás­ban: „A Közúti Közlekedési Dol­gozók önálló Szakszervezete 1990. január 18-án 7 és 9 óra között az egész országra kitér, jedő figyelmeztető sztrájkot szervez a közúti közlekedés­ben dolgozó munkavállalók körében, gazdasági és szociá­lis érdekeik védelme érdeké­ben. A figyelmeztető sztrájk­hoz — a többi Volán-válla­lathoz hasonlóan — a Volán­busz dolgozói is csatlakoznak, ezért a jelzett időszakban a vállalat által közlekedtetett autóbuszjáratoknál járatki­maradásra, késésekre lehet számítani. Január 18-án a reg­gel 7 és 9 óra között induló járatok túlnyomó többsége le­áll. A konkrét közlekedési rendet a vállalat Pest megyé­ben levő üzemigazgatóságain az egyeztető bizottságok a he­lyi sajátosságok ismeretében határozzák meg. Ezen időszak alatti közlekedési rendről a Volánbusz helyi autóbusz­állomásain és a gépkocsive­zetőknél lehet tájékozódni.” Eddig a levél, amelynek tar­talma egyértelmű. Ezért azt javasoljuk olvasóinknak, hogy akinek csütörtökön ebben a két órában sürgős dolga akad, az inkább keressen más köz­lekedési eszközt, A munkabe­szüntetés alatt is közlekedő járatokról az autóbuszállomá­sokon — mint azt érdeklődé­sünkre a vállalat vezetői el­mondták — legkésőbb szer­dától írásos hirdetmények adnak információt. nökségének tagjával, akivel rövid interjút készítettünk. — Mit akar elérni az MDF ezzel a megmozdulással? — Szeretnénk felhívni arra a hatalmas tömegre a figyelmet, amelyik már régen lecsúszott a létminimum alá, magyarán szólva: nyomorog. Gondjaik sokasodnak, helyzetük pedig egyre romlik. Ez egy civilizált európai társadalomban nehe­zen tűrhető, nehezen tolerálha­tó. — önnek teljesen igaza van, de ön is tudja, hogy az Ország- gyűlés néhány héttel ezelőtt meglehetősen sarokba szorí- tottan elfogadott egy olyan költségvetést, amely várhatóan még több embert sodor súlyos gondok közé. Hogyan lehet így valóban segítséget nyújtani ezeknek a kiszolgáltatott hely­zetben lévő honfitársainknak? — A lecsúszott embereknek egy másfajta kormányprog­rammal. a mostanitól eltérő intézkedésekkel lehetne támo­gatást adni, s csökkenteni azok számát, akik a létminimum alá kerülnek. A mostani helyzet okai ugyanis a több esztendeje fölhalmozódott, tehetetlensége­inkből következő feszültségek­ben keresendők. Ám az, hogy ezért az ország lakosságának jelentős része nyomorogjon, nagyon igazságtalan. — Ezek szerint, ha a válasz­tások után az MDF a kormány­zás részese lesz, akkor olyan intézkedések is várhatók, ame­lyek javítják az elszegényedett rétegeknek a helyzetét? — Föltétlenül! A Magyar Demokrata Fórumnak már van Egy transzparens a sok közül: „Miniszter úr, ön hol vásá­rol?” A kérdés ma a tüntetők szerint is kétszeresen jogos. Mert érthető, ha kétségbevon­ják az elszegényítő intézkedé­sek megalapozottságát, s az is, ha a miniszterek szemére ve­tik: miközben romlik az élet- színvonal, most akarják emel­tetni a Parlamenttel — s nem is kis mértékben — a bérüket egy konkrét, nagy alapossággal kidolgozott gazdaságpolitikai programja, arnely kétirányú tevékenységen alapul. Egyrészt szeretnénk egy valódi piacgaz­daságot megteremteni, alapve­tően a reprivatizálással, ám az így befolyt jövedelemekből megpróbálja kihúzni azt a szo­ciális hálót, amely kizárja ezt a nagymérvű elnyomorodást. Másrészt olyan módon próbál munkaalkalmakat teremteni, hogy a ráfizetéses, csődöt je­lentő üzemekből kikerülők más területeken találjanak megél­hetést. F. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom