Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-07 / 289. szám
Tehetségek kerestetnek Vácott A focigimi folytatódik A váciak NB I-es labdarúgócsapata a tavalyi 8. helyezés és a még ennél Is szebb reményekre jogosító, stílusos játék után, az őszi idényben — nemcsak szurkolóinak, hanem a szakembereknek is — meglehetősen keserves csalódást okozott. A bajnoki tabella utolsó előtti helyén árválkodó i együttes, menet közbeni igazo- S fásokkal (Koszta, Oroszki) pró- S bált ugyan erősíteni, s bár S még egy ideig nem számíthat 5 érdemben a váci fiatalokra, a I szakosztály nem feledkezett meg a helyi és környékbeli te- 8 hetségek felkutatásáról sem. ,A Madách Imre Gimnáziummal karöltve immár harmadik alkalommal hirdetett felvételit a labdarúgó-tagozatos osztályba. Az általános iskola nyolcadik osztályát végző — 1975. augusztus 1-je után született — gyerekeknek, az angol—olasz vagy a német— olasz nyelvoktatás mellett, harmadiktól sportszervezői képzést is biztosítanak. — Kitől származik ez a remek kezdeményezés? — kérdeztük dr. Alt Csabát, aki testnevelést és történelmet tanít a gimnáziumban. — Reszeli Soós István ötlete volt, hatalmas lelkesedéssel és szakértelemmel fogott a gondolat megvalósításához. Az iskola és a Váci Izzó MTE szerződést kötött, mely szerint nálunk tanulnak a gyerekek, a klub pedig anyagilag támogatja a gimnáziumot. Reszeli a sport terén és emberileg is sokat segített az eddigi két évfolyam tanulóinak. Az NB II-es Doroghoz hívták edzőnek, így távozott. Tisza- falvi Tamás lépett a helyére, függetlenített edzőként dolgozik a fiúk mellett. Xiszafalvi Tamás, a focigimi szakmai vezetője (Hancsovszki János felvétele) — Az Izzó gyenge bajnoki szereplését látva, jogos a kérdés: mi történne a focigimi- vel, ha a Vác kiesne az I. osztályból? — A fociosztály nem szűnne meg, tovább menne a folyamat. Az biztos, hogy erősen megcsappanna az érdeklődés. A gyerekek nem játszhatnának az élvonalban, alacsonyabb szinten folyna a versenyeztetés. Nagyon reméljük, hogy mindez nem következik be. — Milyen a kapcsolat az egyesület és a gimnázium között? — Szerencsére jó, a trénerek bejárnak az iskolába, így, ha probléma van valamelyik fiú Megérkeztek a csneslisták Gödöllőiek az élen Sok év óta példás atlétikai élet zajlik a Gödöllői EAC szakosztályában. Ha valakit, hát a lassan veteránkorba érkező mestert, Kirchhojer Józsefet nyugodtan példaként lehet állítani a megye többi szakemberei, szakosztályai elé. Nem véletlenül hangzott el már töb'b'szijr is, ha egyszer, abbahagyja, nagy űrt hagy maga mögött. Szerencsére — úgy tűnik — ez az idő még messze van, elsősorban a gödöllőiek őszinte örömére. Amikor legutóbb a nagy port felvert szupermaratoni befutójánál, az egyetemi tornacsarnok előtt találkoztunk, a tőle megszokott lelkesedéssel és ügybuzgalommal számolt be a futó és gyalogló csoportja körüli aktualitásokról. Búcsúzóul abban maradtunk, hogy — jó szokását megtartva — Józsi bácsi idén is elküldi szerkesztőségünknek a megyei csúcslistát. Nos, a kitűnő sportember nem is adta meg az alkalmat a csalódásra. Megjött a közelmúltban beígért csúcslista, amelyet természetesen közre is adunk. íme: Megyei csúcsok. Férfiak: 3 nap, 200 kilométeres szupermaratoni: Szabó István (GEAC) 12:35:32 ó. 100 km: Szilágyi Károly (GEAC) 7:55:35 ó. 50 km: Szabó István 2:47:06. Maratoni (42 195 m): Szabó István 2:19:23 ó. 30 km, juniorok: Szendrei Sándor (Dunakeszi) 1:38:37 ó. 20 km, ifjúságiak: Pintér Zoltán (GEAC) 1:06:10 ó. 15 km, serdülő A: Pocsai Zoltán (GEAC) 49:38 p. 10 km, 15 évesek: Pocsai Zoltán 34:52 p. 10 km, 14 évesek: Pocsai Zoltán 35:42p. 8 km, 13 évesek: Medgyes Jenő (GEAC) 21:21 p. 5 km, 12 évesek: Medgyes Jenő 20:02 p. 5 km, 11 évesek: Bankó Péter (GEAC) 21:33. 5 km, 10 évesek: Bankó József (GEAC) 21:39 p. Nők. Maraton: Ladányiné Schäffer Antónia (VOSE) 2:37:32 ó. 20 km, juniorok: Benedek Krisztina (GEÄC) 1:26:57. ó. 15 km, ifjúságiak: Benedek Krisztina 1:04:42 ó. 10 km, serdülő A: Kovács Judit (GEAC) 41:45 p. 10 km, 15 évesek: Kovács Judit 42:48 p. 8 km, 14 évesek: Sári Paula (GEAC) 32:58 p. 6 km, 13 évesek: Sári Paula 25:40 p. 3 km, 12 évesek: Sári Paula 12:54 p. 3 km, 11 évesek: Herczeg Mónika (GEAC) 13:39 p. 3 km, 10 évesek: Kovács Ildikó (GEAC) 13:41 p. (jocha) Megint Both Harmadik zárlat Először akkor csalódtam Both Józsefben, amikor a leghatározottabb ígerete ellenére otthagyta a Váci Izzót. Ma már másként gondolkodom, közel sem sajnálom annyira, hogy elment, mint annak idején. Bothról ugyanis időközben kiderült, hogy nem túlzottan szerencsés kezű szakember. Hiába ültette be Mezey György az MTK-VM kispadjára, onnan rövid úton távoznia kellett. Most pedig a harmadik csalódás ideje is elérkezett. Érdekes módon itt ic idő előtt kellett a Mezey által agyba- főbe dicsért Bothnak abbahagynia. A Bp. Honvédnál sem jött össze, ahogy pestiesen mondják. Márpedig három kudarc, az már véletlenül sem írható a pech, a villámcsapás vagy egyéb, hasonló természeti csapások számlájára. Talán valami másban van a baj. Netán valaki másban? J. K. Comaneci lassan megszólal Szökés szerelemből Ha nehezen is, de az amerikai sajtó végül is szóra bírta Nadia Comanecit, az esztendő „legnépszerűbb politikai menekültjét”. Többek meglepetésére a Romániából megszökött montreali olimpiai bajnoknő először is azt hozta az újságírók tudomására, hogy szive választottját követte, amikor az Egyesült Államokban kért letelepedési jogot- Az illető honfitársa, Constantin Panait, aki egyben a „nagy szökés” elökészftője és szervezője volt. Panait nős ember, de válni készül, s ha a hivatalos procedúra lezajlik, semmi akadálya, hogy Nadiával együtt élhessen. Panait és Comaneci először két éve Bukarestben, egy fogadáson találkozott. Az idén 34 esztendős Panait 1980-ban hagyta el Romániát, jelenleg Hallandale-ben él és dolgozik. Nadia azt is elmondta, hogy a közeljövőben személyes ügyeinek intézését tekinti legfontosabb feladatának, azaz nem készül munkába állni, elfogadni egykori mestere, Károlyi Béla ajánlatát, aki az egyik legnépszerűbb — és legdrágább — amerikai magán tomásziskola vezetője Houstonban. Arról sincs szó, hogy Comaneci leszerződne az Egyesült Államok tornaszövetségéhez, s ott tanácsadói tisztet vállalna — legalábbis a közeljövőben. tanulmányi eredményével, együtt döntünk a „sorsáról”. — Mii profitál a klub a fo- cigimiből? — A cél kettős: üzleti, hiszen a képzett labdarúgókat nyilván jó pénzért el tudják majd adni és biztosítják saját utánpótlásukat is. — Az elsődleges célnak annak kellene lennie, hogy a városban maradjanak az igazán tehetséges játékosok. Hogyan tudják majd megtartani a fiatalokat? — A gyerekek igazolt sportolók. Ha a klub itt akarja őket tartani, elsőbbséget élvez a szerződések megkötésekor. Ha pedig eladásra kerül a sor, az Izzó nevelési költséget kérhet értük. Anyagilag tehát a focigimi semmiképpen sem lehet ráfizetéses. — A szülők legfőbb kifogása a sporttagozatos osztályok ellen, hogy a sport a tanulás rovására megy. — Az előző két évfolyam tanulói semmiben sincsenek lemaradva a többi átlagos gimnazistáktól, sőt, négy kitűnő tanuló is van köztük. Kezdetben még a tanári kar tagjai közül is sokan kételkedtek abban, hogy mindkét téren sikerül majd magas színvonalat elérni, de az előző két év mindenkit meggyőzött. A gyerekek között profiszellem alakult ki, sikerorientáltak lettek. Ez nagy részben Tiszafalvi érdeme, akit nagyon szeretnek, tisztelnek a fiúk. összetartó közösség alakult ki, sikerült a sportot és a tanulást szinkronba hozni. — Említene néhány fiút, akik kiemelkednek mind a sport, mind pedig a tanulás terén. — A másodikosok közül László Péter, Telek Zoltán, Ihos Zoltán és Bábik Tibor teljesítménye kiemelkedő. Szabadjon megneveznem egy elsőst is: Sándor Tamás ígéretes tehetség — fejezte be dr. Alt Csaba. A focigimi harmadik évfolyama. tehát várja az érdeklődő- nyóleatükoSok jelentkezését, amelynek határideje december 15-é. .Jelentkezni lehet: a Váci Izzó MTE labdarúgószakosztály, 2601 Vác, Pf: 16. Telefon, délelőtt: 27-10-795, délután: 27-12-282. Gonda—Németh 1989. DECEMBER 7. Időseknek Í3 emlékverseny A hét végén zárul a megyei asztalitenisz-versenyévad. Budaörsön a kék iskolában vasárnap 9.30 órától tartják a dr. Fodor istván-emlékversenyt. Az esemény a szabadidősport jegyében zajlik, s az időseket is mozgósítja. Különböző kategóriákat írtak ki. A férfi egyéniben külön vetélkednek az 1929. január elseje előtt születettek. Másik csoportban játszanak az 1929. január elseje és 1930. december 31. között születettek, s külön kategóriát alkot a 29—39 évesek mezőnye. A női egyéniben ?z 1959. január elseje előtt születettek indulhatnak. Férfi és r ői párost, valamint vegyes párost is rendeznek — összevontan —, tehát korosztályi megkötöttség nélkül. Nem csupán Pest megyei, hanem fővárosi résztvevőket is várnak a vasárnapi budaörsi randevúra, amelyet a Pest megyéi szabadidősport-bizottság, valamint a megyei asztalitenisz-szövetség rendez. R. L. Szűkebb pátriánk bulgáriai testvérmegyéje Szófia megye. Velük már régebbi kapcsolatot tartanak a sportosok, s ez a közelmúltban a területhez tartozó Provec városkával bővült. ősszel az ottani minimaratonin szerepelt egy kis Pest megyei küldöttség. Már akkor megbeszélték: szorosabb kapcsolatot építenek ki. Tervbe vették a két terület sportolóinak találkozóját, valamint úttörők kölcsönös táborozását a Balatonnál, illetve a Feketetengernél. Az együttműködés jegyében a közelmúltban 24 tagú bolgár delegációt fogadott megyénk. A Népstadion szállójában laktak a vendégek, sportvezetők, sportolók, akik többek között Cegléden, valamint a Dunakanyarban, Szentendrén jártak. Itt nem csupán ismerkedtél?, hanem barátságos asztalitenisz-mérkőzést vívtak a Szentendrei Petőfivel. i Bár a Provec női együttese most jutott fel az első osztályba, 8-1-es vereséget szenvedett a vendéglátó Szentendrei Petőfi NB Il-es csapatától. A vendégeknél a sportmesteri címmel rendelkező Dragneva, valamint Lazarova, és Vaszi- lova szerepelt. Nem csupán a helyiek kitűnő játékáról vélekedtek elismerően, hanem az asztaliteniszezőik otthonáról is. Mint ismeretes, a Szentendrei Petőfi a Móricz Zsigmond Gimnázium új tornatermében íjabb csapatok rajtolnak Megyei teremmenetrend A megyei labdarúgó teremtorna második fordulóját vasárnap rendezik. Üjabb együttesek is bekapcsolódnak, így például a Bag és a Gödöllő NB III-as gárdája. Gödöllő 9 óra: Gödöllő—Hévízgyörk Junior, 9.35: Veresegyházi öregfiúk —Isaszeg, 10.10: Bagi Viktória— Kartal. 10.45: Gödöllő—Veresegyházi öregfiúk, 11.20: Hévízgyörk Junior—Kartal, 11.55: Isaszeg—Bagi Viktória, 12.30: Veresegyházi öregfiúk—Hévízgyörk Junior, 13.05: Bagi Viktória—Gödöllő, 13.40: Kartal—Isaszeg, 14.15: GEAC—Mogyoród, 14:50: Bag—Gödöllői Ganz, 15.25: Aszód—Veresegyház, 16.00: GEAC—Bag, 16.35: Mogyoród—Veresegyház, 17.10: Ganz—Aszód. Cegléd 9 óra: Ceglédi VSE—Törtei, 9.35: Dabas—Nagykörös, 10.10: CVSE— Dabas, 10.45: Nagykőrös—Törtei, 11.20: CVSE—Nagykőrös, 11.55: Dabas—Törtei, 13.00: Csoportdöntö. Tápiószele 9 óra: Tápiószentmárton I.—Rókái KSK, 9.35: Tápiógyörgye—Rókái Baráti Kör, 10.10: Nagykáta— Tápiószele, 10.45: Tápiószőlős—Tápiószentmárton I„ 11.20: Kókai KSK—Tápiógyörgye, 11.55: Kókai BK—Tápiószentmárton II., 12.30: Kókai KSK—Tápiószőlős, 13.05: Tápiószentmárton I.—Nagykáta, 13.40: Tápiószele—Kókai BK, 14.15: Tápiógyörgye—Tápiószentmárton H., 14.50: Kókai BK—Tápiószentmárton I., 15.25: Tápiószőlős—Tápiógyörgye, 16.00: Tápiószentmárton II.—Tápiószele, 16.35: Nagykáta—Kókai KSK. Gyömrő 9 óra: Gyömrő—Sülysáp, 9.35: Bugyi—Maglód, 10.10: Monor—Sülysáp, 10.45: Gyömrő—Bugyi, 11.20: Maglód—Monor, 12.00: SZTK—Du- navarsány, 12.35: Taksony—Kis- kunlacháza, 14.10: Unitechnika— Dunavarsány, 13.45: SZTK—Taksony, 14.20: Kiskunlacháza—Unitechnika. EVI-COOP Kupa Kettős meccsek Kétnapos tornára került sor az elmúlt hétvégen Solymáron, ahol a házigazdák, az EVI-COOP Kisszövetkezet támogatásával, három korosztályban, meghívásos női kupát rendeztek. Váratlanul érintette a rendezőket a Pilisszent- lván csapatának utolsó pillanatban való visszalépése, így a forgatókönyv módosítása után, a létszám csökkenése miatt, a csapatok kétszer találkoztak egymással. Elgondolkoztató a pilisszent- ivániak lépése, mivel a rendezők minden költséget vállalva hívták a csapatokat, és több jelentkezőt is visszautasítottak, végül ők maradtak „hoppon”. Eredmények. Felnőttek: Pemil SE—Dorog 12-12 (3-8), 11-13 (7-7); Pemü SE—Láng Vasas 14-11 (7-6), 12-10 (7-7); Dorog—Láng Vasas 18- 9 (8-5), 18-12 (8-4). 1. Dorog 7 pont. 2. Pemü 5, 3. Láng Vasas 0. Ifjúságiak: Dorog—Láng Vasas 17-16 (11-9), 13-20 (5-11); Láng Vasas—Pemü 14-12 (9-6), 15-17 (8-9); Dorog—Pemü 21-14 (6-6), 13-19 (7rll)..l, Dorog 6 pont, 2. Pemü 4, 3. Láng 2. Serdülők: Láng Vasas—Pemü 19- 16 (9-9), Dorog—Pemü 13-12 (7-5), Láng Vasas—Dorog 11-7 (6-4). 1. Láng 4 pont, 2. Dorog 2, 3. Pemü 0. Különdíjban részesült a kapu» sok közül Steckl Andrea (Pemü), Körmöczl Bea (Dorog). Éliás Gábor nyereményjegyzék' Az 1989. december 5-én megtartott november havi lottó tárgynyereménysorsolásról, melyen a 46. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi .rövidítéseket használtuk A Vásárlási utalv. (7000 Ft) £ Nyugati típusú személygépkocsira szóló utalvány 700 000 Ft értékoen C Dacia lttlfi TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány D Dacia 1310 TX tip. személygépkocsira szóló utalvány E Sony színes tv GoldStar videomagnóval F Commodore b4 tip., számítógép G Casio videomagnó H Elin mikrohullámú sütő I Lasonic rádiómagnó J Gold Star mikrohullámú sütő K Varia-utalv. ,* (75 000 Ft) L. Otthon lakberendezósi utalvány (50 000 Ft) (40 000 Ft) (25 000 Ft) ’ i(j29 000 Ft) <M Hang-íeny (|5Q 000 Ft) N Szerencse-ut. O Iparcikk ut. P Zenesarok ut. Q Vásárlási utalv. (10 ooo Ft) R Vásárlási utalv. (90u0 Ft) Gyorslistánk csak a Pest megyében és Budapesten vásárolt nyertes szelvények számait tartalmazza. 7 960 930 Q 7 966 657i R 7 989 365 P 7 995 042 N 8 023 4217 N 8 034 m O 8 040 458 Q 8 046 1315 R 8 063 166 O 8 080 197- O 8 085 874 R 8 091 551 M ,8 108 582 L 8 114 259 L 8 13*1 290 P 8 136 967 P 6 142 644 Q 8 14>8 321 N 8 159 675 Q 8165 352 Q 8 171 029 O 8 176 706 P 6 183 303 R -8 183 060 R 8 199 414 O 8 205 09-1 R 8 210 768 O 8 222 122 R 8 233 476 R 8 244 820 P 8 250 507 R 8 261 861 Q 8 488 Ml N 8 494 618 N 8 505 972 Q 8 511 649 Q 8 517 320 L 8 523 003 P 8 528 680 R 8 534 357 O 8 540 084 P 8 551 336 O 8 557 085 N 8 562 742 O 8 574 096 L * 8 579 773 R •8 585 450 O 8 591 127 Q 8 613 635 M 8 619 512 Q 8 625 139 Q 8 636 543 Q 8 647 897 Q . 8 659 251 N 8 664 920 P C 670 605 R 8 676 232 R 8 637 636 M 8 693 313 R •8 744 406 N 8 767 114 O 8 778 468 M 8 886 331 M utalvány « 992 008 N 8 273 216 O 8 278 »92 L 8 2184 569 N 8 295 923 L 8 307 277 M 8 316 631 P 8 324 308 P ,8 329 936 P 8 341 339 P 8 347 016 Q $ 352 693 N 8 330 370 M 8 364 047 Q 8 369 724 Q * 8 3 7ó 4’Gll P 8 341 (Juki Li 8 366 7öö R •8 392 432 Q 6 398 109 Q. 8 403 7üd R 8 409 463 R j8 415 .140 L* 8 426 494 Q 8 432171 K • 8 437 848 Ü 8 449 2.02 Q 8 454 879 Q 8460 566 R 9 466 233 L 8 471 910 R 6 477 587 R 8 997 686 Ia 8 903 362 Q 8 909 039 M « 920 393 P . 8 926 070 Q ; 8 931 747 K 8 937 424 R .8 943 101 N 8 948 7 78 R •8 951 456 R 8 960 .132 L 8 965 909 P 8 971 486 P 8 977 163 Q 8 9:«2 910 P 8 988 517 O ■8 994 194 O fl 999 871 Q 9 006 548 P 9 011 225 R 9 016 902 R 9 022 579 N 9 023 256 Q -9 033 933 M •9 039 WO N 9 050 964 H Ö 056 641 P 9 062 318 R 9 067 995 N 9 073 672 N 8 079 349 O 0036 026 Q 9 090 703 Q 0 102 057 R 9 107 734 P 0 113 411 N 9 119 088 L 9 124 765 N 9 136 119 K 0 147 473 Q 9 153 150 N 9 158 8127 Q 9 170 131 N 536 P 212 N N 566 M 243 Q 920 Q 597 R 274 R 951 M 628 O 305 M 982 R 600 N 367 P 044 Q 721 L. 398 Q 076 R 762 O 429 O 106 O 733 P 460 R 137 L 814 N 491 R 845 R 522 L. 100 R 876 N 563 R 200 R 534 Q 261 O 615 M 677 L fi 448 354 P ** 0 454 031 R * 9 459 708 R ■9 465 386 O 9 471 062 M 9 476 739 Q 9 482 416 R 9 4«3 093 M 0 409 44f7 M 9 505 124 N 9 510 801 M 9 516 478 P . 9 522 155 P 9 533 509 M 9 539 186 P 0 544 863 N 9 560 540 O 0 561 804 Q 9 567 571 O 9 573 248 Q 0 573 925 R 9 534 602 R 9 590 279 R 9 505 056 P 9 601 633 R 9 607 310 N 9 618 664 Q 9 624 341 O 9 675 434 R 0 681 111 L 9 606 708 Q 9 602 466 P 0 698 142 Q 9 703 819 R 9 720 860 R 9 726 527 R 9 743 55-J R 9 749 235 P S 751 912 O 9 101 fi 187 9 192 -9 198 fi 264 9 209 6 215 9 221 9 226 9 232 9 233 9 243 9 2j6 9 272 9 278 9 203 9 289 9 295 fi 300 9 303 fi 319 9 317 9 323 9 329 9 334 9 340 9 351 9 367 9 3oJ 9 368 9 374 9 300 9 391 '9397 9 408 9 442 9 766 266 R 9 7T1 M3 P 9 777 620 R 9 703 974 P 9 794 661 Q 9 011 032 Q 9 823 036 P 9 834 300 R 9 845744 N 9 851 421 P 9 857 003 N 9 874 129 P 9 879 806 O 9 891160 M 9 096 03 7 P fl 908 191 O 9 913 96« R 9 050 234 M ■9 964 031 R 9 970 538 N 9 976 315 R 9 081 902 N 9 987 669 Q 9 993 346 N 9 999 023 L 21 563 940 Q 24 473 017 R 28 115 366 N 28 228 906 M 28 257 201 R 28 585 464 R 0« 888 743 O 36 711 4SI Q 37 257 291 R 38 734 159 N 39 155 1« L 8? 622 871 A 67 844 779 Q 57 «73 164 R 57 962 642 Q 57678 841 R 57 929 934 Q 5 7 935 «11 L 57 941 288 L 57 946 985 M 57 958 319 R 572958 319 R 57 986 764 M 57 963 99« P 97 975 350 O 57 981 027 O 61 659 723 L 61 665 400 R 61 «71 OTT O 61 676 754 L 61 682 431 R 61 688 10« R 61 710 816 Q 61 7ZZ 170 P 61 727 847 O 61 733 524 J 61 750 555 R . 61756 232 L 61 761 m P 61 767 586 Q 61 773 2831 C 61 778 9*401 P 61 784 617 K 61 891 648 Q 61 ®97 325 N 61 813 002 P 61 818 679 L 61 624 356 q 61 830 033 N 61 835 710 q «1 847 064' R 61 852 741 P «1 898 418 N 61 864 095 R 61 881 126 L 61 886 803 P «1 898 157 q 61 «03 8341 Q 61 909 511 O 61 915 18« P 61 928 542 Q 61 932 210 M 61 943 573 O ti. 954 927 M 61 960 604 R 61 971 *58 P 61 994 666 O 62 000 343 q 62 040 082 q' 62 051 436 N 62 057 113 q 62 062 790 R 82 074 144 M 62 085 498 q *62 098 852 L 62 102 529 P «2 108 206 q • 62 113 883 L 62 119 580 M 62 142 26« O 62 153622 O 62 159 299 P 62 17« 653 Q 62176 3301 q 62 182 007 q 62 187 684 N 62 198 361 L 62 204715 M 62 221 74« q 62 227 423 R 62 244454 O 62 250 131 Q 62 255 808 L 62 261 485 M 62 267 162 R 62 278 518 N 62 284 193 N 62 289 *70 O 62 301 224 N «2 306 901 P 62 312 879 M 59 564 910 N 59 570 587 N 59 976 264 P 59 587 618 P 59 593 295* q 59 59* 972 O 59 604 649 P 59 610 326 M 58 627 397 M 59 633 034 P 59 644 3*86 Q 59 650 065 q 59 655 742 q 59 6*1 419 O 59 667 09« M 59 672 773 N 59 678 450 R 59 684 127 P 59 689 804 M 59 695 481 R 59 701 158 q 59 70S *35 N 59 712 542 R 59 718 189 O 59 72386« R 59735 220 P 59 740 897 O . 58 752 251* q 59 763 605 G 59 774 959 R 59 791 990 P 59 797 667 P 59 814 69® M 59 630 376 N 59 826 052 q 59 837 406 P 59 843 083 q 59 848 760 R 59 854 437 R 59 800 114 q 59 865 791 L 59 871 *46» L ' 59 877 146 R* 59 882 832 R 59 894 176 O 59 «99 853 M 59 905 530 P 59 911 207 Q 69 »11 207 q 59 »22 S«1 R 59 9*28 23® R 69 945 269 P 59 950 946 q 59 956 623 L 59 962 300 M 59 967 977 R 59 9*5 008 R 59 996 362 Q 60 002 069 O «0 007- 716 R 60 013 383 q «0 019 070 N 60 024 747 P 60 030 424 O 60 03« 101 Q 60 047 455 M 60 05* 809 R 60 064 4*6 M «0 070 163 O 60 075 840 L 60 081 517 M 60 092 671 P 60 109 902 q .60115 679 Q 60 12« 933* N 60 138 2*7 O 60 155 3il6* O 60 166 672 Q 60 172 349 P 60 178 026 R 60 1*9 m M 60 189 390 P «0195 057 M 60 206 411 O 60 212 088 N 60 217 765 P 60 223 442 R 60 229 119 O 60 234 796 O 60 2» 473 Q 60 257 504 M 60 263181 N 60 26» 858 N 60 280 212 O 60 291 568 O 60 303 WT M 60 314 274 O 60 319 951 L 60 325 628 P 69 331 305 L «0 340 33« q m 354 oi3 o 60 359 690 q 60 365 367 M 60 371 044 P 60 376 721 Q 60 389 075 M 60 393 752 N 69 435 106 P 60 422 137, Q 6« 427*14 M «0 433 491 R 60 439 168 R 62 323 932 P 62 335 286 R 62 340 963 R 62 352 317 N 62 3613 671 q 62 369 349 O 62380*702 N 62 3*6 379 P 62 392 056 N «2 397 733 O ‘ 62 403 410 O 62 489 0*7 Q 62 414 764 Q 62 420 441 N €2 42511» O 62 431 795 O 62 437 472 M 62 454 503 P 62 460 1» O 62 465 857 Q 62 471 534 O 62 477 211 Q 62 48*8 565 Q 62 491 242 Q 62 499 919 R 62 505 596 R 62 SÍI 273 M 62 516 950 R 62 522 627 Q 62 528 304 R 62 533* 981 L «2 551 012 P 62 562 368 q 82 56* 043 L «2 573 720 Q 62 579 397 R 62 585 074 P 62 590 751 M 62 595 42® R 62 607 782 R 62 613 459 R 62 619 136 R 62 624 81» M 62 «30 490 L 62 63« 167 P 62 647, 521 R 62 653 198 R «2 670 229 L 62 «73 908 R 62 681 5*3 R 62 687 280 R 62 «92 »37 Q 62 698 614 R 62 704 291 R 62 715 «45 R tinim o 6í 726 999 N 62 732 87« P 62 714 030 Q 62 749*707 R 62 781 061 P ' 62 766 73* 14 62 772 415 O 62 778 092 R 62 7*3 769 R 62 789 44» R 62 793 123 O 62 817 *31 P 62 823 608 N 62 829 1*5 N 62 834 »62 L 62 846 216 Q 62 *51 893 R «2 *57 570 F 62 *53 247 M 62 868 924 M 62 »74 601 R 62 *885 959 R 62 891 «32 R 62 897 309 N 62 908 663 P 62 914 340 M 62 925 694 R 62 937 048 R 62 942 725 D 62 954 079 P 62 94* 402 N 62 »76 737 P 62 965 433 R 62 9*82 464 M 62 971 110 R 62 »S3 141 q 62 993 818 R 62 999 495 M 63 005 172 K 63 010 849 N 63 022 293 O 63 027 8*0 P 63 033 557 q 63 039 234 L 63 044 911 Q 63 050 58* R 63 061 942 q 63 067 619 Q 63 073 296 q 63 078 973 R A nyertes szelvényeket 1989. december 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-íiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.0 eljuttatni. A hivatalos tárgynyere- ményjegyzék december 12- től megtekinthető az OTP- fiókokban, totó-lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban. Szilveszteri minimaratoni Bulgáriai vendégek kapott otthont, s itt kitűnő lehetőségekkel rendelkezik. Bancsev Petkov tanácselnök, Dimitranka Sztancseva az egyesület főkönyvelője, valamint Piámén Marinov elnök- helyettes a 4500 lakosú Pravec sportjáról elmondták, hogy elsősorban az asztalitenisz és az atlétika eredményes. öt sportág tömegsportszinten működik. A városban van ugyan labdarúgócsapat, de alsóbb osztályban játszik. Az atlétikai műsoruk érdekes színfoltja a szilveszteri futóverseny. No, ez nem olyan hosszú távon zajlik, mint például a riói szilveszteri maratoni, de így is nagyon kedvelt esemény. Három, illetve öt kilométer vár a résztvevőkre. Különbusszal érkeztek, s ezzel utaztak haza a bolgárok, akikkel már megtettük a kapcsolatteremtés első lépéseit. Király Tibor, a megyei tanács művelődési és sportosztályának főmunkatársa, a búcsúztatásánál megemlítette: hosszú út vár a bolgárokra, Pravec ugyanis Szófiától 60 kilométerre fekszik. Itt volt a küldöttséggel az őszi minimaratoni győztese, a praveci Veszelin Pavlov is. — Reitter —