Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-07 / 289. szám
4 1989. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Alikor jön a kis tanító bácsi? Az is előny, ha nem éri meglepetés Négy fiatal toppan be az igazgatói irodába. Bemutató tanításról jöttek. Tele vannak élményei és véleménnyel. A három lány — Körösfői Anna, Láng Andrea, Bujáki Noémi — második esztendeje, Gasparics László pedig harmadik éve jár a zsámbé- kl tanítóképző főiskolára. Am a beszélgetés helyszíne mégsem ez az intézmény, hanem a gyakorló iskola, — Tavaly még csak megfigyelőként vettünk részt különböző tanításokon — magyarázza Körösfői Anna —, s a tapasztalatainkról naplót kellett vezetnünk. Ez is nagyon tanulságos. — Azonban az még hasznosabb — veszi át a szót Bujáki Noémi — hogy videóra veszik az órát! így az is láthatja önmagát, aki a katedrán áll. Olyan dolgokat is észrevétet a film, amikre nem is gondolunk. Például annyira szurkoltam a gyerekeknek, hogy így biztattam őket: na, na! — Heten vagyunk a csoportban, s mindig másikunk tart órát, azonban mindannyian ott vagyunk — folytatja Kö- rösföi Anna. — Bemutató tanítás után megbeszéljük tapasztalatainkat. Egyik társunk, Perus Rita igazi jó matematikafoglalkozást vezetett az 1/ C-ben. Fejest a mély vízbe Az egyetlen fiú nehezen kap szót, pedig már tanácsokkal is szolgálhat fiatalabb kollégáinak. — Ügy vélem — kezdi —, hogy a csoport előtti tanításból tanulunk mi is a legtöbbet. Végül is az a leghasznosabb, ha minél többet gyakorolunk, hiszen ez lesz a hivatásunk. A lányok még előtte vannak annak a kéthetes iskolai gyakorlatnak, amelyre majd a negyedik félévben kerül sor. Budaörsön, a 4. számú, őszibarack Utcai Általános Iskolába jártunk át, s összesen hat órát tanítottunk kötelezően. — Valahogy nem derült ki, mikor hospitálni mentem, hogy jókat írtam-e a naplóba?—meditál Körösfői Anna. — Holott a II. évfolyamon szinte fejest ugrunk a mélyvízbe: tanítunk. Jó lenne megteremteni annak lehetőségét, hogy akár az első év végén, vagy a második elején öt-tíz perces mikrotanítást tarthassunk. Utána már könnyebb a teljes óra megtervezése. — A gyakorlati képzés a hatodik félévben zárul — mondja Gasparics László, én Perbálra fogok menni. Az ottani vizsgatanítások mindegyikéből jegy lesz, amely már beleszámít az államvizsgába. Nagyon hasznos dolognak tartom, ha az ember előtte már megismerkedik a gyerekekkel... Mért ceruzát hoz Hogy milyenek a gyerekek? Természetesen itt, a gyakorló iskolában is ugyanolyanok, mint másutt. Az élénk tekintetű másodikos Balogh Péter örül a kis tanító néninek, mert nem olyan szigorú. Eltöpreng a kérdésemen, mi az, hogy nem szigorú? Hát az, hogy több időt ad a feladat megoldásához. Vojnits Kinga viszont jobban örülne egy kis tanító bácsinak. Két negyedikes, Fekete Csilla és Kovács Veronika kedvence Mária kis tanító néni. Kedves, aranyos, ha nincs toliam, hoz nekem. — Hozzájuk szoktak, hiszen amióta a főiskola létezik, itt történik a gyakorlati képzés — tájékoztat Hrubos József, az iskola igazgatója. — Kétségtelen viszont, hogy azok a tanárok, akik itt a hallgatókkal foglalkoznak, többet dolgoznak. Kénytelenek önképzésre, vagy más formában szinten tartani, bővíteni tudásukat, hogy megfeleljenek a hallgatók kérdéseire. Ez azonban megéri, mert részben a főiskolások. részben pedig a mi gyerekeink haszonélvezői ennek a többtudásnak. Varga Mária igazgatóhelyettes bőséges tapasztalatot gyűjtött össze. Nemcsak a hallgatók, hanem a tanító szakvezetők munkáját is segíti. Dr. Kovács Lászlóné egyike ezeknek. — Eleinte nagy terhet rótt a kisdiákokra a hallgatók tevékenysége — emlékeznek vissza. — Nekünk sem volt könnyű felkészítésük, irányításuk. Nagyon megérezzük azt is, hogy a hallgatók nem mindegyike elhivatottságból választja ezt a pályát! Aki kibúvót keres — Azokkal nagyon jól együtt tudunk működni, akik valóban tanulni és tanítani szeretnének — fogalmazza meg dr. Kovács Lászlóné. — Például ez a második évfolyamos csoport rendkívül kedves, igyekvő, érdeklődő fiatalokból tevődik össze. — Az első évfolyam még a tájékozódás időszaka — szólal meg Hrubos József. — A másodikat úgy jellemezném, hogy ez már a próbálkozás időszaka.' A tanítóvá válás folyamata nem képzelhető el az elméleti és a gyakorlati képzés egysége nélkül! Óhatatlanul felmerül az emA baranyai mázasakat nem készíti senki, teljesen elfelejtették — hallottam nem egyszer népművészettel foglalkozó szakemberektől. Ez azonban még sincs egészen így. A mohácsi múzeum ugyanis nemrég száznál több használati tárgyat vásárolt meg a Pomázon élő Horváth László népi iparművésztől. Kiállítási anyag lesz a bögrékből, tálakból, főzőedényekből, amelyek a Mohácsról elszármazott művész és édesapja műhelyéből kerültek ki. Hogy is van ez? Miközben egyre több fazekasárut és kerámiát kínál a boltok, bazárok eladásra, aközben a múzeum menti az értékeket? Vajon mi erről Horváth László véleménye? Éppen rosszkor érkeztem hozzájuk. Az udvaron mélyített kemencében fekete mázas edényeket éget, felesége Horváth Lászlóné fazekas figyeli a folyamatot, őrzi, nehogy túlságosan megégjenek. A levegőben érződik az izgalom, hiszen egy újfajta mázat próbálnak ki. — Igen óvatosnak kell lenni — magyarázza Horváth László —, mert sok esetben előfordul, hogy rossz minőségű az alapmáz. Ezt ugyanis készen vásároljuk a Kerámiaipari Vállalattól. S minden mester saját égetési technikájához állítja be az anyagot. — Néhány hónappal ezelőtt egy teljes kemence áru ment tönkre, mert nem tapadt a máz az edény falára! — veszi át a szót felesége. — Ám, ha jó anyaggal akarunk dolgozni, akkor Mohácsról hozzuk .., berben a kérdés: vajon miért vállalnak többletmunkát ezek a pedagógusok? — Semmiképpen sem az anyagiakért, s nem az órakedvezményért! — jelenti ki Varga Mária. — ötvennégyen vagyunk tagjai a tanári karnak, huszonegyen vállalunk szakvezetést. Igaz, ezért külön pótlékot kapunk, de nem az anyagiak ellensúlyozzák a fáradságot. — Amikor visszajön néhány hallgató, megemlékezik az itt eltöltött időkről, érkezik egy- egy esküvői meghívó, értesítés gyerekszületésről, akkor érezzük úgy, hogy megérte — vallja dr. Kovács Lászlóné. — Végül is a tanítás mellett a mi feladatunk az, hogy kiszolgáljuk a főiskolát, hiszen emiatt lettünk gyakorló iskola — jegyzi meg Hrubos József. — Van még egy nagy előnyünk — folytatja. — Mi falusi iskola vagyunk, egyfajta magyar átlagot képviselünk. Ez is előny, mert ha innen kikerül a hallgató — mondjuk, egy városi iskolába —, nem éri meglepetés ... Partnernek tekintik — Mindezekből az derül ki, hogy megszokottan működik már a kapcsolatrendszer. A gyakorló iskola viseli a terheket, amelyek nélkül talán már az életüket sem tudnák elképzelni. Hogyan látja ezt, az együttes munkát a főiskola? Vastag védőkesztyűvel, elképesztően gyors mozdulatokkal fogják, rakják sorba a kikerült edényeket. Elegendő két-három pillantás, s máris viszik be a műhelybe a tálakat, korsókat. Ez az első megkönnyebbülés, mert hiszen mínusz 5 foknál már legalább 9-10 óra hosszat kell rakni a kemencét. A fekete kerámia égetése ugyanis olyan füsttel jár, hogy ezt nem lehet zárt helyiségben elvégezni. A műhelyben minden lámpát bekapcsolnak, s újra vizslatják a tárgyakat. Puha ruhával dörzsölik, vajon lesz-e fénye? Néhány gyors, erőteljes mozdulat után kiderül; a minőség megfelelő! Késő este lesz mire elkészülnek. Azonban megszokták, hogy napi 12 vagy olykor 24 órában dolgoznak. Nincs vasárnap, ünnepnap csak a munka. — S még szerencsés vagyok, hogy van munkám! — szólal meg Horváth László. — Az az igazság, hogy az ilyenfajta termékekből óriási a kínálat, sorozatban gyártják, viszik piacra a különböző szövetkezetek. Csak éppen a legtöbb nem igazi művészi tárgy. A műhelyben nem áll meg az élet. Horváth László éppen elkészült a formázható agyaggal és a fazekaskoronghoz ül. Mosolyog a kérdésem hallatán: népi iparművész vagy fazekas? — Népi iparművész vagyok, ez igaz — jelenti ki. — Azonban fazekasnak tartom magam! A kezdőfázistól a befejezésig mindent magam csinálok. Még olyan, igazi mes; Népzenei találkozó Szépszámú Pest megyei együttest várunk arra a népzenei találkozóra, amelyet december 9-én tartanak Bugyi nagyközség művelődési házában. Népdalkörük szervezésében sorra kerülő program szerint délután 4 órától lépnek föl a művészeti csoportok. A részvevők között szerepel a táborfalvai Csutorás és a népzenei együttes, a dunavar- sányi népdalkor és a citeraze- nekar, a kartali pávakör, valamint Tóth József és Nyúlás Róbert citerakettőse. A túrái Maczkó Mária egyéni énekkel lép fel. Ám várnak vendégeket Zalaegerszegről és Rába- újfaluról is. Természetesen a helyiek sem akarnak kimaradni a dalos délutánból. A Bugyi Népdalkörön kívül gyerekcsoportok állnak fel a dobogóra, név szerint: Csirip, Boglárka, Pántlika, Csobolyó. Nemcsak a szórakoztatás a találkozó célja, az együttesek műsorát szakmai értékelés követi, Kovács Lajos, a Kóta Pest megyei titkára és Birinyi József, a népművészet ifjú mestere elemzi az elhangzó számokat. Pest megyei Pest megyei — érdi — származású színésznő a Pécsi Nemzeti Színház tagja, Jónás Judit. Ez év májusában hatalmas vállalkozásba vágott: több mint két óra időtartamú monodrámát szerkesztett és adott elő Weöres Sándor híres műve, a Psyché anyagából. Az izgalmasan érdekes produkció Pécsett jelentős sikert aratott. Jónás Judit most a fővárosban is megszólaltatja a „hajdani költőnő” drámáját. December 8-án és 14-én este 7 órakor a Pesti Vigadó kamaratermében adja elő a Psyché. Egy hajdani költőnő írásai című monodrámát. terektől tanulhattam a szakma fortélyait, mint Vékony Sándor, Kántor Sándor, Czu- gék és Mónusék. Édesapám, Horváth János is híres mester volt. Az elmúlt évtizedek azonban aláértékelték, s ezzel tönkretették a népművészet tekintélyét. Holott — emeli fel mutatóujját — a népművészet a szülőatyja mindenegyes művészeti ágnak. — Nem panaszkodom, bár keményen kell dolgozni ebben a szakmában, hogy az ember, úgy-ahogy megéljen. Három évvel ezelőtt említettem a Népi Iparművészeti Tanácsnál, hogy nem reális a szakmánkra kivetett 25 százalékos forgalmi adó, hiszen mi finomkerámiát készítünk! Ennek ellenére mégis az építőipari durva kerámia áfájával azonosak a terheink. Mindazontűl, hogy nagyon nehéz fához, jó minőségű anyaghoz jutni, még a felesleges adminisztráció tömkelegével is meg kell birkóznunk. Pár esztendeje felszólaltam a NIT egyik közgyűlésén, hogy a gondok s a „konkurencia” tönkre fogják tenni a szakmát! De nem történt semmi... Megáll egy pillanatra, cigarettára gyújt, s keserű, kemény hangon szól: — A huszadik század teljesen kifordította az ízlésvilágot. Közeledik a Karácsony, érdemes kimenni az Aranykapuba. vagy a Rákóczi útra. s meggyőződhet arról, hogy értéktelen bóvlikkal van tele a vásár. Az igazi népművészetnek alig jut hely... V. A. — Zavartalan az együttműködésünk — jelenti ki Bódi Andrásáé főigazgató-helyettes, főiskolai tanár. — Ügy tapasztaljuk, hogy a hallgatók nálunk jobban érzékelik a tanár—diák viszonyt. Kint, az iskolában az idősebb és a fiatalabb pedagógusok egyaránt partnerként kezelik őket. S ez mindenképpen erősíti őket önbecsülésükben, önérzetükben .., Vennes Aranka (ti) Még igazi mesterektől tanulhattak E század ízlésvilága kifordított Heti filmtegyzet V ámpírok V elencében Klaus Kinski és Anne Knecht a Vámpírok Velencében egyik jelenetében Űjabb Nos/eratu-történet. Tekinthető egyfajta folytatásnak is, hiszen vagy tíz évvel ezelőtt Werner Herzog már elkészített egy Nosferatu, az éjszaka fantomja című filmet. S mint ennek a most bemutatott újnak, az olasz Augusto Caminito filmjének (címe: Vámpírok Velencében), annak is Klaus Kinski volt a főszereplője, — azaz Nosferatu. Ki ez a Nosferátu? Azon túl persze, hogy vámpír, azaz embervért szívó szörnyeteg, ő az, akit Drakula néven is emlegetnek. A Drakula-történetnek külön története van. Az alap, melynek sokféle variációja létezik: Drakula titokzatos transzszilvániai — azaz erdélyi gróf, aki titokzatos várában titokzatos körülmények között titokzatosan és hátborzongatóan megöl embereket, elsősorban szép fiatal nőket, mert a vérükkel él, az embervér tartja életben, s teszi lehetővé titokzatos és misztikus praktikáit. Drakula lényegében véve bármit megtehet, ráadásul halhatatlan, vagy inkább elpusztíthatatlan. Tigrisfogakra emlékeztető hatalmas szemfogai ijesztően merednek elő véres szájából, — szóval Drakula maga a hátborzongató rémség. A figura sokak szerint valóban élt, s valóban elég véres történetek tapadtak a nevéhez. Régi-régi történetek, amelyekből a romantika irodalmának legdúsabb időszakában, az angol költő, Shelley felesége, Mary Shelley is merített, amikor megírta Frankenstein című regényét. Ne bocsátkozzunk most dra- kulógiai és frankensteipoló- giai fejtegetésekbe; a Vámpírok Velencében nem nagyon éri meg, hogy a műfaj és a hírhedett figura eredetét is elemezzük vele kapcsolatban. Túlontúl igényesek lennénk ugyanis ebben az esetben, márpedig ez a film nem tartozik az igényes munkák közé. A rendező (aki a forgatókönyvet is írta) zavaros és fantasztikus mesét agyait ki arról a Nosferaturól, aki kétszáz évvel ezelőtt egy velencei arisztokrata családot tertt boldogtalanná és a család szép nőtagját, Letiziát. vámpírrá, azáltal, hogy megharapta. Nos, az utódok most tisztázni akarják a rejtélyeket, és megidézik Nos- feratut, aki el is jön, mert persze most is él. A modern Velencében, motoros csónakok, televízió, rádió, modern vadászfegyverek és autók meg repülőgépek közepette jelenik meg a halhatatlan Nosferatu, és megint mindenkit megharap, főleg persze a szép fiatal nőket (mert gusztusa az van neki). Ezek a szép fiatal nők tetemes ideig láthatók pucéran. Ezek a film legérdekesebb jelenetei. Mert a többi, a riogatás, a mesterséges félelemkeltés, a bugyuta fordulatok, a sejtelmes és hátborzongató helyszínek — mind csak kellékek egy gyönge és érdektelen filmben. No és van még valami, amit nem lehet elrontani: a város, Velence. Töredelmesen bevallom: én rajongok ezért a városért. És ha egy filmben előfordul néhány csodálatos palota és ezeknek néhány csodálatos terme, meg a callék, riók és canalék vizén suhan velünk a vaporetto vagy a vízitaxi, és ha a Szent Márk téren megleshetünk egy vészterhes színekben és fényekben pompázó hajnalt, akkor engem már nem is érdekel az elnyűhetet- len Nosferatu a tigrisfogaival, — bár a szép grófnőket, különösen ha nem rejtegetik szépségüket, azért figyelemmel szemlélem. Megnyugtat a tudat, hogy ebben több férfitársam véleményét osztom. Emmanuelle A tabukról gyakran kiderül, hogy oktalanul kiáltották ki őket tabunak. Ez a helyzet ezzel a tizenvalahány éven át tabunak számító, tiltott filmmel is. Az Emmanuelle persze nem politikai okokból került a tilalmi listára, hanem azért, mert erkölcstelennek, pornográfnak, ártalmasnak és károsnak nyilvánították. Kétségtelen: nem a hófehér szűzi leányszobák világában játszódik a történet, és hősnője, Emmanuelle, a gyönyörű fiatal diplomatafeleség, távol áll attól, hogy a szende ártatlanság és a hamvas erény képviselőjének nevezhessük. Magyarán szólva Emmanuelle egy jobb körökből származó ribanc, aki — azzal az átlátszó ürüggyel, hogy a férje akaratából meg akarja élni a teljes szexuális felszabadítottságot — mindkét nemet odaadóan részesíti kegyeiben. S hogy a dolog még színesebb legyen, a gátlásait percről percre sikeresebben levetkőző Emmanuelle többnyire egy egzotikus országban vetkezi le gátlásait, — olykor egész csapatra való férfival, akik látszólag megerőszakolják, de hát öreg jogászok és bírák szerint a nemi erőszak igen labilis fogalom ... Ha azt tekintjük, hogy szép hölgyünk kalandjait a Just Jaeckin rendezte film meglehetős részletességgel, ám az aktusokat mintegy csak imitálva mutatja be (s ezért nem kemény pornó, mert, mint köztudott, abban minden rendesen végre is hajtatik), a film felfogható egyfajta oktatófilmnek is. Ha viszont azt tekintjük, hogy manapság ennél sokkal vadabb szex- és pornófilmek keringenek szerte a vi- deokészülékeken, akkor az Emmanuelle kissé gyermeteg és naiv. (Bár csak kevéssé gusztustalan, és ez is valami.) A film egy épp harminc éve megjelent regényből készült. Annak is Emmanuelle a címe, és Emmanuelle Arsan írta. Most nálunk is megjelent. Eddig az is kiátkozott könyv volt, s nemcsak nálunk. Szülőhazájában, Franciaországban is nagy botrányok kavarogtak körülötte. Pedig hát nem tesz egyebet, mint — nem túl nagy írói tehetséggel — elmeséli a szép Emmanuelle kalandjait. A film pedig — a valóban nagyon szép Sylvia Kristel jóvoltából — megmutatja, amit a könyv leír. Itt-ott még ki is színezi a sztorit. De a ráaggatott álfilozófián ma már inkább csak mosolygunk. Takács István
