Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-07 / 289. szám
PEST MEGYEI XXXIII. ÉVFOLYAM, 289. SZÁM POLITIKAI NAPILAP Ára; 4,30 forint * *v . ;4. -V ~3 •'■—■•V m íi A-'-' 1989. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Köszönik az ügyfelek megértését Munkával sztrájkoltak Furcsa, de nem idegeskednek az emberek, nem verik az asztalt, rezignálton, fásultan, vagy éppen csodálkozva veszik tudomásul, hogy sztrájkol a hivatal. Két-három percenként érkeznek az ügyfelek a budaörsi földhivatalba, azok, akik nem olvasták a sajtóban közzétett híradást. Pedig ma reggel már a rádió is bemondta, az egyik jól értesült pedig tudni véli, hogy a „Szabad Európa’’ is közölte a furcsa demonstrációt. Nagy István Pilisborosjenő- ről jött ügyes-bajos dolgában, de nem háborodik tel, amikor megtudja, hiába tette meg az utat. Megértő, sőt sok sikert kívánt a sztrájkhoz a földhivatal főelőadójának, Kovács Attilának. — Valamikor magam is az államigazgatásban dolgoztam — mondja Nagy István —, kilógott a fenekem a nadrágból ... Két gyerek mellett nem engedhettem meg azt a luxust magamnak, hogy néhány ezer forintért legyek „mérnök úr”, inkább kiváltottam az ipart. Ehhez persze kőműves-mestervizsgát kellett tennem — merthogy kőművesként dolgozom —, a tanfolyamra har- minchatan jártunk, huszonné- gyünknek felsőfokú képesítése volt. Egyébként a segédmunkásaimnak nem volna elég a havi nyolcezer forint, amit az itteniek kapnak. A szomszédos Pest Megyei Földhivatal épületében sztrájk- hangulat van. A portás csak az igazolványom felmutatása után enged fel, dr. Polgár Mihályhoz, a hivatal vezetőjéhez kísérnek, itt találkozom Heté- nyi Ferencnével, a szakszervezeti titkárral. Elmondják a hivatal dolgozóinak követeléÖssznemzeti kompromisszumra van szükség Közel a teljes csődhöz! A pénzügyek iránt különösebben nem érdeklődő olvasónak is föltűnt szerdán, hogy minden rádiós és televíziós híradás elsőként, bő terjedelemben foglalkozott a magyar kormány és a Valutaalap képviselői között folyó tárgyalásokkal. Órák alatt terjedt el az az információ is, hogy a tárgyalások zsákutcába jutottak, nem kapunk több r hitelt, az ország csőd előtt áll. Bár ezt a jelentést a kormány cáfolta, ügy gondoltuk, érdemes tisztázni, miről is folyik a vita valójában. Föl sem lehet mérni a fizetésképtelenség hatását, mondta érdeklődésünkre Asztalos László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikai főosztályának vezetője, s bár számokat nem említett, annyit elárult, de ez már senki előtt nem titok, hogy nagyon közel állunk a teljes csődhöz. A számok, a részletek talán azért sem igazán érdekesek, mert egyrészt a legutóbbi parlamenti ülésen Németh Miklós föltárta a — valószínűleg csak a hazai közvélemény előtt titkos — adósságainkat, másrészt a főosztályvezető szerint a bejelentésnek olyan beláthatatlan következményei lennének, amit nem engedhetünk meg magunknak. Történelmi esemény lesz, ha sikerül elkerülnünk a pénzügyi botrányt. Bár a külföldnek pontosabb képe van országunk gazdasági helyzetéről, mint nekünk magunknak, eljutottunk odáig, hogy itthon is mindenki pontosan érzi, hogy miről is van szó. Arról, hogy — Asztalos László szavaival élve — sikerül-e olyan ésszerű belpolitikai egyensúlyhelyzetet létrehozni a különböző erők között, amely megteremtené a kilábalás esélyét. Mindenki kompromisz- szumra kényszerül, ugyanis az adósság és a kamatterhek adottak, meg kell próbálkozni azzal, hogy kisebb-nágyobb érdekeken fölülemelkedve most az egyszer sikerüljön az össznemzeti kompromisszumot megkötni életben maradásunkért. Világosan kell persze látni, hogy mindez csak oly módon lehetséges, ha a kormány, a parlament szigorú, takarékos (Folytatás a 2. oldalon.) BELPOLITIKAI KRÓNIKA Tőkés László temesvári református lelkész ügyében Szű rös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke üzenetet intézett Nicolae Ceausescu román államfőhöz, de a személyes levelet Románia budapesti nagykövete nem vette át. Szűrös Mátyás nyomatékosan kérte a román államfőt, hogy intézkedjék a lelkész és családja ellen irányuló hatósági zaklatás és fenyegetés azonnali megszüntetése érdekében, helyezzék őt vissza egyházi hivatalába. O Párizsban ma összeül a Nemzetközi Kiállítások Irodájának végrehajtó bizottsága és előkészíti az egy héttel későbbi közgyűlés számára a döntést: ki rendezze meg az 1995-ös világkiállítást. ® Az MDF Budapest IX. kerületi szervezete egészségügyi munkacsoportja a további légszennyezés elkerülésére, egészségünk védelme érdekében követeli többek között a kétütemű autók importjának azonnali beszüntetését. • Az MSZP ózdi városi pártértekezletén úgy döntöttek, hogy a működéshez nem szükséges ingóságok értékesítéséből befolyt összeget felajánlják az ózdi szegényeknek, egyben felhívják az ország valamennyi MSZP-szerveze- tét, hogy kövessék példájukat, és így támogassák az önhibájukon kívül segítségre szorulókat. (R A pártként bejegyzett Vöks Humana mozgalom, a Bioszféra , Pártja megkezdte^ választási kampányát, amelynek az a célja, hogy a párt képviselői bekerüljenek az Országgyűlésbe. O A volt Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége és a Kelet Népe Párt tegnap bejelentette, hogy Turul Népe Választási Szövetség néven képviseltetni kívánja magát a parlamenti választásokon, továbbá elhatárolták magukat a Magyar Politikai Foglyok Szövetségétől. ® A Magyar Nők Szövetsége csatlakozott a Józan Élet Egészség és Családvédő Országos Szövetség kezdeményezéséhez és a Társadalmi Választási Fórum szervezésében részt kíván venni. $ A kaposvári Munkácsy Baráti Kör — amely a Munkácsy Gimnázium és Egészségügyi Szákközépiskola intézményi hagyományainak őrzésére, a régi tanárok, tanítványok és az alma mater közötti kapcsolatrendszer kialakításáért alakult — várja a szervezet soraiba az iskola egykori növendékeit és tanárait. ........... ........ s eit; a jövő évi esedékes 16 százalékos béremelésen kívül még 25 százalékot szeretnének kapni, ami nem jelenti, hogy túl lennének fizetve, éppen csak az elmaradásukat faragnák le. Tudják, hogy hiába fordulnának a tanácsokhoz, ahová még jelenleg tartoznak, nekik sincs pénzük, a figyelmeztető demonstráció a kormánynak szól. Hetényi Fe- rencné kihangsúlyozza, nem sztrájkolnak, mert ugyan milyen munkabeszüntetés az, amikor dolgoznak, csak éppen ügyfeleket nem fogadnak? Nem vitatja, hogy az államhivatalnokok amúgy sem sztrájkolhatnak, de azért itt is emberek dolgoznak, valahogy fel kellett hívni a problémájukra a figyelmet. Sajnálják a pórul járt ügyfeleket, köszönik türelmüket, megértésüket és támogatásukat. A demonstráció értük is történt, reményeik szerint a jobb fizetéssel képzettebb . ügyintézőket lehetne alkalmazni, gyorsabban intézhetnék az iratokat. Jelenleg a megyében 310-en dolgoznak a kilenc földhivatalban és a három kirendeltségen, valamint a központban, s évente három- százezer ügyiratot intéznek el. Nagyon kevés a felsőfokú végzettségű munkatársuk, a műszaki egyetemi diplomával rendelkezőknek 9300 forintot tudnak fizetni, a földmérési főiskolát végzettek 8300-at kapnak — persze bruttóban. Remélik, már nem sokáig ... M. T. ★ — Mi a sztrájk tényleges oka, követelése? — erről kérdeztük Sárkányáé Kapta Évát, a Nagykőrösi Földhivatal vezetőjét. — Erkölcsi-anyagi megbecsülésünk nem áll arányban a reánk bízott munkával, egyszerűen a napi feladatok szakszerű megoldása is nehézkessé vált. Pénzügyileg a földhivatalok a megyei tanácsokhoz tartoznak, ugyanakkor a MÉM gyakorolja a felügyeletet. — Azt akarja éreztetni, hogy a két bába között elveszett a gyermek? — Valahogy így. Jellemző, hogy az államigazgatási munkát végző községi alkalmazottak is messze elkerülnek bennünket, egy földhivatali alkalmazott mintegy háromezer forinttal keres kevesebbet, mint egy tanácsi dolgozó. Nem mintha a tanácsiak agyon lennének fizetve. Akciónknak elsősorban a figyelemfelkeltés a célja. Ha követeléseinket nem teljesítik, elképzelhető, hogy egy teljes hétig lehúzzuk a képzeletbeli rolót. Ballal NDK Kreuz lemondott Egon Krenz szerdán lemondott az NDK Államtanácsa elnökeként betöltött tisztségéről — jelentette gyorshírben az ADN hírügynökség. A nap folyamán egy elektronikai üzem NSZEP-alapszervezete felhívásban fordult Krenzhez, arra kérve a politikust, hogy mondjon le az államtanács és a nemzetvédelmi tanács elnökének funkciójáról. Várható, hogy Krenz ez utóbbi tisztséget is rövid időn belül elveszíti, illetve önként föladja. (Részletes tudósítás lapunk 2. oldalán.) WILLY BRANDT Az újraegyesítés ellen Az újraegyesítés ellen foglalt állást szerdán este egy rostocki templomban mondott beszédében Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tiszteletbeli elnöke Több ezer hallgató előtt a 76 esztendős politikus kifejtette: a két német államnak sokkal inkább valami újat kellene létrehoznia, tiszteletben tartva a másikat. Szavai szerint Modrow miniszterelnök „szerződéses közössége” alapjait tekintve nem esik messze attól, amit az NSZK-ban ma „né met szövetség” (deutscher bund) gyanánt emlegetnek. Vízágyúk Nowa Hatóban Nem használtak az előzetes intelmek, még Lech Walesa a Szolidaritás elnöke felhívása sem: szerdán délután mégis csak vízágyúkkal és könnyfakasztó gránátokkal kellett feloszlatni több száz szélsőséges fiatal tüntetését a Krakkó melletti Nowa Huta ban. A demonstráció — immár hagyományosan — a Nowa Huta-i Lenin-emlékműnél kezdődött. A fiatalok festék kel öntötték le, majd benzi nes palackokkal megpróbálták felgyújtani Lenin szobrát, miközben „Le a kommuniz mussal” és „Szovjetek men jetek haza” jelszavakat kiabáltak. A tömeg ezután a rendőrség helyi épülete elé vo nult, ahol összecsapott a rend- fenntartó erőkkel. Az első hó Leesett az első hó a Börzsönyben is, a befagyott Kemence-patak jegét is vékony hótakaró borítja ' i - (Vimola Károly felvétele) A kengurunak néha van Teli polcok, üres erszények Forradalmi ötletem támadt, így karácsony előtt két héttel. Kellene nekünk egy arasznyi hosszú, ujjnyi széles színes papírdarab. Képeket meg számokat képzelek el rá, hazánk nagyjainak portréját, esetleg csatajeleneteket, vagy valami ehhez hasonló patetikus dolgot. És nevezhetnénk ezt a találmányt mondjuk pénznek. Persze csak jobb híján. Aztán ezért a pénzért mindenfélét lehetne vásárolni a boltokban. Az érdi Skála Áruház novemberi bevétele például 72 millió forintra rúgott, ami 18 millióval haladja meg a tavaly ilyenkori rekordot. Az áruház igazgatója szerint ennek az összegnek a fele tudható be az áremelkedésnek, a maradék a megélénkülő forgalomnak, azaz nekünk,- vásárlóknak köszönhető. Legtöbben a műszaki osztályra látogattak Érden, híradástechnikai cikkeket, videókat, gázkészülékeket, háztartási gépeket keresve az ünnepek előtt. Sajnos aki hűtő-' gépet vagy porszívót szeretett volna hazavinni, gyakran dol- gavégezetienül távozott, más áruféleségekből azonban nem számítanak az üzlet vezetői hiánycikkekre. Élelmiszerek- - bői egyenesen kiemelt ellátás várható a Skálában. Lesz elég szaloncukor, svájci csoki, és egyéb nyalánkság. Csupán a közönséges cukornál és az étolajnál tapasztalható a szokottnál nagyobb felvásárlás. Az előbbinél ráadásul annak ellenére van ez így, hogy a rádió cáfolta a hírt, miszerint januártól felemelik a cukorárakat, panaszkodnak az eladok. ' ’ *—. „„ , j Raschman Miklós, a váci Naszály Áruház vezetője szintúgy bizakodó. A jelenlegi áru- mennyiség bírja majd a vásárlók rohamait, állította határozottan. A múlt évihez képest 30 millió forinttal nőtt az üzlet novemberi forgalma, ám ha az emelkedő árakat is beszámítjuk, a Nászály körülbelül ott áll, ahol tavaly. A vásárlók Vácott általában az olcsóbb árucikkeket keresik, de továbbra is slágernek számítanak a gázkészülékek, a szórakoztató elektronikai cikkek és a híradástechnikai berendezések. Amint elterjedt a városban, hogy jövőre a hús szabadáras lesz,, fellendült a hűtőládák iránti kereslet. Tartós hiánycikkek — a hűtőszekrényt kivéve; — egyelőre nincsenek a Naszályban. Igaz, fel- vásárlási lázról sem számolt be Raschman Miklós. Persze nehéz is lenne megismételni mindazt, ami két éve zajlott le hazánkban — tehetnénk hozzá. Mindenesetre a Váciak a 'tavalyihoz képest sokkal több importholmi között válogathatnak ezen a karácsonyon. S hogy. miből .fizessék ki azokat? Jó kérdés. Válasz helyett az ember ellágyulva gondol a kengurura, mert annak legalább néha tele az erszénye. De hát ez nem Ausztrália. Falusy Zsigmond Celladam-teszt külföldön is Ha jól „vizsgázik”, gyógyszer Alkalmazhatók-e azok az elvek, amelyek a Celladam- teszt, illetve a Celladam gyógyhatású készítmény kifejlesztéséhez szolgáltak alapul? — Kovács Ádám válaszol azzal a külföldi közléssel kapcsolatban, mely szerint izraeli kutatóknak — a Celladam-teszthez hasonlóan — vérmintából sikerült kimutatniuk a rákos folyamatot. — Erről az izraeli eredményről még nem értesültem, de minden bizonnyal az egy más módszer, hiszen a diagnosztikai eljárásunkat nemzetközi szabadalom védi — mondotta Kovács Adám ....— A mi a készítményt illeti, nemcsak feltételezem, de tudom is, hogy a nagy gyógyszerészeti világcégek minden mozdulatomat figyelik. Egyelőre várakozó állásponton vannak, diagnosztikai módszerünk, készítményünk magyarországi fogadtatásának eddigi kálváriája bizonytalanná tette őket. Ha tehetnék, szerintem azonnal megszereznék a tudásanyagot, ez viszont nem könnyű, mivel az alapelv sok-sok év szisztematikus gondolkodásának eredménye. Ha nem is látványosan, de azért előbbre jutunk külföldön is; jövőre néhány országban, így többek között Izraelben, Ausztráliában, az NSZK- ban és Kanadában a tervek szerint diagnosztikai laboratóriumot nyitunk. Tárgyalunk más országok szakembereivel is, így például a diagnosztikai módszer új-zélandi, török, spanyol, francia hasznosításáról. Jó ütemben halad egy svájci bejegyzésű, 75 százalékban magyar, 25 százalékban külföldi részvénytársaság létrehozása; a Celladam-készítmény külföldi törzskönyvezését, elfogadtatását, forgalmazását végzi majd ez a vállalkozás feltehetően a jövő évtől. • Miként alakult a Cella; dam magyarországi helyzete az utóbbi időben? — Szállodákban és szűrőállomásokon is alkalmazzuk már a diagnosztikai módszert. Jövőre több vidéki városban is nyitunk szűrőállomást. Áz Országos Gyógyszerészeti Ih- tézet megkezdte a módszer hatékonyságvizsgálatát, de csak addig jutottak eí, hogy az általunk alkalmazott teáit valamit kimutat... A további vizsgálatokat — jelenlegi információim szerint — nem folytatják. Mint közismert, a Celladam- készítményt gyógyhatásúnak minősítették, így megvásárolható a gyógyszertárakban. Megkezdődtek a klinikai vizsgálatok is, ha ezek megfelelő eredménnyel járnak, úgy a jövő év végén vagy 1991-ben törzskönyvezhető Magyarországon a Celladam. Így gyógyszerként is forgalmazható lenne —. mondotta Kovács Ádám.