Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-06 / 288. szám

2 1989. DECEMBER 6., SZERDA Cseh kormányátalakítás Kisebbségben a CSKP-tagok Kisebbségbe kerültek a kom­munisták az újonnan átalakí­tott cseh kormányban: a mi­niszterelnököt is beleszámítva «j tizenhét tagú kabinetből csak nyolc a CSKP-tag. Frantisek Pitra cseh kormányfő a Polgári Fórum javaslatait is figyelem­be véve kedden alakította meg a Cseh Szocialista Köztársaság új kormányát. Az átlakított cseh kormány­ban Frantisek Pitra minisz­terelnökön kívül az egyik mi­niszterelnök-helyettes, továbbá a pénzügyi, a belügyi, a kul­turális, az ipari, a mezőgazda- sági és az erdő- és vízgazdál­kodási tárca vezetője CSKP- tag. Megfigyelők rendkívül fon­tos fejleménynek tartják azt. hogy legalább a cseh kormány szintjén az új erőviszonyokat valamiképpen tükröző állami vezetés jött létre, és a kommu­nisták, legalábbis számarányu­kat tekintve, elvesztették veze­tő szerepüket. Ugyanakkor a kabinetben a kormányfői posz­ton kívül az első miniszter­elnök-helyettesi poszton és számos kulcsfontosságú tárca élén továbbra is kommunisták állnak. A Csehszlovák Néppárt nem sokkal a kormány átalakítása után nyilatkozatban jelentette be fenntartásait amiatt, hogy nem fogadták el javaslatát, mi­szerint a cseh kabinetben öt- ven-ötven százalékban szere­peljenek a politikai pártok tagjai és a nem párttagok. Német egyesítés Mints egyetértés Hans-Dietrich Genscher nyu­gatnémet külügyminiszter hi­vatalos moszkvai tárgyalásai közepette az NSZK sajtójában feltűnést keltett az a TASZSZ- kommentár, amely jelezte: Moszkva a német egység kér­dését — a probléma súlyossá­gának ellenére — kész megvi­tatni az új gondolkodás szel­lemében, kellő tiszteletet tanú­sítva a másik fél álláspontja és óhajai iránt. Az SPD-hez közel álló Frankfurter Rundschau című lap úgy látja, hogy Moszkva most már hajlandó elgondol­kodni a német egységen. A Südeutsche Zeitung azonban idézi a szovjet kommentárnak azt a megállapítását is, amely Gorbacsov főtitkár római láto­gatása alatt elhangzott kije­lentéseire utalva kifejti i ezt a problémát hosszú távon a tör­ténelem fogja megválaszolni, most azonban a kérdést nem szabad erőltetni. Sevardnadze külügyminisz­ter De Michelis olasz külügy­miniszterrel tárgyalva a na­pokban még óvott egy új né­met revansizmustól, és a ha­tárok érinthetetlenségét emle­gette. Gremitszkih szovjet kül­ügyi szóvivő pedig közvetlenül Kohl kancellár tervének meg­hirdetése után szemére vetet­te az NSZK-nak, hogy nacio­nalizmust szít az NDK-ban e németország-politikai előter­jesztésével. A Westdeutsche Allgemeine Zeitung keddi vezércikke sze­rint azonban Máltán a felek nyilvánvalóan a német kérdés­ben értettek legkevésbé egyet. I Külföldi események l egy mendcsibnn Az NSZK szövetségi kancellárja december 19-én Drezdá­ban munkatalálkozót tart az NDK miniszterelnökével. A Meg­alakult a Lvoví Magyarok Kulturális Szövetsége, melynek cél­ja az ukrajnai városban és környékén élők, a Kárpátaljáról elszármazott magyarok anyanyelvének, kultúrájának ápolása. A Az NDK-ból érkezők hada miatt 7,3 százalékról 7,6 száza­lékra emelkedett a munkanélküliek aránya az NSZK-ban. A Ramaszvami Venkataram köztársasági elnök előtt kedden le­tették a hivatali esküt az új indiai miniszterelnök, Visvanath Pratap Szingh kormányának tagjai. A A lengyel külügymi­nisztérium sajnálkozásának adott hangot közleményében amiatt: december 11-től a magyar határon belépő turistáknak kauciót kell fizetniük a kereskedelmi mennyiségűnek tekint­hető áruk után. A Negyven éve alakult meg a Horvátországi Magyarok Szövetsége, amely értékes kulturális, oktatási és művelődési tevékenységet fejt ki, főként a Drávaszögben és Szlavóniában élő magyar nemzetiség körében. A Nyolcvankét százalékos elismerést— 67 adásban a második legmagasabbat — érte el Pozsgay Imre hétfőn este Párizsban az Antenna—2 televíziós adó „Az igazság órája” című műsorában. Demonstráció Szófiában j Szabad választásikat Újabb nagygyűlést hirdetett meg vasárnapra — a BKP Központi Bizottságának de­cember 11-re összehívott ülé­se előestéjére — a közel húsz bolgár független szervezet és párt képviselőiből alakult „kezdeményező bizottság”. A nagygyűlést a Nevszki-szé- kesegyház előtti téren a ko­ra délutáni órákban tervezik megtartani. Ezt a hírt a bol­gár tömegtájékoztatás nem kö­zölte. • Grudi Pancsev, a szociálde­mokraták szóvivője az MTI tudósítójának arra a kérdé­sére, hogy mi ellen tiltakozik a vasárnapi megmozdulás, ki­jelentette: ez a megmozdulás inkább követelő, mint tiltako­zó lesz, a másnapi pártplénum figyelmét fel akarják hívni arra, hogy nem mondanak le a BKP és a közélet megtisz­tításának erőteljesebb folyta­tásáról, nyomatékosan köve­telik a BKP vezető szerepét rögzítő cikkely törlését az alkotmányból, a többpártrend­szer de jure elismerését, s a szabad választásokat a meg­felelő időben. A szociáldemokrácia bástyája Bár a Magyarországi Szo­ciáldemokrata Párt egy ellent­mondásokkal terhes kongresz- szust hagyott a háta mögött, valójában a szociáldemokrata eszme egységesebb, mint ma a mozgalom maga. Sőt múltjá­ból eredően és a mellőzöttsége miatt romantikus, nosztalgikus érzéseket is kelt. 1889. július 14-én, a francia forradalom kitörésének száza­dik évfordulóján Párizsban II. ínternacionálé néven az euró­pai országok szociáldemokrata munkáspártjai szervezeti szö­vetséget kötöttek, és közös politikai és gazdasági progra­mot adtak a világ munkássá­gának. ENSI-közgyűlés Izrael-ellenes ’ határozatok Három Izrael-ellenes hatá­rozatot fogadott el hétfőn az ENSZ közgyűlése. Az első ha­tározat kimondja: a PFSZ-nek joga van arra, hogy létrehoz­za saját, független államát. Egyidejűleg felszólít minden érdekelt államot az Izraelnek nyújtott katonai és gazdasági támogatás beszüntetésére. A közgyűlés által hozott má­sodik határozat a nemzetközi jog megsértésének nevezi azt, hogy Izrael továbbra is meg­szállás alatt tartja a Golán- fennsíkot és más területeket. A harmadik határozat sze­rint teljességgel törvénytelen Izraelnek az a döntése, mi­szerint kiterjeszti jogi fenn­hatóságát Jeruzsálemre. Az ENSZ közgyűlése elis­merte azt is, hogy a PFSZ jogosult egy palesztin állam képviseletére, a szervezet ké­résének megfelelően azonban nem döntött a PFSZ ENSZ- beli megfigyelői státusának megváltoztatásáról. A HÉTEZER SZIGET orszá­gának is nevezett Fülöp-szi- getek fővárosában, Manilában még szórványos lövöldözés hallatszik. A fegyverek átme­netileg néhány órára elhall­gatnak, hogy az üzleti ne­gyedből, ahol a lázadó kato­nák támaszpontjaikat kiépí­tették, el lehessen szállítani a harcok miatt ottrekedt kül­földieket és azokat a polgá­ri személyeket, akik nem bíz­nak abban, hogy a hadsereg gyorsan felszámolja a még meglévő ellenállási gócokat Eddig mintegy ötven halálos áldozata és több száz sebesült­je volt az Aquino elnök asz- szony ellen kirobbant hato­dik államcsínykísérletnek. Bár — mint helyszíni tudósí­tók értékelték a helyzetet — az 1986-ban a nemzeti meg­mozdulás eredményeként ha­talomra került Aquino asszony kormányzata immár túl van a veszélyen, de lehetséges, hogy a lázadó egységek utolsó ma­radványainak lefegyverzése még hetekig eltart a sziget­világban, ahová elmenekül­hetnek. Nem véletlen, hogy a hato­dik puccsot a lázadó főtisz­tek éppen akkorra időzítették, amikor Bush elnök repülőgé­pe úton volt Málta szigete fe­lé. A manilai katonatisztek csoportja arra számított, hogy egy ilyen fontos világpoliti­kai esemény előtt Washing­ton cselekvőképessége lelas­sul, s a meglepetést kihasz­nálva gyorsan felülkereked­hetnek. Másrészt Quayle al­'Háttér A HATODIK PUCCSKÍSÉRLET BUKÁSA elnök nemzetközi ügyekben való tapasztalatlanságára is építettek. (Az elnök távollé­tében neki kellett gyors dön­téseket hoznia a Fehér Ház­ban). Az alelnök azonban nem vesztette el hidegvérét: kü­lönleges tanácsadó bizottsá­got alakított az ügyben, s en­nek javaslata az volt, hogy a Fülöp-szigeteki Clark támasz­ponton levő amerikai vadász­gépek azonnal szánjanak fel és nyújtsanak védelmet Aqui­no asszonyok, mivel a láza­dáshoz csatlakozott egyes Fü­löp-szigeteki repülőegységek bombázták a manilai elnöki palotát. Bush elnök, akit ér­tesítettek a történtekről, jó­váhagyta Aquino asszony meg- segítségét. Az amerikai légi tá­mogatás egyébként döntő volt a puccskísérlet leverésében. MIÉRT FOLYAMODTAK az elnök asszonnyal ellenséges elemek ily szélsőséges eszköz­höz, hogy eltávolítsák a hata­lomból? A kérdés annál is jogosabb, mivel három év múlva a Fülöp-szigeteken vá­lasztásokat tartanak, s ekkor a szavazócédulákkal is eltá­volíthatják Aquino asszonyt az elnöki palotából. Erre csu­pán összetett választ lehet ad­ni. Arról van szó ugyanis, hogy a Fülöp-szigeteken bo­ÚjjáaLkukak Ennek az idén éppen 100 esztendeje. Az antifasiszta koalíció győzelme után Ma­gyarországon az MSZDP a többi haladó szellemű párttal együtt készült egy demokra­tikus, szocialista ország építé­sére. A sztálini hatalom azon­ban likvidálta mint első szá­mú politikai közellenséget, amely magát csalárdul balol­dali színekben tünteti föl. A Magyarországi Szociálde­mokrata Párt idén január 9-én alakult újjá. Az elnöki tiszt­ségre dr. Révész Andrást kér­ték fel, mivel az európai moz­galmakban egyedül neki van jól csengő, eladható neve. Nagy hagyományú, történel­mi pártról lévén szó, a fiata­lok igen sok szálon töreksze­nek követni a tradíciókat — ugyanakkor érzékelik az „új idők szavát”, és elkövetnek mindent, hogy más történelmi pártokhoz hasonlóan ne válja­nak amolyan „nosztalgiapárt”- tá. A magyar szociáldemokrácia egyik legerősebb bástyája va­laha éppen a Pest megyei szervezet volt, Szélig Imre ve­zetésével, jelenleg azonban meglehetősen megkésve utol­sóelőttiként szerveződött újjá. Pest megyében eddig 20 alapszervezet született újjá, és további 10 alakulóban van. Jó eredményű szervezőtek működnek már Tápiószecsőn, Csömörön, Nagykőrösön, Ül­lőn, Kerepestarcsán, Monoron, Herceghalmon, Budakeszin, Pécelen és Foton. Ezeket a csoportokat a régi szervezeti szabályok szerint a vidéki tit­kárság koordinálta. Sokáig egymástól függetlenül szerve­ződtek és keresték a kapcsola­tot egymással, illetve a köz­ponttal, amely Diósdon Takács Imre vidéki titkár otthona volt. Megyénk alapszervezetei közül igen sokat egykori régi szociáldemokraták vezetnek. Kint hagyták falazni Merich János, a csömöri alapszerv elnöke például el­mondta, hogy 12 éves kora óta tagja a pártnak. Az illegalitás éveiben öt hagyták kint az utcán „falazni”, azaz figyelnie kellett, nem jön-e rendőr, amíg apja és társai gyűlésez- nek. Gelman László, az üllői alapszervezet elnöke is tag­ja volt az illegális mozgalom­nak a német megszállás alatt. Galambos József, a monori alapszerv elnöke így emlék­szik vissza a régmúlt és a kö­zelmúlt eseményeire: — 1931-ig a Ganznál voltam ipari tanuló, majd utána a MÁV-hoz kerültem dolgozni. 29 éves voltam, amikor belép­tem a Szociáldemokrata Párt­ba, ugyanúgy, mint ma Mari József, ,a nagykőrösi csoport elnöke, őbenne fiatalkori tü­körképemet látom. Tagköny­vemet ma is őrzöm. Amikor értesültem az újjáalakulásról, azonnal keresni kezdtem a kapcsolatot a központtal. Ahányszor Pestre jöttem, min­dig érdeklődtem, ha beültem egy taxiba, „Hol van az a Szo­ciáldemokrata Párt”? Végül egyiküktől megtudtam, hogy a Rózsa Ferenc utcában. Amikor először ott jártam, zárva volt. Másodszor meszeltek. „Hol vannak hát?” — kérdeztem az embereket, de nem tudtak vá­laszt adni. Harmadszorra azonban sikerrel jártam, ott találtam Fekete Lajost, akinél felvételre jelentkeztem. Még- -kérdezfék, 'fiónnan-' • jöttém. Amikor mondtam, hogy Mo- norról, megbíztak a helyi szer­vezéssel. Először a nyugdíja­sokat, a régi tagokat fogtam össze. Pest megye ideiglenes szer­vezőbizottságát arról kérdez­tem, miben hasonlít és miben különbözik a jelenlegi mozga­lom■ a „tetszhalál” előtti idők­től. — Azt tervezzük, hogy fel­állítunk egy „öregek szenátu­sa” nevű testületet, amelynek az lenne a feladata, hogy a régi szociáldemokrata hagyo­mányokat átörökítse a fiatal­ságra. Mellette egy másik szerv működne, az operatív vezetésé. Néhány új vonást is meg kell valósítanunk. Elő­deink életében például a kör­nyezetvédelem még nem fog­lalt el lényeges helyet, hiszen ez a kérdés akkoriban nem volt olyan éles, mint nap­jainkban. Üj vonulat tehát, hogy környezetvédő párt va­gyunk. E világi szervezet sze­retnénk tenni, a praktikum mozgalma. Nemcsak a jövőt ígérni, hanem jelent is. Ideo­lógiai alapjaink megteremtése során az emberközpontú, mun­kaközpontú világkép kialakí­tására törekszünk, olyan erő- szakmentes, a bérből és fize­tésből élők tagságára támasz­kodó pártot szervezünk, amely tagadja az egyes pártok kizá­rólagosságát. Számításaink szerint ez év végéig a Pest megyei alapszervek száma 100 körül lesz. Szeretnénk min­den választókerületben jelöltet indítani. Elvi elbntétek A kongresszuson elvi ellen­tétek miatt különvált az az irányzat, amely azt hirdette, hogy Magyarországon a Szo­ciáldemokrata Pártnak követ­kezetesen a munka pártjának kell lennie, szemben a polgári liberális nézetekkel, -ök- Füg­getlen Szociáldemokrata Párt néven új szervezetet alakítot­tak. Szegő Krisztina Lengyel restaurátorok „nyertek" A Feszty-körkép Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fejleszté­sével foglalkozó országos em­lékbizottság — Szűrös Má­tyás, a bizottság elnöke veze­tésével — keddi, az Ország- házban tartott ülésén egyhan­gúan úgy döntött, hogy Fesz- ty Árpád 1894-ben készített nyolult helyzet keletkezett, s Aquino asszony, akinek hata­lomra jutását Washingtonon kívül az országon belüli leg­különfélébb irányzatú erők is támogatták 1986-ban, sokat vesztett az akkori bizalomból. Az az ígéret, hogy az egykor leggazdagabb, de a legszegé­nyebbek egyikévé vált ázsiai országot gyorsan felvirágoz­tatja, s felzárkóztatja a világ- gazdaság „tigrisei” közé, nem­csak nem valósult meg, hanem úgy tűnik, az erre vonatkozó remények elenyészőben van­nak. Az országot változatlanul szorongatják a 28 milliárd dollárnyi adósságteher bék­lyói. A parasztság kénytelen azt tapasztalni, hogy a par­lament által elfogadott föld­reform végrehajtását egy tíz­éves periódusra húzták el. Növelte a bizonytalanságot a kommunista gerillák megnö­vekedett tevékenysége, s Aquino asszonyt a főtisztikar egy része „puhasággal” vá­dolta, amiért tárgyalásokba bocsátkozott a rendszerellenes fegyveresekkel. Ezt az elége­detlenséget nem ellensúlyoz­ták az elnök asszonynak azok az intézkedései sem, hogy fegyveres erői számára jobb fizetést és felszerelést bizto­sítson, s bizonyos reformokat is megvalósítson. NÖVELTE az ELLENÉR­ZÉST a korrupció elburján­zása is, amely az elnök asz- szony ellenzékének állítása szerint már túl is haladta a Marcos-diktatúra idején ta­pasztaltat. Csökkentette to­vábbá a kormányzat tekinté­lyét, hogy nem sikerült Wa­shingtontól több bérleti díjat kivívnia a Fülöp-szigeteki amerikai támaszpontokért. A Manila közelében lévő Subic Bay haditengerészeti és Clark légi támaszpont kiemelkedően a legnagyobb, legfontosabb és legrégibb Amerikán kívüli katonai bázisa Washington­nak. A két támaszponton a családtagokat is beleszámítva, mintegy 40 ezer amerikai él. A tárgyalások az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek között 1988 áprilisában kez­dődtek a támaszpontok jövő­jéről, mivel a szerződés 1991- ben lejár. Manila 1.2 milliárd dollár évi bérleti díjat kért cserébe a szerződés meghosz- szabbításáért Washington ezt elutasította, s így csak arról egyeztek meg, hogy az ad­digi 180 millió dollár helyett az Egyesült Államok évi 481 millió dollárt fizet a szerző­dés 1991-es lejártáig, s a meg­beszélések a két kormány kö­zött eközben folytatódnak. AZ A TÉNY, hogy az ame­rikai támaszpontról felszálló gépek segítették elő a hatodik puccskísérlet leverését, vilá­gossá tette, hogy Washington A dél-kínai tengerben fekvő hét­ezer sziget közül a legnagyobbon, Luzonon található Manila, a Fülöp- szigeteki főváros. A közelében van a Clark légi támaszpont és a Subic Bay haditengerészeti támaszpont. A térkép bal alsó sarkában Malaysia és Indonézia parjai. (A Horizont térképe) továbbra is az elnök asszony oldalán áll. De az amerikai segítség azzal a nyilvánvaló következménnyel is jár, hogy Manila tárgyalási pozíciója meggyengült a támaszpontok bérleti szerződése ügyében. Aligha valószínű ugyanis, hogy az az elnök asszony, aki nek kormányzatát e támasz­pontról felszálló gépek segí­tették a puccsisták ellen, most képes volna többszörös bér­leti díjat kicsikarni az Egye­sült Államoktól. Árkus István körképét Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlék­parkban helyezzék el. „A magyarok bejövetele” körkép helyreállítására két pályázat érkezett be, magyar, illetve lengyel restaurátorok­tól — a munkával az utób­biakat bízták meg. A körkép restaurálásával 1994. május 13-ig kell elkészülniük. A szerződést — a Kereskedelmi Minisztérium közreműködésé­vel — egy nemzetközi jogi irodánál kötik meg. Az emlékbizottság döntött arról is, hogy a restaurálás anyagi feltételeinek megte­remtésére alapítványt tesz, amelyhez — ha az Ország- gyűlés elfogadja — a költség- vetés két részletben összesen százmillió forinttal járul hoz­zá. Emellett számítanak hazai és külföldi adományokra is. Az alapítvány kezelője a Csongrád Megyei Tanács lesz. Süss egy kalácsot! Közeleg a karácsony, a család bensőséges ünnepe. Az ünnep elmúltával, kará­csony és szilveszter között néhány napra osszuk meg családunk melegét azokkal, akik hazánkban találtak menedéket az embertelen diktatúrák, a kiszolgálta­tottság elől menekülve! Várjuk azoknak a családok­nak, egyéneknek a jelent­kezését, akiknek békés, bol­dog családi otthonában jut hely, szeretet a hányatott sorsúak számára. Süss meg egy ünnepi kalácsot, vesd meg a vendégágyat és nyisd ki szívedet! Jelentkezni le­het 1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 76., vagy a 134-3595-ös telefonszámon (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség). Év végére száz a’apszervezetre számítanak

Next

/
Oldalképek
Tartalom