Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-05 / 287. szám

4 1989. DECEMBER 8., KEDD Eszperancidból — Ideáliába Átlaggyerekből zsenit farag a Talento? A Télapó Eszperanciából érkezett, s nagy, ajándékok­kal teli zsákja is — stílsze­rűen — zöld volt. Ebből sor­ra kerültek elő a Mikulás­csomagok, mert minden, a Télapó elé szólított gyerek szépen válaszolt Hópelyhecske kérdésére. Mondanom sem kell talán, hogy a szemüve­ges, szőke süldőlány, Hópely­hecske szintén eszperantó nyelven faggatta a legkevés­bé sem megszeppent kicsiket. Ezen a napon tulajdonkép­pen vizsgázott a kísérleti osz­tály. Az a huszonkét kisdiák, akik a Talento-alapítvány ál­tal támogatott különleges cso­portban kezdték meg szeptem­berben az általános iskola el­ső osztályát. Az oktatási kí­sérlet színes palettáját vala­mennyire is ismerők kapásból fél tucat, csalhatatlannak ki­kiáltott módszert tudnak fel­sorolni a Zsolnaitól a Wal­dorf-pedagógiáig. A Talento- féle iskola sem merőben újat talált ki, néhány módszert felhasznál más kísérletekből. Az alapját mégis Polgár László pszichopedagógus, a sakkolimpiai bajnok lányok édesapjának módszere jelen­Szokatlan egyöntetűség. A felelős szerkesztő, becsületé­re válik, nem titkolta meg­lepetését. A rádió szombati 168 óra műsora (is) beleszólt abba a vitába, amely A KU­RATÓRIUM körül, miatt, annak ürügyén (kinek-kinek tetszése szerinti a választás) kibontakozott. A hallgatók telefonjai egyöntetű egyet nem értést mutattak az el­hangzottakkal. Azaz a hall­gatók nem tartották nemze­ti sorstragédiának a Minisz­tertanács döntését. Annak a felügyelő bizottságnak a ki­nevezését, amelynek a fel­adata a televízió, a rádió füg­getlenségének, pártatlansá­gának, objektivitásának, nemzeti jellegének (kinek- kinek tetszése szerinti a vá­lasztás) a szavatolása. Hallgató voltam én is, csak éppen nem telefonáltam. Azért nem, mert tudom, mert még emlékszem rá: az ilyen kuratóriumnak a kinevezése tetszetős politikaipárti kö­vetelés volt néhány hete, hó­napja, s ezt a követelést a két legfontosabb tömegtájé­koztatási intézményben dol­gozók minden lehető módon helyeselték. Azért sem tele­fonáltam, mert már kedden, november 28-án, a — 168 óra — című közéleti hetilap 30. számában olvashattam, hogy ez a bizottság — bár akkor, amikor a citált sorokat fo­galmazták, feltételezhetően még csak az első lélegzetnél tarthatott — „kizárja az in­gerlő figurákat, ingerlő mű­sorokat, levágja a szóvége­ket, kiszúrja a jelzők sze­mét ...” És olvashattam azt is — a csütörtökön megjelent Heti Világgazdaságban —, hogy ez a bizottság .....o kézi vezér­lésű médiaellenőrzés átmen­tési kísérlete", azaz jogos, ha „... szinte puccsszerű létre­hozásának hírét nyomban tiltakozásözön követte.” Az „özön" a HVG szerint a kö­vetkező volt: az SZDSZ, a Fidesz, az MSZDP, a Nyil­vánosság Klub. És a hét fo­lyamán olvashattam, hall­hattam, nézhettem ... azaz egy pillanat alatt kiderült, a magyar közélet legna­gyobb problémája, a közálla­potok legnagyobb botránya a KURATORIUM. Kínosan feszengek minő­dig, amikor szakmám, szak­mánk a maga ügyeivel a nagyközönséget traktálja. ti. Ennek az a lényege, hogy minden gyermekből ki lehet hozni valamilyen területen különleges képességeket. A Talento-alapítványt a Magyar Eszperantó Szövetség hozta létre, s az a terület, amelynek művelésével a ma­ximumot akarják kihozni a kicsikből, az idegen nyelv és a matematika. Az előbbi ta­nulásához a legjobb alap a magas fokú anyanyelvi kul­túra és az elsőként felvett eszperantó nyelv. Az egyenként színpadra lé­pő gyerekek mindössze három hónapja foglalkoznak az esz­perantóval, de — mint ez a Télapóval és Hópelyhecskével folytatott beszélgetésből kide­rül — birtokában vannak egy alapfokú társalgási nyelv- ismeretnek, nagyjából olyan mértékűnek, amilyet egy, az általános iskolában oroszt tanuló átlaggyermek a harma­dik év végén produkál. — A huszonkét gyermekkel hat pedagógus foglalkozik — mondja Rados Péter András, az osztály módszertani veze­tője. — Olyan, Lengyelország­ból érkezett eszperantó ta­nárnőjük van, aki ezen a Feszengek tehát most is. Egy sor erejéig nem ter­heltük olvasóinkat azzal, amikor picike — „vidéki”, „ja, csak egy megyei” — la­punk megvívta a maga har­cát az önálló szellemi mű­hely státusért, a fejléc alat­ti „politikai napilap” megje­lölésért. Ügy gondoltuk, csak ránk és a hadállás másik ol­dalán állókra tartozik. Az olvasókra: a végeredmény. Feszengek tehát most is, mert telnek az újsághasábok, fogy a műsoridő, a hallgató, a néző, az olvasó azt hiheti: itt a világ vége, mert itt a KURATORIUM. Volt egy követelés. Volt egy megállapodás annak tel­jesítéséről a nemzeti kerék­asztal-tárgyalásokon. A kor­mány most, ez utóbbinak megfelelően döntött. S ek­kor ... igen, akkor kitört a botrány. Tiltakozik az a há­rom párt, amely a zászlóvi­vője volt a követelésnek, s amely a felkérés ellenére nem hajlandó képviselőit a bizottságba küldeni... Tilta­koznak olyan televíziós ha­talmasságok, akik... Aláírá­sokat gyűjtenek, leveleket fo­galmaznak a kormányfőhöz címezve különböző csopor­tok. Céltáblává lépnek elő olyan személyiségek — mert „... a kritizálók szerint... Pozsgay Imre szellemi körle­téhez” tartoznak (HVG., 89/ 48., 17. old.) —, akikkel né­hány hete, hónapja a rádió­ban, a televízióban naponta találkozhattunk. Egyetlen név csak: Bihari Mihály. Most már ö sem?! Ugyan­azoknak nem kell, akik ko­rábban ötször köszönték meg a műsorukban való szakértői közreműködését,..?! Mi zajlik itt? Valóban a KURATORIUM a baj? Avagy ez az ürügy bizonyos politikai, pártküz- delmi és magánszámlák és ellenszámlák benyújtására, elismertetésére, kifizetteté­sének kezdeményezésére? Lehetetlen! Hiszen ebben az ügyben mindenki a tiszta­ságról, a becsületről, a nem­zet szolgálatáról beszél, nyi­latkozik, ír ... A közönség legalábbis ezt látja, hallja, olvassa. És mit gondol? És kiknek fontos, hogy mit gondol? I | Mészáros Ottó nyelven előbb tanult meg, mint lengyelül. Egészen más módszerekkel haladunk, mint az általános iskolában. Mert Polgár László módszerének lényege, hogy egyszerre egy tárggyal foglalkozik intenzí­ven. Ezek a gyerekek most elsősorban magyarul és esz­perantóul tanulnak. Csak nyomtatott nagybetűkkel ír­nak, igaz mindkét nyelven. Olvasni szótagolva tanulnak, mint sok más kísérleti isko­lában, ők is a kisegítősök ábécés könyvéből. — A Talento az idegen nyelvek ismeretében és hasz­nálatában szeretne átlagon felüli teljesítményt kihozni a gyerekekből. Ez dicséretes, de nem áll fenn a veszély, hogy a tervezett, minden évben újabb idegen nyelv tantervbe iktatásával Bábelt építenek a gyerekfejekben? Hiszen ezek szerint például ötödik osztá­lyos korukra már öt különfé­le idegen nyelvet kell gyako­rolniuk. Ez még anyanyelvű tanárok foglalkoztatása mel­lett is túlságosan megterhelő- nék látszik. — Nagyon sok mindennem alakult ki még véglegesen — válaszol Rados Péter András. — Annak ellenére, hogy az első osztály tantervi elképze­lései viszonylag kidolgozottak voltak, sokat kellett menet közben változtatni. így lesz ez a továbbiakban is. Nyil­ván a gyerekekhez szintén idomítani, formálni kell az oktatási szisztémát. Az ünneplő ruhában az el­ső sorokban ücsörgő kisisko­lások. akik várják, hogy a budaörsi Jókai Mór Művelő­dési Ház színháztermében a Télapó elé szólítsák őket, tel­jesen átlagos gyerekek. Sőt, a módszertani vezető szerint valamivel átlag alattiak a ké­pességeik. Legalábbis ezt bi­zonyítják az év eleién készült pszichológiai felmérések. Akadnak közöttük olyanok, akiknél még nem alakult ki véglegesen, hogy melyik ke­züket használják az írásnál, s még a lent és fönt fogalmá­val is hadilábon állnak. Emiatt kicsiny világukban sem érzik igazán biztosnak magukat. Magam, aki saját írás- és olvasástudással általános is­kolába került gyermekemnél tapasztaltam, hogy az efféle „túlképzést” nem igazán dí­jazza a hagyományos pedagó­gia, ebben a pillanatban érez­tem meg valamit igazán en­nek a módszernek a lényegé­ből. Rados Péter András így folytatja: — Nem válogattunk a felvételkor, hiszen a mód­szer lényege az, hogy átlagos gyerekekből próbálunk átla­gon felüli tehetséget kihozni. De a mi tanulóinkat egy gyógypedagógus is segíti a felzárkóztatásban. Ahogy nézem a színházte­remben a kísérleti osztályba járó gyerekek szüleit, akik elhozták a kisebb-nagyobb testvéreket is, rá kell döbben­nem, o Talento-iskolát más is segíti. Az a családi környezet, ahonnan ezek az átlagos ké­pességű kisdiákok naponta is­kolába indulnak. Nyugodt, gyerekcentrikus, értelmes, me­leg szeretet veszi körül a ki­csiket. Apróság, de igen jel­lemző közjáték késleltette az ünnepségnek álcázott vizsga megkezdését. A Télapó-sze­repre kiszemelt fiatalember magával hozta kisebbik cse­metéjét is, aki megmakacsol­ta magát, s nem engedte, hogy az apu beöltözzön. Nem is próbálkoztak a kicsi meg­győzésével, megtörésével vagy kijátszásával. Kerítettek gyor­san egy másik apukát, akinek gyermeke engedte is a beug­rást. Negyed órát csúszott a kezdés, hiszen eszperantóul jól beszélő jelentkező kel­lett. Mert a Télapó Eszperan­ciából érkezett Budaörsre. Vagy inkább Ideáliába? Móza Katalin MARGÓ KURATÓRIUM Postabontás VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUPAPiST, PF.t 311 -1446 A Csatornaépítés magyar módra címmel ellátott íráso­mat eredetileg a Pest Megyei Hírlap Postabontásának szán­tam, de aztán elküldtem Papp Istvánnak, a Gödöllő Városi Tanács elnökének. A rövidesen megérkezett válasz nagy meg­nyugvást jelentett számomra. Köszönöm elnök úr, ez férfi­munka volt! Sfk István Gödöllő ★ Társadalmi tudósitónk mellékel­te a tanácselnök válaszát. Ebbűi idézünk: Magam is azok közé tartozom, akik naponta arra járnak. Ezért nem tudtam elfogadni a kivitele­zőnek azon válaszát, hogy az ez évre szerződött munkákat befe­jezték. Ugyanis az utcát olyan ál­lapotban hagyták itt, hogy az a téli, csúszós időszakban csak bal­esetveszélyes közlekedést tesz le­hetővé. Másrészt azt sem tudtam elfogadni, hogy a kivitelező több mint két hónapja nem dolgozik a területen. Csak reménykedhetünk, hogy április 30-ra végeznek. A tanács testületé — megértve a lakosság kéréseit — 1 millió fo­rint póthltelt szavazott meg a Kállai Éva utcában nagyon mély­re fektetett vezetékre rákötök anyagi terheinek csökkentésére. Ennek felosztását — a lakosság bevonásával — a tanácstag és a csatornamű társulat fogja megten­ni. Kérem szíves türelmét, amíg az ismételt vizsgálatok elvégződnek. Utána konkrétabban válaszolok le­velére. Egyben arról is tájékozta­tom, hogy a kivitelező vállalatot is megkerestem. Felszólítottam őket. hogy rendezzék a munka- területet. Papp István a Gödöllői Városi Tanács elnöke A pornóra! szerbekről Az ősi Kartal—Karcán nem­zetség birtokainak egy részén, Pomáz, Csobánka, Szentendre és Kalász földjén telepedtek le az akkoriban jött szerb me­nekültek. II. Lajos király halála után, 1526-bah pusztult el az óbu­dai királynői vár és annak egyházi épületei. No, nem any- nyira a török seregek által, hanem a velük vagy utánuk jövő szerb telepesek pusztítá­sától. Ezek akkoriban a törö­kökkel együtt portyáztak a környéken. 1548-ban Pomáz és környéke Kaszime pasa birto­kába került, és 1549-ig volt az övé. Azokban az Időkben Tóth- falu hét portáról, Szentendre hatról, Békásmegyer szintén hétről adózott. Az 1640-ből fennmaradt adatok szerint Po­máz elpusztult, és környéke a Wattai család kezére került. Rövidesen ezen a vidéken tá­borozott a budavár ostromá­hoz készülő császári sereg. A had macedón szerbjeinek ezen helyre adtak letelepedési lehe­tőséget, akik Csernojevits Ar­zén pátriárka vezetésével az ősi magyar telepeknek helyén vertek sátrakat. Mert lakóház akkor a környéken nem állt. Pomáz, Szentendre, Budaka­lász ettől az időtől kezdve erő­sen szerb jellegű település­hellyé vált. Zólyomi István Pomáz A bizalmi Történt egy nap, hogy az ácsai Bolyai János Gimná­zium szakszervezeti bizalmija lettem. Az új feladataimban elérhetőnek véltem azt az időt, azt az időt, amikor a helyi ha­talom figyelmét a dolgozó kol­lektívánk lelkét gyötrő gon­dokra terelhetem. Melyek is ezek? Említhetem például a kapcsolattartás fogyatékossá­gait, de ha ennek teljes hányá­ról beszélek, talán akkor sem hazudok. Egy egyetemi pro­fesszort könnyebb elérni, mint egy első számú állami vezetőt a hivatalában; a tévedhetetlen helyi hatalom megtestesítőjét a — tanácselnököt. Mert az udvartartásban szo­kások működnek: előszoba, tit­kárság, bejelentkezés. Persze meg kell ezt érteni, talán meg is értem ... De mire kellene ráérnie? Mondjuk a bér, a ju­talmazások és a vezetői sze­mélyi ügyek megbeszélésére, hogy csak a legszükségesebb, testületünkhöz kapcsolódó dol­gokat említsem. Ezek az ügyek bizalmi természetűek, ■ úgy érzem, nem tartoznak a tele­fon nagy nyilvánossága elé. De mit tegyen a szakszerveze­ti bizalmi, ha ezt elnöke így szokta meg?! „így döntöt­tünk!” Közben a testületek már ha­tározati formába öltöztették mindezt. Azután diszkréten, a magyar nyelv hanghordozásá­nak összes létező tapintatos fordulatával, a szónoki elő­adásmód bámulatos retoriká­jával, de szívet szaggató sze­rénységgel a kiegészítő monda­nivalóját közli az elnök. És hozzáteszi: mindenki egyetér­tett! Majd következik a nyo­matékosítást adó tömegszerve­zetek végeláthatatlan sora, de sehol sem látom szegény szak- szervezetemet. — Ugye egyetért velem? — hangzik a kérdés. Mire eljut­nék a válaszadásig, belül emészt a gondolat: hol kezd­jem tehát az érdekek képvise­letét? Talán ezekben a sorok­ban: A hatalom képviselői, ha egyre több helyről hallják majd, hogy a vezetői munká­nak egyik fontos alapeleme a kapcsolattartás és az informá­ciószerzés, akkor majd bizto­san elősegítik az emberséges döntések meghozatalát. A régi fohász ma is időszerű: „..Jó­kedvvel bőséggel..Ez csak rajtunk: vezetetteken és veze­tőkön múlik. Kezdjük hát együtt! Kozma Elek Öcsa A ponfos irányítósztám Az október 26-1 számukban megjelent cikkükre reagálok, melyben a gyógyászati segéd­eszközök egyik vidéki gyártá­si helyeként Kisújszállást em­lítették. A leírtak Igazak, valóban pontos és gyors ügyintézést kap a beteg személyesen és le­vélben is. Csak egy dolog nem pontos, mégpedig az irányító­szám. Kisújszállás irányítószá­ma 5310 és nem 5211. Ez külö­nösen azok részére fontos, akik levélben kémek segítséget. Illés Pálné Tápiószele Tv-figyelő' THE BEATLES. Évtizedek óta a fél világ nézi a könnyű­zene klasszikus sztárjairól szó­ló szórakoztató és dokumen­tumfilmeket. Több nemzedék figyeli ezeket az összeállításo­kat, s nem csupán a kellemes dalok miatt, hanem azért is, mert kíváncsiak a titokra, miért éppen a hatvanas évek­ben, s miért ez a négy ember lett a korszak szimbóluma. Bizonyára készültek olyan filmek, amelyek ezekre a kér­désekre is választ adnak, a Magyar Televízióban most fo­lyó sorozat azonban nem ilyen. Palcsó Brigitta műsorveze­tése teljesen érdektelen, első­sorban alighanem azért, mert a kísérőszöveg nem sikerült. Az innen-onnan összeszedett filmrészletek talán éppen ezért vele állnak össze egységes egésszé. A zene azonban továbbra is csodálatos. LINDA. Ami rosszat meg lehetett írni a magyar karate- krimi filmről, azt a kritikusok már megtették. Például azt, hogy a történet szegényes, a főszereplő se nem elég szexis, se nem elég kislányos és nem elég jó színész. Bizonyára van igazság a bírálatban, mégis azt hiszem, a szigorú ítéletek félreértésen alapszanak. A Linda ugyanis nem fel­nőtteknek forgatott krimi, még csak nem is piff-puff film, ha­nem gyerekműsor. Olyan tör­ténet, amelyet se a rendezője, se szereplői nem vesznek ko­molyan. A gyerekek azonban igen. Linda gyereksztár lett. HlRHATTÉR. Jó néhány­szor megírtuk, valószínűleg a pénztelenség miatt a televízió­ban eluralkodtak a beszélge­tős műsorok. Közülük csak az egyik, de alighanem a legjob­bak közül való a Hírháttér. Pedig Mester Ákos, a műsor egyik szülőatyja nem találta fel a spanyolviaszt, csupán azt sl „szokását” vitte át a rádió­ból a tv-be, hogy valóban azt kérdezi, amire kíváncsi, van véleménye, s nem engedi, hogy partnerei „mellébeszéljenek”. Ezt a szokást szerencsére kö­vették a műsorvezető társai, így például Lipovecz Iván, aki egyébként ugyan nem kifeje­zetten televíziós személyiség, de kiváló újságíró, s képes megfogni a néző figyelmét. ÉRINTS MEG ÉS MENJ! Egy amerikai film az álmo­dozóknak. Azoknak, akik a felemelkedésről, az önállóso­dásról, egy reprezentatív kör­nyéken lévő luxuslakásról ál­modnak. A szomjazónak „fel­üdülést” kínáló limonádét Louis szilajsága, neveletlensé­ge törte meg olykor, de csak azért, hogy felébredjünk. Nem is árt néha-néha a hosszúra nyúlt stúdióbeszélgetések, a rengeteg vita, áremelkedések szorításában egy kicsit megfe­ledkezni mindarról, ami szo­rít, netán holnap már fojto­gat. Luxusautó, luxuslakás, vállalkozásba kezdés — felér egy kirándulással. Ahol nem kell gondolkodni, csak terve­ket, álmokat szövögetni, áb­rándokat kergetni nagyra nőtt bakfis módjára. Pártharcok, pártviták közepette jő meg­húzódni a karosszék mély öb­lében, s „elszopogatni egy olyan limonádét”, mint ami­lyen az Érints meg és menj! volt. ÉLETFOGYTIGLAN. Mi­közben az ausztrál kalandfil­met néztem — gondolataim is elkalandoztak. Megállapítván: hiába, no, tél van, hidegek, hosszúak az esték, rövidek a nappalok, a tévé a sorozatok­hoz, a romantikus történetek­hez nyúlt. Talán azért is, mert az ilyen „konzervdoboz” az ol­csóbb megoldások sorába tar­tozik. Az angol deportálás! rendszer működése — roman­tikával fűszerezve, mert hi­szen Richard egy lord fia — majd százötven év után is meghökkentő. A jogtalanul bebörtönzött nemes ifjú törté­nete már az első részben is könnyfakasztó. S gondolatéb­resztő, hiszen az igazságtalan­ság. a be nem bizonyított vád szinte egyidős velünk, az em­beriséggel. Miközben izgalmas, hajmeresztő perceket élünk át — s gondolom a sorozat többi részében sem lesz másként — az ausztrál börtönsziget, a mai Tasmánia egének, tengerének csodálatos kékjére csak az em­beri gonoszság vet árnyékot. Miközben a nagy, szenvedé­lyes tiszta szerelem is szerep­lője a történetnek. Lebilincse­lő, székhez szegező ez a do­kumentumregény. Bár eredeti­je is méltó arra, hogy a hosz- szú téli estéken a regénynek lapjait forgassuk. Csulák—Varga elnök úr!

Next

/
Oldalképek
Tartalom