Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-01 / 284. szám

1989. DECEMBER 1., PÉNTEK Szóyfúfvc* Számiák Kisebb községben „csupán” százezer forintokat, városban azonban már több milliót tesz ki az adósság. A kifizetetlen közüzemi számlák összege, A te­lepüléseken bárhol érdeklődik a hírlapíró, mindenütt az a vá­lasz : hónapról hónapra növek­szik a kiegyenlítetlen díjaknak az összege, a díjbeszedőnél ma­radt számláknak a száma. Van közöttük lakbér, gáz-, villany- számla, vízdíj, fűtés fejében kért, de nem kapott forint... olyasmiről, mint a szemétszállí­tás dija, már szót sem ejtve. Persze, mormolja az újságíró, nehezebb az élet, családok egy­re nagyobb része küzd minden­napos nehézségekkel, érthető tehát, ha a nagy kérdésre, ke­nyér vagy a díjbeszedő, a ke­nyér a válasz. A muszáj nem fullad a Dunába, tartja a népi bölcsesség, s bizony, a legmu- szájabb a kenyér, a napi enni­való. Ezt hiszi az ember: nai­van. Naivan, mert szájtatva hallgatja a szakemberek ma­gyarázatát, díjbeszedőkét, azo­kat elszámoltatokét, érintett cégek osztályvezetőit. Persze, vannak olyan családok is, ahol átmenetileg képtelenek fizetni, mert valami miatt hirtelen „be- csödöltek”. Csakhogy! A ta­pasztalatok azt mutatják, a tartozók, a maguknak önké­nyesen hiteleztetők nagy része n e m az ilyen helyzetű háztar­tások közé tartozik; Sokkal inkább az a jellem­ző, hogy jut dinom-dánomra, koesmázásra, jut külföldi útra, de nem jut lakbérre. Kapcsol­tattak ki olyan lakásban vil­lanyt — a hónapok óta ki­egyenlítetlen, tetemes összegű számla miatt —, ahol félmillió forint értékű videoberendezést működtetett a tulajdonos ... S vannak nagyfizetésűek, akik frittyentenek a lakbérre, míg parányi nyugdíjból élőknek az az első ... Tükör? Az. Tükör arra, hogy a polgárok bizonyos csoportjai megszagol­ták az exlex állapotok kialaku­lását, hiszen „ezek” már nem, „azok” még nem mernek fel­lépni ellenük, különben is, vé­ge annak a világnak, amikor a derék állampolgárt csak úgy zaklatni lehetett... S gyűlnek a számlák, sokasodnak* Sokba fog ez kerülni még! Csak nem biztos, hogy nekik. Hanem ne­künk. MOTTO Menekülttábor helyett diákok otthona lesz Kerepestarcsa visszakapja Vassné Nyéki Ilona ország- gyűlési képviselő először má­jusban interpellált a Parla­mentben, hogy a kerepestar- csai BM Tartalékostiszt-képző Iskolát adják át középiskolai oktatás céljára. Indoklásként elmondta, hogy a politikai in­tézményrendszer korszerűsí­tésével, a hadsereg létszáma • nak csökkentésével összhang­ban, így enyhíteni lehetne az 1 millió lakosú Pest megye tarthatatlan oktatási gondjain. A Belügyminisztériumnak azonban olyan tervei voltak az objektummal, hogy itt me­nekülttábort létesítenek.' Ez ellen viszont a helyi lakos­ság tiltakozott, mivel a lépés­sel veszélyeztetve látták a környék amúgy is ingatag közbiztonságát. Végül meg­született a döntés: 1990 szep­temberétől az épületet foko­zatosan átadják a községnek. — Hogyan érte el mindezt, s elégedett-e az eredményei? — kérdeztem Vassné Nyéki Ilonát, a Kerepestarcsai Tanács elnökét. — Örülök, hogy javítani tudtunk valamelyest az áldat­lan állapoton, miszerint a me­gye több részén igen sok középiskolás tanul szükség- tantermekben. Ügy érzem, ed­dig is sokat tettünk a me­nekültekért. 150 erdélyi él nálunk ideiglenes vagy vég.e- ges letelepedési engedéllyel. Támogatjuk is őket minden módon; szociális segélyt kap­nak, munkahelyeket szerez­tünk nekik, munkásszállást, albérletet. Ügy érezzük, amit lehetett, megtettük az érde­kükben. A kormány a Belügy­minisztériumot bízta meg a menekültügy kezelésével, így elhelyezésük is az ő gond­juk. Megértem nehézségeiket, de remélhetőleg a vízlépcső­építés elmaradása miatt fel­szabaduló épületek, és a visz­Történelmi emlékekben gaz­dag legrégibb magyar váro­sunk Székesfehérvár. A Csúcs­hegyen hirdette ki például 1222-ben II. Endre királyunk az Aranybullát. A második vi­lágháborúban sóikat szenvedett — hétszer cserélt gazdát — a város. A harcokban tönkrement az az emlékmű is, amely e je­les eseményre emlékeztetett. Azóta egy T—34-es tank — csö­vével a város felé mutatva — áll a helyén. A város lakói és a helyi városvédő és -szépítő egyesület tagjai úgy érezték, negyvennégy évvel a háború befejezése után már nem oda­illő éz a katonai jármű. A városi tanács — meghall­gatva a kérésüket — úgy dön­tött, elviteti a történelmi em­lékhelyről a háborús jelképet. A Magyar Néphadsereg kato­nái — a százhalombattai Du­nai Kőolajipari Vállalat darus- brigádjának segítségével — tegnap elszállították a Csúcs­hegyről a tankot. Mint azt Bar- sai István tanácselnök elmond­ta: a tankot nem darabolták szét, nem semmisítették meg, hiszen a világ bármely táján a nagy csatáknak emléket állí­tanak. A második világháború egyik legnagyobb tankütközete zajlott le Fehérvárnál, s akkor több ezer magyar, német és orosz katona vesztette életét. A harckocsi további sorsáról ké­sőbb döntenek. A tanácselnök hangsúlyozta, hogy a helyén építési tilalmat rendeltek el. A városban már hallatszottak olyan hangok, azért kell elszállítani a tankot, mert valakinek szüksége van a telekre. A harckocsi elárvult helyén — ideiglenesen — egy Aranybulla-emlékművét állíta­nak fel. Ezt követően egy terv- pályázatot írnak ki, mert 1992- ben — az Aranybulla kihirde­tése évfordulóján — egy, a tör­ténelmi jelentőségéhez méltó emlékművel kívánnak emlé­kezni első alkotmányunkra. H. É. (Hancsovszki János felvételei) ' . -í y/x/V.v/ T '• >.y«aj szaadott munkásőrbázisok le­hetőséget nyújtanak majd számukra, hogy megoldást ta­láljanak. Egy új középiskola létesítése egyébként közvetve a Belügy­minisztériumnak is érdeke, hiszen ha azt kívánjuk, hogy a rendörképzés magasabb színvonalú legyen, annak leg­alább egy középiskolai érett­ségi a feltétele. Igen költsé­ges lenne egy meglévő ísko- laépületet leszerelni, mene­külttáborrá alakítani, majd később iskolává visszaállíta­ni. Ezért október végén tájé­koztattam minderről a mi­niszterelnököt, aki a Tervhiva­talt bízta meg az ügy koordi­nálásával. Közbelépésüknek köszönhetően a középiskola problémája megoldódott. Sz. K. Januártól minden árucikkre Nulla órától autó-áfa December 1-jén, pénteken 0 órától általános forgalmi adót kell fizetni a külföldről beho­zott személygépkocsik után — jelentette be a Vám- és Pénz­ügyőrség Országos Parancs­nokságán csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Lőrincz Mik­lós alezredes, az utas- és aján­dékforgalmi vámosztály veze­tője. Elmondta: pénteken je­lenik meg a Magyar Közlöny­nek az a száma, melyben ki­hirdetik a magánimportban behozott termékek áfájáról szóló törvényt. A jogszabály szerint 1990. január 1-jétől a magánimportban behozott áru­cikkekre is kiterjed az áfa­fizetési kötelezettség, kivéve a gépkocsikat, amelyekre a tör­A jövő évezred egyeteme Bankkölcsön tandíjra Magánegyetem alakítását kezdeményezi az Üj Egyetem Egyesület, amelyet akadémiai intézetek kutatói, egyetemi oktatók alapítottak. Füredi Erik történész, címzetes egye­temi tanár, Geréby György íi- lozófiatörténász, Schiller Róbert, a kémiatudományok ■doktora, címzetes egyetemi ta­nár csütörtökön, az Akadémia székházában tartott sajtótájé­koztatón elmondta: Corvin Egyetem névvel az angolszász egyetemi campusokhoz ha­sonló egyetemet, azaz egyete­mi várost kívánnak létesíteni. Vállalkozásukat több sza­kaszban, fokozatosan valósít­ják meg. Egyes szakokon már 1990 szeptemberében megkez­dik a képzést és a továbbkép­zést valamelyik intézmény­ben, ahol ideiglenesen otthont kapnak. Egy karon több szak lesz: filozófia, matematika, fikiza, kémia, biológia, számí­tástudomány. sporttudomány, szociológia, politológia, köz- gazdaságtan, pszichológia, tör­ténelem és irodalomtudomány. A hallgatóknak szigorú fel­vételi vizsgákon kell megfe­lelniük. Az egyetem tanárai nemzetközi reputációjú, ide­gen nyelveken beszélő akadé­miai kutatók, egyetemi okta­tók lesznek. Az egyetem költ­ségeit főleg alapítványokból, saját tevékenységéből és a tandíjakból fedezik. Igénylik azonban az állami támogatást is, de nem a többi égyetem ro­vására kívánnak részesedni a költségvetésből. A tandíjak magasabbak lesznek, mint a többi egyetemen, a hallgatók ugyanúgy részesülhetnek álla­mi ösztöndíjban, mint a többi egyetem hallgatói. A diákok pályázhatnak alapítványok, intézmények ösztöndíjaira és bankkölcsönt is kérhetnek ta­nulmányaik költségeinek fe­dezésére. Az egyetem a tanáraitól el­várja, hogy tevékenyen vegye­nek részt a nemzetközi tudo­mányos életben, diákjainak pedig .qlyai).. üipjomát i ígér, amely egyenértékű a világ nagy egyetemein szerzett ok­levelekkel. Ez a felsőoktatási intéz­mény a harmadik évezred egyeteme lesz, új kulturális elit kialakítását segíti elő, az egykori Eötvös-kollégium ha­gyományát igyekszik folytat­ni — hangsúlyozták a sajtótá­jékoztatón. Felhívták a figyel­met: szükséges a magánegye­temek létesítésének és fel­ügyeletének szabályozása. vény előírásai már december 1-jétől érvényesek. így a november 30-án, csü­törtökön éjfélig behozott gép­kocsik után még nem kell áfát fizetniük tulajdonosaiknak. Az általános szabályoktól eltérően azokat a személygépkocsikat sem terheli áfa, amelyeknek teljes vételárát még november 24-e előtt — tehát az Ország- gyűlés döntését megelőzően — konvertibilis fizetőeszközben belföldi pénzintézeten keresz­tül kiegyenlítették. Ezek az autók még’ akkor is mentesül­nek az áfa alól, ha majd csak a jövő évben érkeznének be az országba. Ugyancsak nem kell áfát fizetnie annak a személy­nek, aki a törvény hatálybalé­pésének napján, tehát decem­ber 1-jén külföldön tartózkodik és onnan a kiutazástól számí­tott 30 napon belül tér vissza. December 31-ig vámkezelhetők áfa-mentesen a november 24-e előtt megrendelt, megvásárolt vagy leelölegezett gépkocsik, ha e tények valamelyikét az érintettek hitelt érdemlően iga­zolni tudják. Ez a határidő vo­natkozik azokra a külföldről ajándékba kapott gépkocsikra is, amelyek esetében az aján­dékozólevél hitelesítése még november 24-e előtt megtör­tént. E kivételeken túl péntek­től általában véve 25 százalé­kos áfa terheli a külföldről be­hozott gépkocsikat, kivéve azo­kat az egyedi eseteket, amikor az érvényes vámszabályok sze­rint a gépjárművet egyébként is vámmentesen hozhatja be az országba új tulajdonosa (pél­dául a mozgáskorlátozottak vagy a két év külszolgálatot teljesítők). Az áfa alapjául a gépkocsi katalógusértéke szol­gál. Az új áfa-szabályokról Lő­rinci; .Miki ói v-aleeredes- elmond­ta még: január 1-jétől a ma­gánforgalomban behozott vala­mennyi terméket általában 25 százalékos áfa terheli majd. Ötezer forint értékhatárig azonban nem kell áfát fizet­niük majd az utasoknak, de ha ezt az összeget meghaladja egy-egy árucikk' értéke, akkor a teljes vételárra számítják az áfát. Ha viszont több olyan apró­sággal érkezik haza valaki, amelynek együttes értéke már több lenne pi ötezer forintnál, ebben az esetben azonban az áfa-számításának alapjából már le lehet vonni az ötezer fo­rintot. A gépkocsik kivételével más árucikkek esetében az áfa összegét általában a termék külföldi számláján feltüntetett vételár alapján számítják ki. .Mint a tájékoztatóból kitűnt, ezeket a számlákat a vámosok nem minden esetben fogadják el fenntartás nélkül, s ha túl­zottan alacsonynak találják, akkor a becsült érték alapján számítják az áfát. Az általá­nos gyakorlat szerint azonban a vámosok csak akkor folya­modnak ehhez a módszerhez, ha a számla a termék általuk ismert középárfolyamának fe­lénél kevesebbet mutat. Meggy mosó Nagykőrösön, % konzervgyár­ban, holland exportra készítik elő a meggyet. A műanyag re­keszekben felfogott, mosott gyümölcsöt a csomagolást kö­vetően Hollandiába szállítják (Pék Veronika felvétele) Ma: AWS-viíá&sBap Szerelem és felelősség Az Országos Egészségneve­lési Intézet Ifjúsági Magazin­ban megjelent tesztje arra a kérdésre keresett választ, hogy a lakosság különböző rétegei­ben hogyan alakulnak az is­meretek és vélemények az AIDS-szel kapcsolatosan. A kérdésekre a fiatalok levélben válaszolhattak, ezek alapján a következők derültek ki: Ä véleményt nyilvánítók 70 százaléka nem tartja elképzel­hetőnek, hogy saját maga, vagy hozzátartozója a közel­jövőben AIDS-vírussal fertő­ződjék. Kilenc százalékuk azt állítja, ránézésre is megállapít­ható valakiről, hogy AIDS-es. Nemmel válaszolt 3 százalék arra a kérdésre, hogy a közös injekciós tű használata az AIDS-fertőzés egyik legveszé­lyesebb közvetítője-e. öt szá­zalék úgy véli, hogy az AIDS- fertőzést kivédeni nem lehet, és döbbenetesen magas arány­ban — 34 százalékuk — azt ál­lította, nem tudja, hol végez­nek AIDS-szűrővizsgálatot. A válaszolók több .mint egyne­gyede az AIDS-es emberek el­különítése mellett foglalt ál­lást. A felmérésből látható, hogy a fiatalok ismeretei az eddig folytatott propagandamunká­hoz képest hiányosak. Ez azért is szomorú, mert napjainkban még az AIDS elleni legjelen­tősebb fegyver, a megelőzést szolgáló ismeretterjesztés, ma­gatartás-formálás. December 1. az AIDS világ­napja. Ebben az évben a fia­talok védelme került a prog­ram középpontjába, hiszen ők azok, akik magatartásukkal hajlamosak saját magukat ve­szélybe sodorni, mert kevésbé tudatosul bennük a veszély- érzet. Kritikus korosztály azért is, mert a kábítószer-élvezők csoportja is leginkább közü­lük kerül ki. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet és a Fővárosi Egész­ségmegőrzési Központ, AIDS, szerelem és felelősség' címmel vándorkiállítást rendezett, amelyet tegnap nyitottak meg az első állomáson, a Petőfi Csarnokban, ahol ezzel egyide­jűleg sajtótájékoztatót is tar­tottak. Dr. Vass Ádám a Szociális és Egészségügyi Minisztérium fő­osztályvezetője elmondta, hogy Magyarország az enyhén fer­tőzött területek között tartható számon: 31 beteg közül eddig 20 halt meg és 199 fertőzöttről tudnak. A ténnyel, hogy az enyhén fertőzött országok közé tartozunk, óvatosan kell bán­ni, mert nemzetközi tapaszta­latok szerint a lassú terjedést hirtelen meredek emelkedés követi. Az idén 14 beteget jelentettek, ez jövői'e várha­tóan megduplázódik. A folya­matot sajnos megállítani nem lehet, de korlátozni igen. En­nek jelenleg a megelőzés, az ifjúsági- és a rizikócsoportok felvilágosítása a módja. Dr. Czeizel Edre beszámolt az Országos Egészségvédelmi Tanács kezdeményezéséről, amelynek során az öt orvos- egyetem és az egészségügyi főiskolák hallgatóit felkészí­tették arra, hogy évente két­szer felkeressék a középisko­lákat. Ott beszélgetések során ismereteket adjanak át a fia­taloknak és olyan kapcsolato­kat építsenek ki velük, hogy a későbbiek során ők merjenek hozzájuk fordulni. Megdöb­bentő, hogy néhány iskola nem engedte be az előadókat, s ahol beengedte őket, megtil­tották, hogy a tanulók között óvszereket osszanak szét, mondván, az iskolában erre nincs szükség. Angliában felmérés készült arról, hogy kire hallgatnak in­kább a fiatalok. Első helyre a televízió került, másodikra a popsztárok. (Érdekes, hogy az utolsó előtti helyen- végzett az egészségügyi minisztérium, és hátulról a negyediken a peda­gógusok !). Mint megtudtuk. Magyaror­szágon jelenleg 80, óvszert árusító automata működik, a László Kórházban az orvosok, ápolók és betegek megalapí­tották a Magyarországi HIV- pozitívokat Segélyező Egyesü­letet. A hátrányos helyzetű be­tegeket kívánják anyagilag se­gíteni, azokat, akiknek nincs lakásuk, mukahelyük. A Pest megyei Hírlap ér­deklődésére dr. Vass Ádám, a minisztérium főosztályvezetője elmondta: — Léteznek rendeletek, ame­lyek a kórházi veszélyes hul­ladékok kezelését szabályoz­zák. Ám ezeket nem minde­nütt, és nem mindenki tartja be. Ezzel magyarázható az az eset is, amikor használt tűk kerültek reklámszatyorban az utcára, vagy a kommuniális szeméttel a konténerekbe. A Környezetvédelmi Miniszté­rium és a Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium megbí­zásából társadalmi bizottság készül olyan anyagot összeál­lítani, amely tartalmazná, és összefoglalná azokat a maga­tartási normákat, amelyeket az egészségügyi intézmények sze­mélyzeteinek mindenképpen be kell tartaniuk a hulladékok ke­zelésével kapcsolatosan. — Ha léteznek már ilyen rendeletek és ezeket sem tart­ják be mindenütt, miért remé­lik, hogy egy társadalmi bi­zottság javaslata nagyobb ga­ranciát fog nyújtani? — A Környezetvédelmi Mi­nisztérium igen szigorúan el­lenőrzi a benne foglaltak be­artását, illetve azok megsze­gése esetén magas bírságokat szab majd ki. Más kérdés, íogy gyakran a legmagasabb cörnyezetvédelmi bírság sem cépes visszatartani az embere­cet a gondatlan munkavégzés­éi. Szegő Krisztina * f ■ Emlékmű lesz a tank helyén

Next

/
Oldalképek
Tartalom