Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)

1989-12-22 / 302. szám

1989. DECEMBER 22., PÉNTEK

5

A bőrük alá ivódott a rettegés

Száz éve ellenállnak a tököli szerb gyökerek

Szusics Pétert évek óta ismerem. Beszélni először valamiben értekezleten hallottam, s ugyancsak koncentrálnom kellett, hogy megértsem szavait, annyira törte a magyart. Mégis érdemes volt odafigyelni arra, amit mondott. Ha őt, a faluja eredményeit hallgatta az ember, úgy tűnhetett, eg.v települést vezetni gyerekjáték, közművet fejleszteni semmiség. Az alatt a több mint tizenhét év alatt, amíg Szusics Péter állt a Tököli Tanács élén, ez a település jelképes sziget lett a valódi szigeten. Olyan komfortos körülmények közé kerültek a tököliek, amelyben még a Csepel-sziget két városának lakói ma sincsenek.

— Szerb vagyok, nem Tökölön, hanem Jugoszláviában születtem — mondja Szusics Péter. — Negyvenegy éve kerültem ide, s látja, magyarul máig sem tanultam meg rendesen.

Nem is csoda, hiszen, ha a nagyszülők származását nézzük, akkor a tököli családok mintegy hetven százaléka szerb vagy ahogy magukat nevezik, rác. Most a svábok vannak divatban, mondja Szusics Péter mindenféle feihang nélkül.

— Nekik is megvolt a maguk tragédiája — teszi hozzá. — A szerbek, amikor a magyarországi németeket tömegesen kitelepítették, gondtalanok voltak. A déli határszélen erős bázisa élt a szerbhorvátoknak. Magabiztos, jövőbe tekintő emberek voltak, akik többsége kijárta a partizániskolát, éveken át harcolt a németek ellen. És1 néhány év múlva ők lettek a láncos kutyák.

Látom, nem szívesen beszél a tököli’ láncoskutya-évekről.

— Nehéz volt, nagyon nehéz. Valahogy úgy van, hogy minden nemzetiség még életében megjárja a maga poklát. Most az erdélyi magyarságon a sor. Borzalmas, ami velük történik. Az ő helyzetüket mi tudjuk igazán átérezni. En tudom, milyen az, amikor az embereknek a bőrük alá is beivódik a rettegés.

Szusics Péter olyan időben került a tanács élére, amikor már nem volt bűn szerbnek lenni, de még vállalni sem merték igazán. Ennek gyökerei persze sokkal messzebbre és mélyebbre nyúlnak az időben s a történelemben. Vagy száz esztendővel ezelőtt az akkori kultuszminiszter rendeletben tiltotta be a szerb nyelvű iskolai oktatást és sok más intézkedés is sújtotta a nemzetiségieket. Így például nem helyezhettek szerb nemzetiségi faluba olyan papot, aki bírta a nyelvet.

Ám az anyanyelv, a megmaradás utáni vágy gyökerei erősek voltak, száz esztendő alatt sem sikerült ezeket kitépni, legföljebb a földhöz kapaszkodás lazult. Ma is rác mise van a templomban, a padsorokban ülő idős és középkorú emberek megőrizték a régi imád- ságos dalokat, s szerbül cseng az ének.

— A tököli nemzetiség része vagyok, s mindig azon munkálkodtam, hogy természetes

legyen az anyanyelv használata. Sok olyan család van a faluban, ahol otthon még szerbül beszélnek. S bár a tanácsházára minden szerb úgy ment, hogy ott magyarul szólt, de mindig volt, ma is van néhány olyan munkatárs, aki anyanyelvén tudja fogadni a betérőt. De, mondom, ezt nem igénylik az emberek. Igaz, az idősebbek ha hozzám jöttek, szinte mindig szerbül szóltak. Sokszor nekem is könnyebb volt így. Mindig úgy éreztem, nem csak mostanság, amikor minden támogatást megkapunk, hogy meg kell őrizni hagyományainkat, mert bármilyen kicsi ez a mi kultúránk, az egyetemes emberi kultúra része.

Csak az a gond — folytatja —, hogy minden igyekezet ellenére fogyunk. Olyan ez a nemzetiság, mint kis sziget a háborgó tengeren. Minden oldalról mossák a hullámok, s ezt a folyamatot nehéz megállítani. Van nemzetiségi óvodánk, ahová azonban a legtöbb kicsi úgy kerül, hogy otthonról szinte semmi nyelvi alapot nem hoz. Vagy húsz éve létezik nemzetiségi osztály az általános iskolában, s ma már emelt szintű képzést kapnak* vagyis egyes tárgyakat szerb- horvátul oktatnak. Őrzik a kulturális hagyományokat a klubok, az énekkar, a tánccsoport. A szerb népzene olyan kincs, amely magyarokat is e náció felé fordít. Hiszen, ha a tököli kultúrház rendezi a kólót, mindenhonnan jönnek. Szeretik a fiatalok, mert nem párban, hanem valamennyien együtt táncolhatják. A fiam is a magyar barátaival feljár Pestre táncolni. Csak beszélni nem nagyon szeretnek már szerbül a fiatalok. Kicsit szégyellik, nem élő igazán az ö nyelvtudásuk, mert nem otthon. hanem az iskolában tanulták.

Pedig mint a régi tököliek mondják, a háború előtt — amikor nem oktatták — magyarok, svábok, németek egyaránt jól beszéltek rácul. Hiszen rác volt a boltos, a mester, természetes dolognak tűnt, hogy megtanulták a nyelvüket. S mert használni tudták, akár Ercsiben, akár Battán volt dolguk. Igaz, akkor zárt volt e közösség, a gyerek az apjától tanulta a szakmát; a földművelést.

— Azt hiszem, azért tudtuk minden vihar és hányattatás

ellenére ennyire is megőrizni magunkat, mert sikerült a tanácstestületben is megfelelő arányú képviseletet nyerni. A tanácstagság mintegy hatvan százaléka szerb nemzetiségű. De ez még mindig kevés lenne. Engem azonban nemcsak ők, hanem a magyarok és a németek is elfogadtak.

S hozzáteszem, mások is. A jegyei tanácsnál is sok pártfogót szerzett Szusics Péter a falujának, s értett ahihoz, hogy megszervezzen, kiharcoljon Tökölnek mipdent. Vízmüvet építettek. „Ránk csimpaszkodott Szigetszentmi-klós, évekig nyögtük az adósságot. Kiharcoltuk a gázt, igaz nagyon sokat segített a börtön, illetve a tököli' szovjet alakulat. Most belefogtunk a csatornaépítésbe. Amikor évekkel ezelőtt felajánlottam a környékbeli településeknek, nem járultak hozr zá pénzzel. Most, hogy magunk belevágtunk, jönnének.”

Múlt időben fogalmazok. Szusics Péter már felmentési idejét tölti, januártól nyugalmazott tanácselnök a hivatalos státusa. Feszeng, készülődnie kell. Délben a Tököli Fiatalkorúak Börtönének igaz- ‘ gatójánál kitüntetést vesz át. Kulcsár Kálmán igazságügy- miniszter javaslatára a büntetésvégrehajtási intézettel kialakított jó munkakapcsolat elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést kapja még.

— Hogy a falu egyik végén szovjet laktanya, a másikon ■börtön; ezek megváltoztathatatlan tények voltak — mondja, miközben kikísér. — Igyekeztem mindig szót érteni velük, és egymüttműködni a falu javára. S ezt megpróbáltam lehetőleg úgy csinálni, mintha mi tennénk szívességet. Ügy érzem, ez sikerült.

Átadom a helyem fiatalabbaknak, egészségesebbeknek. Csak azt szeretném, ha azt, amit elkezdtem, nemzetiségi elnök folytatná. Mert a mi gondjainkat megértheti más is, de átérezni csak szerb tudja.

Móza Katalin

köszöntő

0 0

Adam, Iva napján

Kíváncsi vagyok, meddig kellene a lakásban ülnöm, ha arra várnék, hogy férfi hozzátartozóim december 24-én reggel felköszöntsenek. A pi- lisszentkereszti szlovák hagyományok szerint ugyanis 24-én reggel, Ádám, Éva napján, köszöntötték egymást a családok, rokonok, szomszédok. A mondókát csak a férfiak mondhatták, s az asszonyok viszont addig nem jöhettek el otthonról, amíg a férfiak nem köszöntötték őket.

A karácsonyfa-állítás a szlovákoknál is szokás volt, s fel is díszítették almával, festett dióval, süteménnyel. Még a vacsora előtt a család egyik tagja kiment a temetőbe, s gyertyát gyújtott az elhunyt hozzátartozók sírján, ugyanúgy, mint halottak napján. (Ez a szokás plég ma is él.)

A vacsora este hat órakor kezdődött. Először a család feje a templomból hozott szenteltvízzel megszentelte a ház összes helyiségét, majd a család közösen imádkozott.

Az étkezést böjti ostyával kezdték, amelyen nem lehetett zsír, vaj, élesztő. A mézes ostya után gyümölcsöt ettek. Az összetartozást jelképezte, hogy az almát annyi felé vágták, ahányan voltak a családban, s mindenki elfogyasztott belőle egy cikkelyt.

Ezután jött a borleves és a mákos guba, amelyet természetesen böjti tésztából készítettek. Az étkezést rántott hallal és vízben főtt krumplival fejezték be.

A vacsora után a lányok és a fiatalasszonyok végigjárták a falut, karácsonyi dalokat énekeltek az ablakok alatt, de a házakba nem mehettek be! A fiúk a betlehemes játékokkal járták a házakat, s őket be is invitálták. Mindez eltartott éjfélig, amikor is a falu lakói az éjféli misére mentek.

ŐK LESZNEK A TOVÁBBVIVŐK

Fenyőilkíá mnsp

A feldíszített fenyőfa körül jókedvű csöppségek karácsonyi dalokat énekelnek. Heteken át készülődtek a nagy napra, s várták izgalommal, hogy milyen játékok kerülnek a csoportszoba polcaira. A kis nebulókból verbuválódott „színjátszó csoport” pedig már túl volt a betlehemi játék bemutatásán. Dalok, versek, s az elmaradhatatlan tánc színes, gazdag hátteret adtak karácsony hangulatához.

Valóban minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek azok az óvónők és pedagógusok, akik hangyaszorgalommal, szívvel, s ami szintén nem mellékes, friss, tiszta lélekkel felkészítették a gyerekeket az év legőszintébb és valóban a békességet, a megértést jelképező nagy napjára, ök lesznek majd remélhetően a továbbvivői a nevezetes ünnepek, emlékezetes ébrentartásának.

.(Pék Veronika felvétele)

As ősök nyelve még él

A község neve: Mlyky

A községbe érkezőt két tábla is köszönti. Az egyiken ez áll: Pilisszentkereszt, a másikon: Mlyky. A távolabbról érkező idegeneknek a tábla már a falu határában elárulja, hogy ez a település kétnyelvű. A Pilis- szentkerésztén élőknek 80—90 százaléka szlovák nemzetiségű, bár ma már egyre több a vegyes házasság. A községben nemcsak az idősebbek, de még a negyvenesek is szlovákul beszélnek egymás között, különösen családon belül. A fiatalok viszont egyre kevésbé ismerik őseik nyelvét, hiszen

Napenergiával

Szentlőrinckátán is a kertészkedők örülnek leginkább a decemberi tavasznak. A fóliák alatt cseperedő palánták gyorsabb fejlődését a nap melege segíti. Takarékoskodhatnak a méregdrága tüzelővel

(Erdős! Agnes felvétele)

Szerb karácsony a Csepel-szigeten

Mézzel kent kereszt

Néprajzi gyűjtéseim során tapasztaltam, hogy a Jézus születésével kapcsolatos szokások leginkább Lóréven és Tökölön maradtak fenn. A délszlávok karácsonyi népszokásaihoz tartozott a badnyák, azaz a tuskóégetés. Karácsony böjtjének éjjelén nagy tuskót égettek, amely egész éjjel parázslóit a régi, szabadkémé- nyes konyhákban. A kiszemelt száraz cserfát vagy gyümölcsfát karácsony estéjének napján vágták ki, azután lóval ha- zahúzatták. Akadt olyan falu, ahol hasogatni sem volt szabad ezt a tuskót, máshol viszont szétvágták. Hazatérve, búzával megszórták. De Szigetcsépen például a tűzre szórtak búzát. Este a hatórai harangszó után vitték a házba a fát és tüzet gyújtottak alatta. Ezen főzték meg a vacsorát, majd egész éjjel hagyták parázslani. Ez volt a badnyák.

A badnyák szenét vagy hamuját szinte mindenhol eltették. Megőrizték, mert gyógy- erőt tulajdonítottak neki. Tökölön például a karácsonyi és István napi szénnel keneget- ték az emberek fájós torkát. Több faluban szemmelverés ellen használták. Ráckevén a tyúkok helyét szórták meg hamujával, mert azt tartották, ez eredményes védekezés a tyúk- tetű ellen. Lóréven viszont nagyobb tojáshozamot remélnek tőle.

Szokás volt a szalmaterítés a szobában. Napokig jártak karácsonykor a szalmán, s az ümijep harmadik napján hordták ki. Az is érdekes, hogy hol, mire használták a karácsonyi szalmát. Tökölön a tyúkoknak csináltak belőle fészket, hogy jobban tojjanak. Lóréven a szarvasmarhák alá almoztak vele. Gyűjtésem során találkoztam olyan lórévi gazdával, aki/ váltig állította: azért pusztult el a szomszéd borja, mert nem szórtak alá karácsonyi szalmát.

Az étkezésnek is megvolt a maga karácsonyi rituáléja. Tökölön például, amikor a háziasszony az ünnepi asztalra tette a levest, a gazda búzával szórta meg, hogy annyi áldás legyen rajta, ahány gabonaszem ráesett. Szigetcsépen mézzel rajzoltak keresztet a gyerekek homlokára, hogy édesek legyenek, akár a méz. Máshol az emberek ajkát kenték meg ilyenkor mézzel.

Éjfél után a tököli gazdák szentelt vízzel szórták meg az udvarukat és az istállójukat,' hogy áldást hozzon a házra és távol tartsa a rontást. Ezzel kapcsolatos az a hiedelem, miszerint karácsony este lefekvéskor nem ildomos a ruhát az asztalra tenni, mert abban mennek el a boszorkányok.

Vöő Imre

a nyolc osztály elvégzése után legtöbben a környező településekre járnak át tanulni, dolgozni, ahol természetesen a magyart használják.

A piii&szentkereszti általános iskolában az 1949—50-es tanévtől kezdve oktatják a nem- zfetiségi nyelvet.

9 Iskolánkban minden osztály órarendjébe beépítettük a szlovák nyelvet. S amire különösen büszkék vagyunk: nálunk kivétel nélkül minden gyerek — tehát nemcsak a szlovák nemzetiségű — tanulja a szlovákot — mondja Borbély Gáspárné, az iskola igazgatója. — Még a napköziben is igyekszünk megoldani, hogy mindennap legyen szlovák nyelvű foglalkozás. Az iskolai énekkar természetesen szlovák dalokat is tanul.

@ Négy évvel ezelőtt kezdtük meg az iskolában a kétnyelvű tanítást. Ez azt jelenti, hogy bizonyos órákat — például a kömyezetismeretet, az éneket — két nyelven vezet a pedagógus, s az ismereteket magyarul is, szlovákul is megtanítja. Mivel az ilyen jellegű oktatást mi kezdtük elsőként az országban, így a tanmenetet is a mi pedagógusaink dolgozták ki. Azóta már Bükk- szentkereszten, Pilisszántón, Piliscséven és Békéscsabán is indult kétnyelvű oktatás, s az ottani kollégák hozzánk jöttek tapasztalatcserére.

— Nem okozott nehézséget a kétnyelvű tanítás bevezetése?

• Nem, hiszen nálunk a tárgyi és személyi feltételek is megvoltak. Iskolánkban nyolc

szlovák képesítésű tanár, illetve tanító dolgozik, ők mindannyian kitűnően beszélik a nyelvet. Az alsó tagozatban a párhuzamos osztályok közül csak az egyik kétnyelvű, a másikban hagyományos tanítás folyik. Jövőre ér a kísérlet az ötödik osztályba, ahol a gyerekek a történelmet is két nyelven tanulhatják majd, ugyanis van egy történelemszlovák szakos kollégánk.

— Változott-e a nyelvoktatás az iskolában, mióta nem kötelező az orosz nyelv?

9 A kétnyelvű osztályban tanuló gyerekek szülei azt kérték, hogy továbbra is legyen a gyerekeknek oroszórája. A másik osztályban az orosz helyett emelt óraszámban tanítunk szlovákot.

9 Iskolánkban negyedik éve folyik nemzetiségi nyelvoktatás. Az itteni gyerekek igen jó eredményeket érnek el az országos szlovák tanulmányi versenyeken is. Egyik pedagógusunk, Szivek Józsefné vezeti az iskolai szlovák szakkört, amelynek célja a nyelvművelés mellett a hagyományok gyűjtése, ápolása.

9 Tavasszal szeretnénk egy egyhetes ünnepségsorozatot rendezni, s ennek keretében a gyerekek — óvodástól a nyolcadikosig — szlovák nyelvű műsort adnak majd a község számára. Pilisszentkereszt lakói nap mint nap használják a szlovák nyelvet, ezért a gyerekek szemében is van értéke, haszna a nyelvtanulásnak.

K. A.

Az alábbi állásajánlatokról részletes felvilágosítást ad a Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 3.). Telefon: 185-2411, a 149-es és a 191-es mellékállomáson.

A PEVDI bőrdíszmű gyáregysége pilisszentiváni telephelyére felvételre keres tmk-szerszámüzem vezetésére gyakorlattal rendelkező és legalább középfokú végzettséggel rendelkező vezetőt, raktári kiadót, villanyszerelőt, egy műszakos bőröndüzembe gyakorlott varrónőket, szabászati részlegébe két műszakos munkarendbe betanított nődolgozókat.

A Fűvárosi Sütőipari Vállalat délpesti gyáregysége kiemelt jövedelmi lehetőséggel felvesz a főváros területén lévő gyáregységeibe és kisüzemeibe, többek között a Bp., xvirr. ker.-i kenyérgyár újonnan induló McDonald’s üzemébe sütőipari szak- és betanított munkásokat és sütőipari segédmunkásokat egy és két műszakos munkarendbe, ill. keresnek SZTK-ügyintézőt.

A PEVDI budapesti központja felvesz műszaki osztályára beruházási előadót, elsősorban beruházások pénzügyi bonyolítási, elszámolási munkakörbe.

A Fémmunkás Vállalat ferencvárosi gyára jó kereseti lehetőséggel felvételre keres 10 fő hegesztőlakatost, tűzikovácsolásban jártas betanított munkást, vízvezeték-szerelőt, forgácsoló-marós szakmunkást, géplakatost és 1 fő udvartakarító segédmunkást.