Pest Megyei Hírlap, 1989. december (33. évfolyam, 284-307. szám)
1989-12-13 / 294. szám
1989. DECEMBER 13., SZERDA Titian 5 A szomszéd nagyon drukkolt nekünk Nagycsaládos kis fafu Monorróf Műanyag töltésű kefe minden mennyiségben HSDUNMJ SZIGOTSZENTMIKLÓS ÉS KÖRNYÉKÉ DOLGOZÓINAK LAPJA A esobánkai községháza előtt, kezünkben Horváth Sán- dorné címével, bekopogtunk egy Zsiguli ablakán. Kérdésünkre földerül a fiatal cigány férfi arca; hiszen ő a nővérem, kövessenek. Kanyargunk a jeges, később gödrös földutakon, aztán a hegyoldalra kanyarodunk, s amikor már majdnem függőlegesen áll a kocsi, akkor kell behúzni a kéziféket. Itt a tél Korcsolyázó hattyúk A keszthelyi öbölben láttuk ezt az érdekes képet. A vastag jégpáncéllal borított Balaton tetején a korcsolyázók között békésen csúszkálnak az évek óta itt élő hattyúk (Vimola Károly felvétele) várnak egyet szilveszterig. De annak is örülnek, hogy sokan költöznek ide a fővárosból. Ök az elhalt helybéliek házát fölújítva telepednek meg a faluban. A fiatalok szintén építkeznek, a szülők udvarában könnyebben találnak megoldást, mint a környező városokban. Igaz, ez csak a lakásra vonatkozik, dolgozni mégiscsak eljárnak. A csöndes, hegyekkel koszorúzott kis falu úgy látszik, megér eny- nyi fáradságot. Csábító Csobánka És Csobánka tovább csábít. Újabb telkeket, szám szerint 114-et parcelláznak, vízzel, villannyal, úttal. Várják a betelepülőket s a helyi költözködni vágyókat. Csobánkán most körülbelül kétezren laknak, magyarok mellett szerbek, szlovákok, németek s cigányok. Bár ők nem számítanak nemzetiségnek, a négynyelvű föliratokra cigányul nem írnak semmit, az iskolában nem lehet cigányul tanulni, a jelek szerint mégis jól megvannak a többiekkel. Arányuk a falu lakosságának húsz százaléka, az országos két-három százalékos átlaghoz képest nagyon magas. És erős a beilleszkedési vágyuk is. Ezért, ha putrit látsz, ne gondolj mindjárt cigányra. Jakubovits Anna A műanyag töltésű kefétől a fémbetétig óriási skálán készülnek a kefék a Monori Kefe- és Faipari Vállalatnál. Naponta több ezer kefetestet szabnak, formáznak és töltenek meg a kívánt méretben és minőségben. Képünkön Németh Csaba esztergálja a kefetestet (Erdősi Ágnes felvétele) KOLONIÁLBUTOROK EXPORTRA A finn és norvég bútoripar termékei közismerten a világ élvonalába tartoznak. Különös elismerést jelent ezért, a Visegrádi Faipari Szövetkezetnek, ha koloniálbútorai éppen e két országban aratnak sikert. Az idén már másfél millió forint értékben szállítottak különböző bútorokat ezekbe az országokba. Már itt van a jövő évi megrendelés is, amiből kitűnik, hogy jövőre ötször annyi koloniálszek- rényre és -garnitúrára tartanak igényt. A megnövekedett igények zavartalan lebonyolítására korszerűsítésekkel készülnek fel. Olaszországból új gépi berendezés érkezik, az NSZK- ból pedig olyan furnérozó gépsort vásároltak, ami a termelékenyebb gyártást segíti elő. A korszerű gépi berendezések mellett változatlanul nagy szerepe van az egyedi kézimunkának is, ami valójában a visegrádi koloniálok különös értékét biztosítja. Az idős mesterek mellett e munkában mind több részt vállalnak a hagyományos ismeretek elsajátítására kész fiatalok is. Ily módon biztosított, hogy a koloniálbútorok iránt mutatkozó igények kielégítésére a jövőben megfelelő szakember- gárda áll majd rendelkezésre. A visegrádi üzem egyébként mind újabb profilokkal bővíti tevékenységét. Űj termékük: a középületek díszítését szolgáló intarziás parketta. K. Z. Az esztendőben utoljára vehetik kezükbe az olvasók a Kisdunatáj új számát, amely már az első oldalon meghökkentő címmel hívja fel magára a figyelmet: Merre mennek el a boszorkányok? A választ megtalálják a Krisztus születők, így hallék című írásban, amely a Csepel-szigeti népszokásokat eleveníti fel. Néhány hagyomány ízelítőül: Sziget- csépen tűzre szórták a búzát, Tökölön szénnel kenegették az emberek fájós torkát... A Szerkeszti az olvasó című rovatban állati kellemetlenségekről tudósít egy levél. A József Attila-lakótelep házainak padlásán annyira elszaporodtak a galambok, hogy megkeserítik a lakók életét. De sajnos még nemigen tett senki ez ügyben semmit. A szigethalmi kerekasztal nem kerek, hanem kétoldalú, s ennek egyik oldalán, mint afféle vádlottak padján foglal helyet a tanács. A másik fertályon pedig a különböző pártok, szervezetek képviselői, akik — ahogy ez mostanában lenni szokott — alkalmatlan-; nak nyilvánították a tanács testületét feladata ellátására. Márka-e még a Márka Skála? — teszi fel a költői kérdést a negyedik oldalon a terjedelmes cikk írója. Az évek óta egyre több nehézséggel küszködő áruház gondjairól szóló cikkből megtudhatják az érdeklődők a választ. Egy sokak számára ismeretlen, hazánkban is működő missziós tevékenységgel ismerkedhetnek meg az olvasók a hatodik oldal egyik írásának segítségével. A szigetszent- miklósi református gyülekezet asszonyai ugyanis évek óta részt vesznek a lepramisszió munkájában, s küldik csomagjaikat a távoli Nepálba. Nem tudják az asszonyok, kik fekszenek az általuk készített lepedőre, sem azt, kinek a sebeit kötözik be a csütörtöki találkozókon horgolt fásliikkal. De ez nem is fontos, amint az kiderül a cikkből. A lap utolsó oldalán ezúttal is hírekkel, kulturális programajánlatokkal találkoznak az érdeklődők. Várakozóhely-szövetség Elméleti parkoló? Megalakult a Magyar Parkolási Szövetség. Nem, nem kell fedőnevet s ezalatt valamiféle titokzatos dolgot gyanítani az MPSZ tevékenységében. Olyannyira nem, hogy ilyen szövetség még külföldön is létezik, sőt, van Európai Parkolási Szövetség (EPSZ) is. Megalakult tehát az MPSZ, az alapító okirat aláírása és az ezt követő sajtótájékoztató a belvárosi Taverna Szállóban zajlott. Sajnos majdnem lekéstem, mert nem találtam három kilométeres körzetben üres parkolóhelyet, de még épp idejében ott voltam ahhoz, hogy megtudjam: annak ellenére, hogy csatlakoztunk az európai szervezethez, az új — magyar — tagnak például parkolóház építéséhez egy fillérje sincs. Sebaj, akarunk csatlakozni az EFTA-hoz is (Közös Piac), most legalább tapasztalatot szerzünk, hogyan lehet pénz nélkül belépni a nagymenők társaságába. Megalakult tehát a parkolási szövetség. Egy olyan országban, ahol a parkolóőrök törik össze a parkolóautomatákat, hogy nehogy az kiszorítsa őket a borravalós helyekről, mint a lovat a targonca. Egy olyan országban, ahol a közterület-fenntartó maga ajánlja fel, hogy „kétszáz a büntetés, ha papírt adok, száz, ha nem adok". És főként egy olyan országban, ahol — mint fentebb olvashattuk — egyhamar nem épülhetnek új parkolók. Ezért hát ajánlanám, nevezzük új szervezetünket Magyar Elméleti Parkolási Szövetségnek. Bár ezzel az volna a gond, hogy így túl sok ha- zánkbéli szervezet keverné össze a saját nevét a dicső parkolókkal. Hiszen mi mindenünk van már, ahol az elmélet, O. K., de gyakorlatilag — parkol... T. B. E. Eszterlánc a diákmunkában Nem lehet elég korán kezdeni A kerítésre két állat képe van erősítve: egy szigorú tekintetű ebé, és egy kék pillangóé. Az előbbi természetesen a harapós kutyára figyelmeztet, a lepke pedig azt jelenti — igaz korántsem ennyire nyilvánvalóan —, hogy ebben a budakeszi családi házban található az Eszterlánc Diákszövetkezeti Részvénytársaság irodája. Kicsit furcsa elképzelni, hogy egy olyan szervezetet irányítanak innen, amely nem kevesebb, mint 127 féle tevékenység végzésére alakult. Valami meghatározhatatlan nyugalom ül meg mindent, aminek édeskevés a köze a fém- tömegcikkgyártás'hoz, a szállítmányozáshoz vagy mondjuk a meteorológiához. És ha ehhez hozzávesszük, hogy az Eszterlánc leginkább a diákmunka területén szeretne eredményeket elérni, hát még nagyobb lesz a zavarunk. Dickensi képek rohannak meg az első pillanatban, sápadt, kiszolgáltatott Twist Olivérek, tömött bajszú felügyelők, esetleg egy-két történet a korai kapitalizmus fénykorából, bányákban görnyedő gyerekekről és így tovább. A valóság viszont sokkal egyszerűbb. — Csupán arról van szó, hogy idén júniusban létrejött ez a részvénytársaság, melynek elsőrendű célja segíteni a kistelepülések iskoláinak ellátását. valamint támogatni az iskolákban működő diákszövetkezetek munkáját — mondja Kajos László vezérigazgató. — Az alapszabályban felsorolt tevékenységek éppen ennek a támogatásnak a hátterét teremtik meg. Egyetlen diákszövetkezetet sem próbálunk azonban integrálni, és főleg nem dolgoztatjuk a gyerekeket. Ellenkezőleg. Használni próbálunk a diákoknak — már amennyire a lehetőségeink engedik. Az ötlet onnan származik, hogy észrevettük, azok a tanulók, akik eddig tejet és zsömléket árultak a szünetekben, sokkal többet is csinálnának. Szívesen terjesztenének például könyveket, folyóiratokat, kereskednének ruházati, műszaki cikkekkel. Persze mindez csak akkor valósulhatna meg, ha elfogadható összegért lehetne beszerezni a különböző árukat. • És az Eszterlánc ebben se- gítene? — Ebben is. A diákszövetkezetek tudniillik a kereskedelmi lánc ötödik-hatodik helyén állnak. Mi ezt a láncot rövidíthetjük le. Mivel nagykereskedelmi és külkereskedelmi joggal egyaránt rendelkezünk, eleve olcsóbban adhatjuk el a szövetkezeteknek azt, amire szükségük van. Ugyanakkor az egyes települések ellátásán szintén javíthatunk a tanulók által működtetett üzletek létrehozásával. Igaz, a fővároshoz közeli községekben nem okoz gondot a lakosság igényeinek kielégítése, ám a távolabbi helyekre már érdemes odafigyelni. Ebben a megyében egyelőre Tökölön, Pilis- csabán és Kiskunlacházán tervezzük ilyen diákboltok létrehozását, akár oly módon is, hogy azt a helyiséget, amely az iskolákban eddig az árusításra szolgált, megnyitjuk az utca felé. • Ez a részvénytársaság egy országos szervezet. Hány Pest megyei iskolával tartanak kapcsolatot? — Mindenekelőtt azzal kezdeném. hogy jelenleg ugyan egyetlen Pest megyei részvényesünk sincs, azonban a váci Löwy Sándor Ipari Szakközép- iskola, a budaörsi általános iskola, valamint a piliscsabai szakmunkásképző már jelezte csatlakozási szándékát. Egyébként hét-nyolc iskolával működünk együtt. A váci Löwy- vel például olyan megállapodást kötöttünk, hogy a tanulók szakmai gyakorlat keretében számítógépeket javítanának. Mi ehhez a munkához — ha szükséges — alkatrészeket, valamint szakembereket biztosítunk. • Eddig olybá tűnt, mintha szinte önzetlenül tennének mindent a diákokért. Egy részvénytársaság viszont mégis alapvetően üzleti vállalkozás. Hol van akkor az Eszterlánc haszna? — Elsősorban a helyi társadalomban egyfajta referenciát jelent az, ha valaki a gyerekekkel jót tesz. Az emberek hisznek bennünk, ismernek. Ez az egyéb tevékenységeinknél kamatozhat később. Profilunkba tartozik ugyanakkor az iskolák melletti alapítványok létrehozása. A dolog, igaz, nem üzleti céllal történik, de az alapítvány pénzének kezelése nekünk, mint kereskedelmi szervezetnek forgótőkét jelent. Persze lehetne még számtalan példát hozni a haszonra, ám a lényeg valóban úgy fest, hogy a diákok érdeke az első. Az aranyszabályban ez úgy mutatkozik meg. hogy egy darab 10 ezer forintos részvény mindenkinek a kezében egy szavazatra jogosít, kivéve az iskolákat, melyek ugyanezért tízet szavazhatnak. Én mellesleg nagyon fontosnak tartom a diákszövetkezetekkel létesített kapcsolatot. Úgy érzem, hiányzik az életünkből a piacgazdálkodásra való felkészítés. Mármost ha egy gyerek 15 éves korában elkezd foglalkozni ezekkel a dolgokkal, akár csak egy iskolai üzlet keretében is, később sokkal könnyebben tud boldogulni. f. Zs. Intarziás parketta Kétszintes, vakolatlan ház, mögötte betonkeverő kavarja a maltert, lázas építkezéshez méltó rumli a kertben. Mindenki otthon van, sőt, még többen. Ismerősök, napszámosok dolgoznak a fölső szint szobáiban, a házigazda, Horváth Sándor irányítása mellett: vakolják a négy gyerekszobát. A lenti nappaliban a 15 éves Julika nézi a Hét délelőtti ismétlését, a feleség a konyhában vigyázza a borsólevest. A három kisebbik gyerek csak délután jön haza: a négyéves Sanyika az oviból, a 10 esztendős Veronka és a 13 éves Marika az iskolából. Irigylik a cigányt — Most már melegbe jönnek haza — a háziasszony helyet csinál nekünk a faragott ebédlőasztal körül — már nagyon fáztunk a szute- rénban, melegítőben aludtak a gyerekek. Ráhajtottunk az építkezésre, karácsonyra kész akarunk lenni. Horváthék a négy gyerekkel az utca aljában, kétszobás- konyhás házban laktak. Az asszony azt mondja, nehezen fértek már el, ahogy nőttek a lányok, ki kellett gondolni valamit. Eladták hát a házat, a gyerekek után kaptak az OTP-től kölcsönt, nekik is volt egy kis spórolt pénzük, jutott a férj szegkovácsi fizetéséből, s az asszony is eljárt Budára dolgozni. Aztán július végén megejtették az első kapavágást a telken, s most már csak a fürdőszobát kell csempézni, a gyerekszobákat vakolni, festeni, a házat pucolni — de ezek már apróságok. Fő, hogy működik a kazán, melegítenek a radiátorok, s a tágas házban kedvükre kergetheti nővéreit az egy- szem fiúcska. — Nagyon sokan irigyek ránk. Még pénzért is alig kaptunk embert az építkezéshez. Cigányok vagyunk, meg akarunk Is valamit, soknak nem tetszik ez. Bár az a szomszéd itt, mellettünk, magyar ember, nagyon drukkolt nekünk. Kijár ide a víkendtel'kére kapálni, minden héten figyelte, hogy is állunk. Mások meg irigykednek. Hadd irigykedjenek, mit tudok csinálni? Ha egyszer kicsi volt a ház, tenni kellett valamit. A tanácson kaptunk még egy címet, egy magyar családét, ahol öt gyerek van. A tanácselnök, Benke Tamásné és a szociálpolitikával is foglalkozó előadó, Liptákné Szandi Ágnes azt ajánlották, nézzük meg a dolog mindkét oldalát. Hogy milyen végletesen tudnak a nagycsaládok élni. S hogy mennyire nem áll már az a tétel, hogy a cigányok putriban laknak, a „fehérek” meg példaképek. Állunk hát a falu központjától néhány méterre, egy féltérdre ereszkedett kalyiba kapujánál. Az udvaron kisebb- nagyobb szeméthalmok, a tornácon, kicsi kardigánok száradnak a fagyos délelőtt- ben, bentről gyereksírást hallani. A kapu nyitva van, de nem merünk bemenni, mert egy fiatal farkaskutya vicsorog ránk nagyon barátságtalanul. Csengő sehol. — Pedig itthon van. Most láttam az urát a kocsmánál. Az asszony, aki megszánta sikertelen próbálkozásunkat, segíteni próbál. — Juci, te szemétláda, gyere ki! Megérdemli a jelzőt, fűzi hozzá, nézzünk csak körül. Szemétből van itt minden. Két fiatal cigányasszony csatlakozik hozzánk. — Ennek aztán kiabálhatnak. Ügyse jön ki. Biztos megint részeg. Az ilyenektől persze nem veszik el a gyereket, a kölykökről le sem jön a ruha a kosztól. Én 14 évesen szültem az elsőt, de azt meg lehetett nézni, hogyan járattam. Irány a kocsma Nem jutunk be, föladjuk a kísérletezést. Amikor visszamegyünk a községházára, tovább kerekedik az utcán hallott történet. A férj apja volt a falu legtisztább, legrendesebb embere. A fiú is az volt, míg el nem vette a Jucit a két gyerekével. A tanácselnök azt mondja, nem minősíti őt, de annyi biztos, ha pénz van a kezében, a kocsmába megy vele. A három közös gyereket — hiszen mindenki tudja a faluban, hogyan élnek — el akarták küldeni intézetbe. De visszakönyörögték pket. És a tanács most már tehetetlen. Kiutalják nekik a havi 2500 forintos segélyt, de semmi remény rá, hogy valaha is emberi módon fognak élni. Aki pedig nem akarja, azon nem lehet segíteni, szögezi le a tanácselnök. Még szerencse, hogy többen akarják. A faluban lép- ten-nyomon építkeznek, bár a jövendő lakáspolitikai elvek nem valami kecsegtetőek. Cso- bánka azonban szaporodik és terjeszkedik. Nemcsak a születésekkel nő a lélekszámúk, bár arra is nagyon büszkék. Mahnerné Csordás Agnes, a körzeti védőnő kis noteszában számolgatja, hogy eddig átlagban harminc gyerek született évente, az idén már 38 kisbaba „érkezett” a faluba, s még
