Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)

1989-11-01 / 258. szám

1989. NOVEMBER 1. Az ifiknél Főt folytatta A megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokságban folytatta jó szé­dülését az éllovas Fót. A ve­retlen gárda legutóbb a Göd együttesét verte 4-0-ra. Püs­pöki kétszer, Kardos és Hanti egyszer vette be a kaput. Ki­tűnő a csapat gólkülönbsége: 64-13. A legeredményesebb fóti csatár Kardos, aki ősszel 18- szor vette be a kaput. A fótiak szerint most érett be a következetes utánpótlás­nevelés. Henczl Lajos edző ko­rábban csak a serdülőkkel fog­lalkozott, most az ifiket is ő készíti fel, egy kézben van te­hát az utánpótlás-nevelés. IFálsói voll a feremknlcs Tápiószecsői avatás Bata László készítette azt a nagy kulcsot — fából.—, ame­lyet a tápiószecsöi Petőfi Álta­lános Iskola tornacsarnokának avatásán jelképesen adott át Lénárd László tanácselnök Uhereczky Pálné iskolaigazga­tónak. Látványos műsor, ének és szavalat, színes tornabemu­tató szórakoztatta a közönsé­get, Vágvölgyi József, a me­gyei tanács nyugalmazott ál­talános elnökhelyettese tartott ünnepi beszédet. A több mint hatezer lakosú Tápiószecső régi vágya telje­sült a csarnokavatással. Meg­felelő otthonhoz jut a hétszáz diák, de nem csupán ők kap­nak helyet a teremben, hanem a felnőttek is. A közeljövőben megbeszélést tartanak a kü­lönböző helyi intézmények képviselői részére, s ezen egyeztetik majd az igényeket. Az iskolások már a hét végi ünnepséget megelőző napok­ban is ismerkedtek új ottho­nukkal. November 8-án. szer­dán „gyakorlati” avatás kö­vetkezik. Délelőtt a gyerekek játszhatnak a 36X18 méteres teremben, 14 órától pedig fel­nőttek vehetik birtokukba. Széles összefogás segítette a beruházást. Csik Istvánná, a szülői munkaközösség vezető­NYEREMÉNYJEGYZÉK az 1989. október 30-án megtartott október hayi hatos lottó tárgynyere- mény-sorsolásáról, me­lyen gz .október havi ha­tos lottó szelvények vet­tek részt. A nyeremény­jegyzékben az alábbi rö­vidítéseket használtuk: A Vásárlási utalv. f3000 Ft) B Nyugati típusú személy- gépkocsira szoló utalv. C Mariit! 800 típusú sze­mélygépkocsira szóló utáfv. D Szeiencseutalvány (30 000 Ft) E Sanyo rádiómagnó F Vásárlási utalv. (7000 Ft) G Vásárlási utalv. (500ü Ft) H Vásárlási utalv.: (4000 Ft) 5 294 191 15 5 005 61*8 E 5 323 472 G 5 4J8 461 G 5 113 883 D 5 431 315 E ö 442 742 F 5 434 163 F 5 4>65 59'ű G 5 477 ü::; ií 5 488 450 H 5 4.93 877 H 5 öli 304 H 5 522 731 H >5 534 153 D 5 545 585 E 5 557 012 F 5 588 439 F 5 591 293 G 5 002 720 G ó 614 14'7 G •5 625 574 G 5 637 001 H 5 653 855 H * 082 703 H , 5 694 136 Ú 7 293 916 G 7 305 343 G 7 316 770 G 7 328 L97 H 7 339 624 H 7 351 u51 Jr£ 7 362 478 D 7 373 SU5 E 7 385 322 F 7 386 759 F 7 4U8 1-86 G 7 419 613 H 7 431 040 H 7 442 467 H 7 453 894 H 7 476 748 H 7 499 602 H 7 511 029 H 7 545 310 E 7 556 737 F 7 568 164 F 7 591 018 G 7 602 445 G 7 648 153 G 7 716 715 E 7 728 142 E 9 259 360 H 9 270 787 E 9 293 641 F 9 305 068 F 9 316 4ü5 G 9 339 349 D 9 35ü 776 E 9 362 203 F 9 373 630 F 9 385 057 Gr 9 407 911 G 9 419 338 H 9 430 765 H' 9 442 192 H 9 476 473 G 9 499 327 H 9 510 754 H 9 545 035 H 9 556 462 E 9 567 889 F 9 590 743 F 9 602 170 G 9 613 597 H 9 693 586 G 9 739 294 H 9 887 845 G . 1 009 .056 E 3 5fi0 !41 F 5 705 563 H 7 739 569 G 9 910 699 H 1 031 920 G 3 591 568 G 5 716 980 H 7 750 996 G 9 990 688 D ‘l 043 347 G 3 602-995 D 5 723 4.17 H j 7 773 850 E 10 002 115 E • 1 134 763 H 3 614 422 E ő 72 :< 844 H 7 785 277 F 10 013 542 F 1 271 .837 H 3 623 849 F 5 7.62 693 H 7 808 131 F 10 036 396 F 1 294 741 H 3 637 276 F 5 774 125 H 7 819 558 G 10 047 823 G 1 306 168 G 3 648 70-3 G 5 785 552 H 7 830 985 H 10 059 250 H 1 317 595 H 3 671 557 D 5 796 979 H 7 888 120 D 10 070 677 H 1 329 022 H 3 682 984 E 5 831 260 H 7 910 974 E 10 116 385 D 1 340 .449 G 3 717 266 F 5 842 687 H 7 922 401 F 10 139 239 E 1 397 584 E 3 774 400 F 5 854 114 il 7 933 828 F 10 150 666 F 1 420 438 F 3 785 827 G 5 876 968 H 7 945 255 G 10 162 093 F 1 454 710 F 3 797 254 G 5 888 395 H 7 968 109 H 10 173 52) G 1 477. 573 G 3 831 535 G 5 899 822 G 7 979 536 H 10 219 228 H 1 311 854 E 3 842 962 G 5 911 249 G 7 990 963 H 10 264 936 H 1 523 281 E 3 8>65 816 H 5 922 676 H 8 002 390 H 10 287 790 E 1 534 708 G 3 922 951 H 5 934 103 H 8 013 817 G 10 299 217 F 1 557 562 G 3 945 805 D 5 945 539 H 8 036 671 G 10 310 644 F 1 580 416 H 3 957 232 E 5 968 384 H 8 093 806 D 10 322 071 G 1 694 686 E Q 980 086 F 5 991 238 H 8 105 233 E 10 333 498 G 1 706 113 F 4 014 367 G 6 002 685 H 8 116 66) F 10 356 352 H 1 717 540 F 4 0*02 940 F 6 014 092 H 8 128 087 F 10 367 779 H 1 728 967 G .4 037 221 G 6 025 519 G 8 139 514 G 10 379 206 H 1 751 821 H 4 046 648 E 6 035 946 H 8 162 368 D 10 413 487 H 1 923 225 H 4 030 075 F 6 059 800 H 8 173 795 E 10 436 341 H 1 945 oso É 4 071 502 F 6 071 277 H 8 185 222 F 10 470 622 D 1 983 934 F 4 082 929 G 6 082 654 H 8 196 649 F 10 482 049 E 1 930 3-51 F 4 103 783 G 6 116 935 H 8 208 076 G 10 493 476 F 2 033 215 G 4 117 210 E 6 139 789 H 8 230 930 G 10 504 9r3 F 2 026 069 H 4 123 637 E 6 151 216 E 8 242 357 G 10 516 330 G 2 1-97 474 D 4 140 064 G :6 162 643 F 8 253 784 G 10 527 757 G 2 220 828 E 4 151 491 G ■6 174 070 F 8 265 211 G 10 539 184 E 2 231 755 F 4 174 346 D 6 185 497 G 8 288 065­G 10 55) 611 E 2 243 182 F 4 185 77i2 E 6 196 924 D 8 299 492 G 10 562 038 G 2 266 036 G 4 208 6©6 F 6 219 778 E 8 310 919 H 10 584 892 G 2 277 4o3 G 4 220 053 EL 6 231 205 F 8 322 346 H 10 596 319 D 2 288 890 E 4 231 4 S0 G 6 254 059 F 8 333 773 H 10 630 600 E 2 300 317 E 4 242 907 D 6 265 4’36 Q 8 345 200 H 10 642 027 F 2 311 744 G 4 265 761 E ■6-2'7‘6 913' D 8 368 054 H 10 653 454 F 2 323 171 G 4 288 615 F ig 299 767 E 8 402 335 H 10 676 308 G 2 345 025 H 4 311 469 F g 3l 1 194 F 8 425 189 H 10 687 735 G 2 383 306 E •4 357 177 G 6 322 621 F 8 448 043 H 10 710 589 G 2 301 733 E 4 363 604 G 6 345 475 Q. 8 470 897 G 10 722 016 G .2 448 868 G •4 380 031 G G '(fii? 8 493 751 G •10 733 443 H 2 414 587 G 4 414 342 G u «JDÖ o ~ ur 8 528 032 H 10 744 870 H 2 540 284 D 4 425 739 G 6 379 756 G 8 653 729 E 10 756 297 D 2 551 711 E 4 407 166 G 6 402 610 G 8 665 156 F 10 767 724 E •2 563 138 F 4 460 020 G 6 448 318 H' 8 676 583 F 10 813 432 F 2 574 5c 3 F 4 471 447 G 6 516 880 E 8 710 864 G 10 824 859 F 2 585 992 G 4 482 874 G 6 528 307 E 8 722 291 H 10 847 713 G 2 638 846 G •4 505 728 G 6 539 734 G 8 756 572 H 10 859 140 G 2 631 700 (E 4 574 290 G 6 551 161 G 8 767 999 G 10 870 567 H 2 654 554 F 4 585 717 G 6 585 442 H 8 847 988 G 10 881 994 G 2 677 4'08 F 4 619 993 E 6 6)8 296 G 8 927 977 E •10 893 421 H 2 711 689 G 4 631 425 F 6 619 723 H 8 939 404 E 10 904 818 H 2 7'4i> 970 H 4 642 852 F 6 631 150 H 8 950 4)31 G H0 916 275 H 2 78-8 824 H 4 665 706 G 6 722 566 H 8 973 635 G 10 927 702 H 2 814 532 II 4 677 133' H 6 745 420 H 8 985 112 B 10 950 556 H 21 825 959 H ■4 683 360 E 6 756 847 H 9 007 966 E 10 973 410 H 2 860 •no H 4 699 987 E 6 779 701 H 9 019 393 F 30 399 310 H 2 871 667 G 4 711 414 G 6 802 555 E 9 030 320 F 31 119 211 E 2 883 034 E 4 722 841 G 6 813 982 F 9 042 247 G 31 633 426 G 2 994 521 F 4 734 268 H 6 825 409 F 9 053 674 H 43 231 831 E 2 917 375 F 4 768 549 H 6 836 836 G 9 076 528 E 43 266 112 E 2 928 80.2 G 4 802 830 H 6 848 263 H 9 087 955 E 43 638 911 G 2 951 655 H 4 814 257 H 6 871 117 E 9 099 332 G 44 066 002 G 2 963 033 E 4 825 684 H 6 882 544 E 9 110 »09 G 44 077 429 G 2 974 510 F 4 81*3 538 D 6 928 252 G 9 122 236 H 44 214 553 E 2 985 937 F 4 871 392 E 6 939 679 G 9 133 663 H 44 260 261 E 2 937 364 G 4 882 819 F 6 962 533 H 9 145 090 H 44 957 308 G 3 043 072 H 4 894 246 F 7 008 241 E 9 156 517 H 45 5.85 793 G 3 Ó55 926 H 4 903 673 G 7 019 668 F 9 190 798 H 46 191 424 H 3 134 488 G 4 917 100 G 7 031 095 F 9 247 933 H 47 037 022 E 3 3 145 180 915 L98 H H 4 4 928 9É2 ■527­803 G H 7 7 042. 076 .522 803 G D A nyertes szelvényeket 3 191 623 G 4 974 235 H 7 088 230 E 1989. november 20-ig kell a 3 225 904 E 4 997 083 H 7 099 657 F to tó-lotto kirendeitsegeK, az 3 237 331 E 5 093 516 H 7 111 084 F OTP-fiokok vagy a posta <3 248 758 G 5 042 797 H 7 122 511 G útján a Sportfogadási es 3 2.60 183 G 5 054 224; H 7 133 938 H Lottoigazgatosag címere 3 233 039 A 5 065 651 H 7 145 365 E (1875 Budapest V., Munmcn 3. 234 E 5 077 078 H 7 156 792 F Ferenc u. 15.) eljuttatni . A 3 30'5 8 )3 F 5 111 359 C 7 168 219 F hivatalos targynyeremeny­3 317 320 F 5 122 785 E 7 179 646 G jegyiék november t-tol 3 328 747 G 5 145 640 F 7 191 073 H megtekinthető az OTP­flór 3 340 174 G •5 157 067 F 7 202 500 E kokban, toto­lottó kiren­3 .351 601 H 5. 191 348 G 7 213 927 F deltségekben es a postám­3 353 028 H 202 775 H 7 225 354 F vatalokban. 3 408 736 H 5 225 629 H 7 236 781 G 3 455 871 G 5 237 056 H 7 248 208 D A gyorslista’ közvetlenül 3 5.4.5 860 D 5 239 910 H 7 259 635 E a sorsolás után készült, az '3 3 55 f 568 231 714 E F 5;' 5 271 282 337 764 H H 7 7 171 282 062 489 F F esetleges lelösséget számhiba kert. íe- nem vállalunk* Képmontázsunk: Lénárd László tanácselnök átadja a jelképes kulcsot Uhereczky Pálné iskolaigazgatónak, valamint terem- csendclet a folyosóról átkerült bordásfalakkal je elmondta: téglajegyeket ad­tak ki, s az ebből befolyt ősz- szeget — több mint 300 ezer forintot — is felhasználták a 20 millió feletti összköltséghez. Az emeletes iskola mellé épített tornacsarnok kiszol­gálóhelyiségeket is magába foglal, így öltözőket, fürdőket. Az összterület 800 négyzetmé­ter. A több sportágra is hasz­nálható terem kosár- és röp- labdakellékei még nem ké­szültek el. Ezt a helyi hon­védség társadalmi munkában csinálja majd meg. A bordásfalak adottak vol­tak. Eddig ugyanis az iskola folyosóján díszelegtek. Itt zajlottak a testnevelési órák. Ezután méltó helyen tarthat­ják majd a diákok testneve­lési óráját. Reggeltől estig nagyüzem lesz a csarnokban, amelyet a Dél-Pest Megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat készített. Reitter László A 44. hét Totótippek 1. Kaiserslautern—Dortmund 1, x 2. Hamburg—1. FC Köln 2, x 3. Uerdingen—Nürnberg x 4. B. München—Bremen 1, x 5. Essen—Bayreuth 1, x 6. Verona—Internazionale 2 7. Cesena—Ascoli 2, x 8. Fiorentina—Bologna 1 9. Milan—Juventus 2, 1 10. Ancona—Pisa 2 11. Padova—Reggiana 1, x 12. Torino—Cagliari x, 1 13. Barletta—Como 1, x Pótmérkőzések: x, 1, x. Tizenhat abonyi találat Másodosztályú gólözön Nemcsak az első, a másodosz­tályban is nagy volt a góltermés a megyei labdarúgó-bajnokságban. Az Északi-.csO'Oiort r^nga*öojiar az elt- ső és a második helyezett találko­zója 6-l-es kartali sikert hozott./ Az Abony 7-l-re verte a Tápiósze- csőt, az abonyi ifik, pedig 9-0-ra diadalmaskodtak. Egyébként túl­zottan nagyarányú győzelmek voltak az ifjúságiaknál, ez az erő­viszonyok kiegyensúlyozatlansá­gát bizonyítja. Az elmúlt két for­dulóhoz hasonlóan most is volt félbeszakadt mérkőzés. Zárójelben az ifieredményeket közöljük. ÉSZAKI CSOPORT Budakeszi—Hévízgyörk 1-0, fél­beszakadt, (10-0), Törökbálint—Po­máz 2-1 (1-2), Halásztelek—Nagy­maros 3-2 (2-1), Vácszentlászló— Verőce 0-1 (l-l), Veresegyház— Sóskút 0-1 (7-4), Kartal—Tököl 6-1 (3-0), Budaörs—Szokolya 4-2 (6-1). Az élmezőny: 1. Kanal 17, 2. Tö­rökbálint 13, 3. Tököl 13 ponttal. (Kartal 2 mérkőzéssel kevesebbet játszott.) DÉLI CSOPORT Abony—Tápiószecső 7-1 (9-0), Nágykáta—-Péteri 3-1 (0-4), Monor —Cegléd 0-0 (0-4), Maglód—Üjhar- tyán 2-2 (1-3), Tápiószele—Iklad 0-1 (2-3), Kiskunlacháza—üllő 2-2 (1-0), Kakucs—Örkény 0-3 (3-5). Az élmezőny: 1. Üllő 19, 2. Iklad 17, 3. Nagykáta 15 ponttal. R. L. A íöbbszürüs bajnok Az Előre A teke férfi NB I hetedik fordulójában a többszörös baj­nok Előre vendégszerepelt Cegléden. C. Közgép—BKV Előre 2-6 (5059-5207). Ceglédi eredmények: Rimóczi István 864, Szabó Sándor 856. Rimó­czi Zoltán 847. Korpácsi Lász­ló 846, Sándor József 846, Szakter és a csereként beállt Temmel 800 fát ütött A múlt év végén felújított műanyag­borítású pályán a ceglédiek most ütötték a legkevesebb fát. NB I—II tartalékbajnok­ság: Ceglédi Közgép—K. Sör­gyár 6-2 (2470-2407). Temmel I. 431. Szabó I. 427, Tóth L. 417, Sütő F. 407, Nyíri F. 401, nyert Cegléden Szegedi J. 387 fát ütött. A Közgép 8 forduló után a har­madik. Szabó Sándor Berlinben, a Werner Seelenbinder nemzet­közi versenyen egyéniben 12. (872), párosban 6. lett. Társa, a győri Németh Istvánná 417 fát ütött, így alakult ki az 1255-ös eredmény. Teke NB I. Férfiak 1. BKV Előre 7 7 — — 43-13 14 2. FTC 7 6 — 1 38-18 12 3. Pápa 7 5 — 2 34-22 10 4. Szeged 7 4 1 2 33-23 9 5. Szomb. Sport 7 3 1 3 36-30 7 6. C. Közgép 7 3 — 4 28-28 6 7; Sopron 7 3 — 4 28-28 6 8. Pécs 7 3 — 4 25-31 6 9. Győr 7 3 — 4 22-34 6 10. Szolnok 7 1 1 5 23-33 3 11. Sabaria 7 1 1 9 17-39 3 12. MOM 7 1 — 6 20-36 2 W/ \ \/; wn Yi yhü © A magyar labdarúgás történeté­ben példa nélküli biztonsági intéz­kedések közepette kerül sor Sze­geden szerdán 17.30 órakor a Fe­rencváros— Admira Wacker labda­rúgó KEK nyolcadűöntő visszavá­gójára. Mint közismert, a két hét­tel ezelőtti bécsi első találkozón (1-0-ra nyert a Wacker) botrányo­san viselkedtek a zöld-fehér szur­kolók, s emiatt az UEFA elrendel­te, hogy Budapesttől legalább 150 km távolságra rendezzék meg a második összecsapást. © A luzerni sakkcsapat-világbaj­nokságon az állás a harmadik for­duló után: 1. Szovjetunió 10 pont, 2. Anglia és Magyarország 7-7, 4. Kuba 6. 5. Egyesült Államok és Kína 5,5-5,5, 7. Jugoszlávia és Svájc 5-5, 9. Afrika válogatottja és Hollandia 4,5-4,5. © Szerdán utazik Koppenhágá­ba a Csurgó Virág, Szikszay Réka, Noszály Andrea összetételű ma­gyar női teniszválogatott a csapat Európa-bajnokság D csoportos küzdelmeire. Ez a legalsó osztály, innen már nem lehet kiesni, vi­szont feljutni igen, ha sikerül megszerezni az első helyet. © Elkészítették a női kézilabda Európa-kupák nyolcaddöntőjé- nek sorsolását. A BEK-ben az Építők lengyel (Wroclaw), a KEK- ben a Debrecen jugoszláv (Rad- nicski Beograd), az IHF Kupában a Bp. Spartacus spanyol (Leganes) ellenféllel került szembe. Az első mérkőzéseket 1990. január 8. és 14., a visszavágókat január 15. és 21. között kell lebonyolítani. November 4-én nyit A Műjégpálya November 4-től, szombattól áll ismét a közönség rendel­kezésére a városligeti Műjég­pálya. A nyitány előtti héttől, vagyis október 30-tól már meg lehet vásárolni a jegyeket és bérleteket a Műjégpálya elő­vételi pénztáraiban, minden­nap 10 és 18 óra között. KÖZLEMÉNYEK Elvesztek a Közép-magyarországi TÜZÉP Vállalat, Budapest VIII., Práter u. 22. A 850461—A 850465 dz. cégszerűen aláírt és lebé­lyegzett, értékhatár nélküli elszámolási utal­ványai, valamint a tömb további kitöltetlen utalványai. Használatuk 1089. október 30-ától érvénytelen. Az ugyancsak elveszett Közép­magyarországi TÜZÉP Vállalat. Budapest, Práter u. 22. 1002. MNB: 380—10147 II. sz. áru­átvevő feliratú bélyegző használatát a mai naotól letiltjuk. Közép-magyarországi TU- ZÉP Vállalat, Budapest, Práter u. 22. Utazzon a Keltával! Szeretettel várjuk önt az alábbi évvégi útjainkon! Ha szerda — akkor Isztambul. Karácsony előtti olcsó be­vásárló utak (6 nap), csak 2490 Ft + 99 DM. Indulás minden szerdán: november 8., 15., 22., 29., december 6. Zarándokutak Medjugo- réba- lelki vezetővel, november 6—9., 13—16., 18—21. 2525 Ft + 58 nyugatnémet márka. Eg­zotikus szilveszter Kairóban, december 29.— január 2. 15 900 Ft + 145 USD. Irodáink vár­iák önt: Bp. V.. Nagy-Sándor u. 8. (Arany J. utcai metrónál). Tel.: 131-0967 — ELTE Diákunió Iroda: Bp. V., Egyetem tér 1—3. Tel.: 118-8820/823 — Miskolc, Móricz Zs. u. 2. (Stadionnál). Tel.: 06-46-35-356. Allah Akbar! Egy elképesztő Top Travel slágerár! Isztambul, utazással együtt 6 nap, félpenziós ellátással, 2-3 ágyas, fürdőszobás szállodai elhelyezéssel, gazdag programmal (ázsiai kirándulás hajóval és busszal, Kék Mecset, Hippodrom, Sulejmaniye-dzsámi, Rodostó. Edirnében Selimiye-dzsámi) ÍRD ES MONDD 1499 Ft + 99 DM-ért! Az utakat folyamatosan, láncban indítjuk, kényelmes, korszerű, légkondicionált Mercedes autóbu­szokkal! Utazzon velünk, hogy a lánc ne szakadjon meg, mert ezt a még soha nem volt árat csak így tudjuk tartani! További szenzációs kedvezmény: Hívja el barátait, ismerőseit is, mert ha 4-5-6 fő együtt utazik, akkor 2-3-4 főre szóló díjmentes bécsi utat is ajándékba kap! Feltétel még jelen hirdeté­sünk bemutatása. Top Travel Boszporusz Tours: az isztambuli utak specialistája! Bp. V Károlyi M. u. 9. (Eötvös Klub), tel.: 117- 3530. Érdeklődés, jelentkezés vidéki kiren- deitségeinken is! Üj! Üj! Vízumgyorsszolgálat! VII., Lenin krt. 22. Tel.; 122-2759. Vízumcentrum a cent­rumban! Varrónőt felveszek fő­vagy mellékfoglalko­zásban. Interlock szükséges. Vargvainé. Gödöllő, Rét u. 19/A, Az Üt- és Vasútépítő. Vállalat Központi Mű­hely Dunakeszi—Szé­kesdűlő Központi Mű­helyébe felvételre ke­resünk asztalos, laka­tos, hegesztő, vasbe­tonszerelő szakmun­kásokat és betanított munkásokat, valamint D kategóriával ren­delkező gépkocsiveze­tőt. Jelentkezni lehet: személyesen és telefo­non. Müller György üzemvezetőnél, az Út- és Vasútépítő Vál­lalat Központi Műhely, Dunakeszi—Székes- dűlő. Telefon: 169-7791 vagy 169-4728, 27 mel­lék. A Monori Állami Gaz­daság a csévharaszti sertéstelepére felvesz karbantartó lakatost és villanyszerelőt. — Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni le­het munkanapokon 7- től 16 óráig a csévha- raszti sertéstelepen. A Rádiófelügyelőség Lakihegy műszaki elő­adói munkakör ellátá­sára felső- vagy kö­zépfokú szakirányú végzettséggel rendel­kező munkatársat ke­res. Feladat: közép- és rövidhullámú rádió­adóberendezések üze­meltetési munkáinak irányítása, tervezése. Jelentkezni lehet Hor­váth Károly műszaki osztályvezetőnél a 114- 0468-as telefonon, illet­ve személyesen. ______ A Dunakeszi Hűtőipa­ri Vállalat felvesz üzemviteli vezetőnek épületgépész mérnö­köt, hűtőipari gyakor­lattal. Feladata a hi­deg és melegenergia üzem, valamint a fenntartási üzem Irá­nyítása. Bérezés meg­egyezés szerint. Igény esetén szolgálati lakás biztosítása lehetséges. Jelentkezés: Dunake­szi, Üjtelep 2121. Tele­fonon: 160-2666 vagy (27)-41-911, személyzeti vezetőnél, illetve mű­szaki osztályvezetőnél. Alakuló nyugatnémet —magyar vegyes vál­lalat a monori terme­lő üzemébe felvételre keres villanyszerelő, lakatos, gépésztechni­kus, valamint mű- anyag-feldolgozás­ban gyakorlatot szer­zett szakmunkásokat. Kiemelt bérezés. Je­lentkezés: Monor. Ipar u. 6.. Bogdány Vince üzemvezetőnél. ______ A lakuló nyugatnémet —magyar vegyes vál­lalat a monori terme­lő üzemébe felvételre keres műanyagfeldol­gozásban jártas, gé­pész végzettségű mun­katársat üzemvezető- helyettesi munkakör­be. Kiemelt jövedelem. Jelentkezés: Bp. X., Gránátos u. 1—3. 1106, személyzeti osztály. Tel.: 147-5905. __________ A Dunakanyar Szol­gáltató és Vegyesipa­ri Szövetkezet sződli- geti telephelyére fel­vesz villanyszerelőt és hegeszteni tudó laka­tost. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezni le­het a műszaki vezető­nél, cím: Sződliget. Szabadság tér 10. Érettségizett fiatal dolgozót napi 6 órás munkaidővel vámke­zelők mellett alkalmaz a törökbálinti DEPO- ban működő vámrak­tárában az Akadim- pex. Jelentkezés a 166- 7169-es telefonon Bíró Gvörs?vnél. _____ H évízgyörk község elöljárósága PÁLYÁZATOT HIRDET az 1990. január 1-jével alakuló tanács VB-TITKARI ALLAS BETÖLTÉSÉRE. Az állás betöltéséhez államigazgatási főiskolai végzettség szükséges. Lakást biztosítani nem tudunk, fizetés az érvényben levő jogszabályok szerint. A pályázatot Hévízgyörk község elöljáróságához kell benyújtani, amelynek határideje: 1989. november 30-a. A Vác Városi Tanács V. B. művelődési, if­júsági és sportosztálya tanulmányi felügyelői és sportszervezői fel­adatkörre munkatár­sakat keres. Alkalma­zási feltétel: felsőfokú pedagógiai végzettség, legalább 5 évi szakmai gyakorlat. Fizetés: a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH-rendelet alap­ján, a gyakorlattól függően. Az állások azonnal elfoglalhatok. A Vízügyi Építő Vil­lát Szállítási ÜZáTV. felvételre keres gépko­csivezetőket, autósze­relőket autóvillam >3 sáej siái.’lőt gép/'-ie- tcb, sze hzmunki-it és 4y1el:ő őket. Jelen zés. Pi’daörs, Kallai Éva u 32. Fényezni tudó lakatost vagy fényezőt és ta­pasztalt munkavezetőt keres fémtömegcikk iparos kcrepestarcsai és gödöllői telephelyre szabadtéri szériamun­kára, üzenötelefon: 147-2877, egész nap. A Pest Megyei Állat­egészségügyi és Élel­miszer Ellenőrző Állo­más (Gödöllő, Kotlán S. u. 1. 2100) azonnali belépéssel felvesz anyagkönyvelőt, to­vábbá SZTK- és adó­ügyintézőt. Fizetés: megegyezés alapián, a 13/1987. ÁBMH-rende­let szerint. Jelentkez­ni lehet levélben a fenti címen vagy sze­mélyesen az állomás személyzeti és munka­ügyi főelőadójánál. Gödöllői, 64 nm-es, 2 és fél szobás lakás el­adó. Gödöllő, János u. 3C/B II. em. 5. 2100, Ér­dél yh ________________ T örzskönyvezett né­metjuhász kölyökku­tyák kiváló szülőktől, jutányos áron eladók. Kiss Imre, Gödöllő, Illés I. út 101. Van ]oDb? ingyenes utazás, szállás NSZK- ban. értéktöbbletadó-. üzemanyag-vlssza- térítés azonnal, ga­rancia, átlagos árak. 12!)-407G. 10—16 óráig. Jó állapotban levő, FV 22 típusú, függőleges marógép és egy SU 63 A. típusú TOS esz­tergagép kedvező áron eladó. Érdeklődni le­het: ÉKÜ, Albertirsa. Dózsa György u. 26. Egyéves Lada Szama­ra, 5 ezer kilométerrel eladó. Megtekinthető: Nagykőrös, Kassay u. 21. szám. Kecskeméten 72 négy­zetméteres, I. emeleti lakás, garázzsal, reális áron eladó. Érdeklőd­ni: Kecskemét, Izsáki út 32. I. 4. Tel.: (76)­27-301. __________________ Albertirsán 226 és 1j0 négyszögöles, közmű- vesíthető építési tel­kek eladók. Érdeklőd­ni lehet: Albertirsa, Dózsa György u. 48. alatt, hétköznap este és hétvégeken. Tangóharmonika el­adó. Nagykőrös, Kecs­keméti u. 7 B II, 7. 1991. áprilisáig vizs­gáztatva 7.5 éves, ga­rázsban tartott Wart­burg új üléshuzattal, rádiós-magnóval, 39 ezer km-rel újszerű állapotban eladó. Meg­tekinthető : Vác, Gerle u. 27. 18 óra után. . Másfél éves Dacia TX típusú személygépko­csi, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: Bi­hari Imre, Monor, Zó­lyom u, 1 Tel.: 392. Extra minőségű XII. kerületi szoba, hallos öröklakás 1,9 millióért eladó. Tel.: 134-4117, du._____________________ Kis Ház eladó. Érdek­lődni Tolna megye, Kisszékely, Kis u. 395. 7090. Kulcsár János. Tőtra^ 148-a! - billenős pótos/ szerelvény és egy Barkas 8 szemé­lyes busz eladó. Bp. III., Kőbánya u. 25. Tel.: inn-no25. 3SW*hc vizgyörk, Út­törő út 9. sz. alatt le­vő, új, 3 szobás csa­ládi ház. Érdeklődni: Verebélyi, Adács, Vas­út 1. Peugeot—309, 3 éves, garázsban tartott, el­ső kézből eladó. Ér- daklödés 137-4036. este. Árverésre kerül 1989. november 8-án 9 óra­kor a Vácszentlászló, Kossuth u. 35. címen fekvő ingatlan 325 090 Ft becsértékben. Az ingatlan adatait, jel­lemzőit, az árverés he­lvét és az árverési fel­tételeket tartalmazó hirdetmény a Valkói Tanács és a Gödöllői Bíróság hirdetőtáblá­ján van kifüggesztve. Érdeklődni lehet min­den délelőtt a 113-4846/ 273-as telefonszámon lehet. ____________________ F éléves, 2107-es Lada személygépkocsi el­adó. Vác, Quell Ru­dolf utca 14. _________ H áz eladó. Üllő, Vas- váry P. u. 10. 2225. Ér­deklődni lehet: Petőfi u. 28. szám.___________ H ázrész eladó Cegléd, Ilona u. 8-ban. Érdek­lődni: Cegléd, össze­kötő u. 38. A Gerecse Mgtsz, Tar- dosbánya, vállalkozó­kat keres zsákos ol* tott mész lerakatok (zsákos oltott mész tá­rolás és értékesítés) létesítéséhez 1990. március l-jei indulás­sal. Jelentkezni lehet Pintér György ágazat­vezetőnél. Telefon: 06- (34)-51-411, 51-439. Te­lex: 27-415.____________ Középkorú gyermek­telen házaspár eltar­tást kötne kertes ház­ra. Háztáji gazdálko­dáshoz értünk. Veres- egyház, Pf.: 10. 2112. Hosszú bérletű, szoba, konyhás. bútorozatlan lakást keresek Buda­pesten vagy Budapest közvetlen közelében sürgősen. „Jó közleke­dés, PMH 104 420” jel­igére. a kiadóba. Elcserélném piliscsa­bai, két és fél szo­bás, összkomfortos, garázsos tanácsi laká­somat gödöllői vagy környéki lakásra vagy ingatlanra. Minden megoldás érdekel. Ka- jári Pál, Zöldmező Mgtsz. sütőüzeme, Vácszentlászló, Fő út 13. Telefon: (28)-20­443, ____________________ A dóbevallás könyvelé­sét szakszerűen elké­szíti az Ad-Ko Gmk. Monor, Petőfi u. 8—10. (Szolalátatóház), Pf.: 97. Te!.: 304.___________ Éticsiga tenyésztésé­hez partnereket kere­sünk. Tenyészállo- mányt biztosítunk. — Visszavásárlási szer­ződést kötünk. Poma- tia Kft. Bp., Ulászló u. 26. II. 3. 1114. Tel.: 115-3173. ________________ T égla eladó (bontott), Bp. VII., Dohány u. 34. szám. Delta ^típusú nyúlket- recek eladók kifogás­talan állapotban. 1S2- 0490.__________________ T ömnivaió k||csa, liba nagyobb tétéiben el- adó> Nánai, Lábatlan, 2541. Buda uéfet, XVI. kerü- leti, 21 nm-es, gázfűté­ses olcsó bérleménye­met elcserélem Buda­pest közelében levő kisebb ingatlanra. — „Egy az egyben, PMH 177 350” jeligére a ki­adóba. BiohüLi-ffllIi-gilísí.ia. el adó 5—10—15 fillér*- áron. Tel.: 188-8025.

Next

/
Oldalképek
Tartalom