Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)
1989-11-07 / 263. szám
2 1989. NOVEMBER 'l., KEDD HÁROM ESEMÉNY - HÁROM HÍRMAGYARÁZAT Mi lesz a kiút a görög patthelyzetből? ® Libanon új elnökére nehéz feladatok várnak • Egy sportesemény mint az idők jele fej FEJ MELLETT ATHÉNBAN. öt hónap alatt immár másodszor szólították az urnákhoz Görögország választó- polgárait. A szavazásra azért került sor, mert a júniusi választáson Papandreu PASOK- pártja elvesztette ugyan parlamenti többségét, de az ellenzéki Új Demokráciának nem sikerült annyi mandátumot gyűjtenie, hogy egyedül kormányt alakíthatott volna. Elhúzódó kormányválság után végül is nem láttak más megoldást, mint hogy november 6-ra új voksolást írjanak ki. Addig az Űj Demokrácia párt baloldali szövetséggel — amelyben a kommunisták is részt vesznek — alakított koalíciós kormányt. A megalakult új kabinet — ügyvezető jellegén túl — csupán azt vállalta kötelezettségének, hogy kivizsgálja a Papandreu volt kormányfő ellen emelt korrupciós vádakat, valamint az illegális telefonlehallgatások engedélyezését és az új választások megszervezését. Már a választási hadjárat idején született meg az elmarasztaló ítélet a parlamentben Papandreu ellen. A testület vétkesnek találta a politikust a korrupciós vádakban, és úgy döntött, hogy állítsák bíróság elé. A vasárnapi választáson úgy tűnt, hogy a választókegy része nem így vélekedik, mert mintegy 40 százalékuk Papandreu pártjára szavazott s így az ország második legnagyobb politikai erejeként 128 képviselőt küldhet a parlamentbe. Az első helyen végzett Űj Demokrácia 48 százalékos szavazatarányával és az ennek megfelelő 148 mandátumával továbbra sem képes egymagában kormányt alakítani. Vagyis ismét kezdődhetnek a koalíciós alkudozások. S ha ezek nem vezetnek eredményre, következhet decemberben az új parlamenti választás ... AUN HÍVEINEK GARÁZDÁLKODÁSA. A szaúd-ará- biai Taif városában — mint arról e hasábokon korábban már hírt adtunk — a libanoni parlament többsége megállapodásra jutott a másfél évtizede tartó polgárháború békés rendezésének módozataiban. Mint emlékezetes mindez — annak ellenére, hogy a testület keresztény tagjai is a mohamedánokkal együtt szavaztak, — rendkívüli haragra gerjesztette Aunt, aki forma szerint a libanoni hadsereg fűparancsnoka, s a keresztény lakta területeken milíciáira támaszkodva, kormányfőként ténykedik. A muzulmán népességű vidékeken Szelim el Hossz töltötte be a miniszterelnöki funkciót. A taifi egyezmény végrehajtásának első lépése a 13 hónapja üres államfői tisztség betöltése volt. Az elnökválasztás' a parlament feladata, s a testület vasárnap úgy döntött, hogy a 64 éves René Moavad, aki köztiszteletben álló és dinamizmusáról ismert keresztény ügyvéd, foglalja el hat esztendőre az elnöki palotát. A politikusnak Szíriával, amely békefenntartó csapatokat állomásoztat Libanonban, jó kapcsolatai vannak. Ugyancsak erős szálak fűzik a ma- ronitá (libanoni keresztény) egyházhoz. Szfeir maronita pátriárka az elmúlt hetekben sókat, tett a taifi megállapodásért és az elnökválasztás megtartásáért, s nem titkolta, hogy Moavadot olyan kompromisszumos jelöltnek tekinti, aki képes keresztülvinni az oly hőn óhajtott libanoni megbékélést. Moavad megválasztásának hírére Szelim el Hossz megbízott miniszterelnök benyújtotta : az új' elnöknek kormánya lemondását. Nem így Aun, a „keresztény kormányfő”, ö — bár érre nem volt jogcíme — feloszlatta a libanoni parlamentet, s az elnökválasztást „érvénytelennek” kiáltotta ki. Híveinek mintegy másfél száz fős csoportja megtámadta a pátriárka rezidenciáját, s gyújtogatott, rombolt. Egyesek közülük arra kényszerítették a maronita egyházfőt, hogy csókolja meg Aun fényképét. Ezek után nem meglepő, hogy a pátriárka a mohamedánok által ellenőrzött területre menekült. Baker amerikai külügyminiszter erélyes figyelmeztetést intézett Aunhoz, hogy ne legyen a megbékélés akadályozója, s ne robbantson ki újabb harcokat. A londoni rádió hírmagyarázója megjegyzi, hogy az új elnök menesztheti Aunt hadseregfőparancs- noki tisztségéből. Kérdés azonban, hogy ezt nem kell-e majd fegyverekkel kikényszeríteni. BARÁTSÁGOS FÉLIDŐK. Nem is olyan régen még fegyverek dörögtek az iráni— iraki frontokon. Majd a tűzszünetet tárgyalások követték a békekötésről, bár ezek nem járnak egyelőre sikerrel. Vol tak olyan idők, amikor a két ország delegációja még arra sem volt hajlandó, hogy egy tárgyalóasztalhoz üljön. Akkoriban elképzelhetetlen lett volna az, amire vasárnap került sor Kuvaitban. Az arab labdarúgó-elsőséget eldöntő játékok keretében Irán és Irak csapata játszott selejtezőt. A mérkőzés egyetlen félidejében sem volt több sza bálytalanság, mint ami fut- ballpályákon általában előfordul a játék hevében. Gólt egyik csapatnak sem sikerült rúgnia, de mindkét csapat, korábbi, más ellenfelekkel szembeni sikeres szereplése folytán továbbjutott az elődöntőkbe. A hírügynökségek, amelyek külpolitikai és nem sportjelentéseikben közük beszámolót, hozzáfűzik: az idők jele, hogy a két csapat játékosai a mérkőzés végén összeölelkeztek. Árkus István Poisgay Imre finn tárgyalásai Vezető finn politikusokkal, i Mauno Koivisto köztársasági | elnökkel, Harri Holkeri mi-g niszt er elnökkel és Kalevi Sorsával, a parlament elnökével I tárgyalt hétfőn Helsinkiben a j finnországi látogatáson tartózkodó Pozsgay Imre állam- [ miniszter. Az államminiszter este nem- [ zetközi sajtókonferencián vá-1 laszolt a magyarországi fejlődés eddigi eredményeivel, a| közeljövő kilátásaival, a magyar külpolitika törekvéseivel és a négy országot érintett út tapasztalataival kapcsolatos j kérdésekre. Nyers Rezső a svéd fővárosban Stockholmba érkezett hétfőn a késő esti órákban Nyers Rezső. A svéd főváros Arlan- da repülőterén Conny Fred- ricksson, a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt (SAP) nemzetközi osztályának vezetője fogadta az MSZP elnökét. Jelen volt dr. Hajdú József, a Magyar Köztársaság stockholmi nagykövete. Az MSZP küldöttsége az SAP meghívására folytat megbeszéléseket Stockholmban, s tagjai között van Vass Csaba, az MSZP országos elnökségi tagja, Dégen István, az MSZP elnöki irodájának vezetője, to- vábbá Demcsák Lajos, a párt külügyi szakértője. Táviratok, megemlékezések ELMARADT KÖNYVÉGETÉS Mégsem égettek könyveket vasárnap Gdanskban, bár az úgynevezett „Harcoló fiatalok” szervezéte röplapokon szólította fel a Szent Brigitta templom vasárnapi istentisztelete után a hívőket: égessenek orosz nyelvkönyveket, tiltakozásul az orosz nyelv kötelező oktatása ellen. A keserű és paradox történelmi párhuzamokat ébresztő könyvégetés azok után marad el, hogy a plébánia vezetője, Jankowski atya, Walesa sok éven át volt tanácsadója, gyón- tatója a könyvégetést mint olyat elítélő, a fiatalokat lehűtő beszédet mondott, amelyben ugyan egyetértett az orosz nyelv kötelező oktatása elleni tiltakozással, de a lengyel kulturális és történelmi hagyományokkal ellentétesnek minősítette a tiltakozás tervezett formáját. A nagy októberi szocialista [forradalom, a szovjet állam megalakulása 72. évfordulója alkalmából Szűrös Mátyás, a (Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke Mihail Gorbacsovot, a [Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökét, Németh Miklós, a [Magyar Köztársaság Minisz- | tértanácsának elnc-ke Nyikolaj Rizskovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét, \Horn Gyula külügyminiszter pedig Eduard Sevardnadzét, a 'Szovjetunió külügyminiszterét táviratban üdvözölte. Nyers Rezső, a Magyar Szo- jciaüsta Párt elnöke ugyancsak táviratot intézett Gorbacsov- hoz, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága [főtitkárához november 7-e al- i halmából. ★ November 7-e alkalmából [Pest megyében is megemlékezésekre került ma sor. Ceglé- jden 16 órakor a Lenin parkiban, Gödöllőn 16 órakor a Lenin-szobornál, Dunakeszin 16.30-kor a Tanácsköztársaság úti hűsi emlékműnél, Szentendrén 16 órakor az MSZP- szervezet székházában és Vácott 16 órakor a Marx téren, ja Lenin-szobornál emlékeznek meg a noszf 72. évfordulójából. ★ Az MSZMP ideiglenes ügv- [ vezető testületé közölte, hogy a nagy októberi szocialista forradalom győzelmének 72. évfordulója alkalmából november 7-én, kedden 18 órakor az Építők Rózsa Ferenc Székházában ünnepséget rendez, amelyre tisztelettel várja az érdeklődőket. Borisz Sztu'kalin, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének budapesti nagykövete hazája . nemzeti ünnepe, .a nagy októberi szocialista forradalom 72. évfordulója alkalmából hétfőn fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, Németh Miklós miniszterelnök, Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke. Ott volt a kormány több tagja, valamint a politikai pártok, a társadalmi szervezetek képviselői és gazdasági-tudományos életünk számos ismert személyisége. Megjelent a Budapesten működő külföldi diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is. Az NSZEP KB 21 tagú Politikai Bizottságának egységes lemondását szorgalmazta az NDK kulturális minisztere vasárnap Lipcsében mondott beszédében. Hans-Joachim Hoffmann szerint mielőbb szükség van egy új kormány megalakítására is. Hoffmann tagja az NSZEP Központi Bizottságának, amely szerdán ül össze, hogy újabb személyi változásokról is döntsön. Egon Krenz. az NSZEP KB főtitkára pénteki rádió- és televíziós beszédében azt közölte. hogy a politikai bizottság öt tagja kérte fölmentését. A Liberális-Demokrata és a Parasztpárt után hétfőn a 21 parlamenti mandátummal rendelkező Kulturális Szövetség (KB) is a Népi Kamara azonnali egybehívását követelte. ★ Horst Waffenschmidt, a nyugatnémet belügyminisztérium parlamenti államtitkára a f&iilföldi agy in<&msfaEV!&«iK „Magyar hét” nyílt hétfőn Szöulban, ahol a hagyományos árubemutatóhoz ezúttal előadássorozat, gasztronómiai hét és áruházi vásá- is társul. A Ro Te Vu, a Koreai Köztársaság elnöke november 22—24. között tesz hivatalos látogatást Magyarországon — jelentette hétfőn a Yonhap dél-koreai hír- ügynökség. A Jugoszláviában, az antifasiszta népfelszabadító háború idején, 45 évvel ezelőtt alakult meg a Petőfi Sándor magyar rohambrigád, az évfordulóról a vajdasági Topolyán emlékeztek meg a hét végén, s megtartották a még élő egykori frontharcosok bajtársi találkozóját. Kevés NDK-s, sok magyar Autóáradat a határon A hét végén, péntek reggeltől hétfő reggelig 1037 NDK- állampolgár utazott ki hazánkon keresztül Ausztriába, ezzel a szeptemberi kormányintézkedés óta 48 656 NDK-s távozott Magyarországon keresztül Ausztriába — közölte a BM Határőrség illetékese, Lakatos István alezredes. A hét végén ugyanakkor nagyon sok magyar állampolgár utazott Ausztriába, csak szombaton 76 500. Ez a szokásos forgalomnál mintegy 50 százalékkal több. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán arról adtak, tájékoztatást, hogy a hét végén 1400 személyautót hoztak be magánforgalomban, az idén pedig összesen 39 123-at. Lő- rincz Miklós elmondta, hogy rohamosan nő a behozott autók száma, míg az első félévben 16 ezer darab érkezett, addig a további négy hónapban már majdnem 24 ezer. Az év végéig ez a szám minden bizonnyal meghaladja az 50 erzet. Az MSZDP-kongresszus ufán Hitelüket nem kockáztatják Úphb személyi változások előtt az NDK Növekszik az áttelepülők Deutschlandfunk rádióállomás műsorában azt mondta, valószínű, hogy az áttelepülők száma gyorsan fog növekedni, mert továbbra is óránként mintegy kétszázan lépik át a bajorországi határt. ★ Hétfőn este ismét többszázezren tüntettek Lipcsében — jelentette az ADN. A felvonulók — létszámukat egyes jelentések félmillióra teszik — demokratikus változásokat és korlátozás nélküli utazási szabadságot követeltek. A tüntetésen többen az NSZEP hatalmi monopóliumának megszüntetését is szorgalmazták. Ugyancsak szabad választásokat, reformokat és az ellenzéki szervezetek legalizálását követelő több tízezer fős utcai megmozdulás volt hétfőn Dredában és Schwerínben is — jelentette a keletnémet távirati iroda. Egy sikeres kongresszus után egy megerősödött MSZDP indul el a választási küzdelmekben — jelentette ki Petrasovits Anna, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt újonnan megválasztott elnöke a háromnapos kongresszust követő hétfői sajtótájékoztatón a Gellért Szállóban. A sajtótájékoztatón az új pártvezető mellett megjelentek az elnökség tagjai is, akiknek névsora a hajnalig tartó szavazatszámlálások után csak a reggeli órákban vált ismertté. Az elnökség tagjai: Angyal Ottó, Baranyai Tibor, Bácskai Sándor, Benyó Pál, Borbély Endre, Fischer György, Gaskó István, Ko- rompai János. Mellettük 31 tagú pártvezetőség, illetve 102 tagú országos választmány irányítja majd a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot. A kongresszus lezárásának jis tekinthető sajtótájékoztatón IPetrasovits Anna kifejtette: a | háromnapos tanácskozás tastet és tartást adott nemcsak a j vezetőknek és a tagságnak, jhanem a majdani szavazók- Inak is. Szólt arról is, hogy jbár vállalják a háború előtti jszociáldemokrata párt, így a Kéthly Anna nevével fémjelzett irányzat örökségét is, rím a pártnak mai, az 1089-es helyzethez igazodó politikai és gazdasági programmal kell ! előállnia. A szorosabban vett pártpolitikai kérdések kapcsán azt hangsúlyozta, hogy nyugateurópai szociáldemokrata gyakorlatot kell meghonosítani a hazai pártban is. A választásokon való részvételről a sajtótájékoztatón egyebek közt elhangzott: az MSZDP már 1995-re koncentrál, mert — mint azt az elnökség tagjai hangsúlyozták — nem akarják pártjuk politikai jövőjét ■ és hitelét kockáztatni azzal, hogy a 90-es évek feltételezhető gazdasági válságában már kormányzati pozícióban legyenek. Ezt annál is inkább helyénvalónak vélik, mert — miként rámutattak — az MSZDP nem vett részt a jelenlegi gazdasági csőd előidézésében. A Szocialista Internacionáléhoz történő csatlakozás kérdéséről szólva az MSZDP vezetői ismételten megerősítették, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot úgynevezett „alvó” pártként mindig is számon tartották a Szocialista Internacionáléban. Így tehát a tagsági viszony csupán a működés, a politikai tevékenység felelevenítésének függvénye. A közelgő választásokon az urnáknál dől el, hogy melyik a hiteles, a valóban szociáldemokrata érdekeket képviselő párt. Ehhez csatlakozott Baranyai Tibor azzal a véleményével, miszerint Nyers Rezső, az MSZP elnöke bár egykor a szociáldemokrata mozgalomban vett részt, de 1948-ban már a kommunistákat támogatta. Baranyai Tibor leszögezte: Nyers Rezső, s mindazok, akik mellette állnak, a szívük mélyén voltaképpen reformkommunisták. Érfékek védelméért S • • ss /&*** •• B • • QI ff Jovore Godollon Az építészeti örökség megőrzésére az Országgyűlés mielőbb alkosson műemlékvédelmi törvényt — e mellett foglaltak állást a Város- Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetsége vasárnap Gárdonyban véget ért háromnapos tapasztalatcseréjének résztvevői. A városvédők szerint a költségvetési reform során a törvényalkotóknak ügyelniük kell arra, hogy a településeknek — elsősorban a falvaknak — biztosítsanak forrásokat népi és egyházi értékeik védelmére. Mivel az építészeti és természeti kincsek védelme fontos idegenforgalmi érdek is, szükségesnek tartják, hogy az idegenforgalmi bevételekből képzett országos idegenforgalmi fejlesztési alap a jövőben a város- és faluképi értékek védelrriére. szépítésére is adjon támogatást. Dr. Csálcy Csaba, a városvédők szövetségének titkára bejelentette, hogy az NSZK- beli Höxterben tartott ülésen a városvédő és a falusi turizmus szövetséget felvették az ECOVAST-ba, az Európai Falvak és Kisvárosok Bizottságába. A bizottság segítséget nyújt rpajd az európai falusi turizmus konferenciának a magyarországi megrendezéséhez. A tanácskozáson bejelentették, hogy a soron következő országos találkozót 1990-ben Gödöllőn tartják. Mérsékelt érdeklődés Főt nem eléggé vonzó? A Fővárosi Tanács által várt 500 körüli helyett 281-en jelentkeztek a múlt évben meghirdetett fóti telekjuttatásra; a megváltozott hitelezési feltételek és építési előírások miatt a kedvezményes telekár és a kilátásba helyezett helyi támogatás ellenére sem volt eléggé vonzó a fővároson kívüli lehetőség a név- jegyzékes, illetve a bérlakásra jogosult igénylők számára — állapították meg hétfőn a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülésén, a fóti telekvásárlás helyzetének áttekintésekor. A tapasztalatok alapján a testület azt javasolta, hogy a jövőben a főváros közigazgatási határain belül, S kerületi tanácsi hatáskörben hirdessék meg az ilyen akciókat. Az októberi forradalom évfordulóján