Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)
1989-11-30 / 283. szám
Xrrri a Vác Feli ér váróit Előny a visszavágóra A labdarúgó Magyar Kupában a nyolc közé jutásért az első fordulót vívták tegnap a csapatok. A Váci Izzó Székesfehérvárott szerepelt. Az NB I-es bajnokságban ősszel a Videoton minimális. 2-1-es győzelmével végződött egymás elA Bagi SE—Gödöllői SC örökrangadón — a labdarúgó NB III Mátra csoportjában — az első találat büntetőrúgásból született. A fehér mezes Breznai (Bag) a kapu bal sarkába küldi a labdát, Nagy kapus a másik oldalra vetődik (Balázs Gusztáv felvétele) FélsfcáíE csapat nevezett Megyei teremmenetrend Tegnap délután lezárult a jelentkezés a megyei labdarúgó-teremtornára. Annak ellenére, hogy nem volt kötelező a nevezés, dicséretes népes mezőny jelentkezett: 51 együttes. A körzeti bajnokságtól az NB III-ig egyaránt megtalálhatók a résztvevők. A sok induló miatt jó néhány együttes csak a második fordulóban, december 10-én kapcsolódik be a küzdelembe. Gödöllőn az egyetemi csarnok, Cegléden a városi tornacsarnok a színhely: » A vasárnapi műsor CEGLÉD 9 óra: Bem SE—Abony, 9.35: Dabasi EKü—Kakuc?. 10.10: Nyáregyháza—Abony, 10.45: Kakucs— Bem SE, 11.20: Dabasi ÉKÜ—Nyáregyháza. 11.5a: Abony—Kakucs, 12.30: Nyáregyháza—Bem SE, 13.05: Abony—Dábási ÉKÜ. 13.40: Kakucs—Nyáregyháza. 14.15: Bem SE —Dabasi ÉKÜ. TÄPIÖSZELE 9 óra: Tápiószele—Tápiógyörgye, 9:35: Tápiószentmáyton I.—Tápió- szenimä'rton II., 10.10: Kókai KSK —Kókai Baráti Kör, 10.45: Tápió- szőlős—Nagykáta. 11.20: Tápiószentmártón I.—Tápiőgyörgye, 11.55: Kókai KSK—Tápiószele, 12.30: TápLöszőlős—Tápiószentmár- ton II., 13.05: Nagykáta—Kókai BK, 13.40: Tápiószele—'Tápiószent- márton I:, 14.15: Tápiószentmár- ton IT>^KóKAi *. KŐK; í&Btyr-fóóttaf*' •BK—Tápiószőlős. 15.25,: Tápiógyör- gye—Nágykátá, 16i' Tápiószele^Tápiószőlős, 16.35: Tápiószentmárton II.—Nagykáta. GYÖMRÖ 9 óra: Gyömrő—Monor, 9.35: Bu> gyi—Sülysáp. 10.10: Maglód— Gyömrő, 10.45: Bugyi—Monor, 11.20: Maglód—Sülysáp, 12.00: Szi- getszentmiklósi TK—Sülysáp! Uni- technika, 12.35: Taksony—Duna- vársány, 13.10: Kiskunlacháza— SZTK, 13.45: Taksony—Unitech- nika. 14.20; Kiskunlacháza—Duna- varsány. GÖDÖLLŐ 9 óra: Bag junior—Domony. 9.35: Gödöllő » öregfiúk—Erdőkertes. 10.10: Hernád—Hévízgyörk. 10.45: Gödöllő ö régfiúk—Bag junior, 11.20: Domony—Hernád. 11.55: Erdőkertes—Hévízgyörk, 12.30: Hernád—Gödöllő öregfiúk, 13.05: Bag junior—Erdőkertes. 13.40: Hévízgyörk—Domony, 14.15: Zsámbék —Pécel, 14.50: Bag öregfiúk—Túra, 15.25: Fót—Iklád. 16.00: ZS^mbék— Bag öregfiúk. 16.35: Pécel—Iklad, 17.10: Túra—Fót. leni találkozójuk. Most másként történt. Videoton—Váci Izzó 1-2 (1-1) Székesfehérvár, 500 néző. V.: Molnár. Gól: Petres (15.), illetve Gyi- mesi (42.), Kerekes (77.). A váciak irányították a játékot, szünet után sok helyzetük adódott, akár többgólos győzelmet is arathattak volna. A Videoton szétesően, rendkívül sok hibával játszott. A vasárnapi visszavágón kedvező helyzetben fogadja a Videotont a Vác. További eredmények: Debreceni VSC—Dunaújváros 1-2, Veszprém—Rába ETO 0-1, Siók fok—Mohács 2-2 (meglepetés az NB Il-es vendégek pontrablása), Bp. Honvéd—Haladás VSE 4-3, Mád—Pécsi MSC 2-0, Ű. Dózsa—Debreceni Kinizsi 3-0, Ferencváros— MTK-VM 0-0. IxAint az eredmények mutatják: négy találkozón a vendégcsapat nyert. Debrecenben az NB Il-es Dunaújváros diadalmaskodott, az NB III-as Mádi Bányásztól a Pécs hozta el a focipontokat. Székesfehérvárott és Veszprémben NB I-esek mérkőztek. Két döntetlen született. így a korábban a Dömsödöt búcsúztató NB lies Mohács Siófokon remizett. cffißcd 1989. NOVEMBER 39. Vívóérkezés Tipp játék Megérkezett az első külföldi spor toló a péntek-szombati Tokaj Express nemzetközi Világ Kupa párbájtőrversenyre. Egy ír sporto ló mái- Budapesten gyakorol, a további külföldiek viszont csak csütörtökre jelezték érkezésüket. Ugyancsak Budapest vendége le: Rolland Boitelle, a nemzetkö: szövetség francia elnöke, aki mindenekelőtt az új lebonyolítási rend re kíváncsi. Bővül a Tokaj Express versenynyel kapcsolatos program. A Magyar Rádió sportosztálya tippjáté- kot szervez és bonyolít le. A pályázóknak azt kell eltalálni, hogy ki lesz a verseny győztese. A teli - találatotok között három aszúboros díszdobozt sorsolnak ki. Az eredményhirdetés szombaton a Sporthíradó című műsorban (Kossuth adó, 22.10 óra)'lesz. A tippelők pénteken 19 és 20, valamint szombaton 8 és 9 óra közöt hívhatják a ráclip 138-8946-os telefonszámát, s nevezhetnek meg egy versenyzőt. A rádió kéri a jelentkezőket, hogy nevüket és címüket ne felejtsék el bemondani. A. IsForazéremérí játszhaínsik Brazília is indul Az utolsó napok sem telnek esemény nélkül a daniai B világbajnokságra készülő női kézilabdázók háza táján. Barna Ildikó, Leverkusenben idegenlégiós jobb oldali átlövő ugyanis a hét elején sérülés miatt kiesett az utazók közül, helyét Deli Rita (Bp. Spartacus) foglalta el. Szerdára azután az is kiderült, hogy a korábban a visz- szalépéssel foglalkozó Brazília mégis ott lesz Dániában. Ez a valóban utolsó pillanatban, született döntés tükrözi a déí^ amerikai _ viszonyokat.., Egyébként a brazilok fellépése nem változtat a magyarokra váró erőpróba nehézség; fokán, hiszen ők a másik ágon játszanak majd, ráadásul gyakorlatilag biztos kiesőnek számítanak. Ami pedig Szabó István választottjait illeti, ők nem fognak unatkozni. Mindjárt a pénteki nyitónapon igen kellemetlen ellenfél, Svédország vár a magyarokra. Az észa kiak támadásban lassú, pozíciós játékstílust képviselnek, védekezésben pedig rendkívül küzdrőképeselft-"Sz©ínba4on azzal a Hollandiával mérkőznek a magyarok, amelynek legjobbjait 1986-ban csak igen szoros meccsen sikerült legyőzniük az akkori A világ- bajnokságon, éppen Hollandiában (21-19). A csoportmérkőzések harmadik napján az NDK lesz az ellenfél. Az új edzővel, megfiatalított csapattal felálló NDK-beliek lesznek feltehetőleg a legnehezebb ellenfelek, hogy azután a négyből továbbjutó három között egészen biztosan a magyarok is ott legyenek. A másik ágról Ausztria, Dánia és Franciaország várható a középdöntőbe, ahová a csoportbeli eredményeket malukkal viszik a részvevők. Ebben a hatos csoportban legalább a 4. helyet kell megszerezni ahhoz, hogy Magyarország legjobbjai ott lehessenek 1990-ben a koreai világbaj- lokságon. Erre ,a különböző okok miatt meggyengült válogatott is feltétlenül képes lebet. sőt. Reálisnak tűnik, hogy végül a bronzéremért mérkőz- aessenek. (jocha) NYEREMÉNYJEGYZÉK Az 1989. ' n'QVétiibél: 27-én 3 760 263 E 5 680 610 F 7 27il. 430 H 8 954 517 F 10 1Í12 180 G megtartott november havi 3 771 626 H 5 691 973 G 7 2fii 793 E 8 987 243 G 10 123 543 H hatos lotto targynyereraény3 782 989 G 5 703 336 H 7 407 736 G 8 998 636 G 10 134 906 D sorsolásról, melyen a no3 794 352 G 5 714 699 H 7 41.-9 149 E 9 044 058 D 10 214 447 E vemben hatos lóttószelvé3 805 715 G 5 726 0 62 H 7 430 5H2 G 9 055 42,1 E 10 237 173 H nyék vettek részt. A nyere3 817 078 H 5 771 514 H 7 441 875 E 9 066 784 F 10 293 988 G menyjegyzékben az alábbi 3 839 804 E 5 782 877 H 7 453 238 F 9 146 325 G 10 305 351 G rövidítéseket használtuk: 3 862 530 F 5 794 240 H 7 475 964 G 9 157 638 F 10 316 714 F 3 873 893 G 5 805 603 H 7 487 3.27 H-9 1 80 414 F .10 328 077 D A vásárlási utalv. <3000 Ft) 3 885 256 H 5 823 329 H 7 498 690 H 9 203 1,40 G 10 339 440 F a upei tvaaett tip. személy3 896 619 H 5 839 692 H 7 910 053 F 9 237 229 F 10 362 166 H gépkocsira szóló utalvány 3 9J7 982 D 5 907 870 H 7 52.1 416 F 9 248 592 H 10. 373 529 G C Dacia 1310 TX tip. sze3 919 345 G 5 930 596 G 7 630 957 G 9 27-1 318 G 10 384 8912 D mélygépkocsira szóló 3 942 071 E 5 941 959 H 7 612 320 F 9 294 044 G 10 430 344 F utaivany 3 953 434 G 5 953 322 H 7 635 046 H 9 305 407 G 10 441 707 D D Szerencse-ut. (30 000 Ft) 3 964 797 F 5 964 685 G 7 646 409 H 9 323 133 H 10 453 070 E E Vásárlási ut. ('10 000 Ft) 3 976 16J G 5 976 048 F 7 657 772 G 9 339 436 E 10 475 796 F F Vásárlási utalv. (7000 Ft) 4 021 612 H 5 998 774 G 7 691 861 G .9 384 948 H 10 498 522 G G Vásárlási utalv. .(5000 Ft) 4 089 790 E 6 010 137 H 7 703 2:24 H 9 419 037 H 1-0 521 248 G H Vásárlási uta.lv. (4000 Ft) 4 lk»l 153 H 6 032 863 E 7 714 587 G 9 430 400 G 10 532 611 H 4 146 605 G 6 044 226 E 7 737 313 F 9 441 763 F 10 543 974 F 1 033 143 G 2 464 881 H 4 180 694 G 6 055 589 F 7 74,8 676 H 9 453 126 F 10 555 337 F 1 055 869 E 2 487 607 H 4 226 146 H 6 066 952 F 7 771 402 D 9 464 489 H 10 566 700 G 1 067 232 D 2 498 979 E 4 237 509 E 6 078 315 G 7 782 765 F 9 475 852 H .10 578 083 G 1 089 958 G 2 533 059 D 4 248 872 H 6 089 678 H 7 794 128 G 9 487 215 G 10 589 426 H 1 101 321 D 2 544 422 F 4 430 680 F 6 101 041 G 7 8116 854 H 9 498 578 H •10 612 152 F 1 lil 2 684 E 2 589 874 F 4 453 406 E 6 112 404 H 7 82.8 217 H r 9 509 941 F 10 634 878 D 1 214 951 E 2 612 690 F 4 467 495 H 6123 767 E 7 862 306 H 9 521 304 H 10 646 241 H .1 237 677 H 2 623 963 F 4 498 858 H 6 135 130 F 7 873 669 F 9 544 030 H 10 657 604 H 1 260 403 E 2 635 326 F 4 510 221 F 6 146 493 H 7 919 121 G 9 566 756 G 10 680 330 D 1 305 855 E 2 703 504 H 4 521 584 E 6 157 856 H 7 930 4:84 G 9 578 119 H 10 703 056 F 1 317 218 F 2 714 867 H 4 544 310 F 6 169 219 H 7 941 847 F 9 589 482 E 10 714 419 G 1 328 581 G 2 726 230 G 4 555 673 H 6 180 582 G 7 953 2:10 H 9 03-0 845 E ,10 737 145 E ,1 339 944 H 2 737 593 H 4 567 036 D 6 203 308 E 7 998 662 G 9 612 208 G 10 748 538 G ■1 351 307 E 2 748 956 G 4 578 399 E 6 294 212 E 8 OliO 025 D 9 623 571 G 10 759 871 G JL 430 848 H 2 760 319 G 4 589 762 F 6 328 301 G 8 02,1 388 F 9 634 934 G 10 782, 597 H 1 453 574 G 2 771 682 H 4 601 125 H 6 351 0(27 F 8 044 114 D 9 646 297 G 10 805 323 F 1 464 937 E 2 783 045 G 4 657 940 H 6 362 390 F 8 055 477 E 9 703 1112 D 10 850 775 F 1 476 300 H 2 805 771 G 4 680 666 H 6 396 479 E 8 089 566 H 9 714 475 E 10 862 138 F‘ •1 499 026 H 2 817 134 C 4 737 481 H 6 407 842 G 8 103 929 G 9 737 201 F 10 873 501 H 1 510 389 F 2 828 497 E 4 76 20.7 F 6 419 205 E 8 123 655 G 9 759 927 H .10 907 590 G 1 521 752 H 2 839 860 E 4 817 022 F 6 430 568 G 8 157 744 G 9 771 290 H 10 918 953 H 1 567 204 F 2 862 586 E 4 862 474 G 6 464 657 E 8169 107 H 9 782 653 H 10 930 316 G 1 589 930 G 2 873 949 H 4 873 837 H 6 521 472 G 8 2125 922 H 9 805 379 F 10 941 679 H 1 601 293 G 2 885 312 D 4 942 015 G 6 544 198 H 8 263 Oil G 9 816 742 G 10 964 405 D 1 6i2 656 G 2 896 675 G 4 964 741 G 6 555 561 H 8 2 94 1 00 E 9 828 1-05 G 10 987 131 H 1 624 019 H 2 908 038 E 4 976 104 H 6 578 287 D 8 3-05 463 G 9 839 468 G 30 565’580 H 1 635 382 F 2 919 401 H 5 010 193 E 6 589 650 F ■8 328 189 G 9 850 831 G 30 576 943 H 1 658 108 E 2 930 764 G 5 021 556 F 6 601 013 G 8 350 915 G 9 862 194 E 30 667 847 D 1 680 834 G 2 942 127 E 5 044 282 G 6 612 376 H 8 385 004 H 9 873 557 G 30 690 573 H 1 692 197 H 2 953 490 G 5 089 734 H 6 623 739 H 8 407 730 D 9 884 920 H 30 701 936 G 1 703 560 E 2 964 853 H 5 101 097 G 6 657 828 E 8 419 0 93 E 9 896 283 H 32 054 133 E 1 726 286 H 2 976 216 E 5 112 4 60 D 6 669 191 H 8 430 456 G 9 907 646 H 32 645 009 F 1 737 649 G 2 987 579 E 5 226 090 G 6 691 917 G 8 441 819 H 9 930 372 H 32 656 372 G .1 749 012 F 2 998 942 F 5 248 816 G 6 737 369 G 8 555 449 E 9 941 735 E 32 667 735 G 1 76J 375 H 3 010 305 F 5 271 542 D 6 748 732 E 8 566 812 G 9 953 098 H 43 212 599 G 1 817 190 H 3 033 031 E 5 305 631 G 6 771 458 G 8 589 538 E 9 964 461 H 43 223 962 G 1 851 279 H 3 044 394 F 5 328 357 E 6 782 821 G 8 600 901 G 9 975 824 H 44 303 447 F 1 885 368 D 3 055 757 G 5 339 720 F 6 794 1,84 H 8 612 264 G 9 998 550 H 44 3 60 262 E 1 896 731 H 3 1H2 572 E 5 351 083 F 6 816 910 H 8 623 627 G 10 00 9 913 H 44 92 8 412 G 1 908 094 G 3 123 935 F 5 362 446 E 6 839 636 E 8 63-4 990 H 10 021 276 H 44 973 864 H 1 919 457 E 3 135 298 F 5 396 535 G 6 853 999 E 8 646 353 F 10 044 002 É 45 007 953 H 4 976 272 F 3 146 661 G 5 407 898 G 6 885 088 F 8 657 716 F 10 055 365 F 45 019 316 G 1 987 635 G 3 158 024 /D 5 419 261 G 6 896 451 F 8 669 079 H •10 066 728 F 45 030 679 F 1 998 998 H 3 169 387 G 5 430 624 F 6 937 814 F 8 691 805 F 10 078 091 E 45 632 918 D 2 021 724 H 3 180 750 G 5 441 987 E 6 941 903 G 8 703 168 H 10 089 454 G 46 973 752 A 2 044 450 H 3 192 113 E 5 453 350 E 6 964 629 G 8 725 894 G 10 100 817 G 47 064 656 D 2 067 176 E 3 203 476 G 5 476 076 F 6 987 355 H 8 737 257 F 2 078 539 E 3 214 839 H 5 487 439 G 7 032 807 F 8 748 620 E A nyertes szelvényeket 2 135 354 F 3 237 565 E 5 498 802 H 7 055 533 H 8 759 983 F 1989. december 16-ig kell a 2 146 717 F 3 260 291 E 5 521 528 D 7 089 622 H 8 771 346 F totó-lottó kirendeltségek, !2 158 080 H 3 317 106 G 5 532 891 D 7 ICO 965 E 8 782 709 E az OTP-fiókok, vagy posta 2 169 443 H 3 419 373 H 5 544 254 E 7 123 71,1 H 8 835 435 F útján a Sportfogadási és 2 18ü 806 F 3 521 640 F 5 555 617 G 7 135 074 B 8 816 798 F Lottóigazgatóság címére 2 192 169 G 3 567 092 G 5 566 980 G 7 146 437 E 8 828 161 F (1875 Budapest V., Münnich 2 203 532 G 3 578 455 H 5 578 343 F 7 157 800 G 8 839 524 G F. u. 15.) eljuttatni. A hi2 214 895 H 3 589 818 G 5 601 069 G 7 169 163 G 8 862 250 F vatalos tárgynyeremény2 248 984 E 3 680 722 G 5 612 432 F 7 180 526 H 8 873 613 G jegyzék december 4-től 2 260 347 G 3 692 085 H 5 623 795 H 7 225 97.8 H 8 884 976 H megtekinthető az OTP-fió2 385 340 F 3 703 448 E 5 646 521 F 7 237 341 G 8 896 339 H kokban, totó-lottó kiren2 442 155 F 3 726 174 E 5 657 884 F 7 248 704 G 8 941 791 F deltségekben és a postahi2 453 518 G 3 737 537 H 5 669 247 H 7 260 067 E 8 953 154 G vatalokban. Magyarországra meneküli Hol van Comaneci? Nadia Comaneci, a montreali olimpia hőse első helyen végzett Nagoiában 1878-ban, a Csunicsi Kupa tornászversenyén Nadia Comaneci (28 éves) minden idők legkiválóbb ' és leghíresebb tornásznője elmenekült Romániából. Szerdán délig viszont csak annyi volt bizonyos, hogy az egykori bajnoknő kedden Magyar- csanádnál, útlevél nélkül menekülve, többedmagával lépte át a határt, jelentkezett a hivatalos szervéknél és közölte: Magyarországon szeretne maradni. A kedd éjszakát a szegedi Royal Szálló-' ban töltötte menekülttársaival együtt, szerdán hajnalban azonban elhagyta szállását, s azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A Magyar Távirati Iroda munkatársai igyekeztek felderíteni a tornásznő hollétét, de bővebb felvilágosítást sem a rendőrség, sem a határőrség nem tudott adni. Kora réggel olyan hírek terjedtek el, miszerint Comaneci társaival a békéscsabai menekülttáborba utazott, ám hamarosan kiderült. hogy ez nem igaz. A városi rendőrfőkapitány azt a nem hivatalos információt, közölte, mely szerint a tof;.t pv; násznő Budapestre utazott, * ahol ismerőseinél lakik az elkövetkezendő napokban. Hogy mi az igazság, nem lehet tudni. A szegedi rendőrség szállásjeggyel látta el, akárcsak menekülttársait. Szerdán az MTI sportszer- kesztőségében percenként csengtek a telefonok, s a világ legnagyobb hírügynökségei kiemelt, külön hírekben tudósították Comaneci menekülését. Közben már felajánlásokról is érkeztek hírek. A Sportsegély Bizottság például — amint azt a soros elnök, Jónyer István, egykori asztali- teniszező-világbajnok nyilatkozta — 100 ezer forint rendkívüli támogatást szavazott meg a Romániából elmenekült olimpiai bajnoknőnek. Mivel tartózkodási helyéről ők sem tudnak, várják jelentkezését. A tornasport egyik legnagyobb csillaga összesen 5 olimpiai, 2 világ- és 9 Euró- pa-bajnoki aranyat nyert. Utoljára az 1981-es Univer- siadén versenyzett, azóta kevés hír érkezett róla. Visszavonulása után állítólag az utánpótlás-neveléssel foglalkozott. A román tömegkommunikációs eszközök egykor mint példaképet állították hazája ifjúsága elé, s a szocialista sport egyik hősének tekintették. SzFgesüeaa Tekevereség A teke férfi NB I őszi utdl- só előtti fordulójában a hatodik helyen álló Közgép a negyedik helyezett Szegedhez látogatott. Szegedi Postás—Ceglédi Közgép 5-3 (5311-5275) A ceglédi pontszerzők: Sándor 949, Rimóczi I. 912, Szabó 904 fát ütött. « f&v« *'*» mtfsorbél Lábienisz és testépítésj A megyében működő 24 sportági szaksai» vétség vezet;, megbeszélésre hívták össze. A téma, a jövő évi versenynaptí volt. A nagyobb sportcsarnokok képviselői is ott voltak. Egy előzetes programtervezetet már beadtak, most a változásokat, illetve az azóta szóba jött eseményeket ismertették. A jövő esztendő1 le’gjelentő- sebb versenye a Bécs—Budapest között sorra k§#ülő szupermaratoni lesz. Szdpermara- tonit eddig is tartottak, de most először érint két országot. Nem érdektelen megemlíteni, hogy a szabadidősport jegyében zajló Magyar Ifjúság Centrum Kupa kispályás focitorna megyei fináléja a gödöllői egyetemi csarnokban lesz két hétvégén. Március 24—25., valamint március 31. és április 1-je a dátum. A tornára a különböző korcsoportokban összesen 80 csapat nevezett. A mezőny felét a férfi felnőttek adják: 40 együttest. Néhány érdekesség a programból, azaz nem szokványos sportágak eseményeiből. Szeptember 22—23-án országos lábteniszdöntő lesz Százhalombattán, a ceglédi csarnokban II. osztályú testépítőviadal zajlik majd ősszel. A szövetségek képviselői 8 jövő évi költségvetésről is qr deklődtek Ignácz Gyulától A : megyei tanács művelődési !é sportosztályának főmunkatár sátói. A Pest Mégyei Tánác december 10-én tárgyalj majd a megye gazdálkodását s akkor tisztázódik, menny jut a sportra. Az összejövetel végén íf nácz Gyula ezúttal is tolmá csolta a meghívást az aktivá!7 december 6-i jutalmazási ün népségére. — Reiítei' — B i? w kelól a p - - s á t 5—30%-os «ressgedinésifflfel Minden termékünket termelői áron kínálunk vásárlóinknak. Ez további 10% megtakarítást jelent önnek! Csak Romhányban Mintaboltunk: Romhány, Kossuth u. 73. Tel.: (27)-11 -345, (27)12-134, (27)-12-268. Nyitva tartás: hétköznap 7-től 15.30 óráig, szombaton 7-től 12 óráig. Lalidarügú N'II III Őszi sorrend DUNA CSOPORT 1. ESMTK 10 4 1 30-10 34 2. BKV Előre 9 5 1 33-14 32 3. Dunai Kőolaj 7 5 3 21-15 26 4. Dömsöd 6 6 3 23-19 24 5. Pénzügyőr 6 6 3 17-13 24 6. Érdi VSE 6 5 4 25-17 23 7. H. Osztapenko 5 8 2 21-17 23 8. Dunakeszi 6 5 4 20-17 23 9. Péti MTE 4 7 4 19-15 19 10. Peremarton 5 4 6 20-23 19 11. Esztergom 4 5 6 19-22 17 12. Sárisáp 3 6 6 18-20 15 13. Várpalota 4 2 9 14-21 14 14. Tatai HAC 2 6 7 10-21 12 15. M; Kábel 3 1 11 10-33 10 16. Ercsi Kinizsi 1 3 11 19-42 6 MÁTRA CSOPORT 1. Gödöllői SC 10 3 2 35-17 33 2. Hatvani KVSC 10 1 4 35-18 31 3. Bagi SE 9 3 3 30-13 30 4. Salg. Kohász 8 4 3 18-11 28 5. Jászberény 7 4 4 28-16 25 6. Gyöngyös 6 6 3 22-12 24 7. SBTC 7 3 5 23-17 21 8. Volán Rákóczi 6 5 4 20-12 23 9. Romhány 6 3 6 36-26 21 10. Apci Vasas 6 2 7 22-25 20 11. Balassagyarmat 6 1 8 12-26 19 12. Törökszentm. 5 3 7 23-34 18 13. Szolnoki VSE 4 2 9 14-33 14 14. H. Gáspár SE 4 1 10 14-23 13 15. Nézsa 3 3 9 17-37 12 16. Nagybátony — 2 13 10-39 2 ALFÖLDI CSOPORT 1. Kecskeméti TE 11 2 2 30-12 35 2. H. Bem SE 10 3 2 34-17 33 3. Miske 7 6 2 27-13 27 4. Nagyszénás 8 3 4 21-17 27 5. Mezőkovácsháza 7 4 4 24-19 25 6. Rákosmenti TK 6 3 6 29-24 21 7. Csongrád 5 5 5 13-15 20 8. Malév 6 1 8 20-19 19 9. Gyulai SE 5 4 6 21-23 19 10. Szentes 5 3 7 19-24 18 11. Dabas 5 3 7 17-25 18 12. Tápé 5 3 7 21-33 18 13. Kiskőrös 5 1 9 32-26 16 14. Orosháza 4 4 7 15-19 16 15. Mezőhegyes 5 1 9 17-32 16 16. Kiskunhalas 1 i 10 12-34 7