Pest Megyei Hírlap, 1989. november (33. évfolyam, 258-283. szám)
1989-11-23 / 277. szám
PEST MEG YET ina POLITIKAI NAPILAP XXXIII. ÉVFOLYAM, 277. SZÄM ira; 4,,*10 forint 1389. NOVEMBER 23., CSÜTÖRTÖK FOLYTATTA ÜLÉSÉT AZ ORSZÁGGYŰLÉS Ez egy jövőbe mutató, de krízisköltségvetés Tegnap folytatódott a Parlamentben a kedden megkezdett vita, a Minisztertanács jövőre induló hároméves gazdaságpolitikai programjáról. A kemény bírálatok hatására a honatyák előbb a szavazás során elfogadhatatlannak ítéltek a koncepciót, majd némi rábeszélésre, gyors fordulat következett, s egy újabb voksolásnál már elsöprő többséggel támogatták azt, hogy a programot első olvasatban elfogadják. A következő napirendről, a jövő évi költségvetésről csak a délutáni órákban kezdődött a vita, amely be is fejeződött. A honatyák többsége felszólalásában érthetően azokat a témákat érintette, amelyek az emberek többségét foglalkoztatják. Így került a gazdaság- politikai programról folyó polémia középpontjába egyebek között a lakásgazdálkodás kérdése, bár sokkal többen voltak azok. akik általában ítélték meg a kormány előterjesztését. Elhangzott olyan vélemény, hogy maga a program rosszul időzített és kidolgozatlan. Dr. Tomsits Erika budapesti képviselő például kifogásolta, hogy a kormányzat gz erőteljes antiinflációs politika helyett a fogyasztási, illetve az. import forgalmi adó növelésével további 1,5-1,8 százalékos fogyasztói áremelkedést és pénzromlást helyez kilátásba. Mayer Bertalan és többén mások elfogadhatatlannak találták á kormány elképzeléseit, csakúgy, mint Nagy Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára. Az ő felszólalása már csak azért is keltett nagy figyelmet, mert az országos listán megválasztott képviselő • a szervezett dolgozók jelentős részének képviseletében szólt. Elmondta, hogy rövidesen konkrétabb formában javasolják majd: a Parlament, a kormány, a pártok, a gazdasági kamara, a szövetkezetek és a szakszervezetek képviselőiből mihamarabb jöjjön létre egy válságmegelőző, válságelhárító bizottság, amely egyúttal konzultációs fórumként működik, és segítséget nyújt a kormányzati, a parlamenti munkához. A SZOT olyan program kialakítását tartja szükségesnek, amely egyszerre törekszik a gazdaság működőképességének megőrzésére és a minimális társadalmi közmegegyezés fenntartására. A szakszervezetek egyben kezdeményezik, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül az átalakulási törvényt, és a földtörvény azon rendelkezéseit, amelyek lehetővé teszik a nemzeti vagyon személyes érdekeket szolgáló, a társadalmi kontrollt nélkülöző kiárusítását. Azt is javasolják, hogy a kormány — az érdekelt pártok és társadalmi érdekképviseleti szervek együttműködésével, szakértő felkérésével — dolgozzon ki működőképes formákat a dolgozók tulajdonlásban való részvételére. Tegnap szót kért. a vitában Varga Lajos Pest megyei képviselő is, aki konkrét javaslattal élt. Azt indítványozta, hogy EZ TÖRTÉNT Szerdán a kormány három évre szóld gazdaságpolitikai programja feletti vitával folytatta munkáját az Országgyűlés. Finnek vitájában felszólaltak: Heliner Károly (Budapest, 32. vk.) ; Szlrtesné dr. Tomsits Erika (Budapest, 22. vk.); Mayer Bertalan (Vas m„ 5. vk.); Nagy Sándor (országos lista) ; Sasvári József (Komárom m„ s. vk.) ; Király Zoltán (Csongrád m., -3. vk.); Dobos Józsefné (Heves m.. s. vk.); Varga bajos (Pest m., 26. vk.); Udvari László közlekedési, hírkSzlési és építésügyi államtitkár (aki az infrastruktúra helyzetét ért kritikára reagált); Sziráki András (Szolnok ni., 2. vk.). A vitában elhangzottakra Kemenes Ernő. az Országos Tervhivatal elnöke válaszolt. Egyebek között elmondta, hogy a decemberi ülésszakon a képviselői javaslatokat is magában foglaló tij lakásgazdálkodási javaslatot terjesztenek be. A határozathozatal következett: a képviselők többsége nem fogadta el a kormány beterjesztett programját. Ezután vita kerekedett a határozathozatal értelmezését illetően. Kemenes Ernő szerint a parlamentnek nem kellett állást foglalnia, hiszen a kormány csak egy tájékoztatót terjesztett be. A kialakult vitában szót kért: Horváth Lajos soros elnök; Tóth Altiláné (Budapest, 32. vk.) ; Eke Károly (Csongrád m., 10. vk.); valamint Sarlós István (országos lista), akinek javaslatára megismételték a szavazást, s ennek eredményeként az a határozat született, hogy a képviselők a mostani előterjesztést csak első olvasatnak tekintik, s decemberben foglalnak állást a programról. Kővetkező napirendi pontként Békési László pénzügyminiszter első olvasatban terjesztette a parlament elé a jövő évi költségvetést. A társadalombiztosítási bizottság nevében Szlrtesné dr. Tomsits Erika (Budapest, 22. vk.) kért szót. tolmácsolta az újonnan alakult parlamenti testület véleményét és Javaslatait. A vitában szót kért: Szabó Imre (Hajdú-Bihar m.. 11. vk.); Bugán Mihály (Szolnok m., 12. vk.): László Béla (Szabolcs-Szat- mér m., 14. vk); dr. Horváth Ferenc (Somogy m., 10. vk.); Szl- geth.v Dezső (Györ-Sopron m„ 14. vk.); Balogh László (Pest m., 20. vk.) ; Pregun István (Szabolr s-Szatmár m., 1. vk.); dr. Péterfy Réka (Budapest. 5s. vk.); Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter, Filló Pál (Budapest, 18. vk.). Ezt követően Békési László válaszolt a vitában felvetődött kérdésekre, majd újból Szigethy Dezső kért szót, és erre a pénzügyminiszter reagált. A határozathozatal során a képviselőit az idei költségvetés két tételének módosításáról döntöttek. Az ülés berekesztése előtt Tóth Attiláné (Budapest, 32. vk.) (igvrcndi kérdésben szólalt fel, ehhez Roszik Gáhor (Pest m., 4. vk.) fűzött megjegyzést. Az elnöklő Fodor István 6 óra előtt néhány perccel bezárta az ülést. Az Országgyűlés csütörtökön reggel 9 órakor az adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatokat vitatja meg. nagyobb figyelmet kellene fordítani azokra az ágazatokra, amelyek kis konvertibilis importhányaddal jelentős ke- ményvahíta-bevételhez juttatják az országot. E cégek fejlesztését támogatni kell. A vita másik fő témája, mint említettük, a lakásgazdálkodás koncepciójáról kialakított kormányzati álláspont voit. Heliner Károly tiltakozott az ellen, hogy a kormány január elsejétől a lakbérek 50 százalékos emelését tervezi. Szerinte erre nem a bérleti rendszer kialakítása miatt, hanem a költségvetési bevételek növelése érdekében lenne szükség. Az igazi vitaösszefoglalót azonban Kemenes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke tartott. Ügy ítélte, hogy a javaslatok többsége decemberre beépíthető a kormányprogramba. Szerinte a legnagyobb bizonytalanság a szocialista együttműködési lehetőségek alakulásában van, elsősorban azért, mert a szovjet gazdaság alapvető gondokkal küszködik. Az OT elnöke rámutatott: a kormány hároméves programja lényegében egy egyéves gazdasági tervnek tekinthető, amely kétéves távlattal rendelkezik. Egyetértve a képviselők javaslatával, a kormány decemberben az egyéves terv részeként egy féléves részletes, mindenre kiterjedő akcióprogramot is beterjeszt, amely a (Folytatás a 3. oldalon.) Meggyilkolták g IM * I ."I "t Meggyilkolták René Moavad libanoni elnököt. A nemrég megválasztott államfő ellen szerda délután követtek el pokolgépes támadást. Halálhírét néhány órával a merénylet után jelentették be a bejrúti hivatalos szervek. A robbantás következtében húsznál több ember a helyszínen meghalt, további 30 súlyos sérüléseket szenvedett. Az elnöki palotát és a környező lakónegyedet a szíriai hadsereg és a libanoni rendőrség nagy erőkkel vette körül. és a legmagasabb fokú készültséget rendelték el. (Részletesebb anyagunk lapunk 2. oldalán.) Hassak föúhorhas is csiingef mmef a pasiás gyakoroltak (ÜKHŰNK A 1 mALON) A Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) Dél-Hes- sen tartományi küldöttsége, Heidemarie YVieezorek-Zeul- nak, az SPD elnöksége tagjának vezetésével szerdán — a Magyar Szocialista Párt Csongrád megyei szervezetének meghívására — Budapestre érkezett. A delegációt fogadta Nyers Rezső, a párt. elnöke, valamint Pozsgay Imre áülamminisztor, az MSZP elnökségének tagja és Kovács László küUigymi-. nlsziériumi államtitkár. A vendégek a következő napok- han Vastagh Pállal, az MSZP elnökségének tagjával és a párt Csongrád megyei szervezetének más vezetőivel folytatnak megbeszéléseket. A tervek szerint a dőlhessen! küldöttség találkozik Petrasovits Annával, a Ma- g.v a rországi Szociáld emokrata Párt elnökével, valamint, a Magyar Demokrata Fórum szegedi szervezetének vezetőivel is. Ro Te Vu Budapesten Szerdán hivatalos látogatásra Budapestre — négy országot érintő európai útjának második állomására — érkezett Ro Te Vu. a Koreai Köztársaság elnöke. A magas rangú politikus először tesz látogatást szocialista országban. Útjára elkísérte felesége, Ro Ok Szűk. Az elnök kíséretében van Cshö Ho Dzsung külügyminiszter, Uan Szung Szó kereskedelmi és ipari. Rí Szang Ili tudományos és technológiai miniszter, Ho Keun Csüng tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, valamint 27 vezető üzletember, s több mint negyven újságíró. Az elnöki különrepülögép 11 órakor landolt a magyar cs koreai zászlókkal és feliratokkal ' díszített Ferihegyi repülőtéren. A magas rangú vendég tiszteletére felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszszázSúa. Ro Te Vut és feleségét Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök cs felesége fogadta. A csapatzászló előtt a díszegység parancsnoka jelentést tett Ro Te Vunak, aki a két ország himnuszának elhangzása utón Szűrös Mátyással ellepett a katonák sorfala előtt. Két kisdiák ezután virággal kedveskedett a vendégeknek. Délután az Országházban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Szűrös Mátyás és Ro Te Vu a Munkácsy teremben ült tárgyalóasztalhoz. A megbeszélésen' részt vettek a külügyminiszterek, Horn Gyula és Cshö Ho Dzsung, valamint Étre Sándor, hazánk szöuli és Han Tak Cse, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete. A Magyar Televízió és a Magyar Rádió felügyelő bizottságának első ülésén úgy ítélték meg: legfontosabb tennivalójuk, hogy érvényesítsék a kommunikáció szabadságát, az eltérő eszmei áramlatok cs vélemények kifejezését. 9 A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége sajnálattal állapítja meg, hogy a kormány, amikor döntött a Magyar Rádió és a Magyar Televízió felügyeletét ellátó bizottság létrehozásáról. nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen jogkörrel és feladattal kívánja működtetni a bizottságot, s nem kérték ki a MUOSZ véleményét. 9 A magyarországi egyházak és a kormány képviselőinek találkozóján hangsúlyozták az egyházak és a kormányzat kapcsolattartásának és együttműködésének szükségességét a hazai nemzeti és etnikai kisebbségeket, valamint a határokon túl élő- magyarságot illetően. © A Demisz országos ügyvivői testületé határozott támogatásáról biztosítja Csehszlovákia demokráciáért küzdő polgárait. 9 Elvi, politikai és választási együttműködést kötött a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja. Kárpáti Ferenc Csehszlovákiáról, a magyar hadscregreíemró! és egyéb kényes ügyekről Utcára egyetlen tiszt sem kerül Bár eddig nem beszéltünk róla, azért mindenki pontosan tudja, hogy Tökölön, a Pestvidéki Gépgyár szomszédságában nagy szovjet légibázis fekszik, s kisebb magyar repülőtér is található. Alighanem először fordult elő, hogy ezen a mindeddig szigorúan kezelt katonai objektumon találkozhatott néhány újságíró a csehszlovákiai hivatalos látogatásról tegnap este hazatérő honvédelmi miniszterrel. Kárpáti Ferenc nyilatkozott lapunk munkatársának. — Pedig nem rendkívüli, váratlan utazásról van szó, hanem hónapokkal ezelőtt egyezhetett viszontlátogatásról, melyet éppen most elhalasztani nem lett volna helyes. RÍ Az állami és pártvezetők közül kivel találkozott? — Szerdán délután fogadott Milos Jakes, a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára. Részletesen tájékoztattam a magyar belpolitikai életről, arról, ahogy jogállami keretek között békés úton kívánjuk megteremteni a plurális, demokratikus társadalmat. ■ Véleménye szerint a rseh- szlnvák néphadsereg milyen szerepet játszhat a reformfolyamatokban? — A hadsereg vezetői, a tiszti kar nincs valami jó hangulatban, s azt hiszem, ez érthető. Ugyanakkor higgadtságot, megfontoltságot tapasztaltam. A feszültség vitathatatlan, hiszen most kall eldönteniük, hogy milyen ütemben, milyen változásokra kerüljön sor. 18 Ml a véleménye arról, hogy Czlnege Lajos lemondott rangjáról? — Azt kell mondanom, hogy ami eddig a vizsgálat során napvilágra került, az azt bizonyítja, hogy ennek a lépésnek minden alapja megvolt. I] A haderőcsökkentés, a néphadsereg reformja és a politikai változások kapcsán jövője miatt aggódik a tiszti kar. — A hivatásos állomány túlnyomó része felesküdött a köz- társasági alkotmányra, e tekintetben senkit sem érhet diszkrimináció. A pártállás a jövőben minden hivatásos katonának magánügye, nem is vezetünk erről már semmilyen nyilvántartást. A létszámcsökkentéssel kapcsolatban azt mondhatom, az utcára senki sem kerül, s rövidesen közöljük, kinek a munkájára számítunk hosszú távon, s kinek kell esetleg más megoldáson gondolkoznia. II Mikor vezetik be * sorállománynál az egyéves kötelező szolgálatot? — Erre ugyanúgy, mint a hadsereg reformjának részleteire vonatkozó kérdésekre rövidesen pontes választ adhatok. Az egyéves katonai szolgálatra 1991 után kerül sor. R ön most Csehszlovákiában járt, de állítólag van érvényes meghívása az USA-ba is. — Ilyen konkrét meghívásom még nincs, de a kapcsolatok valóban jól alakulnak. Bizonyítja ezt a hadtörténé- szok és katonasportolók kölcsönös látogatása. Rövidesen valószínűleg magas szintű találkozóra is ser kerül. Csillák András E3 Miniszter úr, meglehetősen nagy megütközést keltett, hogy ön akkor látogatott Csehszlovákiába, amikor ott országszerte sztrájkolnak, százezrek tüntetnek és változásokat követelnek. Idehaza pedig a Parlamentben távollctében jelentették be, hogy a Bokor-könyv kapcsán kipattant botrány miatt lemondott hadseregtábornoki rangjáról elődje, Czinege Lajos. Fogadás a tököli szovjet légibázison (Hancsovszki János felvételei) SPD-küldöttség Magyarországon