Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-11 / 240. szám
4 ^£Man 1989. OKTÓBER 11., SZERDA Díjazott megyei népművészek' Kötődésünk a szűkebb hazához Mindent a szemnek, semmit a kéznek — szólt mosolyogva egy hölgynek az idős teremőr. Miközben a szebbnél szebb műveket tanulmányoztam, hol itt, hol ott hangzott el hasonló figyelmeztetés. Eléggé szokatlan, hogy egy múzeumban felnőtt embereknek kell értésükre adni: ne nyúljanak a kiállított tárgyakhoz. Holott ezt még a gyakorló múzeumlátogató gyerekek is tudják. Számomra azonban érthető volt, hogy többen megszegték az íratlan — vagy írott? — szabályt. Kedvem lett volna nekem is megsimítani a székek, szekrények faragott virágait, a szőttesek puha anyagát, a hímzések tömörségét. Nem csak nosztalgia Természetes az ember vonzódása mindezekhez! Hiszen a hajdani falusi élet hétköznapjainak tartozékait — viseleteket, használati tárgyakat — mutat be a Mezőgazdasági Múzeumban szombaton megnyílt tárlat. A IX. országos népművészeti kiállítás díjazott alkotásaival ismerkedhettünk meg ez alkalommal. Nyíregyházáról indult a kezdeményezés 1973-ban. A meghirdetett pályázatokra az utóbbi esztendőkben egyre többen küldenek munkákat. Ez egyértelműen igazolja, hogy nőtt a népművészet vonzóereje. Mind gyakrabban ismerik fel igazi értékét, s nem hagyják eltűnni a hagyományokat. Aligha kétséges, hogy a pályázatok mozgalommá szélesedtek, s az eltelt másfél évtized alatt bebizonyították életképességüket. Nem hinném, hogy ennek gyökere csupán a nosztalgiában keresendő. Sokkal inkább abban, hogy annak idején az emberek közelebb éltek egymáshoz a falvakban. A tengerihántás, a szövés-fonás együtt töltött időt, közös munkát, sikert, örömet jelentett, s formálta a közösség erkölcsi rcöfffi&féiíd-’ szerét. Természetessé tétté az összetartozás érzését. Ha úgy tetszik: kialakította, ébren tartotta a közösségi szellemet. Zaklatott mai világunkban talán éppen emiatt fordulunk e tárgyak felé, amelyek egyfajta kohéziós erőt hordoznak magukban. S talán még amiatt, mert — hisszük, reméljük — végérvényesen és visz- szavonhatatlanul elmúlt az az idő, amikor minden gyanús volt, ami régi. Forgatom a szerény kivitelű meghívót. Még felsorolni is sok lenne, ki mindenki támogatta a kiállítás megrendezését. Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza tanácsa továbbra is közöttük van. Milyen szívesen látnám Pest megyei intézmény vagy szervezet nevét a sorban! A rendezést az Országos Közművelődési Központ, a Nyíregyházi Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ, valamint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum vállalta magára. A tautaveli férfi Szeretném remélni, hogy egyszer szűkebb pátriánkban szintén akad e célra egy reprezentatív kiállítóhely. Mondjuk, például akkor, amikor meghirdeti a megyei tanács a Vankóné Dudás Juli országos hímző- vagy népművészeti pályázatot. Ugyanilyen szép számú támogató és rendező szerv részvételével. Bizonyára akadnának kezdeményezők. Elegendő lenne néhány lelkes ember, üzem, intézmény, s egyetlen személy, aki a kapcsolatot kialakítja, tartja közöttük. Pest megye népművészete igencsak változatos, gazdag. Nincs röstellni- valója; sokan vállalják e hagyományok folytatását. Ám alighanem több biztatásra lenne szükségük. A Mezőgazdasági Múzeumban most hetvenkilenc díjazott alkotó munkáit mutatják be. Közülük csupán mindössze kettő Pest megyei. A fóti gyermek- város szövő szakkörének bukovinai székely szőtteseit Gránátalma-díjjal jutalmazták. Szmolár Erzsébet huszonegy tagú szakköre igencsak megérdemelte az értékes elismerést. Karcolt és alakos November 5. — a múzeumi tárlat bezárása — után minden bizonnyal helyet kapnak e tárgyak a gyermekváros tágas kiállítótermében. Itt gyűjtik hosszú évek óta a sikeres darabokat. A másik díjazott budaörsi: dr. Györfi Lászióné hatalmas méretű kézi szőttesével került a díjazottak közé. Ezüstplakettet kapott. A szőttesek egy életen át végigkísérték az embereket. Falvainkban még a múlt század közepén is házilag készített anyagból varrták a blúzokat, szoknyákat. Nincs emberi kultúra faeszközök nélkül; a bőrt, a csontot hasonlóan a legrégibb időktől kezdve megmunkálták. Karcolt és alakos díszítésű, ilyen anyagokból készült tárgyak egész sorát találjuk e kiállításon, a fazekas- és kovácsoltvas remekek mellett. A származási helyek között azonban hiába keressük egy-egy Pest megyei település nevét. Hiányzó szálak Pedig nálunk is alkotnak neves mesterek, akik továbbéltetik a népművészet hagyományait. Amikor például az id. Palatkás József által vezetett velemi stúdió különféle — meglepő mennyiségű és minőségű — tárgyait látom, ugyancsak keveslem a Pest megyeieket. Vajon mi az oka annak, hogy épp csak előszerénykednek néhányan egy-egy pályázaton? Talán az, hogy nincs a megyének messzeható nép- művészeti műhelye, amely akár iskolát is teremthetne. Aligha kell bizonygatnom, hogy a népművészet milyen fontos alkotórésze nemzeti kultúránknak. Megbecsülése feltétele nemzeti önismeretünknek, önbecsülésünknek. Segíti kötődésünket a szűkebb s tágabb hazához egyaránt. Nagy szükség van ma ezek re a szálakra. Vennes Aranka íKiállítótermekból Madách-köteteket Valenciába ? Erről az 1755-ös kiadványról az a hír terjedt el, hogy a benne megjelent portrét Cervantes metszette magáról. Ez azonban csupán irodalomtörténeti kacsa Tartalmasán indul a spanyol Valencia tartomány és Pest megye kulturális kapcsolata, melynek nyitánya a váci görög templomban megrendezett Cervantes-kiállítás. Fölvonultatja a Don Quijote-kiad- ványok neves rajzokkal ill- lusztrált sorozatát — kezdve az 1605-ös valenciai kiadással, folytatva brüsszeli, milánói, madridi, antwerpeni, barcelonai, lyoni, londoni, hágai, lisszaboni nyomdák köteteivel. Cervantes alkotása világirodalom, melyről a német, a francia, az angol, az olasz, a portugál, az örmény, a cseh, a görög, a héber, a holland, a japán, a lengyel, az orosz, a A tautaveli férfi koponyája, akiről feltételezik, hogy ő volt az első emberi lény Európa földjén az 1. e. 700 000 és 100 000 közötti időszakban. Ősapánk a dél-franciaországi falutól két kilométerre lévő barlangban lakott Hogyan éltek Mátyás korában? Visegrádi palotajátékok — másképpen Esztendőkkel ezelőtt idegenforgalmi szakemberek vetették fel, hogy turistacsalogató kulturális kínálatra lenne szükség a Dunakanyarban. Ugyanis a programokat szervező és azoknak helyet adó intézmények Szentendrén már túlzsúfoltak. Emiatt a festőién szép vidék más települései is szóba kerültek — közöttük Visegrád is. A Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár 1978-ban rendezte meg első ízben a Gyertek játszani Visegrádra! című komplex gyerekfoglalkozásokat. Ez a program alakult át, s három év óta középkori mesterségek bemutatójaként ismerik a felnőttek és diákok. Ezekhez a mesterségbemutatókhoz alkalmanként más, többnyire zenés műsorokat, játékokat kapcsoltak, amelyeket egy-egy történelmi dátumhoz fűztek. Középkori hétköznapok — Mátyás király halálának 500. évfordulójára emlékezünk 1990-ben. Milyen rendezvény- sorozatot szerveznek ebből az alkalomból? — Elképzeléseink szerint színesíteni lehetne az évfordulóval kapcsolatos programokat, hogyha ezekhez a körzeti-városi úttörőelnökség hozzájárulna — feleli C. Tóth János, a PMKK közművelődési igazgatója. — Úgy gondoljuk, hogy a megszokott, májusi pénteki napokon tartanánk meg a rendezvényeket Visegrádon, a királyi palota udvarán. A fő téma az lenne: hogyan éltek Mátyás korában? Tehát felelevenítenénk az középkori élet hétköznapjait, ugyanakkor kibővített mesterségbemutató- ,kat tartanánk. Mindezek a gyerekek történelmi és művészeti ismereteit gazdagítanák. Természetesen a diákok saját maguk készíthetik el a különböző tárgyakat — a foglalkozásvezetők segítségével —, s munkáikat magukkal vihetik emlékül. Lakoma korbú zenével Terveink szerint az utolsó májusi pénteken a körzeti-városi úttörőelnökséggel közösen meghirdetett programokkal egészítenénk ki a sort. Gondolok például a PMKK könyvtárával együtt rendezett vetélkedő záróeseményére, történelmi táncházra, lovagi tornára. A változatosságot eddig is a múlt és a ma összekapcsolása jelentette. Mindezeket a visegrádi múzeum Mátyás korának mindennapjait bemutató kiállítással egészíti majd ki. — Megszervezik-e hatodízben a palotajátékokat? — Természetesen, hiszen az elmúlt években mind a hazai, mind pedig a külföldi közönség körében elterjedt a híre. A rendezvény történelmi jellegét adják a reneszánsz lovagi játékok, a középkori bajvívás a Salamon-toronyban. Nem marad el a Toldi Miklós-vá- lasztás sem. Jövőre azonban azt is szeretnénk bemutatni, mit tálaltak fel az asztalra Mátyás udvarában. A palotajátékokat június 30-án és július 1-jón tartjuk. Ha rendszeresen akadnak érdeklődők, folyamatosan is megrendezhetjük a lovagi játékokat, bajvívásokat, mert ezek teljes értékű, önálló programok, amelyek akár egy egész napra élményt, látványosságot nyújtanak. — Hogyan képzelik el az udvari lakomát? — A királyi palotában vagy a Salamon-torony környékén lesz a helyszín. Erre az új tornacsarnok is alkalmas, mert egy reneszánsz lovagterem benyomását kelti. Természetesen a középkori étrend szerint szolgáljak ki a vendégeket, s a lakomához korhű zene és tánc társul. Erre ugyan első ízben kerül sor, de akár nyereséges idegenforgalmi programmá is lehetne fejleszteni. — Az idei Toldi-választáson olasz versenyző is indult. 'A lakomára hívnak-e külföldieket? — Nemrégiben előzetes tárgyalásokat folytattunk olaszországi és NSZK-beli lovagi játékok szervezőivel. Elképzel hető, hogy kisebb magyar- olasz csoportok cseréjére sor kerül. Olasz és cseh lovascso port meghívását tervezzük, s a magyarok vendégszerepelteté sét külhonban. Összegek innen-onnan — Honnan teremtik elő a rendezvényekhez szükséges pénzt? — Részben saját költségvetésből, s közvetlen bevételi forrást jelent a mesterségbeli bemutatók belépődíja, ameilyet sajnos, meg kell emelni, a gyerekeknél tíz, a felnőtteknél tizenöt forintra. A PMKK százezer, a visegrádi múzeum negyvenezer, az úttörőelnökség hatvanezer forinttal járul hozzá a rendezvényekhez. Az Országos Idegenforgalmi Hivataltól százötvenezer forint pályázati támogatást igényel tünk. A palotajátékokra — ugyancsak az idegenforgalmi alapból — négyszázezer forintot kértünk. Reméljük, hogy a jegybevétel is hozzájárul a kiadások- fedezéséhez. V. A. svéd, a török és az eszperantó fordítások is tanúskodnak. Magyarul először 1848-ban jelent meg Pesten a Heckenast és Länderer nyomda kiadásában. A mű fordítója Karády Ignác volt. Egész sorozat követte ezt. de a legteljesebb fordítás Győry Vilmos munkája. amely 1873-ban látott napvilágot. Képzőművészeink figyelmét sem kerülte el Don Quijote de la Mancha lovag és hő kísérője, Sancho Pansa története. Tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy Győry Miklós, Zádor István, Zórád Ernő, Mar- tyn Ferenc, Kass János alkotásai méltóak Dóré, Daumier, Goya, Picasso és Salvador Dali rajzi, értelmezéseihez, .Kétségtélen, Cervantes a spanyol irodalom aranykorának csúcsa: a Don Quijotével örök művet alkotott. Olyat, mint Shakespeare vagy Madách Imre. Míg azonban a Hamlet egy befelé forduló ember belső vívódását követi nyomon, addig Cervantes hőse a maga reménytelen küzdelmével mutat előre Madách küzdelemfilozófiája felé. Ily módon tehát fontos, irányadó remekmű is. Viszonzásul mi Madách Imre magyar és külföldi köteteit juttathanánk el Valenciába, hiszen ő is remekművet alkotott Tragédiájával. Kötődött Váchoz is. Izgalmas lenne Madách- és Cervantes-illusztrá- ciók egybevetése, hiszen mindkét író inspirálta századok képzőművészeit. Élmény és tanulság számunkra a klasszikus spanyol író váci jelenléte — műveiben. Hasonló fölismerést jelenthetne Madách Imre bemutatkozása Spanyolországban, lehetőleg úgy, hogy a kiállítással párhuzamosan bemutatnák Az ember tragédiáját Valenciában é£ több nagyvárosban, elsősorban Barcelonában és Madridban. Ám térjünk át most az irodalomról a képzőművészetre. Nagypál István a Dunakanyar igézetében alkot hosszú esztendők óta — kettős energiával. Jászapátiban született, Szobon tanított, Nagymaroson él, Vácott dolgozijr tanárként és festőként. Művészete az alföldi tájban gyökerezik, megörökíti a sik vidék tanyáit, a naplementéit. Képei szinte felfedezik a szobi táj bensőségét, Visegrád látképének nagyvonalú pompáját. Érlelt arányrendje, visz- szafogott színei tisztázott belső harmóniát tükröznek, ez a szépség megnyugvássá válik bennünk. Jól gazdálkodik képességeivel és álmaival. Ehhez szerzi meg a táj esztétikai komponenseit szövetsét - nek, hogy a rajzi tervekből művek születhessenek. Ez a metamorfózis Nagypál István munkásságában megvalósult. Festményeit 1957-től láthattuk Vácott. Szentendrén, Dabason, Gödöllőn. Nagymaroson, Jász- apátin, Ráckevén, s ezúttal életénék egyik fontos és meghatározó állomásán, Szobon is, a Börzsöny Múzeumban december 30-ig. Losonci Miklós Picasso híressé vált rajza a búsképű lovagról és hűséges fegyverhordozójáról (Erdösi Agnes felvételei) Elveszett ünnepek — Október G-a, október G-a — morfondíroz szomszédunk nagyra nőtt, nyolcadikos fia. — Ez valami háborús dolog, nem? — kérdezi hosszas töprengés után. Fejcsóválásomra a langaléta ifjú zavartan húzkodja serkenő bajszát, aztán vállat von. — Annyi dátumot tanulunk történelemórán, ki győzi azt mind megjegyezni! — mondja végül, s degeszre tömött, iskolatáskának használt divatos hátizsákjával eltrappol. Hát igen! Bár az utóbbi egy esztendőben nagyot változott a világ, mégis nehéz lesz majd elveszett ünnepeinket újra megtalálni. Mert hát mi is számított ünnepnek az elmúlt, évtizedekben? Elsősorban a munkaszünettel járó napok. Például április 4-e. A dolgozók végighallgatták az — évek során egyre rövidülő és egyre formálisabbá váló — ünnepi beszédeket, de valójában mindenki a Kiváló Dolgozó kitüntetések átadását várta. Pontosabban az ezzel járó pénzjutalmat, mert az elismerés erkölcsi tartalmában nem nagyon hitt az sem, aki adta, és az sem, aki kapta. Az iskolások szintén nagyon őrültek április 4-ének, hiszen számukra a tavaszi szünettel kapcsolódott össze ez a nap. Nézzük augusztus 20-át, alkotmányunk ünnepét! A gyerekeknek szomorú dátum, hiszen a szünidő utolsó napjait jelzi. A felnőtteknek viszont munkaszüneti napot és törzsgárdaju- talmat jelent. Hogv mi az az alkotmány? S hogy augusztus 20-a Szent István, az államalapító király ünnepe is? Egyre kevesebb embernek — és főleg egyre kevesebb fiatalnak — jut eszébe elgondolkodni ilyesmin. Megünnepeltük minden évben (tavaly utoljára) november 7-ét, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóját. Hogy mit ünnepeltünk, s miért? Mindegy. Fő, hogv otthon lehetett maradni, jutott egy újabb nap pihenésre, kikapcsolódásra — vagy éppen maszekolásra. „Másodrendű” ünnepeink közé tartozott egészen az idei esztendőig március 15-e. A KISZ mindig menetrendszerűen megszervezte az ünnepi nagygyűlést a Múzeumkertben és a koszorúzást a Petőfi-szobornál, ahová a tanulók el tudtak menni, a dolgozó fiatalok és idősebbek viszont nem. Ebben az évben először volt lehetőség arra, hogy mindenki eljusson a megemlékezésekre. De hány ember számára volt valódi ünnep március idusa, és hánynak pusztán egy másik munkaszüneti nap — november 7-e helyett? Itt vannak aztán az olyan „perifériális* kis ünnepecskék, mint február 13-a vagy éppen október fi-a. Nem szabadnapok, de még csak nem is iskolai szünnapok. Ki kiváncsi rájuk? Elgondolkodva nézek a szomszédék egyetlen fia után. Látom, ahogy a buszmegállóban társaival találkozik. A hangos nevetgélésből ítélve, hamar elfelejtette azt a kellemetlen élményt, hogy nem tudott valamit, amit talán tudnia kellett volna. ó. ti szegény aradi tizenhármak! Gondoltátok volna ezt, amikor 140 évvel ezelőtt a vesztőhelyre léptetek?! K. A.
