Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-09 / 238. szám

m 1989. OKTÓBER 9., HÉTFŐ Rendőrsorfal - számos sebesülttel Tömegtüntetések az NDK-ban Száznál több résztvevőt vett őrizetbe szombaton este a rendőrség a Berlinben lezaj­lott többezres demonstráció során, amely méretét tekintve a legnagyobb szabású volt 1953 júniusa óta. A délután még alig száz fiatal elszigetelt akciójaként induló demonstrá­ció hat ' órára már mintegy ezerfősre duzzadt: a bámész­kodókkal és szimpatizánsok­kal kiegészült mag o köztársa­sági palotához vonult volna — amelyben az idő tájt zajlott az évforduló vendégei számára rendezett állami jogadás —, ám a rendőrök sorfala a Spree partján megállásra késztette őket. A tömeg ekkor a Kari Liebknecht Strassén át a Wil­helm Pick Strasse felé vette útját, újabb ezrekkel egészül­ve ki. Az ADN hírügynökség székháza elé érve már négy-öt­ezer fős tömeg követelte kó­rusban a „sajtószabadságot Az addig némán figyelő rend­őrök nem sokkal ezután avat­koztak be először. A tömeg kórusban kiáltozta: „Keine Ge­walt (Ne legyen erőszak), il­letve „Engedjétek őket szaba­don”. Menet közben jól ki­vehetők voltak a „Corbi, se­gíts nekünk'.", a „Mindenki az utcára!’’, a „Szabadságot, de­mokráciát" és az Üj Fórum engedélyezését, valamint a lipcsei és drezdai megmozdu­lások résztvevői közül letar­tóztatott személyek szabadon bocsátását követelő, kórusban skandált jelszavak. Az MTI tudósítói a Hans Beimler Strassén vonuló tűn tetőket kísérve szemtanúi vol tak a rendőrök és állambizton ságiak helyenként brutalitás tál határos kemény fellépésé nek. A szüntelenül szágul mentőautókból arra lehetett következtetni, hogy a rendőr­ségi akció következtében szá­mos személy megsebesült. Ugyancsak tüntetésekre ke­rült sor szombaton este az NDK több vidéki városában, így Lipcsében, Drezdában, Potsdamban, Jénában és Plauenben. Egy drezdai szem­tanú elmondása szerint az éj­jel 1 óráig tartó utcai meg­mozdulásban legalább 25 ezren vettek részt. A tömeg folya­matosan énekelte az Interna- cionálét, demokráciát, erő­szakmentességet követelve. Carlos Menem argentin, ál­lamfő szombaton kegyelemben részesített több mint kétszáz katonát, akiket a katonai dik­tatúra idején elkövetett tör­vénytelenségekért, az 1982-es falklandi háborúban elszenve dett vereség miatti felelőssé gért, valamint a polgári kor mány elleni zendülésért ítéltek hosszabb-rövidebb börtön- büntetésre. Az amnesztia ki terjedt 64 börtönben lévő szél­sőbaloldali gerillára is. A szabadlábra kerülő kato nák között 20 tábornok és 7 tengernagy van. Kegyelmet kapott annak a katpnai,jun tának mind a három tagja, amely 1982-ben a Nagy-Bri- tanniá elleni felelőtlen* háború ba vitte az országot. HONTALANOK WASHINGTONBAN Negyedmillió otthontalan amerikai tüntetett a főváros­ban a Reagan; és a Bush- kormány költségvetési politi­kája ellen. Becslések srtrltft legalább 3 millió embernek nincs állandó otthona az Egyesült Államokban: a ,,cső­lakók” között távolról sem csak az alkoholisták, kábító­szerezők vannak, hanem sok tisztességes ember is* akik mivel munkanélküliek, vagy csak alacsony keresettel ren­delkeznek, nem tudják megfi­zetni a rohamosan növekvő ingatlanárakat és lakbéreket. A tüntetők között ott voltak a Demokrata Párt ismert he­lyi politikusai, az AFL—CIO szakszervezeti szövetség veze­tői és egyházi képviselők. A karabahi helyzet nyílt robbanással fenyeget Visszatérnek a katonák Valóságos hadiállapot ural­kodik a Karabah-hegyvidé- ken, az erőszakos cselekmé­nyek mindennapossá váltak — jelentette vasárnap a szovjet hírügynökség Sztyepanakert- böl. A hét végén felrobbantot­tak egy hidat Sztyepanakert külső részén, s ezzel elvágták az azerbajdzsánok lakta Sasá­ba vezető utat. A karabahi azerbajdzsán nacionalistákat Azerbajdzsán­ból látják el lőfegyverekkel és hadianyagokkal. Sztyepanakerti jelentések szerint a térségben elfogyott az élelmiszer, a gyógyszer, a benzin, felütötte fejét a fertő­ző májgyulladás. A minimá­lis ellátást katonai helikopte­rek júttatják el- a térségbe, mert az azerbajdzsán közúti és vasúti blokád miatt más­ként lehetetlen utánpótlást biztosítani. A TASZSZ jelen­tése szerint kizárólag a légi­erő szállító egységeinek kö­szönhető, hogy a térségben még nincs tömeges éhínség. Moszkvában nem tartják ki­zártnak, hogy a legfelsőbb ta­nács múlt heti döntésének ér­telmében legkésőbb a hét ele­jén katonai irányítás és ellen­őrzés alá vonják a térség vas­útjait és közútjait, hogy ily módon biztosítsák Karabah el­látását. A karabahi helyzet nyílt robbanással fenyeget. Elnöki peranes emberrablásra Amerikai terv Noriega ellen A Panamában állomásozó amerikai erők parancsnoka felhatalmazást kapott arra, hogy a múlt heti puccskísérlet során elrabolja Manuel Norie­ga tábornokot, de csak akkor, ha az államcsínyt már lever­ték — közölte vasárnap a The Washington Post. Colin Powell tábornok, a ve­zérkari főnökök egyesített bi­zottságának elnöke múlt ked­fCülfölcfi események egy mondatban Ä japán kormány jelentős — 10 milliárd jen nagyságrendű — különleges segélyalap létrehozásáról döntött, amivel Len­gyelország és hazánk támogatásához kíván hozzájárulni. A A világon mindenütt tapasztalható bizalmatlanság és ellenséges­kedés országokat egymástól elválasztó határainak a lebontá­sára szólította fel II. János Pál pápa vasárnapi szöuli búcsú­beszédében a nemzetközi keresztény közösségeket. A A faji megkülönböztetés ellen és a bevándorlók számára jobb élet- feltételeket követelve tartottak szombaton Rómában nagysza­bású tüntetést, valamennyi politikai párt, szakszervezet és tö­mörülés képviselői részvételével. A Hasemi Rafszandzsani irá­ni elnök vasárnap megbeszélést folytatott Csien Csi-csen kínai külügyminiszterrel, aki szombaton érkezett háromnapos láto­gatásra Teheránba. A Pokolgépes merénylet áldozata lett va­sárnap egy magas rangú rendőrtiszt Belfastban, a bomba ak­kor robbant a kocsijában, amikor feleségével reggel templomba indult. A Az emberiség ötezerszer lenne kipusztítható a vilá­gon raktározott vegyi fegyverekkel, erre a megdöbbentő tény­re hívta fel a figyelmet a nemzetközi orvosmozgalom hirosimai kongresszusán vasárnap egy kanadai professzor. TÖRTÉNELMI PILLANATOK, NCM MINDENNAPI KÉZFOGÁSOK Történelmi pillanatot örökíthettek meg a fotóriporterek a római parlament üléstermében, amikor a Varsói szerződés egyénruhás tábornoka — Vlagyimir Lobov hadseregtábornok, a VSZ egyesített fegyveres erőinek törzsfőnöke — beszédet mondott a NATO közgyűlése előtt, majd kétszer is kezet rá­zott a NATO európai haderőinek főparancsnokával, John Galvin tábornokkal. Első ízben történt meg, hogy a Varsói Szerződés katonai ve­zetőjét meghívták a NATO közgyűlésére. Lobov beszédét a hallgatóság rokonszenvvel fogadta, több felszólaló azonban, köztük Galvin tábornok vitába szállt annak egyes pontjaival. Mindkét tábornok azt mondta, hogy bízik a hagyományos fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó bécsi tárgyalások sikeres befejeződésében. A közgyűlés védelmi és biztonsági bizottságában egyébként felszólalt Richard Burt is, aki az amerikai küldöttséget ve­zeti a hadászati fegyverek csökkentéséről folyó genfi tár­gyalásokon. Arra buzdította a NATO-t, hogy ragadja meg azt az egyedülálló alkalmat, amelyet a szovjet külpolitikában Gor­bacsov vezetése alatt bekövetkezett változások kínálnak meg­állapodások elérésére fegyverzetek egész sorában. „A törté­nészek negatív módon fognak megítélni bennünket, ha elsza- lasztjuk ezt az esélyt” — mondta. den, kora délután küldött ilyen felhatalmazást Maxwell Thur­man tábornoknak — írja a lap kormányzati és kongresszusi forrásokra hivatkozva. Powell tábornok Richard Cheney had­ügyminisztertől előzetes jóvá­hagyást kapott arra, hogy ilyen felhatalmazást küldjön. James Baker külügyminisz­ter is megerősítette, hogy a pa­namai erők parancsnokának felhatalmazása volt Noriega el­mozdítására, de csak arra az esetre, ha ezt vérontás veszélye és az amerikai erők bekapcso­lása nélkül megtehette volna. Bush amerikai elnöktől szár­mazott az a parancs, amelyben Noriega tábornok elfogására utasították a Panamában ál­lomásozó amerikai csapatok parancsnokát — ezt az ameri­kai elnök nemzetbiztonsági ta­nácsadója jelentette ki egy va­sárnapi televíziós interjúban. Brent Scowcroft azt mondta, hogy „Bush elnök személyesen rendelte el, hogy mit küldje­nek utasításként Thurman tá­bornoknak”. is jobbap segítenék. Bár pén­zük most is van, de mint a lesben ülő macskák, várnak. Kockáztatni nem akarnak. — A magyar vállalatok nagy . többsége tárt karokkal várja a nyugati tőkeerős cé­gek jelentkezését. Valahogy mégsem tolongnak az ország­ba. ön szerint mi ennek az oka? — Nem ' bíznak eléggé a magyar gazdaságban. Míg a politikai és a gazdasági irá­nyítás nem rendeződik, ők várnak. Ráérnek. Az idő ne­kik dolgozik. — Az rt.-nek azonban nincs sok ideje. Jelenleg kik­kel tárgyalnak, megvan-e a realitása annak, hogy néhány hónapon belül megszületik a vegyes vállalat? — öt céggel: egy dánnal, svéddel, osztrákkal, NSZK-be­Honecker-Ceausesai megbeszélés Az NDK államfője szomba­ton este baráti megbeszélést folytatott a román köztársasá­gi elnökkel, aki a 40. évforduló ünnepségei alkalmából tartóz­kodott Berlinben. A találkozón Erich Ho- nec kér elégedetten mutatott rá, hogy Ceausescu részvétele a jubileumi rendezvényeken méltó kifejezése „a két párt, állam és nép közötti barátság, és elvtársi együttműködés magas színvonalának”. Meg­erősítették, hogy minden szo­cialista országnak joga van a szocializmus felé vezető saját utat követni. A két politikus egyetértetl. abban, hogy vissza kell utasí­tani a szocialista országok destabilizálását, a belügyeikbe való beavatkozást célzó impe­rialista kísérleteket. Egyúttal azt hangoztatták, hogy sürge­tően szükséges a szocialista országok, a kommunista és munkáspártok közötti eltökélt szolidaritás. ^ — Jogainkat . ismerjük . . . ^ Sztrájkolhatunk á vegyes vál- lalatért. — Igen: Sztrájkolni lehet. En- i nek nincs akadálya. De ha két ^ hétre leál). a munka, ide már ^ be sem kell jönni többé, tönk- S remegyünk. A beszélgetés néhány dol­gozó és a GD. Váci Konténer­gyár Rt. ügyvezető igazgató­ja, Mohári Károly között zajlott le. E néhány mondatból is ki­derül, a cég a csőd szélén áll. Bár a konténer keresett a piacon. Munkaerőgondjuk sincs. Megrendelésük kilenc­venöt százaléka tőkés export­ra készül. A legkeresettebb terméküknek, az acélkonté­nernek emelkedett a világpia­ci ára. S mfg a gyár elmúlt éves forgalma mindössze 540- 550 millió forint volt, addig az idén már elérik a 800 mil­liót. Jövőre pedig túllépnék az egymil'liárdot. Miért a csőd­hangulat? Miért elengedhe­tetlen a külföldi tőke bevo­nása? — érdeklődtünk Mohári Károlytól. — Az elmúlt évben a tár­saságok megalakulásakor nem az eszközöket, hanem a „cső­döt" kellett felosztani. A-há­rom év alatt rendezendő adósságból nekünk is ju­tott 300 millió forint. Tőkebevonással megszűnne — mégpedig egyik napról a másikra — az adóssá­gunk. Vagyonunk megduplá­zódna, magasabb bért tud­nánk fizetni. Má, egy konté­ner költségeiből mindössze három-négy százalék a bér. Ha ezt történetesen duplá­jára emelnénk, még abban az esetben is elmaradnánk a nyugati cégektől. Ott ugyanis a költség tíz-tizenöt százalé­kát a dolgozók kapják meg. Üzen fe^ül, ha..a jegyes vál­lalat létrejönne,. fv.e.t«tón,es- ségünket a magyar bankók livel és egy amerikaival tár­gyalunk. Közülük a legbizta­tóbb a dán kapcsolat. Októ­ber hatodikén hozták a ve­gyes vállalat működésének kidolgozott tervét. De hason­ló, konkrét megbeszéléseket folytatunk az amerikai part­nerrel is. — Ahhoz, hogy az említett vállalkozás létrejöjjön, kifo­gástalan minőségre van szük­ség. ön hogyan látja, meg­felelnek a követelményeknek? — Nem csak mi vizsgáljuk gyártmányainkat, minden egyes megrendelő elküldi sa­ját embereit. Nem egy eset­ben előfordult, hogy a kikül­dött ellenőr megsúgta: túl jó a minőségünk, 15-20 százalék­kal nagyobb az élettartama konténereinknek, mint a nyu­gatiaknak. Berényi Júlia Növekvő műtrágyakészletek Volna mit, csak nincs Az őszi talaj-előkészítéshez szükséges műtrágyákból az igényeknek megfelelő készle­tek állnak a téeszek és állami gazdaságok rendelkezésére. Miként azt Pest megye több gazdaságában is tapasztaltuk, nitrogénműtrágyákból, pilla­natnyilag túlkínálat mutatko­zik. A gyárak különböző ked­vezményekkel próbálják élén­kíteni a keresleteket. Az 1989. évi műtrágya-fel­használás, összességében 10-J5 ssázálékkal alacsonyabb, miht az elmúlt esztendőben. Nagy a valószínűsége annak, hogy ép­pen a jövőre várható jelentős áremelkedés miatt, gyártók­nak és forgalmazóknak továb­bi nagymérvű igényvissza­eséssel kell számolniuk. Idén a mezőgazdasági nagyüzemek országosan 300 ezer hektáron a talajjavítás érdekében szerves trágyát alkalmaztak. Lehet, hogy ismét eljön az az idő­szak, amikor felismerik a gaz­dálkodók a szerves trágya elő­nyeit, köztük azt, hogy ,,ol- • esőbb,, mint a műtrágya!? Gye L, Megalakult a Magyar Szscialista Párt A kongresszus szombati napja Szombaton a kora délelőtti órákban folytatta munkáját a Magyar Szocialista Munkás­párt kongresszusa. A második napra már mintegy hatszáz küldöttet tömörítő reform­szövetség a kért, s megadott szünetet arra használta fel, hogy ismertesse tagjaival a Magyar Szocialista Rárt meg­alakítására vonatkozó tézis­tervezetét. E tézisek szerint ez a párt az MSZMP prog­ramjával és szervezetével szakító, alapjaiban, program­jában új típusú baloldali párt lenne, amely a közös elvi ala­pon szerveződő, akcióegységet vállaló platformok szövetségé­ből állna. Az új párt. az MSZMP jogutódjaként tevé­kenykedne tovább. A tézise­ket ismertető Ágh Attila el­engedhetetlennek tartotta hangsúlyozni: ez nem politi­kai, hanem jogi folytonosságot jelent. Akik ezeket a tézise­ket elfogadják, azok egy új párt megalakításának folya­matában vesznek részt. A re­formszövetség egy másik tag­ja szerint az MSZMP-nek ki kell mondania, Magyar Szo­cialista Pártként való újjáala­kítását, fenntartva jogi sze­mélyiségének folytonosságát, valamint azt, hogy az új párt letéteményese ugyanazon ke­zelői jogoknak, amelyeket az MSZMP kapott működéséhez. E deklarációk nélkül ugyanis jogilag támadhatóvá válhat az új párt jogutódlásának kérdése. A szünet arra volt alkalmas, hogy például a Né­pi demokratikus platform ösz- szejövetelén az átmenetet, a párt jogfolytonosságának mi­kéntjét s ezzel kapcsolatban a névváltoztatás kérdését mar­kánsan vesse fel. Viták, fel­szólalások sora csatlakozott a felvetéshez, sokan szorgalmaz­ták a párt életének „humani­zálását” vagyis azt, hogy mű­ködésének, tevékenységének központjába a humanizmust az emberről való gondosko­dást állítsák. A munkásság képviseletében felszólalók ugyanakkor óvtak attól, hogy a megújuló, vagy újjá alakuló párt egy szűk elit érdekeinek képviseletét tűzze zászlajára. A délelőtti vitában az MSZMP, illetve a benne kikristályoso­dott áramlatok több, megha­tározó személyisége is szót kért. A késő délutáni órák­ban folytatta munkáját a kongresszus, amikor Horn Gyula ismertette a megalakí­tandó új párt — á Magyar Szocialista Párt — jellegéről szóló állásfoglalás-tervezetet. Áramlatok szabad szövetsége A beterjesztett dokumen­tumhoz először Nyers Rezső szólt hozzá, hitet téve egy új típusú baloldali szocialista párt mellett. Rámutatott arra, hogy a régi és az új párt vi­szonyának lényege: a most megalakuló a reformtörekvé­sek örököse, amely követke­zetesen és végérvényesen sza­kít a hatalomgyakorlás pro- letárdiktatorikus módjával és annak ideológiájával, miköz­ben mereven elhatárolódik a szűkén vett osztálypolitikától, de nem a munkásságától és a parasztságtól! A Magyar Szocialista Pártnak támogat­nia, nem irányítania kell a kormányt, hanem parlamenti képviselőin keresztül is ellen­őriznie. Nyers Rezső egyetér­tett azzal is, hogy az MSZP kormánypárt - legyen, de egy kis pontosítással: a párt nem a kormány pártja, hanem a tömegeké legyen érdekét köz­vetítse, ha kell. számonkérje. A dokumentum részletekbe menő vitája után — kisebb- nagyobb módosításokkal — szavazásra került sor. Ennek eredményeként a tanácskozás szavazati jogú résztvevői el­söprő többséggel mindössze 159 ellenszavazattal 38 tartóz­kodás mellett elfogadták a párt jellegéről szóló állásfog­lalás tervezetét. A küldöttek ezzel kimondták a Magyar Szocialista Párt megalakulá­sát. Ezzel az MSZMP, mint ál­lampárt története véget ért. A kongresszuson létrejövő új párt kíméletlen őszinteséggel szembenéz elődje múltjával. Elhatárolja magát a bűnök­től, a tévesnek, hibásnak bizonyult elvektől és módsze­rektől. Szakít a bürokratikus pártállam rendszerével, a de­mokratikus centralizmus elvé­vel. Ugyanakkor az alakuló új párt az MSZMP-n belüli re­formtörekvések örökösének te­kinti magát. Folytatója a szo­cialista és kommunista moz­galom időt álló hagyományai­nak, magáénak vallja a szo­lidaritás és a társadalmi igaz­ságosság elvét. Vallja: a tár­sadalmi igazságosság és az emberi szabadságjogok eszméi nem állíthatók egymással szembe. Az új reformpárt a saját munkájuk alapján jöve­delemben részesedők, a kis­vállalkozók, a magyar és más nemzetiségű honfitársaink pártja. Működési elvei közé tartozik a világnézeti és po­litikai türelem, az áramlatok szabad és önkéntes szövetsége. Hozzá kíván járulni a vegyes tulajdon, a szociális piacgaz­daság és az önkormányzatok rendszerére támaszkodó több­pártrendszerű parlamenti de­mokrácia kiépítéséhez. Annak jegyében született meg ez a döntés, hogy min­den új csak a régiből jöhet létre. Miközben a reformszö­vetség a pártnak azon veze­tőit. akik leginkább elkötele­zettjei a reformoknak — Nyers Rezső, Pozsgay Imre. Németh Miklós, Horn Gyula és mások Huntatagok szabadlábon ^SZTRÁJK A KÜLFÖLDI TŐKÉÉRT? A csődön osztozkodtak

Next

/
Oldalképek
Tartalom