Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-30 / 256. szám
1989. OKTÓBER 30., HÉTFŐ Tízezrek a tüntetéseken Demokráciát követeltek Prágában és az NDK városaiban Az NSZK prágai nagykövetsége erélyes tiltakozást jelentett be a csehszlovák külügyminisztériumnál amiatt, hogy a Csehszlovák Köztársaság kikiáltásának 71, évfordulója alkalmából kirobbant prágai tömegmegmozdulás során a rendőrség durván akadályozta munkájában a legnagyobb nyugatnémet tévétársaság, a ZDF fórumcsoportját és prágai tudósítónőjét is. A íiatal csehszlovák tüntetőket gumibotozó belbiztonsági alakulatok nyugatnémet újságírókkal szembeni túlkapásairól a tudósítónő a ZDF szombat esti híradójában számolt be. Közölte, hogy a délutáni tüntetésekről felvett filmanyagot tartalmazó kazetták közül a rendőrség többet elkobzott, a csoportot csúnyán megfenyegették, majd a gumibotos hatósági közegek a nyugatnémet tévéseket — fo- gadatlan kíséretként — egészen szállodájukig, sőt a hotel kapuján belül is követték. A tudósítónő jelentése szerint azonban a tévések túljártak üldözőik eszén, s a szálloda ablakából még tudták filmezni az eseményeket, amelyek ennek az esti tudósításnak az idején még zajlottak. A ZDF — a rendőrségi zaklatásra tekintettel — kénytelen volt az NSZK nagykövetségéhez fordulni, hogy munkatársai mellé adjon diplomáciai védőkíséretet. Erre azért volt szükség, hogy a filmanyagot biztonságban vihessék el a Csehszlovák Televízió épületébe, az NSZK-ba való műszaki továbbítás céljából. Három magyar állampolgárt Is őrizetbe vettek a csehszlovák hatóságok a szombati prágai Vencel téri tüntetésen. A prágai magyar nagykövetség vasárnap virradóra az MTI tudósítójával közölte, hogy a csehszlovák hatóságok tájékoztatása szerint egyiküket, dr. Varga Mihály hivatalosan akkreditált újságírót nem sokkal őrizetbe vétele után szabadon engedték, Budán Viktornak, a Fekete Doboz elnevezésű ellenzéki videofolyóirat operatőrének huszonnégy órán belül, még vasárnap el kell hagynia Csehszlovákiát. A harmadik magyar állampolgárt, Frick Lászlót a csehszlovák hatóságok továbbra is őrizetben tartják és hivatali személy elleni, testi sértést okozó erőszakos cselekmény miatt büntetőeljárást indítanak ellene. A csehszlovák hírszolgálati iroda szombati késő esti közleménye szerint a prágai Vencel téri tüntetésen összesen háromszázötvenöt embert vett őrizetbe a rendőrség, közülük tizenhét külföldit, tizenegy országból. A demonstrációban három rendőr és hét tüntető sérült meg. Prága egyébként a megszokott békés képét mutatta vasárnap, a csehszlovák főváros egyik részén sem voltak újabb tüntetések. Vasárnap délután három és négy óra között (szombaton ekkor kezdődött a tüntetés) a szokásosnál több ember tartózkodott a tér felső részén, de semmiféle megmozdulás nem volt. Az MTI prágai tudósítójának értesülései szerint egyébként szombaton Prágán kívül más nagyvárosokban is voltak megmozdulások. Több városban voltak békés tüntetések az NDK-ban és szombaton, miközben a főváros egy templomában az ország vezető művészei és írói fejezték ki szolidaritásukat a rendőrségi túlkapások szenvedő alanyaival. A legnagyobb szabású megmozdulásra a déli országhatárhoz közel fekvő Plauenben került sor. Mintegy 40 000 lakos vonult végig a belvároson, reformokat és demokratikus változásokat sürgetve. A közeli Greiz városkában a hatóságok által engedélyezett felvonuláson hatezer ember vett részt. A plakátokat és Gor- bacsov-arcképeket hordozó tömeg szavalókórusokban követelt demokráciát és sajtószabadságot, az Űj Fórum ellenzéki szervezet engedélyezését, szabad választásokat és „béketantárgyat” az iskolában oktatott „honvédelmi ismeretek” helyett. A Balti-tenger partján fekvő kikötőváros, Rostock utcáin is több ezres tömeg tüntetett. A berlini Megváltó templomában illetve az épületek körül több ezer ember vett részt szombaton este a fővárosi művészi szövetségek által rendezett eseményen, amelynek célja az állami önkény áldozataival vállalt szolidaritás kifejezése volt. A neves festők, írók, zeneszerzők és előadóművészek részvételével lezajlott, az éjszakába nyúló rendezvényen a jelenlévők független vizsgálóbizottság felállítását követelték a rendőri túlkapások maradéktalan földerítése végett. HÍRÜNK A VILÁGBAN • Indiai látogatását befejezve vasárnap hazautazott Üj-Delhiböl Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter. Indiai tartózkodása során találkozott kollégájával, Sankara- nanddal és a legfelsőbb bíróság elnökével, Venkataramiahhal, fogadta őt Ramaszvami Venkatama- ran köztársasági elnök és Sankar Dajal Sarma alelnök. Kulcsár Kálmán részt vett azon a nemzetközi konferencián, amelyet az indiai fővárosban a Nehru-ccntená- rium alkalmából tartottak. • Bennünket a Varsói Szerződés nem akadályoz meg abban, hogy saját utunkat járjuk — jelentette ki Pozsgay Imre államtitkár londoni látogatása során, az, ITN kereskedelmi tv-hálózat 4. csatornájának adott nyilatkozatában. Elmondotta: Magyarország már jelenleg is szuverén módon cselekszik mind bel-, mind külpolitikai ügyekben. Arra a kérdésre, hogy Magyarország gondol-e a VSZ-ből való kiválásra, ily módon előmozdítva csatlakozását az európai közösséghez, az államtitkár kifejtette, hogy ez szerinte globális probléma és Európa közösen fogja megoldani. Megszünteti a tömböket még az évszázadforduló előtt. • Bere.cz Jánossal készített interjút a mágyarországi változásokkal kapcsolatban a Novoje Vremja című szovjet hetilap munkatársa. Mint Berecz János mondta, a szocializmusnak az a modellje, amelyet a múltban igyekeztünk megvalósítani, zsákutcába vezetett, életképtelennek bizonyult. Vissza kell térnünk Marx és Engels tudományos szocializmusának koncfenció.iához, Lenin sok, megőrzésre érdemes tanához — mondotta a volt KB-titkár. Jövő tavasszal: romániai választás Romániában a jövő év tavaszán nemzetgyűlési és néptanácsi választásokat tartanak. Ezt Nicolae Ceausesc u, az RKP főtitkára, az RSZK elnöke jelentette be Bukarestben, a szocialista demokrácia és egység frontja országos tanácsának ülésén, amelyen beszédet mondott. MSZMP-aktiva Angyalföldön Vádak és bírálatok A peresztrojka és a keleteurópai átalakulás jövőjéről, valamint arról, hogyan segítheti a Nyugat ezt az átalakulást, tartottak színvonalas nemzetközi tanácskozást Rómában, egy hónappal Mihail Gorbacsov jelentősnek ígérkező olaszországi látogatása előtt. Számos Ismert szovjet és lengyel közéleti személyiség ismertette országa helyzetét a legkülönbözőbb szempontokból, gyakran ütköztetve a nézeteket. Sok szó esett a háromnapos tanácskozáson, amelyet a L’Espresso hetilap rendezett, Magyarországról is, s nagy kár, hogy annak nem volt magyar résztvevője, bár többen is kaptak meghívást. A szovjet részvevők drámai képet festettek: a peresztrojka veszélybe került, mert nem tudott (vagy nem akart) alapvető kérdésekhez nyúlni eddig. A szovjet nép az ideológiai kiábrándultság és talajvesztés állapotába került — mondták el szociológusok. Hasonló gondok tükröződtek a lengyel részvevők hozzászólásaiban is. Zbigniew Buják és Adam Michnik, a Szolidaritás két vezető képviselője eltérő nézeteket fejtett ki abban, hogy a Szolidaritás a munkások érdekvédelmével törődő szakszervezet legyen-e, vagy politikai szervezet kormányzati célokkal. Nyugat-Európa viszonyát a Keleten zajló forradalmi átalakülföldi események - egy mondatban Csien Csi-csen kínai külügyminiszter fogadást adott a magánlátogatáson Pekingben tartózkodó Richard Nixon volt amerikai elnök tiszteletére. A A nyugat-európai semleges országok (Ausztria, Finnország, Svédország és Svájc) erőteljesebb szerepet kívánnak játszani a kelet-európai reformországokkal kialakítandó jövőbeni nyugati együttműködésben. A Ameny- nyiben az Egyesült Államok úgy dönt, hogy a nicaraguai ellenforradalmároknak juttatott 65 millió dolláros humanitárius segélyt ezentúl az ENSZ segítségével a kontrák leszerelésére fordítja, úgy Nicaragua nem mondja fel az egyoldalúan vállalt tűzszünetet. A A Szovjetunióban november 1-től kísérletként kereskedelmi tv-csatorna kezdi meg működését reggel héttől este fél hétig. A A november 3-án kezdődő kétnapos japán— amerikai magas szintű kormánytárgyalások napirendjére felvették a kelet-európai támogatások ügyét is, közölte vasárnap a Szánkéi Simbun című japán lap. A legutolsó, péntek reggeli adatok szerint 120 ezren jelezték, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai kívánnak maradni — jelentették be az MSZMP szombaton, Angyalföldön tartott országos aktíva- értekezletén. Az aktívaértekezletet az MSZMP ideiglenes ügyvezető testületé hívta össze. Az a testület, amelyről egy korreie- rensi ' megjegyzésből kiderült, hogy valójában nem is létezik. Nem ez volt az oka azonban, hogy a tanácskozás kezdetén némi bonyodalom támadt. A szervezők a meghívókon ugyanis a híres XIII. kerületi pártszékházat, ma már a Magyar Szocialista Párt kerületi központját jelölték meg helyszínül. S bár úgy vélték, ehhez elegendő az október 16- án ott tartott aktívaértekezletük „határozata”, mégis péntek estig tartó tárgyalásokat folytattak erről az MSZP-vel. S mivel időközben érzékelték, hogy egyik fél sem enged a 48-ból, tartalékként elkérték a Láng Gépgyár kultúrtermét is, s végül a rendezők oda irányították az érkezőket. A tanácskozást Púja Frigyes nyitotta meg, a korreferátumokat pedig Ribánszki Róbert és Maróti Imre tartotta. Mondanivalójuk már jól ismert megállapításokat tartalmazott. Ezek közé tartozott például, hogy a „hárommillió koldus országa” nem rémkép többé, hanem biztosan bekövetkező kegyetlen valóság; hogy kialakulóban van a „vörös bur- zsoá”-réteg, s e fejlődési logika szerint visszaáll a zsírosparaszti rendszer, visszatérnek a földbirtokosok is. Tehát ismét időszerű az MSZMP két korábbi jelszava: „Nem a tőkésnek, a népnek építjük az országot!” és „Élőidet.yiss?9. nem adunk !”. Ennek az MSZMP-irányzat- nak a vezető képviselői továbbra is állították, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt nem szűnt meg jogilag sem —, s ennek a kommunista eszményeket vállaló pártnak el kell jutnia XIV. kongresz- szusának megszervezéséhez. Arról Is tájékoztatták a résztvevőket: Grósz Károly örömmel fogadta és megtisztelőnek tartotta, hogy az MSZMP öt tekinti főtitkárának, ám ebben a kérdésben még teljes egyetértésre kell jutni a tagságnak. Az előadói beszédekből nem hiányoztak a bírálatok sem. A vádak között szerepelt: a parlament figyelmen kívül hagyta. hogy a kormányt még az MSZMP bízta meg, s az az MSZP megalakulásával csaknem illegitim helyzetbe került. Felkérték a kommunista országgyűlési képviselőket, hogy alakítsák meg parlamenti frakciójukat és kezdeményezzenek vitát e kérdések tisztázására. Az aktívaértekezlet megválasztotta ügyvezető testületét. Elnök: Púja Frigyes, titkárok: Dóczé Kálmán, Ribánszki Róbert. Az SZDSZ közgyűlése Választási stratégia A Szabad Demokraták Szövetsége párt jelleggel működő szociálliberális szervezet, s az elmúlt hónapokban az ország egyik legbefolyásosabb politikai tényezőjévé vált — hangsúlyozta Mécs Imre ügyvivő az SZDSZ közgyűlése szombati munkanapjának kezdetén Budapesten, a Gólyavárban. Az első közgyűlés óta eltelt mintegy hat hónapban jelentősen növekedett — 6000 fölé emelkedett — a Szabad Demokraták Szövetségének taglétszáma, ezért döntöttek úgy, hogy a mostani tanácskozás, a szervezet történetében először, küldöttközgyűlés legyen. Elsőként Kőszeg Ferenc ösz- szegezte az SZDSZ tevékenységét, értékelve a politikai egyeztető tárgyalásokon való részvételt is. Az SZDSZ valódi politikai sikerének könyvelte el a múlt hetekben lezajlott népszavazást kérő aláírás-gyűjtési akciót. A politikai bizonytalanságot fokozza az ellenzék pártjai és szervezetei közötti belharc is. A jelenlegi politikai vákuumhelyzetben a hatalmi apparátus egyetlen igazán működő része a kormány, amelynek mozgástere megnőtt, ám a gazdasági válság kezelésére nem képes. A békés átmenet garanciája érdekében ugyancsak javasolták ama kezdeményezést: valamennyi fegyveres erő tiszti állománya tegyen esküt . az új köztársasági alkotmányra. Központi témája volt a délutáni vitának az új politikai erőtér, amely az MSZMP átalakulása és az ellenzéki pártok mind markánsabb szerveződése nyomán jött létre. ★ A Szabad Demokraták Szövetsége második közgyűlésének vasárnapi zárónapján a küldöttek elfogadták az SZDSZ új alapszabályát azokkal a módosításokkal együtt, amelyeket szombaton a késő esti órákba nyúló vita során már megszavaztak. Az új alapszabály értelmében az SZDSZ független politikai párt. A szabadság és a szolidaritás pártja, amely a magyar társadalom demokrata meggyőződésű, a nemzeti, a politikai és a szociális elnyomás minden formáját elutasító, tenni kész tagjait tömöríti. Az alapszabály egyebek közt kinyilvánítja, hogy az SZDSZ részt vesz az országgyűlési és helyhatósági választásokon, az országos és a helyi politika alakításában. Az SZDSZ szervezetei területi alapon vagy- közös érdeklődés, illetve együttes feladatvállalás alapján szerveződhetnek. Ezt követően a küldöttek megkezdték a 30 tagú országos tanács tagjainak megválasztását. Az SZDSZ-közgyűlés zárónapján megvitatták a szövetség választási stratégiájával összefüggő kérdéseket, valamint az országos tanács tagjaiból ügyvivőket választottak. Válasz a megfúrnád ott képviselőnek Felvette a kesztyűt, elfogadta a kihívást Harmadszor, s szándékunk szerint utoljára, adunk helyet lapunkban a kerepestarcsai indulatoknak. Vassné Nyéki Ilona jelenlegi országgyűlési képviselő és tanácselnök, valamint özv. Kovács Istvánná nyugdíjas textilmunkás, volt országgyűlési képviselő levélvitájának. Ügy érezzük, Vassné Nyéki Ilona október 16-án megjelent reagáló leveléből és az alább közölt erre érkezett válaszból az olvasók a tényeken kívül a kettőjük között feszülő és egyre inkább személyeskedésbe csapó indulatokról is képet alkothatnak. Örömmel vesszük viszont, hogy özv. Kovács Istvánné elfogadta Vassné ajánlatát, amelyben „nyílt társadalmi és falu előtti vitára” hívja őt. A levélpárbajt ezzel a magunk részéről megvitatottnak tekintjük, de a nyilvános vitáról tudósítani szeretnénk. „A Pest Megyei Hírlap október 16-án megjelent Válaszol a megtámadott képviselő című újságcikkre kívánok reagálni. Nem szeretném, ha írásom bárkiben is azt az érzést keltené, hogy szubjektív érzelmek diktálták. Ez távol áll tőlem, hiszen 18 éven keresztül voltam Pest megye 1- es számú választókerületének országgyűlési képviselője, s ennyi idő elég volt ahhoz, hogy a lakosság megismerjen. Lapjuk hasábjain keresztül üzenem Vassné Nyéki Honának a következőket: azzal kezdem, amivel ő befejezte, hogy gyűjtögessem csak tovább az aláírásokat. Eddig nem tettem. de ezután intenzívebben fogom ezt megtenni, az emberek érdekében, mivel erre a segítséget ők kérték tőlem. Azt pedig, hogy ki hogyan néz az emberek szemébe és meghallja-» a falu hangját, azt hiszem, nem lehet kérdés. Ügy gondolom, hogy a 18 év alatt mindig meghallottam a kéréseket, a kérdéseket. Hallottam, ha zörgettek az ablakomon, hallottam, amikor egyszerű munkásasszonynak neveztek, és hallom ma is, amit a kerepestarcsaiak mondanak. És hallom, amit Vassné is hangoztatott egy időben, hogy anyja helyett anyja voltam, úgy, hogy nem értem most páljordulását. Hallom azt is, amit szintén ő hangoztatott: »ugyan kérem, ha mindent meghallanák, hová jutnák«. Gondolok itt azokra a szóbeszédekre, amelyek a falut foglalkoztatják. Meg kellett hallanom azt is, azoktól, akik megkerestek, hogy én hoztam ide a Vassnét, most segítsek megszabadulni tőle. Hogy ki és kit támad, az nem lehet kérdéses, csodálkoznék, ha Vassné Nyéki Ilona nem emlékezne arra, miként lett megválasztva. Politikai bölcsességet szerzett igaz, de ne gondolja, hogy az emberek már elfelejtették, hogy állami pénzen, állami buszokon miként szállíttatta maga után a drukkereket Pécelre, Csömörre, s hadd ne soroljam még hová. Kérdezem, hogy ez tisztességes volt? Meglepett Vassné magabiztossága, például, ahogy a gázprogramról beszél. Az egész dologban az a furcsa, hogy Vassné ezt is hiszi és mindent a maga eredményeként könyvel el. Remélem emlékszik még arra, hogy Hajdúszoboszlóra én vittem le. amikor még nem volt képviselő és elődjével indítottuk el a gázprogramot, ő csak befejezte. Amit magáénak tudhat, az az uszoda. Megítélésem szerint nem volt szerencsés beruházás főleg így, hogy az ivóvízkészletre alapozták. Arra, hogy a tervezett 18 millióból miként lett 50 millió feletti kiadás, nem tudott, vagy nem akart válaszolni legutóbb egy fórumon. Reagálni kívánok a Heltai Jenő utca eladásával kapcsolatban arra, hogy nem zsákutcáról van szó, hiszen a zsákutcáról se jobbra, se balra nem lehet kanyarodni. És nem is 11 tagú vb döntött az eladásáról. Utalni kívánok az országgyűlési képviselő BM-iskolá- val kapcsolatos interpellációjára. Meggyőződésem, hogy ezt azért tette, mert mostanában divat lett felszólalgatni és szidni a BM-et. Miért nem tette ezt korábban, akkor nem érzékelte, hogy kellenek a tantermek? Nem voltak a megyében szükségtanteremben tanuló diákok? Sajnál engem Vassné, értem miért. Egyszerű munkásasz- szony vagyok, kellő bölcsesség híján. Minősítést nem várok tőle és nem lep meg az sem, hogy nem tűri el tőlem a kritikát, sem mint tanácselnök, sem mint képviselő. Végezetül kijelentem, hogy én is szeretnék egy nyílt vitát, de nem olyat, mint amilyet a közelmúltban rendezett a kultúrház igazgatója ellen. Ide ugyanis a kebelbarátait hívta meg, valamint apparátusának dolgozóit, az intézmények vezetőit, azokat, akik anyagi függőségben állnak vele J Gálvölgyi Anikónak az ál- lálásba került, hogy őszintén leírt dolgokat, amelyek Vass- néval kapcsolatosak. Befejezésül megjegyzem, 35 éve élek Kerepestarcsán, s 32 éve dolgozom textilmunkásként a kistarcsai fésűsfonógyárban, felemelt fejjel járok az emberek között, bátran nézek a szemükbe, ismer mindenki. S nem tudom, támadás-e ma visszahívást kezdeményezni? Támadás-e a kritika. bűn-e, rágalom-e és praktika-e? Vassné cikkében fenyegetett, pedig én csak . a falu akaratának elindítója voltam. Javasolom Vassnénak, nézzen tükörbe, és készítsen számvetést a Kerepestarcsán eltöltött hét évben végzett munkájáról.” Kovács Istvánné ayugdíjas textilmunkás \ Nyugatnak a segítség közvetlen érdeke Római peresztrojka-tanácskozás kulásokhoz Gianni de Michelis olasz külügyminiszter vázolta. „Az Európához tartozás igénye elemi erővel nyilvánul meg mindenütt a szocializmus országaiban” — mutatott rá. De Michelis szerint ez egyértelműen a nyugat-európai modell győzelme.