Pest Megyei Hírlap, 1989. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-19 / 247. szám
1989. OKTOBER 19., CSÜTÖRTÖK Fölmentettek két befolyásos kb-titkárt Lemondott Eric Honecker Jelentős személyi változásokat tartalmazó közleményt adtak ki szerdán délután Berlinben az NSZEP Központi Bizottságának üléséről, amelyen — Honecker főtitkáron kívül — két befolyásos KB- titkár is elveszítette posztját. A központi bizottság méltatta. a távozó főtitkár sokéves tevékenységét, és köszönetét fejezte ki politikai életművéért. Az ülésen Joachim Herr- mannt és Günter Mittagot fölmentették PB-tagsóguk, illetve KB-titkári megbízatásuk alól. A központi bizottság javasolja a népi kamarának, hogy Günter Mittagot hívja vissza az államtanács elnökhelyetteseként viselt tisztségéből. Megfigyelők áz utóbbi' hetekben erősödő bírálatok hántását látják mind a főtitkári poszton bekövetkezett változásban, mind pedig a két KB- titkár bukásában. Emlékezetes, hogy az utóbbi hetekben erősödő bírálatok egyik célpontja éppen az „életidegen”, a problémákat szőnyeg alá söprő és általános hurráoptimizmust sugárzó tömegtájékoztatás volt. Ennek felelőse pedig a politikai bizottságban, illetve a KB-titkárságban éppen Joachim Herrmann volt. A másik távozó, Günter Mittag a gazdaságpolitika meghatározója volt több mint húsz éven át, így személyesen is felelős a tömeges elégedetlenséget kiváltó ellátási gondokért. Igazi „Benjáminként” lett szerdán a Német Szocialista Egységpárt új főtitkára Egon Krenz, hiszen a számításba jöhető politikai bizottsági tagok közül — 52 esztendejével — ö a legfiatalabb. Ugyanakkor már eddig is jelentékeny hatalmat összpontosított a kezében, hiszen PB-tagként és KB- titkárként o felső pártvezetés szűk körű gárdájához tartozott, s ráadásul ráz államtanács álelnökeként egyik* helyéttéSe volt - ffoneeker államfőnek * is. Egon Krenz ,1937.- március 19-én született Kolbergben, egy szabó gyermekeként. 1953- ban lett tagja a Szabad Német Ifjúság (FDJ) nevű szervezetnek. Az FDJ-ben egyre magasabb tisztségeket töltött be: 1974-től 1983-ig az FDJ Központi Tanácsának első titkára volt. Az NSZEP Központi Bizottságának 1973-ban lett a tagja, az államtanácsnak 1984 óta egyik elnökhelyettese. Az Üj Fórum nevű NDK- beli ellenzéki tömörülés szerint Erich Honecker távozása és Egon Krenz hivatalba lépése „aligha a radikális változás jele”. „Valószínűtlen, hogy Egon Krenz mozgásba lendíti az NDK-ban a reformok folyamatát.” Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja első állásfoglalásában kifejtette, hogy a személycsere azt mutatja: az NDK vezetése számot vetett az embereknek az alapvető változásokra és az esedékes reformokra irányuló sürgetésével. E reformoknak azonban — mondotta — nem szabad csupán személycserékre korlátozódniuk. Hans-Jochen Vogel, az SPD elnöke Erich Honecker leváltását kiemelkedő fordulópontnak nevezte, megállapítva: pozitív jelnek lehetne értékelni, ha Egon Krenz. az új főtitkár haladéktalanul megvalósítaná a tájékozódási, vélemény- és utazási, szabadságot. Az SPD-politikus Honecker kudarcát azzal magyarázta, hogy mereven kitartott olyan tételek mellett, amelyeken a fejlődés már réges-régen túlhaladt. Vogel' az elth bírálat ellenére azonban megemlékezett Honeckernek az NDK külpolitikai nyitásában,, a két német állam kapcsolatainak normalizálásában és a béke szavatolásában szerzett érdemeiről. Mihaji Gorbacsov táviratban köszöntötte szerdán Egon Krenzet ez NSZEP KB főtitkárává választása alkalmából. Az SZKR KB főtitkára kifejezte azt a meggyőződését, hogy a Német Szocialista Egységpárt Krenz vezetése alatt érzékenyen fog reagálni a kor követelményeire, s a megújulás és folyamatosság irányvonalát követve, a dolgozók, a lakosság minden rétegének támogatásával megtalálja az NDK viszonyainak megfelelő, olyannyira szükséges válaszokat az előtte álló bonyolult kérdésekre. Mitterrand francia elnök úgy vélekedett, hogy az NDK politikai fejleményei hosszú távon elősegítik majd a német kérdés megoldását is, ez azonban „demokratikus és békés” eszközökkel kell, hogy történjék. Mitterrand kijelentette, rendkívül bizakodóan látja az események alakulását a keleteurópai országokban, s az NDK-ban végbemenő változásoktól a mozgalmak felgyorsulását várja. USA 89 Moszkvában A Szovjetunióban valaha is megrendezett legnagyobb amerikai kiállítás megnyitása alkalmából Dwayne Andreas, az Amerikai—Szovjet Kereskedelmi és Gazdasági Tanács amerikai társelnöke felolvasta George Bush elnök üzenetét. „Kész vagyok együtt dolgozni a kongresszussal azért, hogy megnyíljon az út a legnagyobb kedvezmény Szovjetuniónak történő megadása előtt. Ideje új módon „gondolkodni. Országaink kapcsolataiban kedvező változások mennek végbe” — áll az elnöki üzenetben. r. Mihail Gorbacsov mintegy két órát idqzött az ametikai kiállítók pavilonjaiban. Prágai ellenzékiek letartóztatása A csehszlovák rendőrség izgatás vádjával szombaton Prágában letartóztatta a nem hivatalos „Mozgalom az állampolgári szabadságért” öt vezetőjét — közölték szerdán bécsi emigráns források. Az a vád ellenük, hogy sokszorosították és terjesztették mozgalmuk „Demokráciát mindenkinek” című politikai nyilatkozatát. Az öt személyből keddre hármat vádemelés után szabadon engedtek. Csehszlovákiában izgatásért 3 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Zajelnyelő erdősáv A tervezők, beruházók, kivitelezők járták be szerdán Vecsésen azt a véderdősávot, amelyet a Ferihegyi repülőtér zajövezetébe telepítettek. A zajt csökkentő védősáv a Terv- gazdasági Bizottság tavalyi határozata alapján létesült a MÉM célcsoportos beruházásaként, összesen 42,6 hektár területen. A védősáv Vecsés északi, valamint Rákoshegy déli részének zajterhelését fogja csökkenteni. A hazai viszonylatban referenciaként is működő erdősávot a keszthelyi Pannor) Agrártudományi Egyetem szakemberei tervezték. A kivitelezést, vagyis a faültetést a vecsési Ferihegy Tsz és az Ecser központú Rákosmezeje Mgtsz dolgozói végezték. Tovább élnek a reformkörök Lakóhelyi politizálás Kötetlen információ- és eszmecserével kezdődött tegnap este az MSZP Pest Megyei Reformkorok Koordinációs Bizottságának megbeszélése. Többen arról adtak tájékoztatást, hogy megkezdték a tagság átigazolásával kapcsolatos szervezést. Budaörsön nemrég új lakóterületi alapszervezet alakult. Tagjai levélben és személyesen is felkeresik a tagságot. Filip György tájékoztatása szerint egy dunakeszi nyugdíjas alapszervezetben az első összejövetelkor negyvenen írták alá a nyilatkozatot. Lajtai István, a Reformkori Koordinációs Tanács megyei vezetője lakóhelyén, Vácott is tevőlegesen látott hozzá a megújító tagtoborzáshoz. Az MSZMP-nek nem volt tagja Felvételét kérte az MSZP-be vezetékek megrongálódása miatt. Az áramszolgáltatás sok helyen megszakadt, a métróvo- nalak megrongálódtak, a közúti’közlekedés is szinte lehetetlenné vált. Részvéttáviratokban biztosította együttérzéséről szerdán számos ország vezetője George Bush amerikai elnököt a szerdai San Franeisco-i földrengés miatt. Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki a magyar nép együttérzését George Bush R amerikai elnöknek és a San Francisco-i földrengés áldozatai hozzátartozóinak. Mihail Gorbacsov Bush elnöknek, .“Eduard Sevardnadze Baker külügyminiszternek küldött részvéttáviratot a San Francisco-i földrengés nyomán. Dubinyin washingtoni szovjet nagykövetet ugyanakkor utasították, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az amerikai illetékesekkel, és tudakolja meg, hogy Moszkva milyen jellegű segítséget nyújthat a természeti csapás következményeinek felszámolásához — jelentette be szerdai sajtóértekezletén Gen- nagyij Geraszimov. Az eddigi ismeretek szerint nincs magyar áldozata a kedd esti kaliforniai földrengésnek. A magyar konzulátus természetesen továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet. Az amerikai külügyminisztérium és a Vöröskereszt arról adott tájékoztatást, hogy a mentési munkák jelenlegi szakaszában még nincs képük arról, vannak-e egyáltalán külföldiek az áldozatok között. ié Külföldi események - egy moisdotlmii Az amerikai szenátus kedden jóváhagyta Bush elnök tervét a sandinista-ellenes nicaraguai ellenzék választási küzdelmének 9 millió dolláros támogatására. A A Pszichiátriai Világszövetség kedden késő este megszavazta a szovjet szervezet visszavételét a szövetség tagjai sorába, egyúttal döntést hoztak arról, hogy a pszichiátriai intézetek vizsgálatára a jövő évben delegációt küldenek a Szovjetunióba. A Az ENSZ felügyelete alatt egy hónapon belül mintegy másfél millió tonna gabonát fognak szétosztani Afganisztán legalább öt tartományában — jelentette be szerdán a világszervezet kabuli képviselője. A Hivatalos ünneppé nyilvánította a karácsonyt a litván legfelsőbb tanács — jelentették be szerdán Vilniusban. A Államfőnek kijáró külsőségek közepette fogadták szerdán Prágában Jasszer Arafatot, a PFSZ és a kikiáltott Palesztina elnökét. A Az Egyesült Államok kairói nagykövetsége elutasította egy szovjet (azerbajdzsán) művész menedékkérelmét, aki előzetesen Törökország nagykövetségén is jelentkezett, de ott is elutasításra talált. ÚTRA KELT AZ ATLANTIS Szerdán, közép-európai idő szerint kora este, útjára indult az Atlantis amerikai űrrepülőgép. Feladata, hogy pályára állítsa a Galilei űrszondát, amely 6 éves utazás után éri el a Jupitert, hogy képeket, adatokat továbbítson a naprendszer legnagyobb bolygójáról és annak holdjairól, amelyeket Galilei fedezett fel. Az Atlantis indítását a múlt héten egy számítógép hibája, kedden az időjárás miatt kellett elhalasztani. A szerdai rajt végül is zavartalanul sikerült a floridai Kennedy űr- repülőtérről. A Galilei expedíciótól páratlan eredményeket várnak, de páratlan a költség is: az űrszonda és felbocsátása másfél milliárd dollárba került. vezethez való tartozás, az effajta politizálás nem egzisztenciális kérdés, nem azt várom, hogy ettől anyagi vagy erkölcsi előnyökre teszek szert. Ügy képzelem a politizálást, hogy amit rámbíznak, ami a feladatok közül rám hárul, azt természetesen elvégzem. Ezért is a lakóhelyemen kértem felvételemet az MSZP soraiba. Ügyvéd vagyok, -s teljesen egyetértek .azzal, hogy nem a munkahelyeken kell politizálni, s a munkámnak -is teljesen függetlennek kell maradni a különböző politikai né-etektől. Igaz, a szabad szervezkedés elvét nem zárja ki a pártprogram. • A környezetében nem fogadták csodálkozva ezt a lépését? — Nem, legalábbis nem tu- dók róla. S úgy érzem, ebben semmi meglepő nem volt, hiszen mindenki baloldali gondolkodásúnak ismert. Inkább akkor hökkentek volna meg, ha egy jobboldali nézeteket valló szervezetbe lépek be. F. A. M. alapszervezet-építéshez. Szerinte a pozitívnak tekinthető új helyzetet a reformkörök teremtették a pártmozgalomban. Ennek megfelelően most már a cselekvésben is aktívnak kell lenniük. Hisz abban, hogy a párt ezen szárnya a gyakorlatban ugyancsak megerősödik, ha alapszervezetei folytatják a munkájukat. Az összejövetelen részt vevő Csobai László, az MSZP megyei ügyvezetőségének elnökhelyettese megállapította, a reformkor építő szellemben vett részt a pártkongresszus munkájában, s tevékenységét tovább folytatja, mindenekelőtt a lakóhelyi szervezetekben. Fontosnak tartják a tagdíj- fizetés folyamatosságát, mint a megújulás anyagi alapjait biztosító feltételt. Űj módszerek, klubszerű társasági élet a pártszékházakban. Viták, előadások, vállalkozások. Minden lehetséges olyan kezdeményezés szóba került a tanácskozáson, amely egy modern baloldali párt életéhez hozzátartozhat. K. T. I. Magyar-szovjet konzultáció Szerdán elutazott Magyarországról lvan Aboimov szovjet külügyminiszter-helyettes, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének soros főtitkára. A Külügyminisztérium meghívására hazánkban tartózkodó szovjet politikust fogadta Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke és Horn Gyula külügyminiszter. HNF-SZAVÁZAS' /, Számszaki hiba A Hazafias Népfront IX. kongresszusán megválasztott szavazatszedő bizottság 1989. október 17-én ülést tartott. A bizottság megállapította, hogy manipulációs törekvéseket sem az eredeti számlálás, sem az ismételt ellenőrzés során nem észlelt. Az ellenőrzés ugyanakkor kimutatott bizonyos számszaki hibákat, amelyek azonban a titkárválasztás eredményét nem befolyásolják. Gondolatok (voltak) a HNF kongresszusa előtt Esély a sikerre Egyetlen párt, egyetlen szervezet sem áltathatja magát azzal, hogy kizárólagos letéteményese az igazságnak, de mindegyik joggal hirdeti: ki- sebb-nagyobb hányadát képviseli a tényleges társadalmi érdekeknek, hirdet olyasmit, amiben valamennyi igazság biztosan van. Azt hiszem, hogy ebből adódhat a Hazafias Népfront szerepértelmezésének megany- nyi kérdése, feladataink megjelölése is. Bírálni, megingatni azokat a maguk önhittségében, akik azt hiszik: egyedül nekik van joguk a nép nevében szólni, hogy ők jelentik az országot — másfelől megismerni és ötvözni azokat az igazságelemeket — bárhol is leljük meg azokat —, amelyek nélkül csonkább lenne a közélet, zsugorodnék és fakulna a politikai színkép. A szűrő, a valós társadalmi érdekek és értékek közvetítőjének, tolmácsának szerepére kell vállalkoznunk, ebben az új refqrm- korszakban. A tisztesség szólistáiból a tisztesség kórusát kellene most már létrehozni, amelynek hangja erősebb, tisztább lesz a rikkancsokénál, a kofákénál, a politikai tőzsde sokféle ku- fárjáénál. Váljanak a helyi népfrontbizottságok egy-egy I település közéletének „parabolaantennáivá”, amelyek a legkülönbözőbb csatornákon érkező jelek vételére, felfogására alkalmasak. S a hasonlatot a realitások világába is transzponálva: A kábeltelevízió, a helyi sajtó szerkesztőségeinek létrehozására — minden pártnak és a pártonkivü- lieknek is helyet biztosítva —, nem éppen ők lennének leghi- vatottabbak? Nem szólva a minden párt számára közös feladatot szabó, őket egymásra utaló ügy istápolásáról: a műemlékvédelemtől a környezet- védelemig, a nyelvápolástól a honismereti mozgalomig, a korrupció, a kiskirályok elleni közös fellépés koordinálásáig. Miért engedjük kisajátítani a közvéleményt joggal foglalkoztató ügyek szószólójának szerepét az ellenzék szervezeteinek? Miért nem mertünk mi kiállni mindenkinél előbb, mindenkinél határozottabban a pártok munkahelyi működését megtiltó, a munkásőrség feloszlatását sürgető intézkedések, a pártvagyonnal való elszámolásra, a személy szerinti felelősség megállapítására felszólító követelések teljesítése mellett? Rettegve látom, hogy válnak maholnap hontalanná, kiközö- sítetté csaknem minden szervezetben azok, akik elhatárolják magukat a végletektől, akik a Bibó—Németh László-i harmadik úton kívánnak járni, miközben egyre gátlástalanabbal törnek előre a demagógia bajnokai. Ha valamikor, hát most igazán rászorulunk az egyházak segítségére: árasszák, erősítsék a megértés, a méltányosság, az irgalom szellemét, most, amikor az acsarkodás, az elfogultság, a káini indulatok oly sok nyugtalanító, a jóra való békés átmenetet veszélyeztető jelét tapasztaljuk. Végül, egy sokak szerint naivitást tükröző, hitem szerint mégis sikerre esélyes gondolat: szólítsa fel a népfront azokat a magukat kommunistáknak valló, egykori vezetőket, akiknek a nyugdija túlzottan magas, hogy ajánlják fel annak 15 000 forint feletti részét valamilyen nemes célra (erdélyi menekültek javára, egészségvédelmi alapra stb.). Meggyőződésem, hogy lesznek olyan vezetők, akik belátják, hogy a közösségi érzés, a felelősségtudat jegyében ezt szinte erkölcsi kötelességük megtenni, hiszen fel kell ismerniük, hogy abban az országban, amelynek romlásáért ők fokozottabban felelősek, ahol 3 millió ember nyugdíja a létminimum alatt van, legkevésbé ők élvezhetnek kiváltságokat. Polónyi Péter Sok a sebesük és a halálos áldozat írős földrengés Kaliforniában Igen erős földrengés rázta meg Kalifornia északi részét '— helyi idő szerint kedden kora este;‘európai'-idő kfceHöt sszerdán kora hajnalban. San Franciscóban és Oaklandbdn hivatalos adatok szerint legkevesebb kétszáz személy vesztette életét, a sebesültek száma négyszáz fölött van. Ezek azonban ideiglenes és fölöttébb bizonytalan adatok: o katasztrófa sújtotta terület egy részével továbbra sincs telefonösszeköttetés. Az első rengés 15 másodpercig tartott, és elérte a Richter- skála szerinti hetes erősséget. Ezt két további utórengés követte. Az epicentrum San Franciscoiéi 80 kilométerre délre, Santa Crúztól 15 kilométerre északra volt, a közismerten rengésveszélyes Szent And- rás-árok közelében. A mostani rengés emberemlékezet óta a legerősebb Volt a környéken: ennél csak az 1906-os katasztrófa okozott több pusztítást. A legtöbben Oakland térségében vesztették életüket, a 880-as főúton, amelynek pályája nagyrészt magasan a földfelszín fölött vezet, és az úttest több ponton beszakadt. E főút a San Franciscoi és Oaklandot összekötő kétszintes hídon, a Bay Bridge felső szintjén halad át, és itt leomlott egy körülbelül 15 méteres szakasz. San Francisco összes hídját lezárták, hogy ellenőrizzék épségét. San Franciscóban több ház összeomlott, egy bevásárló- központban pedig tűz ütött ki. A városban máshol is tüzek lobbantak fel, nyilván a gázMég nincs két hete, hogy megalakult az MSZP A korábbi MSZMP-tagok közül sokan még ma sem tudják biztosan női a helyűk, mások platformba tömörülve igyekeznek sikerre vinni ‘az új párt politikáját, s ugyanakkor szerveződik az uj MSZMP is. Ebben az ideológiai nagyüzemben, a sok helykereső között úgy tűnik, akad olyan, akinek egyáltalán nem okoz gondot letenni a voksát az egyik vagy másik nézetet kép- viselő szervezet mellett. Dr. Kerék Miklós elsőként jelezte belépési szándékát a lakóhelye szerinti MSZP-alap- szervezetbe, Budaörsön. A dolog pikantériája, hogy dr. Kerék Miklós korábban nem volt tagja a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Kézenfekvő tehát a kérdés: • Mi indította arra, hogy az elsők között jelentkezzen ‘az MSZP-lje akkpr, amikon a jqg- (előd pártnak, az MsZMP-nek nem tőit tagja? — Ügy vélem, ebben semmi különös nincs. Sőt! Szükség- szerű volt, hogy belépjek az MSZP-be. Mindig is szocialista nézeteket vallottam. S mivel egyétértek azzal a gondolatkörrel, eszmevilággal, amelyet az MSZP meghirdetett, természetes volt, hogy jelentkeztem a tagjai közé. Ha korábban lett volna ilyen baloldali szocialista nézeteket valló párt, abba léptem volna be, de mivel nem volt, nem került erre sor. 0 Ezek szerint ezért nem volt az MSZMP-nek sem tagja? — Pontosan. Nálam a szer-