Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
8 1989. SZEPTEMBER 2„ SZOMBAT Capri, a milliomosok szigete valóban festői csak nem kopott le, követtek. ugráltak, kapkodtak körülöttünk, mint az őrültek. Hirtelen egy olasz férfiú lépett hozzánk, s mutatta: a kölykök az újság leple alatt már kinyitották övünkre erősített táskáinkat, s a ma- szatos ujjak szakértőén- tapogatták, mit érdemes kiemelni. Honnan, honnan sem, ott termett egy motoros rendőr, s a kis csapat szaladt, ahogy csak bírt. Láttuk őket persze később is, hol itt, hol ott bukkantak fel, szigetet alkotva, izgatott tanácskozás közepette kiszemelve a következő áldozatot, akit aztán körülfogtak, gyanítom, nem mindig eredménytelenül. Felsorolni a Vatikán Múzeum, az Angyalvár, a híres tempomok látnivalóit ' nem ezen írás dolga, csupán annyit, hogy lifttel felmentünk a Szent István-bazilika tetejére, ahol — turistáknak nagy öröm! — WC és friss víz áll rendelkezésre, majd belülről körbesétáltuk a kupolát, letekintve az óriási templomhajóra, a parányinak tűnő, lent sétáló alakokra, a japán gyerekkórusra, akik örömünkre rögtönzött műsort adtak elő, aztán a kupola hajtásához idomuló testtartást felvéve, felmásztunk az egyre keskenyebb lépcsőn, a legmagasabb szintig, ahol előttünk hevert Róma, hadvezérek és pápák, festők és írók, filmsztárok és „hu- sikák” Rómája, egy picikét immár a mi Rómánk is ... Este a csupa virág Spanyol lépcsőn üldögélő divatos tinik között lefelé lépkedve — nem, ez nem lehet igaz — a velencei—firenzei fekete ruhás fiú jött szembe velünk. Sápadt volt, sovány, haja összetapadva, lapos hátizsákja ide-oda himbálózott vállán. Jólesett tudni, hogy megvan, hogy Dávid monumentális A Vatikán felülről Jólesik este kiülni Sorrento tengerparti szikláira, s igazi kikapcsolódás másnap kishajóval, fel-felcsapkodó vízpermetben átkelni Capri szigetére. Milliomosok fehér villái a pálmafák zöldje közt, csodás kirakatok, csillagászati árak, luxusstrand a tengerből kiemelkedő Fa- raglioni-sziklacsoport mellett — mindez nekünk álom, csak szemünknek okozhat élvezetet, részünk benne sosem lehet —, ahhoz máshova kellett volna születnünk .., Pillér Éva Győri András (Folytatjuk) Sienai Szent Katalin ugyanezt az utat járja, és kicsit sajnáltuk, amiért ő semmi jelét sem adja annak, hogy ránk ismert volna: egy voltunk számára a sok átlagturista közül... A kocsi bírja, pénzünk még van, világos, hogy továbbutazunk! Ragyogó dolog a sztráda, ám a Róma— Nápoly közötti szakaszon — számunkra legalábbis — őrjítő. Tűz a nap, ha felhúzzuk az ablakot, szakad rólunk a víz, ha lehúzzuk, meg- süketülünk az állandó zajtól. A forgalom egy pillanatra sem csitult, kétszázzal söpörnek el mellettünk percenként a Porschék, Mercik, Alfa Rómeók, kapkodjuk a fejünket. Nápolyi utcarészlet Itt született Vénusz tengeri kagylón úszva (II) fedni ottlétünket vagy sem, nem tudom, mindenesetre a kényelmesebb megoldást választottam, hallgattam, s igyekeztem roppant kifejezéstelen ábrázatot vágni bármiféle megjegyzésük hallatán... Firenzébe indultunk innen, ahol mondhatnám, hogy a környező forgalmas utcákba szinte beledagadó hatalmas dóm tetszett legjobban. De nem, mert annál is jobban megragadott Michelangelo eddig csak művészettörténeti könyvekben látott, most azonban a Galéria Akadémia kupolája alatt megcsodált Dávidja, ám kedvtelve nézegettük a babákkal díszített régi épületet is, amelynek egyik, ma már befalazott ablakába helyezték az egykori asz- szonyok, lányok csecsemőjüket, jelezve, hogy nem kívánják felnevelni, lemondanak róla. Egy gondos kéz óvatosan beemelte a csomagot, s imigyen meg is oldódott az örökbefogadás. A tiszteletet parancsoló Palazzo Vecchio, a komor, szigorú külsejű Pitti-palota, a város fölé emelkedő, szökökutakkal, szobrokkal teli, árnyat adó Boboli-kert, az Uffizi- képtár, és az árkádjai alatt árusító rengeteg bazáros, akik képesek a legtisztább művészet szomszédságában kínálgatni elképesztő giccseiket, köztük a falvédőt, melyen Mona Lisa öleli át szemérmes mosollyal a pucér Dávidot — ez mind Firenze. Es az öreg-híd, a sárgán kanyargó Arno fölötti Ponte Vecchio igazi élmény. Mint Velencében, itt is csupa apró üzlet, színes, zajos forgatag, s mint akkor, szinte hihetetlen, ift szembe jön velünk az a szelíd arcú fiú, talpig feketében, hátizsákkal. Estig kószálunk, sehol egy csap vagy kút, utunk során először megkockáztatunk hát egy kólát, s egy sört, később egy fagylaltot is. Key ményen spóroltunk egy éven át az útra. mégis félünk: nem lesz elég a pénz kempingre, benzinre, nem tudjuk végigjárni a tervezett utat... Mitől olyan édes kisváros San GiMég mindig ferde Majd Carrara fehérlő márványhegyei mellett, rózsaszín virágú leanderbokrok között tartunk a sztrádán Pisa felé. Láttuk már millió fotón a ferde tornyot, igazából mégsem tudtuk elképzelni se színét, se magasságát, nem is beszélve dőléséről. Szűk kis utca végén váratlanul tárult elénk a látvány: az ijesztően megdőlt, karcsú, ám mégis tekintélyes méretű fehér torony. S mintha a turisták kedvébe akartak volna járni a hajdani építők, egy helyre, e térre „telepítettek” mindent, ami pisai nevezetesség: a dómot, a keresz- telökápolnát. a tornyot s a híres temető márványfalát. Egyensúlyunkat veszítve időnként a dőléstől meg- másszuk a ferde torony csigalépcsőjét, 294 fokot. A gyávábbak nemigen merészkednek ki az egyes szinteken, merthogy nincsen korlát, aki megszédül, csak a körbefutó oszlopok egyikébe kapaszkodhat, ha eléri valamelyiket. Szerencsére legfelül biztonságos terasz várja a kimerültén érkezőket. Jólesik lebámulni a gondozott, tiszta pázsitra, a heveré- sző turistákra, a mindenféle kacatot áruló hatalmas termetű négerekre, s a fényképezkedőkre. Nem értettük Pompeji ma a turistákból „élő” város eleinte, mire jó az „egyik kéz csípőn, másik oldalsó magastartásban’’ beállás, aztán kiderült: ügyes komponálás esetén a fotón úgy tűnik majd, mintha ők tartanák az eldőlni készülő tornyot. Vannak még ötletek, kétségtelen... Távol a világ zajától, hegyek közötti, ragyogó levegőjű Giraso le Club kempingben éjszakázunk. Tiszta, szép, kellemes cukrászdája, teniszpályája, úszómedencéje hivalkodó, na és magyarok is vannak. Két nő hangoskodik a mosdóban, pletykálnak. Férfikísérőjük beszól az ajtón, hogy miért kell mindenkinek hallgatni szövegüket, de a nők megnyugtatják, semmi vész, úgysem érti senki a magyar beszédet. Hogy ilyen esetre mit ír az etikett, fel kell-e mignano, hogy visszaérve az autóhoz, nem tudunk elszakadni tőle, még egyszer végigjárjuk szűk, kockaköves, lejtős-kanyargós utcáit, gyönyörködünk apró főterének harmóniájában, csodáljuk 13 tornyát, amely az egykori 70-ből megmaradt, s az egyforma tompabarna színű vakolatlan, barna zsalugáteres, meghitt belső udvarokat sejtető, XIII— XIV. századbeli házakat, élvezzük a középkort őrző hangulatot. A varázst nem lehet szavakba önteni, ott rejlik a megszólaló harangok dallamában, a fagylaltos kedvességében, a turistákra váró kút friss, hideg vizében, a városkát körbeöle- lö szőlőhegyek lankáiban. Siena valami ehhez hasonló, csak jóval nagyobb. Girbegurba, macsSan Gimignano tornyai , Hőség és déli hangulat az esti kempingben, a Tiberis partján. Villogó szemű fekete fiúk leselkednek a női zuhanyozó falai között a sötétben, két szőke szépség sátorcövek- verő gumikalapáccsal felfegyverkezve érkezik, míg egyikük fürdik, a másik őrt áll. A kerthelyiségben temperamentumos ifjú pincérek hozzák a malomkeréknyi pizzát, a sört, időnként ledobják magukat egy-egy lánycsapat mellé, s pergő nyelven csapják a szelet. Róma csodálatos — Róma idegbaj. Az utcákon elképesztő járműforgalom, fülsiketítő dudálás, berregés, büdös benzingőz. Miután kijutunk a Capitóliumhoz, Forum Románum- hoz, Colosseumhoz vezető útra, pontosabban a Viktor Emánuel-emlék- mű előtti térre, a Valahol Európában gyerekcsapata terem előttünk: hét-nyolc esztendős, hihetetlenül mocskos, szakadt kiskölykök, lányok, fiúk vegyesen, s újságokat nyújtogatnak felénk rimánkodva. Rejtély, miért nem ugrott be trükkjük. pedig hallottunk, olvastunk is róla előzőleg, talán a váratlanság okozta a pillanatnyi zavart, de tény, azt hittük, el akarják adni az újságokat. — No, no! — nem, nem, tiltakoztunk finoman, majd egyre ingerültebben, mert a díszes társaság kaköves szűk utcák, egymásba bámuló ablakok, a szemközti házakat összekötő hidacskák és persze a hivatalos látnivalók: a zebracsikos, belül szabálytalan beosztású dóm, Szent Katalin szülőháza, s az ő emlékeit őrző templom, s ' mindenekelőtt a központ, a hatalmas kagylót formázó, egy pontba összefutó lejtős tér — Piazza del Campo —, az apró utcácskákból beözönlő turisták nyüzsgő, vidám találkahelye. Maradjunk még, vagy induljunk tovább? Róma vár bennünket, hát megyünk. r c.y.v . y..... ......... . ... * URÁBAN MÉRT ROMANTIKA