Pest Megyei Hírlap, 1989. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-18 / 220. szám
4 1989. SZEPTEMBER 18., HÉTFŐ Elmaradt a tanévnyitó Dunakeszin szeptemberben nem volt tanévnyitó ebben a gimnáziumban, mert nem készült el. Az angol építési technológiával kivitelezett épületkomplexumban 12 tanterem, sportcsarnok és étkezde lesz, ha elkészül. A kivitelező, az „Integrál” Betéti Társulás csődbe jutott, és jelenleg a szanálási eljárása folyik. Ennek ellenére vállalta, hogy az eredeti megállapodás szerint, de későbbi határidővel (1990. május 31.) átadja az iskolát. Képünkön: a 60 százalékban elkészült épület jellegzetes részlete (Vimola Károly felvétele) Az Operabdz 106. évadjában Új produkciók A Magyar Állami Operaház 106. évadjának produkciói, felújításai között lesz a Tannhäuser, amely Szinetár Miklós rendezésében, Jurij Szimonov vezényletével kerül színpadra, Händel Agrippináját Blum Tamás tanítja be és vezényli. Az Erkel Színház a Hunyadit ezúttal teljes változatban mutatja be — Maár Gyula rendezésében, Lukács Ervin vezényletével. A végzet hatalmát Lam- berto Gardellí vezényli majd és Mikó András rendezi, míg Flo- tow Márta című vígoperájának rendezője az ismert énekművész, Tóth János lesz. Festetics-kastély Régi pompában Be kell vallanunk, hogy a második világháború és az utána következő nemtörődömség a kastélyok és kúriák, valamint parkjaik nagy részét tönkretette. Külsejük mellett a magyar bútorművesség és enteriőrművészet emlékeiben is hasonló irdatlan pusztulás keletkezett — mondta Straub F. Brúnó szombaton Keszthelyen, a Festetics-kastély teljes rekonstrukciójának befejezése alkalmából tartott ünnepségen. Pedig minden nemzet, mely elmúlt korok emlékezetét semmivé teszi vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg! — idézte Kölcsey Ferencet az Elnöki Tanács elnöke. Kijelentette: nekünk, kései utódoknak ismét nagyon fontos lett a múlt, hogy újra erőt adjon, hogy legyen társadalmunknak belső ereje, összetartó ereje. A továbbiakban a Festetics család, mindenekelőtt Festetics György érdemeit méltatta. A mai árakon számolva 1 milliárd forintos költséggel felújított kastélyról szólva pedig úgy vélekedett, hogy ez az építészeti remek most újra büszkén hirdeti a Festeticsek haladó szellemű örökségét: az egykori irodalmi-zenei élei folytatását, a könyvtár kincseinek a tudomány hasznára való feltárását. A legépebben maradt magyar főúri könyvtár 95 ezer kötetével tudományos műhely. A kastély szobái, bútorai, berendezési tárgyai és festményei a 18—19. századi főúri életforma egy-egy korszakát örökítik meg. A létrehozott konferenciaközpont pedig már eddig is számos országos és nemzetközi tanácskozásnak adott helyet. Az avatóünnepségre készült el a Festetics-kastély Nemzeti múltunk fegyverei című új állandó kiállítása is, melyet szintén Straub F. Brúnó nyitott meg. A Nemzeti Múzeum anyagából készült válogatásban félezer míves tárgy, zömmel ékszerfegyver kapott helyet. Több Árpád-házi király, valamint Rákóczi György, Görgey és Bem szablyája mellett látható például George Washington kardja is, melyet 1851-ben Kossuth kapott amerikai kőrútján. A közművelődés fehér hollója: nyereséges ház Nagykátai reklámfogások De jo neked, hogy Pesten élsz! — mondta nemrégiben egy volt osztálytársnőm. — Ott sohasem lehet unatkozni. Bezzeg nálunk, a faluban, semmilyen szórakozási lehetőség sincs. Bizony sok helyen okoz gondot a megyében, és az országban egyaránt, hogy kevés köz- művelődési lehetőség van, és az sem olcsó. A művelődési házak igazgatói közül többen fájlalják, hogy nem tudják a közösséget becsalogatni a házba, s a programok nagy része ráfizetéses. Joggal vetődik fel tehát a kérdés: kell-e a kultúra napjainkban? Nagykátán a Bartók Béla Művelődési Központban nem sokat tépelődtek a válaszon, hanem munkához láttak. Szegedi Pál igazgató és munkatársai évek óta nagyon szép eredményeket tudhatnak magukénak. Az utóbbi öt évben működési bevételük megnégyszereződött, elérte az egymillió forintot. Nyereséges ház az övék. A siker titkáról Szegedi Pált kérdeztem. A parányi irodában a következőket mondja: — Hiszem és vallom, hogy a művelődési házban nem szabad ugyanúgy emelni az árakat, mint az élet más területén, mert különben nem jön be a lakosság. És ha már bejött, szeretnénk, ha más rendezvényeinket is látogatná. Éppen ezért áraink nagyon kedvezőek. Az angoltanfolyamunk négy hónapra mindössze 900 forintba kerül. Megtehetném, hogy felemelem az árat, de akkor sokkal kevesebben iratkoznának be, és nem nyernék, hanem veszítenék a bolton. Nálunk a nyelvoktatás nagyon népszerű, ugyanis eddig csak a gimnáziumban tanulhattak az érdeklődők. A ház lehetőségeihez képest, igyekszünk sokoldalúan lekötni a lakosságot. — Milyen programokat kínálnak az embereknek és melyek a legnépszerűbbek? — Legsikeresebb a gyors- és gépíró, titkárnőképző tanfolyamunk. Nagy az érdeklődés az eilőbb említett angol-, a Tápió mente úttörő és felnőtt néptáncegyüttes, a balett-tanfolyam, a báb és a bélyeggyűjtő szakkör, valamint a BMX-klub iránt is. Ez utóbbi nyáron is működött és a közlekedési alapismereteken kívül a gépszerelés alapfogalmait is elsajátították a résztvevők. Ezenkívül van fotó és horgász szakkör, karate, dzsesszbalett, aerobic és társastánctanfolyam. Ez utóbbin, ha öt jelentkezőt hoz magával valaki, ingyen vehet részt a foglalkozásokon. Muszáj ma élni ilyen reklámfogásokkal, hiszen az az érdekünk, hogy minél többen látogassanak el hozzánk. — A felsoroltakon kívül jó eredménnyel és stabil létszámmal működik önöknél Rubint József csoportvezető és Lelik Tiborné pszichológus vezetésével az alkoholellenes klub is. Olyan emberek látogatják ösz- szejöveteleiket, akiknek az orvos javasolta és akik közül sokan, hála a közösség erejének, már végleg letették a poharat. Ismét üzemeltetik a diszkót. De milyen kulturális programokkal várják a kátaia- kat? — Szervezünk rendhagyó irodalmi órákat, az Állami Bábszínházát is több ízben meghívtuk, és újdonságként most indítjuk el az Országos Filharmónia bérletsorozatát, mellyel a zenei nevelést szeretnénk kiegészíteni. Gondjaink, bajaink főleg a felnőttek érdektelensége miatt vannak. Bármilyen programot szervezünk számukra, soha nincs telt házunk. Szinte érthetetlen, hogy a Cigánybáró előadása sem volt nyereséges. Próbálkoztunk egy nyolcszereplős kabaréval is, de arra is ráfizettünk. Ezek után fölvetettük a kérdést: rendezzünk-e egyáltalán a felnőtteknek programot? Erről jelenleg is vitatkozunk munkatársaimmal. Döntés még nem született, de én úgy vélem, hogy inkább az egyszereplős előadói esteké a jövő, mert akit a nagyszínházi produkció érdekel, az úgyis beutazik érte a fővárosba... — Alakult itt egy új ifjúsági kulturális egyesület Grund néven. Mivel foglalkoznak ők? — Ebben a kérdésben kollégám az iUetékas, röatön hívom „Kdromollak, mert hiszek Tebenned” A kosdi költőnő rejtélye A temetők sok mindent elárulnak egy településről. Elsősorban saját korukat, ám arról is tájékozódhat a bennük sétáló: kik éltek a faluban; módos, vagy szegény emberek voltak-e. A feliratokból olykor még az is kiderül, hogy milyen foglalkozást űztek e világban. A kosdi sírkertben feltűnik egy nagyobb hant, amely alatt négyen nyu- gosznak. Hozzátartozóival együtt pihen itt Szilágyi Jenő, a falu jegyzője, alighanem az utolsó e poszton. Ez végső nyughelye leányának is, akit huszonkét esztendősen helyeztek itt örök nyugalomra. Éppen fél évszázaddal ezelőtt. Tudom, nem ritka eset, hogy valaki korán eltávozik az élők sorából. Ez a fiatal nő azonban saját akaratából tette meg ezt a lépést, s talán ezért is maradt élő az emléke. Igaz, csupán testvérei révén. KÉSŐI MEGISMERÉS Hogy létezett, s rendkívüli szellemiséggel áldott-vert ember volt, arról tanúskodnak különösen szép költeményei, öccse, a hetvenöt esztendős Szilágyi István szerkesztette kötetbe nővérének verseit, remek rajzait, dalszerzeményeit, levelezését. Édesapjuk hagyatékában találta meg ezeket a legidősebb báty. Próbálkozott kiadásukkal, de sikertelenül. Néhány hónappal halála előtt a gyűjteményt továbbadta István öccsének, aki tulajdonképpen akkor ismerte meg részleteiben a költőlány életét és munkásságát — s évtizedek múltán — őt magát is. Az egyenes tartású, ősz hajú férfi talán mintha röstell- né ezt a tényt. De hát akkoriban egészen más volt a családtagok kapcsolata egymással. Magda líceumban lakott, a szegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban érettségizett. ö pedig a váci gimnáziumba járt. Így csak nyaranta találkoztak. Ki tudja, hányadszor lapozta már át a maga által gé- pelt-szerkesztett kötetet az elmúlt két évben. S mégis újból és újból átolvassa az ismert sorokat. Ö választotta ki az indító költeményt, melynek — mondta Szegedi Pál, majd kisietett, és egy magas, barna hajú, bajuszos fiatalemberrel, Tóvári Józseffel tért vissza. — Pár évvel ezelőtt megállított minket az utcán néhány fiatal gyerek, akik csak lézengtek a szünidőben, s nem tudtak magukkal mit kezdeni. Kérték, engedjük meg nekik, hogy bejárjanak a házba. Nem zárkóztunk el kérésük elől, s különféle programokat szerveztünk nekik. A közösség azonban kinőtte régi kereteit, és kapóra jött számunkra az ÁISH pályázata, amit önszerveződő gyermek- és ifjúsági csoportok számára hirdetett. Akkor határoztuk el, hogy egyesületet alakítunk. Zenészek, képzőművészek, műszakiak, alkalmazottak és pedagógusok is csatlakoztak hozzánk. Havonta jövünk ösz- sze, és 100 forint az egy hónapra esedékes tagdíj. Nem magas ez az összeg, de manapság ennyit sem költenek kultúrára. Mindezt a tanács segítségével tudtuk beindítani. Az állami támogatás aránya az összes kiadáson belül jobb, mint az országos átlag. Nem gátolják az új ötletek megvalósítását. Mindez kötelez bennünket arra, hogy egyre inkább fokozzuk működési bevételünket. Nagykátán tehát sikerült a csökkenő életszínvonal ellenére is egy nyereséges, sokak által látogatott, kedvelt művelődési központot létrehozni. A recept egyszerű: elérhető áron olyan elfoglaltságot, programokat nyújtani az embereknek, amelyekre szükség van. Reméljük, egyre több településen gondolkoznak így a kultúra irányítói. Tóth Mariann címe egy volt-leendő könyvet jelölne: Ámokfutó. „Szeretnék művész lenni: festő!/ Üj színt és fényhatást teremtő, / Hogy istenáldotta művészkézzel, / Rubensi színekben ontsam széjjel / A fényt, a színt, mi lelkemben fogan ... / S csak verset írok ... és rohanok... és várok...” MEGKOPOTT KODAK Akadozva indul a beszélgetés a testvérről. A kifinomult ízlést őrző régi bútorokra gyakorta rátelepszik az emlékezés csöndje. Barna hajú, komoly arcú, magas, karcsú lány volt Magda. Kedvenc játéka? Nemigen volt. Leginkább olvasott vagy hosszú sétákat tett egyedül. Fejes Sándor adóügyi jegyző két lánya, Otti és Juci voltak a barátnői, akik fiatalon férjhez mentek, tehát ezek a szálak megszakadtak. A hallgatag Magda szellemileg és emberként is társta- lan maradt. A Hit című versében ezt így fogalmazta meg: „Uram, megadhattál volna mindent, amit megadni nem akartál. / S amit előlem eltakartál: a halott vágyak — mind a Te vétked. / ... Azért se vádolj, mert nem láttalak: / Nem küldted mellém a szívet, / akin keresztül megérez- zelek ... / Káromollak, mert hiszek Tebenned.” Fényképalbum kerül elő. Nem véletlen a sok régi felvétel. Szilágyi István tizenkét esztendős kora óta fotózik. Még most is megvan az első gépe. Egy tenyérben elfér a megkopott Kodak. Látja, mutat egy képre, talán ez volt a legjellemzőbb Magdára. A nyitott ajtóból íróasztalánál töprengő nőt látok rajta. Előtte nyitott könyv. Puskin? Goethe? Herczeg Ferenc? Descartes? Vergilius? Schopenhauer? galzac? Ki tudja? Fennmaradt jegyzetfüzetében hihetetlenül sok idézetet írt ki olvasmányaibóL Az ifjú költőnő műveit sorra közölték a korabeli lapok. A hozzá írott levelekből kiderül, hogy Harsányi Zsolt, Tor- may Cecil, Ámon Vilmos, Kosztolányi Dezső, Somogyvá- ri Gyula, Falu Tamás, Számadó Ernő biztatták további írásra. Ám a lendület — megtört. Alighanem akkor, amikor édesapjuknak döntenie kellett: anyagi nehézségek miatt valamelyik fiát vagy a lányát nem taníttatja tovább. Jó tanuló lévén, még tanárai is azt hitték, hogy a biológia — az egyetlen gyenge — jegy miatt nem iratkozott be a gimnázium ötödik osztályába. Dr. Serafin Margit kedvesen biztatta levelében: megkésett jelentkezését elfogadják majd, írja meg a folyamodványt ... Hogy válaszolt-e, s mit, azt már nem lehet kideríteni. Évekig otthon képezte magát tovább: négy nyelven tanult, írt, olvasott, festett, zongorázott, dalokat komponált. És hallgatott. Aztán úgy tűnt, hogy megtalálta helyét. Pesti rokonokhoz költözött, s két- esztendős tanfolyam elvégzése után ápolónő lett. A kórházban vetett véget életének. KÜLÖNÖS ÖRÖKSÉG Búcsúlevelet nem hagyott, csak a megfejthetetlen titkot maga után. S e különös örökség most erre az ősz emberre nehezedik teherként. Megpróbálta ő is e kötetet kiadatni. Elküldte a Magvetőnek. Keresztes Éva főszerkesztő kedves hangú, elismerő, de elutasító választ írt: „Folytatás és megfelelő kiérlelődés hiányában azonban ez a kezdetben friss hang az idők folyamán kissé megfakult, mit tagadjuk: korszerűtlenné vált." Nem biztos, hogy az olvasó is így döntene. Vennes Aranka Zsellérgyerek, lakatos, majd tanár Egy kis falutörténet Szabó Ferenc tóalmási magyar—orosz szakos tanár hat esztendeje ment nyugdíjba. De tavaly még bejárt helyettesíteni az iskolába, s bizonyára az idén sem tud nemet mondani, ha megkeresik. — A falubelieknek a felét tanítottam, mintegy 1500 gyereket — mondja —, pedig csak 1959-től dolgoztam a szülőfalumban. Akkor hazahívott a tanácselnök, azzal, hogy nem megoldott az orosztanítás, ne kerüljenek a mi gyerekeink hátrányba a középiskolában. Egyébként tóalmási zsellérgyerek voltam. Az apámnak két magyar hold földje volt. 1939- ben ipari tanuló lettem Pesten, s karosszérialakatosként dolgoztam Opeléknál. 1949-ben baleset ért. Ekkor szakérettségit tettem, majd a Lenin Intézetben kitűnő eredménnyel diplomáztam. Hosszú évekig Sopronban, Keszthelyen, majd Gödöllőn tanítottam filozófiát, politikai gazdaságtant, míg haza nem hívtak. Ekkor építettem ezt a házat is. Döngölt falú, de senki nem mondaná, hogy nem tégla. — Az iskolában aztán oroszt tanított... — Nemcsak azt, történelmet is, sőt helytörténetet a 7—8. osztályban. A volt Andrássy- kastélytó] 700-800 méterre van a Várhegy. Ez valójában egy földvár, s 1962 körül találtunk itt a gyerekekkel egy korsót, amelyről megállapították a múzeumban, hogy longobárd eredetű. Tervbe is vették, hogy itt ásni fognak, de egyelőre ez csak terv maradt. A földvár eredeti neve Zámok volt, s ebből a szláv, vár jelentésű szóból ered a szomszéd község neve: Zsámbok. A vidék hajdanán a Grassalkovichok birtoka volt. Tőlük vették meg a Prómyak és Beretvás Endre. A századelőn épült Andrássykastélynál van egy régebbi is a faluban. Ezt öreg kastélynak nevezik, Mária Terézia idején emelték. Mikor 1938-ban épült a Zsámbok felé vezető út, átvágták a dombot. Kiderült, hogy a templomtól alagút vezet a kastélyhoz. Sajnos, 1945- ben széthordták a bútorzatot, s azóta a hombár rangjára süly- lyedt az épület. — Milyen volt Tóalmás az ön gyerekkorában? — 1945-ben a mai 3000 helyett csak 700 lakosa volt a községnek. A templom környékét és a tanácsházától délre eső részt népesítették be. Ez az ősi rész. A századelőtől épült a kertalja, a mai temetőig terjedő rész, aztán Szecső felé nőttek a házak. Ez a gyereküdülő előtti környék volt a major. Itt legeltették a bivalyokat az óvoda helyén, aztán gyümölcsös, szőlő, pincészet volt itt az Andrássyak és a Prónayak tulajdonában. 1945- ben parcellázták fel ezt a részt. Ma Tóalmás lakói zömmel Pesten találnak munkát, de abban az időben mindenki talált megélhetést itthon is. Nem is tudtunk volna utazni. Egy heti bérembe került, ha hazautaztam 1945 előtt. — Akkor még nem volt községi strand? — Az nem! De a Hajtában, vagy ahogy mi hívtuk, a Csíkosban rengeteg csíkot fogtunk, s az Erdő- és a Peres-tóban is lehetett fürödni. Ezeket sajnos betemették azóta. — Honnan lehet még megtudni valamit a község múltjáról? — Élt itt egy Molnár nevű ember. Ö ötven évig jegyezte, mi történik a faluban. A művelődési ház korábbi igazgatója elkérte a feljegyzéseket, s jogtalanul magával vitte. Most nem tudjuk, hol van! Átányi László
