Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-25 / 200. szám

M89. AUGUSZTUS 25., PÉNTEK Készül az országos lista Szállásadók jelentkezzenek! A közelmúltban több alka­lommal írtunk a vidéki turiz­mus hazai elterjesztésének le­hetőségeiről, feltételeiről. Ügy látszik, olvasóink képzeletét is megragadta ez az új jövede­lemszerzési lehetőség, illetve munkaalkalom. Sokak érdek­lődésére közöljük a Falusi Turizmus Országos Szövetsége postafiókjának címét: 1360 Budapest, Pf. 6. Azoktól várnak ide levelet, akik vállalják, hogy vidéki családi házukban szállást ad­nak a turistáknak. A szövet­ség kéri, hogy válaszborítékot is küldjenek, mert abban majd egy kérdőívet kapnak, amit kitöltve ugyanerre a címre kell visszaküldeni. En­nek alapján dönt majd egy társadalmi bizottság arról, hogy kinek a címe kerül be a tervezett országos katalógus­ba. A. L. A. SZÁZHALOMBATTAI KÉPCSATORNÁK A Telsat Gmk vállalta Lapunk korábbi számában már «Megírtak, hogy Százha­lombattán szervezik a kábel­televízió-hálózat kiépítését. Ulrik Miklósné, a tanács vá­rosgazdálkodási osztályának vezetője arra hívta fel a fi­gyelmünket, hogy közben újabb lépések történtek. — Szíveskedjék erről rész­letesen szólni — kértük. — Teljeskörűen tájékoztat­tuk a helyi lapot, nevezetesen a Százhalombattai Hirtükröt — válaszolta az osztályvezető­nő, azt tanácsolva, hogy a ki­advány augusztus 16-i számá­nak: A harmadik csatorna Európa! című cikkét tekintsük alapvető forrásnak. Az idézett című írásban Cseh Béla, az említett osztály által létrehozott társadalmi ér­tékelő bizottság tagja úgy nyi­latkozott, hogy a versenytár­gyalások után végül a TEL- SAT Gmk. vállalta, hogy sa­ját tőkéjéből megelőlegezve tervezi, építi, üzemelteti a lyek adományaiból készült el az a márványtábla, amellyel Győr polgárai és a Révai-gim- názium tanulói állítottak em­léket azoknak, akik a frontról sohasem tértek haza. A táblát a vendéglátók javaslatára No­va Vas-ban, a 450 lelket szá­moló kis hegyi faluban helyez­ték el a túra résztvevői egy meglévő emlékműre, a ma­gyar királyi 4. honvéd gya­logezred elesett hőseiről meg­emlékező tábla szomszédságá­ban. Az összegyűjtött dokumen­tumokat itthon feldolgozzák történész szaktanárok irányí­tásával, a fotókból albumot állítanak össze. S már terve­zik a jövő évi expedíciót, amelyen a megkopott temetői névtáblákat akarják felújíta­ni, hogy ne legyenek névtele­nek, akik Isonzónál lelték ha­lálukat. rendszert. Először a magas beépítésű városközpont, utána a családi házas övezetek be- hálózása kerül sorra. A vállalkozó ajánlata sze­rint egyéni előfizetőkkel köt­nek szerződést, lakásonként. A meglévő antennarendszert nem bolygatják meg. Az új, szelektív csillagpontos hálózat kizárja, hogy valaki szabályta­lanul becsatlakozzon. Százha­lombattán ügyfélszolgálatot nyitnak. Ez lesz a propagan­da, a szervezés központja, itt lehet majd befizetni a díjakat, bejelenteni a hibákat, amelyek kijavításához ezután hozzálát­nak a szerelők. Cseh Bélaj tájékoztatást adott arról is, hogy a magyar 1—2, a szovjet és feltételezhe­tően a csehszlovák 1—2, a műholdas állomások közül pe­dig a Sky Channel, a TV—5, valamint az MTV Európa ál­lomások műsorai lesznek lát­hatók. A kísérleti bemérések szerint nem az osztrák, sem a jugoszláv tv műsora nem fog­ható jó minőségben. Szabad csatornát biztosítanak viszont egy független városi stúdió vagy mozi részére. A tv húsz csatornára bővíthető, melynek költségeit a havidíj tartal­mazza. A tíz fogható rádióál­lomás között lehetőség lesz a magyar, a jugoszláv, az oszt­rák adások vételére. Az egyszeri rácsatlakozási díj a belvárosi, vagyis az első övezetben 4 ezer 500 forint lesz. Ezt hathavi részletben lehet kifizetni, tíz százalék kezelési költség felszámításá­val. A nyugdíjasoknak nem kell kezelési költséget fizet­niük. A műsorvétel havi díja nyolcvan forint. Százhalombatta Kertváros, Óváros és Füred negyedében a számításoktól függen vár­ható, hogy 7—20 ezer . forintig terjed az egyszeri rácsatlako­zás díja; ez egyébként a je­lentkezők számától is függ. A vállalkozók az idei év vé­géig tervezik a hálózat kiépí­tését. A kitűzött határidő tel­jesítése befolyásolja, hogyan halad a megrendelők szerve­zése. Aki tud, nem akar, aki akar, nem tud Galiba a kalyibák körül Hallgattassák meg a másik fél is — a mély bölcses­ségről és igazságosságról tanúskodó római mondás akár az újságírás legfőbb szabálya is lehetne. Csakis akkor korrekt, pontos a tájékoztatás, ha mindegyik fél hallat­hatja a hangját. Néha azonban a nagy körültekintés a visszájára sül el, s az érvek és ellenérvek gubancából már szinte kibogozhatatlan, hol az igazság. így volt ez a ráckevei kalyibák ügyével is. Aki véletlenül nem hallott volna még róla, annak rövi­den az előzményekről: a Rdc- kevei-Duna-ágban végig a Duna-parton ott sorjáznak azok, a még a hatvanas évek tájékán jól-rosszul összetá­kolt. vízre épített vityillók, amelyek körül már annyi vi­har dúlt, hogy az még a leg­erősebb erődítményt is meg­ingatta volna a talapzatán. A tanács álláspontja — leg­alábbis első hallásra — vilá­gosnak és logikusnak tűnik. A senki vizén állnak Ók a kalyibák mindenáron való "lebontása mellett voksol­nak, érveik is meggyőzőek. Az ott élők használják a partot, méghozzá ingyen, pontosabban a becsületes adófizető polgá­rok zsebére, a kis faházak Az öreg, korhadt deszkákon csendben figyel a horgász Piros alma, szőlő és barátság A férgesért többet ? Ki gondolná, hogy a férges almáért egyes piacokon töb­bet fizetnek, mint az egészségesért? Igaz, nem nálunk. A du­nakeszi kertbarátok úgy tudják, hogy ez a gyakorlat az NSZK-ban kezd szokássá válni. A féreg ugyanis nem szereti a vegyszereket, így a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy kemikáliától mentes gyümölcsöt fogyasztanak. Rajli Frigyes, a kertbarát­kor egyik tagja permetez ugyan a kertjében, de csak növényi főzetekkel. A fehér üröm például arra való, hogy elriassza a szövőlepkéket. A varádicskóró répabolha ellen jó. A szokásos növényvédő szerek helyett kolorádóbogár ellen védi a burgonyát a csa­lánlé is. Fekete nadályfű A Körösi Csorna Sándor Ál-' talános Iskolában, ahol éven­te bemutatják büszkeségeiket a dunakeszi kertészkedők, mindig sok hasznos tanácsot lehet kapni. Kóstolgatjuk a C-vitamin- dús, fekete, tüske nélküli szedret, a fagyasztott málnát, csodáljuk a hatalmasra nőtt kerti tököt, megkívánjuk a mutatósán elhezett, nagysze­mű szőlőfürtöket. ízlelgetjük a helyi konzervipar szörpjeit. Közben arról beszélgetünk, hogy a szárított zsurlófű távol tartja a mezei bolhát. A fe­kete nadályfűből egy idény alatt is lehet gazdag kálisó tartalmú, szerves trágyával felérő zöldtrágyát csinálni. Azoknak az országos hírű szakembereknek a nevét em­lítik, akik a Huba utcai klub­ban megfordultak már. Köz­tük a tv-ből ismert Bálint gazdát. önmagát tartja el; nem kér, nem kap támogatást .sehonnét. Növényvédő szerekkel, facse­metékkel és más eszközökkel látják el minden évben a tagságot, ősztől tavaszig he­tenként egyszer, szakmai elő­adásokat tartanak. Nem rit­ka a tapasztalatszerző kirán­dulás. Még a szomszédos Csehszlovákiába is eljutottak, rendszeres kapcsolatot tartva Királyhelmec kertbarátaival. Jól fejlett brokkoli Augusztus 20-án kiállítást rendeztek. Bizottság döntött a helyezésekről, a különleges­ség, a hasznosság, az esztéti­kum, szempontjai szerint. Így lett az első Rajlik Frigyes asztala, a Hazafias Népfront különdíját nyerte el. A máso­dik helyezett Szabó Sándor, a városi tanács külö.-díjának örülhetett. A harmadik díjat, vagyis az Alagi Állami Gaz­daság jutalmát Puskás Antal nyugdíjas mezőgazdásznak ítélték oda. Az ő asztalán lát­tuk a szépen kifejlett brokko­lit, a hazai konyhákban eled­dig mellőzött zöldségfélét. A fűszernövények rendsze­rint gyógyítanak is valamilyen bajt. Ezért terem Puskás An­tal kertjében a kömény, a teának alkalmas koriander, ami a köhögést is csillapít­ja. Megismerkedtünk a va­dashoz. használt tárkonnyal, láttuk a kakukkfüvet, s boró­kát. Panellakok öröme Háromszázhatvan olyan csa­lád van, amelyik parlagfölde­ket kezdett művelni. A Duna vonalát követve, a modern la­kótelep alatti vizenyős terüle­ten 13 hektárt osztottak ki a Gödi Dunamenti Termelőszö­vetkezet földjeiből. A 2-300 négyzetméteres parcellákra a panelházak lakói járnak ki. Levegő, napfény és testmoz­gás, de ma már a háztartási kiadások ilyetén csökkentése is komoly szempont a dönté­sükben ötévenként újítják meg a bérleti szerződéseket. Ezért kockázatos gyümölcs­fát ültetni, hiszen nem tudni, később mit gondol a termelő- szövetkezet. Igaz, mást nem igen tudna kezdeni ezzel a korábban náddal benőtt terü­lettel. Adhatná tehát hosszabb időre, netán megvételre is felajánlhatná ezeket a földe­ket — vélik sokan. Ez szin­tén téma olykor a Huba utcai székházban, ahová már csak a puszta találkozás kedvéért is elmennek a tagok. Mert jó tartozni valahová. Oda, ahol nemcsak szőlő, mosolygós al­ma terem, hanem barátság is. Kovács T. István ugyanis a senki földjén, azaz vizén állnak. Mivel a parton közel ötszáz ilyen bódé van, a kommunális költségek valóban tetemesek lehetnek. Szintén nem megoldott ezeknél a kis házaknál a cseppet sem mel­lékes helyiségek dolga. Ez pe­dig már nem csupán közigaz­gatási, de közegészségügyi ér­dekeket sért. Az is vitathatat­lan, hogy a hulladék faanyag­ból, innen-onnan összehordott és szerzett elemekből megépí­tett kunyhók nem felelnek meg a magasabb rendű eszté­tikai előírásoknak, s aligha já­rulnak hozzá a táj szépségé­hez. Ráadásul valamennyit en­gedély nélkül tákolta össze gazdája, s a kis viskók az idő folyamán többször is gazdát cseréltek, adták, vették őket. Ennyi érv több lenne az elégnél ahhoz, hogy a házakat lebontassák, azonban itt a bökkenő: a tanács csak a par­ton lehet úr, a vízen azonban már a vízügyi hatóság, még pontosabban a Közép-Duna- völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság diktál, a tanács csupán mint szakható­ság véleményezhet az ügyben. A vízügy tehát az a szerve­zet, amely érdemben dönthet a viskók sorsáról, azonban ők — ahogyan a tanácsnál el­mondták — különböző álhu­mánus okokra hivatkozva a vízi építmények pártját fog­ták. Bár ismerik a helybéliek ellenkező véleményét, újabb közel tíz évre — 1998-ig — megadták a fennmaradási en­gedélyeket. Hogy miért, miért nem, erről a ráckeveiek nem szolgálhatnak felvilágosítással, leginkább azért, mert ők ma­guk sem tudják. Csupán csak sejteni lehet, hogy amint az már az ügyben többször is megtörtént, bizonyos egyéni vagy kisebb közösségi érdekek döntenek újra és újra, elodáz­va a bontást. Némi csúszópénzért Ismerve a magyar gyakor­latot, ez nem lenne példa nél­kül álló, ám — s most jön a svédcsavar — a másik felet, azaz a vízügyi igazgatóság osztályvezetőjét meghallgatva kiderül: egy általuk hozott, 1989. júniusi keltezésű határo­zat értelmében a tanács igenis lebontathatná az épületeket, ha akarná. Ennek mindössze egy feltétele van: rendelkez­zen az érintett Környékre vo­natkozó területrendezési ter­vekkel, s ezeknek megfelelő dokumentációval. Ebben az esetben azonnal elrendelhetné a kényszerbontást, mindenféle kártérítési kötelezettség nél­kül. Ám mind ez ideig a ter­vek nem jutottak el a vízügy asztalára, bár a tanács hossza­dalmas levelezésük során több ízben is hivatkozik rájuk. Te­hát ha mégis elrendelné a bontást, úgy viselnie kell anyagi következményét is. Mi­vel több mint 500 építményről van szó, ez már tetemes összeg lehet. Varga Árpád véleménye szerint tízmilliós nagyságren­det is kitehet, amelyet a ta­nács — különösen a mai hely­zetben — nehezen engedhet meg magának. Ez az oka fele­más hozzáállásuknak. A víz­ügyi igazgatóság véleménye szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy annak idején valamennyi vízi állást enge­dély nélkül építették volna. Ahhoz — némi csúszópénz el­lenében — igenis hozzá lehe­tett jutni a tanácsnál. Egyéb­ként — engedéllyel vagy anél­kül — ezek a házikók mind­egyike érték, s ha nincs hatá­rozatban lefektetett indok, hogy a kártérítés mellőzésével le kellene őket bontani, az ugyanolyan lenne, mintha va­lakitől egyszerűen elvennék a Trabantját, mert az szennyezi a levegőt. Ha szilárd, ha folyékony Tehát a vízügy visszadobta a labdát legújabb határozatá­val a tanácsnak; dobjon ő, ha tud megkötött kézzel. Az álló labdajátékot egyelőre csupán az a közel ezer ember élvezi, aki ott hűsöl, horgászik vál­tozatlanul ma is a Duna-ág- ban. Talán egy újabb, eddig nem említett, de lényeges sze­replő mondja ki az utolsó szót az ügyben, ez pedig a Köjál. Az ő véleményük szerint ugyanis ott, ahol nincs meg­oldva a „szilárd”, illetve „fo­lyékony” hulladékok megfele­lő tárolása, illetve elszállítása, azaz a vízi álláshoz nem tar­tozik a parton is épület, ott azért, ahol pedig nyaraló is áll, de a delikvens esetleg a Duna vizét is szennyezheti, ott pedig azért kell és lehet el­rendelni a lebon tatást! Hol hát a megoldás, s mi lesz a ví­zi házak sorsa? Erről jelenleg aki tud, az nem akar, aki pe­dig akar, az nem tud dönteni. Nagy Adrienn Ügy látszik, hogy a vadkacsáknak sem mindegy, hogy van stég, vagy nincs. Kacsapihenő ... A kalyiba még áll. Az idill békés.., (Vimola Károly felvételei) Ne legyenek névtelenek! Történelmi túra Történelmi kutatóexpedíci­ón vettek részt Isonzónál a győri Révai-gimnázium diák­jai a nyári szünetben. A 40 tagú csoport bejárta a vidé­ket, amelyet az első világhá­ború írt be Európa történel­mébe. Meglátogatták a véres ütközetek helyszíneit, felkeres­ték az első világháború halot­tainak sírkertjeit, lejegyezték az ott nyugvó magyar kato­nák neveit, lefotózták a még meglévő névtábláikat, s doku­mentációs rajzot készítettek a temetőparcellákról. A szlové­niai vendéglátók, Nova Gorica Városka vezetői, továbbá tör­ténész, műemlékes, muzeoló­gus szakemberek segítettek a diákoknak a történelmi tájak feltérképezésében. A kegyeleti emléktúra Győr város összefogásával valósul­hatott meg. Több vállalat, in­tézmény anyagi támogatással járult hozzá, s magánszemé­Vegyszer nélkül termel a díjazott hobbikertész. Az eredmény szemmel látható A városban sok a kisterme­lő, mégis kevés az áru. Azt mondják, a lakótelepi ABC- áruház előtti piacon többe ke­rül a zöldség és a gyümölcs, mint Budapesten. Az ok egy­szerű: a dunakeszi munká­sok, értelmiségiek elsősor­ban hobbikertészek. A ma­guk örömére, a család aszta­lára nevelik, dédelgetik ker­ti növényeiket. Az ország egyik legnépesebb és legjob­ban szervezett köre az övék, amely tudomásuk szerint egyedül büszkélkedhet saját klubházzal. Meg azzal, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom