Pest Megyei Hírlap, 1989. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

Í989. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT

Csak a tokhalnak jó

Medence hús vizében lubickolnak a lénia tokhal és a magyar kecsege keresztezéséből létrehozott halfajták. Azért olyan nagyon nem kell irigykedni, mert mint hírlik, a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet piacra kísérletezik velük

A forint hitele

Talán nem mindenki látta azt a tévériportot, amelyben annak jártak utána, vajon a néhány forintnyi adókülönbözetet miért kell befizetni? Most csak az érvek ismétlésére szorítkozhatunk: egy értesítő levél, a bélyeg meg a postautalvány legkevesebb 8—10 forintjába kerül az államnak, vagy másként fogalmazva, az adófizető állampolgárnak.

Nem is lenne érdemes visszatérni a dologra, ha augusztus 6-i dátummal nem hoz levelet a posta a Pest Megyei Adófelügyelőség, 1139 Bp. XIII., Petne- házy u. 6—8. szám alól, az önálló szellemi tevékenységek adóosztályától. Kissné Minkó Erzsébet által jegyzett, 43 994/89. ügyiratban szó szerint a következőket olvashatjuk.

Az ön által közölt összeg kisebb a javitottnál, akkor a különbözeiét a mellékelt csekken be kell fizenie (még az egy forintot is.)

... Ha ezek után még a

kiküldött értesítéssel összefüggően kérdése van, szíveskedjen személyesen megkeresni a fenti címen, a III. emelet 6-os szobában.

Igazából emelkedet. hangú kommentárban lehetne dicsérni a rendkívül akkurátus, megbízható adóhivatal működését. Csak éppen nem áll rá az írógép. Pontos működésük ugyanis éppen az államkasszát — közvetve persze saját zsebünket — üríti ki. Legyen pontosság ott, ahol kell, de legyen nagyvonalúság ott, ahol meg az a célravezető. Olyan igazság ez, amihez nem képzettség, csak józan ész szükséges.

Más kérdés, hogy józan ésszel nehezen felfogható egész adórendszerünk is. Addig is, amíg felfogjuk, fizetünk, mint egy katonatiszt, egy teljes forintot is. S persze, az sem kizárt, hogy a pénzügyi kormányzat így akarja visszaszerezni a forint hitelét. Ha már a magáét elvesztette.

Ballai Ottó

Bemutatkoznak

Új kiadvány Százhalombattán

Dermedtségéből ocsúdik az MSZMP, legalábbis ezt látszik bizonyítani az az új kiadvány, amit az MSZMP Százhalombatta Városi Bizottsága tett közzé. A hosszú évtizedek egyeduralkodása elkényelme- sítette a pártot, s a hirtelen felpezsdülő politika ritmusát csak nehezen tudták átvenni. A bénultsághoz hozzájárultak a belső harcok is, melyek már- már pártszakadással fenyegettek. A gondpk nagy része még ma sem oldódoit meg, a váltáshoz hosszabb idő kell, de biztató, hogy Százhalombattán, s másutt is felvették az eléjük hajított kesztyűt. A választásokra, a megméretésre készül a párt.

Az „MSZMP Hírek” első száma — mert ez az új kiadvány neve — a szó jó értelmében kortesikedik. Bemutatja a jelölteket, akik közül ketten majd a pártkongresszuson képviselik a várost. A korábbi szokástól eltérően nem életrajzukat közliik, hanem politikai hitvallásukat. Zimányi László, a városi pb első titkára például így vélekedik: ,.A kongresszuson olyan politikai irányvonal elfogadását tartom szükségesnek, amely alapja lehet egy széles társadalmi bázisú koalíciónak. Ez elengedhetetlen, mert olyan feladatok előtt állunk, amely csak a nemzet progresszív erőinek összefogása esetén oldható meg. Ellenkező esetben sem lehetetlen a kilábalás, de olyan politikai válsággal járhat, amire a magyar társadalomban nincs tartalék.”

Az MSZMP Hírek első száma helyet adott az MSZMP Százhalombattai 1. Sz. Reformköre nyilatkozatának is, melyben mélységes sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy ifj. Rajk László, szülei történelmi elégtétellel és méltósággal eltemetett földi maradványait Kádár János emlékének nyilvánvaló megsértése mellett el akarja vinni a Munkásmozgalmi Panteonból.

„Azt keressük, ami összeköt"

A kamatlábaknál dől el a csata

Újsághír: augusztus 12-én Dunapatajon az Országos Ag- rárreformkör úgy döntött, hogy a közeljövőben egyéni tagságon alapuló egyesületté alakul át.

Megszállott

ember

A fiatalember, Nagy Tamás — 39 éves —, a gyáli Szabadság Tsz elnöke. Körmenden végezte a mezőgazdasági főiskolát, majd Gödöllőn az egyetem gépészmérnöki karán szerzett diplomát. Hűséges ember — bár ezt ma nem divat beismerni —, első munkahelye a termelőszövetkezet. Gyakornokként kezdte, majd volt műhely-, ágazatvezető, végigjárta a lépcsőfokokat. Első számú vezetővé 1985-ben választotta a tagság.

Megszállott ember Nagy Tamás. Amikor májusban néhá- nyan megalakították az első agrárreformkört, nem gondolták, hogy ilyen lavinát indítanak el. Vezetésével — ő az elnök — mozgalmuk mára országossá nőtt. Tarthatatlan helyzet alakult ki az agrárvilágban. Arra döbbentünk rá, hogy házon belül ölhetjük egymást: hogy mennyi legyen a terv, hogy mit, miként csináljunk. A sorsunk nem a mi kezünkben van. Már rég nem ott dőlnek el a csaták, ahol vetettek és arattak, hanem például a kamatlábaknál, az ész nélküli áremeléseknél. Kemény szabályozók alá vetnek ' bennünket, nehogy véletlenül kifejlődhessen valami öntevékenyég a szövetkezetekben.

Ezért állítjuk mi: ezt az egészet másként kell csinálni! Szabad kezet adni a gazdálkodásban,: szabad kezet adni az

önkormányzatoknak a belső felépítés megszervezésében. Valóban csak annyi adminisztráció, csak annyi adatszolgáltatás legyen, ami elengedhetetlen — és ne kényük-kedvük szerint döntsenek mások a mezőgazdasági üzemek életéről- — mondja indulatosan. S hozzáfűzi: Alapkérdés a tulajdonreform, anélkül nincs reform. Az önkormányzatoknak kell eldönteniük, miként csináljanak valódi tulajdonosokat a szövetkezeti tagokból. Nekünk nem az a javaslatunk, hogy menjünk vissza 1867-ig vagy 1945-ig, mert az a véleményünk, hogy ha ezt csináljuk, akkor éppen a mai falu népét fogjuk kizsákmányolni. És ismételten olyanok javára, akik ma már nem is a mezőgazdaságban élnek. Miközben nem a falu népe kapta azokat a jussokat, amiket most vissza kéne fizetni. Láthatjuk: a szövetkezetek az anyagi források gyűjtőhelyei voltak, ahonnan az állam ,.elporszívózta” a pénzt. Ha ezt nem tette volna, akkor ma lenne élettér vidéken, ma lehetne szerkezetváltásról beszélni.

Többre nem futja

Fontos a paraszti múlt rehabilitálása! Szükséges a hajdani földtulajdonosokat kártalanítani, és legyen egv tisztességes bocsánatkérés a társadalom részéről. Mert többre ma nem futja. És ne a múltat nézzük, és ne a múltnak megfelelően hozzuk a napi döntéseinket! Ne azt keressük, ami szétválaszt, hanem, ami összeköt bennünket! Mi egyszerűen

Lapunk augusztus 3-ai számában „A hamisító Surányi- nak nyoma veszett” címmel közöltük Aszódi László Antal írását. A cikk kapcsán Surá- nyi László kifogást emelt szerkesztőségünknél, és bizony meg kell állapítanunk, hogy jogosan. Mert bár az írásban szereplő információk egy része igaz, másik része kétségtelenül téves, maga az egész ügy pedig már nem időszerű. Ennél is lényegesebb azonban, hogy a bélyegszövetségi fegyelmi ügy szereplőjére kollégánk a „hamisító”, az etikai vétségre a „hamisítás” kifejezést alkalmazza. Ez teljességgel hibás és indokolatlanul sértő — ezúton is megkövetjük érte Surányi Lászlót.

A cikk egyes konkrét megállapításával kapcsolatban talán akkor járunk el a leghelyesebben, ha ismertetjük Surányi László levelében tett megjegyzéseit.

Mint írja, az ügyben nem postabélyegről, hanem fakszimile levélzáróról van szó. Idézzük szavait:

„A levélzáró javaslatomra sőt személyes közbenjárásommal készült az Állami Nyomdánál. A kiadási cél az volt, hogy á MABÉOSZ bevételeinek. növelése mellett, ezzel is ünnepeljük az első magyar bélyegkiadás 120. évfordulóját. A postának csak annyiban volt köze az ügyhöz, hogy az eredeti postaoélyeg másolásához tőlük kellett engedélyt kérni. A posta elnökhelyettese ezt az engedélyt ezzel a kitétellel közölte: ».. . engedélyezem, hogy az 1867-ben kiadott, első magyar bélyegek...«. Tehát a posta ezzel a levéllel elismerte [az eredeti bélyen első magyarságát. A MABÉOSZ elnöke mégsem engedélyezte az eredeti celt szolgáló felirat rá- nyomását.

Ezek után magam nyomatCikkünk helytelenül minősítette

Nem hamisító és nem veszett nyoma

tam 50 — és nem 30 — a MA- BÉOSZ-tól ajándékba kapott blokkpárra a megemlékezés szövegét: »120 éves az első magyar bélyeg«."

A továbbiakban Surányi László hangsúlyozza, hogy hamis az az állítás, hogy a felülnyomásokat illegálisan Bécs- ben készíttette volna, majd így folytatja:

„Az 50 levélzáró pár saját tulajdonom volt, azt tehettem velük, amit akartam. Az általam rányomatott szöveg tényrögzítés és nem hamisítás. Az így elkészült nyomatokat, levélzárókat barátaim között, mint filatelista emléket, ajándékot osztottam szét. Közülük a mai napig se került egyetlen darab se »piacra«. Hiszen nem is bélyegek!

Az ügyben ellenem indított fegyelmi ügy sem beszélt egy szóval sem hamisításról, hanem arról, hogy megsértettem a szövetség fegyelmét. Az ügy senkinek anyagi kárt — mint a hamisítványok általában — nem okozott. Sőt, az eredeti nyomatok iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy a szövetségnek több mint 3 millió Ft hasznot hozott.

Nyomom veszett-e? Két. éve bujkálok előle? Olyan idős ember vagyok, aki a hét egy napját kivéve általában otthon tartózkodom. Mindenki megtalál, aki keres, legyen az külföldi vagy hazai érdeklődő. Egy ízben a telefonszámát hátrahagyva keresett a MA- BÉOSZ-ban a szerző. Háromszor hívtam és üzentem, hogy csak szerdákon vagyok Pesten, különben a perbáli lakásomon mindig megtalál. Érdeklődéssel vártam, hogy megkeres és benne talán egy támogatóra találok a postatörténeti vitában. A mai napig nem keresett. Én se őt” — írja Surányi László. Kollégánk mentségére itt szeretnénk megemlíteni, hogy a találkozásra ő dokumentálhatóan valóban többször kísérletet tett. Szándékának sikertelensége azonban semmiképpen sem igazolhatja á „bujkálás” feltételezését.

Surányi László joggal kifogásolja, hogy a cikkben a MABÉOSZ vezetőségének volt tagjaként emlegetik. Mint írja:

„Teljes jogú tagja vagyok a szövetség országos vezetőségének és azóta is az elnökség minden ülésén rendszeresen részt veszek. Az ügy lezárása óta (1987) a szövetség elnökségének megbízásából zsűrielnöke voltam az 1987-es országos kiállításnak, 1969-ben a magyar—osztrák államközi kiállításnak. Most augusztus 23-án engem delegál az elnökség a Magdeburgban rendezendő kiállítás zsűrijébe. Az azóta eltelt időben két előadást tartottam az osztrák szövetség meghívására — és a mi szövetségünk anyagi és erkölcsi, támogatásával — az 1867-es első magyar bélyegkiállításról.

Elképzelhető-e, hogy mint hamisító, volt vezetőségi tag

megkaptam volna e megtisztelő megbízásokat? Mindezek mellett felelős szerkesztője vagyok a szövetség tudományos folyóiratának, a Philatelicá- nak, elnöke az irodalmi bizottságnak, tagja annak a szakértőbizottságnak, amelynek feladata a hamisítványok és hamisítók elleni küzdelem. Ebben a minőségemben mind a mai napig vizsgálatokat rögzítő tanúsítványokat állítok ki,”

A bocsánatkérést megismételve— semmiképpen se mentségünkre, hanem az ügy bonyolultságának bemutatása érdekében — befejezésiül ismertetjük azt a véleményt is, amelyet Kocsis Tamás, a MABÉOSZ elnöke fogalmazott meg lapunk számára:

A Surányi László által joggal kifogásolt cikk mostani megjelentetésének semmiféle időszerűsége nincs, olyannyira, hogy ezekben a hetekben már le is jár a MABÉOSZ által kirótt „penitencia”. A fegyelmi bizottság annak idején a szövetség alelnöki tisztéről hívta vissza két évre az ügy kapcsán Surányi Lászlót — aki egyébként ez ellen nem fellebbezett —, vezetőségi tagságát érintetlenül hagyva, éppen. mert egyike a legtekintélyesebb. nemzetközileg is jól ismert fllatelistáknak. Ezért meghívott résztvevője ma is az elnökség üléseinek, mint az országos vezetőség tagja. Az ügy tehát már 1987-ben lezáródott azzal, hogy ami történt,

nem több és nem kevesebb, mint etikai-fegyelmi vétség, aminek egyetlen oka és magyarázata Surányi László szenvedélyes — ezúttal túl szenvedélyes — filatéliaszeretete volt.

Jelezni szeretném, hogy a tengerikígyó tudományos vita az első magyar bélyeg megjelenésének időpontjáról valójában ma sem záródott le, nem utolsósorban éppen azért, mert a Magyar Posta egyér telmű, hivatalos álláspontja még nem született meg. Az ügy nem éppen problémámén tes: nem elég, hogy annak idején, 1867-ben a Magyar Posta adta ki osztrák partneré vei együtt és egy időben azt a bizonyos kőnyomatos sort, amely grafikailag semmiben sem különbözik az Ausztriában megjelentektől, és az egész monarchia területére érvényes volt. De hogy a dolog még bonyolultabb legyen: a posta 1951-ben emlékezett bélyeggel és blokkal a magyar bélyeg születésére „80 éves a magyar bélyeg” cím alatt, amiből logikusan az következne. hogy az első magyar bé' lyegnek az 1871-ben megjelent kiadás számít, mivel az az első, amelynek nincs osztrák megfelelője. Most tessék dönteni! Az ominózus levélzáró páron egyébként az 1867-es kiadás bélyege köszön vissza, mivel a magyar filatelisták a vitától függetlenül magukénak tekintik azt a bizonyos bélyegsort.

Ez tehát a mai helyzet, de ennek semmiféle titokzatos, gyanút sejtető kinövése sincs. Nincs alapja Aszódi László Antal végkövetkeztetésének, aki szerint „most, innen kezdődhet a Surányi-féle hamisítási ügy hátterének kiderítése”. 1989-ben az ügy nem ügy, nincs háttere, nincs mit kideríteni rajta.

csak olyan agrárpolitikát akarunk, amelyben nem azt határozzák meg, hogy hány szeme legyen a borjúnak, meg hogy hányat fialjon a koca, hanem az ember kerüljön a politika központjába. A vidéken, a falun élő ember, és innen vezessünk le minden gazdasági törvényt! Negyven év eltelt, az események visszafordítha- tatlanok. Fontos, hogy most előre meneküljünk és ne hátrafelé.

Nagy Tamás nem derűlátó. Nem hisz abban, hogy az ő generációja megéli a mostani küzdelmek eredményét. Azt állítja, legalább 15 esztendő kell, hogy hazánk kijusson a súlyos válságból. „Gondoljuk végig! Ennek az brszágnak a fizetési kötelezettsége nemhogy csökken, hanem évről évre nő. Az a válságmenedzselés, amiről beszélnek — a felső szintű vezetők —, nem valósult meg. Észre kell vennünk: a politikai reform lényegesen előrébb van, mint a gazdasági. Csak hát hiteha- gyott, bizonytalan, bizalmatlan emberekkel nem lehet a gazdasági reformot megvalósítani.”

Nagy Tamás politikus. „Dunapatajon nem volt könnyű az embereket meggyőzni arról, hogy kerekedjünk felül az érzelmeinken és a divaton, és ne álljunk be huszonkettedik pártnak! Hogy legyünk e helyett egy erőteljes politikai érdekképviselet. Mert erre van szüksége a vidéki Magyarországnak. Ezért van tömegbázisunk.

Ma az MSZMP, a Néppárt és a Kisgazdapárt foglalkozik agrárpolitikával. Távoli agrárprogramja valamennyinek van, de az, hogy holnap mi legyen, hogy hogyan állítsuk meg a termelőszövetkezetek tömeges csődbe jutásának folyamatát — erre senkinek nincs válasza! S arra sem, hogy mi történik azzal a száz téesszel, ahol már fizetést sem tudnak adni. A szabályozó- rendszer tette tönkre őket.

Nem alakultak párttá, mert pillanatnyilag az a véleményük. hogy csak egy szövetségben fejthetnek ki nyomást a pártokra, s majdan a szavazataikkal támogathatják vagy buktathatják meg őket. Bejegyzett egyesületként, szövetségi formában akarnak egyelőre dolgozni. Soraikba fogadnak mindenkit, nem kérdezik. honnan jött. Azért gondolnak a holnapra. Ha a politikai „játék" úgy alakul, hogy a pártok tényleg saját belharcaikkal lesznek elfoglalva, és nem állnak úgy fel, hogy ők valóban rájuk játszhassanak, akkor egy „tekeréssel” — hiszen nem, változik semmi — átalakulnak párttá. De akkor már tudják, hányán vannak, konkrét programjuk lesz, mindent előkészítenek a fordulatra.

Hiányolják

apjukat

Nagy Tamás igazságos ernten. Elismeri, hogy az utóbbi hónapokban rengeteget segítettek neki a munkatársai a téeszben, valójában dolgoztak helyette. Másként nem vethette volna magát olyan erővel az agrárreformkör-mozgalom- ba. S elismeri azt is, hogy megfelelő családi háttér nélkül sem sokat tehetett volna, őszinte szomorúsággal jegyzi viszont meg: lelkiismeret-fur- dalása van a gyerekei miatt. Akik nagyon hiányolják az édesapjukat. Szombatonként, vasárnaponként.

Do dó Györgyi