Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-05 / 156. szám

-Av ^£úfan 1989. JÚLIUS 5., SZERDA A korabeli varos legjobb megieleríítője Jakovlgnafovity és Szentendre Amikor száz évvel ezelőtt, 1889. július 5-én Újvidéken hosszabb betegség után el­hunyt Jakov lgnatovity, nem­csak egy kiváló író, a szerb irodalmi realizmus megterem­tőjének élete zárult le, de két nép — a szerb és a magyar — barátságának egyik legelső zászlóvivőjének is. Életének és művének megismertetése te­rén az utóbbi évtizedekben kétségtelenül volt előrelépés. Elsősorban Csuka Zoltánnak, lgnatovity szerbül írt művei magyarra fordítójának és élet­rajza írójának (A szentendrei rebellis, Gondolat Kiadó, Bu­dapest, 1969) jóvoltából. „Oly szerencsés voltam, hogy Szentendrén születtem, ebben a kicsiny szerb oázisban, any- nyiféle nemzetiség közepette.” — írja emlékirataiban, mely ugyancsak Csuka válogatásé­ban és fordításában csaknem teljes egészében olvasható ma­gyarul Szerb rapszódia címen. S a látogató örömmel fedez­heti fel az író szellemét idéző emlékhelyeket. Mindenekelőtt Szentendre első polgármesteré­ről, a görög származású, szerb Dumtsa Jenőről elnevezett fő­utcáján álló szülőházát. Itt, az 5/A számú házban született 1822. december 8-án (a pra­voszláv naptár szerint novem­ber 26-án) Jakov lgnatovity. A Marastoni József rajza az író­ról, akinek nevét akkor Ignjá- tovits Jakabra „magyarosítot­ták” szülőház utcai oldalán két­nyelvű emléktábla látható, me­lyet 1948 nyarán, a magyar szabadságharc centenáriumi ünnepségei során helyezett el a Történelmi Emlékbizottság és az akkori Magyar—Jugoszláv Társaság. Ugyanebben az év­ben jelent meg először magya­rul lgnatovity Respektus Vá- sza című történelmi regénye is. Ezt — mely a korabeli Szentendre egyik legjobb le­írását tartalmazza, s mely egy szerb származású honvédhu­szár kalandjait mondja el a szabadságharcban — 1875-ben írta a szerző, tehát több mint negyedszázaddal a dicsőséges események után, melyeknek maga is tevékeny részvevője volt. lgnatovity másik szent­endrei témájú regénye az it­teni szerb polgári társadalom hanyatló korszakát bemutató, a felbomlást festő Örök vőle­gény. Főhőse Samika Kiric, ez az elkényeztetett gyermek­ként felnövő, így gyenge aka­ratú, habozó és tétova ember­ré lett alak, aki semmiben sem követi a céltudatos, szor­galmas, vagyont gyűjtő ősök példáját. Ö Szentendre örök­ifjú kedvence, a női társaság­ban otthonosan mozgó „ga- lanthomme”, aki folyton és is­mét vőlegény lesz, de házaso- dásra végül sohasem adja a fe­jét. Míg végigkísérjük eljegy­zéseinek folyóként áradó sorát, ragyogó képet kapunk a szerb kisváros korabeli hétköznap­jairól, biedermeier légköréről, de a jeles realista író szenve­délyes igazságszeretetéről, egyéni stílusáról is. Szentendre persze más! Szü­lőháza mellett a főutcáról in­duló utcát 1958-ban rólg ne­vezték el. Dr. Polgárdy Géza Milan Pankovlcs és Pusztai Ferenc nyilatkozata Ünnepi készülődés Lázár szerb fejedelem szob­rának leleplezésére Szentend­rére érkezett és nyilatkozott lapunknak Milan Rankovics, a Szerb Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának tágja, szerb kulturális miniszter. — Lázár szerb fejedelem í389-ben, Hunyadi János 1448-ban vesztett csatát Rigó­mezőn a török ellen. Ezután mindkét nép évszázadokig küzdött a függetlenségéért. Ju­goszláviában tudnak-e a Hu­nyadiakról és Zsigmondról? — A kosovói (rigómezői) csatáról emlékezve is el kell mondjam, hogy mi azt vall­juk: a szerb és magyar nép a keresztény világot, az ak­kori európai civilizációt védte a török ellen. Ha Nándorfe­hérvárnál és másutt nem ilyen erős az ellenállás, a mohame­dán birodalom sokkal hama­rabb és mélyebben eljut Euró­pa közepébe. Mi ismerjük és ápoljuk azokat a történelmi emlékeket, amelyek a szerb és magyar nép legjobbjait azonos oldalra állították a szabadságukért vívott küzde­lemben. — Szentendrét, mint a rigó­mezői csata után és később Magyaroszágra menekült szer- bek központját ismerik-e Ju­goszláviában? — A szerb kormány tagja­ként mondhatom, hogy gyak­ran szóba kerül a város. S nemcsak most, honfitársaim második hulláma idejövetelé­nek közelgő 300. évfordulója kapcsán. Tudjuk, hogy a püs­pöki központ milyen szerepet játszott elődeink életében. Nagy öröm számunkra, hogy felújították a palotát, jövőre pedig a könyvtárat és a gyűj­teményt is megnyitják a kö­zönség előtt. — S hogy tetszik önnek Szentendre? — Már másodszor vagyok itt. Az emberekben, a város hangulatában, műemlékeiben, a templomokban, s a nyelv­ben hazám hangulata érző­dik. A magyarok és a város népe köszönetét érdemel a nemzetiségi politikájáért. Pusztai Ferenc államtitkárt, a Magyar—Jugoszláv Kultu­rális Együttműködési Vegyes­bizottság magyar tagozatának elnökét a két nép kötelékéről kérdeztük. — Magyarországon nap­jainkban mintegy ötezer szerb él. Többségük Pest megyében. Ezért az ünnepségsorozat köz­pontja Szentendre lesz. 1990- re a püspöki palotához ha­sonlóan felújítjuk a könyv­tárt és a szerb gyűjtemény helyiségeit is, alkalmassá téve kulturális funkciók ellátására, Sajnos, a templom belső re­konstrukciója elhúzódik. De megtekintésre alkalmassá lesz a szerb ortodox egyház anya­ga. Ez utóbbit májusban Belgrádban kiállítottuk, é; nagy közönségsikert aratott Amint a helyisége itt Szent­endrén elkészül, véglegesen idekerül. A háromszázadik évforduló kapcsán tudományos konfe­renciákat rendezünk, kiadvá­nyokat jelentetünk meg, kul­turális eseményekre kerül sor. Az már biztos, hogy Szerbia nagyszabású kiállításon is be­mutatkozik. Ennek helyszínét még keressük. Az egész ren­dezvénysorozattal külön bi­zottság foglalkozik, immár egy éve. — Képes lesz Szentendre az egyéb programjai mellett mindennek eleget tenni? — A várost a múltja szinte kötelezi erre a szerepre. A rendezők szoros kapcsolatot tartanak a szentendrei veze­tőkkel, nemzetiségekkel. Ter­mészetesen vállal feladatokat Ráckeve és környéke, a száz­halombattai Szerb Klub és mások is. A legfontosabb azohban a püspöki műemlék­együttes rendbehozatala. Lá­zár szerb fejedelem szobrának felavatását a megemlékezés első programjának foghatjuk fel. Még akkor is, ha a mű­alkotás halálának 600. évfor­dulójára készült — fejezte be szavait az államtitkár. Vicsotka Mihály Öregdiákok egyesülete Egyesületet alapítottak Ta­tán az 1765-ben megnyitott, Esterházy Miklósról elnevezett, majd az államosítás után Eöt­vös József nevét viselő gim­názium egykori öregdiákjai. A 166 alapító tagnak ezzel az volt a fő célja, hogy megőrizze és a jövő generációinak átadja az iskola hazafias, erkölcsi nevelésének értékeit. E célok érdekében határozták el, hogy alapítványt és ösztöndíjat lé­tesítenek. Ily módon kívánják megjutalmazni a kiemelkedő eredményt elért tanulókat, va­lamint segíteni az iskola te­hetséges diákjainak a tovább­tanulását. Hétvégi hangulatjelentés Művészkedés a téren Hétvégeken Szentendre főterén egy gombostűt sem lehet, elejte­ni. Ha szép, napsütéses az idő, még nagyobb a tömeg. A jelen­levők két csoportra oszlanak: ön­jelölt művészek és fényképezögé- pes külföldi turisták, akik önfe­ledten dobálják az aprópénzt előbbiek kalapjaiba, hangszertok­jaiba. Van itt rajzoló, aki portrét készít kívánságra: kisfiú, aki tan­góharmonikán játszik; két lány fülbevalókat hajlitgat drótból; cgv bácsi citerán spanyol népze­nét játszik; egy fiatalember gi­tározik és énekel; egy bűvész, aki sebtében felállított asztalkája mellett bűvészmutatványokat ad elő; két nő kottaállványaik mö­gött klasszikus zenét játszanak oboán és fuvolán; egy lány fe­kete pantomimdresszben táncol a téren és kirakatbábokat utánoz. Legfeljebb talán egy kardnyelő és egy kigyóbüvölő hiányozna már csak a képhez. A pénz zsebből való kiéneklésé­nek a módszerei igen változato­sak, emberi fantáziával ennél töb­bet már kitalálni sem lehetne. Il­letve igen! Délutánra a forgalom kissé le- csendesül. Ekkor megjelent egy öreg koldus. Ö nem produkálta magát, csak megállt a sarkon, és letette maga elé a kalapját. A fel­sorolt kéretlen produkciók között ez volt az egyetlen, amely őszin­tén, minden müvészkedő álság nélkül kimutatta jelenlétének iga­zi célját. Sz. K. Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban A színek, formák varázslói Az idei Kiváló és Érdemes művész kitüntetéssel és a Munkácsy-díjjal jutalmazott képző- és iparművészek név­sora az idők megújult szelle­me értelmében változatos; a stílusok és kifejezésmódok versenyében egyformán gon­dolkodik a szakma és a díj­adományozó testület. Ezt bi­zonyítja kiállításuk is a Bu­dapesti Történeti Múzeumban. A lista élén a most hazate­lepült 80 éves Szalay Lajos áll, akinek munkássága foga­lommá vált, példaadó mester maradt távolléte idején is, hazai kiállításai, könyvei az utóbbi évtizedek ünnepnapjai voltak. Kiváló művész lett az ugyancsak Miskolcon élő Fe­ledj/ Gyula, akit grafikusként tartanak számon, bár festő­ként is dolgozik. Rajzainak gondolati mélysége, vonalkul­túrája, képi igazmondása megmozgatja a lélek mélyét, ki nem mondott szavakat öl­töztetve formába. A közel­múltban elhunyt Rékássy Csa­ba a klasszikus mesterek leg­nemesebb módszerével dol­gozta fel a história, a Biblia, a mítoszok és a hétköznapok eseményeit, s a páratlan mű­gonddal készült rézkarcokba és metszetekbe belopta a ma­ga kételkedő, bölcsességgel te­li véleményét. Ügy dolgozott, mint a középkori mesterek, néha még a papírt is maga készítette nyomataihoz. Gyu­lai Líviusz ironikus megfi­gyeléseit néha archaikus stí­lusú fa- és linómetszetekben fogalmazza meg, egyedi raj­zai, kőrajzai, rézkarcai vidám fintorokkal a gyerekek reni­tens érzelemvilágát kutatják. Képzeletét megfogja a század­forduló finomkodó szelleme; a képes beszéd valamennyi módszerét használja. Így az egykor volt parasztbibliák új tartalmat kapnak. Bukta Im­rét is grafikusnak jelöli meg a díjak listája, pedig ő sok­oldalú, műfaji szempontból is „feltaláló” művész. Néhány évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett térkompozíciójával, a Gyöngytyúkot etető ember­rel. Saját munkásságát „me­zőgazdasági művészet”-nek mondja. A múlt évi velencei biennálén is felfigyeltek mű­veire. A gazdálkodó, állatok­kal bajlódó paraszti élet na­gyon is földhöz kötött voná­sait emeli ki, s jelképet for­mál, érthető jeleket alakít ki e küzdelem aligha szalonké­pes attribútumaiból. A játék is komoly a kitün­tetett művészek életművében. Áhítat és megértő humor, olykor finom gunyorosság is motiválja munkáikat. Selte­ner Mihály festőművész évti­zedek óta készíti műalkotás­nak is nagyszerű játékait, a békéscsabai Játékház, amely mindenestől az ő munkája, vi­zuális és gondolati-érzelmi el­kötelezettségének kiemelkedő értékű összefoglalása. Expresz- szív erejű képek és plaszti­kák, és ki tudja, hányféle anyagból komponált tárgyak e játékok mellett és velük együtt teszik különlegessé tel­jesítményét. És hova sorol­hatnánk Bodóczky István re­mekbe festett sárkányait, és a sárkánymotívumot képbe fog­laló kompozícióit, ha nem a modern civilizációtól megcsö- mörlött ember menekülési vá­gyai közé; nyitás a végtelen­be a színek játékos, harsány örömével. Pinczehelyi Sándor munkái a velencei biennálén Fába vésett vallomás Bort tölt az érkezőnek Budapestről az Árpád hídi buszpályaudvartól fél óra alatt közelíthető meg Fót- Kisalag, ahol a Béke utcai óvoda mögött húzódik egy kü­lönös hangulatú, fehérre me­szelt ház. Aki ide belép, elfe­lejti a huszadik század dik­tálta tempót. Itt csend, nyuga­lom és béke honol. A házigazda, Németh Kál­mán már tíz éve eltávozott az élők sorából. Sóhaj Zoltánná gondnok meséli el, hogy ki is volt ez a sokat próbált bölcs és szilárd jellemű művészem­ber. — 1903-ban született a fel­vidéki Podolinban. Iglón ta­nult asztalos-, bognár- és ácsmesterséget. Budapesten végezte a Képzőművészeti Fő­iskolát Sidló Ferenc növen­dékeként. Igazi területe, ahol gondolatait maradéktalanul megfogalmazhatta: a fafaragás művészete volt. Szinte min­den kompozícióját, portréjái, domborművét ebből az anyagból készítette. A fa sze­relmese volt. Nincs, aki nála jobban ismerte volna a külön­böző hazai és külföldi fafaj­ták tulajdonságait, formálha- tóságát, a régebbi századok fafaragó művészetének tech­nikáját, szerszámait, motí­vumvilágát. A Szépművészeti Múzeum szobrász restaurátoraként a magyar középkori és barokk művészet olyan örökbecsű em­lékeinek megmentésén, kor­szerű restaurálásán munkál­kodott, mint a garamszentbe- nedeki úrkoporsó, a zala- szentgróti és toporci Madon­na. Ugyanitt famegmunkáló és szoborrestauráló iskolát alapított, ahol elméleti és gya­korlati munkával tanította és nevelte a fiatalabb nemzedé­ket. Kis fóti háza a munkával el­töltött évtizedek alatt valósá­gos kis házi múzeummá fej­lődött, ahol nemcsak a szob­rok, hanem a ház minden ülőbútora, asztala, szekrénye, ajtója az ő keze munkája. Ki­tűnő jellemábrázolással ké­szült portrék sorát csodálhat­juk meg. Szobrait zárt tömb­szerű kompozíció jellemzi. Nyugdíjba vonulása után 1979-ben bekövetkezett halá­láig tevékenyen részt vett mű­vészi alkotásai mellett az Or­szágos Béketanács és a Haza­fias Népfront Országos Elnök­ségének tagjaként a közélet­ben is. Házát, alkotásait, gyűjteményét még életében a magyar államnak adományoz­ta. 1982. október 9-e óta, vég­akaratának megfelelően, Né­meth Kálmán-emlékház lett. A ház hátsó részén találha­tó bejáratnál a belépőt „Üd- vözlégy idegen” felirat, s egy önálló dombormű fogadja: Kálmán bácsi bort tölt az ér­kezőnek. A tágas előszobában törté­nelmi jellegű munkái látha­tók. Városcímerek és feliratos domborművek. Innen léptünk a vallásos témákat feldolgozó szobába. Középen a 12 apos­tol asztala korabeli székek­kel. A falon a világon egye­dülálló, „Utolsó vacsora” cí­mű kompozíció, melynek kü­lönlegessége, hogy hosszában ábrázolta és faragta ki az ese­ményt a művész. A könyvtárszobában egy fél­lábú, háborúból hazatérő ha­dirokkant szobrát mintázta meg. Itt helyezték el portréit is, valamint egy különös kompozíciót, melyet egy köz­téri szökőkút makettjének ké­szített, de aztán megbízói a megrendelést visszamondták. Kálmán bácsi szobájában hatalmas fotel terpeszkedik méltóságteljesen. Asztalán óriási méretű gyertya, nemze­tiszínű szalaggal átkötve, a falon dombormű: a Fáy Prés­házban a reformkor íróinak, költőinek Vörösmarty Mihály olvassa föl a híres Fóti dalt: „Fölfelé megy borban a gyöngy, jól teszi; Tőle senki e jogát el nem veszi. Törjön is mind ég felé az, ami gyöngy, hadd maradjon gyáva földön a göröngy" A művész felesége, Edit né­ni, férje igazi társa volt. Éle­te utolsó éveit férje emléké­nek szánta, s míg élt, harcolt azért, hogy egyben maradjon a gyűjtemény, s közkinccsé váljon a sok szép alkotás. Ez be js teljesült, de az lenne kí­vánatos, ha az emlékház is­mertté válna, s egész évben, de főleg a nyári idényben itt, a Somlyó-hegy alján jó prog­ramot nyújtana azoknak a lá­togatóknak, akik szeretik a fá­ba vésett formákat, s a mű­vészetet. Panyi Mária is sikert arattak, ö Pécsett él, vezeti azt a galériát, amely a modern művészet egyik fon­tos bázisa. A régi nemzeti jel­képek értékvesztését szinte so- rozatszerűen dolgozza fel gra­fikáiban, kritikai hozzáállása sajátos művészi jelrendszert alakított ki. Keserű Ilona lí­rai absztrakciója a népi mű­vészet hatása alatt teljesedett ki. Értékteremtő és érték­mentő festészet ez; érzékeny színeivel, ritmusos formáival az embert és környezetét har­móniában kapcsolja össze. Díszleteket is tervezett a Ka­tona József Színháznak, El Kazovszkij festőművész szo­rongásai valóságból és fantá­ziából ötvözik különös alak­jaikat, emberszabású állato­kat, s a félelmet kifejező szimbólumokat. Figurái néha kilépnek a térbe, és így plasz­tikai elemmé válnak, a bel­ső nyugtalanságot ez tovább fokozza. A szolnoki Szigligeti Színháznak készült díszletei ezt a téri érzékenységet iga­zolják. Dienes Gábor festmé­nyei látomások az emberről, vallomások a XX. század lét­bizonytalanságáról. Képein a korokon átívelő, elemző hu­manizmus sajátos lényeit te­remti meg. A természet sze­relmese Baráti László, aki vi­rágzó kertek, monumentális tájak festője, ahol az ember által megművelt környezet ritmusa válik hangsúlyossá. Galántai György a kommuni­katív művészet hazai megte­remtője, képein az írásos köz­lés gondolati tartalmát vizuá­lis élménnyé alakítja át, a vi­lág minden tájáról begyűj­tött bélyeggrafikákkal, hang­effektusokat kiváltó plaszti­kákkal az újító mesterek él­vonalába került. A szobrászok közül Asszo- nyi Tamás, Farkas Ádám, Rétfalvi Sándor, Gáti Gábor és Várady Sándor kapott ki­tüntetést. Asszonyi nevét mes­teri érmei és kisplasztikái tették jelessé, Gáti Gábor szimbolikus tartalmú plaszti­káiról nevezetes. Rétfalvi ex­presszív erejű szobrai közül a Pécsi Krisztust emelném ki, amely egy hegytetőn az örök emberi szenvedés mementóját hirdeti. Organikus formákból építkezik Farkas Adám. Sok köztéri alkotásában a modern építészet funkcionális gondol­kodását kontrázza meg, Szent­endrén az ő mozgalmas alko­tása fogad ja az érkezőket. Vá­radj/ korábbi elvont formáit az utóbbi időben közérthetőbb nyelvre váltotta. Az iparművészek is rendkí­vüli sokoldalúságról tesznek tanúságot. Péter Wladimir ötvöstárgvak mellett szobrászi eszközökkel alkot gondolat- gazdag. szellemes figurákat, amelyek belső tereket díszíte­nek közösségi épületekben. Droppa Judit textiltervező, miközben rendre készíti az ipari textilt megújító terveit, térbe komponált, az anyag plasztikai értékét is hangsú­lyozó műveket teremt. Hor­váth Márton új technikai fel­fedezésekkel. kiváló formaér­zékkel az üveg valamennyi lehetőségét felhasználja. Tár­gyainak varázsos szín- és fe­lületi hatása van. D. Fehér Zsuzsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom