Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-29 / 177. szám
1989. JiŰLIUS 29., SZOMBAT / ^Pírfap 9 Valaha szertartás volt Múlt századi porcelánpipa Pipatórium egy módos gazda gyűjteményéből Mesterek művészi tökélyre vitték a pipakészítést Különleges pipa rózsagyökérből Ma már nem tudhatjuk, ki lepődött meg jobban, amikor megpillantotta a másikat: az indiánok-e vagy az európai hajósok. Az Űjvilág XV. századi jelfedezői ugyanis magukkal vitték lovaikat, és — mivel ennek az állatnak a létezéséről Amerika őslakói nem tudtak — az indiánok valamiféle négylábú és kétfejű szörnynek nézték a partra szállókat. Az európaiak ellenben nem ismerték az Amerikában honos növények egy részét, például a dohányt — így természetesén a dohányzás szenvedélyét sem — aminek szívása pedig az indiánok között bevett szokás volt. A felfedezők eleinte nem értették, mi füstölög az őslakosok orra alatt, és boszorkányságnak vélték a dolgot. Aztán kipróbálták. A hajósok révén került át a dohány Európába, és a XVI. század végétől a szigorú egyházi tiltás ellenére a dohányzás egyre népszerűbbé vált. Az indiánok kukoricalevélbe sodorva vagy pipába tömve szívták a dohány füstjét, de Európában a kukoricát sem ismerték, így kontinensünkön fa- vagy agyagpipákból pöfékelhettek a „bűnös” szenvedély rabjai. készültek. A kiállítás tárgyainak tulajdonosa a 86 esztendős Vörösvary László, aki csaknem húsz éve gyűjti a dohányzással kapcsoltató« magyar emlékeket. A gyűjtemény a magyarországi dohányzás hú keresztmetszetét adja. Készültek hazánkban pipafejek agyagból, fából, cserépből, porcelánból és tajtékból, ami tulajdonképpen egy rendkívül könnyen faragható, puha kőzet. A pipák szárát szinte mindig fából, szopókáját pedig szaruból, borostyánból, tajtékból készítették. Ismerték őseink a rövid szárú matrózpipát és a hosszú szárú csibukot, sőt a törökök révén a vízipipát is. Ez utóbbi főként Európán kívül terjedt el. Lényege, hogy a dohány füstjét vízen keresztül, lehűtve szívták be. A XIX. század végétől, de különösen a XX. század elejétől mindinkább a cigaretta került előtérbe. Ez idő tájt kaptak rá a dohányzásra a nők is. Egyre nagyobb tömegek hódoltak a káros szenvedélynek, bár a „füstölésnek” akkor még legalább megvoltak a maga külsőségei — a díszes cigarettatárcák, hamutartók, gyufásdobozok. Magyarországon a pipázás — ahogy a dohánytermesztés is — a török uralom idején terjedt el. A pipázás szenvedélyének a XVIII— XIX. században a társadalom szinte minden rétege hódolt. Az igazi dohányos nagy becsben tartotta pipáját. Az ismert magyar pipametszö műhelyek és mesterek szinte művészi tökélyre fejlesztették munkájukat. Bizonyítják ezt képeink is, amelyek a Néprajzi Múzeum tárlatán Napjainkra a dohányzás kellékei köznapi, sokszor minden esztétikumot nélkülöző tárgyakká váltak. Egy cigarettásdobozt ma már esetleg csak a rajta lévő felirat miatt érdemes megnézni: „A dohányzás káros az egészségre!”. Szöveg: Kecskés Ágnes Fotók: Erdösi Ágnes Csontba faragott történelem Vízipipa, ázsiai eredetű
