Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-25 / 173. szám

8 1989. JÚLIUS 25., KEDD IREK fl/fll . 1989. július 25., kedd. ■ Kristóf, Zsaklin nap­ja. A nap kél 5.13 — nyugszik 20.29 órakor. A hold kél 23.17 — nyug­szik 13.36 órakor. BVÁHUATÓ I IMMÁIIÁSB Többször erősen megnövek­szik a felhőzet. Sokfelé vár­ható zápor, zivatar. Néhol fel­hőszakadás, jégeső is előfor­dulhat. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let kedden általában 25 és 30 fok között, a tartósabban fel­hős helyeken kevéssel 25 fok alatt várható. A* állatok közötti barátság különleges példájaként lehet említeni a bakonybéli kutya- őz társbérletet. A Pici névre hallgató két hónapos őzbak néhány napos korában került Bakonybélre az Anna-panzió- hoz. A tulajdonos németjuhász kutyái összebarátkozva vele társukká fogadták. Villám és Aszpi féltőn óvják Pici min­den léptét — Mozgássérülteknek. Száz­ezer forint támogatást sza­vazott meg az Óbuda Terme­lőszövetkezet a mozgássérült gyermekek segítésére. A pénzt a Nemzetközi Pető Alapítvány vagyonának gyarapítására szánják. — Tiszta víz. Százhétmil­lió forint ráfordítással vízmi­nőségi programba kezd a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. Cél: a megye több települése szennyvizének tisz­títása, a szippantott szennyvíz elvezetésének megoldása. — Jubileumi hangverseny. A nagymarosi szövetkezeti férfikar Kismartoni Ferenc karnagy vezetésével jubileumi hangversenyt ad július 28-án 19 órakor a József Attila Mű­velődési Házban. Közreműkö­dik az MGV Eintracht Ober­heuslingen (NSZK) kórus. — Interdia show. A Duna­kanyar Fotóklub októberben Vácon Interdia show-t rendez, melyen bármely ország fotó­klubja. egyesülete, szövetsége részt vehet. A klubonként ma­ximum 20 dia beküldési határ­ideje október 1. — Vendégmunkások. Július­ban húsz vietnami dolgozó ér­kezik a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár váci gyárába. A távol-keleti vendégmunkások ugyan nem szakképzettek, de munkába állásuk enyhítheti a gyár létszámgondjait. — Nyugdíjbiztosítás. A Du­nai Kőolajipari Vállalat nyug­díjbiztosítást köt a Hungária Biztosítónál minden olyan — legalább 20 éves törzsgárda- tagsággal rendelkező — dol­gozó javára, aki önerőből kész maga' is biztosítást kötni, s munkaviszonya a vállalatnál nyugdíjazással szűnik meg. A vállalat a 60 ezer forint érté­kű biztosítást kötvényt a nyug­díjazás alkalmával adja át dol­gozóinak. LOUIS BLÉRIOT NYOLCVAN ÉVVEL ezelőtt ezen a napon repülte át saját építésű, egyfedelű re­pülőgéppel a La Manche-csa­tornát Calais és Dover között Louis Blériot francia mérnök. A nagy szenzáció előzménye az volt, hogy a nagy példány- számú Daily Mail című angol napilap 1909-ben 25 ezer fran­kos díjat tűzött ki a csatorna átrepülésiére; a díj elnyerésé­nek az volt a feltétele, hogy a repulőútnak hajnal és alko­nyat között — vagyis fényes nappal — kell megtörténnie. Nos. Blér*Ot 1909. július 25-én hajnali 2 órakor már készen­létben állott Calais mellett, várva a napfelkeltét. Pedig nem volt sikeres repülő; egy ízben ugyan már 58 percet is töltött egyhuzamban a leve­gőben, de repülése végén gé­pe összetört. S most sokkal nagyobb fába vágta a fejszé­jét. hiszen több mint 40 kilo­méternyi távot kellett átre­pülnie ködös, kedvezőtlen idő­ben és leszállási lehetőség nélkül, mivel a tenger fölött kellett feladatát teljesítenie. A másnapi újságok azután címlapon hirdették a nagy szenzációt: „Átrepülték a Csatornát!”. Blériot a 41 kilo­méteres távolságot 21 perc 41 másodperc alatt tette meg. Teljesítménye mérföldkövet jelentett a repülés történeté­ben, s nagy ösztönzést adott a repülőgép továbbfejlesztéséhez is. A nyugatnémetek meggondolták magukat A szakértelem kevés, pénz is kell Nyaranta sok ezren keres­nek felüdülést a tápiószent- mártoni Aranyszarvas Tsz strandján. Több mint tizenöt évvel ezelőtt olajfúrás után tört fel az 53 fokos termálvíz, melyre a strand épült. Elein­te úgy gondolták, hogy csak a tsz dolgozói látogathatják majd a létesítményt, de az évek során a fürdő egyre népszerűbb lett, hét végén még Pestről is ideutaznak a stran­dolni vágyók. A két gyerektocsogó és a padokkal ellátott meleg vizű medence mellé tavaly egy fe­szített víztükrű medencét is épített a tsz. A környezet is komfortosabbá vált, a stran­don gyorsbüfék, fagylaltozó, divatárubolt várja a közönsé­get. Bár a termálfürdőnek nincs „gyógyfürdő” minősíté­se, a vendégek közül sokan esküsznek rá, hogy vize ve­tekszik a hajdúszoboszlóival, s enyhíti a különböző reumás fájdalmakat. A pesti árakhoz képest a belépők is olcsóbbak, a fel­nőtteknek 25, míg a nyugdíja­soknak, diákoknak 17 forin­tot kell fizetniük. Szabó Sándor kereskedelmi ágazatvezető elmondta, hogy még a hangosbeszélő felszere­lése is hatvanezer forintba ke­rült. Tervbe vették, hogy te­nisz-, röplabda- és kisméretű focipályát építenek. A termelőszövetkezet vezetői úgy döntöttek, hogy tőkés tár­sakat keresnek, akiknek a segítségével tovább fejleszt­hetnék a fürdőt, amely kellő átalakítás után akár egész A Malévnak is jut belőle Minipalackokban a Törley Hatos lottósorsolás — Fumársav. Szarvasgom­bában, füstikefűben fordul elő az élelmiszeriparban egyre nélkülözhetetlenebb fumársav, melyet a Dunai Kőolajipari Vállalat legújabb, világbanki segítséggel épült üzeme immár ipari körülmények között ál­lít elő. A kétezer tonnás évi termelés mindössze hat ember munkáját veszi igénybe. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a júliusi 6-os lottó számsorsolá­sa alkalmával a következő szá­mokat húzták ki: 8,18,15, 28,86,48; pótszám 41 Ezentúl Törley pezsgőt fo­gyaszthatnak a Malév-gé- pek utasai, mivel a gyár kellő mennyiségben tud kis­méretű palackos pezsgőt szál­lítani. A kisméretű palackok­ba a Törley-gyár legtöbb nem­zetközi elismerést szerzett há­romféle pezsgőjét töltik, édes, száraz és félszáraz fajtákat. A kétdecis palackokból ed­dig 350 ezret töltöttek meg, a későbbiekben nemcsak a lé­giforgalmi vállalatot, hanem a főváros szállodáit, így a Hil­tont, az Intercontinentált, a Hyattet, a Fórumot, továbbá az idegenforgalom szempont­jából jelentős vidéki szállodá­kat is ellátják velük. Az év első felében 30 mil­lió palack pezsgő értékesíté­sére kötöttek szerződést -a hazai és a külföldi kereske­dőkkel. Éz a mennyiség az 1986. évi 28,5 milliós eddigi rekordot is túlhaladja. A csehszlovák, lengyel és az NDK-beli kereskedelmi cé­gek összesen 12 millió pa­lackra tartanak igényt. A Szovjetunió valószínűleg 5 millió üveg italt vesz át tő­lük a Monimpex Külkereske­delmi Vállalat közvetítésével. A többit a konvertibilis elszá­molású piacon értékesítik. A hazai fogyasztók igényét kívánják jobban kielégíteni azzal, hogy az év második fe­lében hat újabb, tartályos er- jesztésű, viszonylag olcsóbb pezsgőfajta palackozását kez­dik meg. sorsjegy Valljuk be: szeretünk nyer­ni. Minden héten kísértetjük szerencsénket vagy a hagyo­mányos lottón, tagy a hatoson, esetleg a borítékos sorsje­gyen. Ügy látszik, az óc&aiak is nyerni akarnak, mivel a nagyközségi tanács közművelő­dési sorsjegyet bocsátott ki, a közelmúltban. A nem is olyan olcsó por­tékát a Pest megyei és a bu­dapesti Áfor-benzinkutaknál árusítják nagy népszerűség közepette. Aki vesz, az októ­ber 14-én személygépkocsit, építési telket, színes televíziót, videót és ötven , darab tárgy- jutalmat nyerhet. RADIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.3«: Jó reggelt! — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.15: Mai programok. — 8.20: Hogy tetszik lenni? —> 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Napközben. — 11.00: Kettősök Offenbach operettjéből. — 11.28: A kolorádóbogár. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Múzeumi híradó. — 12.45: PAF-műsor. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz- melódiák. — 15.00: Gazdátlan fal­vak, 2. Ormánypuszta. — 15.20: Füvósnyitányok. — 15.40: Pogy­gyász.. — 18.00: Tizenhat óra. — 16.10: Szívesen hallgattuk. —17.00: Bioritmus. — Beszélgessünk ze­néről! — 17.45: A Szabó család. —■ 18.15: Hol volt, hol nem volt. — 18.25: Könyvűjdonságok. — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Európa kövei közt. — 20.15: Sok­szemközt az egészségről. — 20.45: Nótakedvelőknek. — 21.45: „Haj­szálgyökerek”. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Szenthelyi Miklós hege­dül. — 23.30: Operaáriák. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Kölyök- rádió. Szünidőben. — 8.45: Tábor­élet Rákosszentmihályon, a nap­közis táborban. —9.00: Hírek. Idő­járás. Útközben. — 9.05: Népdal­körök és citerazenekarok. — 9.30: Sportvilág. — 9.40: Rivaldafény­ben. — 11.00: Hírek időjárás. Út­közben. — 11.05: Világújság. — 11.10: Térkép és útravaló. — 11.30: Balaton rádió. — 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Verbunkosok, nóták. — 13.00: Hí­rek. Időjárás. Útközben. — 13.05: Kenguru. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Akár hifi, akár nem. — 15.00: Hírek. Időjá­rás. Útközben. — 15.05: Könyvről könyvért. — 15.15: Gál Márta csembalózik. — 15.30: Csúcsforga­lom. — 17.05: Nyáridő. — 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 21.05: Indul a bakterház. — 21.29: Újdonságainkból. — 21.50: Operett­históriák. — 23.00: Hírek. Időjá­rás. — 23.10: Sporthírek. — 23.15: Halló, Pozsony! Halló, Budapest! — 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. — 9.00: Mű­sorismertetés. — 9.03: Időszaki ki­állítások. — 9.08: Ella István or­gonahangversenye a Zeneakadé­mia nagytermében. — 10.26: Ze­nekari muzsika. — 11.48: Liliana Molnar-Talajic operaáriákat éne­kel. — 12.15: Benkő Dániel gitá­rozik, az Éder vonósnégyes ját­szik. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Sikerlemezek CD-n. — 13.54: Muzsikáról versben, prózában. — 14.21: Két kantáta. — 15.10: Szon­da. — 15.40: Felejthetetlen hang­versenyek. — 16.43: Vivaldi-mű­vek. — 17.30: Poggyász. — 17.40: Európa Cantat, Pécs 1988. — 18.30: Na maternjem jeziku. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 10.03: Műsor- ismertetés. — 19.05: In der Mutter­sprache. — 19.35: Hindemith: Car- dillac. — 21.10: Külföldi tudósoké a szó. — 21.25: Zenekari muzsika. — 22.30: Halál délután. — 23.15: Régi fúvószene. — 23.30: Hírek. Időjárás. — 23.33: Műsorzárás. TV i. 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Nonstop nonszensz. NSZK-film. — 9.55: Arany. Olasz dokumentumfilm. — 10.35: Panoráma. — 11.20: Mozga­tó. — 11.30: Képújság. — 17.05: Hírek. — 17.10: Pannon krónika. — 17.20: Nachrichten. Hírek né­met nyelven. — 17.25: Román nyel­vű nemzetiségi magazin. — 17.55: RTV-közönségszolgálat. — 18.00: Reklám. — 18.05: Hello, Einstein! — 19.00: Műsorajánlat. — 19.05: Reklám. — 10.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.25: Közlemé­nyek. Műsorajánlat. — 19.30: Hír­adó. — 20.00: Reklám. — 20.05: A világ nélküled. — 21.00: Reklám. — 21.05: A Panoráma különkiadá­sa. — 21.45: Egy szoknya — egy nadrág. Divat. — 22.35: Storno 1821—1907. — 23.10: Híradó 3. 2. MŰSOR Tv 2 Berkes Zsuzsával és Döm- södi Gáborral. 17.25: Képújság. — 17.35: Tv 2. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.48: Torpedó. Telefonos játék. — 19.00: Az élet szerelmese. — 20.03: Tv 2. — 20.30: Ez az RTL Plus. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv 2. — 21.30: Szeress gyengéden! — 21.55: Tv 2. — 22.00: A Gondolkodó arc- képcsarnoka. — 23.20: Tv 2. Nap­SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 9.00: Ezer barátom van. Japán dokumentumfilm. — 9.30: Szovjet rajzfilm. — 9.45: Tv-játék (ism.). — 11.15: Sportvisszhangok (ism.). — 12.15: Tévébörze. — 16.45: Ka­tonákról. — 17.00: Fúvószene. — 17.35: A nap percei. — 17.45: Ob­jektív. Magazin. — 18.20: Tudo­mányos magazin. — 19.00: Esti me­se. — 19.30: Híradó. — 20.00: Adó­behajtó Angol tv-sorozat. — 20.55: A természetvédelemről. — 21.55: Energia a szélből. — 22.25: Kon­cert. Komolyzene. 2. MŰSOR 20.00: Fiatalok tv-klubja. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világhíradó. — 22.2«: Látogatás Kubában. Úti- rajzfilm. — 22.50: Maria Farrah énekel. Kubai zenés szórakozta­tó műsor. MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc. — 6.3«: Műsoris­mertetés. — 6.35: A smaragdvá­ros varázslója, 3. rész. — 6.55: Ju­bileumi tangó. Film. — 7.50: Da­lok a szerelemről. — 8.10: Ember és törvény. — 9.40: Férfi munkás­kórusok énekelnek. — 13.35: Sze­relem ebben a korban, IV/L — 14.35: Ház a forró földön. Dok.- film. — 15.10: Lipót macska ka­landjai, 4. — 15.20: Kuba nem­zeti ünnepén. — 16.0«: Nemzetisé­gi kérdések. — 16.45: Mi történt a nagyvilágban? — 17.00: Közle­kedésbiztonság. — 17.30: A Bűvös vadász Berlinben. Film. — 19.00: Híradó. — 19.40: Vita az állami költségvetés deficitjének megszün- tethetőségéről. — 21.10: Mi tör­tént a nagyvilágban? — 21.25: V. Matvejeva dalai. — 22.00: Oppozí- ció. Film, 2. — 23.00: Hírek. — 23.05: Sportműsor. — 23.35: Zene, nyár és mi. SKY 6.30: Üzleti hírek. — 7.00: DJ Kat- show. — 9.30: Panel Pót Pourri. — 11.00: Sullivanék. — 11.3«: Sky- krónilca. — 12.30: Gondfórum. — 13.00: Egy másik világ. — 13.55: Landscape Channel. — 14.50: Vál­tozó világ. — 15.45: Szeretni. — 16.15: The Lucy Show. — 16.45: Fürtöske. — 17.00: Visszaszámlá­lás. — 18.00: Eurosport. — 1.30: Landscape Channel. SUPER 7.00: Hírek. — 7.10: Időjárás. — 7.15: Üzleti hírek. — 7.45: Hírek. — 7.55: Időjárás. — 8.00: Egyveleg. — 15.30: Nino Finetto zenés mű­sora. — 16.30: Forró drót. — 18.20: Tracking. — 19.30: Csak tanárok­nak! — 20.00: Sportműsor. —21.50: Világhíradó. — 22.00: Angol lab­darúgóliga. — 23.00: Amerikai pro­fi kosárlabda. 0.00: Hírek. Egyve­leg. TV 5. 16.05: Nyári varieté. — 17.05: ÜJ- világ. — 18.05: Hírek. — 18.10: Pi­henőidő. — 18.30: Vágtató képze­let. — 19.00: Számok és betűk. — 10.30: Harmincmillió barát. — 20.00: Az évszázad menetelése. — 22.00: Tv-híradó. — 22.30: Időjá­rás. — 22.35: Filmklub: Hővonal. — 0.00: Esély a daloknak. — 0.30: Hiányjelek. — 0.45: Műsorzárás. évben üzemelhetne. Olyan nyugati és hazai érdeklődök jelentkezését várják, akik eb­ben a vállalkozásban fantá­ziát látnak. Tavaly már jelentkeztek nyugatnémet érdeklődők. Nagyszabású terveik voltak, a fürdő közelében szállodát akartak építeni, lovasiskolát létesíteni. Aztán végül is az üzletből nem lett semmi. A napokban egy osztrák cég képviselői jártak Tápiószent- mártonban, s tájékozódtak a lehetőségekről. H. É. Túz a tatai benzinkútnál Hétfőn délelőtt Tatán, a Vértesszőlős úti benzinkútnál — valószínűleg robbanás kö­vetkeztében — tűz keletkezett. A hatoszlopos Áfor benzintöl­tő állomás két oszlopa és egy UAZ típusú gépkocsi gyulladt ki. A balesetnek két halálos áldozata, két súlyos, életve­szélyes és három könnyebb sérültje van. A délutáni órák­ra megtörtént a robbanás két halálos áldozatának azonosítá­sa is. Eszerint a szerencsét­lenség következtében Kaiser József 27 éves és, Tarosa Dá­niel 37 éves segédmunkások, tatabányai lakosok, a Köz­ponti Bányászati Fejlesztési Intézet dolgozói vesztették életüket. A vizsgálat eddigi adatai szerint a benzinkútnál tan­koló tehergépkocsin különféle bányászati robbanóanyagokat szállítottak. Azt még nem tudni, hogy a veszélyes anya­gok szabálytalan szállítása okozta-e közvetlenül a ka­tasztrófát, vagy pedig a ben­zinkút gyulladt ki, és ennek következtében történt a rob­banás Bár a kútkezelők a de­tonációt követően azonnal áramtalanították a töltőállo­mást, a gyorsan terjedő lán­gok nagy pusztítást okoztak. A tehergépkocsi vezetőjét, Újvári Jánost és Mikus Fe­renc róbbantááVézétőt, ugyan­csak a Központi Bányászati Fejlesztési Intézet dolgozóit, súlyos, életveszélyes sérülések miatt a győri kórházban ápol­ják. A robbanás okát a rendőr­ség szakértők bevonásával to­vább vizsgálja. Érvényben: július 24-től Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási árt. 100 egységre forintban Angol font 9 533,92 10 123,64 Ausztrál dollár 4 405,04 4 677,52 Belga frank 147,51 156,63 Dán korona 795,05 844,23 Finn márka 1 374,46 1 459,48 Francia frank 910,88 967,22 Görög drachma a b 35,66 37,86 Holland forint 2 738,24 2 907,62 ír font 8 253,90 8 764,46 Japán yen (1000) 413,74 439,34 Kanadai dollár 4 950,26 5 256,46 Kuvaiti dinár 19 829,39 21 055,95 Norvég korona 843,19 895,35 NSZK-márka 3 088,39 3 279,43 Olasz líra (1000) 42,74 45,38 Osztrák schilling 438,93 466,08 Portugál escudo 36,91 39,19 Spanyol peseta 49,24 52,28 Svájci frank 3 5J7,61 3 798,91 Svéd korona 906,32 962,38 USA-dollár 5 883,38 6 247.30 ECU (Közös Piac) 6 399,15 6 794,97 Jugoszláv dinár csekk (10 000) /b 29,10 — ftlv- Várárolható legmagasabb bankjegy címlet: 1000-es b) Bankközi és vállalati elszámo­lásoknál alkalmazható árfolyam: Görög drachma 36,72 36,80 Jugoszláv dinár csekk (10 000) 29,97 — Fekete hétvége az utakon Házfalnak, liajioti Ittasan. Vácott Horti György 42 éves rendész ittas állapot­ban vezetett személyautóval egy lakóház falának ütközött és megsérült. Kerékpáros baleset. Duna­harasztiban egy segédmotoros elütötte a figyelmetlenül elé kanyarodó Rahoczki Krisztina 16 éves kerékpárost, aki sú­lyos sérüléseket szenvedett. Felborult. Bagón Fésűs Ta­más 15 éves tanuló motorke­rékpárral felborult és súlyosan megsérült. Gázolás. Erdőkertesen Divi- nyi László 67 éves nyugdíjas személygépkocsijával nem az útviszonyoknak megfelelő se­bességgel haladt. Áttért az út­test bal oldalára, ahol elütötte a 14 éves Mezőcsáti Gizellát, és az ugyancsak 14 éves Lihr Magdolnát, akik megsérültek. Kiszaladt az úttestre. Nagy­kőrösön a 2 éves Bakonyi Kál­mán kiszaladt az úttestre, ahol egy személyautó elütötte. A kisgyermek életveszélyesen megsérült. A Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 3.) felhívja a munkavállalók figyelmét, hogy az ICO írószer Szövetkezet (Pomáz) [elvételre keres A A / A« női es fern betanított munkásokat (I., II. és III. műszakba, kereset: 6-10 000 Ft) nyomdaipari géplakatost (két műszakba, kereset: 10-15 000 Ft) szerszámkészítőt (egy műszakba, kereset: 8-12 000 Ft) villanyszerelőt (gyengeáramú ismeretekkel, egy műszakba, kereset: 8-12 000 Ft). Érdeklődni lehet: Zimonyi Gyulánál, a bér- és munkaügyi osztály vezetőjénél, telefon: (26)-25-166, (26J-25-119. . nrOT kJ CD VCI nini AD a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bárd András. — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István, rtol IYILUIlI nlKLnr Csulák András. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IKANYITÖSZAM: 1!«. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Buda­pest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és -a kiadóhivatal központi telefonja: 382-399 és 384-300. — Szerkesz­__________________tőségi titkárság: 382-539. FIÖKSZERKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP, Érd, [Engels u. 1—3. 2 030. Telefon: 45-Í52. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKÖRÖSI HÍRLAP, Nagykörös, Hősök tere 5. 2750. Telefon: 51-398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítötonél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 4,30 Ft; 12 oldal 5,30 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 101,— Ft; egy negyedévre 303,— Ft; fél évre 606,— Ft; egyéni előfizétöknek éves előfizetés 1212,— Ft. — ISSN 0133—0659. Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HUJ. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap). ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap). ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap). ISSN 0133—2651 (Monorí Hírlap). ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap),

Next

/
Oldalképek
Tartalom